Mt 5,17-37 - ÉVKÖZI 6. Vasárnap, A év.
2011.02.13.
2011. február 13. – ÉVKÖZI 6. Vasárnap – A év
Kövi Szűz Mária templom – Pál Ferenc atya
Olvasmány (Sir 15,15-20)
adta még ezenfelül parancsait és törvényeit. Ha meg akarod tartani a parancsokat, azok megtartanak téged, ha állandóan gyakorlod a hűséget, amely előtte kedves. Vizet és tüzet helyezett eléd, amelyiket akarod, az után nyújtsd ki kezedet! Élet és halál, jó és rossz van az ember előtt, s azt kapja, ami kedvére van. Mert nagy az Isten bölcsessége, erős a hatalma, és lát mindent szüntelen. Az Úr szemei vannak azokon, akik félik őt, és számon tartja az ember minden cselekedetét.
Szentlecke (1Kor 2,6-10)
Bölcsességet pedig a tökéletesek közt hirdetünk, de nem ennek a világnak bölcsességét, sem ennek a világnak pusztulásra ítélt fejedelmeiét; hanem Istennek titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, amelyet Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt senki sem ismerte fel ennek a világnak a fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Hanem amint írva van: ,,Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt' [Iz 64,3]. Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.
Evangélium (Mt 5,17-37)
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ,,Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre [Kiv 20,13]. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ,,Oktalan, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ,,Bolond, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj , békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ,,Ne paráználkodj! [Kiv 20,14] Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már paráználkodott vele a szívében. Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék. És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson. Azt is mondták: ,,Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet [MTörv 24,1]. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elbocsátja feleségét -- kivéve a paráznaság esetét --, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör. Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ,,Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél! [Lev 19,12] Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya [Iz 66,1], se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa [Zsolt 48,3]. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.
Vázlat – lejegyezte: Szabó Zoli
Mt 5, 17-37; "Mondatott a régieknek: ... Én pedig azt mondom: aki szívében... az már... Beszédetek legyen..."
Két példa: egy női szerzetesrendben vezetőt választottak. Volt valaki, aki a legokosabb, legrátermettebb volt, csak épp nem volt benne alázat. Emiatt nem volt alkalmas a vezetésre. Más: Egy férj minden szempontból meg volt elégedve a feleségével. Csak egy gond volt: amíg nem evett, nem lehetett vele szót érteni. Miért mondom ezt a két villanást? Mert az ember nem csak a fejével gondolkodik. Egész életével! Ez a hegyi beszéd egy hosszabb részének a bevezetője.
Öt pont:
(1) A keresztény ember lényeglátó. Békaboncolásról távol maradt a biológia fakton Feri; merthogy ami igazán lényeges a békában (az, hogy él), azt úgysem lehet látni boncolás révén. A másik emberben a titkot, a mélyet kell látnunk, megéreznünk; nem boncolgatnunk kell mindenáron. A gyerekek gyakran igen lényeglátók. Pl. "Hol szeretnél gyertya lenni?" "Ahol áramszünet van!"
(2) A keresztény ember gondolkodása átfogó és egységbe rendező. (Nem nagy szám "kevés dolgot", három kockát megőrizni a káosztól és egységbe rendezni; aki viszont nagyon "átfogó", (főleg fiatalok tudnak ilyenek lenni), ott nehéz elkerülni középen a káoszt. Példa: evangélikus nap; egyetlen meghívott előadó egy katolikus pap volt (PF). El tudjátok képzelni, hogy ne merüljön föl a szervezők felé az a kérdés, hogy "nem tudtunk egy közülünk valót hívni"? (Helyes válasz: ő is közülünk való.)
(3) Nemcsak a gondolatok: a szándék az igazán fontos. Börtönlelkésznek: "Mondj valami érdekeset! Nem baj, ha nem igaz!" Két ember találkozik, és az egyik egy történetet akar elmesélni. Mire a másik félbeszakítja: Csak akkor mondd, ha igaz! Vagy ha nem is igaz, de legalább épülésünkre szolgál! Vagy ha nem is szolgál feltétlenül épülésünkre, de legalább több kedve lesz utána az embernek élni!
