A tartós és megelégedett társkapcsolat 2.

Családi identitás

Erről is volt már szó. Itt a kulcsmondatunk pedig az, hogy ahogyan kialakítjuk a közös történetünket, a közös reflexióval. Emlékeztek a fenyőfára, ez ez, tehát a fenyőfa, hogy láttad, és milyen volt, és a mókus szaladt, és akkor és… és, és lesz egy közös történet, és a közös történetnek az elmondása, fölelevenítése, a közös reflexió, hogy mi történt, az, ami megint csak milyen fontos tud lenni.

Hazaér a férfi, és a nő azt mondja: „Te, mi történt?” Hogy milyen nagy dolog, hogyha a férfi tudja, hogy amikor a felesége azt kérdezi „Mi történt?”, hogy akkor mondhatom azt, hogy „Jaj, csak munkahelyi dolgok.” Jó, világos, de hogy a nő éppen most próbál meg fáradozni azon, hogy az a nagyon hosszú idő, amit kénytelen volt a férje nélkül lenni, az valamiképpen a közös történet része lehessen. S ha a férfi elmondja, csak így egyszerű dolgokban, hogy hát ez így is volt, meg úgy is volt, meg hát, a főnököm, de hát tudod…, a nő abban elkezd részt venni, és ez egy közös történetté válik. Milyen óriási dolog ez! És hogyha a férfi bírja, hogy a felesége elmondja, hogy hogy volt a 127 ezredik pelenkacsere, hogy „Mármost egyre jobb időket futok.” – mondja a nő. Ugye a nők nem szokták stopperórával mérni ezt, pedig lehetne versenyezni. Ha én nő lennék, és sokat pelenkáznék, biztos elkezdenék versenyezni ezzel. Az tuti, tehát lenne egy ilyen nagy óra, és tgg-tkk-tgg-tzzs… 27! Én valószínű, hogy így bírnám ezt ki. (08:15)

Tudjátok, hogy hol tapasztaltam ilyesmit? Katolikus gimnáziumban a gyónással. Bizony, áldott időszakokban a gyerekek rá voltak véve – szép magyar kifejezéssel – hogy látogassanak meg engem, mint gyóntató papot. És emlékszem, hogy meséltem már nektek ezt a történetet, hogy jöttek a gyónók, de tgg-dgg, így gyóntak. Srácok, tehát gimnazista fiúk, és nem értettem, hogy ez mi. Mert egyébként egész normálisak voltak, de mikor a gyónások kezdtek befordulni egy ilyen struktúrába, hogy „1-es, 2-es, 3-as háromszor, 4-es nem volt, 5-ös fél, 6-os három… három és fél, nem fejtem ki, 7-es, 8-as egyből… kettő, egy…, 9-10 nem aktuális.” Na azért elkezdtem gyanakodni, itt valami nem stimmel, és a gyanúm megerősítést nyert akkor, amikor egyik-másik gyónó ahogy lépett ki, már megfogta a kilincset, lépett ki, ránézett az órájára. A piszkok, azon sportoltak, hogy ki tud gyorsabban legyónni. Ezt, így ahogy mondom. Így. XXI. század, katolikus gimnázium, így. És akkor, amikor erre rájöttem… Annyira piszok vagyok. Ahogy elmondta ezt a roppant kimerítő bűnbevallását, elgondolkodtam. „Nagyon fontos dolgokat mondtál, ott az a 6-os kétszer, ez… Milyen elégtételt adnál magadnak?” Ugye ez egy váratlan kérdés… „Ömm-blölölöm…” és máris megbukott, már nem ő volt a győztes. NA, szóval a pelenkától jutottam ide. (10:25)

Mikor látszólag ezeket a legunalmasabb, legértelmetlenebb nem t’om én mi, és a nő elmondja, hogy „Képzeld el…, és nem tudom… négy órán keresztül szorulása volt.” Már a pici, nem neki, a picinek. „Szerintem már jön a foga, én háromszor megnéztem, és…” Egy férfit, mikor 12 órát üldözte a mamutot, tudjátok mennyire érdekli, hogy a hét és negyedik fog már látszik? Nem nagyon, nem nagyon. Minden vazopresszines segítségnyújtással együtt se annyira nagyon. „Fog, fog, hát mos jól van, fog.” De közben a nő éppen most tesz valamit azért, hogy legyen egy közös világ, hogy amit ő egyedül élt meg, abban a férfi részt tudjon venni. És hogy a nő úgy feküdhessék le este (Ezt most ki is próbálom. A lefekvés megy, csak hogy a nő… ez a nehezebb, igen.), hogy ő akkor azt átélhesse, hogy megy az élet, a kapcsolatunk, hogy megint együtt vagyunk, és ilyen apróságoknak tűnő, kunkori farkú kis dolgokon múlik. De nagy dolog ez, hogyha például a férfi látja ennek a jelentőségét, és de nagy dolog ha a nő tudja, hogy a férfi ha látja a jelentőségét, akkor is fárasztja, és hogy tud mértéket tartani a közös világ kimunkálásában. „Jó, jó, már látom, a férjem… már, már most ez jó lesz.” (Jó, tehát ez volt a harmadik, családi identitás. Következő – erről nem volt szó, tehát új anyag jön – már azoknak, akik jegyzetelnek, negyedik pont….) (12:15)

4. Párkapcsolatban a párkapcsolat iránti lojalitás

A lojalitás alatt azt értjük, hogy elsőbbséget szavazok egy kapcsolatnak más kapcsolatokkal szemben. Ez a lojalitás. És ugye hogy hihetetlenül nem mindegy, hogy képes vagyok-e férjként vagy feleségként a házastársam felé lojálisabbnak bizonyulni, mint a származási család bármelyik tagjával kapcsolatban. Sokszor ez a közös világ ott újból és újból megtörik, és megtörik, és megtörik, és megtörik, amikor például a feleség azt éli meg, hogy a férje az anyósával való konfliktusában a saját anyja mellé áll, és mikor együtt vannak, és este van, akkor azt mondja „Hát beláthatnád, hogy anyám már idős. Hát mit vársz tőle? És különben is, azért igaza van. És egyébként pedig úgy paprikás krumplit senki nem tud főzni, mint az anyám, mellesleg.” Hogyha egy nőnek nagyon sokszor, és sokszor és sokszor, újból és újból azt kell megtapasztalnia, hogy a férj és a feleség kapcsolatának nincsen elsőbbsége mondjuk a férfi és az anyjával való kapcsolatához képest, az rettenetesen aláássa ezt a közös világot. Aláássa és nem engedi, hogy az kellőképpen ki tudjon épülni. Mindig marad egy bizonytalanság, a legfontosabb helyre nem tud leülni a feleség. S amikor persze nyílt konfliktusok vannak, nem egyszer persze egy nő ösztönösen is gerjeszti ezt a konfliktust, hogy a férjem álljon mellém. Tehát óriási jelentősége van annak, hogy képes vagyok lojális lenni a házastársammal akkor, amikor a különböző kapcsolatainkban vagyunk, és hogy ezt kifejezésre is tudom juttatni. Óriási jelentősége van. (Ez elég konkrét, ugye? Jó, igen.) (14:40)

