A család mentálhigiénés funkciói 3.

2010.05.04.

Megosztom
Elküldöm

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit! Gyertek, találjatok valami jó helyet még! Itt még vannak puha részek.

Ott tartottunk, hogy az egyediség, együttesség, egyetemesség témakörén belül néztük azt, hogy ha valaki egy csoportnak a tagjaként is képes észlelni saját magát, és egy csoportnak, egy közösségnek, egy családnak a tagjaként is elmélyül az önazonossága, akkor ez hogyan hat vissza az ő nagyon egyedi és nagyon személyes élettörténetére. Ugye, ez a nagy témánk. És így jutottunk el oda, hogy beszéljünk arról, hogy a csoportban, főleg egy terápiás csoportban egészen nyilvánvalóan megdolgozható módon, de bármilyen másik természetes csoportban egyszerűen csak úgy magától elkezdjünk az eredeti családunk dinamikájából ezt-azt megmutatni. Tehát valamiképpen a csoportokban újraélednek, vagy ismételjük, vagy – valamiféle sajátos összefüggés alapján, de – megélünk valamit az eredeti családtörténetünkhöz kapcsolódóan, arra vonatkozóan. Ezért aztán, ugye, beszéltünk erről, milyen nagyon izgalmas lehet az, hogy rájövünk, hogy mi az, amiket ismételni szoktunk egy csoportban. Annak nyilvánvalóan ilyen jellegű háttere és gyökere van. Így jutottunk el oda, hogy beszéljünk a család mentálhigiénés funkcióiról. Csak egy mondat… Szervusz Sándor! Te fodrásznál voltál! (nevet) Sándor azt mondja, nem, kezet mosott. Hát igen, ilyen egy művész! Na, szóval. Ez jó. Sándor, te tudsz valamit. (02:33)

Na! Szóval, az történt, hogy ha egy terápiás csoportba megyünk, vagy egy olyan csoportba, aminek terápiás hatása is van, akkor ott remek lehetőségünk nyílik arra, hogy azokat a jól berögzött és beidegződött, az eredeti családhoz nem elég szabadon bennünket kapcsoló történetünkhöz… hát, ezt a mondatot már most ezt befejezem. De még megvan. … ahhoz kapcsolódó mintázatból eredő cselekvésformát át lehet rajzolni. Tehát asszem itt egy szó… ugye, itt összeállt? Összeállt. Nem véletlen azért a gimnázium. Nagyon jó magyartanárom volt. Azt mondta: „Feri, na add föl!” Nagyon buzdított. Elkezdtem a mondatot, és még a… nem tudom, a lapnak a felénél még nem volt pont. Nagyon buzdított: „Feri, valahol meglesz! Meglesz! Van ilyen jel is a magyar nyelvben! Szóval! Tehát! Sitty-sutty. (03:42)

Ott tartunk, hogy a család mentálhigiénés funkciói. S az első három pontot ragoztam nektek. Az első így szólt, hogy a világra vonatkozó információkat összegyűjti és továbbítja. Ez alatt információk szűrése, rendezése, összefüggésbe, történelmi távlatba állítása, önmagunkra vonatkozó információk megosztása. Annyira jó, hogyha ezt a három mondatot mondom, semmi jelentősége nincs. Ugye? Tök unalmas. Hahh!

2) A család visszajelzést és útmutatást ad.

3) Világképet és életfilozófiát közvetít, akkor is, ha nem akar olyat közvetíteni. Akkor is közvetít! Mert a család valamiképpen, de a gyerek számára a szülők mindenképpen, ha akarják, ha nem, ha mondják, ha nem, kialakítanak valamilyen világlátást. És a világlátásnak nagyon fontos eleme a jó és a rossz, oltalom és gondviselés, szerethető vagyok-e, alkalmas vagyok-e, értékes vagyok-e, tartunk-e valahová, van-e értelme az életnek? Ezt a 7 nagyon nagy témát mindenképpen hozza minden egyes család.

És ezt vagy egy pozitív összefüggésbe állítja, vagy negatívba. Vagy azt mondja: Na, édes fiam, ez az, amit sose tudunk meg: a nagy semmi közepén vagyunk itten mink. Szóval, valamit mutat a család. Az életünk legfontosabb kérdéseire vonatkozóan, és ezt aztán a zsigereinkben hordozzuk tovább. Ez volt tehát az első 3 pont, és akkor még van 3 meg 6, az 9, van még 6 pont. Ezzel szerintem végzek. (05:33)

A negyedik. A család eligazít és segít a problémák megoldásában. Olyan végtelenül primitíven hangzik, de mégis érdemes szót vesztegetni erre. Mit jelent ez? Haha! Gyertek csak! Hogy eligazít és segít a problémák megoldásában. „A” pont vagy pötty, vagy mi. Érzelmi támogatást ad. Akár direkt tanácsadás vagy pedig beavatkozás. És de jó dolog, de fontos az, hogy mindegyikünknek a családtörténetében biztos vannak példák erre.

Én is mondanék néhányat. Tudjátok, most ha a családtörténetemből hozok képeket, akkor nyilván nem az az érdekes, hogy énvelem mi történt. Hanem hogy ennek kapcsán beindul a ti fantáziátok, az emlékezetetek: hogy is volt ez nekünk, nálunk? Nyilván ezért érdekes, nem miattam. (06:34)

Úgyhogy már emiatt is az első példa nem is a családomból való. Tehát: érzelmi támogatást kapunk a családból. Néhány nappal ezelőtt néztem egy kölyök focicsapatnak az edzését. Egy igazi fanatikus a klub kölyökcsapatának az edzésére is kijár – tanultam meg Zoli bácsitól annak idején, aki 80 éves volt és sekrestyés nálunk. Mindenesetre nézem a kölyökcsapatot, ahogy edz. Körülbelül lehettek olyan 7-8 évesek.

És volt egy edző bácsi, és ordibált velük. Minden gyakorlat után ordibált velük. Nagyon tehetségesnek tűnt úgy edzőként. Egészen érdekes volt ezt kívülről látni. Tehát képzeljétek el, hogy áll az edző előtt 8 kisgyerek. Abban a korban, amikor az apuka hozza őket autóval, és az anyuka viszi el őket. Tehát így… És különben is izzadtak és fáradtak voltak, és nyolc évesek.

És az edző magából kikelve üvölti a következőt: “Hülyének néztek?! Most ti hülyének néztek?! Azt gondoljátok…?!” Hogyha nem láttam volna, hogy kik vannak vele szemben, hát akkor mindenre gondoltam volna, csak azt nem, hogy nyolcéves kisfiúk, akik így ilyen tele gatyával álltak, és azon… „a fene egye meg, hogy rövid gatyába jöttünk, ahelyett, hogy tele… már hosszú nadrág lenne, mert kicsit elrejtené.” S az edző magából kikelve üvöltött velük: “Mit képzeltek ti?! Mit képzeltek?! Hülyének néztek?!” De ezt legalább ötször kiabálta. És amikor ezt úgy kikiabálta, akkor azt mondta: „Na akkor, mondom a szintidőt!” 1 óra… vagy mi. 1 óra?! „1 perc 45! Egy kör! Ez a szintidő! Gyerünk!” És akkor a gyerekek elkezdtek futni, és körülbelül 5 métert futottak, és az edző a következőt üvöltötte utánuk: „MÁÁÁÁR nem lesz meg!” (nevetés) Hát, ez szép. Szóval azért, hogy mondjam?! Adnak diplomát olyanoknak is, akik… Ez mármost biztos. Hogy ezt a fordulatot honnan lehet hozni?! Valakinek hogy jut az eszébe, hogy 5 másodperc múlva ezt kiabálja a nyolcéves gyerekek után? Na, ilyesmit mindig hozott anyagból szoktunk csinálni. Hogy egy felnőtt ember ezt ott a pályán találja ki, ezt nagyon nem hinném el. Őneki – azt gyanítom – egy ilyen sajátos tapasztalata volt. És hogyha megkérdeznénk, akkor azt mondaná, hogy motiválja a tanítványait. Hát, tudjátok, mikor járnék oda! Elmennék rögbizni. Aztán jelentkeznék húszévesen. Na, mindegy, mindegy. Szóval. Ez volt a negatív példa. Hogy milyen egészen döbbenetes, hogy amikor nem adunk érzelmi támogatást. És nyilván ennek fényében: milyen óriási dolog az, hogy a leglehetetlenebb közegben felnőtt gyerekek is azért legalább egy élményt szoktak őrizni valamiféle érzelmi támogatásszerűről. Ezt remélem. (10:18)

Na most, a másik: amikor tanácsadás történik. Lehet, hogy emiatt gyökereztünk bele annyira abba, hogy amikor elmegyünk egy segítő emberhez, akkor tanácsot kérünk tőle. Ugye, miközben felnőttek vagyunk. Tehát nem biztos hogy rászorulunk a tanácsra. Más sokkal nagyobb segítséget jelenthet. De majdnem mindig ezt a kifejezést használjuk, hogy „kérünk tanácsot”. Az jutott eszembe: nem is volt olyan könnyű, hogy a szüleim milyen tanácsokat adtak különböző helyzetekben. Általában a tanácsaikat nem tudtam megtartani már gyerekkorban sem. Például, hogy először tanuljak, és utána játsszak. Ez egy telj… követhetetlen, betarthatatlan titok maradt 43 éves koromra is. Állítólag vannak ilyen gyerekek, akik ezt így csinálják. Nagyon szomorú gyerekkort sejtek. Nagyon. Én inkább arra emlékszem, hogy miközben a szüleim nagyon sokszor elmondták, hogy „nézd, úgy érdemes, hogy először gyorsan megtanulsz, és utána szabadon azt csinálsz, amit akarsz.” Én a „szabadon azt csinálsz, amit akarsz”… ezt, ezt meghallottam, tehát ez nagyon tetszett, hogy a  szüleimnek van egy ilyen gondolata az életről.

Általában valamikor későn értem haza, és akkor már csak az volt a kérdés, hogy hogyan vernek meg. Tehát hogy ez most fakanál lesz vagy mángorló vagy egyéb dolgok. És ebből a szempontból nagyon sokat segített… nem az a jó tanács, amit a szüleim adtak, hogy „először, fiam, tanulj, és akkor utána…”, hanem az, hogy elkezdtem sportolni. Ez nagyon jól összerántott engem, és ezért aztán megtanultam a sportpályán, miközben egyáltalán nem kaptam tanácsot a szüleimtől, hogy hogyan érdemes edzeni, vagy hogyan érdemes, nem tudom én magasat ugrani, ezt nem mondták el nekem, bár állítólag a lécet kell átugrani. Ez a titka az egésznek. De hát ezzel meg mit kezdjünk? Karinthynek is volt egy tanácsa a magasugrással kapcsolatban, azt mondta, hogy minél erősebben érdemes egy pontot megrúgni, mert a pont visszarúg, és a többi már csak technika kérdése. Ezt valahogy így írta annak idején. (12:55)

Szóval arra viszont nagyon emlékszem, hogy miközben a szüleimnek egyetlen olyan tanácsára sem nagyon emlékszem, amit mondtak és meg tudtam volna tartani. Viszont arra igen, hogy ahogyan idézgették és ahogy visszaemlékszem, milyen érdekes, hogy na, ilyenkor egyben láttam a szüleimet. A szüleimet sosem nagyon láttam egyben. Valahogy mindig külön voltak és külön dolgokat mondtak, és ezek általában ellentétesek voltak egymással. De hogy például azt mindig idézgették, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen, mint a csillag megy az égen, úgy érdemes”. Na, ezt viszont hallottam gyerekkoromtól kezdve, és ez valahogy be is ült nekem, mint látjátok, érzékelitek, ugye? (13:43)

Na tehát, és aztán a harmadik direkt beavatkozás. Direkt beavatkozás volt a szüleim részéről, amikor 5. osztályban, a nem mondom meg, melyik általános iskolában behívatták őket és fegyelmivel fenyegette meg az iskolaigazgató a szüleimet, majd pedig a fenyegetés után egy kompromisszumot ajánlott: kedves Anyuka, kedves Apuka, vagy elviszi a gyerekét innen, vagy fegyelmit kap, de azt tanácsoljuk magának, hogy vigye el a kerületből is ezt a kölyköt, hogy a XII. kerületben ne maradjon priusz utána. És így aztán az ám nagy dolog volt a szocializmusban kerületet váltani! Ismeritek ezt a világot, ez nem úgy volt, hogy átmegyek egy másikba, mert ott tetszik, az egy másik világ volt kérem. És akkor kerületet váltottunk, meg iskolát is, aztán még egy párszor. Mindenesetre azért az nagyon nagy dolog, hogy a szüleim akkor bementek és aztán kézen fogtak, és elvittek egy másik oskolába, és direkt módon beavatkoztak a dolgok folyásába. (15:04)

