Férfi archetípusok: a király 2., a harcos 1.

Csak semmi pihenő! Igen, mert az van bennem, de jó lenne, ha be tudnánk fejezni ezt a nagy témát, és minden esélyünk megvan rá, hogyha képes vagyok a határokat tartani.

Máris a témánkhoz érkeztünk, onnan indulunk ki, hogy mi az, ami segíthet bennünket abban, hogy ne a komplexusaink által, és azok által a személyes örökségek által meghatározottan éljünk vagy kelljen élnünk, aminek az árnyékát, sokszor nyomasztó terhét olyan nagyon tudjuk saját magunkon, az élettörténetünkön tapasztalni. Hogy ki tudunk-e valahogy mindabból nőni, ami a személyes életünket terheli vagy nehezíti, amit nem kaptunk meg, a sérelmeinkből, a fájdalmainkból, a hiányainkból és a többiből. Úgy is megfogalmazhatnánk, hogy mi az, ami az ént meg tudja erősíteni abban, hogy akármi is történt, tudjon és tanuljon meg élni, s a lehetőségeit kibontakoztatni. S ugye a férfisorsnak, a férfi életnek a különböző elemein keresztül gondolkodtunk el erről. S így jutottunk el oda, hogy mi az, ami a férfit meg tudja erősíteni abban, hogy ne komplexus által vezérelt életet éljen, hogy megszülessék. S ugye, ha egy férfi megszületik, akkor férfiként is megszületik, és hogy ott egy erős én is legyen, ami azonban nem azt jelenti, hogy az erős énből az következne, hogy egy önző dög. Akiben van erős én, annak már nem kell önzőnek lennie. Ez a király, de majd úgyis erről akarok beszélni.

Így jutottunk el oda, ahogy Carl Gustav Jung, és nyomán Verena Kast mondja, hogy léteznek archetípusok, amelyek nem az egyéni életutunknak a párlataként, gyümölcseként, következményeként léteznek az emberi lélekben, hanem valami egyetemes, kollektív örökséget is hordoz minden egyes ember, mint ahogy biológiailag is hordozunk valami nagyon egyetemes és kollektív valamit, hát így az emberi lélek is ezt hordozza, és ennek a férfi felé nézve van négy őstípusa. Az archetípus nem egyszerűen csak valami kép itt bennünk, valami elképzelés, hanem abban egy egész életprogram benne van. A világhoz való viszonyulás benne van. ha valakit egy archetípus megragad és megérint, s ő átadja magát ennek az ősmintának, nevezzük inkább mintának, mert magatartásmód is van benne. Az életre való válaszreakció. 4 ilyet mondtunk, az egyik a király, a harcos, a mágus és a szerelmes. Mindegyikből elsöprő erő tud érkezni a férfiember számára, éppen ezért nagyon fontos, hogy legyen egy viszonylag erős énünk, aki magába tudja fogadni ezt az erős valamit, ami belőlünk fakad, de tudja saját magát meg is védeni tőle. És ráadásul egy olyan énre is szükség van, amely képes megtalálni azt, hogy ennek az ősképnek a pozitív, vagy a negatív oldala akar-e birtokba venni engem.

Éppen tegnap voltam moziban, megnéztem a Halálos iramban 28 c. filmet, volt benne egy nagyon izgalmas mondat. Az öreg rendőrfőnök megkérdezi a fiatal rendőrt: „Mi választja el a jó rendőrt a bűnözőtől?”- „Egy rossz döntés.” Ezt arra akartam példának hozni, hogy egy archetípusból nagyon nagy erő tud fakadni, azonban valakinek itt bent el kell döntenie, hogy ez az erő most milyen irányba menjen. Ez vagyok én, aki ezt eldöntöm. Hogy most Darth Vader vagy Luke Skywalker? Ez nagyon nem mindegy. S a kettő között egy nagyon meghatározó döntés a különbség. Mert erő van mind a kettőben. S akkor így beszéltünk a királyról. Az ismétlést most hagyjuk, csak annyit, hogy a király az, aki ismeri és tudja a rendet. A határokat megszabja. Tudja, hogy minek hol van ez eleje, a közepe és a vége. Meghatározza a határokat, tiszteli az időt, tudja, hogy van múlt, jelen és jövő. Hogy megszületett és meg fog halni. A király ezt nagyon jól tudja. A legfontosabb funkciója az, hogy normális. A királynak normálisnak kell lenni. A királynak nem kell agyon okosnak lenni. Élete végén, ha nem ölik meg, vagy nem áldozza az életét, egészen bölccsé válik. De úgy egyébként nem kell rendkívülinek lennie. Egészségesnek és normálisnak kell lennie, aki áll a lábán. Ez a király. Bennünk is.