Az oxitocinhoz visszatérek. Ezt már emlegettem, csak egy picit még aláhúzva, kiemelve. Egy kettős hatása van, ami nagyon érdekes. Ezt csak néhány éve tudják a kutatók. Az egyik, hogy nagyon segíti a kötődést, de ugyanez az anyag hogyha nagyon nagy mennyiségben termelődik, segíti a felejtést. Ezért a szerelmes állapot nagyon segíti azt, hogy tudjak nagyon kötődni, és közben felejteni az előzőket. De ennek az evolúciós haszna valószínűleg nem elsősorban ez, hanem az, hogy amikor a vajúdás és a szülés kapcsán nagyon sok oxitocin termelődik, akkor a nő ne emlékezzen a fájdalomra. (15:35)

Érdeklődtem nőknél, milyen szülni. Nagyon foglalkoztatott, mert ezt így… hiába a tapasztalati tanulást nagyon fontosnak tartom, de ez nem fog összejönni. Úgyhogy kénytelen voltam egy ilyen fogalmi tanulás, egy átvett tapasztalatszerzésre. Sosem felejtem, hogy egy kedves ismerősöm, egyébként is elég vékony csípőjű, azt mondja: „Feri, hát, a keresztre feszítéshez tudnám hasonlítani úgy finoman, úgy első gondolatból.” A másik – ugye ezt kérdeztem, több nőt megkérdeztem, volt egy ilyen időszakom, akkor ez, ez… Találkoztam egy nővel: „Na, milyen szülni, milyen?” Ó, hát hogy mondjam, így kell az emberi kapcsolatokat finoman, óvatosan eltüntetni az életünkből. Nem kell csúnyákat mondani, csak ilyesmit kell kérdezni. Egy másik nő meg a következőt mondja: „Jaj, Feri, hát az úgy van, hogy amikor éppen benne vagyok, azt mondom, én egy őrült vagyok, hogy ezt vállaltam. Egy nap után azt mondom, soha többet. Három nap után, hogy hát, hát azért ezt nagyon meg kell gondolni. Egy hét után, hááát, azért egy kistesó, a kistesónak… azért…” Ez többek között az oxitocinnak az áldott hatása.

Ezt például most olyan nőknek szeretném mondani, akik féltek a szüléstől. Én ezt nagyon jól tudom, hogy ez hogy van, tehát amikor én meghallottam a keresztre feszítés analógiáját, én ezzel tudok mit kezdeni. Tehát abban benne vagyok, már így kulturálisan… Jaj! És az életben is nem egyszer így van, hogy most egy alacsony oxitocin szinttel persze, hogy nem tudom elképzelni, hogy egy abban a helyzetben lévő állapotban mit hogyan fogok átélni. Vannak, akik egészen rettegnek ettől, hogy szülni kell egy kisbabát, egészen vissza tudja őket tartani még a társkapcsolattól is. Bátorító gondolatom, hogy teljesen más hormonális állapotban leszel, mikor ott vagy. (17:55)

Ez persze a szerelemre is vonatkozik. Hát hogy válasszam ki ennyi pasi közül? Jó, de nem így kell, hideg fejjel. Hideg fejjel… hideg fejjel? Hát ne vicceljünk már. 3 milliárd közül? Hát nem, tehát lehet akármilyen kritérium-rendszered. Hideg fej… nem, hát szerelmes leszel, rögv… „Jól látok? Ne haragudjatok, dolgom van.” Tehát ez egy teljesen más hormonális helyzet és állapot. (Jó. Értjük ezeket, most mit ragozom. Jó.) (18:45)

5. Szolidaritás

Ötödik pont, hogy mi az, aminek óriási jelentősége van egy megelégedettség, a boldogság és a tartósság szempontjából. ez pedig a szolidaritás, hogy szolidáris tudok lenni a társammal. Mondom, hogy ez mit jelent. Odafigyelést, megértést, együttérzést, kiállást a társamért. Hány és hány embertől hallottam, főleg nőktől, hogy érzékeny emberi helyzetekben mennyire tudták hiányolni azt, hogy a férjük nem állt ki mellettük, vagy az érdekükben. (19:20)

Sose felejtem el, egyszer Balatonnál voltam, és éppen akkor a barátaimtól azt kaptam ajándékba, de ez volt vagy 20 évvel ezelőtt, hogy volt egy „ezerötös” Zsigulim. De nem a Zsigulit adták, az, az…, hanem már nagyon rohadt sok helyen. Ez most nem egy ilyen, hogy „Rohadt!”, nem ezt mondom, nem neked mondtam, sok helyen rohadt, és ezért elkérték tőlem egy hétre, és lefényezték, lefújták. Áhh, s visszakaptam pöpecül. Nagyon élveztem, a négy kerek lámpás, fordulatszámmérős Zsiguliról beszélek, nem az „ezerkettesről”, „ezerötösről”! Bocsáss meg, voltmérővel. Na és, króm díszléc az elején – elnézést a nőktől, ez, ez… most próbálok egy közös világot a férfitársaimmal kimunkálni. Már fél szavakból megértjük egymást. „Ezerötös Zsiga”, s már csillognak a férfiszemek, és ez már… ez, ez… ez, ez. (Na, tényleg, a fiaink, most a közös világ, a fiaink most rúgják a bőrt. Ajj, drukkolunk nekik.) Na, hogy… na, hogy… megérk…, beültem a Zsiguliba, és azt mondta, hát ez remek. Új Zsiguli, új fényezés, új…, lemegyek Balcsira, megfuttatom. Jaj, és akkor ott élveztem, mentem a Zsigulival, beálltam a parkolóba, és még benn ültem az autóban, ott szöszmötöltem, amikor egyszer csak megállt mellettem egy másik autó, és a nő az anyósülésről puff, kicsapta az ajtót, és a vadonatúj fényezésű kocsimat krr-krrr. És én nem szoktam erre úgy különösebben figyelni, tehát úgyis tudom, hogy ez történik, úgyis, jó, megint meg…, jó, jó, ez az „ósi”, jó, az ember elmegy egy ilyen bevásárlóközpontba, úgyis annyi az autójának. Ez természetes, de akkor volt vadi új, s én lementem örülni a Balatonra. És mit csinált ez a nő? Puff! S akkor jó lejött ott így… úúú…, ú, de fájt ez. Na, és mi az, amit nem szoktam csinálni? Az, hogy szóvá tettem. Hogy kiszálltam, és azt mondtam „Hát nézze, mit csinált az autómmal! Hát vadi új, „ezerötös” Zsiga! Négylámpás, kerekes, hát láthatja, króm díszléc az elején, voltmérő belül, és ez meg most egy nagy karcolás itt!” S tudjátok, mi történt? Az történt, hogy a nő tényleg úgy megijedt – nem t’om mér’, pedig… nem éreztem magam annyira asszertívnak. És a férfi a következőt mondta… nem, nem is, mert a nő olyan segélykérően ránézett a férfire. Ugye, egy érdekes helyzet volt, hát őmellette is állt egy férfi, én meg „zű-zű-zű…nézze meg!”. A férfi érezte ezt, visszanézett a nőre, és azt mondja: „Oldd meg, te csináltad!” és kocsiajtó bezár, és elindult, a felesége meg ott állt ezzel az utasítással, hogy „oldd meg, te csináltad”. Hát tudjátok, ez volt az a pillanat, amikor olyan együttérző lettem a nővel, mndom „Jól van, menjen a férje után! Hát az nagyobb büntetés lesz, mint itt elkérem…” Nekem volt… nekem fájt. „Te csináltad, oldd meg!” (orrfújás – szerk.) (Ó, de… hát ez, hát, ez kedves. De ami kikívánkozik, ki kell jönnie. És ha…, sz’al jól, jól csinálod. Az, az jöjjön…. „Ma kiabált velem egy kolléganőm.” Ma kiabált veled egy kolléganőd, hogy ne terheld őt, azért, mert kifújtad az orrod? Hát innen üzenjük a kolleginának, hogy, hogy…, hogy hát oldja meg mindenki magának a bajait, ne terhelje másra. Ennyi ember előtt? Na! Jó.) (24:00)

