Szempontok a boldogsághoz, hiedelmek 1.

2012.01.24.

Megosztom
Elküldöm
Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit! Hó, hó! Próbálom itt belakni ezt az új helyet veletek együtt. Nézem, ott is vagytok, meg nagyon sajnálom, hogy… végül elvileg ugye itt többen lehetnénk, csak hogy ott építési terület van, és ezért nem számít be a térbe. Úgyhogy most itt is körülbelül annyian lehetünk, vagy majdnem pont annyian, mint a másik helyen, a Teátrumban. Hó-ha! Na, belecsapok akkor, folytassuk amit elkezdtünk.

Szempontok a boldogsághoz, hiedelmek – ismétlés

A múltkori alkalmakkor – most nem szaladnék nagyon messze, hanem csak egy-két alkalomra ha visszagondolunk – tulajdonképpen elég érdekes fölismeréseink lehettek. Hét pontban össze is foglaltam ezeket a fölismeréseinket. Elkezdtünk arra reflektálni, hogy tulajdonképpen miután a nagy témánk az az, hogy megelégedetten és tartósan hogyan tudnánk együtt lenni, társkapcsolati szinten, családi kapcsolatrendszer szinten. Nyilván amit itt megértünk és kidolgozunk, az a többi emberi kapcsolatunkra nézve is nagyon hasznos lehet. Tehát hogy ez a két kritérium fontos számunkra, hogy megelégedetten és tartósan, hogy mi ennek a titka, mit tehetünk érte. (01:35)

A néhány alkalommal azt fontoltuk meg, hogy tulajdonképpen amit a boldogsággal kapcsolatban gondolunk, nem érzünk, gondolunk, hogy mi a boldogság, hogyan tudunk boldogok lenni, hogyan tudnék boldog ember lenni – hogy vajon, amit egyáltalán erről gondolunk, az megfelel-e a valóságnak, a realitásnak, vagy nem? Hét pontban össze lehet foglalni – azért az már elég sok, ugye erre szokták mondani, hogy a hét már gombócból is sok – hogy milyen hiedelmeink, tulajdonképpen téveszméink vannak arra nézve, hogy mitől vagyok boldog, hogy mit tehetek a boldogságért. Tehát nem tudom, hogy ez kinek jó hír, vagy nem, tulajdonképpen nagyon sok mindent elkövetünk azért, hogy boldogtalanok legyünk, kifejezetten sokat, sokat. Akkor mondanám egymás után ezeket a szempontokat, amiket föltártunk az elmúlt néhány alkalommal. Legyenek ezek már összefoglalva.

1. Boldognak érzem magam – boldog ember vagyok


Az első tévedésünk az lehet, hogyha összetévesztjük és összekeverjük azt, hogy boldognak érzem magam, vagy hogy boldog ember vagyok-e. Ha a kettőt összemosom és tulajdonképpen… Tulajdonképpen boldog ember szeretnék lenni. Minden ember szeretne boldog ember lenni, és boldog emberként nyilván nagyon jó, ha minél többször átéljük annak az érzését vagy érzelmét, vagy lelki állapotát, hogy „De jó, most boldognak érzem magam.” De hát nyilván sokkal tartósabb, sokkal mélyebb az, ha boldog emberek lehetünk. Az első téveszménk az, hogyha ezt a kettőt nem különböztetjük meg egymástól, hogy boldog embernek szeretnék lenni, vagy boldognak érezni magam, illetve ha azt gondolom, hogyha arra törekszem, hogy szeretnék minél inkább és minél többször boldognak érezni magam, abból majd az fog következni, hogy boldog ember leszek. (03:40)

Ugye ez volt az első, az első téveszménk, hogy nem különböztetjük meg a „boldognak érzem magam” és a „boldog ember vagyok”, és arra törekszem, hogy boldognak érezzem magam, és ez persze sosem fog engem kielégíteni. Ez volt az első. Nagyon fontos. Emlékeztek, ide hoztuk be a jól-létnek az ismérveit nyilván a boldogsághoz kapcsolva, hogy a jól – Egészségedre! Hát ez a nagy terem, igen, igen. – hogy a jól-létnek van öt nagyon fontos másra és egymásra vissza nem vezethető szempontja. Emlékszünk ezekre, ugye a pozitív érzések és érzelmek, a számunkra fontos kapcsolatok, amelyekben bent vagyunk, az elmélyülés, az önfeledtség, az önátadottság. Azután hogy értelmes az életünk, hogy megtaláljuk az életünk értelmét, ami föltétel nélkül van, és az ötödik pedig az, hogy képesek vagyunk gyümölcsöket hozni. A szónak jó értelmében: nem siker, nem győzelem, valamiféle gyümölcs, valamiféle eredmény. Ez az öt. Vagyis a jól-létünknek, hogy boldog emberek vagyunk, csak egyetlen szempontjának egyetlen része az, hogy most boldognak érzem-e magam ebben a pillanatban, vagy nem? Ugye erről múltkor éppen szó volt, nem akarom ezt hosszabban mondani. Ez volt az első. (05:05)

2. Szabadon sokat választhatunk

Most a második, amit nagyon gyakran gondolunk, ez pedig az, hogy nagyon is tudjuk, hogy mi boldog emberek akarunk lenni, ezt sokszor összekeverjük, hogy boldognak érezni magam, és azt mondjuk, hogy természetesen ehhez a legnagyobb segítséget mi adja? Hogy szabadon nagyon sokat választhatunk, hogy a választásainkkal tudjuk magunknak a boldognak érezni magam állapotát létrehozni. Hát ha mindig sikerül azt választani, amihez kedvem van, ami jól esik, amit szeretnék, és az élet a választásaim révén ezeket meg is adja, akkor boldog leszek. Ugye erről beszéltünk kifejezetten sokat, hogy nem a szabadság a probléma, hanem a nagyon sok választási lehetőségnek sajátos lélektani következményei vannak. (Egészségedre! Te, és ez a B épület, nem t’om mit tesz veletek. Huzat van. Tényleg? Ja, azt mondja, lehet, hogy a fejemben. Ezt nem t’om…, ez szubjektív át… De ott nincs huzat, nem tudom. Ti szegények, ti huzatban ültök. Na most, na most!) (06:20)

Tehát a második arról szólt, hogy van egy gondolatunk, hogy „Áhá, akkor úgy tudom elérni a vágyva vágyott boldogságot, hogy állandóan elevenen tartom magamban annak a szabadságát, hogy most így választok, úgy választok, amúgy választok, tdd-dzz-ggg-dgg-dgg. És kiderült, hogy ez nem elégedettebbé vagy boldogabbá, hanem kifejezetten elégedetlenné és boldogtalanná tesz bennünket, kifejezetten. (Na most! A harmadik az így szólt…) (06:50)

3. Akkor leszek boldog, ha megkapom, amit akarok

A múlt alkalommal erről hosszan beszéltünk, hogy ez is egy hiedelem, egy téveszme, hogy a „boldog embernek lenni” nincs semmilyen összefüggésben azzal, hogy megkapom-e amit akarok, vagy nem kapom meg. Gondoljátok most vissza, nem véletlen, hogy elismételtem a jól-létnek az öt alapszempontját. Melyik szól arról, hogy kapok? Hát a kapcsolatban a kölcsönösség elköteleződés, az elmélyülés, hogy adok és teljesítményem van, hogy valamit tudok létrehozni, vagy alkotni. Hát sokkal inkább két dologról szól a jól-létnek a belső világa, hogy hatékonyan, önátadottan, önfeledten, elkötelezetten, cselekvő módon, szabadon, de adok és adok és adok. Másokra irányultam és nem énközpontúan. Ugye erről szól, a jól-létnek az összes kutatása erről szól, amit ugye ebben a mondatban fogalmazott meg a pozitív pszichológia egyik prominens képviselője. Mikor kérdezték, hogy miről szól a pozitív pszichológia, akkor azt mondta, hogy „Másokról.” De ezzel egyáltalán nem akart leértékelni bennünket, csak mint valami fölfedezést, átnyújtotta. Hogyha az ember jól akar lenni, akkor ennek megvannak ezek a sajátos kritériumai.

Tehát a harmadik téveszménk az az, hogy a boldognak lenni-t összekevertük azzal, hogy boldog akkor vagyok, ha megkapom én amit akarok. Megkapom, én, akarom. Ugye mind a hárommal szemben roppant kritikusak lehetünk ebben az összefüggésben, vagy ebben a téveszmében. Ezzel szemben az derült ki, hogy a boldogságunk egyáltalán nem azon múlik, hogy megkapjuk-e azt, amit akarunk, hanem más mozgatórugóra jár. (Oké, ez volt a harmadik.) (09:00)

4. Óriási a különbség azok között, akiknek az élet sokat ad és akiktől elvesz

Azt tételezzük föl, és ez is egy téveszmének bizonyul, hogy óriási különbség van azok között az emberek között, akiknek az élet sokat ad, és azok… (Nem… szegények… most ti, ti… Nehogy magatokra vegyétek! Csak úgy jelképesen.) között, akiktől az élet elvesz. Ugye ez egy hipotézisünk, hogy az élet sokat ad, ők ennek arányában boldogak és még boldogabbak, s akitől az élet elvesz ezt, azt, amazt, ők meg egyre boldogtalanabbak lesznek, és a kettő csoport közti különbség pedig óriási nagy. Kiderült a kutatásokból, hogy elhanyagolható különbség van a kettő között. Emlékeztek, magas lottónyeremény és deréktól lefele bénulás. Tehát ez volt akkor, ha jól számolom a negyedik. A negyedik téveszménk, hogy akiknek megadja az élet, ők akkor egyre boldogabbak, akiktől elvesz valamit az élet, ők egyre boldogtalanabbak, és bizony a kettő között nagyon-nagyon nagy különbség van, úgyhogy mi mindenképpen azon az oldalon kell, hogy álljunk, hogy az élet sok mindent kell, hogy megadjon. Mert ha átcsúszunk a másik irányba, vagy azt vesszük észre, hogy az élet most valamit elvett tőlem, akkor egy feneketlen verembe kezdünk belecsúszni, ami teljesen más irányba van, mint az, amit így nevezhetnénk, hogy „boldog embernek lenni”. Jön egy zsigeri félelmünk, hogy „Az nem!”, és mindig mikor észrevesszük, hogy valamit elvesztettünk, vagy valami elvétetett, vagy valami nem adatott meg, akkor ehhez már a gondolataink és érzelmeink is kapcsolódnak, hogy „Nagy baj van! Hú, most nagy baj van, mert így biztos nem lehetünk boldogok, az tuti biztos!” (10:50)

Mondanék egy kérdést. Szoktatok úgy ebédelni, hogy bementek önkiszolgáló? S ott álltok az önkiszolgálónál, s hogyha vannak olyan helyek, ahova sűrűbben jártok, vannak kedvenc kajáitok? És ha éppen nincs? Ööőőő! Órákig rosszul lehet tőle lenni. „Ez nem igaz, nem igaz!” Ezen a mai napon csak egyetlen ebéd van, és én ezt az egyetlen ebédet most iszonyatosan elszúrtam. Mert idejöttem a rizottóért, és van? Nincs. Nincs, pedig ahogy jöttem, már a számban készítettem a nyálat, kifelezetten rizottó előemésztésre való nyálenzimeket próbáltam kiválasztani. És nem. S rám nézett a nő, és tudjátok, mi fájt a legjobban? Nem volt benne semmi együttérzés, semmi. Tehát az én személyes drámámat egy kicsit se tükör-neuronizálta lefele. Semmi, rájött… „Rizottó elfogyott.” De hát, ezen a kedden egyetlen ebéd van, és én ebben az egyetlen ebédben most nem kaptam meg, amit akartam. Most már teljesen mindegy, hogy van krumplipüré, hasábburi. Tök mindegy a hasábburi, hát kit értekel a hasábburi? Hol a rizottóm? Hol? Az én rizottóm, amit én akartam enni, az én nyálammal, az hol van, az én számba bele? Ó, a legkisebb veszteségek is be tudnak kerülni ebbe a nagyon sajátos, hipotetikus világba. Na most ezt nem kaptam meg, ennek nagyon kell fájnia, ez nagyon rettenetes dolog, és hogy most egy szakadék nyílt köztem és a munkatársaim között, akivel együtt jöttünk ebédelni, és ő hasábburit akart. Én nézem, ahogyan ő jóízűen eszi a krumplit, és én legszívesebben, mint óvodában – ha megvan ez az emlék. Akkor én, én… tudjátok mit kérek? Krumplipürét, és egy alkalmas pillanatban a villát pfff! Éltétek már meg, hogy a vágyva-vágyott köret elmaradása aztán egy összehasonlítás képében hogy a társad milyen jóízűen eszik, sőt, nem csak, hogy jóízűen eszik, még úgy beszél is hozzád. Az aztán még dühítőbb. Ő se együttérző. Se a kisasszony, még a barátod se, tehát tulajdonképpen te egy fekete lyukba kezdesz most belecsúszni. Így, így. Rettenetes, és ez az ebéd már nem visszahozható, drága, nem, tehát ez most így el van már rontva örök időkre. Ez a keddi ebéd nem hozható vissza. (14:10)

Volt valami ilyen élményed máma? Teljesen úgy nézel ki. Adok neked egy ropit. Tényleg, hát nem bírom látni ezt, hogy szenvedsz. Na, szóval. Ez volt akkor a negyedik, hogy van egy elgondolásunk arról, hogy ilyenkor a boldog és a boldogtalan emberek között egy hatalmas szakadék nyílik, és mi lehetetlen, rettenetes módon csúszunk bele az emberiségnek egy nagyon nem irigylésre méltó világába. Jó, ez volt a negyedik. Akkor… de hogy visszhangzik ez a terem! Nektek is, vagy csak én hallom úgy? Nektek is. Legalább ennyi közünk legyen egymáshoz ezen az estén. Jó, ötödik… Oké. (15:05)

5.A rossz élmények nagyon hosszan meghatároznak bennünket

Azt gondoljuk – ez is egy téveszménk – hogy a rossz élmények és emlékek természetesen nagyon hosszan meg fognak bennünket határozni, hogy az a természetük, hogy ezek a rossz élmények és emlékek nagyon hosszan kell, hogy meghatározzák a jól-létünket. A kutatások tudjátok, hogy mit derítettek ki? Nyilván egy traumatikus, kritikus élmény az nagyon mélyen tud minket érinteni. De hogyha csak az életünknek úgy általában olyan helyzeteit vesszük, amikor csalódtunk, vagy fájt valami, vagy nem kaptuk meg a rizottónkat, vagy nem így alakult, nem úgy alakult, satöbbi, 3 hónap elteltével tulajdonképpen ezek a rossz élményeink már egyáltalán nem befolyásolják a jól-létünket. 3 hónap elég hozzá, hogy már ne számítsanak. (16:00)