Ez, ami az ismétlés volt. Olvassak egy kis Hamvas Bélát? Természetesen Hamvas Bélát nem illusztrációnak szánjuk. …

A tavasz. Zeuszról elmélkedik. Zeusz az istenek irálya, egy ősképe, archetípusa a királynak. Azt mondja róla Hamvas Béla: „Zeusz nem teremtette a világot, született és ide született ebbe a világba, melynek rendjébe illeszkednie kellett.” Attól ő Zeusz, hogy tudja, hogy ideszületett a világba, nem ő szülte, nem ő teremtette és bele kell illeszkednie a rendjébe. De attól király, hogy bele tud illeszkedni a világ rendjébe. „Ő is a világegyetem fia. Hatalmi ösztöne nincs. A világ nem az övé. A kozmosz adott rend, és senkinek sem birtoka. Zeusz nem világteremtő. A világnak nem birtokosa, a világot meg nem semmisítheti, uralma nem korlátlan. Lény, s van valamije, amije van minden lénynek. Sorsa. Isten, ezért minden lény között a legmagasabb rendű. A világ ura, de mint király, az, aki kormányoz földet, népet, amely előtte is volt, nagylelkűen, úgy, hogy engedi, legyen akkor is, amikor ő már nincs. Zeusz, az istenek és emberek apja a férfias teremtőerő legmagasabb megnyilatkozása. Ezzel az ember egyenesen belépett abba a meleg és termékeny világba, amelyben Zeusz a világ ura, a népek királya, s az élőlények nagy világában a családfő. Apai helyzete van. Nem azért, mert az élőlényeket ő nemzette, hanem azért, mert határtalan nemzőereje saját magának tudatában az élőket nem tudja másképpen látni, mint gyermekeinek. Zeusz az istenekre és emberekre apai szemmel néz, az apai szem jóságával, szigorával, engedékenységével, távlatával és melegszívűségével. De az apaságban legmélyebb nem a jóság vagy a szigor vagy a melegség. Az igazán apai a gyermek láttán való végtelen megnyugvás. Az ő teremtőerejének jele, s egyedül ő tudja a titkot, amelyből a gyerek élete kinőtt. Zeuszhoz képest minden más lény növendék, bimbó és rügy. Egyedül ő a kinyílt és megérett világ. A király. Az a viszony, amely vele lehetséges, az az érett és termékeny nemzőhöz való viszony lehet. Hozzá képest minden más lény éretlen. S ez a pillantás, amit ő az emberekre vet, a kimeríthetetlen férfias nemzőerő nyugalma. Mint a terebélyes tölgy borul a világ fölé, s azt az életet, amit a többiek oly kíváncsian és mohón élnek, ő ismeri és tudja. Mindenkit látott, amikor még sírdogált. Az érett férfi, akinek családjával szemben olyan mérhetetlen fölénye van, hogy lehetetlenség róla bosszút, irigységet, türelmetlenséget, indulatot föltételezni. Az ily nagy erő restell másképpen megmutatkozni, mint a gyöngédség alakjában. Ezért néz Zeusz az istenekre és emberekre mosollyal, derűvel és gyöngéden.” (Hamvas Béla: Babérligetkönyv. Hexakümion)

A király tudja bennünk és közvetíti is azt, hogy az élet élhető. Ahogy Eric Berne mondja: Az élet OK. Az élet rendben van. A király ezt nem tudja, hanem képviseli, közvetíti, hatalmas erővel ezt megjeleníti, de nem dumál (mint én). Egy királynak nem kell sokat beszélnie. Egy családfő, ha benne elég erős a király, akkor elég gyöngéd és elég erős ahhoz, hogy nem kell sokat szövegelnie. De mikor megszólal, arra érdemes odafigyelni. És a családtagjai tudják, hogy az apára most érdemes odafigyelni. Ahol az apát kiherélték, az rettenetes! Ott egy család nagyon könnyen sötétségbe borul. Tehát azt közvetíti, hogy az élet élhető.