Tehát, szolidaritás. És itt megint szeretnék a stresszről beszélni. Hogy éppen a szolidaritásnak milyen óriási jelentősége van arra nézve, hogy képesek legyünk a stressz válaszainkban, főleg amennyire erre alkalmasak vagyunk nem lehetetlen, fölpörgetett, fölheccelt állapotban lenni, és sokáig úgy maradni és nagyon lassan megnyugodni. Miért van ennek jelentősége? Mondok egy egyszerű példát. Ez pedig… hát egyszerű, de óriási, súlyos téma. Ez pedig a női meddőség. A kutatások szerint a női meddőségnek óriási összefüggései vannak két dologgal. Az egyik: a nő sztressz válaszaival, és nyilván a stressz válaszokban kimutatható stresszhormon szinttel, és a szorongással. Ha egy nő túlságosan is stresszben érzi, vagy éli meg magát, és ráadásul ha szorong is – a kettő sokszor nyilván együtt jár – akkor az súlyosan befolyásolja azt, hogy áldott állapotba tud-e kerülni, vagy nem. Ide akkor hozhatunk nagyon sok, életből való konkrét helyzetet. Hogy amikor a férfi üvöltözik a nővel, és utána azt akarja, hogy feküdjenek le egymással… (25:40)

Két kutatást mondanék erre vonatkozóan. Az egyik, hogy olyan párok, akik, akiknél a nő meddőnek bizonyult, őnekik egy 10 alkalmas stresszkezelő tanfolyamot találtak ki. És a stresszkezelő tanfolyam hatására 50-60 százalékuk áldott állapotba tudott kerülni. Hogy megtanultak a stresszhelyzetekre másképpen reagálni, s hogy másképpen reagáltak, ez a hormonválaszaikat változtatta meg, és a hormonválaszaik megváltoztak, akkor könnyebben tudtak áldott állapotba kerülni. Egy másik kutatás, ez egy japán kutatás. Ott pedig kifejezetten olyan párokat kértek, akik semmilyen más beavatkozásra nem tudtak áldott állapotba kerülni. Egy végtelenül egyszerű dolgot tettek, egy 5 alkalmas terápiás csoportba kellett elmenniük a jelentkezőknek. Semmi más nem segített rajtuk. 5 alkalom egy terápiás csoportban, körülbelül 35 százalékuk egy éven belül áldott állapotba került. Az nagyon-nagyon sok ahhoz képest, hogy már semmi nem használt. (27:15)

A női szervezetnek, a nő testének tehát nyilvánvaló, hogy ebből a szempontból is hihetetlen finomsága, érzékenysége van. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a családban mekkora a stressz-szint. Ugye nyilván, azért legyünk korrektek, ugye a stressztől senki sem betegszik meg, hanem a stresszre adott választól. Ugye, ez egy nagyon fontos különbségtétel. Tehát az a nagy lehetőségünk, hogy stresszhelyzetekre megtanuljunk olyan válaszokat adni, ami a stressz hormonszintünket nem nyomja a végtelenbe. Tehát a stresszkezelési technikák arra irányulnak, nem arra, hogy nem t’om én hogy mondjam meg a főnökömnek, hogy ne kiabáljon, hanem hogyha kiabál, hogy tudok úgy reagálni, hogy az ne tegyen engem tönkre. Ugye erre mondják azt az okosak, hogy stresszbe még nem halt bele senki, a stresszre adott válaszban szoktunk megpusztulni. Ugye, ez nagy különbség, csak ez a korrektség a világosság miatt.

Ezért tehát hihetetlenül nem mindegy, hogy a férjnek és a feleségnek, vagy a családi kapcsolatrendszernek milyen mutatói vannak a stresszre adott válasz szempontjából. És sokszor amit hihetetlenül lebecsülünk, leértékelünk, s ez mindig megrendít engem, hogy vesszőfutásokba tudunk kezdeni évekig, évtizedekig, és vannak egyszerű dolgok, amikhez hozzá lehetne nyúlni, és azt meg nem szoktuk megcsinálni. Ez önmagában mindig nagyon nagy kérdéseket vet föl számomra, hogy miért van az, hogy amikor talán már csak egyszerű dolgokat kellene, akkor azt miért nem tesszük meg. Milyen örökség visz bennünket arra rá, hogy ne segítsünk magunknak? És milyen örökség az, ami megerősít bennünket abban, hogy inkább csak szenvedjünk és fájjon, és csalódottak legyünk, és ne szeressünk élni? (Ó, Hmm. Na, akkor ide hozok még valamit.) (29:35)

Ez pedig az, hogy a szerelemnek nagyon pozitív hatása van az áldott állapotra nézve. Mert amikor valaki szerelmes, akkor – de most nőről beszélek elsősorban – a szerelem hatására a teste (Egészségedre!) igazi női testté válik, a szónak hormonális értelmében is, és fogékony lesz a foganásra. Ezért lehet nehéz az, amikor nem szerelemből házasodunk. Amikor mondjuk valamilyen kultúr-megoldástól indíttatva kiválasztunk egy „nagyon rendes” férfit. Vannak „nagyon rendes” férfiak, naaagyooon, csak a nő teste nem készül el. Ugye vagy elkészül, vagy nem készül el, de világos összefüggés van aközött, hogy szerelmes a nő, és a teste fölkészül. Ennek például akkor lehet jelentősége, amikor szeretnénk kistesót, de a kapcsolatunk már megromlott. Ugye, ott, ott… született egy gyerek, no és a második nem, nem születik meg, nem születik meg, pedig de jó lenne, és döröröm, és nem születik meg. Ilyenkor – mondom a rosszabbik és a jobbik verziót. A rosszabbik verzió, hogy szerelmes leszek a szomszédba. Mert a testemnek mindegy, hogy kibe lettem szerelmes, tehát szerelmes lettem a szomszédba, de szerelmeskedek a férjemmel, s a dolog működik. Azért ez a rosszabbik megoldás. A jobbik megoldás, ezt nektek mondom (Szegények, ők kapták a rosszabbik felét. – Majd kiegyenlítjük, figyelek rátok, cupp-cupp.), a jobbik megoldás, hogy a szenvedélyt valamiképpen fölszítjuk. „Fölszítsuk!” Csik-csuk föl a szenvedélyt, és azzal egyszer csak úgy puff, föllobban a nőnek a tekintete, a szeme gmm…, máris alkalmasabbá válik, hogy foganjon. Ezzel szemben ugye milyen negatív kör szokott történni? Hogy már a szerelem apad, pá-pá-pá-pá…, bö-bö-bö-bö…, és akkor „Na, de legyen gyerek!”, arra meg rástresszelünk. Ugye? És akkor szorongunk, hogy nincs gyerek, szorongunk, hogy miért nincs gyerek, és akkor szorongunk, hogy nincs gyerek és miért nincs gyerek, és szorongunk, és ez pedig még jobban kihűt bennünket egymás iránt. (32:30)