Emlékeztek, erről is hosszan beszéltünk, hogyha visszagondolok most ebben a pillanatban, hogy két hétig nyaraltam-e boldogtalanul, vagy egy – hogy ezt az érzékletes példát hozzam (Mert a nyaralás se sikerült, az a nagy helyzet. Hogy sikerült volna? „Két hét alatt láttam három hangyát, átfutott ott, az apartmannak a padlóján. Az én apartmanom padlóján az… Mennyi pénzt fizettem ki érte? A hangyákért? Igen, ezekért a hangyákért?” Szóval a hipotézisünk az az, hogy a negatív érzéseink mikor nagyon tartósak, nagyon megmaradnak – emlékeztek, hogy erről beszéltünk – a nagyon erős érzésekről mindig az a hipotézisünk, hogy ezek örökké így fognak lenni. „Sose jövök ki a depresszióból, soha. Elhagytál, és én most úgy utállak téged, és a szenvedésem abból is adódik, hogy ezt a haragot, ezt az utálatot sose növöm ki. Hogy rettenetes, te egy életre elrontottad az én életem.” Volt már ilyen élményetek? Szegénykéim! Istenem, ezért jártok ide. Simi-simi. Elhagytak titeket. Jó, engem is már, tudom milyen. És amikor benne vagyunk, ott a kellős közepében, a tölcsérben már így csúszunk lefele, akkor azt gondoljuk, hogy a másik tényleg egy életre szólóan tönkretette az életünket. Akkor összehasonlítjuk kettőnk sorsát, és mi derül ki? Hogy ő virul, mint a pálma, boldog a rohadtja, és mi pedig egy életre szóló rettenetes szenvedésbe kezdtünk most bele, és ennek nem is lesz vége. Ismerős ez? Hát szerintem aki már átélt ilyet, pontosan ezt él… Ugye van ez a gondolatunk, de ez gondolat, mert amit érzek, az, hogy ghhrrr…, ezzel semmi baj nincs, ez olyan, ez fáj, ez ájj… Ugye nem állnánk be a sorba, ha osztanák? De amitől elveszítjük a lábunk alól a talajt, az a hiedelem, ami hozzá kapcsolódik, hogy elrontottad az életem, most már mindig így fogok érezni, mindig így lesz velem. Ez elviselhetetlen. És akkor még össze is hasonlítom magunkat, és végem van. (18:45)

A hozzá kapcsolt gondolataink és hipotéziseink azok, amik aztán… Rendben van. Ja, visszatérünk a két hét nyaralás… Emlékeztek, az aktuális én, a tapasztaló én és az emlékező én összehasonlítására. Amikor visszaemlékszem arra, hogy két hétig voltam boldogtalan, vagy egy hétig, tulajdonképpen tökmindegy. Nem leszek kétszer rosszabbul, ha kétszer olyan hosszú ideig voltam boldogtalan. Ezt nagyon megköszönhetjük a bölcs természetnek, ez nagyon érdekes. Valaki 20 évig boldogtalan, ha visszaemlékszik rá, hmm, nem hússzor annyival boldogtalanabb most, mint ha csak 1 évig lett volna az. Ez nagyon jó, nagyszerű! Na, máris kezdem jól érezni magam. Ó, de jó! (Oké. Következő… ez akkor már a hatos.) (19:50)

6. Ha gürizek a boldogságért, az nem olyan…

Na, akkor megpróbáljuk magunkat kihozni a veremből. Azt mondjuk „Jó, hát akkor jó, most… jó…” Ezt örülök, hogy sikerült kifejtenem. Gazdagon ide tálaltam nektek, körettel, ezt a szempontot, mehetünk is tovább. Tehát akkor elkezdenénk iparkodni, hogy jó, akkor rendben van, akkor tényleg kezdem belátni, lehetséges, hogy van olyan, hogy boldog embernek lenni, ezért én tehetek is valamit. Ó, mennyi téveszmém van, te jó ég! Akkor jön egy következő téveszme, ami meg azt mondatja velünk: „Na jó, de hogyha most úgy leszek boldog ember, hogy én így güriztem érte, az nem olyan, mint ha úgy… Az sajnos nem olyan. Szóval azért a meggürizett boldogság az mindig egy kicsit sós, egy kicsit könny ízű, egy kicsit szájszagú, az nem, nem, ez a meg… azt nem.” A kutatások azt mondják, hogy nincs semmi különbség a között, hogy valaki megdolgozott a boldogságért, a szó jó értelmében megtanulta, hogy mit tehet azért, hogy boldog ember legyen, és aközött, hogy éppen ebben a pillanatban ajándékba kap egy jó érzést, vagy egy lelki állapotot. Nincs különbség. (Hmm, erre igyunk!) (21:20)

Azt mondja erre egy emberekkel foglalkozó valaki, azt mondta: „Tudjátok, végül is nagyon egyszerűen össze tudom foglalni, hogy hogyan látom ezt a kérdést. A szomorú emberek mindig találnak okot a szomorúságra, az aggodalmaskodók az aggodalomra, a boldogok meg a boldogságra.” Ez mit jelent? Hogy természetesen már az is egy tanulási folyamat volt, hogy egyáltalán megtanultam, hogy milyen az, hogy néha boldog tudok lenni. Miért? Kedves nőtársaim! Bennetek most bízom. Hát alaptalanul, de mindegy, ez az én nagylelkűségem és nagyvonalúságom. Hát egy, egy szerelemben jártas nő – rátok nézek – szerelemben jártas nő hogy ne tudná azt, hogy a szerelem hogyan tartható ébren. Mhmm? Hogy hogyan lehet azt… jaj, de tudjátok ezt! Hát cupp-cupp nektek! Hát hogyne tudnánk azt, hogy ez nem csak úgy éppen van vagy nincs, hogy hogyan lehet úgy aládolgozni? Ó! Hogy hogyan lehet helyzetbe hozni a pasit? Hát egy szerelemben jártas nő ezer fortélyát tudja, hogyan hozza helyzetbe a pasit, és aztán a pasi hogyan nézzen csillogó szemmel őrá. Jaj, hát a pasikat nem szidni kell, (Ezt tudjátok?) helyzetbe hozni. És akkor a pasi lassan kapcsol, lassan-lassan, tehát az biztos, hogy türelemre szükség van, hát arról nem beszéltünk, hogy azt kivesszük a rendszerből. Hát türelem az fog kelleni. De hogy végre, végre, végre, egyszer csak… Jó, tehát ez volt akkor a hatodik téveszménk, hogy „Na jó, de ha el is kezdünk dolgozni, az már sose lesz olyan, soha.” (23:25)

Mert hogy itt is akkor két részre oszlik az emberiség. Az egyik oldalon azok vannak, akik csak úgy boldogok, ők a kiválasztottak, és vannak olyanok, akik keserves vér-izzadással megdolgoztak azért, hogy boldog emberek legyenek. Szegények, ők olyan munkás-boldogok. Hát, nagyon sajnáljuk őket. Ennyit dolgoztál, hogy boldog legyél, de, de sajnállak. Hát akkor inkább egy ilyen spontán boldogtalan élet, az olyan magából jövő természetes…, te meg egy ilyen megdolgozott boldogsággal, óh! Nem irigyellek. Szóval a hatodik az így szólt, hogy azt gondoljuk, hogy na jó, de ha elkezdünk dolgozni azért, hogy boldog emberek legyünk, az már sose lesz olyan, soha. (…és jön a hetedik, ezt tudom fejből is. Nagy dolog. A hetedik meg így szól… ) (24:25)

7. Pontosan tudjuk, hogy hogyan kell boldognak lenni, és az alapján élünk

Ugye, és a múltkori alkalommal éppen erről szólt a kutatás, hogy kiderül az, hogy mi nagyon tudatosan, nagyon akaratlagosan, előre szegezett tekintettel, fényes homlokkal és szilárd acélos akarattal tudatosan olyan választásainkat tesszük meg, amelyek a boldogtalanság felé vezetnek, és közben azt mondjuk magunknak, mi pontosan tudjuk, hogy hogyan kell boldognak lenni. Ez volt a hetedik. (25:10)

Azért látjuk, itt tulajdonképpen egy egész rendszer épül ki bennünk, és azt gondoljuk, hogy jó irányba megyünk, tudjuk hogy kell boldognak lenni, és nem értjük, hogy mi a szösz van velünk. Hogy van most akkor az, hogy ide kell jönnöm keddenként? Annyi jobb dolgot is lehetne csinálni. Nem? Hát annyi… de hát ez jaj, annyi sokkal jobb dolog is van az életben. (25:50)

Ez volt akkor a hét hiedelmünk, téveszménk, ami a boldogságra, vagy a boldogtalanságra vonatkozik. Egy-kettő is elég lenne, de van belőle hét. Ezért nem túlzó az az állítás, hogy tulajdonképpen egy boldog tudatlanságban kifejezetten tudatos erőfeszítéseket teszünk, hogy boldogtalanná válunk, és közben azt gondoljuk, hogy éppen tudjuk, hogy mi kell a boldogsághoz, és abban az irányban megyünk. Ezt, ez az összefoglalás azért, hogy örüljetek. (26:25)

Mikor valamire rácsodálkozunk, akkor is, hogyha ez azt jelenti, hogy „Jaj, te jó Ég!” számomra egyáltalán nem elkeserítő. Úgy meg tudok örülni annak, ha rájövök, hogy mit szúrtam el. Ha csak egy pici önbecsülésünk van, ha csak egy kicsit is azt tudjuk mondani, hogy „Na, ez javamra lehet. Nem az derült most ki ebben a hét pontban, hogy mennyire hülye vagyok, hanem hogy nahát, mi emberek, haj, de érdekesen működünk. Ó, hát hogy van ez így általában velünk? De jó mármost, hogy erre rá lehet nézni.” Rendben, ez volt a hét pont. (27:05)

Pozitív kommunikáció - ismétlés

Akkor belekezdtem abba, ezt nem akarom hosszan mondani, csak szeretném, ha tudnátok. Ha pontosan ez, olyan, hogy, álmomból fölébredek, akkor is le tudok írni legalább tíz pontot a pozitív kommunikáció elemeiről. Ezt ezért pontom el, hogy ez, ez, fölébredek és máris gondolkozás nélkül tudom mondani az elemeket. Ugye ezekről volt szó.
1. Saját tartalmak nem sértő kifejezése.
2. Egyenes és nyílt megnyilatkozások.
3. A verbális és a nonverbális közötti egység.


Ezt is minden évben el szoktam mondani, hogy a legtöbb ember összekeveri a nonverbális kommunikációt a metakommunikációval. A kettő nem ugyanaz, ugyanis a verbális kommunikációt és a nonverbális kommunikációt fölülmúlja egy másik, egy meta szinten a metakommunikáció. Oké ez? Tehát a verbális és a nonverbális kommunikáció mögött, előtt, fölött, alatt és benne vannak metakommunikatív jelzéseink és üzeneteink. Ez is nagyon fontos. Az, hogy én itt hadonászok, annak semmi köze a metakommunikációhoz. Azt tudjátok, hogy a kommunikációs üzenetnek hány százaléka, mikor beszélünk, a verbális rész? „Biztos kevés.” Ez egy biztos jó válasz. Igen, jó válasz. „Nyolc!” Úgy van, 7-8 százalék. Így kell tudni a szakirodalmat, ez igen! Következő alkalommal nem kell, hogy gyere. 7-8 százalék, annyi csak. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy a kommunikáció alatt most csak a szavakkal bíbelődünk és bajlódunk, az a 7-8 százalék, vagy pedig hogy… Vagy pedig, hogy éppen amiről beszélünk, hogy mi az érzületem, hogy mi a hozzáállásom, hogy hogyan látlak téged, hogy milyen szemléletmóddal vagyok, hogy milyen mély meggyőződések élnek bennem terólad.

Ezek a kommunikáció meta szintjén ugyanúgy átmennek, mint az, hogy most ezt mondtam, vagy azt mondtam. Ezért – ez is egy illuzórikus dolog – „Ja, hát akkor kicserélem a szavakat szép szavakra, és akkor minden meg fog változni. De hát még akkor a 93%-kal csináltunk valamit? Az, ahogyan a testtartásom árulkodik arról, hogy most figyelek-e rád, vagy nem, hát ezt rögtön levesszük. Hát mondod, hogy „Igen, figyelek.” és közben… főzöl. (30:25)

A férfiaknak nem árt tudni, hogy a nők többfelé is tudnak figyelni. Ezt ugye tudjátok. Pedagógusokat tanítanak arra, hogyha az osztályban a fiúk és a lányok ülnek a tanteremben és azt mondja, hogy „Marika!” és a Marika ír valamit, és azt mondja, hogy „Igen, tanárnő!”, akkor a Marikához nyugodtan lehet beszélni, mert tud írni meg hallgatni egyszerre. „Peti!” S ha a Peti kinéz az ablakon, meg kell várni, míg rám fókuszál, és amikor meggyőződtem róla, hogy a kezével, a testével, a lábával és mindenével én, énrám…, akkor érdemes elkezdeni beszélni. Ezt azért tudom, kedves nőtársaim, ti abból indultok ki, hogy a férfi talán hasonlít hozzátok – hát úgy hellyel-közzel. Ezért amikor ő éppen filmet néz, olvasgat, főz, és ti elmondjátok életetek három fontos kijelentését, amire rájöttök, tudjátok, mire fog emlékezni? Arra, hogy hogyan vágta össze a krumplit, azt nagyon jól meg fogja tudni mondani, hogy hogyan szerette volna, hogy milyen módon vágódjék föl, de amit mondotok, se kép, se hang. Jó. Ezt olyan sokszor… ezt fontos elmondani. Mikor egy férfi olvas, megsüketül. Ez látom, a nők ezen mindig derülnek. „Hát ezt nem hiszem el. Egy normális férfi, egy ilyet, megsüketül?” Megsüketülünk. Belemélyedek, és már nem is vagyok itt. Rendben. (32:20)

4. Mások érzelmi állapotának megértésére törekszem.

Hát most vagy megérzem, vagy nem, vagy tudok vele együttérző lenni, vagy nem, de arra törekedhetek, hogy próbáljam megérteni, hogy tulajdonképpen milyen érzések lehetnek benne. Hát én abból, amit látok, megérthetem, hogy te félsz. Ezt még akkor is megtehetem, ha nem vagyok veled együttérző. De úgy kívülről rá… hát ez az ember fél. És a pozitív kommunikációnak az eleme, hogyha az érzésre tudok válaszolni. Ugye az érzelmi kommunikáció, az érzésre is tudok reagálni. Nem a szavakra, az érzésre és a lelkiállapotra, ha erre adok visszajelzést. Ki nem mondott tartalmakra adni visszajelzést, ami a 97%-ból jön. „Hát látom, ahogy szorongsz, nem kell, hogy mondjad. – Ma szorongok este, Feri.” Hát ez elég munkás lesz akkor neked velem élni, hogy azt mindig el kell mondani, hogy „Ma szorongok… Most félek Feri. Most örülök Feri.” Hát, hát csak látom, nem? Tehát érzésre válaszolni, reagálni, ki nem mondott tartalmakra, de kifejezett tartalmakra reagálni és válaszolni. De nagy dolog ez. Hogy ezek segítenek bennünket. (Jól van, így megyünk előre. Azt mondja…) (33:55)

5. A másikhoz igazodó nyelvi stílus.

A szószékről, vagy ambótól elmondott beszédeink kritikája. Hát sokszor egy olyan nyelven beszélünk, amit épeszű normális ember nem használ sehol. Tehát azt mondjuk, hogy „Jézus itt van, Jézus él, Jézus téged most meg akar szólítani.” Na, most mit szólnátok, én ilyen előadásokat tartanék? És közben ezt egy olyan nyelven mondjuk el, amilyen nyelven nem szoktunk beszélni, mert az vagy pátoszos, vagy költői, vagy archaikus, ilyen múlt századi betétekkel – hát ki szokott úgy beszélni? Akkor döbbenetes különbség lesz mondjuk a kimondott tartalom… „Isten itt van, Isten szeret. Most itt döntsél Isten mellett!” És közben pedig egy olyan nyelven mondom, ami azt az üzenetet hordozza, hogy 100 évvel ezelőtt volt így, csak én itt maradtam. Ilyen relikvia vagyok magam is. Na, tehát a másikhoz igazodó. (35:10)