Ez volt tehát… a család eligazít és segít a problémák megoldásában. Na most az eligazítás, a problémák, a probléma, na, eligazítás a problémamegoldás lehetőségeiben. Tehát egyáltalán a családban jó esetben megtanuljuk, hogyha egy probléma áll fönn, akkor mit lehet vele kezdeni. És mondanék nektek, segítő foglalkozásúaktól tanultam. Volt egyszer, jött egyszer egy német kiképző, és azt mondta, mi öt nagy csoportba osztjuk, hogy milyen jellegű segítségnyújtásra lehet valakinek szüksége. Öt. És ezeket elmondom. Na, nagyon jól használható. Pszichológus volt az illető, tehát ebből a világból hozta. Az egyik. Azt mondta. Lehetséges, hogy semmi másra nincs szüksége a másik embernek, csak hogy kísérjük őt. Tehát tulajdonképpen csak arra van szükség, hogy legyünk. Nagyon egyszerűen, hogy legyünk, hogy valakinek elmondhassa. És ha már elmondta, köszöni szépen, ez már elég, akkor ő már erőt tudott gyűjteni, kedvet kapott az élethez, kifújta magát, kidühöngte magát. Semmi másra nincs szükség, csak hogy kísérjünk valakit. A nők este, mikor elkezdik mondani. Az eseteknek nagy részében semmi másra nincs szükségük, mint a férfire, akinek el lehet mondani. És nem kell vele semmit sem csinálni, csak hadd mondja el, és legyen valaki, aki nem alszik el közben. Tehát csak valaki, aki végigkíséri azt a harminc percet, amíg mondom, és dühöngök, és mondom, és sírok, és mondom, és eszek, és mondom és… Na, tehát csak ennyi, de úgy általában egy gyászoló embert is bőven elég csak kísérni. Nem kell neki kis katekézist tartani, nem kell az üdvösség örömhírét neki minden nap meghirdetni, egy csomó mindent, a mennyországról alkotott képeidet sem szükséges elmondani. Tehát rengeteg mindent nem kell csinálnod, elég csak úgy kísérni. Egyébként, ha gyászoló embereket hallgatunk, az mindig olyan szép, hogy akármit is próbálunk, a gyászoló úgyis azt mondja, amit akar. Ha van erről élményetek, tehát, hogy nem, ő azt most el fogja mondani, azt el akarja mondani, neki az most fontos és… és-és-és… és sokkal többet ér velünk, hogyha mi hagyjuk, hogy ő százhuszonötödször is elmondja, hogy „nem tettem meg mindent ott a kórházban érte, pedig most már tudom, hogy megtehettem volna a kórházban azt, hogy…” ezt mindig elmondjuk, beleértve engem is, mert ez így megy. És akkor elmondjuk egyszer és ötször. Szóval, ha valaki gyászol köztetek, vagy valakit ismertek, aki gyászol. Elsősorban arra van szüksége, hogy csak legyetek vele, ember kell neki, akinek mondhatja. Sokszor a barátnő, az milyen nagy dolog. Ugye? Egyszerűen csak van valaki, akit föl lehet hívni és el lehet mondani. És de jó, hogyha nem mondasz rá valami okosat. (18:51)

Azt megfigyeltétek, hogy ha valaki föltesz egy beszélgetésben egy kérdést és nem válaszoltok, körülbelül három másodperc múlva folytatja? Van ilyen élményetek? Próbáljátok ki, légy szíves! Tehát amikor elhangzik egy kérdés, megfelelő hangsúly föl és a végén le a magyar nyelvben, nem úgy, hogy föl-föl-föl föööl, ahogy néha halljuk. Nagyon csúnya, fölolvasáskor nagyon-nagyon csúnya. Tehát föl-föl-föl, és leereszkedik, így van a kérdő hangsúly a magyar nyelvben. Na szóval, ugye? Nagyon köszönöm, tehát azért mindig megerősíttetem magam a szakértőkkel. Különböző szakértők ülnek így, és akkor így ránézek, és bólogatnak. Feri mehet. Jó, jó, jó. Szóval próbáljátok ki baráti beszélgetéseitekben, hogy a másik föltesz egy kérdést, és ne válaszolj rá. Ne! Kicsit hallgass, rád néz, nincs semmi, már mondja tovább. Második lépés, hogyha nagyon megáll és nagyon úgy tűnik, hogy ez tényleg egy kérdés, akkor a következőt próbálhatjátok ki. Ez pedig az, hogy kérdezzetek vissza: szerinted hogy van? Ez hogy van szerinted? Ó! És az eseteknek megint nagyon nagy többségében ő pontosan gondolja valahogy, ahogy van, akkor azt hadd mondja el. Ilyen könnyű az a segítő szakma. Na, jó, tehát ez volt az első, nagyon gyakran semmi másra nincsen szükség, és a családba, de jó ez, hogy ha le lehet akasztani valakit, egy embert, aki ott kísér bennünket, lehet neki mondani, mondani, és aztán szépen el tudunk aludni. (21:05)

Második, mikor egy probléma megoldásában a megküzdéshez szükséges valamilyen képesség. Valamire szükség van, nem elég csak hallgatni, de az illetőben megvan ez a készség és semmi másra nincs szükség, minthogy azt kifejezni, vagy arra rámutatni, vagy azt mondani, hogy én azt gondolom, te ezt meg tudod csinálni. Hát nézd meg, hogy hányszor oldottál meg ilyesmit! Én pontosan tudom, az már háromszor ment nekem ilyen nehéz helyzetben. Most miért ne menne? Ezt  gondolod, hogy nekem sikerül? Sokszor tehát ez a segítésnek… és a családban milyen óriási dolog, hogyha az apám azt mondja: „Lányom”, mondjuk nekem, „lányom, édes lányom, hát hogyne sikerülne neked?” És akkor rájövök, hogy hát hogyne sikerülne nekem. Hát ez az! Hát minden adottságom megvan, hogy sikerüljön. Ezt most nem a családból hozom, nekem ez egy nagyon fontos élményem volt, mikor voltam 7 éves, vagy 8, és futottam a Vasas pályán körbe-körbe, és mondjuk az utolsó előtti voltam, de nagyon futottam, és akkor az edzőm kiabál. „Feri!” Nem azt mondta, hogy nem lesz meg az idő, hanem azt mondta, hogy „emeld a térded!”. Ott voltam 7-8 éves, és rájöttem, hogy a térdemet lehet a futáskor emelni. Tehát, hogy a futásnak nem az az egyetlen ismérve, hogy mindig van egy olyan fázis, amikor egyik láb sincs a talajon – ez a futás klasszikus ismérve –, hanem, hogy közben a térdem körülbelül a vízszintesig emelkedhet. És képzeljétek – ez milyen döbbenetes volt nekem –, hogy egyszer csak elkezdtem megelőzni az előttem futókat. Kellett egy jó szemű edző, aki kívülről azt mondja, hogy „hát ez nem emeli a térdét. Úgy nehéz haladni.” Tehát a helyben futás vagy a dzsoggolás az nem kíván túl nagy távolságot meg teret, de ő szeretne előrejutni. Tehát, hogy az edző pontosan meglátta, hogy van térdem, ezt föl tudom idáig emelni, és futok 20 másodperccel jobbat 800-on. Ez nekem maradandó. És tudjátok miért? Mert emlékszem, ezt egyszer már elmondtam öt évvel ezelőtt, azért olyan maradandó, mert előtte azt gondoltam volna, hogy futni mindenki tud. Hogy hát ha van valami, amire senkit nem kell megtanítani, az a futás. És nem így van, mert engem például meg kellett tanítani rá, hogy „Feri, a futás az olyan, hogy…” Hahh! Én itt kezdtem az atlétikát.  (24:31)

Harmadik. Nem elég rámutatni, nem elég megnevezni, nem elég kimondani, a harmadik kör az, amikor azt meg kell erősíteni. Megvan az adottság, megvan a készség, megvan a képesség, meg kell erősíteni azonban. Ó, de nagy dolog az, amikor vannak olyan emberek az életünkben, akik nagyon bátorítóan tudtak mellettünk lenni, és újból és újból, mikor ott nagyon bénák voltunk, és nagyon ügyetlenül álltunk valamihez, megerősítettek minket. De nagy dolog az! Sokszor egy vállon veregetés elég. Nem csak szavak vannak. Ó, de szép az! Nem folytatom. Tehát ez volt a harmadik, amikor megerősítést adunk. Mondok egy példát. Éppen két nappal ezelőtt valaki csak egy pillanatra odalépett hozzám, azt mondja: „te Feri, csak gyorsan. Tudod, nagyon beteg az anyukám, de az anyukámmal nagyon rosszban vagyok, és járok be az anyukámhoz a kórházba, és nagyon sokat kell neki segíteni, de közben az anyám nagyon sok piszokságot csinált velem. És mikor eljövök a kórházból, akkor nagyon csúnya dolgokat gondolok róla. És nagyon csúnya dolgokat érzek.” És akkor azt kérdi tőlem, hogy „ez most baj?”. A megerősítés nyilván így szól: „szabad érezni, szabad gondolni. Nyilván a sérelmeid attól megmaradnak, hogy az anyukád beteg. A sérelmeid attól fönnállnak.” És akkor kérdeztem tőle valamit. „Tudod, azt tudom, nem is… hogy biztos kérdeztem… hogy azt tudom elképzelni, hogy ki kell dühöngd magadat otthon, hogy amikor bemész, akkor helyesen tudjál cselekedni.” És akkor rám nézett, és azt mondta: „tényleg így van. Tényleg. Mert mikor bemegyek, akkor próbálom az összes sérelmemet hátratenni, mert annyira rászorul, hogy tisztába kell tenni, és a többi. Hát ha ott dühöngök, meg szemétkedek vele, akkor nem, kidühöngöm magam itt, és aztán ott meg rendes vagyok vele.” Sokszor a megerősítés ilyen nagyon egyszerű dolgokra vonatkozik, hogy „gondolhatsz valamit, aztán majd azzal a gondolattal nyilván érdemes valamit kezdeni, de alaphangon gondolhatsz valamit. Alaphangon szabad érezni, szabad így érezni, meg úgy érezni.” A megerősítés nem egyszer erre vonatkozik, hogy szabad így vagy úgy gondolni vagy érezni. De a megerősítés arra is vonatkozhat, hogy szabad valamit megtenni. Ugye a szakirodalom nagyon szépet mond: minden családban a szülők újból és újból engedélyeket adnak a gyerekeiknek. „Nyugodtan másszál fára. Lemegyünk a játszótérre, nyugodtan próbáld ki a csúszdát.” De nagy dolog az, hogyha engedélyeket kapunk a szüleinktől, nem egyszerűen elhanyagolnak, vagy tök mindegy nekik, hanem valódi engedélyeket kapunk. „Próbáld ki! Na nézd meg, itt állok, csússz le, nem lesz semmi baj.” Tanítottak benneteket csúszdázni? Mikor be voltatok tojva. Hát csak volt ilyen élmény, mikor kicsik voltatok, egy meredek csúszdán! Emlékszem, a Gellért térre jártunk csúszdázni. Ott voltak először ilyen műanyag csúszdák, jó sok. Hú, de izgalmas volt az. És hogy hát nyilván, hogy nem mertem az elején kisgyerekként lemenni az egyenes csúszdán. Hát dehogy mertem! És jó kemény homok volt a végén. Egész… most már aquaparkba megyek és csobbanok. Hát vicces! Régen nem volt ilyen. Kemény homok. Naná, hogy be voltam ijedve. Na, szóval a harmadik nagy kör, mikor valamilyen megerősítésre van szükségünk és a családból napjában nagyon sokszor kaphatunk megerősítést. Gondolhatod, érezheted, csinálhatod. (28:54)

Negyedik. A negyedik nagy csoport az, amikor egy olyan probléma elé állunk, és ez a segítő szakmákban is ugyanez az öt csoport nagyon izgalmasan megvan. Amikor a probléma megoldásához egy olyan készségre vagy képességre van szükség, ami nem eléggé kimunkált, azt ki kell dolgozni. Ugye sokszor egy segítő találkozás arról szól, hogy a segítő észleli, hogy a hozzá segítségért forduló úgy tudja a problémát megoldani, ha egy készséget el tud magában sajátítani. Mert az a készség nála még nincs meg, vagy nincsen készségszinten. Például nagyon egyszerű, hogy vannak olyanok, akik nem nagyon tudnak érezni. Ha jól leneveltek bennünket gyerekkorunkban arról, hogy érezzünk. És újból és újból megtehetem azt, hogy megkérdezem: „és most mit érzel? Most mi van benned?” Tudjátok, hogy szinte minden beszélgetés, tehát 10-ből 9,75. Ez hogy jött ki, ezt nem tudom, de muszáj ilyeneket mondani, mert különben nem elég szakszerű. Szóval tízből általában tíz. Eljuttok egy érzésig, elkezd valaki sírni, vagy elkezd dühös lenni, vagy elkezd szégyenkezni, vagy elkezd aggódni, vagy zavarba jössz. Szinte minden esetben rögtön érkezik a bocsánatkérés. Hányszor hallom ezt?! Jaj, bocsánat! Tízből hatszor vagy hétszer hallom, mikor azt mondjátok, hogy jaj, pedig nem akartam sírni. Hát ezt hányszor hallottam már? Nem akartam sírni. De szabad! Hogy szinte egy órás beszélgetésnek a lényege az, mikor a legmélyebb érzelmet átéled, és ott megállunk, és azt mondom, hogy „várjál, most érezzél csak! Érezd! Most ne mondd nekem tovább! Tulajdonképpen ez a szép dolog, hogy fél órát kellett beszélned ahhoz, hogy egy mély érzelemhez eljuss. Hát lehet, hogy az egész egy órából ennek az érzelemnek az átélése éri a legtöbbet. És nem a szöveg, a szöveg csak egy út volt ahhoz, hogy valamit átélhessél. Tehát akkor most hagyjuk, most maradjunk ebben. Pahh! Most éljük át! Én nem sietek.” Hát egy óránk van. Azért… (31:42)