Azt mondta nekem egyszer egy férfi, mikor bent volt egy ilyen helyzetben, csak lássátok, hogy a férfiak is érző lények. Tudtátok? Nőtársaim! Jó? Azt mondja… Jó, jó? Azt mondta egyszer egy férfi: „Csináltunk egy programot, hogy mindenképp legyen baba.” Most nem erről akarok beszélni, hanem arról… „Tudod, Feri, volt egy pont, mikor azt gondoltam, már olyan vagyok, mint egy tenyészcsődör.” Ezt egy férfi mondta. „Hogy azért lehet, hogy férfi vagyok, de amikor a nő magára húz – ez a felesége – magára húzott és azt mondta, hogy most lehet, hát tudod, hát azért…” Szóval az áldott állapot szempontjából óriási jelentősége van a szerelemnek és a szenvedély fölszításának. (33:30)

És most megint akkor a… most megint… nem t’om miért, ez egy ilyen női alkalom, hogy ezért… Mert ugye az előbb arról beszéltünk, hogy milyen fontos lenne, hogy a férfi értse, hogy amikor a nő megkérdezi „Na, és mi volt és hogy volt? És fáj-e még a kislábujjad, ahogy reggel fájt, amikor belerúgtál az ágy sarkába? – Jaj, haggy már, ki emlékszik rá! – De az fontos! Fontos, mert nekem háromszor eszembe jutott napközben, hogy mi van a kislábujjaddal. S te most ezt így lepöckölöd, így, a kislábujjadon keresztül tartottam veled a kapcsolatot. Ez volt most egy eleven érzelmi szál, te meg itt ezt csinálod velem?”

Na de nézzük most akkor a férfit is, hogy a nőknek… Mikor a férfi azt mondja… nem, nem mondja, dehogy mondja, csak úgy hmm. „Jaj, hát először iszom egy sört. Iszom egy sört, mert csak úgy azért nem mondom.” Jól van, kicsit a pszichokémiai starter segít. „Te, drágám, nem lehetne, hogy nem-e, nem-e lehetne-e, nem-e lehetne-e, hogy esetleg egy olyan, tehát hogy úgy bugyiból egy kicsit olyan sitty…, olyan szerényebbet vennél föl? Egy olyan szerényebbet, amiben nincs annyi anyag. Végül is ez még hozzátartozhat a te keresztény attitűdödhöz, ez tulajdonképpen egy öko-keresztény gondolat. És hogy mi ezzel hozzájárulunk a következő nemzedékeknek a jólétéhez. Te, drágám, és milyen keveset kell érte tenned. Arra gondoltam, hogy ilyen 50%-os csökkentést hoznánk létre különböző helyeken.” Hát… hogy milyen… ugye, hogyha… Erre pedig mi a válasz, a férfi „Jaj, hagyjál már a kislábujjammal, meg hogy mi volt a főnökömmel, űű… az egész, multi, és kész.” Ugye, a nő elsírja magát, (Most ezt… hát ezen miért nevet?) ugye ez csak egy… és az, hogy „Most azt akarod, hogy kurva legyek? Hogy néznék én abban ki? Már nem szeretsz? Hát így nem vagyok jó? Zsákba’? Most miért, mert combközépig vagyok? Hát, ha neked ezt jelenti a szeretetet, ha neked ez… Neked ez kell?” És akkor fölháborodik a nő, és elnéz körül: „Ez kell neki, ez, egy bugyi? Egy olyan bugyi? Ú, egyébként is tudd meg, hogy megkérdeztem az egyik barátnőmet, mert ezt már említetted, vedd tudomásul, hogy emlékszem, hogy már mondtad 7 évvel ezelőtt egyszer, emlékszem, és megkérdeztem egy barátnőmet és azt mondta, hogy tökre vág itt belül. Vedd tudomásul! Nektek semmi se drága, hogyha a mi bőrünkre megy. Ugye, engem meg vágjon, persze, és akkor…” (37:25)

Látjátok, az élettapasztalat jól jön ezekben a helyzetekben. Tényleg, egyszer egy nő, de szóval annyira, annyira jó ez. Szóval nekem ez tel… sz’al a realitás, az, az valahogy mindig… szeretem a realitást. Mondta egy nő, hogy „Te, Feri, most, mióta tangát hordok…” (Most miért? Hát én nem, hát nem hallhatok ilyet? Most ezt.. tényleg, ahogy rá… Hogy mi közöm a tangájához? Hát semmi közöm hozá, de attól még beszélgethetünk róla. Miért? Ő megosztotta a tangáját velem. Most miért, ez fáj neked? Nekem csak ennyi jut, jó? Ne sajnáld tőlem!) Azt mondja: „Mióta fölvettem a férjem kedvéért ezt a tangát, két dolog történt. Egyszerre érzem szexibbnek magamat, és kényelmetlenebbül. Szóval ez a két változás történt.” (38:40)

Ezt azért akartam elmondani, ugye látjátok, hogy itt is, amiről minden alkalommal meg szoktam emlékezni, hogy jön egy-egy mondat, egy-egy kérés, egy-egy kérdés, vagy valami, s olyan döbbenetes tulajdonításaink, ugye attribúció, ahogy a szociálpszichológia mondja. Annyira téves tulajdonításaink tudnak lenni, amitől a helyzet még rosszabbá válik. Ez meg a férfi próbálkozása arra, hogy a szenvedély fölszítódjék. Ez, ez, hát jó, hát most mondhatjátok, hogy „Ennyi?”, de a férfi szemében meg az, hogy mi történt a munkahelyen, az körülbelül ugyanez a stílus meg minőség. Ugye kölcsönösen elkezdjük megvetni egymást ezekért ahelyett, hogy kölcsönösen érzékelnénk, hogy mind a ketten a kapcsolat, a közös világ, a szenvedély…, ezért dolgozunk. A férfi férfi módra, a nő meg nő módra. Jól van. Ez volt a szolidaritás. (39:50)

6. Hűség

Ezt olvastam, ezt a mondatot, egy érdekes mondat, egy szép mondat: A hűség a biztonság garanciája. Nagyon fontos a biztonság, és a biztonság és a hűség… ezt nem is kell nagyon ragozni.

