Jn 14,15-21 - HÚSVÉT 6. vasárnapja, A év.

2011.05.29.

Megosztom
Elküldöm

2011. május 29. – HÚSVÉT 6. Vasárnapja – A év

Kövi Szűz Mária templom – Pál Ferenc atya (További evangélium részletek, és hozzá kapcsolódó magyarázatok is vannak még a felvételen - lásd alább.)

Olvasmány (ApCsel 8,5-8)

Így jutott el Fülöp Szamaria városába, és hirdette nekik Krisztust. Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett. Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. Nagy öröm támadt abban a városban.

Szentlecke (1Pét 3,15-18)

hanem őrizzétek szentül szívetekben az Úr Krisztust [Iz 8,12k]. Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek. De ezt szelídséggel és félelemmel, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik rágalmazzák buzgó életeteket Krisztusban, szégyent valljanak abban, amivel titeket gyaláznak. Jobb ugyanis -- ha Isten úgy akarja -- jót cselekedve szenvedni, mint rosszat cselekedve. Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de életre támadt a Lélek szerint.

Evangélium (Jn 14,15-21)

Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja és nem ismeri őt. De ti megismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz. Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé már nem lát engem. De ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem, és én tibennetek. Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.'

Szentbeszéd

(1) A mai evangéliumi szakaszban Jézus arról beszél, hogy amikor elérkezik a Szentlélek, akkor milyen változás, és milyen világ tud kialakulni bennünk, és milyen változás és milyen világ tud kialakulni a hívő ember és a Szentlélek Isten, és a Teremtő Isten és Jézus Krisztus között. Érdemes volna ezt a világoz, ahogyan Jézus leírja, valamiképpen nagyon egyszerű szavakkal megragadni, és ezért arra gondoltam, hogy nézzük meg, hogy ennek a világnak tulajdonképpen mi a négy legfontosabb eleme. Ez a négy legfontosabb elem így szól:

  1. Megtartani a parancsokat, megtartani Isten parancsait.
  2. Szeretni Istent, és elfogadni Isten szeretetét.
  3. Átélni és tudatosítani és élni abból, hogy a Szentlélek Isten bennem van. Hogy az Isten bennem van és én pedig Istenben vagyok.
  4. Ismerni Istent. Látni őt valamiképpen, ismerni őt valamiképpen, fölfedezni őt valamiképpen.

Ez a négy elem, tehát az első: megtartani a parancsait; a második: szeretni őt és elfogadni az ő szeretetét; a harmadik: benne lenni és tudni, hogy a Szentlélek bennünk van; és a negyedik: ismerni őt. Ez a négy elem. De ez a négy elem nem úgy kapcsolódik egymáshoz, hogy az egyik épül a másikra, a másik a harmadikra, a harmadik a negyedikre, hanem ennél sokkal szebben. Ezek az elemek, ahogyan az ember a Szentlélek eljövetele után élheti az életét, át- és átjárják egymást. Egy nagyon élő és eleven kapcsolatban vannak egymással.

Például ennek érzékeltetésére megnézhetjük a sorrendet visszafelé is. Mert ugye eddig azt mondtuk, onnan kezdődik, hogy megtartjuk a parancsokat. Aki megtartja a parancsokat, az szereti az Istent, és Isten is szereti őt. Ez azt jelenti, hogy Ő benne tud lakni, és ő pedig Istenben, és miután ez így történik, hát ezért, egyre gazdagabban Isten föl tudja tárni magát, és én képes vagyok őt megismerni. Visszafelé is pontosan így igaz. Ha valamennyire sejtem és ismerem Istent, ebből az következik, hogy egyre mélyebben fölismerem és meglátom, és élek abban, hogy akkor Isten énbennem van, és én pedig Istenben. Ez nagyon segít nekem abban, ha már átélem, hogy milyen szoros a kapcsolatunk egymással, hogy egy kölcsönös szeretetviszonyban tudjak és akarjak vele lenni. Ebből pedig mi következik? Hogy megtartom az ő parancsait.