Ennek nagyon, nagyon. Ezt azért mondom nektek, ezt oly döbbenetesen általánosnak látom, nyilván a baráti beszélgetéseink, hogy ott állj meg és érezzél csak. Hát de nagy dolog ez! És ez alapján ki tud bennünk munkálódni egy készség, ez pedig az, hogy képesek vagyunk érezni. Amilyen primitíven hangzik, annyira nem is könnyű, hogy valamit mélyen átérezni és ott megmaradni, azt ott átélni, és aztán utána lehet továbbmenni. Sokszor csoportoknak, katolikus vagy keresztény közösségeknek gyerekbetegsége tud az lenni, hogy körbemondanak valamit, vagy tanúságtétel van, vagy imádkoznak személyesen. És tényleg ott valami, valami, egy ilyen személyes bizalmi légkör kialakul. És az egyik mond valami nagyon komolyat, és sír és azt mondja, hogy „azt gondolom, válságban van a házasságunk”, vagy azt mondja, hogy „meghalt az apám”. És akkor eltelik egy másodperc, és akkor a következő, a kezébe adjuk a Szentírást, és akkor már ő mondja. Jaj, az én életem, de ha… álljál már meg! Hát megy egy kör, most ő azt mondta éppen, hogy „meghalt az apám”, most itt álljunk meg, és így álljunk, így üljünk, üljünk. Hát ennek van valami súlya. Hát nem az van, hogy most mondott egy mondatot, mert kell, de körbemegyünk. Hogy álljunk meg, álljunk! Ez azért nem megrendítő, hogy mondjuk egy ilyen készséget felnőttkorban kell megtanulni, hogy egy érzést vagy egy érzelmet átélek, és ezt most átélem, és ez végigmegy a testemen. Hát ha egy komoly érzést, az milyen szép, mikor azt elmélyíted azzal, hogy az érzést hol érzed a testedben. És aztán az az érzés honnan hova megy? Sokszor egy… jaj, ezt gyakoroltam két héttel ezelőtt. Fantasztikus, hogy van olyan érzés, ami lement a talpamig. Valami ott a talpamnál szépen szétszóródott. De volt olyan, ami visszajött a talpamtól, és olyan is volt, hogy valahogy ott maradt a talpamnál. Nagyon érdekes. (34:13)

Na tehát, hogy valamilyen készség kimunkálása. Ugye ennek egy sajátos formája, mikor a szüleink kiabálnak velünk, hogy „azonnal menj és kérjél bocsánatot a testvéredtől!”. Ugye ez is egy készség kimunkálása nyilván. Meg az is, hogy „rakjál rendet a szobádban!”, és az összes többi. Az is egy készség kimunkálása, hogy képes vagyok saját magamra reflektálni, hogy kívülről, egy külső pontból is képes vagyok magamat látni, és az is egy készség, hogy képes vagyok felőled látni. De nagy dolog ez! Egy házastársi kapcsolatban nem egyszer ezt külön meg kell tanulni. Hogy most mi lenne, ha mind a ketten ellépnénk onnan, ahonnan láttuk ezt a helyzetet, és megpróbálnánk ezt egy közös nézőpontból látni. Attól még érvényes az, hogy te azt mondod, hogy én vagyok a hülye. Érvényes az, hogy én azt mondom, hogy te vagy a hülye. Ez most egy konfliktus, amit nem bírunk megoldani, és tele vagyunk indulattal, rendben van, ezeket itt tartjuk, ezt most… itt tartunk. De ki tudunk-e munkálni egy harmadik nézőpontot, egy közös nézőpontot, és onnan rá tudunk-e nézni arra, ami itt folyik? Sokszor éveknek a verítékes munkája ezt megtanulni. És milyen nagy dolog, mikor az egyik kezdeményezi azt, hogy kívülről nézzünk rá valamire. És akkor azt mondja, hogy „te, tulajdonképpen min veszekszünk mi?”. Ez például egy klasszikus mondat, ami egy ajánlat arra, hogy egy harmadik nézőpontból nézzünk és ne a sérelmünkből. És ezt az ajánlatot vagy komolyan lehet venni, vagy nem. És a másik mondhatja azt, hogy „na, ezek a hülye kérdéseid!”. Ugye, akkor vissza akarja rántani az AB vitába. És de nagy dolog ezt másképp! „Hát tulajdonképpen én szerintem a kutyánál kezdtük. Valami a kutyával volt, de azt… tudod mit? Most már én sem tudom, hogy mi a fenén kezdtünk el veszekedni.” De nagy dolog ez, mikor kialakítunk egy készséget egy harmadik nézőpontból való látásra! Jó, nem akarom ezt itt dedózni. Bárcsak tudnánk ezt mindig. És aztán… egészségedre! (36:45)

És aztán az ötödik, amikor valódi gyógyításra van szükség, valami gyógyító folyamatra van szükség. Nem elég egy képességet vagy készséget megtanulni, olyan mértékű a sérülés, a sebzettség, hogy gyógyításra van szükség. Ugye, hogyha ez egy professzionális kapcsolat, akkor azt mondjuk, hogy terápiára van szükség. Ha nem, akkor is gyógyulásra van szükség. Ez az öt nagy kör, hogy amikor egy családban valami probléma merül föl, akkor bármelyik körre lehet szükség. És de nagy dolog, ha látjuk, hogy ez most éppen melyik! Segítő foglalkozásúaknak meg külön is ajánlom az öt kört. Áhá! Hogy ki kell találni, hogy melyikben vagyunk. Oké. És még mindig itt a negyedik ponthoz. Nem, befejeztem. Öt. (37:50)

A családban megtapasztaljuk azt, hogy egészen konkrétan segítséget kapunk. Ez nevetségesnek tűnik. Például segítség lehet az, hogy valamilyen feladatunkat egy másik családtag átvállalja. Ugye a szeretetnyelveknél, ami nagyon eredeti és általatok is ismert öt szeretetnyelv, ott az, amikor valaki szívességet tesz a másiknak. Így is mondhatnám, hogy segít a másiknak. Vannak köztünk olyanok, akik ezen a nyelven élik meg alapvetően, hogy fontosak a társuknak, hogy őket tényleg szeretik. Tehát a családban megtanulhatjuk azt, hogy létezik olyan, hogy elakadok… egészségedre!… és egyszer csak jön valaki és segít nekem. Emlékszem, biciklimegszállott voltam ifjúkoromban. (Péter, hát ez már allergia. Tényleg a szemed is, nem áll jól a szemed, Péter.) Szóval emlékszem, Favorit kerékpárom volt. A cseh remek! Hát az fényévekkel verte a Szputnyikot, amit a hozzá nem értők fecskének hívtak. Azért, mert egy fecske embléma volt az elején, de annak a márkája nem fecske volt, hanem ez Szputnyik. Remélem, van, aki ezt most tudta meg tőlem. Tehát volt a Szputnyik fecske emblémával, és volt a Favorit, és a Favorit cseh volt, és a Szputnyik szovjet volt, és a Favorit annyival jobb volt, hogy nem volt szükség a fecske emblémára. Nem szorult rá. Négyváltós kivitelben lehetett… egy váltó volt rajta, nyilván, de az egy váltó négy hátsó fogaskerék lehetőségre tudta tenni a láncot. Általában sötétkék színben lehetett kapni. Általában fehér volt a váltónak a karja, na de. Voltak egészen rendkívül szerencsés fiatalemberek, akik a nyolcváltós, világoskék, fekete váltókaros változatot birtokolták. Hát ez számomra csak álom volt. Úgyhogy az nagyon nagy dolog volt nekem. A négyváltós Favoritom volt a sötétkék. És emlékszem, gyárilag – miután ez egy versenykerékpár, nem egy tucat-kempingbicikli –, nem rendelkezett kerékpár letámasztóval. És én voltam mondjuk 12 éves, és vettem egy kerékpár letámasztót két hónapi zsebpénzemből. És ahogy fölszereltem, túlhúztam a csavart, és megszakadt a csavarmenet. És én pedig világosan emlékszem, a kerékpár bent volt a szobámban. Mindig a szobámban szereltem, tehát én és a kerékpár, így lehetett elképzelni. És mikor este lefeküdtem, akkor a kerékpáromra vetettem a pillantásomat, és megnyugtatott, és elaludtam. És akkor emlékszem, hogy a szobában szerelem a kerékpárt, sikerült túlhúznom a csavart, megszakadt a menete, és én elkezdtem sírni. Elég nagy voltam már, hogy nem nagyon sírtam akkor, de tudtam, hogy az édesanyám a másik szobában dolgozik, és ha elég sokáig sírok, akkor van némi remény a segítség kapására, és tényleg így is lett. Az volt a nehéz, hogy szerintem az anyukám is  tudta, hogy már most tíz évesen nem szoktam sírni, vagy tizenkettő, tehát itt biztos azért csinálom, hogy ő jöjjön segíteni, és belőlem meg kifogyott ez a, hogy mondjam, a sírásnak az ihlete. Tehát a végén már nagyon nyögvenyelősen ment. Teljesen világosan emlékszem, és már mikor majdnem föladtam, na, akkor nyílt az ajtó, és az anyukám bejött, és a várva várt mondatokat mondta. „Látom, baj van. Na, majd én kipótolom a pénztárcámból azt a kerékpár letámasztó csavart.” És azért így is nagyon nehéz éjszakám volt. Tehát úgy tűnt, nekem olyan volt, minthogyha eltörött volna a lába a legjobb barátomnak, és ott fekszik, ott feküdt az ágy mellett, szörnyű volt. (42:47)

Na, azt akartam ezzel mondani, hogy de nagy dolog az. Látjátok, legalább 173-an nagyon untátok ezt a történetet. Milyen primitív, nevetséges, hülye történet! Különben is ti fecskések voltatok, és tudjátok, hogy. De hogy milyen mélyen megmaradt bennem az, ahogyan nagyon szükségem volt arra, hogy ott akkor jöjjön az anyukám és segítsen nekem, hogy mentsen ki ebből a lehetetlen hülye helyzetből, hogy megint egy hónapot kéne gyűjteni a zsebpénzemet, hogy ez most így tönkrement, és elrontottam, és rosszul érzem magam, és én rontottam el és… (43:29)

Na tehát, konkrét segítségnyújtás. De nagy dolog az, ha olyan munkatársaitok vannak, akik konkrétan segítenek nektek! Nekem kifejezetten sok olyan munkatársam van, akik konkrétan nagyon rendesek és segítenek nekem. Nagyon! Nyolc éve vagyok ott, ahol vagyok, és életem egyik nagy áldása, hogy olyan munkatársaim vannak, akikre lehet számítani. Fantasztikus érzés! Nagyon ajánlom nektek, legyetek plébánosok! Szabad a pálya, itt a tér. És akkor utána legyetek nyolc évig legalább egy helyen, és legyenek jó munkatársaitok. Na most, amit nagyon komolyan szeretnék, az az, hogy egy csomó olyan emléket őrzünk mindannyian gyerekkorunkból és aztán későbbi korunkból is, főleg ahol igazán megsebződtünk, hogy segítségre lett volna szükségünk, és nem segített nekünk senki. Hát tulajdonképpen a sebeink java része ilyen, hogy nem volt ott senki, hogy nem szaladt oda senki, hogy nem védett meg senki, hogy szükségünk lett volna segítségre, és nem kaptunk. Főleg egy gyerek nem rendelkezik azokkal a készségekkel, hogy magának így-úgy-amúgy mindenféle lehetséges módon segítséget kérjen, mert gyerek. És minél kisebb, annál kevésbé, annál inkább egy felnőttnek a felelőssége, hogy lássa, hogy segítségre van szükség. Ezért mi mindannyian rengeteg történetet őrzünk, amikor segítségre lett volna szükségünk, és nem kaptunk. És a legfájdalmasabb ilyen élményeinknek az a természete, hogy amikor átéljük újból és újból őket, vagy valami hasonlót, és ismételjük, ugyanúgy fogalmunk sincs, hogy mi az, ami segíthetne nekünk. Ugyanolyan tehetetlennek, ugyanolyan kiszolgáltatottnak éljük meg magunkat negyvenévesen is, mint voltunk tizenkettő, huszonkettő vagy harminckét évesen, és tényleg nem tudjuk, hogy mi segíthetne. Ez nagyon megrázó. Minél nagyobb a seb, annál inkább. Ha így mondjuk, hogy valaki traumatizálódott, a traumában olyan mélyen elveszünk, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy mi lehetett volna a segítség. Ezért aztán óriási jelentősége van, hogy felnőtt korunkban kidolgozzuk – segítséggel akár –, hogy a lehetetlennek tűnő helyzetekben mi jelenthetne segítséget. Ez nagyon nagy dolog. (46:41)

Emlékszem egy fiatalemberre, aki nagyon sokat szenvedett az apukájától. És azt kérdeztem tőle, hogy „föl tudnál-e idézni egy olyan helyzetet, amikor nagyon kiszolgáltatott vagy, és szenvedsz”. És hát persze, hogy föl tudott. És amikor egy ilyen helyzetben megkérdezem, mikor ott benne van az élményben: „Te, mondd csak, mi segíthetne itt neked?” Azt mondja, „fogalmam sincs. Hát semmi. Mert huszonötször átéltem ezt, és mondjuk mikor…” most képzeljük el azokat a 7-8 éves gyerekeket, hogy üvölt velük az edző. Majdnem biztos vagyok benne, hogy mondjuk egy nyolcéves gyerek így ül, és edzésről edzésre egy felnőtt ember üvölt vele, hogy ott, abban a helyzetben nehezen tudná megmondani, hogy mi segít neki. Tulajdonképpen arra lenne szüksége, hogy valaki mentse meg. Így, nagyon egyszerűen. Hogy valaki jöjjön és mentsen meg. Ezt úgy lehetne hívni, hogy tulajdonképpen egy mesei fordulatra van szükségünk. Egy mesei fordulat. Amikor jön valaki és megment, mert a családban valójában gyönyörű szép mesei fordulatok történnek újból és újból. Jön valaki és megment. Ez gyönyörű dolog. Egy gyereket meg kell menteni. És ott van apa vagy anya, vagy a nagyi, és ők a hősök. És ők megmentenek bennünket. És ezért micsoda ereje van a meséknek, ahol jön a hős és megmenti a királykisasszonyt! (48:27)

