A férfiak eredetileg negatív anyakomplexusa kultúrkeresztény szempontból. Az eredetileg negatív anyakomplexusú férfi spiritualitása.

2008.11.18.

Megosztom
Elküldöm
Helmut: Az anya úgy éli meg, hogy mindent megtesz a gyermekéért, de a gyereknek más tapasztalata van: az anyját elérhetetlennek éli meg, az anyja nem tud a gyereke szükségleteire hangolódni. A gyerek ráhangolódik az anyjára, az anyja szükségletei a saját szükségletei elé helyezi, ez az életben maradás (tudattalan) esélye. De az anya ugyanúgy elérhetetlen marad, a gyereknek pedig lehetetlen az anyját boldoggá tenni, a gyerek tudattalan lemondásba kerül, nincs meg az érzés, hogy alapvető joga van az élethez, elidegenedik saját magától. Pozitív apakomplexus esetén a férfi világ még nyitva van előtte: lehet teljesíteni, előre jutni, de az óceán-érzés kemény munkával nem érhető el. Érzékenység másokra: segítő foglalkozást választunk.

Felnőttként megbízható, biztonságot ad (szeret másokat), tud szolgálatára lenni másoknak. Látszólag jó "parti": le tud mondani magáról, képes magát háttérbe szorítani. Hamar meg tud házasodni: rendes pasi, "gyermekeimnek jó apja lesz". Megbízható, nem késik, vagy csak keveset, és akkor is bocsánatot kér, tényleg bűntudata van (az egész élet bűntudata ott sejlik a pici bűntudat mögött)... lehet, hogy nem egészen férfias, de "a gyermekeimnek jó apja lesz", főleg, ha van pozitív apakomplexusa. Egy főnyereménynek tűnik: érzékeny is, megbízható is, rendes is, pénze is van (jó munkaerő). A nő szerelmes lesz, és a férfi is, annak reményében, hogy az anyjával való be nem teljesedett kapcsolat után végre beteljesedhet. Egy ideig.

A negatív tapasztalatok aztán kikristályosodnak: a múlt felé csalódássá, a jövő felé elvárássá. Ezeknek a ködén keresztül próbál valami örömhöz jutni, hasztalan. A rengeteg igény, az elvárások, hiányok, szükségletek, és a férfi sajátos bizonytalansága kezdik felőrölni a kapcsolatot. A nő kezdetben belemegy, hogy a férfinak anyja legyen, az anyja helyett szereti ("majd én szeretek"). Később a nő már nem akar anya lenni, inkább csak nő. A férfi kétféleképpen válaszolhat:
csalódással ("ez sem adja meg..."), volt 2 szép évünk, de aztán itt is igazolódott, hogy az élet mégiscsak olyan, mint amilyennek mindig is tapasztaltam, ettől a nőtől sem kapom meg, amit igazán akarok. De a pasi nem szakít, inkább lemond, elkezdenek nőni a hiányok, a csalódások. Dolgozik, valamilyen felsőbb beosztásba is juthat, és elkezdnek a nők még jobban szerelmesnek lenni bele. Bezárul a kör: a házasságom nem adta meg nekem, de itt van ez a másik nő, ez talán megadja... csak ezt nem engedhetjük meg magunknak. Megoldás: szívinfarktus.
Ha marad, akkor abból rengeteg szenvedés lesz: a személyisége egyre követelőzőbben fejezi ki a be nem töltött vágyait és szükségleteit. Egy sajátos megoldása a betegség, akár bele is halhat.
Ha megy, és átengedi magát a szerelemnek, akkor bűntudat emészti fel később. Az egész életének ez a dinamikája: tönkre teszem az anyámat, nem tudom eléggé szeretni az anyámat, a nőt, akitől megkaphatnám, amire szükségem van, nem vagyok elég jó, nincs jogom az életre. Belemegy egy törvénytelen kapcsolatba, és utána amiatt lesz bűntudata, hogy a feleségét hagyta el, nem tudta boldoggá tenni. És utána: most ezt a harmadik nőt is tönkreteszem, mert nem lehet boldog házasságunk, mert tele vagyok bűntudattal... itt is kaphat szívinfarktust.

Nincs gyógyító feloldása a helyzetnek, mert az eredeti dinamikát hordozza. Ha elválok, nem lesz jobb, csak két év múlva lesz rosszabb. Ha maradok, egyből rosszabb lesz, de később sem lesz jobb. A nő sem érti, hogy miért nem tud beteljesedni a szerelmük.