(4) Nemcsak a szándék: a jó érzület a fontos. Gyereknek: Tettél ma valami jót? Igen! Egész nap boldog voltam! (Ez jónéhány évre való elmélkednivalót adhat mindenkinek.)
(5) A keresztény élete egyszerre szemlélődő és cselekvő. Egy magyar főpapunk összefoglalása: az a keresztény ember, aki mindig azt tudja mondani az őt megszólító embereknek, helyzeteknek: ITT VAGYOK!
Szentbeszéd
Jó pár évvel ezelőtt az egyik női szerzetesrendben elöljáró választásra került a sor, s nagyjából, ahogyan beszélgettek arról, hogy ki volna a legalkalmasabb személy, akkor így lehetett összefoglalni a gondolatokat. X.Y. nővér kétség kívül a legrátermettebb, a legokosabb és a legfölkészültebb. Egy baj van vele, nem sok alázat szorult belé. Ezért aztán az illető nem alkalmas arra, hogy egy közösséget vezessen.
Aztán eszembe jutott egy kedves férfi, aki azt mondja: „Én a feleségemet annyira szeretem. A feleségem egy nagyszerű asszony – és így is van – egyetlen egy nehézségem van vele, ez pedig az, hogy ameddig éhes, nem lehet vele szót érteni.
Miért hoztam ezt a két rövid villanást? Azért, mert azt mondja Jézus a hegyi beszédben, ahogy bevezet egy hosszabb gondolatsort, „Hogyha az okosságotok, az igaz voltotok nem múlja fölül az írástudók és a farizeusoknak az okosságát, akkor nem mehettek be a mennyek országába.” Ez nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy pontosan tudjuk ebből a két villanásból, akartam ezt érzékeltetni, hogy az ember ha helyesen akar gondolkodni, akkor nem egyszerűen csak arra törekszik, hogy logikus legyen a gondolatmenete, hanem ennél mindig sokkal többről van szó. Hogy az ember nem csak a fejével gondolkodik, főleg nem csak a racionalitásával gondolkodik, az ember az egész életével gondolkodik, az ember az egész szívével gondolkodik, az ember az ember voltával gondolkodik és nem csak a fejével. Ezért aztán ha valaki csak a fejével gondolkodik, még nagy kérdés, hogy egyáltalán ahova a fejével el tud jutni, oda érdemes-e jutni, vagy hogy az elég lesz-e az Isten országához? Ezért érdemes volna egy-két gondolatot mondani arról, milyen az a fajta gondolkodásmód, ami tükrözi az evangéliumnak a gazdagságát. Amikor az ember nem a fejével gondolkodik, hanem az egész életével.
Mondanék még egy, harmadik példát is. Egyszer egy atya tartott egy előadást. Jó régen volt, és kérdezték tőle, idős volt már a pap bácsi, hogy „Hát ez egy csodálatos előadás volt! Hát minden mondata. Mennyit tetszett rá készülni?” A válasza így szólt: „Hát a közvetlen készületem az körülbelül három óra volt, a tágabb meg 30 év.” És ez ténylegesen így van.
Na, most akkor öt rövid gondolat.
(1) Hogyha az evangéliumnak a szellemében, a hegyi beszédnek a világában szeretnénk gondolkodni, akkor ez azt jelenti, hogy a keresztény ember gondolkodása lényeglátó lesz. Lényegre törő és lényeglátó. Ebből a szempontból sokat tanulhatunk a gyerekektől. Emlékeztek, ahogyan a múlt héten beszéltünk a világosságról, a sötétségről, a gyertyákról. A fél 10 órai misén, ahogyan kérdeztem a gyerekeket, hogy „Hol szeretnétek gyertyák lenni?” És erre a kérdésre ott hátul jelentkezett egy kislány, és azt mondja: „Én ott szeretnék gyertya lenni, ahol áramszünet van.” Még 15 percig beszéltünk erről. A gyereknek elég egy mondat, s ugyanoda jutott el, s lehet, hogy jobban is érti, mint mi 15 perc után.