Tehát ez a négy elem nagyon szép, és nagyon élő, eleven viszonyban vannak egymással. Nem akarok külön-külön a négy elemről beszélni, hanem sokkal inkább az összefüggésükről. Az első gondolat az így szólt: Itt van ez a négy elem ebben a dinamikus, élő összefüggésben, mind a négyre szükség van. Ahhoz, hogy a Szentlélek Isten éltető és elevenítő világában mi otthonosan tudjunk mozogni, ahhoz ennek a négy összetevőnek, a négy elemnek a fontossága egészen világos.

(2) Ha itt van ez a négy elem, a hitéletünk, az istenkapcsolatunk négy eleme, akkor nyilvánvalóan gondolhatjuk és mondhatjuk magunkról azt, hogy vannak erősségeink. Hát, ha vannak erősségeink, akkor vannak gyöngeségeink is. Nyilván mindannyian újból és újból érezzük a késztetést, hogy beleállva valamelyik erősségünkbe, például én beleállok abba az erősségbe, hogy én megtartom a törvényt, Isten törvényét tisztelem és megtartom, ebben az erősségben állok, de lehet, hogy nagyon nagy gyöngeségben vagyok azzal kapcsolatosan, hogy a Szentlélek Isten bennem van. Mit jelent, hogy a Szentlélek Isten bennem van? És hogyan mozdít és indít engem a Szentlélek Isten? Úgy, ahogyan egyetlen törvény sem tud mozdítani és indítani, ez a gyöngém. De mindegyikünknek meg van általában az a kísértése, hogy beleállunk az erősségünkbe, és onnan nézve nagyon kritikusak vagyunk mindenkivel, akinek éppen nem az az erőssége, mint nekünk. Annyira kritikusak tudunk lenni másokkal, hogy szinte már teljesen csak ez az erény az, ami bennünket lenyűgöz. A kritikusságunkban másoknak másfajta erényeit sokszor észre sem vesszük.

Ezért aztán a második gondolat így szól: Óriási jelentősége van annak, hogy azokban az adottságainkban, azokban a tényezőkben fejlesszük magunkat, ahol gyöngék vagyunk, ne pedig éppen az erősségeinket hangsúlyozzuk újból és túl, és közben pedig még jobban elveszítjük a kapcsolatot azokkal az elemekkel, amelyek a gyöngeségeinkben vannak. Miért fontos ez? Azért, mert hogyha itt egy dinamikus, élő, eleven kölcsönhatásról van szó, hát ha mi állandóan gyöngék vagyunk, és újból és újból valamelyik elemben, akkor az az egész hitéletünknek, az istenkapcsolatunknak a gyöngeségét fogja jelenteni. Hiába húzunk rá még arra, amiben egyébként is jók vagyunk, hogyha megmarad a gyöngeségünk ott, ahol eddig is gyöngék voltunk.

A második gondolat tehát így szól: Érdemes megnézni, hogy hol az erősségünk, és örülni neki. S ez nagyon jó, mert ott szilárd talajon állunk, oda mindig lehet nyúlni, oda mindig vissza lehet fordulni. De abban fejleszteni magunkat, ahol a gyöngeségeink annak.

(3) Ennek a négy elemnek az élő, eleven kölcsönhatásában azt látjuk, hogy nagyon szép egyensúly van a külső és a belső dolgok között. Annak a tapasztalatában és tudatában lenni, hogy az Isten bennem van és én Istenben. Ez egy nagyon szépséges, belső tapasztalati téma. Ezzel szemben megtartani a törvényt, hűségesnek lenni Isten parancsaihoz, cselekedni a szeretet tetteit, ez meg kint van. A kettő között egy nagyon szép egyensúly van, és az a tapasztalatunk, hogy mi is hajlamosak vagyunk, vagy nagyon kint, vagy nagyon bent lenni. Nem is olyan könnyű ezt a két világot egyszerre vinni. Hadd hozzak egy példát, mondjuk a gyóntatási gyakorlatból.