( a második lehetőséget nem mondta el :))
Egy negatív anyakomplexusú férfi a kultúrkereszténység tükrében

Látszólag hallatlan magasztos erényeket birtokol.
Szinte született monogám: nem vált le az anyjáról, kitart mellette, és megszokta, hogy egy nővel való kapcsolata nem adja azt, amit tőle vár. Egy eredetileg pozitív anyakomplexusú férfi nem sokáig tűrné, de a negatív anyakomplexusú sokáig tűri. Ezt beöltöztethetjük egy kultúrkeresztény erény látszatába, és jól megerősíthetjük a komplexust. A cselekedet pozitív, de nagyon nagy az ár, amit fizet érte a férfi. A monogámiája nem szabadságból, tudatos döntésből fakad, hanem a komplexusból adódó belenyugvásból. Ez adatott, ezt nyomjuk végig. Az idő érzékelése szempontjából a gyerekkor sokkal hosszabb, a maradék 40-50 évet simán le lehet nyomni...

Hasztalan, szakadatlan vár a szeretetre. Mástól sem kapom meg úgyse. Anyámtól nem kaptam meg, a feleségemtől sem kaptam meg... talán nem is érdemlem meg. A gyerekek miatt is érdemes maradni.
Kitartás, megbízhatóság. Ez az apa világából jön, dolgozunk, kitartóan. Ez legalább becsületes munka. Mivel kitartó, vannak is sikerei a munkában, és ez még jobban elmélyíti a komplexusát. De nem szabadon teszi: ez maradt neki. Mint a sípályákon a kabinos. Ez maradt neki.
Fegyelem és kontroll: önfegyelemben jó (ez még gyerekkorából származik), állandóan kontrollálnia kell a szükségleteit, mert azok veszélyesnek tűnhetnek az anyja boldogságára nézve. Ha tényleg rendes kisfiú lenne, az anyukája boldog lenne. De tényleg rendes kisfiúk nincsenek, csak rendes kisfiúk. Egy kisfiú akkor is rendes, ha nem rendes: attól rendes. Az önkontroll nem szabadon létrehozott erény...
Az élvezetek háttérbe szorítása: mert az élvezetek úgy tűnnek föl, mint veszélyforrások, amelyek az embert eluralják, kiszámíthatatlanok leszünk, és akkor nem tudjuk, hogy világ mit fog adni. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. "Ha átengedem magunkat az ösztönöknek, egészen biztosan rosszabb emberek leszek." (irónia)
Érzékenység másokra: hátterében a földolgozatlan kiszolgáltatottság van. Sosem békélt meg vele, csak eltűri.
Szolgálatkészség, másokat előtérbe tud helyezni: mert azt gondolja, hogy a másiktól kaphatom meg, amire szükségem van, ezért helyezem előtérbe. Azért dolgozom érted, mert ennek kapcsán te mondasz egy kedves mondatot, és így valami olyasmit kapok, amit az anyámtól is vártam, és azt mondhatom, hogy mégis csak értékes vagyok, érdemes élni, szükség van rám. Ez függés az eredeti helyzettől.

Valójában nem is te vagy fontos, hanem én, de ez nem tudatosul, azt mondom, hogy ó, én nem is vagyok fontos. És téged felhasznállak arra nap mint nap, hogy talán mégis fontos lehetek. De ehhez te kellesz, úgyhogy segítek neked, ha kell, ha nem.
Szexuális visszafogottság, cölibátus: A cölibátusra való komplexusos alkalmasság. A papnevelő intézetben: "az Isten különleges adománya, ami alkalmassá tesz...". A komplexus felől: bizalmatlanság és bizonytalanság az életre, saját emberi természetre, ösztön-késztetésekre vonatkozóan. Az ösztönök azzal a burokkal vannak lednek, hogy veszélyesek, mert ha elengeded őket, anyád még boldogtalanabb lesz, és még kevésbé kapod meg, amire szükséged van. A papnevelő intézetben (minden jószándék ellenére) komplexusos mintázatokat erősítünk meg a végtelenségig, és ezeket aztán az égig emeljük. Onnan már nehéz leszállni, és azt mondani, hogy lehet, hogy csak egyszerűen nem bírok élni, félek a nőktől, bizalmatlan vagyok abban, hogy egyáltalán szerethet-e engem egy nő. Sokkal könnyebb egy magasztosult erénybe öltözteti magunkat, és reverendát venni rá. Addig megy, míg ki nem pukkan. De nagy dolog, ha kipukkan! Akkor rettenetesen rosszul lehet lenni, és a negatív anyakomplexusú férfi ezt jól ismeri. Ez egyébként üdvös állapot, ha valaki megengedi magának.
Bűntudatra, bűnbánatra való fogékonyság: a kultúrkereszténységet mintha pont az ilyen pasiknak találták volna ki. A mise elején: "én vétkem", az egész élete megjelenik. És a bűntudat az alázat köpenyét hordozza.
Az agresszió gátoltása: a saját haragjától fél, a másikétól kevésbé, mert az ismerős helyzetet hoz. Ezért is betegségekkel fizet. Kívülről pedig jámborságnak tűnik. Férfiatlanok...
Engedelmesség fölfelé: a papnevelő intézetben az erények erénye. Valójában: a spontaneitás hiánya. Az agyamban kopasz cenzor cenzor ül... az engedelmesség nem autonóm (szabadságból, emberségből fakadó), hanem agyonnyom, és kényszerít. Talán Isten sem szeretett sohasem, és nem is vagyok szerethető.