Gyerekek beszélgettek a halálról otthon. Összeült a család és beszélgetnek erről, mert meghalt az egyik nagymama. S akkor a gyerek a következőt kérdezi: „Mondd csak, anya, te is meg fogsz halni?” Anyuka azt mondja: „Meg fogok.” A gyerek egyre kényelmetlenebbül érezte magát, gondolta, egy esély még van. „És az apa, az apa is meghal?” „Hát bizony, az apa is meghal.” A gyerek nagyon-nagyon gondolkodott és a következőt kérdezte: „Anya, Feri atya is meghal?” Ez egy 7 éves kisfiú! „Igen, Feri atya is meghal.” Na, akkor ennek fele se tréfa! Nyilvánvalóan nem rólam van szó. Szimbolikus. Azonban ha a férfi azt tudja mondani, hogy „igen, kisfiam, meg fogunk halni” s közben árad belőle az, hogy és azért nagyon érdemes élni, akkor a gyerek a helyére kerül, s azt mondja, hogy jó, hát akkor nem kell ettől félni. Az szinte a legrettenetesebb félelem, mikor valaki a haláltól fél. A halállal kapcsolatos szorongás szinte teljesen el tudja az ember életkedvét venni. Élettelenné tesz bennünket. Nem elég, hogy az anya közvetíti azt, hogy „gyere, édes kisfam, adok két puszit a bibidre”, kell egy apa, aki azt mondja, hogy „igen, akkor is meg fogsz halni, ha anyád ad 25 csókot a 26 bibidre, akkor is meghalsz, édes fiam, de ez rendben van.” Hogy erre mennyire szükségük van! S mikor ez rendben van, akkor megnyugszunk. Van gyerekkorból élményetek, hogyan vártuk, hogy csinálunk valamit, s az apánk azt mondja, hogy ez jó. Hogy micsoda erő van abban! És hogy micsoda erő van abban, hogy a fiúnak akkor nem kell tovább gondolkodnia! De nagy dolog az, ha az apa és a fia között valódi kapcsolat van, s mikor a fiú azt hallja az apától: „Fiam, ez meg van csinálva!” Akkor a fiú az egészet hagyja, nincs kétely, nem kell szorongani, igaza van-e az apámnak, vagy nincs igaza az apámnak, mert anyám néha azt mondta, hogy apám egy tökfilkó… Ez rettenetes! Ahogy a nők nagyon sokféleképpen lenyisszantják a férfi heréjét. Ez rettenetes! Egy kisfiúnak szüksége van arra, hogyha az apa azt mondja, hogy ez rendben van, akkor tudhassa, hogy az rendben van. Cseh Lászlót kérdezték az olimpia után, hogy a sikereiben milyen jelentősége van az edzőnek. A következőt mondta: „Az edzőnek nagyon nagy szerepe van, mert edzünk, és alapozunk, és úszunk annyit, hogy majd’ beledöglünk, és ha az edző azt mondja, hogy ezt most 1.25-ön belül kell leúszni, és leúszom 1:24:99-re, akkor rendben van. Az edzőnek óriási szerepe van, kivéve az utolsó néhány napot. Ott már nagyon fontos, hogy hogy érzem magam.