Vannak olyanok, akik úgy gyónnak, hogy elmondják, hogy mi az, ami bántja a szívüket és a lelküket. Ennek aztán a sajátos vadhajtása, mikor valaki azt mondja: „Bűnbánat? Hát atya, van nekem bánatom elég. Olyan bűnöket követnek el ellenem, jó is, hogy be tudtam jutni, most aztán mondom is.” Ez a bűn bánat, az ellene elkövetett bűnök fölötti bánatát elmondja. Hát de még hogyha valaki nem is ebbe az irányba hajlik el, hát akkor is van, hogy valaki a bűnbánat tartásában szinte semmi másról nem tud beszámolni, csak hogy a lelkiismeretének a hálóján mi akadt fönn. És erre azt mondjuk: „Hát miért, hát persze, hogy ezt kell csinálnia.” Hát igen ám, de vannak olyanok, akik kizárólag a lelkiismeretüket vizsgálják meg, amikor egy gyónásra készülnek. Most hadd mondjam ezt kritikusan „És hol marad a tízparancsolat?” Hát most már egyéb dolgokról nem is beszélek.

Hát miért volna tökéletes a lelkiismeretünk? Az emberi lelkiismeret tökéletlen. Ezért, hogyha csak ezt a belső világot, csak ezt a belső mércét használjuk, hát akkor nemegyszer úgy járunk, hogy egy-egy rosszul odavetett szó fölött könnyáradatot ejtünk, és halálos bűnök mellett vígan elmegyünk, mert az nem akad fönn a lelkiismeretem hálóján. De nyilván megvan a másik véglet is, valaki eljön, és azt mondja: „Negyedikből kettő, ötödik nulla, hatodik két és fél.” Hát én ezt is értem, de hát hol van valami lélekszerű ebben? Vagy hol… hát most hogy emberi, azt már nem is akarom így mondani. Hát értem a számokat, de hát az is lehetséges, hogy valaki, ő mindig, a tízparancsolat… És tudjátok, ez pedig így szokott, ilyen fordulattal: „Megvizsgáltam, tízparancsolat… az nem, az nem, az nem, az nem, kis hazugságféle – ezzel se tudok mit kezdeni, mert most vagy az, vagy nem – és hát más nincs, egy éve jártam utoljára.” Hát olyan, mint hogyha valami belső világ teljesen hiányozna.

Nem bántani akarlak benneteket, csak azt valamiképpen érzékeltetni, hogy mit jelent az, hogy valaki csak egy külső világban tájékozódik, s teljesen föltáratlan a belső szépség, vagy pedig hogy valaki csak a belső világban igazodik el jól, minthogyha nem is létezne bizonyos külső mérce. Hogyne ismernénk olyan embereket, akik egész életükben mindenféle nagyon mélységes, belső hangokra várnak, s ha nincsen valami mélységes, belső hang, nem bír megmozdulni, miközben kívülről érik őt a kérések, a lehetőségek, lépnek őhozzá emberek, és azt mondják: „Segíts nekem!”, de azt nem belülről hallotta. Amíg belülről nem hallja, ő meg nem mozdul. Látunk embereket, akik szinte az életüket nem tudják elkezdeni, mert nem érkezik egy belső hang. Külső hang van, de őneki az nem számít.

Olyat is ismerünk, aki állandóan minden külső hangra figyel, állandóan mindennek megpróbál megfelelni, az elvárásokat teljesíteni, mindenhol venni föl a felelősséget, és teljesen, teljesen elszakad a saját belső hangjaitól, ami segítené őt ahhoz, hogy egyensúlyban tudjon maradni. Ezért aztán ő tényleg sok jót tesz, őrá lehet számítani, csak éppen egyre idegesebb, egyre feszültebb, egyre fáradtabb, és a többi. Ilyenkor az történik, hogy nagyon is hallgatja a külső hangokat, de a belső hangtól elszakítva él. Ezért olyan fontos, hogy a belső és a külső hangot is egyaránt tudjuk az életünkben vinni, ahogyan erről éppen Jézus beszél.

