Sématerápia 4. - Bizalmatlanság-visszaélés séma

Sématerápia ismétlés

Akkor már ismétlek is. Ma két új sémát szeretnék elmondani, de nem ígérem, hogy elmondom, csak szeretném! Térjünk vissza akkor a másodikra. Második sémánk, a bizalmatlanság-visszaélés séma, így hívják. Hát..hmm… mert mindent lefordítok, ez a mániám, mert magyarul is lehet. Tehát bizalmatlanság-visszaélés séma, és akkor emlékeztek a történetre, Dr. Bubóhoz megy valaki, és ott Ursula doktornőt találja. Elmondhatjuk, hogy mi az amit, aki ebben a sémában van állandóan átél. Állandóan olyasmit él át, hogy neki hazudnak, őt becsapják, megkárosítják, bántalmazzák, kihasználják, manipulálják és közben, ahogyan ezt átéli, olyan benyomásai is van, hogy ez is csak vele történik meg. És ugye tudjuk, hogy a sémának négy része van, úgy má' most már csak így mondom. Tényleg milyen jó… első rész… második... harmadik… negyedik rész.(szalad a négy székcsoport között-szerk.) Háh.. Csak ugye tudnánk, hogy melyik ez első, második. Első rész emlékek! (szalad-szerk.) Második rész... (Nem bólogatni kell drágáim!) Ah… érzelmek! (Szalad tovább-szerk.) Gondolatok! (szalad tovább-szerk.) Tiétek a legnehezebb! Testi érzetek, így van! Fizikai állapotok, testi érzések, jó! Na ez, milyen jó ez, így fogunk. Ma minden, mindenből négy pontot fogok csinálni! Kicsit melós lesz, de majd menet közbe gyúrom. Nem is fogjátok észrevenni, csak mindenből négy lesz, ha-ha. Oké. Oké. Ez a, ez a, ebből a négyből áll össze egy séma, és akkor azt is tudjuk, hogy a cselekvés, a magatartásmód nem része a sémának, hanem válasz a sémára. Három fajta. (Most ott kezdem! Ti figyeljetek, hátha kihagynak valamit és jelezzétek!) Első… belemegyek a séma logika alapján vagyok. Jó! (szalad-szerk.) Második… elkerülés. (szalad tovább-szerk.) Harmadik… túlkompenzálás. (szalad tovább-szerk.) Negyedik… nincs! Ez a jó válasz, köszönöm! Huh, nagyon melós lesz ma. (liheg-szerk.) Ah, jóh, jóh, jó. (11:37)

Bizalmatlanság-visszaélés séma

Akkor hát a bizalmatlanság-visszaélés séma, de jó, hogy van ez a bizalmatlanság-visszaélés séma. Akkor is aktiválódik, amikor az a helyzet realitásából vagy egy kapcsolat valóságából nem következik, de aktiválódik. Minél sérültebb vagyok, annál gyakrabban aktiválódik, annál többször hívódik elő, és annál mélyebben és hosszabb ideig határoz meg. Oké. Egy picit elismételném, hogy mit lehet ezzel a sémával kapcsolatban tenni. Picit felsorolás szerű. (Tényleg lihegek itt, mindek kell futni?) Egy picit fölsorolás szerű lesz, de hogy ha valaki fölismerete magában, hogy „Na én asszem rám ez a séma…” Akkor mindegyik mondatnak súlya és jelentősége van. Tehát nézzük el, hogy talán néha egy picit fölsorolás szerű, mert akinek ez fontos, őneki, lehet, hogy pont valamelyik, amelyiket most pont lazán kihagynánk, ott tudna nekiindulni valahogy a növekedésnek, gyógyulásnak vagy a fejlődésnek. Ezért inkább legyen száraz, de jó, tápláló! Na azt mondja… Ugye nem nevettek ki? (13:02)

1. Megtanulni, hogy vannak rendes emberek, de ők is néha rendetlenek.

Az első, megtanulni azt, hogy vannak rendesek. Létezik olyan, hogy rendes ember. Most jön a feketeleves. A rendes is néha rendetlenek. Ugye? És amikor a rendesek vagy rendesnek tűnők is, úgyis bizalmatlan vagyok, de szavazok valamennyi bizalmat, és kiderül, hogy… Na, az szokott akkor egy ilyen végső pont lenni, megint kiderült, hogy a világ ilyen… az emberek már csak ilyenek… az össze férfi ilyen… a nőkről most nem mondok semmit. Jó, következő.