Ezért is igyekszem nagyon nem használni idegen szavakat. Az utóbbi időben egy kicsit elkurvultam. Önvizsgálatot tartok. Az utóbbi időben kicsit ellazáskodom ezt a dolgot. Megjelentek ilyen szavak, hogy reflexió… Emlékeztek? Ezt ma is, ez nagyon csúnya. Aktív-destruktív kommunikáció és reakció, ilyeneket mondtam pár héttel ezelőtt. Megkövetlek benneteket. Ilyet nem szabad csinálni. Nem, egyszerű magyar nyelven is el lehet mindent mondani. Oké, következő… (36:00)

6. A pozitív érzelmek kifejezése a másikra vonatkozóan.

Kifejezés, azt lehet szóban, lehet nem szóban. Gesztusokban kifejezem, kifejezem, örülök neked, de jó, boldog vagyok veled, és itt a pozitív érzéseink kifejezése a létezésedre vonatkozóan. Ezt szeretem legjobban, hogy egyszerűen csak ott vagyunk, esik az eső, fúj a szél, hideg van, és én odabújok hozzád és azt mondom „De jó, hogy vagy! Hát de jó az élet így! Meleg is vagy, itt is vagy, a, még szeretsz is… egy kicsit.” Szóval pozitív érzéseink és kifejezése nem csak arra adható, hogy éppen ebben a pillanatban adtál nekem valamit, vagy mondtál egy szépet. A létezésedre is reagálhatok így. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen kifogyhatatlan lehetőségeink vannak a másikra vonatkozó pozitív érzések kifejezésére. Ha én tudok örülni annak, hogy te vagy, az mindig, mindig, mindig nagyon… hát úgy, úgy mélyre tud menni. Mikor egymásnak olyat mondunk, vagy kapok egy levelet, vagy karácsonykor, és akkor… hát sok mindent köszönhetnék, de most csak azt írom neked, hogy nagyon köszönöm, hogy vagy. Alig tudom elképzelni, hogy ennél ezt mélyebben lehessen mondani. És tulajdonképpen érdekes ez, hát most köszönöm, hogy vagy… csalódott is lehetnék. Jaj, és, és még mit csinálok? De mégis azt gondolom, nyilván mind a kettő jó és fontos, hogy konkrét dolgokra kapunk visszajelzést, de hogy erre is, a puszta létezésünkre. (Na jó, nem… rendben. Következő.) (38:10)

7. A humor.

A humor az egyik nagyon fontos pozitív kommunikációs elem. Tudom, hogy erről már esett szó, két mondat róla. A humor nem egyenlő a másik cikizésével, bántásával. Nagyon sok férfi azt gondolja, mikor beszól a feleségének, az tök humoros azért, mert egy barátja nevet rajta, aki szintén be szokott szólni a feleségének, amikor én nevetek rajta. Nem, attól, hogy így hirtelen úgy elnevetjük magunkat, az egyáltalán nem humoros. Illetve lehet, hogy humoros, annyi is lesz a kapcsolatnak. Tehát óriási különbség van, hogy a károdra nevetek, vagy veled együtt nevetek. A humornak az az óriási… Nem akarok ebbe belebonyolódni, csak hogy miért olyan nagy csoda, mert tulajdonképpen képes bennünket fölé emelni valaminek, amibe annyira bele tudunk ragadni, hogy ki se látunk belőle. De nagy dolog az, mikor együtt tudunk nevetni a nyomorunkon. Nagyon, nagyon fölszabadító. (39:20) Egyszer egy pszichoterapeutától, pszichoanalitikustól hallottam ezt, és ezt nagyon-nagyon megjegyeztem, hogy néha egy klienssel, aki rettenetes kríziséről, fájdalmáról, egyebéről beszél, ha tudunk együtt nevetni, hogy van egy áldott pillanat. Nem kinevetni őt, valahogy egyszerűen, valahogy egy helyzetet, pillanatot… és valahogy együtt tudunk nevetni ezen a nyomorúságon, hogy annak micsoda gyógyító, fölszabadító ereje tud lenni. A hátterében pedig az az áldásos hatása van, hogy ugye nyilván hogyha, ha például egy krízisben vagyok, akkor éppen az a nehéz, hogy kilássak a krízisből, és gondoljam azt, hogy van élet a krízisen kívül. Ha a krízisben vagyok, nem látok ki belőle, s a nevetés egyszer csak fölé emel valaminek. Na jó, oké. (40:20)

Gyengédség kifejezése szavakkal és gesztusokkal, gondoskodásnak az összes gesztusa, és azután a pozitív változás észlelése és értékelése. Emlékeztek, itt pedig a motivációs körről beszéltünk. Megpróbálok változni, és én azt gondolom, hogy ez jó és értünk teszem, és hogyha te lecikizel, vagy kigúnyolsz érte, akkor megszűnik a motivációm arra, hogy értünk változzak. De hogyha mikor én úgy vagyok, hogy szeretnék értünk változni, és te azt mondod „Észrevettem. Hát az utóbbi időben olyan kedvesen szólsz hozzám. Híj, de nagyra értékelem ezt!” Ez megerősíti a változás felé tett erőfeszítéseinket. És tudjátok, úgy van ez, egy egészen pici negatív reakció a negatív válasznak a lavináját képes elindítani. Ugye, erről is volt szó. Oké. Na most menjünk tovább! Tárá-rárá-rám. (41:35)
Elégedettség a házassággal - férfiaknál

Szeretném elmondani nektek a kutatások alapján a házassággal való elégedettséget okozó legfontosabb tényezőket. Hogy tudjuk, mi az, amire a legtöbb ember azt mondja, hogy ő a társkapcsolatában azért boldog vagy elégedett, mert… ? Mondom a legfontosabbakat. Az elsőről már volt szó, remélem emlékeztek.

1. Kölcsönösen egymás társai és barátai vagyunk.

Tehát akkor tudunk boldogan és elégedetten lenni a társunkkal, hogyha azt tudjuk mondani, hogy kölcsönösen egymásnak társai és barátai vagyunk. Ez szerepel a kutatásokban a legelső helyen, hogy kölcsönösen egymás barátainak tartjuk és látjuk magunkat. Ez volt az első a férfiak és a nők felől nézve is.

Tudjátok, hogy a férfiaknál mi a második? Mitől boldog egy férfi egy társkapcsolatban? Hmm! A férfiakat nem kérdezem, mert ők úgyse tudják, és tulajdonképpen az lenne jó, hogyha a nők tudnák. Férfiak is tudják. Hát ők válaszolták, tehát csak tudják. Itt is le fog lepleződni egy hiedelem, egy téveszme. Nem szép az, hogy a férfiakról úgy beszélünk, hogy „Ó, érzéketlenek, fatuskók, a nemi szervük után lopakodók.” Ugye, így szoktuk? „Mihaszna gépezetek, érzéketlenek.” Ugye, körülbelül így. És ha a férfiakat kérdezzük, hogy mitől vagy boldog a társkapcsolatban, a férfiak a vártnál emberibbnek bizonyulnak, sokkal emberibbnek, mert a férfiak először azt mondják… „Ha tudsz a barátom lenni. Rád nézek, Brünhildám…” Jaj, kitaláltam a férfi párját: Brünhild. Így fogom mostantól fogva használni, megvan a párja. Szóval a férfi azt mondja: „Boldog tudok veled lenni, ha a társam vagy és a barátom. A második… A férfiak azt mondják, mert a nők mást mondanak… Há-háh-háá! (44:30)

2. Meghittség, számíthatok rád.

De a férfiak azt mondják „Boldog vagyok akkor, hogyha köztünk meghittség van, mély összetartozást élhetek meg veled.” Meghittség, összetartozás, egymáshoz tartozás. Hogyha az a tapasztalatom, és ezt te ki is fejezed, hogy elkötelezett vagy mellettem. Tehát hogy a szónak most emberi, érzelmi értelmében számíthatok rád. Egy férfi ettől boldog. Hmm! (45:10)

3. Közös feladatok és célok

A férfiaknál ha vannak közös „celadatok”… Jó, most összevontam. Ugye, ez a „celadatok” ez a feladatok és célok. Tehát ha a férfi úgy érzi, hogy közös célokat tűztünk ki és vált vállnak vetve toljuk a talicskát, az igen, ezért érdemes volt. Egy férfit hihetetlenül le tud kókasztani az, hogy ha ő éppen építi a házat és a felesége fanyalog. Nem, a férfinak arra van szüksége, hogy tudja, hogy „Veled együtt építem. De én olyan jó vagyok hozzád, hogy én építem, te meg csak drukkolsz. De legalább akkor légyszi’ ezt!” Jó, tehát ez volt a harmadik. Közös célok, feladatok.

4. Hasonlóság és védettség

Itt jön egy nagyon érdekes dolog. A közös célok, feladatok közös életstílust, tehát valahogy a hasonlóság és a védettség. Azért a férfiak szeretnek odahengeredni, gömbölyödni egy női ölbe. Szeretnek oda medvebocsozni, oda… Visszavonjuk az összes tüskénket, s úgy odagömbölyödünk. Na, jó. (46:40)

5. Az apaság élménye.

A férfiember, ez volt az ötödik, de ezek mind a legfontosabbak, de sorrendben mondtam őket, az apaság élménye, hogy apa vagyok. Emlékeztek a férfire, két évvel ezelőtt a Hudson folyó felé. Egy mély szomorúság vett erőt rajta, „Nem fogom látni a gyerekemet fölnőni. Rájöttem, mi az életem célja, jó apa szeretnék lenni.” A kutatások azt mutatták, hogy a férfiak sokkal emberibbek, mint ahogy azt a nők gondolják. Még annál is emberibbek, ahogy mi gondolkodunk magunkról. Sokkal érzőbb és normálisabbak vagyunk. Ez derült ki. (47:30)
Elégedettség a házassággal – nőknél

Most mondom a nőket. Ezt csak úgy gyorsan átfutjuk, mert ez… „Lényegtelen.” Nem? Hát ha ilyen nagyszerű lények is ülnek köztünk, mint a férfiak, hát akkor gyorsan elintézzük és megyünk tovább. Szó sincs róla, csak tudjátok, van bennem egy, egy nagy öröm, hogy itt nem csak nők vannak, ennek én nagyon-nagyon örülök. Azt tudjátok, nemsokára ide állunk Török Péterrel, ő tudjátok, aki a kutatás vezetője, és be fogunk számolni nektek a kutatásokról. Minden, minden… elmondjuk, hogy mi derült ki. Meg akarjuk ezzel is köszönni azt, hogy kitöltöttétek az adatlapot, vagy tesztet. Nem teszt az, hanem… kérdőívet. El szeretnénk mondani, hogy mi derült ki rólunk. Nagyon érdekes, nagyon, én már tudom. És hogy az külön örömet okoz nekem, hogy körülbelül úgy 2/3 – 1/3 arányban itt férfiak is vannak. Óriási, ez nagyon nagy dolog, nagyon. Szóval Zimbardótól hallottam egy előadást. Ezt most közbevessem? Közbevetem… „Ne!” A nők. Téged érdekel, hogy mi van veletek, ugye? Jól, jól gondoltam? Jól. Akkor utána elmondom, hogy ne fájjon neked a türelem hiánya, a jellembeli apró kis karc. Na szóval. Jó, akkor a feleségek, és utána elmondom, hogy mit mondott Zimbardo a férfiakról. Azért, hogy ne örüljünk olyan sokáig, na. A feleségek, mitől boldog egy feleség? Hmm! (49:30)

1. Barátság.

Első… (nevetés – szerk.) Hát ti tényleg azt várjátok, hogy én mondjam. Ez na… ez lehangoló. Az első a barátság. Ú, ti olyan rémülten néztetek rám. Tehát a nő: „A férfi a barátom. Társam, barátom.”

2. A férfi hozzájárul a személyes fejlődésemhez.

Már itt elválik, hogy mitől éli boldognak magát a társkapcsolatban a nő és a férfi, mert a nő azt mondja, nagyon érdekes ez, akárhogy is, akármit gondolunk, hogy a férfi hozzájárul a személyes fejlődésemhez. Milyen mély az a kulturális örökség, ami a nők alávetettségének még a sodra, még a múltja, még a háttere. Hiába vagyunk XXI. század. A XXI. század elején is nagyon sok nő még mindig hordozza magában annak a kulturális hullámverését, hogy 50 évvel ezelőtt még örülhettetek, ha szavazni lehetett. Hogy Svájcban ha jól emlékszem a 70-es években adták meg a nőknek a szavazati jogot. Ugye, valahogy így van? Hatvanvalahányban? Pont ott voltál, ugye, mikor… és épp, mikor adták, ott rögtön te kaptál is belőle, elcsíptél egyet. Jó. Szóval. (51:00)

Az emberi lélek az sokkal lassabban változik, mint ahogyan a kultúrát tudjuk változtatni. Ezért, ezt a férfiaknak volna érdemes nagyon tudni. Igenis a legtöbb nő, főleg azok, akiket azért vettél el, mert olyan női még. Tehát hogyha a vállalat igazgatónőjét vetted el, hogy neked ne kelljen annyit dolgozni, akkor hagyd a csudába az egészet, de… De tényleg, de hogyha te még egy olyan nőt vettél el, aki, aki úgy, úgy… tehát akinek a melle nem egy stratégiai eszköz… Igen, igen, tehát hogy még úgy láttál a nőben valamit, ami, ami úgy más, mint te, tehát ha te még egy ilyen archaikusabb férfi vagy, hogy rácsodálkoztál, akkor de fontos… Tudjátok, (Ez jó. Ez jó. Jó, ezt majd elmondom, ez a férfiak. Látod, nem tudtam elmondani, és így beszorult nekem. Most itt van valahol. Ezt nagyon… Csak úgy mutatom neked, hogy milyen az, mikor így valami beszorul. Na.) (52:15)

De fontos lenne nekünk férfiaknak tudni, hogy miközben lehet, hogy rettenetesen zavar minket a feminizmus – a férfiakat általában zavarja, főleg az a harcos, az a huuöö… igen, ez a fütyilevágós feminizmus. Tehát te még egy olyan valakibe próbáltál beleszeretni, aki egy női karakter, nem a munkaerőpiac élharcosa, beleszerettél, akkor igenis, hogyha te tényleg egy nőt akartál magad mellé, akkor nagyon fontos, hogy tudd, hogy az ő boldogságához nagyon is hozzá tudsz járulni azzal, hogyha az ő személyes kibontakozását társként támogatod. „Már megint milyen hülye ötlet ez?” ugye, mondja sok férfi. A nők olyan aranyosak szoktak lenni, ilyen finoman, kedvesen így próbálják ilyen… bedobják. Hogy nem az, hogy „Nesze!”, a férfi mondja azt, hogy „Nesze! Ezt szagold meg!” Nem, a nő úgy csinálja, hogy csak úgy odahelyezi, és akkor „De érdekes az illat! Hát mi ez?” Ugye, és akkor a nő kapott teret, hogy elmondja. „Jaj, tudod drágám, az jutott eszembe, csak úgy… persze munka közben, dolgoztam sokat, és csak úgy fölvillant, és aztán megint dolgoztam, sok pénzt fogok hazahozni…, hogy úgy elmennék egy…” (nevetés – szerk.) Egész elszakadtam a földtől így a… és akkor itt jön egy tanfolyam, vagy egy tréningnek a megnevezése. „Arra gondoltam, drágám, én arra gondoltam, csak úgy eszembe jutott…” Ez az tudjátok, mikor úgy benn van a szoba sarkában egy szál virág, s úgy (szippantgat – szerk.) s a nő így beveti. „Te, úgy arra gondoltam, hogy el… most végül is január van, most a második félévben tudod indulnak ilyen „Hogyan főzzünk a férjeinknek nagyon finom ebédeket” tanfolyam. – Mennyibe kerül? Már megint micsoda hülyeség ez! Szeptembertől a hogyan főzzünk finom vacsorákat tanfolyamra jártál.” (54:55)

Na, tehát a második pont a női boldogsághoz, hogy a férfi társként hozzájárul a nő személyes fejlődéséhez. Azt nem kell állandóan kiharcolni meg kiverekedni. Hogy a férfi tudja, a nő ott kezd kibontakozni, de persze ha társ és elkötelezett, tik-tik-tik-tik, tehát nyilván egy rendszer részeként beszélünk erről, vissza fog jönni. A nő ki fog virulni, nagyon szeret főzni, egyre jobban főz, lehet hívni a haverokat. (55:35)

3. Érzelmi támogatás.