(4) Ebben a négy elemben szintén nagyon szép egyensúlyban van a cselekvés és a létezés. Pusztán lenni, és ennek átélni az erőt adó voltát, és nem csinálni semmit, egyszerűen csak létezni. És a másik pedig, hogy cselekedni. Látjuk azt is, hogy vannak emberek, akik nagyszerűek a cselekvésben, de nagyon ki tudnak ürülni, és ebben az állandó aktivitásban egészen el tudnak fáradni, mert a létezésnek a mélységeiből nem tudnak eléggé táplálkozni, mert őket csak a cselekvés tartja fönn, nem pedig az, hogy néha le tudnak ülni, és azt tudják mondani, hogy „De jó, hogy vagyok! És ezt Istentől hallottam az előbb.” Mert ha az ember hallja a belső hangot, „De jó, hogy vagyok!” akkor ez nagyon jól segíti őt, hogy akkor és úgy cselekedjen,ahogyan arra valóban szükség van.

De nyilvánvaló, olyan is van, hogy valaki állandóan csak a belső hangnak a szépségétől lenyűgözötten él, és nem mozdul meg. Ő egy nagyon szép belső világban van, de rengeteg lehetőséggel nem él, és embereknek szüksége lenne rá. De ő egyszerűen csak örül annak a szépségnek, amit fölismert.

Ezért ez a négy elem nagyon fontos. És nyilván közeledünk Pünkösdhöz, Jézus itt már elővételezi azt, mit is jelent az, amikor a Szentlélek Isten eljön, mi az a gazdagság, amiben élhetünk. És nyilván elővehetitek majd a szentírást, János evangélium 14,15-21. De azért elmondom még egyszer a négy elemet.

  1. Megtartani Isten parancsait. Nem mindig csak a szépekben létezni. Nem, megtartani Isten parancsait.
  2. Kölcsönös szeretet-viszonyban lenni.
  3. Kezdeni valamit azzal, ennek a tapasztalati világával, hogy a Szentlélek Isten bennem van, és én pedig Istenben.
  4. Egyre jobban ismerni és fölismerni Őt.

Ez a négy elem, ha egyensúlyba kerül bennünk, akkor egy nagyon szép, és gazdag hívő életet tudunk élni.  



(További evangélium részletek, és hozzá kapcsolódó magyarázatok vannak még a felvételen)

2011. május 23. Evangélium (Jn 14,21-26)

Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.' Ekkor megszólalt Júdás, nem az iskarióti: ,,Uram, miért van az, hogy nekünk akarod magadat kinyilatkoztatni, és nem a világnak?' Jézus azt felelte neki: ,,Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg szavaimat. A szó pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem. Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Szentbeszéd

„Aki teljesíti a parancsaimat, ő az, aki szerte engem, és aki szeret engem, őneki kinyilatkoztatom magam.” Egy nagyon fontos ívet látunk itt kifejezésre juttatni, és aztán nem véletlen, hogy rákérdeznek a tanítványok: „Akkor nem mindenkinek nyilatkoztatod ki magad?” És bizonyos szempontból lehet azt mondani, hogy nem, mégpedig abban az értelemben, hogy amikor mi elkezdjük Jézust szeretni, sokkal inkább azt mondanám, amikor válaszolunk az ő szeretetére, és egy kölcsönös szeretet-kapcsolatba kerülünk vele, ez a szeretet-kapcsolat teszi lehetővé azt, hogy őbelőle minél többet és mélyebben értsünk meg.

