Jn 1,35-42 - Évközi 2. VASÁRNAP

2012.01.15.

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm
2012. január 15. – ÉVKÖZI 2. Vasárnap – B év Angyalföldi Szent Mihály templom – Pál Ferenc atya

Olvasmány (1Sám 3,3b-10)

Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: ,,Itt vagyok!' Azután odafutott Hélihez és azt mondta: ,,Itt vagyok, hívtál!' Héli azt felelte: ,,Nem hívtalak, menj vissza és aludj!' Elment tehát és aludt. Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: ,,Itt vagyok, hívtál!' Az ezt felelte: ,,Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!' Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: ,,Itt vagyok, hívtál!' Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: ,,Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: ,,Sámuel, Sámuel!' Sámuel erre azt felelte: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!'

Szentlecke (1Kor 6,13c-15a.17-20)

,,Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért!' De Isten ezt is, azt is megsemmisíti. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával. Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van; aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi? Mert nagy volt a ti váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben.

Evangélium (Jn 1,35-42)

Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya.' A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: ,,Mit kerestek?' Azt felelték neki: ,,Rabbi -- ami Mestert jelent --, hol laksz?' Ő azt mondta nekik: ,,Gyertek és nézzétek meg.' Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: ,,Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!' És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: ,,Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.' Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla).

Szentbeszéd

A mai evangéliumi szakasz rövid történetében szembeötlött az, hogy egymás után milyen sokszor halljuk azt, hogy valaki megnézte, meglátta, rátekintett, látta – szeretném még egyszer összefűzni mármost ezeket a pillanatokat. Először is azt hallottuk, hogy Keresztelő János és a két tanítványa áll és meglátja Keresztelő János Jézust. Azután azt mondja „Íme nézzétek, az Isten Báránya!” A két tanítvány elkezdi követni Jézust, aki amikor megfordul, látja ezt a jövendőbeli két tanítványt. Azt kérdi „Mit akartok tőlem?” Ők azt mondják, hogy „Mester, hol laksz? – Gyertek, nézzétek meg!” Utána a szent író azt mondja „Miután megnézték, hogy hol lakik, azután aznap nála maradtak és aztán hazatértek.” És végül pedig amikor András elviszi Pétert Jézushoz, akkor Jézus rátekint, és azt mondja „Márpedig te kőszikla vagy, te Péter vagy.”Tehát a mai evangéliumban éppen hat helyen jelent meg ez a jelenség, hogy ránéz, meglátja, ránéz, megnézi, úgyhogy szeretnék erről beszélni. Hogy mit is jelenthet számunkra az istenkapcsolatunk szempontjából az, hogy meglátunk, hogy ránézünk, hogy Isten is ránk néz, vagy ránk pillant, hogy fölismer, hogy meglát bennünket. Mi is ennek a jelentősége?(1) Amikor Keresztelő János rátekint Jézusra, és aztán rámutat Jézusra, meglátja Jézust és a többieknek azt mondja „Nézzétek, az Isten Báránya! Íme az Isten Báránya!” Éppen múlt vasárnap elmélkedtünk sokat azon, hogy Isten megjelenése, valamiképpen hogy megláthattuk Istent, miközben, miképpen ő emberré lett, ez csak valaminek a csúcsa, mert hogy annak az előzménye és a kerete az, hogy megsejthetjük Istent a természetben, megláthatunk belőle valamit a természeten keresztül. Megláthatjuk az arcvonásait sajátosan a közösségben, megláthatjuk az egyes