Lk 1,26-38 - ADVENT 4. Vasárnapja - B év

2011.12.18.

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm
2011. december 18. – ADVENT 4. Vasárnapja (B év) Angyalföldi Szent Mihály templom – Pál Ferenc atya

Olvasmány (2Sám 7,1-5.8b-11.16)

Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől, így szólt a király Nátán prófétához: ,,Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?' Azt mondta erre Nátán a királynak: ,,Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.' Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: ,,Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.'

Szentlecke (Róm 16,25-27)

Annak pedig, akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket evangéliumomban és a Jézus Krisztusról szóló tanításban, s annak a titoknak a kinyilatkoztatásában, amelyre az örök idők során hallgatás borult, de amely most az örök Isten parancsára a próféták iratai által a hitnek való engedelmesség végett nyilvánvalóvá lett, s így minden nemzet előtt ismeretes, az egyedül bölcs Istennek, Jézus Krisztus által, tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

Evangélium (Lk 1,26-38)

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.' Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni [Iz 7,14]. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége' [2 Sám 7,13; Iz 9,6]. Mária erre megkérdezte az angyaltól: ,,Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?' Az angyal ezt felelte neki: ,,A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Mária erre így szólt: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.' És eltávozott tőle az angyal.

Szentbeszéd

Jól ismerjük ezt a történetet, ahogyan Gábor angyal és Mária találkoznak egymással, és éppen azért is, mert hogy nagyon jól ismerjük, hogy mi is hogyan történik ebben a találkozásban, ezért aztán könnyen lehet az ismertség okán egy olyan gondolatunk, hogy milyen természetesen megy itt a maga útján minden. Hát mennyire egyértelműen jön egyik kérdésből, egyik szóból, mondatból a másik, a válasz, a felelet. Jaj, hát látjuk ezt, hogy milyen egyértelmű íve van az angyal és Mária találkozásának. Érdemes volna azonban most ebből a szempontból egy picit hátrébb lépni, és innen hátulról megnézni azokat a finom összetevőket, azt a néhány nagyon finom pillanatot, vagy sajátosságot, ami fontos volt ahhoz, hogy ez a történet ahonnan elindult, végül oda tudjon kifutni, ahová meg tudott érkezni. Nézzük meg ezeket a finom elemeket!Úgyis mondhatnánk ezt, milyen föltételei vannak annak, hogy bennünk valami Istentől származó meg tudjon foganni? Milyen föltételei vannak első sorban énbennem és az Istennel való kapcsolatomban annak, hogy az Istennek valami szándéka, valami terve, valami adománya bennem be tudjon ágyazódni, és aztán ebből valami, valami elő tudjon állni és meg tudjon születni? Nézzük akkor ezeket az elemeket!(1) Először is ahogyan az angyal megszólítja Máriát. Akkor elég hosszan szólítja őt meg. „Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr teveled van, áldottabb vagy te minden asszonynál!” Miért olyan fontos ez? Azért, mert amikor arról gondolkodunk, hogy természetesen, az egész történetet ismerve, hogy Istennek volt egy terve Máriával, és ráadásul Mária ilyen értelemben Isten nagy tervének, Isten Fia megszületésének volt egy nagyon sajátos és hallatlanul lényeges szereplője. Látjuk ezt a nagy tervet, a nagy ívet, a küldetést, de mivel kezdődik a küldetés? Azzal kezdődik-e, hogy az angyal odalép Mária elé és azt mondja: „Szerbusz Mária, dologidő van. Szerbusz Mária, hoztam neked levelet. Szerbusz Mária, munka lesz.”