2. Tudni megvédeni magunkat.

Tudni megvédeni magamat, abba az esetbe, ha belemegyek a séma által diktált logikába. Ugye, mindig olyan partnert választanék, aki bántalmaz engem, így, úgy, amúgy. Akkor óriási dolog, ha készség szinten meg tudom magamat védeni, tudok határokat mutatni. Emlékeztek, amikor a gyakorlatot mutattam a harcosról? A harcos! Ezt is lehet gyakorolni! Segítő foglalkozásúaknak ezt meg szoktam mutatni. Hogyan kell gyakorolni azt, hogy ha valaki nem tud határokat tartani, hogy azt hogy csinálja! A harcos karakterét, őstípusát érdemes magunkba fölszítani! Mutatom! Ez ma egy ilyen… (harcos kiáltás és mozdulat-szerk.) Bizony-bizony, nem egyszer, biztos ismeritek ezt, a támadásból való menekülésnek a kulcsa, mi? Hogy a potenciális áldozat tud kiabálni. És akit ez a séma, nagyon maga alá gyűr, mikor még lenne esély vagy menekülni, akár kiabálni. Őneki hang se jön ki a torkán. És az nem csak a stresszhelyzet vagy a nyomás miatt lehet, hanem a sémának a hatása miatt is. Ezért érdemes ezt a gyakorlatot addig gyakorolni. Most már tavaszodik, kössétek össze egy kirándulással! Legkomolyabban!! És ott-ott-ott és érezd, ahogy így gráágzzzs-gzzs és akko’ egyik hegy, másik hegy, harmadik hegy és akkor onnan vissza. Tehát három hegyen túl kiabálj! El se tudom mondani, hogy mennyire felszabadító, hogy ha megengeded magadnak, hogy annyira kiabálj, ahogy csak bírsz! Ezt is megrendítőnek tartom, itt vagyunk emberek és tíz éveket élünk úgy, hogy a hangunkat sose eresztjük úgy igazán ki. Hát hogy? Az egy készség! Nem kell használni, csak tudni, hogy az van! Ez jó nem? ( Jaj, nem tudom min derültök?) Na jó… szóval… tehát! Alapállás! Ghhrrr! Megvan. Tehát, tudni magamat megvédeni. (16:30)

3. Megtanulni kiállni magunkért agresszivitás nélkül.

Következő, kiállni magamért, de ne mások rovására vagy kárára. Ugyanis, ugye ha a sémát túlkompenzálom, akkor fütyülök rád és én magam is nagyon könnyen agresszorrá válok. Ugye akkor fütyülök rád és túlkompenzálom. Értjük…

4. Nem vizsgáztatni a másikat.

Következő, ne próbáztassunk másokat! Akár a bensőséges kapcsolatban, ne vizsgáztassuk őket, hogy most tényleg megbízható-e vagy nem, mert nem. (nevet-szerk.) Hát minek ezt annyira vizsgálgatni? Hát, hogyha sikerült egy megfelelő embert választanod, akkor ő megbízható többé-kevésbé, és néha nem. A vizsgáztatástól csak rosszul lesztek. Oké.

5. „Intimitás felé való lépegetés”.

Meghitt kapcsolatban vállalni, finoman, lépésről-lépésre, sokszor egy egész élet is kevés hozzá, merni föltárni magam és kiszolgáltatott helyzetben tudni maradni. Ugye ez az intimitás felé való lépegetés. (17:40)

6. Nincs okunk a szégyenkezésre.

Aztán. Sokszor a bántalmazott nagyon szégyelli, ami vele történt. Nem egyszer annak a föloldása, hogy nincs okod a szégyenkezésre! Hogy ha valakinek oka lenne a szégyenkezésre, az az, aki ezt veled tette. Nincs okod a szégyenkezésre! A szégyen itt egy parazita érzése, egy helyettesítő érzés. És ide jön a következő:

7. Arra haragudni, aki megérdemli

Megtanulni haragudni arra a valakire, aki ezt vagy azt elkövette veled vagy visszaélt veled. Őrá tudni haragudni, és nem szégyenkezni vele kapcsolatosan vagy a világ felé. Ehhez kapcsolódik az:

8. Romboló jogosultságaimat visszafogni

Megtanulni visszavonni a haragot azoktól a személyektől, helyektől, ahova nem való. És itt behoztuk, amit Böszörményi Nagy Iván annyira világosan mond: „Léteik olyan, hogy romboló jogosultság.” Valakinek nagyon sok a fájdalma, sérelme, akkor tele van romboló jogosultság kártyákkal és bárhol, bárkinél beváltja és még mindig marad egy csomó. Tehát akkor ott váltom be a sérelmeimből fakadó indulatomat, ahol tulajdonképpen menedékre találhatnék, ahol emberi kapcsolataim tudnának kialakulni, ahol... ahol… ahol… Ugye ha a séma a markába kaparít, akkor önsorsrontó életet fogok élni, kisebb vagy nagyobb mértékben. Rendben… rendben… rendben… (19:19)