személyben, azután a történelemnek a sodrában is, vagy ahogyan az életnek bizonyos részletei összeillenek és összekapaszkodnak egymással. Abban is, mint egy folyamatban észrevehetjük és megláthatjuk, hogy Isten hogyan van, vagy hogyan lehet jelen az életünkben. Aztán hogy a részletekben is megláthatjuk Istent, vagy azokban a piciny belső megmozdulásainkban, a léleknek apró jeleiben is megláthatjuk, hogy az Isten valamiképpen ott van. Ezért tehát az első gondolat valahogyan így szól. De nagy dolog az, hogy van lehetőségünk és módunk arra, hogy valahogyan meglássuk, valahogy megpillantsuk vagy észrevegyük Istennek a jelenlétét vagy a munkálkodását az életünkben. Ebből a szempontból – most mondhatjuk így egyszerűen – még csak biztosra se kell menni. Nem biztos, hogy az a jó kérdés, hogy ez most Istentől származik-e, vagy nem, hogy Isten most ezt akarja-e, vagy nem, hogy Istennek ez a terve, vagy nem? Lehet, hogy ez túl sok, nem tudom, lehet, hogy túl sok, hogy ezt honnan tudhatjuk, hogy pont így, vagy pont úgy? Néha tudhatjuk, néha nem tudhatjuk.Lehet, hogy az a kérdés egy picit közelebb visz bennünket Istennek a megismeréséhez, ha nem azt kérdezzük, hogy ez Istentől való-e, hanem sokkal inkább, hogy jöhetett-e Istentől? Mint ahogy megjelenik egy 30 éves fiatalember, és nem lehet rögtön tudni azt, hogy ő az Isten Fia, hát azt nem lehet pontosan, rögtön, mindenki számára nyilvánvalóan tudni, hogy ő a megtestesült Isten, de azt a kérdést föltehetjük és föltehették 2000 évvel ezelőtt: Jöhetett-e ez a valaki Istentől? Ez, amit ő most mond, származhat-e Istentől? Vagy hogy az életünkben nagyon sok minden – most nem ismétlem már el, a természet, a történelem, a belső dolgok, a részletek – jöhetett-e ez Istentől, vagy nem? Olyan gyakran mondhatjuk azt, nem tudjuk, hogy Istentől jött-e, biztosak vagy bizonyosak talán nem vagyunk benne, de jöhetett onnan, és ez már adhat egy szilárd talajt a lábunk alá. Hogy igen, éppenséggel jöhetett onnan.Eszembe jutott egy film, amit néhány héttel ezelőtt láttam, egy valaki, aki elég rettenetes, zűrös életet él, nagyon komoly bűnöket követ el, és aztán egyszer csak jön egy fordulat az életében, és közel kerül Istenhez. Azzal a lendülettel, ahogy – szoktuk ezt mondani, hogy – megtér, azzal a lendülettel együtt érzékennyé válik arra is, hogy valami jöhet-e az Istentől, vagy nem. Lát egy filmrészletet afrikai szegény gyerekekről, s akkor ez nem hagyja őt nyugton, és azt mondja „Én megyek és megnézem, mi van ott.” Nem mondja azt, hogy Isten engem erre hívott, vagy biztos, hogy ez Istentől egy jel, csak ennyit mond: „Ez lehet, hogy Istentől jön, és én megyek és ezt most megnézem.” Aztán a film persze ezt bontja ki, hogy elmegy Afrikába, megnézi, meglátja, hogy mi van ott, és akkor egyszer csak nagyon bizonyossá válik abban, hogy igen, Isten azt akarja, hogy ő itt tegyen valamit. A filmnek van egy nagyon drámai fordulata, ezt külön is ide szeretném hozni, ez pedig az, hogy miközben van egy meggyőződése, mert odament, megnézte és aztán meglátta, hogy Istennek ez terve ővele, és épít ott árva gyerekeknek egy intézményt. Hát épít, egyszerű fa barakkról van itt szó, de az is óriási dolog, biztonságban vannak ott a gyerekek. És persze, hogy vannak ellenzői és fölgyújtják, és az egész porrá ég. Rettenetesen elkeseredik, és onnan, Afrikából fölhívja a feleségét, és azt mondja „Minden, amiért dolgoztam tönkrement, porrá égett, semmivé lett.” És tudjátok, a filmnek ez a jelenete ütött leginkább szíven, mert a felesége nem azt mondta, hogy „Na hála Istennek, akkor ezt most befejezted, gyere