Akármennyire felnőttek vagyunk, éppen ott, ahol a legnagyobb szükségünk volna a segítségre, vagy arra, hogy mi magunkon tudjunk segíteni, ott nincsen meg a… mi nincs meg? Sokszor még a gondolatunk sincs meg, hogy egyáltalán mi jelenthetne segítséget, pedig felnőtt emberek vagyunk. Ugye most reális, amit mondok, be tudjátok… hogy egy párkapcsolatban, az egyéni élettörténetben, egy munkahelyi szituációban, egy nehéz… milyen könnyen el tudunk tehetetlenülni, lehetetlenülni. És tényleg nem tudjuk, hogy mi segíthetne. És egy helyzetben ott tudunk lenni évekig, és akkor se tudjuk, hogy mi segíthetne. Egyszerűen gőzünk sincs. Na most visszatérek. Mire van szükség? Mesei fordulatra, annak a tapasztalatára és élményére, hogy egyáltalán lehetséges a segítségnek a kapása. Hogy egyáltalán ez lehetséges. Nem kevesebbről van itt szó. (49:42)

Mondom, hogy mi történt ezzel a fiatalemberrel, mert akkor valamennyire ez látható. Ugye itt van ez a fiatalember, aki miután az édesapjától nagyon sok sérelme volt, ezért aztán állandóan lebénul és leblokkol akkor, amikor tekintély-, ilyen férfi tekintélyfigurákkal találkozik. Úgy ott állandóan visszajön. „Ó, csak nehogy baj legyen. Ó, most leüvölt engem. Én vagyok a kicsi.” És jön ugyanaz a tehetetlenség. És akkor a következőt csináltuk: azt kértem tőle, hogy találjon ki egy mesei fordulatot. Hogy most rugaszkodjunk el a realitástól. Neked megmentőre van szükséged. Ki mentsen meg? Hmmm. És ez az érdekes, hogy mondjuk ül egy negyvenéves ember, ötven-hatvan, s azon gondolkodik, milyen mesei fordulat, egyáltalán, hogy volna lehetséges, hogy rajtam valaki segítsen. És eltelik egy perc vagy öt, vagy… Hát tulajdonképpen. És a következőt mondta: „hát tulajdonképpen volt egy rajztanárunk. A rajztanárra mindenki nagyon fölnézett, mert a rajztanár motorkerékpárral járt tanítani.” Na, itt vagyunk valami eredetiben. Látszik, hogy ő tényleg a kilencéves fejével gondolkodik most, hogy „a rajztanár nagyon zseniális pofa volt, szakállas volt, motorkerékpárral járt, és jófej volt.” És akkor azt mondja: „az hírlett róla…” és akkor… már akkor a gyerek beszél. Hát ez csoda! Azt mondja, „az hírlett róla, hogy karatézik”. És akkor ugye ül velem szemben egy negyvenéves férfi, és már be van lelkesedve, azt mondja: „ez, ez, ez, ez a rajztanár, aki szakállas, motorkerékpárral jár, nagyon jófej az órákon, sokkal jobb fej, mint az összes többi tanár, és állítólag karatézik”. De hát egy kilencéves ember csak így tudja ezt. Állítólag mondják róla, hát aki motorkerékpárral jár tanítani. És akkor azt mondja, hogy „hát én na, na most, most elkaptam valamit”. „Van egy ilyen tanárod, vagy nem?” „Azt gondolom, hogy… háhá, hát azt lehetne, hogy… hogy éjszaka kiszökök otthonról, le a lépcsőn, kimegyek a játszótérre, ha teljesen sötét van, csak néhány közvilágítási lámpa. És ott a rajztanár, aki nem motorral jön, hogy nehogy feltűnést keltsen, és tényleg karatézik, éjszakánként, amíg a szüleim azt gondolják, hogy én alszom, megtanít egy-két fogást, ütést, rúgást. Váhh!” És látszott, és ment, és ment a történet, és ezt már csak úgy még jobban ki kellett dolgozni. Hogy hogy történik ez, hogy és hogy és hogy? (53:35)

És ez most amennyire ugye nevetségesnek tűnhet, bár nem ezt látom az arcotokon. Nem ezt látom, de jó, hanem azt, hogy 40-50-60 akárhány évesen is, mikor valami sebig jutunk el, és tehetetlenek vagyunk, ott tényleg el se tudjuk képzelni, hogy mi segíthetne nekünk. És minél nagyobb a seb, annál kevésbé, pedig felnőtt emberek vagyunk. És ilyenkor mesei fordulatra van szükség. Ezt csak mondom nektek. Ne becsüljük le! Mert mikor kitaláljuk, hogy ebben a lehetetlen helyzetben is történhetne valami, ami segíthetne nekem, egyszer csak beindul valami. Valami beindul, ami addig nem volt bennünk. És ez egy óriási dolog. Azt mondja, lehetséges egyáltalán, hogy ebből ki lehet jönni. Van segítség! Ezt akartam elmondani, ez volt az ötös pont. Tehát nem kisebb a tét, mint hogy egyáltalán annak a tapasztalatát megerősíteni magunkban, hogy van segítség. Szép. (54:48)

Hatos pont. A család, a pihenés és a regenerálódás helye. Regenerálódás, ezt most minek? Ezek a szavak. Jaj, és hallottam egy történetet, várjunk csak, hogy volt az? Na, nem jut eszembe. Hogy is volt? Ha eszembe jut, elmondom. Szóval a pihenés meg a megújulás, a feltöltődés helye. A család tulajdonképpen mégiscsak az a hely, ahova jó esetben hazamehetünk, HAZA mehetünk. Most éppen nyitom ki a postaládát, és a postaládában nem egyszer van, tudjátok, ilyen picike kis cetli, hogyha eladó lakása van, akkor mi nagyon olcsón megvesszük, és drágán eladjuk, ezért válasszon minket. Ugye szoktak ilyen cetlik lenni, ezt… nagyon bírom őket, és akkor a következő szöveg. Ugye itt az érzékenység hiánya eléggé tüntető. Azt mondja: „ha el kívánja adni otthonát, kérjük, jelentkezzen most!” Hát tudod, mikor adom oda az otthonom neked! Hát ezt az érzéketlenséget! Látszik, hogy itt ez az ingatlanos munka valami traumaterápiás motívum. „Ha el akarja adni otthonát”, hát egész döbbenetes. Nyilván az otthonát senki nem akarja eladni, legfeljebb egy lakást akar eladni, és hogy milyen óriási dolog, hogy hazamehetünk valahova, azért a leglehetetlenebb hely is, főleg mikor gyerekek vagyunk, az nekünk haza van. Legföljebb el akarunk szökni minden héten. (56:47)

Van egy kedves ismerősöm, van négy gyerekük, és van egy harmadik a sorban. Ő minden vasárnap kora délután fogja, bepakol és megy, költözik el. Minden vasárnap. Az egészhez körülbelül 5-6 éves. Szóval ő minden megy, és a nagy tesója így legyint, és azt mondja: „Á, hagyni kell. Hagyni kell.” Ez a nyolc éves gyerek: „hagyni kell”. Szóval, hát persze, van ilyen, hogy el akarunk szökni, meg el is mentünk, meg nem tudom, de azért mégiscsak, mégiscsak. Tehát, hogy a családban azért, és ezt így mondom már most a felnőtt eszünknek, hogy azt jelenti, hogy van egy hely, ahol nem kell szerepet játszani. Valahol, ahol azért mégiscsak úgy többé-kevésbé olyanok lehetünk, amilyenek vagyunk. Nemde ezt szoktuk tapasztalni? Szerelmesek leszünk, és akkor járunk valakivel, és az alapélményünk az: azért jó vele, mert lehetek olyan, amilyen vagyok. Hát, ha ezt valaki meg tudja adni pusztán azzal, hogy ő olyan, hogy mellette én lehetek olyan, amilyen, ez óriási dolog. Na, erről eszembe jutott egy történet. Nem fog jó fényt vetni rám. Mert ugyanis a szobámban irgalmatlan rendetlenség van, és ezért leköltöztem a szobámból. Azzal áltatom magam, hogy a lényeg, hogy a fejemben rend legyen. Na és… legalább valahol. Ez egy sokkal kisebb tér, tehát ebben azért, hogy mondjam, kezdjük egy ilyen belátható mérettel. És akkor. Na és akkor… különben is, a papnövendék társaim madárfejű Lajcsikának csúfoltak. Na, mindegy. Tehát, hogy tényleg így volt! Azt mondták, hogy madárfülű Lajcsika. Szóval, hogy azt mondja egy kedves ismerősöm, aki betévedt a szobámba: „Feri, egy nagyon fontos dolgot szeretnék neked mondani. Ha gondolod, rakok rendet nálad, mert azt gondolom, hogy az, ami a te szobádban van, nem vet rád jó fényt.” Ez egyrészt egy igazán nagyon kedves fölajánlás, nagyon. Lehet, hogy hagyom is. Máskülönben azonban a mondatnak a második része állandóan mosolyt fakaszt bennem. Nem vet rám jó fényt a saját szobám. Hát értitek, tehát ahogy az otthonát se adja el senki, legfeljebb elköltözik a lakásából, hát, most értitek. Hát a szobámban mégiscsak egy Pálferi-szerű rendetlenség van, tehát lehet, hogy sok a moly, de azok az én molyaim, azok nálam keltek ki. Az én könyveimmel táplálkoznak, mégiscsak. Az az én szobám, kérem szépen. Hát tudjátok, kit érdekel, hogy milyen fényt vet rám a szobám?! Legalább a szobám hadd legyen már olyan, mint én! Nem? Az egész világ egyáltalán nem olyan, mint én, és ez is nehézséget szokott nekem jelenteni. Mindig egy másfajta világba botlok, mint én. Ezt is nehéz elfogadni. De legalább a szobám! És hát attól, hogy rendetlen, még a szobámban is… Lehet, hogy ezért nem házasodtam meg. Én ezt rettenetesnek tartom, mikor mondjuk az egyik házastárs a másikat azért is szekírozza, hogy az íróasztalán is tegyen rendet. Hát nem egy IKEA kiállítóteremben vagyunk! Hát hadd ne legyen már a szobája olyan! Ennél egy rosszabb van: a Domus kiállítóterem. Nem, hát kupi van az íróasztalán. Hála Istennek! Életszaga van. (1:01:38)

Volt egy ismerősöm, együtt dolgoztunk. Ő például sosem mosta ki a teásbögréjét. Soha. Azt mondta: „beteszem a forró vizet, fölforralom, az megteszi a magáét, és akkor utána…” És kezdett ilyen sajátos, ilyen barnás, akkor az átment… úgy tűnt már, hogy a porcelán be is itta azt a sokéves történetet. Nem lehetett elviselni a látványát, és egy csomóan felajánlották, hogy kimossák a börgéjét. Ezért aztán végül számítógépen kinyomtatott egy ilyen izét, hogy „az én bögrém, ne nyúlj hozzá”. És ezt jól így fölrakta rá, és akkor ez volt körbe: „az én bögrém, ne nyúlj hozzá”. (1:02:32)

Na. Tehát a családban most… szóval legalább egy hely… Most egy ismerősöm jut eszembe. Gyönyörű családi életet éltek kívülről. És egyszer mentem a barátomhoz, hogy dumcsizzunk, és ahogy megyek, és nyomnám a csöngőt, éktelen kiabálás jött bentről. És az a hihetetlenül aranyos édesanyja üvöltözött, akiről többször az volt a gondolatom, hogy „ó, bezzeg az én édesanyám lenne ilyen jófej!”. Na, hát az az édesanya úgy üvöltözött, mint a sakál. Rettenetesen. Hát nem lehetett nem hallgatózni. Mit üvölthet egy olyan édesanya, akit sosem láttam üvöltő édesanyának, csak mindig nagyon rendes, barátom édesanyjának? És nagyon csúnyákat is üvöltött. És az egész családtörténetet föltárta, miközben üvöltött. Annyira föltárta, hogy nem is mentem be. Nem, én nem csöngettem. Ezt meghallgattam, és… Mondom, ha ez a család ilyen, most minek vegyünk benne részt?! Ilyen családom nekem is van otthon. Az legalább az enyém. (1:03:59)

Na. Ez az otthon, otthonélmény, emlékszem, hogy… most abban az utcában, ahol fölnőttem, busz jár, meg minden van, meg nem lehet parkolni, meg mélygarázsok vannak. De mikor én kisgyerek voltam, és olyan szánkónk volt, hogy volt a… nemcsak egy lap, meg a talp, és a részek, hanem hátul egy ilyen kis karimája volt. És akkor beültél, és neki lehetett támasztani a hátadat. Ismeritek ezt? Kisgyerek-szánkó. Na, és az apukám ott, mikor leesett a hó, ott húzott engem a szánkóval, meg a testvéremet. Ott húzott bennünket, és annyira… emlékszem a fényekre, ahogy a szél… középen ment át a lámpának a drótja, és akkor így limbálta, vagy nem tudom mit csinálta. Egész gyerekkori… 3-4 éves, ahogy húz apukám a szánkóval. Milyen nagyszerű dolog, ahogy az otthonnak valamiképpen az érzéseit magunkban föl tudjuk idézni. Ez nagyszerű! Biztos, hogy vannak szép emlékeink. Mindenkinek! A leglehetetlenebb családban is vannak szép élmények arról, hogy otthon lenni. (1:05:26)