A ministráns gyerekeken látom – óriási dolog nekik ministrálni. A rend. A leglehetetlenebb kisfiú is, mikor ministrál, akkor próbálja nagyon korrektül csinálni. S mikor lejövünk a sekrestyébe, akkor egy valódi kisfiúnak nem elég az, hogy jaj, azért jó volt, annyira örülök, hogy vállalkoztál a ministrálásra! Ezt mondja az anyukája. de nem ezt várja a férfitől! Hanem: „Nézd, nagyon jól csináltál mindent, AZ nem úgy volt, ahogy kellett volna.” S akkor következő vasárnapig „az nem igaz, hogy nem mutatom meg.” Ha csak az előbbit mondom nekik, kimegy a vér az arcukból.

50 éves kor fölött születik a király, amikor már van annyi élettapasztalat, hogy abból valami ki tud kristályosodni.

Véget ért a húsvéti liturgia, ültünk a sekrestyében, pár szót váltottunk, hogy mi az, ami nagyon jól sikerült, mi az, amit másképpen kell csinálni. Egyszer csak valaki megszólal: „Tudod, Feri, arra jutottam, hogy az emberek többsége középszerű, de azt nagyon jól csinálja.” Hozzátett egy másikat: „Ezért tiszteljük érte” Egy király beszél így. Szükség van egy-két hadvezérre, egy-két feltalálóra, egy-két olimpiai bajnokra, egyébként meg tiszteljük azt, hogy.. S akkor a világnak a rendje megvan. Egy ilyen mondatot 50 fölött mond ki valaki.

A király egyszerűen hisz, de biztosan. A király nem kell, hogy zseni legyen, A hitben nem bajnok. Egyszerűen hisz, de nagyon biztosan. Placid atya, mondok történetet róla. 93 éves, 10 év Gulag. Mondja: „Bencés szerzetes vagyok. (zseniális, olvassátok el a könyvét, a hit pajzsa, azt hiszem, ez a címe) Pontosan tudtam, hogy bencés szerzetesként az a dolgom, hogy engedelmeskedjek a főapátnak. ha a pannonhalmi főapát azt mondja, hogy ezt kell csinálnod, fiam, akkor az Isten akaratát teszem”. Mindaddig, amíg el nem viszik az Andrássy út 60-ba. „Ott ülök, s azt mondom magamban, hát nem a főapát nevezett ide ki! Neki ez egy komoly dilemma, akkor hogy fogja ott az Isten akaratát tenni? Miután reverendában vitték be, neki kellett wc-t pucolni. Ahogy pucolja a wc-r, megy a siralomházba is. Ott magyar népdalok dallamára elénekelgette, hogy római katolikus apa, és hogy feloldozza őket, ha megbánják a bűneiket. Telnek a napok, még mindig azon tűnődik, hogy mi az Isten akarata. Egyszer csak találkozik valakivel, aki ott volt a siralomházban. „te voltál az, ki ott énekeltél?” „El sem tudod képzelni, hogy az micsoda erőt jelentett ott nekünk, hogy feloldozlak a bűneinktől.” Erre azt mondja: „Aha. Akkor az Isten küld engem a Gulagra. Minden rendben van.” 10 év sitty-sutty.

A király ilyen. Ez a mondat elég neki 10 éven át a Gulagon. Ez az, ami a királyra jellemző.

Megáldja a fiait. Áldást ad. A rossz király átkot szór. Hány és hány apa, mikor azt gondolja, hogy most apai szerepében van, egyszerűen csak szidalmazza a családját. Az az átoknak egy modern formája. A jó apa áldást oszt és áldást ad.

Szent Ferencről van egy nagyon megrázó történet, hogy az apja állandóan átkozta őt. Rettenetes viszonyban volt az apukájával, és nagyon félt is tőle. Egyszer koldusként, szerzetesként visszament a városkájába, és rettenetesen félt attól, hogy nem fogja tudni elviselni azt, ahogy az apja, ha meglátja őt, majd kijön és mindenféle piszokságot fog neki kiabálni. Ezért megkérte az egyik rendtársát, hogy kísérje őt el. Majd menjen a másik oldalra, ne oda, ahol az apja szidalmait és átkát hallja, s minél inkább szidja őt az apja, annál inkább a másik fülébe mondja azt, hogy „te derék és jóravaló ifjú vagy”. Egy király hisz így. Végtelenül egyszerűen. Tudjátok, nem is akart regulát írni.