9. Megtanulni, hogy a jó is tud erős lenni.

Hogyha túlkompenzálom a sémát, az is gyógyító hatású tud lenni, ha egy kicsit megtérsz. Akkor kicsit rádöbbensz: „Te jó ég, az erkölcsi érzékemet egészen elveszítettem! Annyira jogosnak tartottam, hogy ha velem ezt csinálták, akkor nem is jogom van!”. Ehhez ugye életfilozófia is társulhat, az pedig így szól, vagy te vagy én! Hát ezt tanultam meg, vagy te vagy én! Győztes-vesztes. Győztes-vesztes. Erős-gyönge. Gyönge-erős. Akkor inkább én leszek az erős! Én leszek a győztes! Akkor neked vesztesnek kell lenni! Bele ivódhat a logikába. És itt jön még egy nagyon finom dolog, ezt de jó ha ezt megértjük! Aki ebben a sémában van, úgy látja az embertársait, beleértve magát is, hogy az erősek, az erő együtt jár azzal, hogy valaki rossz. A gyöngeség pedig együtt jár azzal, hogy valaki jó. Tehát a jók gyöngék is! És a Húsvéttal nem nagyon tud mit kezdeni. Hát most mit kezdjek, hát most mit kezdjek? Most akkor gyönge volt, áhh, gyönge volt. A jók gyöngék. Ő nagyon sajátosan, minthogyha a kereszténység is ezzel az üzenettel erősítené meg, a saját téveszméjében. Igen, igen. Hát a kereszténység is ezt mondja. A jók úgy tűnik, hogy gyöngék, a rosszak az erősek. Tehát megtanulni azt, hogy a jó is tud erős lenni és, hogy mi a rossznak a gyöngéje. Ezért nem kell… Most így mondom egyszerűen. Ha győzni akarunk, nem kell a rosszak közé állni! Nem véletlen azért a liturgia gyönyörű, ahogy mondja: „Győzött a világ fölött!” vagy „Győzött a rossz fölött!”. Ahá. Jó. Rendben. Ezt nem is ragozom. Nézzük a következőt! Háh… háh… háh… Izgalmas dolgok jönnek! (21:35)

Érzelmektől való megfosztottság séma

Érzelemtől, érzelmektől való megfosztottság, ez a séma neve. Érzelmektől való megfosztottság séma. Depriváció, de hát ezt, minek ezt a szót? Olyan boldog vagyok nélküle is. Tehát érzelmektől való megfosztottság.

1. Belemegyek a séma logikájába - olyan partnert keresek, aki az érzelmei szükségleteimet nem tölti be

Mi történik vele, hogyha belemegy a séma logikájába? Olyan társat, partnert fogsz keresni (ez nem egy ráolvasás! Olyat fogsz keresni… a kezemet nézzed… visszafelé számolok… 10… 9… és mire ránézel arra a valakire, aki olyan lesz…) hogy az érzelmeidet nem tölti be! Ugye ha belemegyek a séma logikájába, olyan személyt választok, aki az érzelmeimet nem tölti be, alapvető érzelmi szükségleteimet, esetleg alapvető érzelemi - fizikai szükségletemet, gondoskodásra, megértésre, empátiára, odafordulásra, alapvető érzelmi szükségleteimet nem betöltő társat keresek és választok. Utána persze szenvedek ettől. Vagy igen, vagy nem, kisebb-nagyobb mértékben, ebbe majd belemegyünk. (22:53)

2. Próbálom elkerülni a sémát – nem keresek magamnak partnert

Mi történik akkor, ha próbálom a sémát nem aktívvé tenni magamban? Nem keresek partnert, egyáltalán nem keresek magamnak partnert. Távol tartom magam az olyan kapcsolatoktól, ahol egyáltalán felmerülhet, hogy te érzelmileg gondoskodással, segítségnyújtással, együttérzéssel felém kellene, hogy forduljál a kapcsolat logikája szerint.