Na. Jó. Akkor nem bírom befejezni. De a hetes pont, hogy a család referencia- és kontrollcsoport. Nem egy együttesről beszélünk most, bár annak idején de sokat hallgattuk! Nagyon sokat. Meg még az URH-t is. Hahh, Kassák Klub, Kőbányai sör, URH. Na most. A család értékeli, jóváhagyja, egyetértéséről vagy nem egyetértéséről biztosítja a családtagokat, illetve motiválttá tesz, hogy úgy éljünk, hogy a családtagok egyetértsenek azzal, ahogyan élünk. Olyan nagyon bennem van az, hogy mi történik akkor, amikor ez elmarad? Ezt is emlegettem már nektek, egyszer valaki nagyon sírt nálam a zöld fotelben, és akkor azt mondja, hogy „a legnagyobb fájdalmam otthonról az, hogy a szüleim nem mondták meg, hogy miben vagyok tehetséges. Ezért téblábolok, gőzöm sincs, hogy mibe kezdjek bele, itt vagyok negyvenévesen, és még mindig nem tudom, hogy mit csináljak magammal. A szüleim miért nem mondták két mondattal: fiam, ez látom, jól megy neked.” Sokszor ez a két mondat az életünket meg tudja változtatni. Hogy „fiam, látom, ez jól megy neked. Kislányom, na, ezt ügyesen csináltad.” És egyszer csak rájövünk, hogy …hát, ott az életnek egy távlata nyílik meg, amerre lehet élni. (1:07:24)

Arra is emlékszem, hogy… emlékszem arra, hogy mondtam nektek, hogy az apukám meg a szüleim nem tanítottak meg élni. Hogy az apukám nem mondta, hogy hogyan érdemes élni, s hogy ez nekem milyen fájdalom volt huszonévesen. Igen ám, de például volt egy unokabátyám. Most is él. És annyira emlékszem, hogy ő azért valami férfimintát mutatott, bár nagyon ritkán találkoztunk. És egyszer, amikor serdülő voltam, és mit tudom én, évente egyszer ha összefutottunk, és akkor úgy kérdezte olyan rokonosan, hogy „na, és mit fogsz csinálni? Hova felvételizel? És akkor én elmondtam, hogy eszem ágában sincs egyetemre menni, mert az a diktatúra utolsó átnevelő bástyája, menjen oda az, aki olyan hülye. Szóval, így el-elmerengtem az élet folyásán, és akkor elmondtam, hogy én szakmunkás leszek. És tényleg az is lettem. Tényleg így van! Megy a csuda egyetemre! Nem, én… Na, mindegy. Az unokabátyám a következő gondolattal lepett meg. Én voltam mondjuk 17 éves, eldöntöttem, hogy „á, tudod, ki megy egyetemre?! Ezeknek?” Ismeritek ezt. „Ezeknek? Azt már nem! Majd rendes melós.” És akkor az unokabátyám azt mondja: „tudod, Feri, én azt látom, hogy olyan dolgot érdemes csinálni, amit nagyon kevesen tudnak jól csinálni.” És hogy akkor ez hogy belém sült! Attól még nem változtattam azt, hogy mit hogyan szeretnék tenni, de ez a mondat így belémragadt. „Lehet, hogy úgy érdemes élni, hogy valami olyasmit kell csinálni, amit kevesen tudnak jól csinálni. Hmmm.” Hogyan tudunk egy-egy elejtett mondatba életre szólóan belekapaszkodni. Ha egyáltalán van valaki, aki mond nekünk egy ilyen mondatot. Vagy jó mondatot. (1:09:33)

Na most. A referencia- és kontrollcsoport… lehet valakihez igazodni, valaki visszajelzést ad és megerősítést. Tudjátok, hogy 7-8 éves koromban már atlétizáltam, és aztán atlétizáltam 16 évet, ha jól emlékszem. Egyszer csak kiderült, van egy olimpiai bajnok ismerősöm. Háhá! És akkor az olimpiai bajnok ismerősöm egyszer csak, mikor kiderült, hogy már most korosztályos magyar bajnok voltam, egyszer csak becsöngetett hozzánk, és hozott nekem magasugró cipőt. Azt képzeljétek el! Adidast! Pffff! Ezt el se tudom mondani. Kis kölyök voltam. Hát tizennégy éves voltam, még általános iskolás. És az az olimpiai bajnok ismerős NEKEM Adidas csukát hozott! Úúúúúú! Fantasztikus! Egy gyereknek hihetetlen, hogy ez mit jelent! (1:11:00)

Néztem most egy filmet, dokumentumfilm, a kubai autómatuzsálemekről. Ugye tudjuk, hogy Kubában bizonyos szempontból megállt az élet, remélem, nemzetközi bonyodalom nem lesz ebből most. (nevetés) A kubai titkosszolgálat emberei mennyire látogatnak bennünket. Bár Castro-n is Adidas melegítőt láttam a legutolsó… ugye, te is láttad? Ugye, hogy Adidasban volt? Na, tehát azért, azért… na, szóval!… Tessék?… Nem dohányleveles volt? Gagyi Adidas volt? Kínai? Jujj, most a kínaiakat is! Úúúú jajjajjajjaj! Ez most nagy bajban vagyunk már. Mi jöhet ezután?! Tehát már most kubai, kínai… a nemzetközi helyzet fokozódik. Kivágjuk? Most el fog hangozni a Mária Rádióban. Szidtam Kubát. Ez nagyon durva lesz. Na, szóval. Láttam ezt a filmet, 50 éves amerikai autók szaladgálnak az úton. Sőt, 60 éves amerikai autók. Az 50-es évek legelején gyártott amerikai autók. Na most! Ott áll egy apa, körülbelül 70 éves. A fiával együtt viszi a műhelyt. S akkor azt mondja: „most szereljük a nemtudomén…” háhh, háhh, mondjatok egy jó nevet… Tessék?… Mit?… jajj, hát Buick meg Pontiac, ennyire egyszerűen állunk ehhez a kérdéshez? Ennél többet vártam tőletek!…Tessék?… Zsiguli… ez jó! Na jó, mondjuk egy Chevrolet Impalát. Legalább ezt vártam volna tőletek. Tessék? (valaki mond egy autómárkát, de nem hallható) Na tessék, ez már valami. Jó. Jöhetsz következő alkalommal is, Tibor. (1:13:38)

Na! S akkor azt mondja az apa, 70 éves. „Életem legszebb pillanatai azok, amikor a családi autó alá bemászunk, ami – mondja a 70 éves apa – az én apámé volt. Ő már meghalt. Én élek. Bemegyek az autó alá, hogy szereljem. S jön a fiam, aki 40 éves, ő fogja örökölni. Ketten vagyunk az autó alatt, és szereljük. S ilyenkor mindig az jut eszembe: én pontosan ugyanígy szereltem ezt az autót, amikor az apám volt olyan idős, mint én most.” Hát ez Kuba. Micsoda családtörténet autóba mártva! S akkor jön egy másik, és azt mondja. Megáll egy ilyen fiatal srác, s akkor a barátnőjével nézik a tengert, s azt mondja: „ott van egy 57 éves autó.” S azt mondja: „ez az autó majdnem olyan fontos, mint ez a nő itt mellettem.” Ugye, EZ A NŐ itt mellettem. „Majdnem olyan fontos. Azért, mert a nagyapám ugyanitt, a nagymamámmal ezelőtt az autó előtt nézte a tengert 53 évvel ezelőtt.” Na! Ejha! (1:15:28)

Ha belegondolunk az élettörténetünkbe, hogy úgy egyáltalán mivel foglalkozunk, mi fontos nekünk satöbbi, milyen döbbenetesen megvannak a szálak a családtörténetünkhöz. Szerintem mindenkinek megvannak a szálak. Akármennyire is gondoljuk, hogy mi egy… magányos farkasok vagyunk, vagy hogy’ nőttük túl az egész családot. Lári-fári! Úgy bele vagyunk oltva a családtörténetünkbe! Nagyon ezt látom. Nagyon. Hiába van egy olyan szakmánk, ami nem is volt akkor, amikor az apukánk született. Akkor is! Látjuk, ahogyan.. azt az ívet, ahogy a családtörténetünk, ahogy igazodtunk, ahogy tájékozódtunk. Legföljebb azt mondtuk, hogy „na azt semmiképp, mint az apám!” Na de az is egy igazodás! Csak a… na!… Az apánál esett ki a kezedből. Mond ez valamit? Hű, elment az idő! Hát én meg csak itt fecsegek-locsogok. Mmmm. Nagyon köszönöm a figyelmeteket! Még maradt két pont, s egy nagyon izgalmas ága-boga lesz ennek a témának. Ezt alig várom. Azt gondoltam, ma el tudom mondani, de… hát, nem. Köszönöm a figyelmet! Akar-e valaki hirdetni?

(Lejegyezte: Papp Kristóf és Alrite.io)

0000# Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit! Gyertek, találjatok valami jó helyet még!