A király meg tudja mutatni, hogy a férfiasság több, mint macsónak lenni. Értelmet ad a férfiasságnak. Egy nagyon eredeti gondolatot olvastam: A macsó attól macsó, hogy van mellette, előtte, mögötte egy nagy anya. Ezt tudjátok, hogy így van, ezekben a kultúrákban olyan nagy anya van, hogy az hihetetlen. Nagyon nagy anyák és macsó pasik. Ez egy kultúra. A mi világunkban tulajdonképpen már macsók sincsenek, mert igazán nagy anyák sincsenek. Már csak pszeudo-macsók léteznek. A pszeudo-macsó az a kiábrándult nő bosszúja a férfin.

Képes mások szükségleteit kielégíteni, tud táplálni másokat. A valódi király igazán termékeny. Rettenetes, ha a termékenységet és az életadást ma már kizárólag a nőhöz kötjük. Ha a férfinek a nemzőképességét, életerejét, azt, hogy életet ad, ennek az értéke elvész. Annak a felelősségével meg következményével együtt, persze. Tehát látni a férfit, ahogy gondoskodik és életet ad. Azt gondolom, ez régen egyszerűbb volt. mert akkor a férfi véresen, csapzottan a társaival megjött és húzta maga után a megölt mamutot. Akkor a nő is pontosan látta,hogy a pasi aznap dolgozott. Nehéz, a férfiaknak nagyon nehéz, Ha egy nő belemegy abba, hogy… A nőben is ott van ez a király. Ha a nőben nem elég kimunkált ez a király, néha egy-egy fontos mondatot nem tud szólni a nőnek, akkor a nő elveszti a talajt a lába alól, s akkor elkezd mondani olyanokat, hogy a férfiakra nincs is szükség. Ez ma nagyon trendi. Tulajdonképpen a férfiakra nincs szükség, mi is pontosan ugyanúgy mindent meg tudunk tenni, és tudunk ugyanannyi pénzt keresni… Ó, jaj! Ez benneteket, nőket is tönkretesz.

Bővében van az erőnek és hatalomnak, ezért nem kell vele élnie. Egy jó király sosem él vissza az erejével és a hatalmával, szinte nem is látni, hogy mikor él azzal az erővel és hatalommal, amivel van. Mert azt tudja szinte egészen észrevétlenül is tenni. Az álkirály mindig él a hatalmával, mert meg akar fosztani másokat a hatalmuktól.

Most még egy-két finomság és érdekesség, aztán jön a harcos.

A király természetesen nem tud megállni magában. Ha a király csak magában van, és azt gondolja, hogy megy neki egyedül is, akkor biztos, hogy rossz király. A királynak szüksége van a szerelmesre, mert ha nincsen szerelmes, akkor élettelen a birodalma. Nincs benne élet, nincs benne semmi szépség. csak rend. Szüksége van a harcosra, mert a király az, aki meghúzza a birodalom határait, de a harcos védi azt meg. A legzseniálisabb király is lehet valaki, pontosan meg tudja mondani, hogy ennek így kell lenni, s nincs benne harcos, aki azt végrehajtja. Ugye ez az, amit úgy szoktatok mondani, hogy „olyan pontosan tudom, hogy mit kellene tenni és képtelen vagyok rá!” Akaratgyengeségem van. Ez azt jelenti, hogy a király meghúzta a határt, nincsen harcos, aki a határt őrzi és tartja. Fönntartja és megtartja. Nem elég tehát a király, a királynak óriási szüksége van a harcosra. Nem a királynak kell harcolnia, a harcosnak kell harcolnia.