Van itt egy érdekes dolog, hogy egy… megint csak egy átkos kör. (Egészségedre!) Egy átkos kör, ez pedig az, hogy amikor a kapcsolat kezd kihűlni, távolodás, satöbbi, a férfi nem adja és mutatja jelét annak, hogy törődne a társával. Emlékeztek, a múlt alkalommal ez mennyire fontos volt? Hogy a nő pusztán az által, hogy törődnek vele, a törődés, vagy a szeretteinek a fényképe hatására is oxitocin termelődik benne. Ugye? Tehát ha a férfi gondoskodik, kedveskedik, figyelmes a társával, nő az oxitocin szint, nő a kötődés, az érzelmi biztonságérzet, sokkal nagyobb az esély a szexre. De ilyen egyszerű. De mi történik, hogyha ott megrendült a kapcsolat, és a férfinek is vannak elvárásai, a nőnek is vannak elvárásai, és köztük a jeges űr lakik? Akkor mi lesz a biológiai válasz erre a helyzetre? Csökken az oxitocin szint, ennek kapcsán a nemi vágy csökken. A nemi vágy csökkenésével együtt azonban nő nyilvánvalóan a távolság. És ennek mi a következménye, hogyha tartósan fönnáll? A nőben is elkezd vazopresszin termelődni, aminek a hatására – most ide hallgassatok! – a gyöngédség helyét a nő szervezetében az agresszív késztetések veszik át. Ezért nem szex lesz, hanem vita. Ilyen egyszerű ez a történet. Veszekedés lesz, és ennek egy egészen nyilvánvaló biológiai háttere van. (42:20)

(Hogy állunk? És a meccs? Olyan szép lenne egy, egy… Látja valaki, hogy hogy állunk? Hát csak van köztetek egy renitens, egy normaszegő? Be szabad mondani, de csak akkor, ha vezetünk. … Ez fájt. Jó, null-null. )

A társ személyének és belső világának a tisztelete

Mit jelent a hűség? Ezt is bontsuk le, legyen kézzel fogható, mert azt akkor lehet csinálni. Azt, hogy „hűség…”, jó, hát nem csaltalak meg, jó, jó, hát… Azt mondja: A társ személyének és belső világának a tisztelete. Tehát a társam személyének és belső világának a tisztelete. Lásd a lélektan lehetetlen fölhasználása, mikor odavágom neked, hogy „Mi, az anyakomplexusoddal? Te ne beszélj az anyakomplexusoddal! Gyógyulj ki belőle, majd akkor partner leszel!” A pszichológiai ismereteinkkel való másik megsebzése, ez ma nagyon-nagyon megy. Hogy nekiállunk, férfiak ezt nagyon szeretik, és a feleségük társaságában őt kielemzik. Hát ez biztos, hogy nem növeli a biztonságérzetet, ez sebzi a hűséget, mikor a férfi elkezdi a nőt elemezni. „Na, fontos volt ez a mai alkalom, a…, ha? Hát hogy vagy te a vazopresszinnel, ide figyelj?” Na jó. (44:15)

Tehát ez volt az egyik, a társ személyének és belső világának a tisztelete. Beleértve az összes nyomorúságát. A szép dolgokat könnyű tisztelni, de a nyomorúságot, hogy az hozzátartozik. A nyomorúság mögött mindig… ezt gyakran mondtam nektek ezt a technikámat. Hogyha, ha nagyon-nagyon nehéz nekem valakit szeretni, azért ilyen van. Ugye olyan is van, hogy valakitől hihetetlen gyorsan idegessé tudok válni. Hát hogyne volna ilyen. A számomra a legjobban működő gyakorlat az az, hogy ilyenkor elkezdek fantáziálni azon, hogy őt mi érhette gyerekkorában ahhoz, hogy most ilyen legyen. És akkor, vizualizációs gyakorlat, elképzelem őt, akitől megbolondulok így felnőttként, elképzelem őt gyerekként, ahogy éppen valami fájdalom, sérelem, megpróbáltatás éri, amiből ez következik, amitől éppen meghülyülök. S ahogy ezt elképzelem, egyszerűen az egész összefüggés megváltozik. És ezt azért mondom, mert ez azt jelenti, hogy éppen a legutálatosabb dolgait nagyon megbecsülöm. Azt, ami a legőrjítőbb és idegesítőbb, azt gondolom, hogy na ott, ott biztos valami nagyon fájdalmas dolog történt vele, hát különben nem volna ilyen. Hát mi, mi történhetett vele? És akkor jön a fantázia, és ú, hát szegény, hát kész csoda, hogy csak ilyen. Hát hogy tud ilyen normális lenni ilyen múlttal? Tehát ez volt: a társ személyének és belső világának a tisztelete. (Cserélek. Ugye, a csapat is cserél 45 perc után, és én is, és így együtt érzek velük.) (46:10)

A titoktartás

A második a titoktartás. Nőtársaim! Nőtársaim az Úrban! Itt két nagyon-nagyon nehéz indíttatást és funkciót kéne valahogy kibékíteni egymással. Az egyik, hogy hihetetlenül stresszcsökkentő, szorongásoldó, megnyugtató hatású a barátnőmmel együtt szidni a férjem. Élettanilag sok áldás van benne. Lenyugszom, megnyugszom, tényleg, ő is rohadt, a te férjed is egy rohadék, akkor ez már nem is akkora szerencsétlenség, mert már ketten vagyunk így, tehát nem csak én húztam bele, te is, akkor ez… Ez az egyik késztetésünk, nem? Hogy úgy mondhassuk és frrr-rrr-fff. A másik pedig, hogy éppen most törik el valami, amit hűségnek hívnak. A férfi nagyon gyakran szexuálisan hűtlen, a nő meg verbálisan. A férfi agressziója tettlegesség, a nőé szavakban történik. Ez hűtlenségnek számít. Nem morális értelemben.

Ezért nagyon sok férfi, egyébként is igazán érzékeny tud erre lenni, és látjátok, ez milyen érdekes, hogy a férfi, akiről olyan könnyen azt mondjuk, hogy érzéketlen, meg bányában dolgozik 14 órát, s vuaa…, lökd ide a sört…, hogy egyszer csak, mikor a belső dolgok mennek kifelé, főleg egy sajátos összefüggésben, a férfi egészen meg tud tőle rendülni. „Hát az rendb…, az persze, hogy ez…, de ezt te kiadtad? Ez így simán kiment belőled? Hát és most hány ember tudja? Hogy ezt te, ilyenkor ezt így szoktad mondani?” Például, hogy mi történik az ágyban. Egy férfit kifejezetten tud nagyon érzékenyen érinteni, hogyha a barátnők jól megbeszélik, hogy ki hogy, meg mint, meg… „Hát, az én férjem is csütörtököt mondott, közben szerda volt.” (48:40)

Ezt azért is akartam így elmondani, ugye milyen érdekes, hogy kulturálisan a…, a hűtlenség az… és kiadni a másikat, „Hát azért, hát, csak úgy… szoktam pletykálni.” Hát de mi van a közös világotokkal, amit olyan előszeretettel építgetsz nap mint nap? Ez nagyon… na. Nem mondom, hogy könnyű, mert két nagyon erős belső késztetés ütközik egymással. Ezért lehet nagy jelentősége annak, hogy nem össze-vissza viszem a fájdalmam, a sérelmem, a dühöm, hanem akkor például ezért is van jelentősége, elmegyek egy szakemberhez. Mert ott az egy teljesen, az egy legitim közeg, határok vannak. Sokkal könnyebben emészthető, hogy azért viszem a közös világunkat kifelé, hogy az gyógyítson engem, és gyógyítsa a kapcsolatot. Tehát a hűséghez hozzá tartozik a titoktartás. (49:45)