A harmadik, ami a nők boldogságát hozza, az érzelmi támogatás. Nem egyszerűen csak „Tudod, hogy számíthatsz rám.” Jaj, hát a férfiaknak tudjátok, mi… Jaj, hát ezt el… Tehát a nők azt tudják, csak mi férfiak nem szoktunk rá reflektálni, hogy mi férfiak, hogy mikor a nő már provokálja a férfit… „De most mondd meg, mondd meg, hogyha az se jó, meg ez se jó, akkor miért pont engem vettél el?” S akkor úgy végül úgy azt mondja a férfi „Jó, hát nem véletlen, hogy téged vettelek el, nem véletlen.” Ezt kifejezetten gyakran. „Szerinted véletlen?” Az még jobb, mikor kérdi. „Szerinted véletlen akkor, hogy elvettelek? Hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni. Véletlen?” Ez nem érzelmi támogatás. Ez csak úgy egy lépés a megértés felé. Nem néztem le senkit, csak azért… (A negyedik pont az, amit a legtöbb férfi gondol, hogy a nőnek ez kell. Hogy?) (56:55)

4. A biztonság.

Biztonság. Ha jegyesekkel beszélek, akkor majdnem mindig az első helyre kerül. „Mit várhat a feleségem? – Biztonságot.” Csak a negyedik. Fejlődés, társlét, érzelmi támogatás, és csak utána a biztonság. H-hm! Rendben van, és ötödik ponton futott be… (57:25)

5. Az anyaság.

(…)
A boldogtalanság okai

Na most, nézzük meg, ami külön izgalmas, hogy nem ezeknek a hiánya okozza a legnagyobb boldogtalanságot. Ez megint egy hiedelmünk lehet, hogy tehát akkor hogyha ezek hiányoznak, akkor leszek nagyon boldogtalan, mert nem így van. Kifejezetten más szempontok okozzák rögtön a boldogtalanságunkat, mondom ezeket is. Mi kerülhet az első helyre? (…) Csak várok egy kicsit, hogy… nem kell mondani, csak hogy hátha eszetekbe jut valami jó. S miért ne jutna eszetekbe? Hmm. Mitől vagytok boldogtalanok? H-hm, h-hm. (58:30)

1. Szexuális problémák.

Ha azt kérdezik a kutatók, mi az, ami nagyon boldogtalanná tesz téged, akkor a férfiak és nők is egyaránt azt mondják, hogy a szexuális problémák. Ez nagyon elöl van, így lehetne mondani. A szexuális problémák okozta boldogtalanság nagyon elöl van, könnyen és gyorsan tematizálódik. Márpedig abból van bőven. (59:00)

2. Anyagi problémák.

A férfiak és nők egyaránt azt mondták, nyilván ez van elől, ez nagyon gyorsan szóba kerül. Anyagi problémák.

3. A gyerekek magatartása. (férfiaknál)

A férfiaknál a gyerekek magatartása. És mi a nőknél?

3. A férfiak magatartása (nőknél)


Tényleg, pontosan így van. A férfiak magatartása.

Most ehhez hadd mondjak, nem a harmadikhoz, az első kettőhöz, tehát szexuális problémák, anyagi problémák. Házas csoportokkal most már majdnem… hát az már bizony régóta, majdnem 20 éve van élményem. Megrendítő, megrendítő az… két dolognak a tapasztalatát szeretném idehozni, ami miközben elvileg XXI. század, meg 3. évezred, aközben…

Az egyik a férfiak szexuális kiszolgáltatottsága a házastársi kapcsolatban, ami nem tematizálódik még eléggé, hanem rejtett módokon nyilatkozik meg. Hát ha egy férfi (Egészségedre! Na, talán nem véletlen, ugye?) ha egy férfi, ha egy férfi azt kell, hogy megélje, hogy a felesége Hálaadás napján van vele együtt – ugye Magyarországon olyan nincs. Szerintetek, most elmondok egy képet, hogy ez szerintetek mennyire valószínű? Képzeljük el, hogy van egy jó buli, kicsit ilyen kocsmás, táncos, minden, ott a férfi megy és már nagyon kell WC-re mennie. Képzeljük el azt a jelenetet, hogy a férfi bemegy a WC-re, lehúzza a sliccet, bejön egy másik férfi, történetesen a haverja, s lehúzza a sliccét, jó közel állnak egymáshoz, hát barátok. Akkor azt mondja a pasi így háttal, így per tangentem, hogy „Te tudod, hogy már egy éve nincs semmi köztünk az asszonnyal?” Mire a másik azt mondja „Ne is beszélj, én is így vagyok vele.” Ez mennyire volt reális? („Nem! Nem!” Ez jó. Jó, hát te egy nagyon képzett nőszemély vagy. Azt mondja „A beszélgetés nem volt reális, a pisilés igen.” Nagyon köszönöm. Köszönöm ezt az érdekes és értékes distinkciót, ahogy a magyar mondja. Hát hogy, vagy mikor, vagy hogy tematizálódik az, hogy férfiak összejönnek, és úgy három sör között úgy jól elmondják, hogy „Én három hete nem voltam… - Én három éve… - Én 32 éve…” s közben nagyokat iszogatnak, jó bátran, férfiasan? Kussolunk. Hát nem, nem jön ez így elő. (62:30)

Hanem a férfiak nagyon sajátos, a mi kultúrvilágunkban, most nyilván magunkról beszélek, ebben a kultúrvilágban a mi szexuális kiszolgáltatottságunk egyszerűen kerülőutakon tünetekben jön elő. Például, hogy a férfi megcsalja a feleségét, mint egy sajátos tünet. A férfi elkezd inni, mint egy sajátos tünet. A férfi elkezd a haverjaival akármit csinálni, mert ott legalább van valami érzelmi meleg, ott nem kell megküzdeni. Hát miért, ha egy férfi a házasságban szeretne együtt lenni a társával, s a nő azt mondja, hogy „Nem.”, akkor mi van? Akkor nincs, nincs. Hát két kultúrember él együtt a mi kultúránkban, akkor a férfi azt mondja, hogy hát akkor prr! prr! Szerintem elolvasok egy tanulmányt az atomfizikáról. Végül is azt, azt lehet, így este 11-kor az bőven két klikkelés és akkor… Marha érdekes egy fekete lyukról olvasni, hogy… Egy mentségem van, erre nem készültem, tehát ez… hanem ez így jön, ez lehet, hogy egy még ijesztőbb, majd, majd blogoltok róla biztos. „Na, izé, megint alulmúlta magát, jól van. Meddig tűri őt az egyház? Meg vannak tévesztve a püspökök.” Na. Tehát az egyik, amiről beszélni kéne, ami nem tárul föl a maga végtelen egyszerűségében, a férfiak szexuális kiszolgáltatottsága. (64:35)

Itt most nem akarom ezt most keverni-kavarni, most de miért van, de nyilván minden nő rögtön öt dolgot tud mondani. „Na, de velem ez így van, és azért van, és úgy van…” Világos, világos. Nem ítélkezés, moralizálás, nem t’om mi bármelyik nő felé. Csak mondom, tehát csak a jelenséget kimondom. És azt… na hát… na jó. Van párja is, ugyanolyan fájdalmas, és ugyanúgy nem jön elő. Nem jön elő, mert a nők ugyanúgy szégyenkeznek miatta, és inkább nem beszélnek róla. Ez már régen nem az, hogy a férfi nem t’om én agresszív, vagy iszik, vagy esetleg bántalmaz, arról sokkal előbb. Hanem az, hogy a mi kultúránkban nagyon sajátosan a férfiak amikor a nők elkezdenek…, főleg, mikor már gyerekeket szülnek, már nincsen állásuk, nincsen önálló pénzkeresetük, akkor elkezdenek pénzügyileg függeni a férfiaktól. Erről ugyanúgy nem esik elég szó, hogy ennek micsoda döbbenetes kapcsolatot romboló hatása van. Mondhat az a férfi, akárhogy kommunikálhatsz, hogy „Szeretlek!”, hogyha nálad van a bankkártya, és a feleségnek minden nap úgy kell kuncsorogni, hogy „Te, nem felejtetted el, hogy… Betettél a fiókba 3000-et, mert szeretnék… be kell fizetni…” Ahogy a férfi megy, a kanossza-járásában van a szexért, úgy sokszor a nő járja a maga kanosszáját a pénzért. Igen, igen, és akármit mondhatunk, hogy akkor így társ, meg úgy kommunikálunk, meg álmomban is fölébredek és 11 pontot elmondok a pozitív izékről, és ott van ez a két rettenetes kiszolgáltatottság. Sok év, nagyon mély kapcsolat és bizalom kell ahhoz, hogy egyáltalán ezek a témák előjöjjenek. Hogy mit él át egy férfi a sorozatos visszautasítástól, vagy hogy egy nő mit él át az anyagi kiszolgáltatottságtól, miközben őneki is van diplomája. Őneki is, ő is tudott pénzt keresni, most is tudna, most is… a közös gyerekeket neveli. (67:10)

Rendben van így az egyensúly? „Nincs.”, azt mondja, nincs. Kiket bántottam? Most té… Na jó, de most próbáltam se egyikre, se másikra nagyobb súlyt helyezni, csak elmondtam, hogy itt ez, ott meg az, és de érdekes, hogy a férfiak és a nők ezt mondják, az két nagy nehézségünk: szexuális problémák – ugye és ebben minden benne van – és az anyagi problémák. Az nem csak az, hogy nehéz a gazdasági helyzet és kevesebb a pénz, mint volt két éve, ez nem csak erről szól. Hanem hogy, hogy nyúlunk a pénzhez? Hogy osztjuk el, ki mikor milyen szabadon nyúl hozzá, és a többi, és a többi. A gyakorlatból ez a két dolog emelkedik ki nagyon, rettenetesen fájóan. Énnekem könnyű, nekem könnyű, mert én egyiket sem élem meg. De ez a két dolog tud rettenetesen szíven ütni, ahogy ezt hallom, nagyon szíven üt, és mind a kettőt a másik fél szívesen bagatellizálja. Tehát a nők, hogy „Jó, jó, hát… ó, hát most mit számít.” És a férfiak is „Hát miért, van, van mindig enni, meg ruha, meg meleg, meg karácsonyfa is volt idén is, most…” Ez ennél sokkal komolyabb kérdés, főleg ha tudjuk, hogy a boldogsághoz az járul hozzá, hogy társak vagyunk. Hogy intimitás van, hogy összetarozunk, hogy számíthatunk egymásra. (69:00)

Tudjátok, ugye sokfelé megyek előadásokat tartani. Elkezdem ezt a két témát mondani, döbbenetes az a fájdalom, amit az arcotokon látok. Látom az arcotokat, de nem úgy, hogy… szóval úgy látom, hogy látszik, hogy fáj nektek is, hogy úgy megy, megy az élet, ú, hogy ez hogy volt és… Látom az arcotokat, úgyhogy huszonötször meggondolom, hogy ezt a két témát elővegyem-e. Legkomolyabban, ezt így az ember bedobja, és úú…, ezt nem lehet csak úgy bedobni, tehát akkor ágyazzunk meg neki, meg akkor… Tényleg így van. Nem, hát most ez olyan mély fájdalmakat tud előhozni, hogy így, így látom rajtatok. Énnekem könnyű, én élek boldogan. (70:00)

Ez volt az elégedetlenséget okozó tényező. Hát most… híí! Itt az idő. Nem, nem. Hó, akkor elmondok egy történetet a végére. Azt, így, így, a történet. Jól van.
Történet a filmrendezőről, akinek leégett a háza

Hallottam egy előadást. Egy filmrendező ott, ahol ő él, ott neves filmeket készít, Cannes-i filmfesztiválon díjnyertes alkotása volt, és a többi, és a többi. A családi házukban élt, és a családi házuk porrá égett. És ő ráadásul egy olyan gyűjtögető pasi volt. Tehát filmek, kópiák, egyetlen példányok, fényképek, fotók, családi képek, levelek, levelezések, minden ott volt a házban, és 2-3 óra alatt porrá égett neki minden. Egy férfi, aki több, mint 60 éves. 8 nappal utána egy előadáson a következőt mondta. „Mikor végül elkezdtem fotózni az üszkössé vált háznak a romjait, és kiteregettem a még valamennyire megmaradt fotókat a földre, akkor eszembe jutott egy gondolat. Ezt még az apám meg az anyám mondta régen. Amikor valami nehéz dolog történt a családban, mindig azt mondták. <<Fiam, ebből a rosszból próbálj meg kihozni valami nagyon jót. Ebből a rosszból most hozzál ki valami nagyon jót.>> 8 nappal ezelőtt vesztettem el mindenemet házastul, emlékestül, az életművemestül, mindenestül. És ez egy nagyon fontos gondolat, amit szeretnék most különösen is kimondani. Ez pedig az, hogy a boldogságnak, vagy a boldoggá levésnek van egy praktikus kulcsa. Nem az egyetlen, meg nem t’om, de egy fontos kulcsa. Ez pedig az, hogy tudok megfelelő dologra, szempontra fókuszálni, összpontosítani.”

Ez a férfi, mikor 8 nappal a minden vagyonának, mindennek az elvesztése után azt mondja. „Mikor ott álltam az üszkös romoknál, eszembe jutott apám és anyám, akik otthon azt mondták, hogy hát valami rossz, ebből most valami nagyon jót kellene kihozni.” Ez a férfi elkezdett erre összpontosítani. Ez a férfi egy boldog ember, boldog ember. 8 nappal a mindene elvesztése után is boldog ember, és egyre boldogabbnak is fogja érezni magát. Most persze ez nagyon fájhat neki, a veszteség az veszteség, de a veszteség átélésének az óráiban máris elkezdett valami nagyon jóra összpontosítani. Az első lépés ilyen értelemben – most ha gyakorlatiasak szeretnénk lenni – hogy megtanulunk tudatosan valami olyasmire összpontosítani, ami segít bennünket abban, hogy reálisan… Reálisak maradjunk, és közben boldog emberré tudjunk válni, olyasmire összpontosíttok. Ha csak úgy hagyom, „Most így, most úgy…” Áááá! Ugye a második pont abban a gondolatsorban, hogy a jól-lét elemei, az elmélyülés. Az elmélyülés mivel kezdődik? Hogy tudok összpontosítani valamire, ami növel engem. Összpontosítani. (74:20)

Na jó, hmm. Nem kerültünk egyensúlyba, még mindig fáj. Jó papnak lenni se olyan jó. Na, jól van. Jó, befejezem. Szeretne-e valaki hirdetni? (74:45)

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Megosztom
E-mailben küldöm

Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit! Hó, hó! Próbálom itt belakni ezt az új helyet veletek együtt. Nézem, ott is vagytok, meg nagyon sajnálom, hogy… végül elvileg ugye itt többen lehetnénk, csak hogy ott építési terület van, és ezért nem számít be a térbe. Úgyhogy most itt is körülbelül annyian lehetünk, vagy majdnem pont annyian, mint a másik helyen, a Teátrumban. Hó-ha! Na, belecsapok akkor, folytassuk amit elkezdtünk.