És leginkább és elsősorban kire is van szüksége a királynak? A mágusra. Mert a király nem kell, hogy zseni legyen, tenyeres-talpas, áll a földön, összeköt, határokat kijelöli, nem zseni, ezért a királyt is át lehet vágni. Ha az Ószövetséget ebből a szempontból olvassuk, akkor azt látjuk, hogy a királyok állandóan elszállnak. A legjobb királyok is. Tulajdonképpen az ószövetségben egyetlen igazán mintaértékű király sincs. Dávid, akit az ószövetségi nép a királyok királyának tartott, hát amennyi bűnt elkövetett, annak a negyede is sok! Nem véletlen az, hogy Jézusról beszélünk úgy, hogy a királyoknak a királya. Szóval, ha az Ószövetségben megnézzük a királyokat, kikre szorulnak rá a legjobban? A prófétára. A próféta testesíti meg az ószövetségben a mágust. Odamegy Náthán Dávid királyhoz, s azt mondja: „Idefigyelj, Dávid! Amit tettél, arcátlan, utolsó gazemberség!” A mágus az, aki beolvas. A rossz királyt arról ismerjük meg, hogy a birodalmában a mágusokat kiirtja. Nagy Heródes arra készült, hogy kinyírja a napkeleti bölcseket. Amikor a király elhallgattatja a valódi prófétákat, akkor bevezetik a prófétaság intézményét. Ennek az intézménye a mai korban tulajdonképpen a sajtóval egyezik meg, vagyis hogy királyhoz hű sajtóorgánummá teszik a prófétaság intézményét. A hivatásos próféta elég ügyes és okos ahhoz, hogy tudja, hogy a király mit akar hallani. Ezért aztán, mikor egy nehéz élethelyzet van, meghívják a hivatásos prófétát,és ő azt mondja, „király, te vagy a legbölcsebb és legokosabb, minden úgy lesz jól, ahogy te mondtad.” Ismerjük ezt, ugye?

Tehát a királynak nagyon nagy szüksége van a mágusra. Mondjátok meg nekem, hogy egy családban ki szokott lenni a mágus? A kamasz, aki beolvas.. Ez jó! … Nagypapa.. Ő inkább az igazi király. …Kicsi gyerek –igen, néha… Akármilyen furcsán is hangzik, de az asszony! „te, drágám, biztos, hogy jó ötlet, hogy..” Ha egy férfi nem tud néha nagyon hallgatni a feleségére, jaj neki! Meg a családjának! A nő néha olyan zseniálisan tudja a férfit helyrerakni, mint ahogy fordítva is. Más a dinamikája, de ha egy családban ténylegesen tud ebből a királyi erőből családfenntartó, gondoskodó, rendet teremtő, biztonságot adó férfi lenni a családfő, akkor nagyon rászorul a feleségére. Hogy az néha kedvesen megsimogassa, és azt mondja, „de drágám, ezt hagyjuk abba, ez egy marhaság” vagy „nem látod, már régen el kellene engedned a nagylányodat a buliba! Hagyd már abba ezt a keménykedést!”

A jó király oda tudja adni magát a népének. Képes odaadni magát. Emlékeztek, az angol királynővel kapcsolatban mondtuk ezt, hogy nagyon kritizálták őt, mikor természeti katasztrófa meg ilyesmik voltak, hogy nincs a népével. Az ’oda tudja adni magát’ az mit is jelent? Ha valakiben helyén van a király, családot akar alapítani. Akkor 33 évesen nem kalandtúrára akar menni! Családot alapít, meg akarja alkotni a maga kis királyságát. A szónak jó értelmében, abban a szellemben, ahogy erről eddig beszéltünk. Családot akar alapítani. Gondoskodni akar egy nőről. Gondoskodni akar a gyerekekről. Együtt a feleségével akarja szeretni a gyerekeket. Ha valakiben a király a helyén van, akkor ez ilyen egyszerű. Ezért van az, hogy a király rettenetes válságba jutott a férfilélekben.. mert kasztráltuk a férfiakat, a férjeket és apákat, el is lehetetlenültek, el is lehetetlenítettük őket, és ezért a kisfiú felnő, és nem akar családot alapítani. A ma férfijai semmit sem akarnak alapítani! Akiben a király a helyén van, házat akar építeni.