Vagy éppen néhány nappal ezelőtt találkoztam egy kedves ismerős családdal, szóval úgy szóba álltunk, úgy ment az idő, s azt kérdeztem a lánytól, talán 8 éves: „Na, mi jót tettél máma?” És akkor a lány gondolkodás nélkül a következőt válaszolta: „Ma boldog voltam.” Ezt a mondatot ajánlom nektek egy pár év elmélkedés tárgyául, ezt a legkomolyabban mondom. Én már belekezdtem. Amióta… majd szólok, hogy hova jutottam. De még nem értem teljesen ezt a mondatot, de tudom, hogy nagy bölcsesség van benne. Még, még, még hagyom, hogy működjön bennem. Vagy, hogy ilyen is van, egy neves főpapunk azon gondolkodott, hogy hogyan lehetne a keresztény embert egyetlen mondatban jellemezni, s egy nagyszerű mondatra talált el, ezt gyorsan megosztom nektek. Azt mondta: „A keresztény ember az a valaki, aki hitelesen azt tudja mondani, hogy ITT VAGYOK.” Például hogy van egy helyzet, amiben valaki őt megszólítja, és segítségre van szüksége, s az illető azt tudja egy ilyen helyzetben mondani: „Itt vagyok.” Aztán ennél tovább is mehetünk, hogy a keresztény ember az a valaki, akinek nem kell szólni, mert elég érzékenyen él abban a világban, amibe beleszületett, és oda tud lépni, és oda tud menni emberekhez, és bele tud állni helyzetekbe, és azt tudja mondani: „Itt vagyok.” Vagy bele tud nézni a tükörbe, s a tükörben ahogy nézi azt, aki visszanéz rá, azt tudja mondani: „Itt vagyok.” Vagy el tud menni a bűnbánat, bűnbocsánat szentségéhez, s azt tudja mondani: „Itt vagyok.” Vagy ide tud állni az oltár elé, és azt tudja mondani: „Itt vagyok.” Nem is akarom ezt hosszabban mondani. Keresztény ember az, aki egy valódi tartalommal azt tudja mondani: ITT VAGYOK.
A keresztény ember ha nem csak a fejével gondolkodik, már csak nem azzal gondolkodik, az egész életével gondolkodik, akkor ez azt jelenti, hogy a mi gondolkozásunk lényeglátóvá válik. (Ez az első szempont.)
(2) Nem csak, hogy lényeglátóvá válik, hanem eléggé tággá és átfogóvá, de közben egységbe rendezővé. Átfogóvá és egységbe rendezővé.
(Micsoda forgalom van ma. Nem tudom megállni, hogy ezt a tulajdonképpen meglepetésemet ne mondjam el nektek. Hát meglepetés, nem meglepetés, remélem jól fogjátok érteni, hogy miért is hozom ide.) Tegnapi napon az evangélikus egyházban egy nagy ifjúsági találkozó volt. Számukra ez egy nagyon fontos alkalom, egy nagyon fontos nap. Hallatlanul sok jó programban volt ott részük, és többek között volt egyetlen előadás is az egész nap. Egyetlen előadás, erre meg meghívtak engem, katolikus papot. Ez nekem hatalmas örömhír. Azon gondolkodtam, hogy szerintetek – meg is osztom kérdés formájában – min töprengtem? Szerintetek elképzelhető-e az, hogy a szervezőknek senki nem mondta a következő mondatot? „Hogyhogy egy katolikust hívtatok meg? Magunk köreiből nem tudtunk volna valakit?” Szerintetek ezt a mondatot nem kapták meg? Biztos vagyok benne, hogy megkapták. Nem tudom elképzelni, bár próbálok jóindulatú lenni, hogy ez a mondat nem hangzik el. S ha elhangzott, ha nem, akkor is azt gondolom, hogy ez megtörtént ma Magyarországon, hogy az evangélikus egyháznak egy egynapos nagy, fontos rendezvényére, ahol egyetlen előadót hívtak meg, egy katolikust hívtak. Hát ezt nevezem átfogó gondolkozásnak. Mert lehet, hogy valaki azt mondta ott nekik, a szervezőknek: „Magunk közül nem tudtunk volna hívni?” Mire a válasz az: „A katolikus is magunk közül van.”