Szempontok a boldogsághoz, hiedelmek – ismétlés

A múltkori alkalmakkor – most nem szaladnék nagyon messze, hanem csak egy-két alkalomra ha visszagondolunk – tulajdonképpen elég érdekes fölismeréseink lehettek. Hét pontban össze is foglaltam ezeket a fölismeréseinket. Elkezdtünk arra reflektálni, hogy tulajdonképpen miután a nagy témánk az az, hogy megelégedetten és tartósan hogyan tudnánk együtt lenni, társkapcsolati szinten, családi kapcsolatrendszer szinten. Nyilván amit itt megértünk és kidolgozunk, az a többi emberi kapcsolatunkra nézve is nagyon hasznos lehet. Tehát hogy ez a két kritérium fontos számunkra, hogy megelégedetten és tartósan, hogy mi ennek a titka, mit tehetünk érte. (01:35)

A néhány alkalommal azt fontoltuk meg, hogy tulajdonképpen amit a boldogsággal kapcsolatban gondolunk, nem érzünk, gondolunk, hogy mi a boldogság, hogyan tudunk boldogok lenni, hogyan tudnék boldog ember lenni – hogy vajon, amit egyáltalán erről gondolunk, az megfelel-e a valóságnak, a realitásnak, vagy nem? Hét pontban össze lehet foglalni – azért az már elég sok, ugye erre szokták mondani, hogy a hét már gombócból is sok – hogy milyen hiedelmeink, tulajdonképpen téveszméink vannak arra nézve, hogy mitől vagyok boldog, hogy mit tehetek a boldogságért. Tehát nem tudom, hogy ez kinek jó hír, vagy nem, tulajdonképpen nagyon sok mindent elkövetünk azért, hogy boldogtalanok legyünk, kifejezetten sokat, sokat. Akkor mondanám egymás után ezeket a szempontokat, amiket föltártunk az elmúlt néhány alkalommal. Legyenek ezek már összefoglalva.

1. Boldognak érzem magam – boldog ember vagyok


Az első tévedésünk az lehet, hogyha összetévesztjük és összekeverjük azt, hogy boldognak érzem magam, vagy hogy boldog ember vagyok-e. Ha a kettőt összemosom és tulajdonképpen… Tulajdonképpen boldog ember szeretnék lenni. Minden ember szeretne boldog ember lenni, és boldog emberként nyilván nagyon jó, ha minél többször átéljük annak az érzését vagy érzelmét, vagy lelki állapotát, hogy „De jó, most boldognak érzem magam.” De hát nyilván sokkal tartósabb, sokkal mélyebb az, ha boldog emberek lehetünk. Az első téveszménk az, hogyha ezt a kettőt nem különböztetjük meg egymástól, hogy boldog embernek szeretnék lenni, vagy boldognak érezni magam, illetve ha azt gondolom, hogyha arra törekszem, hogy szeretnék minél inkább és minél többször boldognak érezni magam, abból majd az fog következni, hogy boldog ember leszek. (03:40)

Ugye ez volt az első, az első téveszménk, hogy nem különböztetjük meg a „boldognak érzem magam” és a „boldog ember vagyok”, és arra törekszem, hogy boldognak érezzem magam, és ez persze sosem fog engem kielégíteni. Ez volt az első. Nagyon fontos. Emlékeztek, ide hoztuk be a jól-létnek az ismérveit nyilván a boldogsághoz kapcsolva, hogy a jól – Egészségedre! Hát ez a nagy terem, igen, igen. – hogy a jól-létnek van öt nagyon fontos másra és egymásra vissza nem vezethető szempontja. Emlékszünk ezekre, ugye a pozitív érzések és érzelmek, a számunkra fontos kapcsolatok, amelyekben bent vagyunk, az elmélyülés, az önfeledtség, az önátadottság. Azután hogy értelmes az életünk, hogy megtaláljuk az életünk értelmét, ami föltétel nélkül van, és az ötödik pedig az, hogy képesek vagyunk gyümölcsöket hozni. A szónak jó értelmében: nem siker, nem győzelem, valamiféle gyümölcs, valamiféle eredmény. Ez az öt. Vagyis a jól-létünknek, hogy boldog emberek vagyunk, csak egyetlen szempontjának egyetlen része az, hogy most boldognak érzem-e magam ebben a pillanatban, vagy nem? Ugye erről múltkor éppen szó volt, nem akarom ezt hosszabban mondani. Ez volt az első. (05:05)

2. Szabadon sokat választhatunk

Most a második, amit nagyon gyakran gondolunk, ez pedig az, hogy nagyon is tudjuk, hogy mi boldog emberek akarunk lenni, ezt sokszor összekeverjük, hogy boldognak érezni magam, és azt mondjuk, hogy természetesen ehhez a legnagyobb segítséget mi adja? Hogy szabadon nagyon sokat választhatunk, hogy a választásainkkal tudjuk magunknak a boldognak érezni magam állapotát létrehozni. Hát ha mindig sikerül azt választani, amihez kedvem van, ami jól esik, amit szeretnék, és az élet a választásaim révén ezeket meg is adja, akkor boldog leszek. Ugye erről beszéltünk kifejezetten sokat, hogy nem a szabadság a probléma, hanem a nagyon sok választási lehetőségnek sajátos lélektani következményei vannak. (Egészségedre! Te, és ez a B épület, nem t’om mit tesz veletek. Huzat van. Tényleg? Ja, azt mondja, lehet, hogy a fejemben. Ezt nem t’om…, ez szubjektív át… De ott nincs huzat, nem tudom. Ti szegények, ti huzatban ültök. Na most, na most!) (06:20)

Tehát a második arról szólt, hogy van egy gondolatunk, hogy „Áhá, akkor úgy tudom elérni a vágyva vágyott boldogságot, hogy állandóan elevenen tartom magamban annak a szabadságát, hogy most így választok, úgy választok, amúgy választok, tdd-dzz-ggg-dgg-dgg. És kiderült, hogy ez nem elégedettebbé vagy boldogabbá, hanem kifejezetten elégedetlenné és boldogtalanná tesz bennünket, kifejezetten. (Na most! A harmadik az így szólt…) (06:50)

3. Akkor leszek boldog, ha megkapom, amit akarok

A múlt alkalommal erről hosszan beszéltünk, hogy ez is egy hiedelem, egy téveszme, hogy a „boldog embernek lenni” nincs semmilyen összefüggésben azzal, hogy megkapom-e amit akarok, vagy nem kapom meg. Gondoljátok most vissza, nem véletlen, hogy elismételtem a jól-létnek az öt alapszempontját. Melyik szól arról, hogy kapok? Hát a kapcsolatban a kölcsönösség elköteleződés, az elmélyülés, hogy adok és teljesítményem van, hogy valamit tudok létrehozni, vagy alkotni. Hát sokkal inkább két dologról szól a jól-létnek a belső világa, hogy hatékonyan, önátadottan, önfeledten, elkötelezetten, cselekvő módon, szabadon, de adok és adok és adok. Másokra irányultam és nem énközpontúan. Ugye erről szól, a jól-létnek az összes kutatása erről szól, amit ugye ebben a mondatban fogalmazott meg a pozitív pszichológia egyik prominens képviselője. Mikor kérdezték, hogy miről szól a pozitív pszichológia, akkor azt mondta, hogy „Másokról.” De ezzel egyáltalán nem akart leértékelni bennünket, csak mint valami fölfedezést, átnyújtotta. Hogyha az ember jól akar lenni, akkor ennek megvannak ezek a sajátos kritériumai.

Tehát a harmadik téveszménk az az, hogy a boldognak lenni-t összekevertük azzal, hogy boldog akkor vagyok, ha megkapom én amit akarok. Megkapom, én, akarom. Ugye mind a hárommal szemben roppant kritikusak lehetünk ebben az összefüggésben, vagy ebben a téveszmében. Ezzel szemben az derült ki, hogy a boldogságunk egyáltalán nem azon múlik, hogy megkapjuk-e azt, amit akarunk, hanem más mozgatórugóra jár. (Oké, ez volt a harmadik.) (09:00)

4. Óriási a különbség azok között, akiknek az élet sokat ad és akiktől elvesz

Azt tételezzük föl, és ez is egy téveszmének bizonyul, hogy óriási különbség van azok között az emberek között, akiknek az élet sokat ad, és azok… (Nem… szegények… most ti, ti… Nehogy magatokra vegyétek! Csak úgy jelképesen.) között, akiktől az élet elvesz. Ugye ez egy hipotézisünk, hogy az élet sokat ad, ők ennek arányában boldogak és még boldogabbak, s akitől az élet elvesz ezt, azt, amazt, ők meg egyre boldogtalanabbak lesznek, és a kettő csoport közti különbség pedig óriási nagy. Kiderült a kutatásokból, hogy elhanyagolható különbség van a kettő között. Emlékeztek, magas lottónyeremény és deréktól lefele bénulás. Tehát ez volt akkor, ha jól számolom a negyedik. A negyedik téveszménk, hogy akiknek megadja az élet, ők akkor egyre boldogabbak, akiktől elvesz valamit az élet, ők egyre boldogtalanabbak, és bizony a kettő között nagyon-nagyon nagy különbség van, úgyhogy mi mindenképpen azon az oldalon kell, hogy álljunk, hogy az élet sok mindent kell, hogy megadjon. Mert ha átcsúszunk a másik irányba, vagy azt vesszük észre, hogy az élet most valamit elvett tőlem, akkor egy feneketlen verembe kezdünk belecsúszni, ami teljesen más irányba van, mint az, amit így nevezhetnénk, hogy „boldog embernek lenni”. Jön egy zsigeri félelmünk, hogy „Az nem!”, és mindig mikor észrevesszük, hogy valamit elvesztettünk, vagy valami elvétetett, vagy valami nem adatott meg, akkor ehhez már a gondolataink és érzelmeink is kapcsolódnak, hogy „Nagy baj van! Hú, most nagy baj van, mert így biztos nem lehetünk boldogok, az tuti biztos!” (10:50)

Mondanék egy kérdést. Szoktatok úgy ebédelni, hogy bementek önkiszolgáló? S ott álltok az önkiszolgálónál, s hogyha vannak olyan helyek, ahova sűrűbben jártok, vannak kedvenc kajáitok? És ha éppen nincs? Ööőőő! Órákig rosszul lehet tőle lenni. „Ez nem igaz, nem igaz!” Ezen a mai napon csak egyetlen ebéd van, és én ezt az egyetlen ebédet most iszonyatosan elszúrtam. Mert idejöttem a rizottóért, és van? Nincs. Nincs, pedig ahogy jöttem, már a számban készítettem a nyálat, kifelezetten rizottó előemésztésre való nyálenzimeket próbáltam kiválasztani. És nem. S rám nézett a nő, és tudjátok, mi fájt a legjobban? Nem volt benne semmi együttérzés, semmi. Tehát az én személyes drámámat egy kicsit se tükör-neuronizálta lefele. Semmi, rájött… „Rizottó elfogyott.” De hát, ezen a kedden egyetlen ebéd van, és én ebben az egyetlen ebédben most nem kaptam meg, amit akartam. Most már teljesen mindegy, hogy van krumplipüré, hasábburi. Tök mindegy a hasábburi, hát kit értekel a hasábburi? Hol a rizottóm? Hol? Az én rizottóm, amit én akartam enni, az én nyálammal, az hol van, az én számba bele? Ó, a legkisebb veszteségek is be tudnak kerülni ebbe a nagyon sajátos, hipotetikus világba. Na most ezt nem kaptam meg, ennek nagyon kell fájnia, ez nagyon rettenetes dolog, és hogy most egy szakadék nyílt köztem és a munkatársaim között, akivel együtt jöttünk ebédelni, és ő hasábburit akart. Én nézem, ahogyan ő jóízűen eszi a krumplit, és én legszívesebben, mint óvodában – ha megvan ez az emlék. Akkor én, én… tudjátok mit kérek? Krumplipürét, és egy alkalmas pillanatban a villát pfff! Éltétek már meg, hogy a vágyva-vágyott köret elmaradása aztán egy összehasonlítás képében hogy a társad milyen jóízűen eszik, sőt, nem csak, hogy jóízűen eszik, még úgy beszél is hozzád. Az aztán még dühítőbb. Ő se együttérző. Se a kisasszony, még a barátod se, tehát tulajdonképpen te egy fekete lyukba kezdesz most belecsúszni. Így, így. Rettenetes, és ez az ebéd már nem visszahozható, drága, nem, tehát ez most így el van már rontva örök időkre. Ez a keddi ebéd nem hozható vissza. (14:10)

Volt valami ilyen élményed máma? Teljesen úgy nézel ki. Adok neked egy ropit. Tényleg, hát nem bírom látni ezt, hogy szenvedsz. Na, szóval. Ez volt akkor a negyedik, hogy van egy elgondolásunk arról, hogy ilyenkor a boldog és a boldogtalan emberek között egy hatalmas szakadék nyílik, és mi lehetetlen, rettenetes módon csúszunk bele az emberiségnek egy nagyon nem irigylésre méltó világába. Jó, ez volt a negyedik. Akkor… de hogy visszhangzik ez a terem! Nektek is, vagy csak én hallom úgy? Nektek is. Legalább ennyi közünk legyen egymáshoz ezen az estén. Jó, ötödik… Oké. (15:05)

5.A rossz élmények nagyon hosszan meghatároznak bennünket

Azt gondoljuk – ez is egy téveszménk – hogy a rossz élmények és emlékek természetesen nagyon hosszan meg fognak bennünket határozni, hogy az a természetük, hogy ezek a rossz élmények és emlékek nagyon hosszan kell, hogy meghatározzák a jól-létünket. A kutatások tudjátok, hogy mit derítettek ki? Nyilván egy traumatikus, kritikus élmény az nagyon mélyen tud minket érinteni. De hogyha csak az életünknek úgy általában olyan helyzeteit vesszük, amikor csalódtunk, vagy fájt valami, vagy nem kaptuk meg a rizottónkat, vagy nem így alakult, nem úgy alakult, satöbbi, 3 hónap elteltével tulajdonképpen ezek a rossz élményeink már egyáltalán nem befolyásolják a jól-létünket. 3 hónap elég hozzá, hogy már ne számítsanak. (16:00)