Nem arról van tehát szó, hogy Jézus ne mutatná meg magát bárkinek, és ne akarná kinyilatkoztatni magát bárkinek, de van egy pont, ahol a kinyilatkoztatásnak akadálya az, ha én nem vagyok vele egy kölcsönös szeretet-kapcsolatban. Pontosan ugyanúgy, mint az emberi kapcsolatainkban, készek vagyunk arra, hogy megmutassuk magunkat, vagy hogy kifejezzük magunkat, de nyilvánvaló, ezt általában mindig egy bizonyos kapcsolat keretein belül tesszük meg, és nem fogjuk magunkat milyen mélységben föltárni egy felszínes kapcsolatban, vagy egy rövid találkozásban. Ezért aztán ténylegesen van realitása annak, ahogyan megfogalmazódik itt ez a sor, először is teljesítem a parancsokat, azután pedig lehetővé válik a szeretetnek a kölcsönössége, s ebből következik, hogy úgy tudom Istent megismerni Jézuson keresztül, ahogy csak az tudja megismerni, aki ezt az első két lépést nem spórolja meg.  

Evangélium (Mt 1,18-23)

Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől." Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

Szentbeszéd

Nagyon elevenen él bennem, ahogy vasárnap beszélgettem a gyerekekkel, és kérdeztem tőlük „Mondjátok meg nekem, hogy ti kinek az arcát képzelitek magatok elé akkor, ha nagyon háborog a lelketek, vagy békétlen a szívetek, és szeretnétek megnyugodni?” Egy kisfiú, ott fönn a tribünök volt, és ő jelentkezett többek között, és azt mondta: „Hát én Szűz Mária képét képzelem magam elé, és akkor meg tudok nyugodni.”

Elevenen él ez bennem, természetesen a többi válasszal együtt, és annak a jelentősége, hogy a keresztény hitvilágunkban olyan természetességgel tudunk valakit és valakiket, és az ő arcukat magunk elé képzelni. Hogy ez annak a tudatát képes megerősíteni bennünk, hogy van segítség. Nagyon óvatosan mondom ki ezt a mondatot: annak a tudatát erősíti meg bennünk, hogy VAN segítség. Ez azért olyan jelentős, mert nagyon sok ember él úgy ebben a világban, hogy amikor egy nehéz élethelyzetbe kerül, akkor azt mondja: „Nincsen segítség.” Mikor egy válságos szituációba kerül, azt mondja: „Elvesztettem a reményemet.”

A kereszténységnek ez egy hatalmas jelentőségű üzenete, hogy a meggyőződésünkben ott van, és ehhez gyönyörű szép képek is tudnak társulni, hogy van segítség, hogy van oltalom. Hogy most az honnan érkezik, hogy miben mutatkozik meg, hogy hogyan fejti ki a hatását, hogy kin keresztül lesz tapasztalhatóvá, az egy másik kérdés. De hogy ezt az egyszerű mondatot mi őrizhetjük képek formájában a lelkünkben, hogy van segítség, ennek életet meghatározó jelentősége van.  

2011. május 25. Evangélium (Jn 15, 1-8)

Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

Szentbeszéd

Jézus sohasem beszél teljesítményről, főleg nem beszél sikerről, vagy bizonyos eredményekről. Termésről beszél, s a termés egészen más természetű, mint a siker, vagy a teljesítmény, a produkció, vagy az eredmény. Sokkal fontosabb Jézusnak a képe, azért, mert a gyümölcs éltet és táplál, és közben a gyümölcs megőrzi a maga egyszerűségét, és a szó jó értelmében vett hétköznapiságát. Hogyha kezünkbe veszünk egy gyümölcsöt, és megízleljük azt, akkor annyira világos, hogy a gyümölcs nem egyszerűen csak azért van, hogy szép legyen, nem azért, hogy gyönyörködjünk pusztán csak benne, hanem mert hogy táplál, és mert jó ízű, és éppen arra való, hogy másokat éltessen, és ráadásul még jó íze is legyen.

Az emberi életet tehát sokkal inkább érdemes valóban valamiféle gyümölcshöz hasonlítani, ami kívülről szép, belül azonban elsősorban ízletes, tápláló, s egyszerűen jó, hogy van. Amire az ember azt mondja, hogy „Hát, ez tényleg az életnek az ajándéka. Az emberi élet sokkal inkább erre van hívva, mintsem hogy sikeres legyen, eredményes legyen, vagy pedig ki tudja, miféle teljesítményeket produkáljon.