3. Túlkompenzálom – nagyon követelőző leszek

És a harmadik amikor túlkompenzálom, hogy nagyon követelőző leszek. Azt gondolom, hogy a te dolgod az, hogy engem boldoggá tegyél. Emlékeztek? A házassággal kapcsolatos mítoszoknál beszéltünk erről, hogy a férjemnek vagy feleségemnek az a dolga, hogy engem boldoggá tegyen, mert hogy, hát ő állt ott az oltárnál. A papon kívül ő volt ott. Most a papot hagyjuk, tehát most nem tudom, hogy kire nézzek még. És ugye akkor a séma alapján följogosítva érzem magam, hogy na hát, na… na… na…, há’ má’ este kilenc van… és… és… és…oké. (24:02)

Történet a vietnámi katonáról…

Elmondok egy történetet, amit néhány héttel ezelőtt a misén elmondtam. Mhü-hü-hü-hü. Egy vietnámi veterán hazatér. Leszáll a repüj… jepüjő gépe és az első dolga, hogy fölhívja a szüleit. És a szüleinek a telefonba azt mondja: -„Apa, anya leszállt a gép és nemsokára hazaérek, de van egy nagyon fontos mondanivalóm. Ez pedig az, hogy egy barátom is velem van. Nagyon szeretném, hogy ha velünk lakhatna.” Egyszerre örülnek a szülők, egyszerre megdöbbennek, miért mér ki ő vagy hogy? -„Hát apa az a helyzet, meg anya, hogy ő aknára lépett a háborúban és hát levágta az akna az egyik kezét, meg az egyik lábát, dehogy nincs hova mennie. És arra van szüksége, hogy mi befogadjuk és én megígértem neki, hogy jöhet hozzánk.” Akkor az apa hallgat egy picit, de az anya gyorsabban visszatér a beszédjéhez. –„De ne hát fiacskám. Úgy örülünk, hogy megjöttél! Gyere haza, aztán majd megbeszéljük a dolgot.” De a férfi még utoljára is ezt mondja: -„ De nem nem nem, nincs hova mennie. Most itt vagyunk. Hogy akkor mehetünk mind a ketten?” És akkor az apa is már magához tért és azt mondja: „Fiam, majd kap valami segítséget. Majd valahogy mi is támogatjuk őt, ha nagyon akarod. Gyere haza, várunk!”. És akkor eltelik fél nap és a fiú nem érkezik haza. És eltelik egy nap és a fiú még mindig nem érkezik haza. És egyszer csak csöngetnek a rendőrök, azt mondják, hogy el kellene jönni, oda ahova leszállt az a bizonyos gép, mert nagyon úgy tűnik, hogy a fiúk meghalt. Teljes döbbenettel, hát néhány órája ez előtt még az derült ki, hogy jön haza. És elmennek oda, abba a hullaházba, ahol ott fekszik a fiúk. És tényleg meghalt, és mielőbb bemennek, azt mondja nekik a rendőr: - „Hát sajnálattal kell közölnöm, de a fiúk leugrott a tizenötödik emeletről és szörnyethalt. Valószínű, hogy öngyilkosságot követett el, úgy tűnik, hogy az idegenkezűséget kizárhatjuk.” És akkor az apa és az anya odaáll és nézi a fiút. És legnagyobb megdöbbenésükre a fiúknak hiányzik egy keze, meg egy lába. (hosszú csönd-szerk.) (27:18)

Nem is könnyű megszólalni. Szerintem értelmetlen az a kérdés, hogy hatott rátok ez a történet? Mert nagyon-nagyon-nagyon ütős történet. Mikor először olvastam, úgy uhhh… ugye egy kicsit a vérnyomásom is lement tőle. De most csak úgy-úgy finoman, csak úgy óvatosan, ahogy megy bennünk valami folyamat. Nem véletlenül most mondtam el, ennél a sémánál ezt a történetet. Hogy ösztönösen is, hogyan halljuk ezt a, azt a storyt. Ugye úgy, hogy azért az anyjának és az apjának hát ugye, hogy nem így kellett volna válaszolni… Most sarkítok egy kicsit. Hogy milyen kicsin múlik egy emberi élet. Miért nem tudták azt mondani, hogy gyertek, aztán majd lesz valahogy!? Hogy milyen kicsin is múlik, hogy mennyire kellene nagyvonalúnak lenni. Vagy hát miért nem hallották meg a fiúknak a szavát, amit nem mondott ki? Csak ott volt a sorok között, hogy baj van vagy, hogy szükség van itt valamire! Segíts apa! Segíts anya! Úgy ebbe az irányba mennek el az érzéseink és a gondolataink, ezt gyanítom. Egyfelől, érthető módom, rám is nagy hat ez a történet. Nagyon! Amióta hallom dolgozik bennem, de most had álljak át egy picit a másik oldalra és had kérdezzem tőletek azt, hogy mi történt a fiúval? A fiúnak mire volt szüksége? Arra, hogy az apa és az anya, őt egyik kar és egyik láb nélkül is befogadja és szeresse, elfogadja és magáénak tartsa. Hogy lehetséges az, hogy a fiú, amikor hazaér, leszáll a repülőgéppel, az merül föl benne, hogy a szülei így nem fogják őt szeretni!? Hogy lehetséges az, hogy a fiúban nincs meg annak a bizonyossága, hogyha van egyetlen hely a világon, ahova hazamehetek így, anya és apa. Hiába vagyok egy 21 éves srác. Tudjuk, hogy a vietnámi-háborúban 19 év volt a halottaknak az átalag életkora, úgy mellesleg. Miért van az, hogy ez a fiú bizonytalanná vált abban, hogy a szülei nem fogják így őt elfogadni és befogadni. Hogy lehetséges ez? Miért nem azzal hívta fel aput és anyut, hogy apa, anya és zokoghatott volna, hogy itt vagyok! De inkább most mondom, nem akarom, hogy egyszerre, egyszerre csak úgy hirtelen lássátok! Itt vagyok, de képzeljétek ez történet! Mit tudom én, gyertek értem! Kérlek, jöjjetek értem, nem akarok így hazamenni! Itt, itt vagyok, jöjjetek! Megtehette volna a fiú? Biztos nagyon sok fiú megtette ezt, a történetben szereplő azonban nem! (30:55)