Emlékeztek, erről is hosszan beszéltünk, hogyha visszagondolok most ebben a pillanatban, hogy két hétig nyaraltam-e boldogtalanul, vagy egy – hogy ezt az érzékletes példát hozzam (Mert a nyaralás se sikerült, az a nagy helyzet. Hogy sikerült volna? „Két hét alatt láttam három hangyát, átfutott ott, az apartmannak a padlóján. Az én apartmanom padlóján az… Mennyi pénzt fizettem ki érte? A hangyákért? Igen, ezekért a hangyákért?” Szóval a hipotézisünk az az, hogy a negatív érzéseink mikor nagyon tartósak, nagyon megmaradnak – emlékeztek, hogy erről beszéltünk – a nagyon erős érzésekről mindig az a hipotézisünk, hogy ezek örökké így fognak lenni. „Sose jövök ki a depresszióból, soha. Elhagytál, és én most úgy utállak téged, és a szenvedésem abból is adódik, hogy ezt a haragot, ezt az utálatot sose növöm ki. Hogy rettenetes, te egy életre elrontottad az én életem.” Volt már ilyen élményetek? Szegénykéim! Istenem, ezért jártok ide. Simi-simi. Elhagytak titeket. Jó, engem is már, tudom milyen. És amikor benne vagyunk, ott a kellős közepében, a tölcsérben már így csúszunk lefele, akkor azt gondoljuk, hogy a másik tényleg egy életre szólóan tönkretette az életünket. Akkor összehasonlítjuk kettőnk sorsát, és mi derül ki? Hogy ő virul, mint a pálma, boldog a rohadtja, és mi pedig egy életre szóló rettenetes szenvedésbe kezdtünk most bele, és ennek nem is lesz vége. Ismerős ez? Hát szerintem aki már átélt ilyet, pontosan ezt él… Ugye van ez a gondolatunk, de ez gondolat, mert amit érzek, az, hogy ghhrrr…, ezzel semmi baj nincs, ez olyan, ez fáj, ez ájj… Ugye nem állnánk be a sorba, ha osztanák? De amitől elveszítjük a lábunk alól a talajt, az a hiedelem, ami hozzá kapcsolódik, hogy elrontottad az életem, most már mindig így fogok érezni, mindig így lesz velem. Ez elviselhetetlen. És akkor még össze is hasonlítom magunkat, és végem van. (18:45)

A hozzá kapcsolt gondolataink és hipotéziseink azok, amik aztán… Rendben van. Ja, visszatérünk a két hét nyaralás… Emlékeztek, az aktuális én, a tapasztaló én és az emlékező én összehasonlítására. Amikor visszaemlékszem arra, hogy két hétig voltam boldogtalan, vagy egy hétig, tulajdonképpen tökmindegy. Nem leszek kétszer rosszabbul, ha kétszer olyan hosszú ideig voltam boldogtalan. Ezt nagyon megköszönhetjük a bölcs természetnek, ez nagyon érdekes. Valaki 20 évig boldogtalan, ha visszaemlékszik rá, hmm, nem hússzor annyival boldogtalanabb most, mint ha csak 1 évig lett volna az. Ez nagyon jó, nagyszerű! Na, máris kezdem jól érezni magam. Ó, de jó! (Oké. Következő… ez akkor már a hatos.) (19:50)

6. Ha gürizek a boldogságért, az nem olyan…

Na, akkor megpróbáljuk magunkat kihozni a veremből. Azt mondjuk „Jó, hát akkor jó, most… jó…” Ezt örülök, hogy sikerült kifejtenem. Gazdagon ide tálaltam nektek, körettel, ezt a szempontot, mehetünk is tovább. Tehát akkor elkezdenénk iparkodni, hogy jó, akkor rendben van, akkor tényleg kezdem belátni, lehetséges, hogy van olyan, hogy boldog embernek lenni, ezért én tehetek is valamit. Ó, mennyi téveszmém van, te jó ég! Akkor jön egy következő téveszme, ami meg azt mondatja velünk: „Na jó, de hogyha most úgy leszek boldog ember, hogy én így güriztem érte, az nem olyan, mint ha úgy… Az sajnos nem olyan. Szóval azért a meggürizett boldogság az mindig egy kicsit sós, egy kicsit könny ízű, egy kicsit szájszagú, az nem, nem, ez a meg… azt nem.” A kutatások azt mondják, hogy nincs semmi különbség a között, hogy valaki megdolgozott a boldogságért, a szó jó értelmében megtanulta, hogy mit tehet azért, hogy boldog ember legyen, és aközött, hogy éppen ebben a pillanatban ajándékba kap egy jó érzést, vagy egy lelki állapotot. Nincs különbség. (Hmm, erre igyunk!) (21:20)

Azt mondja erre egy emberekkel foglalkozó valaki, azt mondta: „Tudjátok, végül is nagyon egyszerűen össze tudom foglalni, hogy hogyan látom ezt a kérdést. A szomorú emberek mindig találnak okot a szomorúságra, az aggodalmaskodók az aggodalomra, a boldogok meg a boldogságra.” Ez mit jelent? Hogy természetesen már az is egy tanulási folyamat volt, hogy egyáltalán megtanultam, hogy milyen az, hogy néha boldog tudok lenni. Miért? Kedves nőtársaim! Bennetek most bízom. Hát alaptalanul, de mindegy, ez az én nagylelkűségem és nagyvonalúságom. Hát egy, egy szerelemben jártas nő – rátok nézek – szerelemben jártas nő hogy ne tudná azt, hogy a szerelem hogyan tartható ébren. Mhmm? Hogy hogyan lehet azt… jaj, de tudjátok ezt! Hát cupp-cupp nektek! Hát hogyne tudnánk azt, hogy ez nem csak úgy éppen van vagy nincs, hogy hogyan lehet úgy aládolgozni? Ó! Hogy hogyan lehet helyzetbe hozni a pasit? Hát egy szerelemben jártas nő ezer fortélyát tudja, hogyan hozza helyzetbe a pasit, és aztán a pasi hogyan nézzen csillogó szemmel őrá. Jaj, hát a pasikat nem szidni kell, (Ezt tudjátok?) helyzetbe hozni. És akkor a pasi lassan kapcsol, lassan-lassan, tehát az biztos, hogy türelemre szükség van, hát arról nem beszéltünk, hogy azt kivesszük a rendszerből. Hát türelem az fog kelleni. De hogy végre, végre, végre, egyszer csak… Jó, tehát ez volt akkor a hatodik téveszménk, hogy „Na jó, de ha el is kezdünk dolgozni, az már sose lesz olyan, soha.” (23:25)

Mert hogy itt is akkor két részre oszlik az emberiség. Az egyik oldalon azok vannak, akik csak úgy boldogok, ők a kiválasztottak, és vannak olyanok, akik keserves vér-izzadással megdolgoztak azért, hogy boldog emberek legyenek. Szegények, ők olyan munkás-boldogok. Hát, nagyon sajnáljuk őket. Ennyit dolgoztál, hogy boldog legyél, de, de sajnállak. Hát akkor inkább egy ilyen spontán boldogtalan élet, az olyan magából jövő természetes…, te meg egy ilyen megdolgozott boldogsággal, óh! Nem irigyellek. Szóval a hatodik az így szólt, hogy azt gondoljuk, hogy na jó, de ha elkezdünk dolgozni azért, hogy boldog emberek legyünk, az már sose lesz olyan, soha. (…és jön a hetedik, ezt tudom fejből is. Nagy dolog. A hetedik meg így szól… ) (24:25)

7. Pontosan tudjuk, hogy hogyan kell boldognak lenni, és az alapján élünk

Ugye, és a múltkori alkalommal éppen erről szólt a kutatás, hogy kiderül az, hogy mi nagyon tudatosan, nagyon akaratlagosan, előre szegezett tekintettel, fényes homlokkal és szilárd acélos akarattal tudatosan olyan választásainkat tesszük meg, amelyek a boldogtalanság felé vezetnek, és közben azt mondjuk magunknak, mi pontosan tudjuk, hogy hogyan kell boldognak lenni. Ez volt a hetedik. (25:10)

Azért látjuk, itt tulajdonképpen egy egész rendszer épül ki bennünk, és azt gondoljuk, hogy jó irányba megyünk, tudjuk hogy kell boldognak lenni, és nem értjük, hogy mi a szösz van velünk. Hogy van most akkor az, hogy ide kell jönnöm keddenként? Annyi jobb dolgot is lehetne csinálni. Nem? Hát annyi… de hát ez jaj, annyi sokkal jobb dolog is van az életben. (25:50)

Ez volt akkor a hét hiedelmünk, téveszménk, ami a boldogságra, vagy a boldogtalanságra vonatkozik. Egy-kettő is elég lenne, de van belőle hét. Ezért nem túlzó az az állítás, hogy tulajdonképpen egy boldog tudatlanságban kifejezetten tudatos erőfeszítéseket teszünk, hogy boldogtalanná válunk, és közben azt gondoljuk, hogy éppen tudjuk, hogy mi kell a boldogsághoz, és abban az irányban megyünk. Ezt, ez az összefoglalás azért, hogy örüljetek. (26:25)

Mikor valamire rácsodálkozunk, akkor is, hogyha ez azt jelenti, hogy „Jaj, te jó Ég!” számomra egyáltalán nem elkeserítő. Úgy meg tudok örülni annak, ha rájövök, hogy mit szúrtam el. Ha csak egy pici önbecsülésünk van, ha csak egy kicsit is azt tudjuk mondani, hogy „Na, ez javamra lehet. Nem az derült most ki ebben a hét pontban, hogy mennyire hülye vagyok, hanem hogy nahát, mi emberek, haj, de érdekesen működünk. Ó, hát hogy van ez így általában velünk? De jó mármost, hogy erre rá lehet nézni.” Rendben, ez volt a hét pont. (27:05)

Pozitív kommunikáció - ismétlés

Akkor belekezdtem abba, ezt nem akarom hosszan mondani, csak szeretném, ha tudnátok. Ha pontosan ez, olyan, hogy, álmomból fölébredek, akkor is le tudok írni legalább tíz pontot a pozitív kommunikáció elemeiről. Ezt ezért pontom el, hogy ez, ez, fölébredek és máris gondolkozás nélkül tudom mondani az elemeket. Ugye ezekről volt szó.
1. Saját tartalmak nem sértő kifejezése.
2. Egyenes és nyílt megnyilatkozások.
3. A verbális és a nonverbális közötti egység.


Ezt is minden évben el szoktam mondani, hogy a legtöbb ember összekeveri a nonverbális kommunikációt a metakommunikációval. A kettő nem ugyanaz, ugyanis a verbális kommunikációt és a nonverbális kommunikációt fölülmúlja egy másik, egy meta szinten a metakommunikáció. Oké ez? Tehát a verbális és a nonverbális kommunikáció mögött, előtt, fölött, alatt és benne vannak metakommunikatív jelzéseink és üzeneteink. Ez is nagyon fontos. Az, hogy én itt hadonászok, annak semmi köze a metakommunikációhoz. Azt tudjátok, hogy a kommunikációs üzenetnek hány százaléka, mikor beszélünk, a verbális rész? „Biztos kevés.” Ez egy biztos jó válasz. Igen, jó válasz. „Nyolc!” Úgy van, 7-8 százalék. Így kell tudni a szakirodalmat, ez igen! Következő alkalommal nem kell, hogy gyere. 7-8 százalék, annyi csak. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy a kommunikáció alatt most csak a szavakkal bíbelődünk és bajlódunk, az a 7-8 százalék, vagy pedig hogy… Vagy pedig, hogy éppen amiről beszélünk, hogy mi az érzületem, hogy mi a hozzáállásom, hogy hogyan látlak téged, hogy milyen szemléletmóddal vagyok, hogy milyen mély meggyőződések élnek bennem terólad.

Ezek a kommunikáció meta szintjén ugyanúgy átmennek, mint az, hogy most ezt mondtam, vagy azt mondtam. Ezért – ez is egy illuzórikus dolog – „Ja, hát akkor kicserélem a szavakat szép szavakra, és akkor minden meg fog változni. De hát még akkor a 93%-kal csináltunk valamit? Az, ahogyan a testtartásom árulkodik arról, hogy most figyelek-e rád, vagy nem, hát ezt rögtön levesszük. Hát mondod, hogy „Igen, figyelek.” és közben… főzöl. (30:25)

A férfiaknak nem árt tudni, hogy a nők többfelé is tudnak figyelni. Ezt ugye tudjátok. Pedagógusokat tanítanak arra, hogyha az osztályban a fiúk és a lányok ülnek a tanteremben és azt mondja, hogy „Marika!” és a Marika ír valamit, és azt mondja, hogy „Igen, tanárnő!”, akkor a Marikához nyugodtan lehet beszélni, mert tud írni meg hallgatni egyszerre. „Peti!” S ha a Peti kinéz az ablakon, meg kell várni, míg rám fókuszál, és amikor meggyőződtem róla, hogy a kezével, a testével, a lábával és mindenével én, énrám…, akkor érdemes elkezdeni beszélni. Ezt azért tudom, kedves nőtársaim, ti abból indultok ki, hogy a férfi talán hasonlít hozzátok – hát úgy hellyel-közzel. Ezért amikor ő éppen filmet néz, olvasgat, főz, és ti elmondjátok életetek három fontos kijelentését, amire rájöttök, tudjátok, mire fog emlékezni? Arra, hogy hogyan vágta össze a krumplit, azt nagyon jól meg fogja tudni mondani, hogy hogyan szerette volna, hogy milyen módon vágódjék föl, de amit mondotok, se kép, se hang. Jó. Ezt olyan sokszor… ezt fontos elmondani. Mikor egy férfi olvas, megsüketül. Ez látom, a nők ezen mindig derülnek. „Hát ezt nem hiszem el. Egy normális férfi, egy ilyet, megsüketül?” Megsüketülünk. Belemélyedek, és már nem is vagyok itt. Rendben. (32:20)

4. Mások érzelmi állapotának megértésére törekszem.

Hát most vagy megérzem, vagy nem, vagy tudok vele együttérző lenni, vagy nem, de arra törekedhetek, hogy próbáljam megérteni, hogy tulajdonképpen milyen érzések lehetnek benne. Hát én abból, amit látok, megérthetem, hogy te félsz. Ezt még akkor is megtehetem, ha nem vagyok veled együttérző. De úgy kívülről rá… hát ez az ember fél. És a pozitív kommunikációnak az eleme, hogyha az érzésre tudok válaszolni. Ugye az érzelmi kommunikáció, az érzésre is tudok reagálni. Nem a szavakra, az érzésre és a lelkiállapotra, ha erre adok visszajelzést. Ki nem mondott tartalmakra adni visszajelzést, ami a 97%-ból jön. „Hát látom, ahogy szorongsz, nem kell, hogy mondjad. – Ma szorongok este, Feri.” Hát ez elég munkás lesz akkor neked velem élni, hogy azt mindig el kell mondani, hogy „Ma szorongok… Most félek Feri. Most örülök Feri.” Hát, hát csak látom, nem? Tehát érzésre válaszolni, reagálni, ki nem mondott tartalmakra, de kifejezett tartalmakra reagálni és válaszolni. De nagy dolog ez. Hogy ezek segítenek bennünket. (Jól van, így megyünk előre. Azt mondja…) (33:55)

5. A másikhoz igazodó nyelvi stílus.

A szószékről, vagy ambótól elmondott beszédeink kritikája. Hát sokszor egy olyan nyelven beszélünk, amit épeszű normális ember nem használ sehol. Tehát azt mondjuk, hogy „Jézus itt van, Jézus él, Jézus téged most meg akar szólítani.” Na, most mit szólnátok, én ilyen előadásokat tartanék? És közben ezt egy olyan nyelven mondjuk el, amilyen nyelven nem szoktunk beszélni, mert az vagy pátoszos, vagy költői, vagy archaikus, ilyen múlt századi betétekkel – hát ki szokott úgy beszélni? Akkor döbbenetes különbség lesz mondjuk a kimondott tartalom… „Isten itt van, Isten szeret. Most itt döntsél Isten mellett!” És közben pedig egy olyan nyelven mondom, ami azt az üzenetet hordozza, hogy 100 évvel ezelőtt volt így, csak én itt maradtam. Ilyen relikvia vagyok magam is. Na, tehát a másikhoz igazodó. (35:10)