A tálentumokkal együtt kapott bizalmat, feladatot, felelősséget, kedvet, önbizalmat.
Egyszerűség, szegénység: karácsonykor: Mennyei Atyánk kérünk Téged, hogy követhessük a kis Jézus igénytelenségét. Ne kelljen... 🙂

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezekből nem fakadnak értékek. A cselekedet akkor is értékes, ha ilyen a motivációja, csak nagy az árnyéka. Ezért nehéz az eredetileg anyakomplexusúnak, mert erényeket kell megkérdőjeleznie. Ráadásul ezeket a kultúrkereszténység egészen felmagasztalta. Meglátni az árnyékokat nagy teljesítmény, és mögötte nagy bizonytalanság van, hogy ha még ez sem jó, akkor hogyan éljek? Komplexusosan tud élni, szabadon nem.

Az élevzettelenség is nagy megerősítést nyer a kultúrkereszténységben. A világban az élvezetek látszólag nagyon meg vannak erősítve: carpe diem. Valójában úgy tűnik, a ma embere egyáltalán nem tudja élvezni az életet. Élvezetről élvezetre él, de nem tudja élvezni az életet. Ennek a túlhajtása a szenvedélybeteg ember, aki reggeltől estig élvezetről élvezetre él, és egyre kevésbé tudja élvezni az életet. Volt egy - jogos - támadás a kultúrkereszténység ellen, és most kiszolgáltatódtunk egy másik fenevadnak. Másképp vagyunk boldogtalanok. A kultúrkeresztény ember soványan boldogtalan, a másik kövéren. Szex nélkül boldogtalan - azzal együtt boldogtalan. Férfi nélkül (nő nélkül) boldogtalan, sok-sok férfi sok-sok férfivel együtt boldogtalan. Ahhoz, hogy élvezzük az életet, szinte nem kell semmi. Meg kell születni, és kellenek emberi kapcsolatok. Az élet élvezete nem az élvezeteken múlik.
Vallásosság

Lelkiség: a negatív anyakomplexusú hajlamos a bűntudatra, az érdemtelenség élményére, így könnyen válik a lelkiség középpontjává a bűnök lesése, állandó vizsgálata. Nem valami bűn felé hajlok-e már megint? Szakadatlan küzdelem a bűn ellen, öröm nincs. A hit éltető ereje eltűnik. Az ösztönök, és a bűn és a bűntudat összekapcsolódnak egymással. Mindenre, ami nem tudatos, nem akarattal irányított, arra a bűnösség árnya vetül. A kultúrkeresztény szexuális nevelésben található egy nagy paradoxon: egyrészt a szülők is a neurotikus bűntudatukban vergődnek: nem tudnak nyíltan beszélni róla, így a gyerek természetes kíváncsiságára nincs egyenes válasz, így az a természetellenes kategóriába kerül, majd utána mégiscsak előkerül: kizárólag erkölcsi megközelítésben. Mit szabad - egy pontban, mint nem szabad - 100 pontban, lábjegyzetekkel. A téma nem jelenik meg önmagában, hanem csak így: mire kell figyelni, mire kell vigyázni, mitől kell félni, mi erkölcstelen, mi halálos bűn. Van róla beszéd, de kizárólag ebben az értelemben.

A lelkiismeretet arra neveljük, hogy segítsen bennünket: megdicsérjen ha jót tettünk, jelezze, ha rosszat. De a negatív anyakomplexusú ember lelkiismereti állandóan csak figyelmezteti, mindig bűnöket talál. Neurotikus bűntudat. Nincs bűn, de van bűntudat. A lelkiismeret-vizsgálat egy aprólékos önmegfigyeléssé válik, bűn után kutatva.

(Elöl a másodpercek számát láthatod - így egy megfelelő médialejátszóval rá tudsz pozícionálni a kívánt részre.)

Videók a keddi alkalmakról YouTube-on