? Hát ez hogy esne már bármelyikünknek is, hogy szinte kopogás nélkül, még jó, hogy a nevünket mondják, de aztán máris jöhet a munka?Erről itt szó sincsen, hanem úgy kezdődik ez a történet, hogy először is az angyal ahogy találkozik Máriával, Máriát kinek mutatja be? Azt lehetne mondani, hogy Máriát megmutatja Máriának. Hogy „Nézd csak, Mária, az Isten így lát téged. Szeretném megmutatni neked, hogy te hogyan nézhetnél saját magadra, hogy hogyan volna érdemes saját magadat látni.” Ezért az első találkozás tulajdonképpen nem is Isten és Mária között van, hanem Mária és Mária között. Hogy Mária, aki éli az életét, látja magát úgy, ahogy látja, egyszer csak azzal találkozik, hogy Isten hogyan látja őt. „Kegyelemmel teljes vagy. Áldott vagy te az asszonyok között.”Az első gondolat tehát ez. Ahhoz, hogy bennünk valami Istentől érkező meg tudjon foganni, aztán abból valami tudjon születni, ahhoz először nekünk nem rögtön a feladatnak kell nekiesni, nem rögtön megpróbálni találkozni valakivel – beleértve akár Istent is – hanem ennek az első és alapvető föltétele, találkozzunk saját magunkkal. Miért gondolom én azt, hogy egy termékeny találkozásban tudok lenni veled, ha én nem találkozom saját magammal? Miért tudna megtörténni kettőnk között valami, ami a saját magammal való kapcsolatomban sem történt meg? Ezért az első gondolat, az első – mondhatjuk ezt talán – föltétel, hogy valami Istentől jövő, valódi gyümölcsöt tudjon érlelni, az az, hogy először is találkozom saját magammal. Ráadásul azzal a saját magammal találkozom, ahogyan Isten lát engem. Nem mindegy, hogy melyik saját magammal találkozom. Nem elég, ha csak azzal a magammal találkozom, ahogy például a sebzettségeimből, a sárüléseimből, a fájdalmaimból, veszteségeimből vagy a hiányaimból kiindulva látom magam. Úgy nehéz lesz. Tehát először is találkozom saját magammal, de azzal a valakivel mindenképpen, ahogyan Isten lát engem. Ez az első föltétel. Azután hogy folytatódik?(2) Amikor Mária gondolkodóba esik, miféle köszöntés ez, akkor utána, merthogy az angyal látja, hogy mi zajlik Máriában, rátér-e a küldetésre? Nem tér rá. „Hát Mária, mármost bemutattalak téged magadnak, Isten így lát téged, akkor most már gyerünk!” Nem, nem, mert úgy folytatódik, hogy „Ne félj Mária, kegyelmet találtál Istennél.” Tehát az angyal bátorítja Máriát. Rendben van, hogy ő most meglátta saját magát, de még arra is szüksége lehet, hogy újból kapjon egy megerősítést. Tulajdonképpen kétszer mondja el az angyal ugyanazt. „Kegyelmet találtál Istennél.” Mária fél, bizonytalan lesz, töpreng. „Kegyelmet találtál Istennél. Ne félj, bátorság, ne félj!” Így is mondhatnánk.Tehát második eleme annak, hogy valami gyümölcsöt tudjon hozni, valami Istentől jövő igazán meg tudjon érlelődni bennünk, az az, hogy miután találkoztunk magunkkal – azzal a magunkkal mindenképp, ahogy Isten lát minket – szükségünk van még bátorításra. Még bátorításra és megerősítésre. Azt is mondhatnám, nem kell rögtön tudnunk, hogy hogyan kell azt csinálnunk, vagy hogyan kell azt megvalósítani, kapunk még bátorítást és megerősítést.(3) Azután a harmadik elem. Mit tesz Mária? Kérdez. „Hogyan fog ez történni?” És ennek a kérdésnek két elemét szeretném kiemelni. Az egyik: szabad kérdezni. Már miért kéne rögtön értenünk az Istennek a ránk vonatkozó tervét? Miért kellene nekünk azt tudni, hogy az hogy van? Nem kell értenünk, nem kell rögtön tudni, szabad ott egy kicsit körbejárni. „Hát hogy is van akkor ez? De hogyan lehet ez? Hát szeretném egyáltalán elképzelni. Hogy képzeljem én ezt el?”A harmadik elem, hogy valami tényleg aztán gyümölcsöt tudjon hozni, hogy szabad kérdeznünk. Nem tudom, hogy ti milyen családban nőttetek föl, de sajnos az a tapasztalatom, hogy vannak olyan családok, ahol tilos kérdezni. Hogy amikor egy gyerek kérdez, vagy egy gyerek, aki már nem is gyerek, de kérdez, akkor rögtön-rögtön kap egy olyan mondatot, amitől az életkedve is elmegy, nem hogy a kérdezhetnéke. „Hogyhogy nem tudod? Hát az előbb mondtam el.” Tulajdonképpen Gábor angyal ezt is mondhatta volna. „Már most kétszer mondtam, hogy kegyelemmel teljes vagy. Mit értetlenkedsz már itt? Hát kinek kéne még idejönni, hogy fölfogd, hogy ’kegyelemmel teljes’? Mit okvetetlenkedsz itt? Hát az üdvtörténeti pillanat magasztosságát nem értetted meg?” Hát kiráz a hideg ettől, tényleg kirázott, hogy mondtam. Jaj, de rettenet! Ebből nem lett volna üdvösségtörténet, legalábbis ez az esemény…Szabad kérdezni, és milyen nagy dolog az, hogy az angyal pedig válaszol. Ahogyan ott és akkor arra tér van és lehetőség, az érthetővé válik, szabad kérdezni, szabad nem érteni, szabad nem tudni, és milyen jól esik, hogy kapunk valami választ. Persze magunk között szólva ez a válasz sokszor olyan, mint amikor a felnőtt a gyerek kérdésére válaszol valamit. A gyerek nagyon megnyugszik tőle, mi felnőttek meg tudjuk, hogy „Hát most ez mennyire volt válasz? Nem tudjuk, neki az volt.” Neki kétség kívül az volt, és ő azzal tovább tud menni. De az életünkben sok ilyen helyzet van. Nem a végső választ várjuk, valamit szeretnénk kapni, valamit, egy kicsit megérteni belőle, mert akkor már tovább tudunk menni.A harmadik tehát így szól: Szabad kérdezni, és kapunk valami választ, és nem baj, ha nem értjük az egészet, és az se baj, ha nem értünk mindent, de mégis csak valamit megértünk, ami már segít nekünk a továbblépéshez. (Öt pont lesz csak, tehát már most túl vagyunk a felén, már most a negyediknél vagyunk.)