Kultúrkereszténységünkben a papot nagyon király-figurának óhajtjuk. Ha a pap semmi mást nem hordoz, hanem már 24 évesen, amikor fölszentelik… Ha egy papban semmi más nincs, se mágus, se harcos, se szerelmes, csak egy ilyen félresikerült király, akkor milyen lesz az? Hivatalnok. Ebből áll elő a hivatalnok-pap. Őrzi a rendet, mindig, mintha skatulyából húzták volna elő. A pap tényleg hivatalnok is, őrzi a rendet. Ez rendben van. De ha csak ez van… ha túlságosan is egy ilyen apa-királyfigurát képzelünk és várunk el a paptól, s ami tulajdonképpen a legnagyobb ellentmondás, hogy szinte teljesen kiszorult belőle a mágus. Szinte alig maradt benne valami. A papban! Ez óriási kérdéseket vet föl. Majd mikor a mágusról beszélek, ezt bővebben ki akarom fejteni. Ugyanis ha 50 éves kor fölött születik a király, hogy lenne elvárható egy 30-40 éves embertől? Hát nem tud még az lenni! Még tombol benne a szerelmes, még dúl benne a harcos, és akkor föl kell vennie egy szerepet, hogy ő a király. Ebből nagyon sok feszültség fakad. De ez egy oda-vissza játék. Vannak nagyon irreális elvárások, s maga a pap is elvárhatja magától azt, hogy.. Ebből mi következik? Egy lehetetlen helyzetnek nem lehet megfelelni, marad egy szerep. Egy reverenda. Egy fekete ruha, előírás szerinti cselekvésmód, előírás szerinti gondolkodásmód, és ennyi. Tisztességes hivatalnok. A papból. Ez rettenetes. (52:30)

Hamvas Béla, még mindig Zeuszról. „Zeusz az egyedüli lény, aki nem lázad. Nem azért nem, mert a világot ő teremtette, s a törvényeket, melyek a világot kormányozzák, ő gondolta ki. Az alkotmányt készen találta. De az egyedüli lény, aki a világalakotmányt, így, ahogyan van, minden változtatás nélkül, és éppen ezért minden ellenszegülés nélkül elfogadta.

Ez a király. Miért? Mert egyedül benne olyan teljes az élet, amely mindennek örülni tud. A legnagyobb erő és a legnagyobb tudás a világot, úgy, ahogy van, elfogadni, és az életnek föltétel nélkül, mindig és maradéktalanul örülni. Ez Zeusz olimposzi természete. Zeusz legyőzte a titánokat a lázadókat, és önmagában legyőzte a lázadót. mert a legnagyobb erő nem a harc, a küzdelem, a lázadás és a hősiesség, hanem a derű. Csak a derű teheti meg azt, hogy nem lázad. csak a derű az az erő, amely fogva tartja a világ örök és meg nem változtatható rendje ellen való fölkelést. meg tudja fékezni az ellentmondást. Az élet nem azért van, hogy ellentmondjanak, hogy vele megváltoztassák a világot, legyőzzék és harcoljanak vele, hanem hogy éljék. A teljes élet pedig öröm. A legmagasabb élet nem a hatalom, hanem a derű. Zeusz Olymposz magasságában nem hatalmánál fogva ül, hanem azért, mert ő a legerősebb. Ez az erő pedig: a világnak derülten úgy örülni, ahogy mindig volt és lesz. A világkormányzás logikájának végső értelme az, hogy mindez, mint legmagasabb erő és feszültség van jelen. A világot Zeusz nem azzal kormányozza, hogy kívülről beleavatkozik és irányítja, hanem úgy, hogy a középpontból kilép, mint az élet tüzének az őre. Az erő itt a legbelső magjáig minden. Annyira erő, hogy csúcsponton áll. És már kiderül, megvilágosodik, letisztul, meghiggad, vagyis derűvé válik.”

Ez a bennünk élő király archetípusa! Azért Hamvas Béla tudott valamicskét erről!