A másik pedig, persze, nem elég, hogy elég átfogó, mert látjuk azt, főleg, minél fiatalabb a szívünk, annál nagyobbra kitárjuk, azt mondjuk: „Mi nagyon átfogóan gondolkodunk.”, és aztán annyira átfogóan gondolkodunk, hogy itt meg van egy óriási káosz. Ugye könnyű rendet tartani három kocka között. Tágra nyitjuk az életünket, hát sokkal nagyobb az esélye a káosznak. A keresztény ember gondolkozásában tehát ez a gondolkozásmód nem elég, ha átfogó lesz, átfogó, de közben egységbe rendező. Átfogó és egységbe rendező.
(3) Ha már erről volt szó. A keresztény ember gondolkozásmódja jó szándékú. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szándékkal állok neki gondolkodni. bizony, hogy az a szándék, ami bennem van, döntően befolyásolja a gondolataimat, mindazt, ahova elérkezel, mindazt, amilyen következtetésre jutok, mert az ember nem csak a fejével gondolkodik. Eszembe jutott Anthony de Mello-nak egy nagyon találó története. Találkozik két ember az utcán, s az egyik ahogy megy, és látja a másikat, azt mondja „Ej, hello, hello, van egy fontos történetem.” Mire a másik azt mondja: „Várjál, várj, várj! Szeretnék tőled valamit kérdezni, és majd az alapján döntsük el, hogy elmondod-e vagy nem. Igaz-e, amit akarsz mondani, vagy nem? Mert ha nem igaz, akkor van még egy kérdésem. Ha igaz, mondhatod. Ha nem igaz, még egyet kérdezek. – Rendben van, a történet nem igaz. – Valakinek javára lesz-e? Ha valakinek javára lesz, mondhatod. Ha nem lesz senkinek a javára, akkor még van egy kérdésem. Legalább alkalmas arra, hogy ha elmondod, utána nagyobb kedvünk van élni? Na, ha legalább erre alkalmas, akkor mondhatod. De ha nem, akkor ne mondd el!” Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szándékkal gondolkodunk, ez nem mindegy.
Eszembe jutott egy atya, aki sok évet járt börtönről börtönre, és ezt emlegettem nektek. Volt aztán ott egy szólás a rabtársai között, valahogy így szólt: „Laci, mondjál nekünk egy jó történetet, az se baj, ha nem igaz.” Mert alkalmas arra, hogy nagyobb kedvünk legyen élni. És természetesen itt nem a hazugságról van szó. Ez a harmadik. A keresztény ember az újszövetség világában jó szándékkal gondolkodik.
(4) Még a jó szándék se elég, hogy leírjuk azt, hogy mit jelent a hegyi beszéd világában gondolkodni, hanem azt is kellene mondanunk, hogy helyes érzülettel gondolkodik. Az érzéseink és az érzelmeink, az érzület, amit magunkban táplálunk döntően befolyásolja a gondolkodásmódunkat. Ezért aztán nem mindegy, hogy milyen érzülettel gondolkodunk.
Erich Frommnak van egy nagyszerű gondolata. Ő azt mondja, hogy „Ha valakit igazán akarunk szeretni, akkor őt a lehető legmélyebbről meg kellene ismernünk. Mert minél inkább megismerünk valakit, ha őt valóban nagyon mélyen megismerjük, az segíteni fog bennünket abban, hogy szeressük is őt. Hogy az ismeretnek,a tudásnak és a szeretetnek van egymással összefüggése.”