(4) Hogy folytatódik aztán ez a helyzet? Úgy, hogy tulajdonképpen ahogy látjuk itt a folyamatát és az ívét az angyal és a Mária közti találkozásnak, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az angyal ad időt Máriának. Természetesen egy összesűrített történettel találkozunk itt, egy szimbolikus esemény is ez, de kétség kívül ahogy az egyik fordulat a másik után… mondhatjuk ezt, hogy kapunk időt. Nem csak hogy nem kell rögtön tudni és érteni… Olyan jól esik nekem az, mikor valaki jön és fölkér valami komolyabb dologra, és utána nem azt mondja, hogy „Feri, dönts!”, hanem azt mondja „Feri, aludj rá egyet!” Én úgy szeretek aludni rá egyet. Már csak azért is, olyan jó, hogy kapok szabadságot, meg kapok időt. Hát, ha én azt itt úgy se bírom eldönteni, majd éjszaka történik velem valami jó dolog, valahogy elrendeződik bennem a kérés, aztán a válasz is. Lehet, hogy reggelre sokkal okosabb leszek.Tehát a negyedik így szól: Ahhoz, hogy valami tudjon születni abból, amit az Isten ad nekünk, ahhoz igen, néha szánnunk kell rá valamennyi időt, nem kell rögtön tudnunk megvalósítani azt, vagy rögtön igent mondani rá.(5) És aztán az ötödik… Ami nagyon fontos, hogy itt egy valódi döntési szabadságról is szó van. Hogy Mária mondhatta volna azt, hogy „Nem.” Mert hogyha ez nem így lett volna, akkor mi a megváltásunkra nézve nagyon sajátos talajon állnánk. Valaki szabadságának az elvétele révén válhatunk-e mi szabaddá? Beszélhetnénk-e arról, hogy mi is megszabadultunk, hogy Isten a szabadító, miközben pont azt a valakit, aki megszüli az Isten Fiát megfosztjuk ettől a szabadságtól? Hát egészen elképesztő lenne. Tehát Mária mondhatott volna nemet is. Hát csak így jön létre a szabadulás és a szabadítás. De miért fontos ez? Tulajdonképpen Mária mire mondott igent? Rendben van, mondhatott volna nemet. Mire mondott igent? Az előzmény nagyon fontos. Mikor azt mondja az angyal: „Istennek semmi sem lehetetlen.” erre Mária azt mondja: „Na, hát én az Úr szolgálóleányaként el tudom magam képzelni.”Mert de sokszor van az, érzünk valami indíttatást Isten részéről, és azt gondoljuk, hogy nekünk arra kell igent mondani, hogy énnekem semmi sem lehetetlen. Hát már hogy volna ez így? Énnekem rengeteg minden lehetetlen, minekünk nagyon sok minden lehetetlen. Ezért amikor Mária igent mond, nem arra mond igent, hogy „Nekem még ez is menni fog, most mondta az angyal. Megyek is, elmondom Erzsébetnek.” Azon a talajon állunk, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, nekünk rengeteg minden lehetetlen. Ezért Mária amikor igent mond, a saját részére mond igent. Arra a kicsi részre, ami rajta múlik. Arra a darabkára, amit ő hozzá tud tenni ahhoz, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. De fölszabadító dolog hallani azt, hogy miközben Isten megszólít és elültet bennünk valamit, és adja a növekedéshez az erőt meg a kedvet, hogy aközben itt van ez a mondat, Isten az, akinek semmi sem lehetetlen. Nekünk nagyon sok minden lehetetlen, de éppen nem akadályoz meg ez bennünket abban, hogy ami lehetséges, azt megtegyük. De elég csak a saját részünket megtenni.Ez lenne az az öt pillanat, az az öt finom motívum, ami mind-mind benne van abban, hogy végül is aztán Mária azt mondja, hogy „Az Úr szolgálóleányának tudom látni magamat. Ha énnekem ezt kell hozzátennem ahhoz, hogy itt valami nagy dolog szülessen, ezt a részt, ezt hozzá tudom tenni.”De nagy dolog az, hogyha mi magunknak is, egymásnak is, az Istennel való kapcsolatunkban pedig a történéseinknek, az eseményeinknek meg tudjuk teremteni azokat a föltételeit, amelyekre Máriának is szüksége volt ahhoz, hogy végül azt mondhassa, hogy „Igen.”