0028# Ott tartottunk, hogy az egyediség, együttesség,egyetemesség témakörén belül néztük azt, hogy ha vki
0035# egy csoportnak a tagjaként is képes észlelni saját magát, és egy csoportnak, egy közösségnek, egy
0045# családnak a tagjaként is elmélyül az önazonossága, akkor ez hogyan hat vissza az ő nagyon egyedi és
0055# nagyon személyes élettörténetére. Ez a nagy témánk.
0060# Így jutottunk el oda, hogy beszéljünk arról, hogy a csoportban, főleg
0074# egy terápiás csoportban egész nyilvánvalóan megdolgozható módon, de bármilyen másik természetes csoportban
0080# egyszerűen csak úgy magától
0083# elkezdjünk az eredeti családunk dinamikájából ezt-azt megmutatni. Valamiképpen a csoportokban
0095# újraélednek, ismételjük, vagy valamiféle sajátos összefügvinkgés alapján
0098# Megélünk valamit az eredeti családtörténetünkhöz kapcsolódóan.
0109# Rájövünk, hogy mi az, amit ismételni szoktunk egy csoportban. Nyilván valóan ilyen jellegű háttere és
0114# gyökere van.
0118# Így jutottunk el oda, hogy beszéljünk a család mentálhigiénés funkcióiról.
0132# (Szervusz Sándor. Te fodrásznál voltál! Nem, kezet mosott. Hát igen, ilyen egy művész!)
0149# Ha tehát egy terápiás (hatású) csoportba megyünk, vagy egy olyan csoportba, aminek terápiás hatása is van,
0166# akkor ott remek lehetőségünk nyílik arra, hogy azokat a jól berögzött és beidegződött, az eredeti
0172# családhoz nem elég szabadon bennünket kapcsoló történetünkhöz kapcsolódó mintázatból eredő cselekvésformát
0187# át lehet rajzolni.
0191# Összeállt.
0193# Nem véletlen azért a gimnázium.
0199# Nagyon jó magyar tanárom volt.
0204# Buzdított. “Feri na add föl!” Elkezdtem a mondatot, még a lapnak a felénél még nem volt pont.
0209# Feri, meglesz! Van ilyen is a magyar nyelvben! Sitty-sutty.
0217# Ott tartunk: a család mentálhigiénés funkciói.
0225# 1) A világra vonatkozó információkat összegyűjti és továbbítja. Információk szűrése, rendezése,
0230# összefüggésbe, történelmi távlatba állítása. Önmagunkra vonatkozó információk megosztása.
0234# 2) A család visszajelzést és útmutatást ad.
0250# 3) Világképet és életfilozófiát közvetít (akkor is, ha nem akar) A gyerek számára a szülő
0259# mindenképpen, ha akarják, ha nem, ha mondják, ha nem.
0266# Kialakítanak valamilyen világlátást, és a világlátásnak nagyon fontos eleme a jó és a rossz,
0272# Szerethető vagyok-e, alkalmas vagyok-e, értékes vagyok-e, tartunk-e valahová,
0282# van-e értelme az életnek? Ezt a 7 nagyon nagy témát mindenképpen hozza minden egyes család.
0285# és ezt vagy egy pozitív összefüggésbe állítja, vagy egy negatívba
0289# Vagy azt mondja: Na, ez az, amit sose tudunk meg: a nagy semmi közepén vagyunk itten mink.
0306# Valamit mutat a család. Az életünk legfontosabb kérdéseire vonatkozóan Ezt aztán a zsigereinkben hordozzuk.
0313# Még van 6 pont — ezzel szerintem végzek.
0321# 4) A család eligazít és segít a problémák megoldásában.
0331# Olyan végtelenül primitíven hangzik, mégis érdemes erre szót vesztegetni.
0347# a) érzelmi támogatást ad: akár direkt tanácsadást vagy beavatkozás.
0358# Mindannyiunk családtörténetében biztos vannak példák erre.
0364# Én is mondanék néhányat. Ha hozok képeket, akkor nyilván nem az az érdekes, hogy velem mi történt.
0375# Hanem ennek kapcsán beindul a fantáziátok: hogy is volt ez nekünk, nálunk? Nyilván nem miattam.
0380# Emiatt is az első példa nem is a családomból való. Tehát: érzelmi támogatást kapunk a családból.
0392# Néhány nappal ezelőtt néztem egy kölyök focicsapatnak az edzését. Egy igazi fanatikus a klub kölyök
0409# csapatának az edzésére is kijár. (Tanultam meg Zoli bácsitól annak idején) Lehettek 7-8 évesek.
0413# Volt egy edző bácsi, aki minden gyakorlat után ordibált velük.
0423# Nagyon “tehetségesnek” tűnt úgy edzőként. Egészen érdekes volt ezt kívülről látni.
0432# Képzeljétek el: ott áll az edző előtt 8 izzadt, fáradt, nyolc éves kisgyerek.
0446# És az edző magából kikelve üvölti: “Hülyének néztek?!?! Hülyének néztek?!!” Ha nem láttam volna, hogy kik
0462# vannak vele szemben… mindenre gondoltam volna, csak azt nem hogy nyolcéves kisfiúk,
0464# teli gatyával álltak (a fene egye meg, hogy rövid gatyába jöttünk…)
0478# Az edző magából kikelve üvöltött velük: “Mit képzeltek ti? Hülyének néztek?!?”
0489# “Na akkor, mondom a szintidőt! 1 perc 45! Egy kör!” A gyerekek elkezdtek futni, és kb. 5 m-t futottak,
0498# és az edző a következőt üvöltötte utánuk: “MÁÁÁÁr nem lesz meg!”
0511# Hát, ez szép. Szóval azért: adnak diplomát olyanoknak is, akik…
0522# Hogy ezt a fordulatot honnan lehet hozni? Valakinek hogy jut az eszébe,
0529# hogy 5 másodperc múlvaezt kiabálja a nyolcéves gyereknek után.
0542# Ilyesmit mindig hozott anyagból szoktunk csinálni. Egy felnőtt ezt ott a pályán találja ki, nem hiszem el.
0556# Őneki egy ilyen sajátos tapasztalata volt. Ha megkérdeznék, akkor mondaná: “Motiválja a tanítványait”
0560# Hát, tudjátok mikor járnék oda! Elmennék rögbizni.
0568# Ez volt a negatív példa. Amikor NEM adunk érzelmi támogatást.
0579# Ennek fényében: milyen óriási dolog az, hogy a leglehetetlenebb közegben felnőtt
0587# gyerekek is legalább egy élményt szoktak őrizni vmi érzelmi támogatás-szerűről. Ezt remélem.
0602# A másik: a tanácsadás.
0607# Talán emiatt is van az, hogy felnőttként elmenve egy segítő emberhez,
0618# “tanácsot kérünk” tőle. Miközben felnőttek vagyunk, nem biztos hogy rászorulunk a tanácsra.
0623# Az jutott eszembe: nem is volt olyan könnyű, hogy a szüleim milyen tanácsokat adtak különböző helyzetekben
0633# Általában a tanácsaikat nem tudtam megtartani gyerekkorban sem.
0634# Nem volt könnyen betartható az, hogy először tanuljak, és aztán játsszak.
0647# Állítólag vannak ilyen gyerekek, akik ezt így csinálják.
0656# Nagyon szomorú gyerekkort sejtek.
0662# A szüleim: “Nézd, gyorsan megtanulsz, és UTÁNA szabadon azt csinálsz, amit akarsz.”
0681# Én csak a végét hallottam meg. Ez nagyon tetszett, hogy a szüleimnek van egy ilyen gondolata az életről.
0686# Általában későn értem haza, már csak az volt a kérdés, hogy hogyan vernek meg. Fakanállal…
0690# Mángorló, vagy egyéb. Nagyon sokat segített az, hogy elkezdtem sportolni.
0700# Ez nagyon jól összerántott engem.
0706# Megtanultam a sportpályán (bár azt nem mondták el nekem, hogy hogyan kell magasat ugrani)…
0720# bár állítólag a lécet kell átugrani, ez a titka az egésznek.
0724# Karinthynak is volt egy tanácsa a magasugrással kapcsolatban.
0735# Minél erősebben érdemes egy pontot megrúgni. Mert a pont visszarúg
0744# és utána a többi már csak technika kérdése.
0751# Arra nagyon emlékszem, hogy a szüleim egyetlen tanácsára sem emlékszem, amit meg tudtam volna tartani,
0758# viszont arra igen, hogy ilyenkor (tanácsadáskor) mindig egyben láttam a szüleimet.
0765# Valahogy mindig külön voltak és külön dolgokat mondtak és ezek általában ellentétesek voltak egymással.
0772# Mindig idézgették: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
0789# c) Direkt beavatkozás.
0796# Direkt beavatkozás volt a szüleim részéről, hogy amikor 5. osztályban behívatták a szüleimet,
0812# fegyelmivel fenyegették őket. Majd kompromisszumot ajánlottak: vagy elviszik a gyereket, vagy…
0831# De azt javasolják, hogy még a kerületből is vigyék el. Nehogy priusz maradjon utánaa XII. kerületben.
0840# Nagyon nagy dolgo volt a szocializmusban kerületet váltani. Az nem úgy volt, hogy átmegyek mert ott tetszik.
0846# Kerületet váltottunk (meg iskolát is, aztán még egy párszor).
0857# Azért az nagyon nagy dolog, hogy a szüleim kézen fogtak és elvittek egy másik iskolába.
0870# És direkt módon beavatkoztak a dolgok folyásába. A család segít a problémák megoldásában.
0881# d) Eligazítás a problémamegoldás lehetőségeiben.
0890# Egy családban (jó esetben) megtanuljuk, hogy ha egy probléma áll fenn, akkor mit lehet vele kezdeni.
0905# Volt egyszer egy német kiképző (segítő foglalkozásúaknak).
0919# Öt csoportba osztható, hogy milyen jellegű segítségnyújtásra lehet valakinek szüksége:
0924# – Lehetséges, hogy semmi másra nincs szüksége a másik embernek, csak hogy kísérjük őt.
0939# Hogy legyünk. Hogy valakinek elmondhassa. S ha elmondta, akkor ez már elég, erőt tud gyűjteni, kedvet
0956# kapott az élethez. Kifújta magát, kidühöngte magát. Semmi másra nincs szükség, csak hogy kisérjünk vkit.
0961# Hmmm. A nők este. Amikor elkezdik mondani. Az esetek többségében semmi másra nincs szükségük,
0968# mint a férfira, akinek el lehet mondani, csak hogy legyen valaki, aki nem alszik el közben.
0984# Aki végigkíséri azt a harminc percet, amíg mondom, és dühöngök, és eszem, és mondom… Csak ennyi.
0999# Általában egy gyászoló embert is a legtöbbször bőven elég csak kísérni.
1011# Nem kell neki a kis katekézist tartani, a mennyországról alkotott képeidet megosztani.
1026# Akármit is próbálunk, a gyászoló úgyis azt mondja, amit akar.
1038# Ő azt el fogja mondani, el akakrja mondani. Neki az most fontos.
1040# Sokkal többet ér velünk, ha mi hagyjuk elmondani 125-ödször is:
1052# “Nem tettem meg mindent a kórházban érte, pedig most már tudom, hogy megtehettem volna.”
1060# Ezt mindig elmondjUK. Beleértve engem is, mert ez így megy.
1071# Ha ismertek valaki, aki gyászol: elsősorban csak legyetek vele. Ember kell neki, akinek mondhatja.
1084# Sokszor a barátnő milyen nagy dolog. Egyszerűen csak van valaki akit föl lehet hívni és el lehet mondani.
1090# De jó, ha nem mondasz ilyenkor valami okosat.
1098# Megfigyeltétek, hogy ha valaki egy beszélgetésben feltesz egy kérdést, és nem
1112# válaszoltok, akkor kb. 3 másodperc után folytatja. Van ilyen élményetek? Próbáljátok ki!
1115# Tehát amikor elhangzik egy kérdés,
1123# megfelelő hangsúly föl-föl-föl-föl, majd leereszkedik – így van a kérdő
1137# hangsúly a magyar nyelvben (nem pedig csak föl-föl-föl-föl-föl),
1150# tehát próbáljátok ki: kérdésre ne válaszolj. Rád néz: nincs semmi… már mondja tovább.
1166# Második lépés: ha nagyon megáll, és nagyon úgy tűnik, hogy ez tényleg egy kérdés,
1181# akkor kérdezzetek vissza: Szerinted ez hogy van?
1190# Az esetknek nagy többségében pontosan gondolja ahogy van, akkor ezt hadd mondja el.
1205# Ilyen könnyű ez a segítő szakma. Ez volt az első, gyakran semmi másra nincs szükség.
1212# A családban de jó ez, hogy le lehet akasztani valakit, egy embert, aki kisér bennünket,
1223# akinek lehet mondani-mondani, s aztán el tudunk aludni.
1232# 2) Amikor egy probléma megoldásához, a megküzdéshez szükséges valamilyen képesség, készség.
1244# S az illetőben megvan az a képesség, és semmi másra nincs szükség, mint arra
1256# rámutatni, azt kifejezni. “Én azt gondolom, hogy Te ezt meg tudod csinálni.”
1258# Pontosan tudom, neked már sikerült háromszor — most miért ne menne? “Ezt gondolod, hogy nekem sikerül???”
1271# A családban milyen nagy dolog, ha az apám azt mondja:
1281# lányom (mondjuk nekem), édes lányom, hát hogyne sikerülne neked?
1289# Hát hogyne sikerülne, tényleg, hisz minden adottságom megvan.
1299# Egy nagyon fontos élményem volt, voltam 7-8 éves, és futottam a Vasas pályán körbe-körbe.
1310# Az utolsó előtti voltam, de nagyon futottam. Az edzőm azt kiabálta: “Feri! Emeld a térded!”
1322# Ott voltam 7-8 éves, és rájöttem, hogy a futáskor lehet a térdemet emelni.
1337# Tehát hogy nemcsak az a futás ismérve, hogy mindig van egy fázis, amikor egyik lábam sem ér le.
1349# Hanem hogy a térdem a vízszintesig emelkedhet! Döbbenetes élmény: elkezdtem megelőzni a többieket.
1359# Kellett egy jó szemű edző, aki észrevette: nem emeli a térdét. Úgy nehéz haladni.
1365# A helybenfutás, joggolás az nem kíván távolságot, teret, de ő szeretne előrejutni.
1370# Hogy az edző pontosan meglátta, hogy van térdem, ezt föl tudom emelni és futok 20 mp-el jobbat 800-on.
1380# Ez nekem maradandó.
1383# Ezt egyszer már elmondtam öt évvel ezelőtt.
1390# Azért maradandó, mert előtte azt gondoltam: futni mindenki tud.
1397# Pedig ez nem így van. Engem meg kellett rá tanítani. “Feri, a futás az olyan, hogy…”
1409# Ez volt tehát a második. Egyszerűen csak megmondjuk, rámutatunk vmi képességre, adottságra, lehetőségre.
1422# Nem kell a tutit megmondani. Ő pontosan tudja, csak rá kell mutatni.
1433# 3) Nem elég rámutatni, megnevezni, kimondani: meg kell erősíteni.
1440# Megvan az adottság, a készség, meg kell erősíteni azonban.
1444# Ó, de nagy dolog az, amikor vannak olyan emberek az életünkben,
1456# akik nagyon bátorítóan tudtak mellettünk lenni,