A séma jellemzői

És ezzel nagyon jól kifejezhetjük azt, hogy milyen érdekes például ennek a sémának a rejtettsége. Milyen könnyen gondolhatjuk azt, hogy itt egy érzéketlen apáról és anyáról van szó, akik megmenthették volna a fiúkat, és hogy-hogy nem vették ezt észre és érezték!? Közben pedig a fiú, most egy picit nyilván a példánk szerint ide hozva, egy érzelmi depriváció sémában is szenvedhet. Az érzelmi szükségleteit nem tudja sem kellően kifejezni, sem azokat közölni, sem azokat betölteni. Bizonytalannál válik abban, hogy az ő érzelmi szükségletei egyáltalán helyesek-e, jók-e, betölthetőek-e. Itt az alapvető gondoskodás, biztonság, hogy otthon leszek-e én így? Ez az érzelmektől való megfosztottság sémája. Persze nem tudom, hogy bennetek mi játszódott le, de a csöndből arra következtetek, hogy az a mi bennem is, mikor először elolvastam. Rettenetesen együttérző voltam a fiúval, nagyon megrendültem és még morális fölhangjai is lettek a történetnek. Már szinte fogadalmat is tettem, hogy „Feri! Most legyél rendesebb! Látod, milyen mik-mik-mik történhetnek!” Hogy ha egy picit hátrébb lépünk és ránézünk a fiúra, nagyon nagy kérdéseink lesznek. (32:44)

Az érzelmektől való megfosztottság séma az egyik leggyakoribb séma, ami csak van. És ráadásul az érzelmektől való megfosztottság sémában élő emberek valójában szinte a legkevésbé tudják azt, hogy ők egy séma foglyai. A sémáknak a logikája egyébként is az, hogy a sémákat és a séma által diktált önmagunkról alkotott képet, kapcsolatról, másikról, világról, Istenről alkotott képet igaznak tartjuk, igaznak tartjuk. És hogy igaznak tartjuk, ez megakadályoz bennünket abban, hogy egyáltalán felismerjünk, mint sémát. Hogy rádöbbenjünk, hogy ne, ne, várjunk csak! Hát ez a fiú akár mit, ezer lehetősége lett volna arra, hogy kifejezze a szükségleteit, az érzelmekre, gondoskodásra, segítségnyújtásra, együttérzésre való szükségletét! Semmi külső akadálya ennek nem volt, úgy látszik, hogy belső annál inkább! És amennyire mi milyen milyen milyen mélyen átálltunk a szülőkkel kritikus pontra, tulajdonképpen legalább ennyire tud rejtve maradni ennek a sémának a hatása. Föl sem fedezzük. (34:11)

A tünetek, most így mondom egyszerűen, aki ebben a sémában van: érzelmektől való megfosztottság. Azoktól az érzelmektől való megfosztottság, amikre szükségem lenne. Aki ebben a sémában van nem csakhogy nehezebben is ismerheti föl, hogy egy sémának a fogja, mint mások, ha a tünetek is homályosak. Nem olyan egyértelműek, hogy miért megyek mindig alkoholistához? Mér nem merek megházasodni? Mér mindig olyan nőkbe szeretek bele, akik nem jönnek hozzám? Mér mindig olyan férfiakba szeretek bele, akik házasok? Ezek elég ordító tünetek, nem? Ha alkoholbeteg leszek az is egy ordító tünet. De mikor valaki csak úgy úgy úgy napszámra ül ott, és egyszer csak valami, valahogy nincs jól, de nem tudja megragadni, hogy miért, tulajdonképpen miért, mér nem vagyok jól, valahogy mi? Mi? Nem tudom, csak olyan nem vagyok jól. Nem egyszer ez a séma. Az, ami okozza, a tünetek homályban maradnak, és homályosak maguk is. Ezért az illető nagyon gyakran nem is kér segítséget, mert úgy különösebben nem tudja megmondani, hogy mi baja, csak az érzelmi szükségletei betöltetlenek, hosszú távon. (35:27)