Igen, valószínű, hogy a papok, jó kiképzést kapunk erre. Senki se úgy születik, hogy ez rögtön megy neki, de megtanulható, csak úgy mondom. Ugye, emlékeztek a kisfiúra, aki azt mondta „Levágom a fütyidet!”? Ugye emlékeztek, múlt alkalommal? Ó, ha egy pap megszegi a titoktartást, azon nyomban felfüggesztik. Ftty! Annyi. Bővel elég visszatartó erő. Ha én látom, hogy mennyit rombol ez a kapcsolaton… na jó. (50:40)

A társát mások előtt nem kritizálja

A hűséghez tartozik, hogy a társát mások előtt nem kritizálja. Ez nekem szokott fájni, mikor vagyunk egy társaságban, s rám néz a férj, vagy a feleség, és azt mondja, hogy „Azt te tudod, hogy mit csinált?” Ott áll mellette a társa. Tudjátok, erre mondja az egyik terapeuta, nagyon meglepett, hogy egy terapeuta ilyeneket szokott mondani, de ő szokta, direkt nem mondom a nevét. Azt mondja: „Nem akarom tudni.” Ugye, hát a terápia lényege, hogy akkor lehessen mondani, és ha valami ilyesmi van, ő azt mondja: „Nem akarom tudni! Így ezt nem, nem, mert most éppen mártod bele a lelkébe a kést. Nem akarom tudni. Ne mondd, így ne mondd nekem. Egy másik összefüggésben mondhatod, hogy nekem… Leülünk, és ez nekem nagyon fájt, s a másik is ott van, és részt vesz, és ez egy közös folyamat. De így nem akarom tudni.” De nagy dolog ez. (51:45)

Rejtettséget ad

Jó, és a következő. Nézzük a pozitív oldaláról is, ezt igazán szeretem. Azt mondja, (Ú, most rá fogok ugrani. Ez milyen lesz a hátsómnak? Á, de jó!) Ez pedig úgy szól, hogy rejtettséget ad. Hogy a hűséghez hozzátartozik az, hogy nálam, mi ketten együtt… – nálam az nem a lakás, hanem a személyem – elrejtőzhetsz. Hogy nálam rejtettségben tudsz lenni. Hogy – most szép magyar szóval – hogy nekünk van valami exkluzív világunk. Csak te, meg én. S hogyha idejössz, én téged itt el tudlak rejteni. Ezt gyönyörű szépnek tartom, ahogy egy férfinél egy nő el tud rejtőzni. Ugye nem, nem t’om bűne elől, nem így… És a nőnél a férfi el tud rejtőzni. Óriási, és ez a hűségnek a része. Nyilván nézhetjük a negatív megközelítésből is, hogy vagyok-e én egy olyan férfi, akinél a társam el tud rejtőzni? (53:00)

Olyan fájó nekem, ahogyan azt látom, hogy sokan rengeteg miatt szégyenkeznek. Megyek is… szoktatok szégyenkezni? A szégyen annyira embert facsaró dolog, nagyon, a szégyen rettenetes. És mikor valaki szégyenkezik, de nagy dolog az, hogy a társánál menedéket talál. Oda lehet bújni, ott van egy menedék, és ott oldódik a szégyen. S azt mondom: „Hát nem is értem miért… de jó, hát ez eltűnt, nincs is.” Tehát a hűséghez egyáltalán nem csak (De érdekes ez a hang!) fizikai dolgok kapcsolódnak, szexuális dolgok, így értem. Tehát ez volt: rejtettséget ad. (Igen, hmm! Ezt mondjam, vagy ne mondjam? Miért ide írtam? Aha!) (54:05)

Bizalom nélkül a kölcsönösségre alapuló kapcsolatok megrendülnek

Egy nagyon egyszerű, három pontot mondanék. Gyakori kérdés szokott lenni, hogy mi az, ami, amikor a bizalom megrendül, segít a bizalom helyreállításában? Ez egy nagyon, nagyon komoly kérdés, és a szakirodalom szerint három dolog nagyon segíti, ezt gyorsan mondom is.
A hűség. De a hűség alatt, most már látjuk, ezek a pontok mind értendők, nem csak az, hogy most akkor két évig nem csallak meg.
A megbízhatóság. Ha a férj megcsalta a feleségét, vagy a feleség a férjét, és utána próbálják a bizalmat helyreállítani, és a férfi megígéri, hogy 8-ra hazajön, de nem jön haza, és nem is telefonál, ez nagyon nehezíti a bizalom helyreállítását, pedig látszólag a két dolognak semmi köze nincs egymáshoz. Valójában nagyon komoly köze van. Újból vissza kell építeni valamit, és hogy a bizalom helyre tudjon állni, az alap szinten a megbízhatóságra megint óriási hangsúly kerül. Tehát megbízhatóság egészen kicsi dolgokban. „Ha megígértem, hogy bedobom a csekket, akkor bedobom. 8-ra hazaérek… ha nem, telefonálok. Ha megígértem, hogy telefonálok, telefonálok.”
(Ami a bizalmat segíti helyreállítani, a jó értelemben vett) Kiszámíthatóság. A kiszámíthatóság pedig – így kellene mondani ezt – a hitelességgel megjelenő kiszámíthatóság. Ugye, tehát például hogyha azt kérdezi a feleség, akit a férfi megcsalt: „Ízlik a leves?” és a férfi aki azt mond… „Hát most csaltam meg, most azt mondom, még a leves se ízlik, hát az nagyon gáz lesz.” S akkor jön az ambivalens kommunikáció, s miközben mmm, eltorzul az arca, „Nagyon finom, rég ettem ilyen finom…” Ez nem segíti a bizalom helyreállítását. Ezt nevezik hiteles megbízhatóságnak, vagyis hogy azt mondom: „Te, énszerintem ebbe nem raktál sót. – Én szerintem te beledöntöttél egy litert. – Hát, tehát… szeretlen téged, de ez a leves ehetetlen.” (56:40)

Ez segíti a kapcsolatot. Na, akkor tudom, hogyha a férjemtől kérdezek valamit, azt mondja, ami van. Ezt nevezik hiteles megbízhatóságnak. Ilyenkor a kicsi dolgok is rettenetesen megakasztják a bizalom helyreállításának a folyamatát. „Hát jó, hát nagyon kedves, meg akkor is nagyon kedves volt, mikor éppen megcsalt. Akkor is mosolygott és kedves volt, és tudott nagyon fölhangoltan hazaérkezni. Most már tudom, hogy a szeretőjétől jött. Most énnekem az, hogy kedvesen rám néz, ez nem elég a bizalomhoz. Nem, azt mondja, ami van!” (Oké. Igen.) (57:25)