1463# amikor bénán álltunk valamihez, meg tudtak erősíteni.
1471# Sokszor egy vállonveregetés elég – nem csak szavak vannak. De szép az…
1477# Mondok egy példát.
1486# Éppen két nappal ezelőtt odalépett valaki hozzám:
1494# Feri, nagyon beteg az anyukám, akivel rosszban vagyok. Járok be az anyukámhoz a kórházba.
1503# Nagyon sokat kell neki segíteni. De közben az anyám nagyon sok piszokságot csinált velem.
1509# Amikor eljövök a kórházból, akkor nagyon csúnya dolgokat gondolok róla,
1519# nagyon csúnya dolgokat érzek. Ez most baj?
1525# A megerősítés nyilván így szól: szabad érezni, szabad gondolni.
1536# A sérelmeid attól megmaradnak, hogy az anyukád beteg. A sérelmeid attól fönnállnak.
1546# Azt tudom elképzelni, hogy ki kell dühöngened magad otthon,
1560# hogy amikor bemész, akkor helyesen tudj cselekedni. Tényleg, amikor bemegyek, akkor próbálom az összes
1565# sérelmemet hátratenni, mert annyira rászorul, hogy tisztába kell tenni… Hát ha ott dühöngök meg
1570# szemétkedek vele, akkor… Nem, kidühöngöm magam itt, és ott meg rendes vagyok vele.
1574# Sokszor a megerősítés ilyen nagyon egyszerű dolgokra vonatkozik. Hogy gondolhatsz valamit.
1584# Alaphangon szabad érezni! Szabad így érezni meg úgy érezni, gondolni.
1597# Arra is vonatkozhat a megerősítés, hogy szabad valamit megtenni. A szakirodalom nagyon szépet mond:
1610# Minden családban a szülők újból és újból engedélyeket adnak a gyerekeiknek.
1619# Nyugodtan másszál fára. Lemegyünk a játszótérre, nyugodtan próbáld ki a csúszdát.
1629# Nem egyszerűen elhanyagolnak, hanem valódi engedélyeket kapunk. De nagy dolog.
1641# Ott állnak, és mondják: Itt állok, próbáld ki, csússzál nyugodtan! Tanítottak benneteket csúszdázni?
1645# Mikor be voltatok tojva? Csak van ilyen élményetek, amikor kicsik voltatok? Egy meredek csúszdán.
1652# Mi először a Gellért térre járunk. Ott voltak először ilyen óriási csúszdák. Hú de izgalmas volt az.
1660# Hát nyilván nem mertem az elején lemenni az egyenes csúszdán. Dehogy mertem. Jó kemény homok volt a végén.
1668# Most meg az Aquaparkba megyünk, és csobbanunk nagyot…vicces. Régen nem volt ilyen!
1682# Kemény homok!!! Naná, hogy meg voltam ijedve.
1686# Egy családban napjában nagyon sokszor kaphatunk megerősítést.
1695# Gondolhatod, érezheted, csinálhatod.
1701# 4) Amikor a probléma megoldásához egy olyan készségre, képességre van szükség,
1717# amely nem eléggé kimunkált. Azt ki kell dolgozni.
1725# A segítő időnként észleli, hogy úgy fogja tudni a másik a problémát megoldani,
1737# ha egy készséget a segített el tud sajátítani.
1742# Például: vannak olyanok, akik nem nagyon tudnak érezni.
1751# Jól elneveltek bennünket arról, hogy tudjunk érezni.
1760# Újból és újból megkérdezhetem: most mit érzel?
1769# Tízből 9.71-szer eljuttok egy érzésig – elkezd valaki sírni, dühös lenni, szégyenkezni,
1794# aggódni, zavarba jönni – szinte rögtön érkezik a bocsánatkérés. Hánysor hallom ezt: Jaj, bocsánat!
1807# Tízből 6-szor érkezik: jaj, pedig nem akartam sírni! Hát ezt hányszor hallottam már! Nem akartam…
1817# De szabad!!!
1821# Szinte egy órás beszélgetés lényege az, amikor a legmélyebb érzelmet átéled, és ott megállunk.
1834# Várjál, és érezzed csak. Ne mond nekem tovább. Fél órának kellett eltelnie ahhoz hogy egy mély érzelemhez
1840# eljuss. Az egész órából ennek az érzelemnek az átérése éri a legtöbbet!
1856# Akkor most maradjunk ebben!! Éljük át, én nem sietek. (Egy óránk van azért…)
1866# Azért mondom nektek, mert ezt oly döbbenetesen általánosnak látom…
1877# Akár baráti beszélgetéseinkben is. Ott állj meg és érezzél csak! De nagy dolog ez!
1883# Ki tud munkálódni aztán ez alapján egy készség, hogy képesek vagyunk érezni. Amilyen primitíven hangzik,
1897# annyira nem is könnyű, hogy valamit mélyen átérezni. Ott megmaradni.
1902# Azt ott átélni. S aztán lehet továbbmenni.
1904# Sokszor csoportoknak, keresztény közösségeknek gyerekbetegsége tud lenni,
1920# hogy amikor kör van, vagy tanuságtétel és egy bizalmi légkör kialakul, az egyik mond valami nagyon
1926# komolyat, és sír: válságban van a
1933# házasságunk, meghalt az apám. Eltelik 1 mp és a következő kezébe adjuk a szentírást…
1940# … és akkor a következő mendja. Álljál már meg! Megy egy kör, most azt mondta éppen, hogy meghalt az apám.
1947# Most itt álljunk meg és így ÁLLJUNK. Üljünk akkor ÜLJÜNK.
1954# Ennek van valami súlya. Ez nem olyan, hogy most mondott egy mondatot, mert kell, mert körbe megyünk.
1960# Álljunk meg. Most álljunk.
1963# Azért ez nem megrendítő, hogy egy ilyen készséget felnőtt korban kell megtanulni?
1975# Hogy egy érzést, egy érzelmet átélek, átélem, és ez végigmegy a testemen.
1981# Milyen szép az, amikor elmélyíted azt, hogy ezt hol érzed a testedben? És aztán ez az érzés honnan hova megy.
1995# Ezt gyakoroltam két hete.
2000# Van olyan érzés, ami lement a talpamig, és ott szépen szétszóródott.
2011# Volt olyan, ami visszajött. Vagy pedig megállt ott. Nagyon érdekes! Valami készség kimunkálása.
2018# Ennek egy sajátos formája, amikor a szüleink kiabálnak: Azonnal menj, és kérjél bocsánatot a testvéredtől!
2039# Ez is egy készség kimunkálása. Meg az is hogy rakjál rendet a szobádban, és az összes többi.
2044# Meg az is, hogy képes vagyok saját magamra reflektálni. Kívülről, egy külső pontból is képes vagyok magamat
2051# látni. Vagy képes vagyok felőled látni.
2057# Egy házastársi kapcsolatban ezt nem egyszer külön meg kell tanulni.
2065# Hogy mi lenne, mindketten ha ellépnénk innen, és megpróbálnánk ezt egy közös nézőpontból látni.
2080# Attól még érvényes az, hogy én vagyok a hülye, te vagy a hülye, ez most egy konfliktus amit nem bírunk
2091# megoldani, és tele vagyunk indulattal, de ki tudunk-e munkálni egy harmadik, egy közös nézőpontot.
2102# Onnan rá tudunk-e nézni arra, ami itt folyik? Sokszor évek verítékes munkája ezt megtanulni.
2108# Milyen nagy dolog, ha az egyik kezdeményezi azt, hogy kívülről nézzünk rá valamire!
2119# Te, tulajdonképpen min veszekszünk mi? Ez egy ajánlat arra, hogy egy harmadik nézőpontból nézzünk.
2123# Ezt az ajánlatot vagy komolyan vesszük, vagy nem.
2132# “Na, ezek a hülye kérdéseid!” – Vissza akarja rántani az A-B vitába.
2146# “Szerintem a kutyánál kezdtük. Tudod mit, már éln se tudom, hogy min kezdtünk el veszekedni.”
2149# De nagy dolog ez: egy készség kialakítása egy harmadik nézőpontból való látásra. Bárcsak tudnánk ezt mindig
2162# Az ötödik: amikor valódi gyógyításra van szükség.
2174# Gyógyító folyamatra van szükség. Nem elég egy képességet, készséget megtanulni. Olyan mértékű a sebzettség.
2183# Ha professzionális a kapcsolat: terápiára van szükség.
2192# Ez az öt nagy kör.
2197# Amikor egy családban probléma merül föl, akkor bármelyik körre lehet szükség.
2203# De nagy dolog, ha látjuk, hogy éppen melyikről van szó, melyikben vagyunk.
2213# Segítő foglalkozásúaknak pedig külön is ajánlom az “öt kört”. Ki kell találni, hogy melyikben vagyunk.
2216# És még mindig itt a 4. ponthoz… Nem, befejeztem.
2228# 5) A családban megtapasztaljuk azt, hogy egészen konkrétan segítséget kapunk.
2243# Például segítség lehet az, hogy egy másik családtag egy feladatunkat átvállalja.
2257# Szeretetnyelv: “szívességet tesz a másiknak”, “segít a másiknak”.
2267# Van, aki ezen a nyelven éli meg, hogy fontos a másiknak, hogy őt tényleg szeretik.
2278# A családban megtanulhatjuk azt, hogy elakadok, és egyszer csak jön valaki, és segít nekem.
2284# Emlékszem, bicikli megszállott voltam ifjú koromban.
2298# Emlékszem: Favorit kerékpárom volt. A cseh remek!
2310# Fényévekkel verte a Szputnyikot, amit a hozzá nem értők Fecskének hívtak (mert egy fecske emblémája volt)
2324# de annak a márkája nem Fecske volt, hanem Szputnyik.
2334# Remélem, van olyan, aki ezt most tudta meg tőlem. A Favorit cseh volt, a Szputnyik szovjet.
2342# A Favorit annyival jobb volt, hogy nem szorult rá a fecske emblémára.
2355# Négy hátsó fogaskerék-lehetőségre tudta tenni a láncot.
2365# Általában sötétkék színben lehetett kapni,
2374# általában fehér volt a váltónak a karja. Nade!
2382# De voltak rendkívül szerencsés fiatalemberek, akik a 8-váltós VILÁGOSKÉK-FEKETE Favoritot birtokolták.
2406# Hát ez számomra csak álom volt.
2417# Ez versenykerékpár volt. Nem volt letámasztója. 12 éves voltam.
2426# Vettem egy letámasztót két havi zsebpénzemből.
2439# Mindig a szobámban szereltem. Én és a kerékpár.
2444# Este, amikor lefeküdtem, a kerékpárra vetettem utolsó pillantásomat. Ez megnyugtatott és elaludtam.
2457# Amikor meghúztam a csavart, és megszakadt a menet, akkor elkezdtem sírni.
2469# Tudtam, hogy az édesanyám a másik szobában dolgozott, és ha elég sokáig sírok, akkor van remény a segítségre.
2476# Az anyukám is tudta, hogy tízévesen nem szoktam sírni, tehát biztosan azért csinálom, hogy jöjjön segíteni.
2489# Teljesen kifogyott a sírás ihlete. Már nagyon nyögve-nyelősen ment.
2499# Már majdnem feladtam. Akkor nyílt az ajtó, és az utolsó pillanatban jött anyukám… “Látom, baj van…”
2513# Na, én kipótolom a pénztárcámból azt a kerékpár-letámasztó csavart.
2527# Ettől azért még nehéz éjszakám volt. Mintha egy barátom lába eltört volna és ott fekszik… szörnyű volt.
2538# Legalább 173-an untátok ezt a történetet. De milyen mélyen megmaradt bennem az, hogy ott
2557# milyen szükségem volt arra, hogy jöjjön anyukám, és segítsen nekem, mentsen ki ebből a helyzetből,
2571# hogy megint egy hónapig kelljen gyűjtenem a zsebpénzemet… és tönkrement, és elrontottam…
2574# Tehát: konkrét segítségnyújtás.
2581# De nagy dolog az, ha olyan munkatársaitok vannak, akik konkrétan segítenek.
2593# Nekem kifejezetten sok olyan munkatársam van, aki konkrétan nagyon rendes és segít nekem!
2600# Nyolc éve vagyok ott, ahol vagyok. Életem egyik nagy áldása, hogy olyan emberekkel vagyok…
2615# Fantasztikus érzés! Nagyon ajánlom nektek, hogy legyetek plébánosok. Szabad a pálya, itt a tér.
2623# Legyetek nyolc évig egy helyen, és legyenek jó munkatársaitok.
2635# Amit nagyon komolyan szeretnék mondani: Egy csomó olyan emléket őrzünk gyerekkorunkból (vagy később), hogy
2646# segítségre lett volna szükségünk, és nem segített nekünk senki.
2656# Tul.képpen a sebeink nagy része ilyen: nem volt ott senki, nem szaladt oda senki…
2661# hogy szükségünk lett volna vmi segítségre, és nem kaptunk.
2673# Egy gyereknél meg különösen. A felnőtt felelőssége, hogy lássuk: segítségre van szüksége!
2690# A legfájdalmasabb ilyen élményeinknek az a természete, hogy amikor
2700# újból és újból átéljük őket, vagy hasonlót, ugyanúgy fogalmunk sincs arról, hogy mi az, ami segíthetne.
2714# Ugyanolyan tehetetlennek, kiszolgáltatottnak éljük meg magunkat 40 évesen is, mint 12, 22 vagy 32 évesen.
2726# És TÉNYLEG nem tudjuk, hogy mi az, ami segíthetne. Ez nagyon megrázó.
2734# Minél nagyobb a seb (ha valaki “traumatizálódott”), a traumában olyan mélyen
2748# elveszünk, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy mi lehetett volna a segítség, a megoldás.
2758# Ezért óriási jelentőssége van, hogy felnőtt korunkban kidolgozzuk (segítséggel akár), hogy a
2762# a lehetetlennek tűnő helyzetekben mi jelenthetne segítséget?
2773# Valaki nagyon szenvedett az apukájától. Kérdeztem: föl tudnál-e idézni egy olyan
2787# helyzetet, amikor nagyon kiszolgáltatott voltál, szenvedtél? Egy ilyen helyzetben: S mi segíthetne itt neked?
2798# Fogalmam sincs, semmi. 25-ször átéltem.
2805# Hát képzeljük el azokat a nyolcéves gyerekeket, akikkel üvölt az edző, rendszeresen.
2810# Amikor egy 8 éves gyerek így ül, és edzésről edzésre egy felnőtt ember üvölt vele…
2822# Tul.képpen arra lenne szüksége, hogy valaki jöjjön és mentse meg.
2832# Egy mesei fordulatra van szükségünk. Amikor jön valaki és megment. Amikor jön Valaki és Megment.
2842# Mert egy családban valójában gyönyörű szép mesei fordulatok történnek újból és újból.
2856# Egy gyereket meg kell menteni. Ott van Apa, Anya, Nagyi (ők a hősök) – jön, és megment.
2870# Emiatt micsoda ereje van a meséknek: jön a hős, és megmenti a királykisasszonyt!
2882# Akármennyire is felnőttek vagyunk. Éppen ott, ahol a legnagyobb szükségünk van a segítségre, éppen ott
2890# sokszor még a GONDOLATUNK sincs meg, hogy egyáltalán mi jelenthetne segítséget. Pedig felnőttek vagyunk.
2905# Hogy egy párkapcsolatban, egyéni élettörténetben, munkahelyi szituációban… milyen könnyen el tudunk
2919# tehetetlenülni, lehetetlenülni. Gőzünk sincs hogy mi segíthetne. Egy helyzetben ott tudunk lenni évekig.