Eszembe jutott, amikor gimnazista voltam, s amikor gimnazista voltam, biológiából fakultáltam. Így mondták régen. És akkor, miután ez így volt, a fakultáción békát kellett boncolni. Ez volt az az óra, amin nem vettem részt. Odamentem a biológia tanárnőhöz, aki nagyon kedves ember volt, és azt mondtam: „Kedves Kati néni! Én erről a két óráról egész biztos, hogy hiányozni fogok.” Hát nagyon csúnyán nézett rám, de aztán elmondtam neki, hogy „Azért, Kati néni, mert amiért igazán érdemes volna fölboncolni egy békát, ahhoz a boncolással nem lehet eljutni. Mert kétség kívül, ami a békának a legnagyobb értéke, az az, hogy él. Ezért aztán, Kati néni, ezt a békát én föl nem boncolom. Ha megengedi, megnézem egy könyvben, mert már annyi békát boncoltak…”
Az ismeret, hogy minél mélyrehatóbban ismerek meg valamit, az nem azt jelenti, hogy fölboncolom, hanem hogy azt látom, hogy titok. Az a legmélyebb ható látása valakinek és valaminek. Nem a boncolás, hanem a misztérium. És minél inkább az, annál inkább szerethetem azt a valakit, vagy valamit. De visszafelé is igaz, hogy amikor valakit elmélyülten szeretek, akkor egyszer csak rácsodálkozom, hogy olyasmit is megismerek belőle, és olyasmit is meglátok benne, amit hogyha nem egy helyes érzülettel nézem, sose látnék meg. Ez a negyedik. A keresztény ember helyes érzülettel gondolkodik.
(5) Az újszövetség gondolkozásmódjához hozzátartozik, hogy szemlélődő, és cselekvő módon gondolkodunk. Szemlélődő és cselekvő módon. Mondanám a példákat.
Szemlélődő módon gondolkodni azt jelenti, hogy amikor sokan mennek, és tanácsot kérnek másoktól, s azt mondják: „Te, mit kellene csinálnom abban a helyzetben, van egy nagybeteg a családban. Hogy forduljak hozzá? Van valaki, aki haldoklik. Mit tegyek vele?” És miközben nem jutunk el egyetlen jó gondolatig sem, az a gondolat, hogy „Mi lenne, hogyha beleképzelnéd magadat az ő helyébe? Ne próbáld meg most kitalálni, hogy neki mi lenne jó, onnan a saját helyedről, hanem ülj át az ő helyére, feküdj bele az ő betegágyába, képletesen, és szemléld onnan a világot. Gondold el, hogy milyen lehet onnan a világ? Hogy vajon mit érezhet és mit gondolhat, hogy mik lehetnek a vágyai, a reményei, a félelmei? Szemlélődj egy kicsit ezzel kapcsolatosan, és sokkal több jó gondolatot lesz, mintha csak az eszedet törnéd rajta.
Szemlélődő módon gondolkodik a keresztény ember, másfelől pedig cselekvő módon. Ez miért olyan fontos? Nem tudom, hogy nektek mi a tapasztalatotok a tanácsokról, mikor valaki tanácsot adott nektek. Őszintén szólva én azt hiszem, egy kezemen meg tudom számolni azokat a jó tanácsokat, amikkel valóban tudtam mit kezdeni. Egyszerűen azért, mert a jó tanácsok sokszor egyáltalán nem szemlélődésből vagy cselekvésből fakadtak. Ugyanis mikor elkezdünk cselekedni, nagyon gyorsan rengeteg korlátig fogunk elérkezni. Rengeteg nehezítő tényezőig, rengeteg akadályig itt benn, a szívünkben, az élettörténetünkben, meg odakint. A jó tanácsok általában, mint hogyha egy elképzelt világra vonatkoznának, ahol ezek az akadályok nem léteznek. Ahol minden képességgel föl vagyunk vértezve, és csak meg kell tenni. Hát hogy volnánk már ilyenek?
Ezért a megfelelő keresztény gondolkodásmód egy élő, eleven, cselekvő világból fakad, ahol nagyon is érezzük és tudjuk, hogy mennyi korlát, és mennyi akadály, és menni nehézség, s mennyi minden állja az utunkat. Mert tudjuk mi, hogy merre volna érdemes menni, csak nem megy. Ezért aztán a keresztény ember gondolkodásmódja szemlélődésből és cselekvésből fakad. Jézus nem véletlen, hogy azt mondja, s tulajdonképpen szíven ütő a gondolata: „Ha nem múlja fölül az okosságotok és az igaz voltotok az írástudókét, és a farizeusokét, hát akkor hol lesz bennetek az Isten országa?” Mi pedig tudjuk, és ennek tudunk örülni, hogy a gondolkodásmódunk az nem egyszerűen csak valamiféle okosságot jelez, hanem annál sokkal többet.