Betöltetlen érzelmi szükségletek három csoportja

Három nagy csoportja van a betöltetlen érzelemi szükségleteinknek, három.
Gondoskodás, gondoskodásra való szükséglet. Ide vehetjük azt, hogy figyelem, barátság, érzelmek, gondoskodás.
Második. Együttérzés, az együttérzésnek a nélkülözése. Megértés, együttérzés, odafigyelés és kölcsönösség.
Harmadik. A védelem nélkülözése. Emlékeztek mikor a hűségről beszéltünk, hogy olyan emberré szeretnénk válni, akinél te biztonságban lehetsz. Van egy belső világunk, ahova te visszatérhetsz, mint egy biztos helyre, mint egy oázisba, és én nem adlak ki téged, nem beszélek a hátad mögött rosszat. Társaságban nem gúnyolódom rólad, nem cikizlek. Se társaságba, se, se …. ez is a hűség része. Tehát, védelem nélkülözése. A másik megvéd, erősít, adott esetben tanácsot ad, segít. Ez a három nagy csoportja az érzelmektől való megfosztottság sémájában a nélkülözésnek. Oké. (36:56)

Történet a kiszolgáló feleségről…

Elmondok egy történetet. (Előtte iszom egy picit.) Képzeljünk el egy feleséget, előbb ér haza a munkából, mint a férje.(iszik-szerk.) Egészen természetesen főzi a vacsorát, hiszen mindig is az ő feladat és dolga volt. És ő ezt természetesnek is tartja hiszen, már otthon is látta, hogy az édesanyja hogyan főz. Ráadásul az édesanyja nagyon korán megtanította főzni. És már 12-13 évesen be-besegített az anyukájának, sőt, nagyon büszkék is voltak rá, mikor 15 évesen amikor középiskoládba íratták, egy teljes vasárnapi ebédet meg tudott egyedül főzni. így aztán hogy ő vacsorát főz a férjének egészen magától értetődő és természetes . És várja is haza a férjét, de tulajdonképpen elég jól megtanult egyedül lenni. Az utóbbi időben maga sem tudja, hogy mi a baj. Néha azt gondolja, hogy depressziós, de azért annyira nincsen rosszul, nincsenek alvászavarai, enni is tud. Akko’ néha azt gondolja, hogy csak úgy, egyszerűen nem látja elég pozitívan a világot. Mikor Feri atya beszél erről akkor kicsit felpezsdül, úgy fellelkesedik, hogy tényleg, tényleg, hát miért nem lehet így, mennyire igaza van, hogy lehet, hogy csak ennyi az egész, de aztán úgy valahogy megint visszasüllyed valahova. Most is csak úgy főz-főz, szinte automatikusan csinálja a dolgokat és akkor megérkezik a férje, leül. Tulajdonképpen puszit nem kap tőle, de már régen nem adnak puszit egymásnak. És akkor úgy köszöntik egy mást, szinte automatikusan rakja ki az ételt, tölti ki. A férje úgy mond valami köszönetet, de hát különösebben nem is jut el őhozzá. És akkor viszonylag beszéd nélkül megeszik. A férje is mond valamit, ő is úgy… (38:51)