haza! Gyere, végre akkor együtt lesz a család, végre akkor biztonságban leszel, végre akkor nem elviszed a pénzt, hanem hozod.” hanem a felesége a telefonba a következőt mondja: „Ide figyelj! Hát hiszen te megláttad, hogy Isten akart veled itt valamit. Föl ne add, föl ne add! Most nehogy elkezdd magad sajnáltatni! Építsd föl újra!”S akkor ahogy tovább, tovább ment a gondolatom, arra jutottam, de nagy dolog az, van egy feleség, ránéz a férjére, s azt mondja: „Hát lehetséges, hogy bizonyos dolgok, amit a férjem tesz, vagy mond, vagy ahogy ott van mellettem, az Istentől van. Jöhet-e valami Istentől a férjemen keresztül?” Hát éppenséggel nincs kizárva. Hát hogyha Isten olyan sok féleképpen van jelen ebben az életben, akkor azt is mondhatjuk „Most miért éppen pont a férjemen keresztül ne jelenhetne meg valami, amire azt mondhatom éppenséggel, jöhetett Istentől.” Ez fordítva is igaz. Természetesen a férfiaknak is, a férjeknek, de nagy dolog, ránézel a feleségedre, s azt mondod, hát egész biztos, hogy egy-két dolog, amit most látok rajta, vagy amit tesz, vagy ahogy szól, az jöhet Istentől. De nagy dolog ez. Na ez akart az első lenni.Akkor eszembe jutottak ismerőseim, akik elmentek Csaba testvérhez. Nem úgy megy el senki Csaba testvérhez, hogy egyszer csak lát egy álmot és azt mondja „Megyek Csaba testvérhez, ott fogok élni öt évet.” Hát ez nagyon ritka. Van ilyen is, de ritka. Inkább talán úgy szokott lenni, van egy belső indíttatás, valami finom indíttatás és azt mondom „Ez talán még Istentől is jöhet, még nem tudom, de talán jöhet. Elmegyek, és megnézem.” S mikor elmegyek és megnézem, akkor egyszer csak valami kikristályosodik. Ez akkor az első gondolat.(2) Azt mondja, Jézus, amikor megfordul meglátta, és látta, hogy két fiatalember követi őt. De nagy dolog ez, hogy Isten meglát bennünket. Hogy Isten meglát bennünket, és most a szónak jó értelmében lát minket. A szónak például abban az értelmében, amit nem egyszer hallottam, hogy emberekkel történik valami rettenetes igazságtalanság, valami szívbemarkoló fájdalom, valami gyötrelem, és fölsóhajt és azt mondja: „Nem csak az a rettenetes, hogy ez megtörtént velem, hanem az is, hogy nincsen tanú, hogy nincs senki, aki tanúsítsa azt, hogy igen, ez velem megtörtént.” Hogy én tudom, hogy veled megtörtént, hogy nem vagy egyedül ebben a fájdalmadban, mert én tudom, hogy ez megtörtént. Hogy sokszor, sokszor már az is, a gyógyulás felé vezet bennünket, ha tudjuk azt, hogy van egy tanú, aki tanúsítja azt, hogy „Igen, én tudom, veled ez tényleg megtörtént.” Sokszor már ez is erőt tud adni a továbblépéshez.Milyen nagy dolog az, ez az, amit már nem egyszer, nem kétszer hallottam, hogy valaki, aki természetesen tanú nélkül élt át, vagy él át valami mély fájdalmat, hát sokszor a szívünk mélyére belátása nincsen senkinek. Nincs tanú, aki látja, hogy mi mindent élünk meg idebent. De nagy dolog, mikor valaki azt tudja mondani „Egyszer csak rájöttem, Isten látja. Van tanúm, Isten látja a fájdalmam. Isten látja, hogy mi történt velem, ő tud erről, ami most itt bent zajlik.” De jó, hogy van tanú! És Isten az, mert ő ezt látja. Tehát a második gondolat az, ahogyan egyszer csak Jézus azt mondja „Látlak titeket, látlak.”