2930# Visszatérve: mire is van szükség? Mesei fordulatra. Hogy egyáltalán lehetséges a segítség kapása!
2945# Hogy egyáltalán ez lehetséges! Nem kevesebbről van itt szó.
2957# Itt van tehát az a fiatalember, akinek az édesapjától nagyon sok sérelme volt. Ezért aztán:
2969# Állandóan leblokkol, ha férfi tekintélyfigurákkal találkozik. Csak nehogy baj legyen, leüvölt…
2982# Azt kértem tőle, hogy találjon ki egy mesei fordulatot.
2995# Rugaszkodjunk el a realitástól.
3001# Neked megmentőre van szükséged. Ki mentsen meg? Hmmm.
3010# Ül egy 40-50-60 éves ember, és azon gondolkodik, hogy milyen mesei fordulattal volna lehetséges,
3023# hogy rajtam valami segítsen?
3029# Hát tulajdonképpen… volt egy rajztanárunk, akire mindenki nagyon fölnézett.
3043# Mert a rajztanár motorkerékpárral járt tanítani!!!
3056# (itt vagyunk valami eredetiben – látszik, hogy tényleg a 9 éves fejével gondolkodik)
3068# A rajztanár nagyon zseniális pofa volt. Szakállas volt, motorkerékpárral járt, és jó fej volt.
3073# Az hírlett róla (már akkor a gyerek beszélt), hogy karatézik!
3080# Ül velem szemben egy 40 éves férfi, és már be van lelkesedve.
3095# Ott a rajztanár, aki… és állítólag karatézik. Egy 9 éves ember csak így tudja ezt. Állítólag.
3105# Hát aki motorkerékpárral jár tanítani????!?? Azt mondja: Na, most elkaptam valamit.
3115# há-há! Hát azt lehetne, hogy… éjszaka kiszökök otthonról,
3129# le a lépcsőn, kimegyek a játszótérre (teljesen sötét van), és ott a rajztanár,
3143# aki nem motorral jön, hogy nehogy feltűnést keltsen, és tényleg karatézik,
3153# és éjszakánként amikor a szüleim azt hiszik, hogy alszom, és akkor megtanít egy-két karate fogást, ütést!
3162# Rúgást! Ment, és ment a történet, csak ki kellett dolgozni.
3171# Hogy és hol és hogy?
3175# Amennyire ez nevetségesnek tűnhet (bár nem ezt látom az arcotokon, de jó!),
3187# hanem negyven ötven hatvan akárhány évesen is, mikor valami sebig jutunk és tehetetlenek vagyunk,
3195# sokszor tényleg el se tudjuk képzelni, hogy mi segíthetne. És minél nagyobb a seb, annál kevésbé.
3203# Pedig felnőtt emberek vagyunk.
3209# Ilyenkor mesei fordulatra van szükség.
3215# Ne becsüljük le! Ha ebben a lehetetlen helyzetben is történHETne valami ami segíthetne nekem, egyszer csak
3225# beindulhat valami, ami addig nem volt benne.
3233# Lehetséges egyáltalán, hogy ebből ki lehet jönni! Van segítség! Há! Ez volt az 5-ös pont.
3244# Nem kisebb a tét, mint annak a tapasztalatát megerősíteni magunkban, hogy VAN SEGÍTSÉG. Szép!
3259# 6) A család a pihenés és a regenerálódás helye.
3269# Regenerálódás: ezt most minek? Ezek a szavak!
3276# Hallottam egy történetet… Na, nem jut eszembe… hogy is volt? Ha eszembe jut, elmondom.
3289# Pihenés, megújulás, a feltöltődés helye.
3297# A család jó esetben az a hely, ahová mégis HAZA mehetünk.
3308# Megyek haza, a postaládában gyakran ott a cetli, hogy Ha van eladó lakása, akkor mi
3326# (olcsón) megvesszük (és drágán eladjuk). Nagyon bírom őket.
3327# A következő szöveg. Az érzékenység hiánya eléggé tüntető.
3335# “Ha el kívánja adni OTTHONát, kérjük, jelentkezzen most.” Hát tudod mikor adom oda az OTTHONomat neked!
3351# Hát ezt az érzéketlenséget! Látszik, hogy ez az ingatlanos munka valami traumaterápiás motívum.
3365# Az otthonát senki nem akarja eladni, legfeljebb egy lakást. Milyen óriási dolog, hogy hazamehetünk valahova
3376# A leglehetetlenebb hely is “haza” van gyerekkorunkban.
3380# Legföljebb el akarunk szökni minden héten. Van egy kedves ismerősöm, van négy gyerekük és az egyikük,
3388# harmadik a sorban.
3390# Ő minden vasárnap kora délután bepakol és költözik el. Minden vasárnap. Kb. 5-6 éves.
3403# A nagy tesója (8 éves) legyint, és csak ennyit mond: Hagyni kell!
3417# A család azért azt jelenti, hogy van egy hely, ahol nem kell szerepet játszani.
3436# Ahol többé-kevésbé olyanok lehetünk, amilyenek vagyunk.
3445# Nemde ezt szoktuk tapasztalni: szerelmesek leszünk, járunk valakivel, és az alapélményünk az:
3455# Azért jó vele, mert mellette olyan lehetek, amilyen vagyok. Ha ezt vki meg tudja adni pusztán azzal
3460# hogy ő olyan, hogy én lehetek mellette olyan amilyen… ez óriási dolog.
3468# Eszembe jutott egy történet. Nem fog jó fényt vetni rám.
3476# A szobámban irgalmatlan rendetlenség van. Ezért leköltöztem a szobámból.
3492# (Azzal áltatom magam, hogy a lényeg, hogy legalább a fejemben rend legyen. Sokkal kisebb tér.
3508# Különben is, a szemináriumi társaim Madárfejű Lajcsikának csúfoltak.
3515# Azt mondja egy kedves ismerősöm aki betévedt a szobámba:
3526# “Feri, ha gondolod, rakok rendet nálad, mert azt gondolom, hogy ami a
3541# szobádban van, az nem vet rád jó fényt.”
3549# Ez egyrészt egy nagyon kedves felajánlás. Nagyon. Lehet, hogy hagyom is.
3558# Máskülönben azonban a mondat második fele állandóan mosolyt fakaszt bennem.
3559# “Nem vet rám jó fényt. A saját szobám.” Hát értitek!
3569# Ahogy az otthonát se adja elsenki, legföljebb elköltözik a lakásából… Most értitek.
3576# A szobámban mégiscsak egy PálFeri-szerű rendetlenség van…
3587# Lehet, hogy sok a moly, de azok az én molyaim, azok nálam keltek ki.
3600# Az én könyveimmel táplálkoztak!! Az az én szobám. Kit érdekel, hogy milyen fényt vet rám a szobám!
3612# Legalább a szobám hadd legyen olyan, mint én. Hisz az egész világ “nem olyan”, mint én —
3620# és ez is nehézséget szokott nekem jelenteni. Mindig egy másfajta világba botlok mint én. Hát legalább
3627# a szobám hadd legyen olyan, mint én! Attól hogy rendetlen… Lehet, hogy ezért nem házasodtam meg.
3638# Hát ezt rettenetesnek tartom, amikor egy házastárs a másikat azért is szekírozza,
3653# hogy az íróasztalán is tegyen rendet! Nem egy IKEA kiállítóteremben vagyunk. Hagy ne legyen már a
3660# szobája olyan. Ennél egy rosszabb van: a DOMUS kiállítóterem.
3662# Kupi van az íróasztalán?!? Hála Istennek! Életszaga van!
3679# Egy ismerősöm soha nem mosta ki a teásbögréjét. Soha.
3689# “Hisz beleteszem a forró vizet… fölforralom, az megteszi a magáét.” Kezdett ilyen sajátos barnás lenni.
3698# Úgy tűnt már, hogy a porcelán már be is itta azt a sokéves történetet. Nem lehetett elviselni a látványát.
3709# Többen felajánlották már, hogy kimossák neki.
3717# Kinyomtatott egy feliratot: “az én bögrém, ne nyúlj hozzá!”
3729# A családban… legalább egy hely…
3736# Egy ismerős család. Gyönyörű családi életet éltek kívülről. Egyszer mentem a barátomhoz, hogy dumcsizzunk.
3740# És ahogy megyek és nyomnám a csöngőt, éktelen kiabálás jött bentről.
3745# Az a HIHETETLENÜL aranyos édesanyja üvöltözött (akiről azt gondoltam korábban,
3763# hogy bár az én édesanyám lenne ilyen jó fej).
3769# Üvöltözött, mint a sakál. Rettenetesen. Nem lehetett nem hallgatózni. Mit üvölthet egy ilyen édesanya?
3783# Nagyon csúnyákat is. Az egész családtörténetet feltárta.
3794# Annyira föltárta, hogy azután már nem is mentem be a barátomhoz. Ezt meghallgattam és…
3804# Gondoltam: ilyen családom nekem is van otthon – az legalább az enyém.
3815# Az otthon-élmény.
3820# Abban az utcában, ahol felnőttem, már busz jár, nem lehetparkolni, meg mélygarázsok vannak.
3832# De amikor kisgyerek voltam… ott olyan szánkók voltak, aminek hátul karimája volt!
3850# Apukám ott húzott engem és a testvéremet. Emlékszem a fényekre.
3863# Ott ment a drót, a lámpák himbálóznak. 3-4 éves lehettem: apukám húz a szánkóval.
3879# Milyen nagyszerű az, hogy az otthon érzéseit valamiképp fel tudjuk magunkban idézni. Ez nagyszerű.
3892# Mindenkinek vannak szép emlékei. Hogy jó otthon lenni.
3897# Síí-haj. Akkor nem bírom befejezni.
3907# 7) A család referencia és kontroll-csoport.
3914# (Nem egy együttesről beszélek. Annak idején sokat hallgattuk. Meg az URH-t. Kassák-klub. Kőbányai sör.)
3933# A család értékeli, jóváhagyja, egyet( nem) értéséről biztosítja a családtagokat,
3949# illetve motiválttá tesz, hogy úgy éljünk, hogy a családtagok egyetértsenek azzal, ahogy élünk.
3957# Bennem van, hogy mi történik akkor, amikor ez elmarad.
3965# Valaki nagyon sírt nálam a zöld fotelben: a legnagyobb fájdalmam otthonról az,
3980# hogy a szüleim nem mondták meg, hogy miben vagyok tehetséges! Ezért téblábolok. Itt vagyok 40 évesen.
3990# Miért nem mondták meg két mondattal: fiam, látom, ez jól megy neked!
4002# Sokszor ez a két mondat az életünket meg tudja változtatni. Kislányom, na ezt ügyesen csináltad!
4009# S rájövünk, hogy ott az életnek egy távlata nyílik meg, amerre lehet élni. Hogy ott lehet élni.
4026# Emlékszem, mondtam nektek, hogy az édesapám nem mondta meg, hogy hogyan érdemes élni.
4041# Node volt egy unokabátyám (most is él), aki vmi férfimintát mutatott (bár ritkán találkoztunk).
4058# Kérdezte (olyan rokonosan): na és mit fogsz csinálni nagy korodban, hova felvételizel?
4078# Én nem megyek egyetemre — én szakmunkás leszek… (az is lettem). Ment a csuda egyetemre.
4092# Unokabátyám a következő gondolattal lepett meg:
4103# Tudod, Feri, én azt látom, hogy olyan dolgot érdemes csinálni, amit nagyon
4118# kevesen tudnak jól csinálni.
4122# Akkor ez hogy belém sült!
4128# Attól nem változtattam meg azt, amit akartam, de mégis.
4141# Hogyan tudunk egy-egy elejtett mondatba egy életre szólóan belekapaszkodni!
4157# A referencia és kontroll-csoport:
4164# lehet valakihez igazodni.
4168# Valaki visszajelzést ad és megerősítést.
4172# Tudjátok, 7-8 éves koromban már atlétizáltam – 16 évet.
4178# Egyszer csak kiderült: van egy olimpiai bajnok ismerősöm!! S akkor az olimpiai bajnok ismerősöm
4188# egyszer csak (mikor már korosztályos magyar bajnok voltam) becsöngetett hozzánk,
4202# és hozott nekem magasugró cipőt! Azt képzeljétek el: Adidast!! Pffff!
4218# Kis kölyök voltam, 14 éves, még általános iskolás!
4227# Az az olimpiai bajnok ismerős NEKEM ADIDAS csukát hozott!!! Úúúúúú! Fantasztikus!
4240# Egy gyereknek hihetetlen, hogy ez mit jelent!
4247# Néztem most egy dokumentumfilmet a kubai autómatuzsálemekről.
4260# Tudjátok, hogy Kubában megállt az élet. Remélem nemzetközi bonyodalom nem lesz ebből msot.
4266# Kubai titkosszolgálat emberei mennyire látogatnak bennünket.
4271# (Bár Castrón is Adidas melegítőt láttam…)
4285# Nem dohányleveles volt? Gagyi-adidas volt?
4296# Kínai? Júj, most a kínaiakat is! Most nagy bajban vagyunk már.
4304# Mi jöhet ezután? Kubai, kínai?
4308# A nemzetközi helyzet fokozódik. Kivágjuk?
4317# El fog hangzani a Mária Rádióban. Szidtam Kubát. Nagyon durva lesz.
4326# Láttam azt a filmet: 50 éves amerikai autók szaladgálnak az úton.
4341# Ott áll egy apa, kb. 70 éves. A fiával viszi a műhelyt.
4351# “Most szereljük a … (mondjatok egy jó nevet! Jaj, hát Buick meg Pontiac, ennyire egyszerűen állunk hozzá)
4359# ennél én többet vártam tőletek… Zsiguli? Ez jó. Na jó.
4393# Na jó: mondjuk egy Chevrolet Impalát.
4404# Na, ez már valami. Jó. Jöhetsz következő alkalommal is, Tibor.
4415# Ezt mondta tehát az apa: Életem legszebb pillanatai azok, amikor a családi autó alá
4431# bemászunk (ami apámé volt, aki már meghalt), hogy szereljük.
4442# S jön a fiam, aki 40 éves – ő fogja örökölni.
4451# S ketten vagyunk az autó alatt, és szereljük.
4459# És ilyenkor mindig ugyanaz jut eszembe: én pontosan ugyanígy szereltem ezt az autót
4475# amikor az apám volt annyi idős, mint én most. Ház ez Kuba.
4476# Micsoda családtörténet autóba mártva!
4483# Jön egy másik srác. Barátnőjével nézik a tengert.
4496# Ott egy 57 éves autó. Ez az autó majdnem olyan fontos, mint ez a nő itt mellettem.
4512# Azért, mert a nagyapám a nagyanyámmal uugyanitt, gyanemellet az autó mellett nézte a tengert 53 éve.
4530# Ha belegondolunk az élettörténetünkbe, hogy egyáltalán mivel foglalkozunk, mi fontos nekünk?
4534# Milyen döbbenetesen megvannak a szálak a családtörténetünkhöz.
4545# Akármennyire is azt gondoljuk, hogy mi magányos farkasok vagyunk, hogy nőttük túl az egész családot…
4554# lári-fári! Úgy bele vagyunk oltva a családtörténetünkbe! Nagyon ezt látom.
4566# Hiába van egy olyan szakmánk, ami nem is volt akkor, amikor apánk született.
4580# Az is egy igazodás, hogy “úgy semmiképp sem fogom csinálni, mint az apám”.
4594# (Az Apánál esett ki a kezedből. Jelent ez valamit?)
4597# Hű, elment az idő, én meg csak fecsegek-locsogok.
4603# Nagyon köszönöm a figyelmet. Még maradt két pont és egy nagyon izgalmas ága-boga lesz ennek a témának.
4610# Már alig várom! Azt gondoltam, hogy ma el tudom mondani, de… Hát nem.
4615# Akar-e valaki hirdetni?