Ahogy kezdi elpakolni a vacsorának a cuccait, érzi h tulajdonképpen mennyire fáradt, náthás, fáradt, náthás, ez picit beteg. Egy kicsit beteg, de ő nagyon jól megtanulta, azt hogy természetesen nem lehet kiszállni a munkából, hát ezeket az időszakokat, C-vitamin szed, sokat. Megtanulta azt, hogy hogyan tudja elkerülni, azt hogy leessék a talpáról. És hát nyilvánvaló ezt nem teheti meg, már a gyerek miatt se, és aztán mikor úgy nekiáll mosogatni, a férje még ott ül az asztalnál, belekezd az újságolvasásba. És akkor úgy átfut rajta, hogy de jó lenne egyszer, a férjem mosogatna. De hát, hogy tulajdonképpen, gondolkodik ezen tovább, tulajdonképpen szó sincs róla, hogy mindig neki kéne mosogatni. Hát miért kéne mindig neki mosogatni? Látszik, hogy fáradt, és olyan jól esik neki, hogy olvassa azt az újságot. Valami egészen halvány gondolatként megjelenik benne, hogy tulajdonképpen mondhatnám, hogy te Brünhild, hogy nem mosogatnál el? Olyan nyavalyásan vagyok. Tulajdonképpen nem is mertem megmérni a lázam, szerintem van egy kicsi. Nem is azért, tulajdonképpen nem azért kérnélek, mert lázam van vagy hőemelkedésem, így is el tudok mosogatni, hát tudod, hogy el tudok. Szóval nem ezért, csak tulajdonképpen azért, egyszerűen csak valahogy egy kicsit jólesne. De ez a gondolat csak átsuhan rajta. Hát mié’ is kérné meg. Ránéz a férjére, először egy picit dühös lesz rá. Sose kaptam még meg és a férjem soha nem ajánlotta fel, hogy elmosogasson. Végig megy rajta a düh, egy kicsit úgy egy tányért úgy dühösebben dob be a … Micsodába? Mosogatóba, de tálba… Nincs annak valami szép neve? Jó ez lényegtelen… (41:07)

És aztán, aztán mert hogy kimerült is, fáradt is, megy föl a hőemelkedése, érzi, hiszen este van ez egész normális. Elkezd szorongani attól, miután már mindent megcsinált és a férje éppen egy lövöldözős filmet néz a tévében, hogy holnap neki egy nagyon nehéz beszélgetése lesz a főnökkel és ezen nagyon sok múlik. Az hogy a nyakéba lőcsölnek-e egy olyan munkát, amit egyáltalán nem szívesen csinál meg. És valahogy megpróbálna a főnökének ellent mondani, de nem érzi erős hozzá, és úgy arra gondol, hogy talán úgy elmondja a férjének. És úgy bele is kezd egy kicsit tétován, igazából nem is zavarja, hogy férje a tévét nézi közben. Csak úgy néha vakkant valamit a férj. És valahogy az van benne, hogy végülis ez se rossz, hogy úgy legalább van valaki, akinek ezt mondom. És úgy el is mondja, hogy te… és akkor a férje meg csak úgy legyint, hogy: „Jaaaaajj, az a hülye!”. Már nem rá mondja szerencsére, a főnökére mondja. Ez tulajdonképpen egész jó érzést ad neki, tényleg! És azt gondolja, milyen nagydolog, hogy a férje így tudja őt látni. Akkor elfogja egy rossz érzés, hogy miért nem tudom én így látni őt, hogy egy hülye? Miért szorongok én tőle? Vagy mér aggódok? Milyen, milyen szép… Azért erős az én férjem, úgy jólesne ha valamit mondana, hogy, hogy lehetne ezt csinálni. De hát látja, hogy nézi a tévét, akkor inkább, ááá nem is zavarja. Tudja, hogy a férje szereti a lövöldözős filmeket, meg egyébként is hát elég fáradt. Ő is fáradt, ő is egy csomót dolgozott. És aztán bevesz még egy C-vitamint, és akkor lefekszik, azt gondolja, hogy talán, talán a lefekvés… A férjének még odaszól, hogy: „Lefekszem!”. A férje csak úgy integet neki. Átfut rajta, hogy tulajdonképpen mikor csókoltuk meg egymást utoljára? De aztán el is hessegeti, hiszen a főnökével való beszélgetés jár a fejében. Gyorsan elalszik, aztán eszébe jut, hogy nem kérdezte meg a férjét, hogy akkor kel-e, mint mindig, mert hogy ő szokta felhúzni az órát. Még pizsamába álmosan visszamegy és megkérdi tőle, hogy: „Drágám, most is 7-kor kelsz?”. A férje meg úgy oda…: „Persze, hogy 7-kor kelek!”. Megy be, beállítja az órát, lefekszik és alszik. (43:30)

Másnap reggel fölébred, nincs igazán jól. Ezt a betegségre fogja: „Ááá ez a, ez a rohadt vírus! Ilyenkor tavasszal van ez így. Amikor jobb lesz a levegő, fölélednek ezek a vírusok. Pedig egész sokat aludtam, de… hajjj.” Eszébe jut, hogy a férjének nem készítette ki este a ruháját. Huh ezért gyorsan egy picit lecsíp a reggeli időből, és gyorsan kivasal neki egy inget. Azt az inget, amit nagyon szeret, hiszen még este mielőtt megjött a férje, kimosta. És már ki van teregetve… Érthető? Ez a séma rejtőzködik. A feleség nem is tudja, hogy tulajdonképpen ez egy séma. Hogy az érzelmei, érzelmi, fizikai szükségletei kórosan betöltetlenek maradnak. És hogy olyan partnert választott, aki sosem volt elég érzékeny az ő érzelmi, fizikai szükségleteire. Soha! Tulajdonképpen soha. Tehát hogy ha belegondol, hogy miért is őt választotta, azt mondja: „Tulajdonképpen én választottam, hát nem változott meg, mindig ilyen volt. Tulajdonképpen, mit is várok tőle?” (45:03)