(3) Azt mondja Jézus nekik „Jöjjetek, nézzétek meg, hol lakom! Gyertek, nézzétek meg!” Fölszabadító az, hogy a kereszténységünkben nincsen titkos tanítás. Ez annyira nagyszerű, ez az örömhír része. Hogy nem úgy van az, hogy vannak a kiválasztottak, ők tudhatják, vannak ilyen csoportok, ilyen elit, olyan kiválasztottak, ők tudják a titkos részét is. De jó, hogy a kereszténységben semmi ilyesmi nincs. Mindenki számára minden látható. Mindenki számára minden tudható. Nincs elrejtett titkos tudás és tanítás, hanem amikor például a szentmisében majd eljutunk oda „Íme az Isten Báránya! Íme, aki elveszi a világ bűneit!” Ki elől van ez elrejtve? Senki elől, láthatja mindenki.Egy valamire azonban mégis csak szükségünk van, ez a hit, ahogyan ránézünk. Azért nem kell semmit sem titkosítani és elrejteni és kiválasztottaknak odaadni csak, mert hogy úgyis a hit az, ami által a maga teljességében föltárul az élet. Ezért nincs szükség titkos tanításra. Ez tehát a harmadik. Jézus bátran mondhatja „Gyertek, jöjjetek, nézzétek meg!”Volt egyszer egy misszionárius Afrikában. Letelepedett az egyik törzs mellett, és aztán kérdezték őt, hogy „Te mit keresel itt?” s mondta, hogy „Hát én Istent képviselem. Jézus Krisztus meg az ő Fia, s meghalt és föltámadt.” Hát nagyon nem értették, hogy ki ez a Jézus, meg milyen az az Isten, s persze mondták: „Mutasd meg ezt az Istent! Hát milyen ez az Isten? Nem értjük ezt.” S ez a misszionárius a következőt mondta: „Gyertek, költözzetek hozzám egy ideig! Ahogy ti velem majd együtt éltek, fogjátok látni, hogy ki az az Isten, akiben hiszek, mert ahogy én veletek leszek, abból fel fog tárulni, hogy ki és milyen az az Isten, akit én követek.” De nagy dolog ez, hogy elkezdünk formálódni olyan emberré, hogy rajtunk keresztül ki lehessen következtetni, hogy milyen a mi Istenünk. Hogy rajtunk keresztül meg lehessen sejteni, hogy ki az az Isten, akiben hiszünk. (4) Aztán a következő, most már mindjárt be fogom fejezni. Ez a negyedik gondolat. A tanítványok elmentek, és megnézték, hogy hol lakik. Eszembe jutottak a bencés testvéreink, akiknek van egy ars poetica-juk. Ez pedig az, hogy elmennek a világban nagyon sok helyre, ott fölépítenek – éppen ami a helyi adottságoknak megfelel – egy kis kolostort, vagy egy nagyobb rendházat, és elkezdik élni az életüket, és ahogy élik az életüket, azt mondják „Na gyertek, nézzétek meg, hogy mi hogyan csináljuk! Gyertek, nyitva van az ajtó, szabad benézni, bejönni, itt maradni, nálunk maradni, itt aludni. Gyertek, nézzétek meg!” Milyen nagyszerű dolog, hogy van egy rend, a bencés rend, akik azt mondják „Mi összejövünk sokan, vagy csak néhányan, élünk valamit, és nektek oda bejárásotok van. Gyertek, nézzétek meg!”(5) Az utolsó, a záró gondolat. Ez pedig az, ahogyan fölnéz Jézus, rátekint Péterre. Még akkor nem Péter, és ránéz, és azt mondja „Te kőszikla vagy.” Ez az értelme annak, hogy „Te Péter vagy.” és Péter még nem tudja, hogy ő az, ő nem tudja. „Ja, hát én, én…, hát én egy egyszerű halász vagyok.” Jézus ránéz, és azt mondja „Nem, látom benned a kősziklát.” Milyen nagy dolog az, hogy mi Jézusra nézünk és meglátjuk benne Istent. De közben pedig hogyha Jézus ránk tekint és mi visszanézünk, akkor Jézusnak a tekintetében meglátjuk a saját hallatlan lehetőségeinket, mert Jézus olyat is lát bennünk, amit mi még nem. Hogy már csak azért is érdemes Jézusra nézni, mert ő ránk néz és azt mondja „Hát belőled mi mindent ki tudok én nézni. De sok mindent látok én benned.” Milyen nagy dolog az, hogy van egy olyan valakink, aki hogyha ránk néz, mindig azzal a tekintettel néz ránk, hogy rengeteg mindent lát bennünk. Olyasmit is, amit mi még nem látunk magunkban, de az bennünk van. Sokszor még olyan óriási lehetőségként is, mint ahogy egy egyszerű halász sosem gondolta volna, hogy ő egy egyháznak a vezetője lesz és kősziklának hívják, ugyan már. De valaki ezt látta benne, és ez már elég volt ahhoz, hogy őbelőle ez mind meg tudjon születni.