(Ezt még elmondom, pusztán a tényszerűség kedvéért.) Tudjátok, hogy a spermának milyen nagyszerű hatásai vannak? Ugyanis a spermának antidepresszáns hatása van. Ezt képzeljétek! A kutatók már mindent kutattak, valószínű. (Hát ez neked nagyon… hát ez…) Nagy különbség van aközött, hogy valaki óvszerrel szeretkezik-e, vagy anélkül. Antidepresszáns hatás. A nők egészen olyan furcsán néztek rám, főleg, ha a következőt is hozzáteszem. (nevetés – szerk.) Így leszünk kevesebben jövő héten. „Tehát most, na, ha ezt most kimondja, biztos, hogy nem katolikus. Tehát, az… ne is haragudjatok, engem nem érdekel a sperma antidepresszáns hatása. Hát megbolondult már? Hülye ez? Hát ezért jöttünk, hogy ezekről beszéljen? Hát… hát egy pap! Hát… én biztos ide nem jövök. Hogy szenteltek föl egy ilyet?” Ne haragudjatok, mikor fölszenteltek, nem tudtam a sperma antidepresszáns hatásáról, ezt most tudom, és ez nagyon fontos, ez egy ténykérdés. Most jó, lehet róla nem beszélni, attól még így van. (59:20)

Egy átkötés. Nem mondom, amit akartam, egy átkötés, ez, amikor, na most megy a stresszhormonszint fölfele. „Most már… akkor legalább mondja, úgyse jövök legközelebb, de legalább mondja, mondja…!” Csalafinta vagy! Na azért kíváncsi voltál, hiába most „nem jövök legközelebb”, de azért úgy „Hol, hol olvasta ezt? Olvassuk…” Szóval… (59:55)

Hallottatok arról, hogy az anya és a magzata, a gyermeke közötti immun-összeférhetetlenség? Nagyon komoly dolog, nagyon. Rosszullét, egészen halálveszélyig tud menni. S a természetnek ez a szépsége, ez a bölcsessége, hogy azoknál, ahol rendszeres szexuális élet zajlik, és nem használnak óvszert, az immunológiai összeférhetetlenség minimálisabbra csökken, mert a spermán keresztül a nő teste megtanulja a férfi testét. Ezért amikor várja a pici babát, akkor már ismerősként várja. Szépek ezek az összefüggések számomra. (Puffanás – szerk. Ráugrott a kezemre. Jó, utolsó pont mára. Hogy állunk a meccsel? …de várod a gólt! Írják? Megírják, jó.) (61:15)

7. Képesség az érzelmi bevonódásra

Ugye, hát hogyha egy kapcsolat, a házastársi kapcsolat, társkapcsolat alapja az érzelmi összetartozás, akkor nyilván a képesség az érzelmi bevonódásra óriási jelentőségű. Ennek csak egy része az empátia, vagy az együttérzés, van annál fontosabb is. Mert ha csak együtt érző vagyok, az azt jelenti, hogy én maradok a fenekemen, és hát jó, úgy el tudom képzelni, hogy úgy átérzem, hogy mi lehet veled. az nem elég egy kapcsolatban. Azt tudjátok, hogy az együttérzés nem elég? Az együttérzés egy kapcsolatban körülbelül annyira elég csak, mint amikor egy hajléktalant sajnálunk, tehát nem elég. Egy társkapcsolatban az együttérzésen túl, és azt megelőzően arra van szükség, hogy én teljességgel bele tudjak helyezkedni a te helyzetedbe, és onnan tudjam látni saját magam. A kapcsolatot, meg a helyzetet, meg az életet. Az nem együttérzés. Az együttérzésnél én magamnál maradok. Itt ülök, és azt mondom, én vagyok ez, de úgy együtt tudok érezni veled, hogy… együttérzek veled. De akkor én magamnál maradtam. (62:40)

Egy kapcsolatnak ebből a szempontból a kulcsa, hogy ez az érzelmi összetartozás megtörténjen a léleknek a szintjén, hogy én azt mondom, ezt így hívják, most mondhatjuk másképp is, de akkor is így hívják, hogy tudok veled szerepet cserélni. Hogy odaülök a te székedbe és onnan nézem az életet, és onnan nézek magamra. Pár évvel ezelőtt megtanultam egy nagyon jól használható technikát. (63:10)
7.1. Szerepcsere

Egy német pszichoterapeutától és pszichiátertől tanultam, hogy hogyan lehet egészen megakadt, ellehetetlenült kapcsolatokon gyógyítani egy szál magamban. Hát én úgy érzem, hogy nem tudok valakivel zöld ágra vergődni, ha meglátom, már a neurotikus allergia a tetőfokára hág bennem. Hogy lehet egy szál magamban ezzel valamit kezdeni? És a megoldás nagyon egyszerű, de azért kell hozzá dolgozni. Ez pedig az, hogy azt mondom, (két székkel – szerk.) „Ez az én helyem, ez meg azé a valakié, aki az allergiás tüneteimet okozza.” S akkor elmondom neki, hogy mi az, amitől meg tudok bolondulni, de olyat is fontos elmondanom neki, amit hogyha ő ott ülne, sose mondanék neki. De így, hát nem bántom őt mert egy széknek beszélek. Elmondom neki, hogy „Ez nem igaz…!” Gondoljátok, hogy ez elég? A legtöbb ember csak idáig megy. Nem? Jó, puffog magában, vagy elmondja a barátjának. Háhá! Be kell ülnöd ide, s válaszolni. „Most ide figyelj! Amit és ahogy mondtad, az egyszerűen fölháborító volt. Gondolod, hogy ezt nekem jól esett hallgatni? Hát olyan kifejezéseket használtál!” Ez nem elég, vissza kell ülni. „Persze, hogy olyan kifejezéseket használtam, ha te tudnád, hogy milyen az!” Tik-tik-tik-tik. És ahogy ezt csinálod, nem kell sok, 4-5-6-7 ilyen tig-dig-dig-dig, fél óra egy olyan kapcsolattal, ami teljesen megfeneklett. Szoktam csinálni, tudom. S akkor utána leülsz, ez mármost egy harmadik szék: „A nemjóját! Ez de érdekes volt! Hát erre sose gondoltam volna. Jé, hogy amikor azt mondta nekem, hogy az fölháborító volt, és fájt neki, ahogy én kiabáltam vele… Já, hú, ez, ez… hát tényleg, hát de fájt, amikor kiabált velem.” De hogy én azt tudjam mondani, hogy „De fájt nekem, amikor kiabált velem.” Ez nem az én szerepem, ez nem együttérzés, mert én az ő szerepében éltem meg valamit, az ő szerepében éltem meg magamat. Érezhető a különbség? Nem t’om, hogy akinek ez egy új dolog, ez most egy ilyen lehetetlen, nyakatekert, vagy idegesítő, vagy elmélet szagú, ezt nem tudom. Én azt tudom, hogy működik. (06:10)