A harcos

Nézzük a harcost! A királyt koronával a fején ábrázoljuk, kezében jogar, országalma. Tudjátok, mit mondanak, hogy valóban mi az eredete a jogarnak meg az országalmának? (56:29) Kiábrándító lesz. Pedig az eddig elmondottakból, főleg Hamvas Béla, kikövetkeztető. Az alma a heréket, a jogar a péniszt jelképezi. Kezében van a férfinek a termékeny, megtermékenyítő ereje. Látom, nem tetszik sokaknak. Kicsit fennköltebb jobban esne. Hát tudjátok, most ellentmondok. De nagy dolog az, ha a férfi tud a heréjével és a péniszével mit kezdeni! Ebben a világban sokkal kevesebb szenvedés lenne, ha a férfi a férfierejével tudna bánni. Nem volna szabad ezt lebecsülni.

Mivel ábrázoljuk a harcost? Karddal. De mire való a harcos kezében a kard? A király akkor jó király, ha a hatalmával szinte nem is él, hanem derűsen beleilleszkedik a világ rendjébe és azt fönntartja. Mire való a kard? Nem arra, hogy öljön vele, hanem hogy dolgokat szétválasszon. A harcos kezében a kard arra való, hogy szétválasszon. Hogy azt mondja: idáig tart a birodalom, s ezt én itt megvédem. Idáig jöhetsz, s innentől fogva halál fia vagy, oda nem jössz be!

A szétválasztásnak a képessége (distinctio). Azt mondja a régi magyar bölcsesség, hogy aki képes jól disztingválni, megkülönböztetni, az belépett a bölcsesség világába. Ugye ezért beszéltünk nagyon sokat arról, hogy az életednek egy kérdése sürgős vagy fontos. Nagyon egyszerű. Ha van benned harcos: ez sürgős; az fontos. Utána máris lehet tudni, hogy hogy élünk ezzel. De kell, hogy valaki a kardjával azt kettészelje, s azt mondja, ez ide, az oda! És utána azt ott megőrzi. Te innen nem mész át oda, mit képzelsz! Ez a férfierőnek, férfi archetípusnak egy hihetetlen fontos eleme. Megkülönböztetni a nem fontosat a fontostól. Ismertek olyan férfiakat? Locsognak, fecsegnek. 1 óra 15 perc is sokszor kevés nekik, hogy egyszerű dolgokat elmondjanak. Áradnak és hömpölyögnek, nincsen tisztességes part jobbról, balról. Esnek szét. A harcos azt mondja: az fontos, az nem fontos. Ezért nem halunk meg, azért meg meghalunk. Ezt nyugodtan el lehet engedni. Ezt most nem kell elmondani. Ezt muszáj elmondani. A harcos meg tudja különböztetni, mi fontos, mi lényeges. Ezért azt tudja mondani: Na, ez az, amiből nem adunk. Ebből nem engedünk. nem lehetséges az, hogy én ebből engedjek. Itt legföljebb a testemen keresztül. Ez a harcos. Enélkül nyaklunk-nyeklünk, teljesen szétesik az élet. Olyan puhányok leszünk!

A harcos az, aki tud izzadni. Nagyon nagy dolog, egy férfinak kell tudnia izzadni! Mikor állsz egy edzés után remegő lábbal a zuhany alatt. Remegsz, annyira elfáradtál. Ez ez! Amikor tudtál úgy dolgozni, hogy majd’ belepusztultál! Reggel, mikor kel föl a nap, nekiállni alapot ásni. Egyszer muszáj, hogy építsetek egy házat! Nem biztos, hogy a sajátotokét. Bölcs ember először a másik házát építi. Elkezdesz valamit csinálni, csinálod, s nem is gondoltad volna, hogy képes vagy rá. Muszáj egy férfinek megélnie azt, hogy elkezd valamiért harcolni… Hogy tudtam ezt megcsinálni? Többet nem lennék rá képes! Ez az élmény kell! Vegyétek ezt elő, férfitársaim! (sztori arról, hogy 24 óra alatt hogy nyomott le 400 km-t biciklin, s utána misézett reggel nyolckor)

A harcos, aki rájön, hogy maga sem gondolta volna, de meg tudja csinálni. De nem az én erejéből megy az! (69:49)