Ezért is igyekszem nagyon nem használni idegen szavakat. Az utóbbi időben egy kicsit elkurvultam. Önvizsgálatot tartok. Az utóbbi időben kicsit ellazáskodom ezt a dolgot. Megjelentek ilyen szavak, hogy reflexió… Emlékeztek? Ezt ma is, ez nagyon csúnya. Aktív-destruktív kommunikáció és reakció, ilyeneket mondtam pár héttel ezelőtt. Megkövetlek benneteket. Ilyet nem szabad csinálni. Nem, egyszerű magyar nyelven is el lehet mindent mondani. Oké, következő… (36:00)

6. A pozitív érzelmek kifejezése a másikra vonatkozóan.

Kifejezés, azt lehet szóban, lehet nem szóban. Gesztusokban kifejezem, kifejezem, örülök neked, de jó, boldog vagyok veled, és itt a pozitív érzéseink kifejezése a létezésedre vonatkozóan. Ezt szeretem legjobban, hogy egyszerűen csak ott vagyunk, esik az eső, fúj a szél, hideg van, és én odabújok hozzád és azt mondom „De jó, hogy vagy! Hát de jó az élet így! Meleg is vagy, itt is vagy, a, még szeretsz is… egy kicsit.” Szóval pozitív érzéseink és kifejezése nem csak arra adható, hogy éppen ebben a pillanatban adtál nekem valamit, vagy mondtál egy szépet. A létezésedre is reagálhatok így. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen kifogyhatatlan lehetőségeink vannak a másikra vonatkozó pozitív érzések kifejezésére. Ha én tudok örülni annak, hogy te vagy, az mindig, mindig, mindig nagyon… hát úgy, úgy mélyre tud menni. Mikor egymásnak olyat mondunk, vagy kapok egy levelet, vagy karácsonykor, és akkor… hát sok mindent köszönhetnék, de most csak azt írom neked, hogy nagyon köszönöm, hogy vagy. Alig tudom elképzelni, hogy ennél ezt mélyebben lehessen mondani. És tulajdonképpen érdekes ez, hát most köszönöm, hogy vagy… csalódott is lehetnék. Jaj, és, és még mit csinálok? De mégis azt gondolom, nyilván mind a kettő jó és fontos, hogy konkrét dolgokra kapunk visszajelzést, de hogy erre is, a puszta létezésünkre. (Na jó, nem… rendben. Következő.) (38:10)

7. A humor.

A humor az egyik nagyon fontos pozitív kommunikációs elem. Tudom, hogy erről már esett szó, két mondat róla. A humor nem egyenlő a másik cikizésével, bántásával. Nagyon sok férfi azt gondolja, mikor beszól a feleségének, az tök humoros azért, mert egy barátja nevet rajta, aki szintén be szokott szólni a feleségének, amikor én nevetek rajta. Nem, attól, hogy így hirtelen úgy elnevetjük magunkat, az egyáltalán nem humoros. Illetve lehet, hogy humoros, annyi is lesz a kapcsolatnak. Tehát óriási különbség van, hogy a károdra nevetek, vagy veled együtt nevetek. A humornak az az óriási… Nem akarok ebbe belebonyolódni, csak hogy miért olyan nagy csoda, mert tulajdonképpen képes bennünket fölé emelni valaminek, amibe annyira bele tudunk ragadni, hogy ki se látunk belőle. De nagy dolog az, mikor együtt tudunk nevetni a nyomorunkon. Nagyon, nagyon fölszabadító. (39:20) Egyszer egy pszichoterapeutától, pszichoanalitikustól hallottam ezt, és ezt nagyon-nagyon megjegyeztem, hogy néha egy klienssel, aki rettenetes kríziséről, fájdalmáról, egyebéről beszél, ha tudunk együtt nevetni, hogy van egy áldott pillanat. Nem kinevetni őt, valahogy egyszerűen, valahogy egy helyzetet, pillanatot… és valahogy együtt tudunk nevetni ezen a nyomorúságon, hogy annak micsoda gyógyító, fölszabadító ereje tud lenni. A hátterében pedig az az áldásos hatása van, hogy ugye nyilván hogyha, ha például egy krízisben vagyok, akkor éppen az a nehéz, hogy kilássak a krízisből, és gondoljam azt, hogy van élet a krízisen kívül. Ha a krízisben vagyok, nem látok ki belőle, s a nevetés egyszer csak fölé emel valaminek. Na jó, oké. (40:20)

Gyengédség kifejezése szavakkal és gesztusokkal, gondoskodásnak az összes gesztusa, és azután a pozitív változás észlelése és értékelése. Emlékeztek, itt pedig a motivációs körről beszéltünk. Megpróbálok változni, és én azt gondolom, hogy ez jó és értünk teszem, és hogyha te lecikizel, vagy kigúnyolsz érte, akkor megszűnik a motivációm arra, hogy értünk változzak. De hogyha mikor én úgy vagyok, hogy szeretnék értünk változni, és te azt mondod „Észrevettem. Hát az utóbbi időben olyan kedvesen szólsz hozzám. Híj, de nagyra értékelem ezt!” Ez megerősíti a változás felé tett erőfeszítéseinket. És tudjátok, úgy van ez, egy egészen pici negatív reakció a negatív válasznak a lavináját képes elindítani. Ugye, erről is volt szó. Oké. Na most menjünk tovább! Tárá-rárá-rám. (41:35)
Elégedettség a házassággal - férfiaknál

Szeretném elmondani nektek a kutatások alapján a házassággal való elégedettséget okozó legfontosabb tényezőket. Hogy tudjuk, mi az, amire a legtöbb ember azt mondja, hogy ő a társkapcsolatában azért boldog vagy elégedett, mert… ? Mondom a legfontosabbakat. Az elsőről már volt szó, remélem emlékeztek.

1. Kölcsönösen egymás társai és barátai vagyunk.

Tehát akkor tudunk boldogan és elégedetten lenni a társunkkal, hogyha azt tudjuk mondani, hogy kölcsönösen egymásnak társai és barátai vagyunk. Ez szerepel a kutatásokban a legelső helyen, hogy kölcsönösen egymás barátainak tartjuk és látjuk magunkat. Ez volt az első a férfiak és a nők felől nézve is.

Tudjátok, hogy a férfiaknál mi a második? Mitől boldog egy férfi egy társkapcsolatban? Hmm! A férfiakat nem kérdezem, mert ők úgyse tudják, és tulajdonképpen az lenne jó, hogyha a nők tudnák. Férfiak is tudják. Hát ők válaszolták, tehát csak tudják. Itt is le fog lepleződni egy hiedelem, egy téveszme. Nem szép az, hogy a férfiakról úgy beszélünk, hogy „Ó, érzéketlenek, fatuskók, a nemi szervük után lopakodók.” Ugye, így szoktuk? „Mihaszna gépezetek, érzéketlenek.” Ugye, körülbelül így. És ha a férfiakat kérdezzük, hogy mitől vagy boldog a társkapcsolatban, a férfiak a vártnál emberibbnek bizonyulnak, sokkal emberibbnek, mert a férfiak először azt mondják… „Ha tudsz a barátom lenni. Rád nézek, Brünhildám…” Jaj, kitaláltam a férfi párját: Brünhild. Így fogom mostantól fogva használni, megvan a párja. Szóval a férfi azt mondja: „Boldog tudok veled lenni, ha a társam vagy és a barátom. A második… A férfiak azt mondják, mert a nők mást mondanak… Há-háh-háá! (44:30)

2. Meghittség, számíthatok rád.

De a férfiak azt mondják „Boldog vagyok akkor, hogyha köztünk meghittség van, mély összetartozást élhetek meg veled.” Meghittség, összetartozás, egymáshoz tartozás. Hogyha az a tapasztalatom, és ezt te ki is fejezed, hogy elkötelezett vagy mellettem. Tehát hogy a szónak most emberi, érzelmi értelmében számíthatok rád. Egy férfi ettől boldog. Hmm! (45:10)

3. Közös feladatok és célok

A férfiaknál ha vannak közös „celadatok”… Jó, most összevontam. Ugye, ez a „celadatok” ez a feladatok és célok. Tehát ha a férfi úgy érzi, hogy közös célokat tűztünk ki és vált vállnak vetve toljuk a talicskát, az igen, ezért érdemes volt. Egy férfit hihetetlenül le tud kókasztani az, hogy ha ő éppen építi a házat és a felesége fanyalog. Nem, a férfinak arra van szüksége, hogy tudja, hogy „Veled együtt építem. De én olyan jó vagyok hozzád, hogy én építem, te meg csak drukkolsz. De legalább akkor légyszi’ ezt!” Jó, tehát ez volt a harmadik. Közös célok, feladatok.

4. Hasonlóság és védettség

Itt jön egy nagyon érdekes dolog. A közös célok, feladatok közös életstílust, tehát valahogy a hasonlóság és a védettség. Azért a férfiak szeretnek odahengeredni, gömbölyödni egy női ölbe. Szeretnek oda medvebocsozni, oda… Visszavonjuk az összes tüskénket, s úgy odagömbölyödünk. Na, jó. (46:40)

5. Az apaság élménye.

A férfiember, ez volt az ötödik, de ezek mind a legfontosabbak, de sorrendben mondtam őket, az apaság élménye, hogy apa vagyok. Emlékeztek a férfire, két évvel ezelőtt a Hudson folyó felé. Egy mély szomorúság vett erőt rajta, „Nem fogom látni a gyerekemet fölnőni. Rájöttem, mi az életem célja, jó apa szeretnék lenni.” A kutatások azt mutatták, hogy a férfiak sokkal emberibbek, mint ahogy azt a nők gondolják. Még annál is emberibbek, ahogy mi gondolkodunk magunkról. Sokkal érzőbb és normálisabbak vagyunk. Ez derült ki. (47:30)
Elégedettség a házassággal – nőknél

Most mondom a nőket. Ezt csak úgy gyorsan átfutjuk, mert ez… „Lényegtelen.” Nem? Hát ha ilyen nagyszerű lények is ülnek köztünk, mint a férfiak, hát akkor gyorsan elintézzük és megyünk tovább. Szó sincs róla, csak tudjátok, van bennem egy, egy nagy öröm, hogy itt nem csak nők vannak, ennek én nagyon-nagyon örülök. Azt tudjátok, nemsokára ide állunk Török Péterrel, ő tudjátok, aki a kutatás vezetője, és be fogunk számolni nektek a kutatásokról. Minden, minden… elmondjuk, hogy mi derült ki. Meg akarjuk ezzel is köszönni azt, hogy kitöltöttétek az adatlapot, vagy tesztet. Nem teszt az, hanem… kérdőívet. El szeretnénk mondani, hogy mi derült ki rólunk. Nagyon érdekes, nagyon, én már tudom. És hogy az külön örömet okoz nekem, hogy körülbelül úgy 2/3 – 1/3 arányban itt férfiak is vannak. Óriási, ez nagyon nagy dolog, nagyon. Szóval Zimbardótól hallottam egy előadást. Ezt most közbevessem? Közbevetem… „Ne!” A nők. Téged érdekel, hogy mi van veletek, ugye? Jól, jól gondoltam? Jól. Akkor utána elmondom, hogy ne fájjon neked a türelem hiánya, a jellembeli apró kis karc. Na szóval. Jó, akkor a feleségek, és utána elmondom, hogy mit mondott Zimbardo a férfiakról. Azért, hogy ne örüljünk olyan sokáig, na. A feleségek, mitől boldog egy feleség? Hmm! (49:30)

1. Barátság.

Első… (nevetés – szerk.) Hát ti tényleg azt várjátok, hogy én mondjam. Ez na… ez lehangoló. Az első a barátság. Ú, ti olyan rémülten néztetek rám. Tehát a nő: „A férfi a barátom. Társam, barátom.”

2. A férfi hozzájárul a személyes fejlődésemhez.

Már itt elválik, hogy mitől éli boldognak magát a társkapcsolatban a nő és a férfi, mert a nő azt mondja, nagyon érdekes ez, akárhogy is, akármit gondolunk, hogy a férfi hozzájárul a személyes fejlődésemhez. Milyen mély az a kulturális örökség, ami a nők alávetettségének még a sodra, még a múltja, még a háttere. Hiába vagyunk XXI. század. A XXI. század elején is nagyon sok nő még mindig hordozza magában annak a kulturális hullámverését, hogy 50 évvel ezelőtt még örülhettetek, ha szavazni lehetett. Hogy Svájcban ha jól emlékszem a 70-es években adták meg a nőknek a szavazati jogot. Ugye, valahogy így van? Hatvanvalahányban? Pont ott voltál, ugye, mikor… és épp, mikor adták, ott rögtön te kaptál is belőle, elcsíptél egyet. Jó. Szóval. (51:00)

Az emberi lélek az sokkal lassabban változik, mint ahogyan a kultúrát tudjuk változtatni. Ezért, ezt a férfiaknak volna érdemes nagyon tudni. Igenis a legtöbb nő, főleg azok, akiket azért vettél el, mert olyan női még. Tehát hogyha a vállalat igazgatónőjét vetted el, hogy neked ne kelljen annyit dolgozni, akkor hagyd a csudába az egészet, de… De tényleg, de hogyha te még egy olyan nőt vettél el, aki, aki úgy, úgy… tehát akinek a melle nem egy stratégiai eszköz… Igen, igen, tehát hogy még úgy láttál a nőben valamit, ami, ami úgy más, mint te, tehát ha te még egy ilyen archaikusabb férfi vagy, hogy rácsodálkoztál, akkor de fontos… Tudjátok, (Ez jó. Ez jó. Jó, ezt majd elmondom, ez a férfiak. Látod, nem tudtam elmondani, és így beszorult nekem. Most itt van valahol. Ezt nagyon… Csak úgy mutatom neked, hogy milyen az, mikor így valami beszorul. Na.) (52:15)

De fontos lenne nekünk férfiaknak tudni, hogy miközben lehet, hogy rettenetesen zavar minket a feminizmus – a férfiakat általában zavarja, főleg az a harcos, az a huuöö… igen, ez a fütyilevágós feminizmus. Tehát te még egy olyan valakibe próbáltál beleszeretni, aki egy női karakter, nem a munkaerőpiac élharcosa, beleszerettél, akkor igenis, hogyha te tényleg egy nőt akartál magad mellé, akkor nagyon fontos, hogy tudd, hogy az ő boldogságához nagyon is hozzá tudsz járulni azzal, hogyha az ő személyes kibontakozását társként támogatod. „Már megint milyen hülye ötlet ez?” ugye, mondja sok férfi. A nők olyan aranyosak szoktak lenni, ilyen finoman, kedvesen így próbálják ilyen… bedobják. Hogy nem az, hogy „Nesze!”, a férfi mondja azt, hogy „Nesze! Ezt szagold meg!” Nem, a nő úgy csinálja, hogy csak úgy odahelyezi, és akkor „De érdekes az illat! Hát mi ez?” Ugye, és akkor a nő kapott teret, hogy elmondja. „Jaj, tudod drágám, az jutott eszembe, csak úgy… persze munka közben, dolgoztam sokat, és csak úgy fölvillant, és aztán megint dolgoztam, sok pénzt fogok hazahozni…, hogy úgy elmennék egy…” (nevetés – szerk.) Egész elszakadtam a földtől így a… és akkor itt jön egy tanfolyam, vagy egy tréningnek a megnevezése. „Arra gondoltam, drágám, én arra gondoltam, csak úgy eszembe jutott…” Ez az tudjátok, mikor úgy benn van a szoba sarkában egy szál virág, s úgy (szippantgat – szerk.) s a nő így beveti. „Te, úgy arra gondoltam, hogy el… most végül is január van, most a második félévben tudod indulnak ilyen „Hogyan főzzünk a férjeinknek nagyon finom ebédeket” tanfolyam. – Mennyibe kerül? Már megint micsoda hülyeség ez! Szeptembertől a hogyan főzzünk finom vacsorákat tanfolyamra jártál.” (54:55)

Na, tehát a második pont a női boldogsághoz, hogy a férfi társként hozzájárul a nő személyes fejlődéséhez. Azt nem kell állandóan kiharcolni meg kiverekedni. Hogy a férfi tudja, a nő ott kezd kibontakozni, de persze ha társ és elkötelezett, tik-tik-tik-tik, tehát nyilván egy rendszer részeként beszélünk erről, vissza fog jönni. A nő ki fog virulni, nagyon szeret főzni, egyre jobban főz, lehet hívni a haverokat. (55:35)

3. Érzelmi támogatás.