Ezért mondom azt, hogyha érzelmi bevonódásról van szó, annak a készségéről, képességéről, akkor ne álljunk meg az együttérzésnél. Nemde milyen hihetetlen ereje van egy olyan mondatnak, mikor valaki azt mondja: „Te tudod, elmentél itthonról, s én belegondoltam – mondja mondjuk a feleség – hogy milyen lehetett neked, amikor reggel, mikor te még álmos voltál és csak botorkáltál, kiabáltam veled. Hogy ez sincs meg, és az sincs meg, és megígérted, és most így a gyerekek és úgy. S tudod, ahogy itthon voltam, és elképzeltem, hogy teneked ez milyen lehetett, és úgy rájöttem, hogy de vacak lehet így fölkelni, hogy ez de vacak lehet. S akkor úgy továbbgondoltam, úgy elképzeltem, hogy most hogy mentél be akkor te dolgozni. Hogy ott elképzeltelek a munkahelyeden és ú, hát, hogyha énvelem ezt történik, én órákon keresztül nem is bírok magamhoz térni. Hogy, hogy tudtál te akkor ott dolgozni? S akkor egyszer csak úgy át… én átéltem, hogy ez de fáj, hogy így de nehéz élni, hogy de kiszolgáltatott vagyok ott a munkahelyemen.” Ezt most a férfi mondja, de a nő… ugye értitek. Ezért ehhez a közös érzelmi alaphoz és világhoz nem elég az együttérzés, az annyi, mint koldusnak a sajnálat. Ezt így most nagyon sarkosan mondom. Szerepcsere. Felőle érezni, látni, tapasztalni, ez, ez. (68:00)

Annyira bennem él ez az élmény, tudom, ezt pár évvel ezelőtt elmondtam. Egyszer valakinek volt egy ilyen üldözéses téveszmés állapota, és én éppen ebben az állapotában dolgoztam vele együtt. Nem volt könnyű. Annyira láttam, hogy valami megbillent benne, hogy… de mondta a téveszméit. Mentünk, mentünk együtt, ilyen menős munka volt, és ahogy mentünk, mondja nekem, hogy „Figyelj Feri, én láttam itt az emberek…, itt volt olyan ember, én azt láttam már mikor otthonról elindultam, akkor is. Az teljesen biztos, hogy ő volt, teljesen biztos. Hát mit keres itt? Figyelj Feri, az nem lehet, hát nem lehet…, ez nem véletlen, hogy valaki, akit láttam a XI. kerületben, mikor otthonról elindultam, hogy most itt van ezen a helyen. Figyelj Feri, én nem vagyok bolond. Azt tudhatod, hogy… figyelj, itt nagyon nagy baj van.” És mikor láttam, hogy elvesztette a realitás-érzékét, akkor mikor vége volt a közös munkánknak, fölajánlottam neki, hogy hazaviszem. „Figyelj, hát ha téged itt követnek, vagy üldöznek, hát az, az egészen rettenetes lehet. Akkor én fölajánlom neked, úgyis autóval vagyok, gyere, ülj be, és akkor egészen elviszlek hazáig akkor.” S akkor rám nézett, azt mondja: „Fú, hát te tudod, Feri, én ilyeneket nem szoktam kérni, de ez, ez nagyon jó ötlet.” S elvittem haza, és kijött ebből a zuhanásából, s a következőt mondta nekem, ezért mondtam el a történetet. „Feri, nagyon nagy segítség volt, amit te csináltál, mert te voltál az egyetlen ember, aki engem megértettél.” Azért volt ez nekem fontos, mert én nem megértettem őt, hanem együtt éreztem vele. S akkor rájöttem valamire, hogy az emberek akkor érzik megértve magukat, ha együtt érzünk velük, és akkor érzik együttérzőnek a társukat, ha ő szerepet cserél velük. Hogy egy mélyebb szinten ha tudok részt venni az ő érzelmi világában, akkor lehet, hogy ő azt mondja: „Jaj, de jó, hogy megértettél, vagy együttérző voltál velem.” Közbe én többet csináltam, szerepet cseréltem vele. Ezért hát az együttérzés alapja nem az együttérzés, hanem a szerepcsere. (71:00)

Ó, elnézést, ha ez már kicsit ilyen túlságosan ilyen elvont, vagy szakcuccnak tűnik. Nem tudom, hogy tűnik, nem bírok veletek szerepet cserélni, gőzöm sincs. Nem, ezt el se bírom képzelni. Látjátok, ezért azt gondoljátok csak így, itt az 1 óra 15 perc? Persze, megyek haza, és ücsörgök jobbról balra. Sokba vagytok! Jó, mondok ide is konkrétumokat. Valószínű nem tudom kimondani végig. Mit jelent, hogy képes vagyok érzelmileg bevonódni? A szerepcseréről mármost beszéltünk. (71:45)

7.2. Érzelmi szinten való reagálás képessége

(Ugye ez a hetediknek a második alpontja, kényszeresek kedvéért. Ez az együttérzésem velük.) Érzelmi szinten való reagálás képessége. Hogy az milyen nagy művészet! Mikor a nő sír és dühöng, és a nő egyszerre nagyon sok mindent tud csinálni, tehát cselekvés szinten, érzés szinten, mindenféle szinten. Tehát így, így, így, az evolúció nagyon bölcs. Tehát egyszerre főz, gyerekek, bogyókat gyűjt, minden. És sír, és dühöng, és csalódott, és frusztrált és közben boldog, és hát szóval minden egyszerre. „Te, hogy az…, ez nem lehet igaz, hogy fél éve mentem vissza, és tudod, nála undorítóbb, lehetetlenebb főnökkel - már hogy nem ő a lehetetlen, hanem az ő főnöke – hogy én ilyennek nem találkoztam. El tudod te azt képzelni, hogy ümmmh?!” A férfi válasza: „Nem érdemes dühöngeni.” A férfi esze mihaszna jószág ezekben a helyzetekben. Mihaszna jószág, ott sertepertél, semmi! Le kell vágni, meg kell enni. Hát erre vagyunk… a társad dühöng, hogy a főnök így kiszúrt vele, úgy ezt mondani, hogy „De drágám, higgadj le! Hát a stressz hormonszinted már látom, ahogy megy fölfelé.” (73:20)

Érzelmi válasz! Mi egy érzelmi válasz arra… Most látjátok, ez miért fontos? Mert teljesen mindegy, hogy a nő sérelme jogos, vagy nem jogos. Mindegy, hogy a főnöke rendes, vagy nem rendes, hogy mi történt, az is mindegy. Hahó! Mindegy, hogy mi történt. A férfiak ezt nehezen emésztik meg. „Jó drágám, higgadj le – ugye, ez már krr – és mondd el részletesen, hogy volt, és majd én azt kielemzem.” – „Na tudod, mikor! Megyek, már hívom is a barátnőmet. Minden férfi tapló.” Az érzelmi válasz azt jelenti, ugye most nekiállhatnánk össze…, és már, már írjátok is. Érzelmi válasz. Hogy: „Fú, hát ebbe még belegondolni is rossz!” Ez egy érzelmi válasz volt, így, ezzel a mozdulattal. „Ú, ebbe belegondolni is rossz! Ú, hát micsoda délelőttöd lehetett! Ú, tehát még hallgatni is rossz, így összeszorult a gyomrom, hogy ezt hallgattam.” Nem kell eldönteni, hogy kinek van igaza, meg mi történt. Érzelmi válaszadás. (74:45)



Most nem t’om, olyan… ilyen szájbarágós vagyok ma. Miért vagyok ilyen? Megint ülhetek a székekre, ez megint… ahelyett, hogy a meccset néztem volna. Ja, jó, hú, letelt az idő! Akkor innen folytatnánk, ezt a pontot nem mondtam el, két alpontot mondtam el, és még van. Nagyon köszönöm a figyelmeteket! És akkor… szeretne-e valaki hirdetni? (75:20)