A harmadik, ami a nők boldogságát hozza, az érzelmi támogatás. Nem egyszerűen csak „Tudod, hogy számíthatsz rám.” Jaj, hát a férfiaknak tudjátok, mi… Jaj, hát ezt el… Tehát a nők azt tudják, csak mi férfiak nem szoktunk rá reflektálni, hogy mi férfiak, hogy mikor a nő már provokálja a férfit… „De most mondd meg, mondd meg, hogyha az se jó, meg ez se jó, akkor miért pont engem vettél el?” S akkor úgy végül úgy azt mondja a férfi „Jó, hát nem véletlen, hogy téged vettelek el, nem véletlen.” Ezt kifejezetten gyakran. „Szerinted véletlen?” Az még jobb, mikor kérdi. „Szerinted véletlen akkor, hogy elvettelek? Hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni. Véletlen?” Ez nem érzelmi támogatás. Ez csak úgy egy lépés a megértés felé. Nem néztem le senkit, csak azért… (A negyedik pont az, amit a legtöbb férfi gondol, hogy a nőnek ez kell. Hogy?) (56:55)

4. A biztonság.

Biztonság. Ha jegyesekkel beszélek, akkor majdnem mindig az első helyre kerül. „Mit várhat a feleségem? – Biztonságot.” Csak a negyedik. Fejlődés, társlét, érzelmi támogatás, és csak utána a biztonság. H-hm! Rendben van, és ötödik ponton futott be… (57:25)

5. Az anyaság.

(…)
A boldogtalanság okai

Na most, nézzük meg, ami külön izgalmas, hogy nem ezeknek a hiánya okozza a legnagyobb boldogtalanságot. Ez megint egy hiedelmünk lehet, hogy tehát akkor hogyha ezek hiányoznak, akkor leszek nagyon boldogtalan, mert nem így van. Kifejezetten más szempontok okozzák rögtön a boldogtalanságunkat, mondom ezeket is. Mi kerülhet az első helyre? (…) Csak várok egy kicsit, hogy… nem kell mondani, csak hogy hátha eszetekbe jut valami jó. S miért ne jutna eszetekbe? Hmm. Mitől vagytok boldogtalanok? H-hm, h-hm. (58:30)

1. Szexuális problémák.

Ha azt kérdezik a kutatók, mi az, ami nagyon boldogtalanná tesz téged, akkor a férfiak és nők is egyaránt azt mondják, hogy a szexuális problémák. Ez nagyon elöl van, így lehetne mondani. A szexuális problémák okozta boldogtalanság nagyon elöl van, könnyen és gyorsan tematizálódik. Márpedig abból van bőven. (59:00)

2. Anyagi problémák.

A férfiak és nők egyaránt azt mondták, nyilván ez van elől, ez nagyon gyorsan szóba kerül. Anyagi problémák.

3. A gyerekek magatartása. (férfiaknál)

A férfiaknál a gyerekek magatartása. És mi a nőknél?

3. A férfiak magatartása (nőknél)


Tényleg, pontosan így van. A férfiak magatartása.

Most ehhez hadd mondjak, nem a harmadikhoz, az első kettőhöz, tehát szexuális problémák, anyagi problémák. Házas csoportokkal most már majdnem… hát az már bizony régóta, majdnem 20 éve van élményem. Megrendítő, megrendítő az… két dolognak a tapasztalatát szeretném idehozni, ami miközben elvileg XXI. század, meg 3. évezred, aközben…

Az egyik a férfiak szexuális kiszolgáltatottsága a házastársi kapcsolatban, ami nem tematizálódik még eléggé, hanem rejtett módokon nyilatkozik meg. Hát ha egy férfi (Egészségedre! Na, talán nem véletlen, ugye?) ha egy férfi, ha egy férfi azt kell, hogy megélje, hogy a felesége Hálaadás napján van vele együtt – ugye Magyarországon olyan nincs. Szerintetek, most elmondok egy képet, hogy ez szerintetek mennyire valószínű? Képzeljük el, hogy van egy jó buli, kicsit ilyen kocsmás, táncos, minden, ott a férfi megy és már nagyon kell WC-re mennie. Képzeljük el azt a jelenetet, hogy a férfi bemegy a WC-re, lehúzza a sliccet, bejön egy másik férfi, történetesen a haverja, s lehúzza a sliccét, jó közel állnak egymáshoz, hát barátok. Akkor azt mondja a pasi így háttal, így per tangentem, hogy „Te tudod, hogy már egy éve nincs semmi köztünk az asszonnyal?” Mire a másik azt mondja „Ne is beszélj, én is így vagyok vele.” Ez mennyire volt reális? („Nem! Nem!” Ez jó. Jó, hát te egy nagyon képzett nőszemély vagy. Azt mondja „A beszélgetés nem volt reális, a pisilés igen.” Nagyon köszönöm. Köszönöm ezt az érdekes és értékes distinkciót, ahogy a magyar mondja. Hát hogy, vagy mikor, vagy hogy tematizálódik az, hogy férfiak összejönnek, és úgy három sör között úgy jól elmondják, hogy „Én három hete nem voltam… - Én három éve… - Én 32 éve…” s közben nagyokat iszogatnak, jó bátran, férfiasan? Kussolunk. Hát nem, nem jön ez így elő. (62:30)

Hanem a férfiak nagyon sajátos, a mi kultúrvilágunkban, most nyilván magunkról beszélek, ebben a kultúrvilágban a mi szexuális kiszolgáltatottságunk egyszerűen kerülőutakon tünetekben jön elő. Például, hogy a férfi megcsalja a feleségét, mint egy sajátos tünet. A férfi elkezd inni, mint egy sajátos tünet. A férfi elkezd a haverjaival akármit csinálni, mert ott legalább van valami érzelmi meleg, ott nem kell megküzdeni. Hát miért, ha egy férfi a házasságban szeretne együtt lenni a társával, s a nő azt mondja, hogy „Nem.”, akkor mi van? Akkor nincs, nincs. Hát két kultúrember él együtt a mi kultúránkban, akkor a férfi azt mondja, hogy hát akkor prr! prr! Szerintem elolvasok egy tanulmányt az atomfizikáról. Végül is azt, azt lehet, így este 11-kor az bőven két klikkelés és akkor… Marha érdekes egy fekete lyukról olvasni, hogy… Egy mentségem van, erre nem készültem, tehát ez… hanem ez így jön, ez lehet, hogy egy még ijesztőbb, majd, majd blogoltok róla biztos. „Na, izé, megint alulmúlta magát, jól van. Meddig tűri őt az egyház? Meg vannak tévesztve a püspökök.” Na. Tehát az egyik, amiről beszélni kéne, ami nem tárul föl a maga végtelen egyszerűségében, a férfiak szexuális kiszolgáltatottsága. (64:35)

Itt most nem akarom ezt most keverni-kavarni, most de miért van, de nyilván minden nő rögtön öt dolgot tud mondani. „Na, de velem ez így van, és azért van, és úgy van…” Világos, világos. Nem ítélkezés, moralizálás, nem t’om mi bármelyik nő felé. Csak mondom, tehát csak a jelenséget kimondom. És azt… na hát… na jó. Van párja is, ugyanolyan fájdalmas, és ugyanúgy nem jön elő. Nem jön elő, mert a nők ugyanúgy szégyenkeznek miatta, és inkább nem beszélnek róla. Ez már régen nem az, hogy a férfi nem t’om én agresszív, vagy iszik, vagy esetleg bántalmaz, arról sokkal előbb. Hanem az, hogy a mi kultúránkban nagyon sajátosan a férfiak amikor a nők elkezdenek…, főleg, mikor már gyerekeket szülnek, már nincsen állásuk, nincsen önálló pénzkeresetük, akkor elkezdenek pénzügyileg függeni a férfiaktól. Erről ugyanúgy nem esik elég szó, hogy ennek micsoda döbbenetes kapcsolatot romboló hatása van. Mondhat az a férfi, akárhogy kommunikálhatsz, hogy „Szeretlek!”, hogyha nálad van a bankkártya, és a feleségnek minden nap úgy kell kuncsorogni, hogy „Te, nem felejtetted el, hogy… Betettél a fiókba 3000-et, mert szeretnék… be kell fizetni…” Ahogy a férfi megy, a kanossza-járásában van a szexért, úgy sokszor a nő járja a maga kanosszáját a pénzért. Igen, igen, és akármit mondhatunk, hogy akkor így társ, meg úgy kommunikálunk, meg álmomban is fölébredek és 11 pontot elmondok a pozitív izékről, és ott van ez a két rettenetes kiszolgáltatottság. Sok év, nagyon mély kapcsolat és bizalom kell ahhoz, hogy egyáltalán ezek a témák előjöjjenek. Hogy mit él át egy férfi a sorozatos visszautasítástól, vagy hogy egy nő mit él át az anyagi kiszolgáltatottságtól, miközben őneki is van diplomája. Őneki is, ő is tudott pénzt keresni, most is tudna, most is… a közös gyerekeket neveli. (67:10)

Rendben van így az egyensúly? „Nincs.”, azt mondja, nincs. Kiket bántottam? Most té… Na jó, de most próbáltam se egyikre, se másikra nagyobb súlyt helyezni, csak elmondtam, hogy itt ez, ott meg az, és de érdekes, hogy a férfiak és a nők ezt mondják, az két nagy nehézségünk: szexuális problémák – ugye és ebben minden benne van – és az anyagi problémák. Az nem csak az, hogy nehéz a gazdasági helyzet és kevesebb a pénz, mint volt két éve, ez nem csak erről szól. Hanem hogy, hogy nyúlunk a pénzhez? Hogy osztjuk el, ki mikor milyen szabadon nyúl hozzá, és a többi, és a többi. A gyakorlatból ez a két dolog emelkedik ki nagyon, rettenetesen fájóan. Énnekem könnyű, nekem könnyű, mert én egyiket sem élem meg. De ez a két dolog tud rettenetesen szíven ütni, ahogy ezt hallom, nagyon szíven üt, és mind a kettőt a másik fél szívesen bagatellizálja. Tehát a nők, hogy „Jó, jó, hát… ó, hát most mit számít.” És a férfiak is „Hát miért, van, van mindig enni, meg ruha, meg meleg, meg karácsonyfa is volt idén is, most…” Ez ennél sokkal komolyabb kérdés, főleg ha tudjuk, hogy a boldogsághoz az járul hozzá, hogy társak vagyunk. Hogy intimitás van, hogy összetarozunk, hogy számíthatunk egymásra. (69:00)

Tudjátok, ugye sokfelé megyek előadásokat tartani. Elkezdem ezt a két témát mondani, döbbenetes az a fájdalom, amit az arcotokon látok. Látom az arcotokat, de nem úgy, hogy… szóval úgy látom, hogy látszik, hogy fáj nektek is, hogy úgy megy, megy az élet, ú, hogy ez hogy volt és… Látom az arcotokat, úgyhogy huszonötször meggondolom, hogy ezt a két témát elővegyem-e. Legkomolyabban, ezt így az ember bedobja, és úú…, ezt nem lehet csak úgy bedobni, tehát akkor ágyazzunk meg neki, meg akkor… Tényleg így van. Nem, hát most ez olyan mély fájdalmakat tud előhozni, hogy így, így látom rajtatok. Énnekem könnyű, én élek boldogan. (70:00)

Ez volt az elégedetlenséget okozó tényező. Hát most… híí! Itt az idő. Nem, nem. Hó, akkor elmondok egy történetet a végére. Azt, így, így, a történet. Jól van.
Történet a filmrendezőről, akinek leégett a háza

Hallottam egy előadást. Egy filmrendező ott, ahol ő él, ott neves filmeket készít, Cannes-i filmfesztiválon díjnyertes alkotása volt, és a többi, és a többi. A családi házukban élt, és a családi házuk porrá égett. És ő ráadásul egy olyan gyűjtögető pasi volt. Tehát filmek, kópiák, egyetlen példányok, fényképek, fotók, családi képek, levelek, levelezések, minden ott volt a házban, és 2-3 óra alatt porrá égett neki minden. Egy férfi, aki több, mint 60 éves. 8 nappal utána egy előadáson a következőt mondta. „Mikor végül elkezdtem fotózni az üszkössé vált háznak a romjait, és kiteregettem a még valamennyire megmaradt fotókat a földre, akkor eszembe jutott egy gondolat. Ezt még az apám meg az anyám mondta régen. Amikor valami nehéz dolog történt a családban, mindig azt mondták. <<Fiam, ebből a rosszból próbálj meg kihozni valami nagyon jót. Ebből a rosszból most hozzál ki valami nagyon jót.>> 8 nappal ezelőtt vesztettem el mindenemet házastul, emlékestül, az életművemestül, mindenestül. És ez egy nagyon fontos gondolat, amit szeretnék most különösen is kimondani. Ez pedig az, hogy a boldogságnak, vagy a boldoggá levésnek van egy praktikus kulcsa. Nem az egyetlen, meg nem t’om, de egy fontos kulcsa. Ez pedig az, hogy tudok megfelelő dologra, szempontra fókuszálni, összpontosítani.”

Ez a férfi, mikor 8 nappal a minden vagyonának, mindennek az elvesztése után azt mondja. „Mikor ott álltam az üszkös romoknál, eszembe jutott apám és anyám, akik otthon azt mondták, hogy hát valami rossz, ebből most valami nagyon jót kellene kihozni.” Ez a férfi elkezdett erre összpontosítani. Ez a férfi egy boldog ember, boldog ember. 8 nappal a mindene elvesztése után is boldog ember, és egyre boldogabbnak is fogja érezni magát. Most persze ez nagyon fájhat neki, a veszteség az veszteség, de a veszteség átélésének az óráiban máris elkezdett valami nagyon jóra összpontosítani. Az első lépés ilyen értelemben – most ha gyakorlatiasak szeretnénk lenni – hogy megtanulunk tudatosan valami olyasmire összpontosítani, ami segít bennünket abban, hogy reálisan… Reálisak maradjunk, és közben boldog emberré tudjunk válni, olyasmire összpontosíttok. Ha csak úgy hagyom, „Most így, most úgy…” Áááá! Ugye a második pont abban a gondolatsorban, hogy a jól-lét elemei, az elmélyülés. Az elmélyülés mivel kezdődik? Hogy tudok összpontosítani valamire, ami növel engem. Összpontosítani. (74:20)

Na jó, hmm. Nem kerültünk egyensúlyba, még mindig fáj. Jó papnak lenni se olyan jó. Na, jól van. Jó, befejezem. Szeretne-e valaki hirdetni? (74:45)