Aki ebben az érzelmi megvonás sémában van, nagyon könnyen előszeretettel, mert hogy az érzelmi szükségletei nem nyernek kielégítést, a hiányai továbbmennek benne, és fizikai betegségek formájában nyilatkoznak meg benne. Ugye azt mondja erre az irodalom, hogy szomatizál. Úgy is lehetséges, hogy csak akkor engedi meg magának a pihenést, ha beteg lesz. Akkor tudja elfogadni a gondoskodást, hogyha beteg lesz. Különben ő magam sem tudja elfogadni. És itt jön ennek a sémának és általában a sémáknak is, egy nagyon izgalmas, nagyon furcsa fordulata. Hogy azt gondoljuk, hogy amikor a séma által olyan nyilvánvalóan megnyilatkozó hiányuk, vágyunk, szükségletünk kielégítést nyer, akkor jól leszünk. Ugye, hogy ez akkor a megoldás… Hogy választok egy olyan partnert, aki… És nem így történik! Ez a meglepő, hogy nem így történik. Mondok erről megint egy történetet. (46:26)
Történet egy jó kislányról….

Hümm… hümm… (Csúszik le a gatyám, azon hümmögök. Minidig így szokott egyébként. Ilyen 9 óra három, négy körül.) Képzeljük el egy fiatal nőt. A fiatal nő… hümm… hümm… (Rémülten néznek egyesek rám. Mi lesz azzal a fiatal nővel? Má’ a vietnámi katonát meghalasztotta nekünk, legalább a fiatal nőt hagyja életben.) Most akkor elmondom a végét. Élni fog, él-ni fog! Na most… A fiatal nő, egy érzelmileg sivár légkörben nő föl, tulajdonképpen a fizikai szükségleteit be is töltik. Az édesapja nagyon is ad arra, hogy a pénzt hazaadja és hogy, meglegyen minden ami egy gyerek neveléséhez szükséges, de érzelmileg sosem volt közel a lányához. Az édesanya pedig, a lányának pechére, pedagógus. Mire hazamegy, nem akar gyereket látni. Ez nem egy pedagógus életpálya modellnek a sűrített eszenciája, csak úgy mondjuk egy villanás. Mindenesetre a szülei tulajdonképpen észre sem veszik, hogy a gyermekük érzelmi, gondoskodásra, támaszadásra, együttérzésre és a többire való szükségletét nem elégítik ki. A lány pedig amikor mondjuk 21 éves lesz, akkor persze nagyon rendes lány lesz, jó kislány. Ilyen sémában szenved általában, jó kislány. Jó kislány ő, és akkor beleszeret egy fiúba. Hááá. Azért lesz egy ilyen kis-kis csúcspontocska. Beleszeret ebbe a fiúba. Ez a fiú kicsit olyan lassú… lassú… lassú. Megfontoltnak látja… de… amikor vele van… (lassan mondja, nevet- szerk.) akkor olyan biztonságot ad ez a fiú… mert szeret otthon lenni… a fiú és… a lány (na jó most akkor… Mennyi az idő? uhh… Kettő sémát akartam elmondani, hát mi lesz így? Halló.) Tehát… jólesik hazamenni ehhez a fiúhoz, jólesik. Meg is házasodnak… Ugrottam egy pár évet. Érthető módon, tehát mert ugye, 2012 azt annyi. Nem várhatjuk ki! Szóval… Tényleg minek is beszélünk erről, már nincs időnk erre! Hát most jut eszembe! Hát má’ most csak ilyen gyorsterápiákra van idő! És mi meg itt mélybe megyünk… Na, jó! (50:36)

Szóval. Jólesik neki ezzel a fiúval lenni. A fiú szívesen van otthon és szívesen meghallgatja, és úgy jól oda lehet bújni hozzá. Jó! Gondoskodó, kifejezetten gondoskodó a fiú, szeret főzni, szeret! Hízik is, hízik, hízik, de melegszívű, gondoskodó, jó szándékú, áhh… hát innen most ereszkedünk lefelé. Valami azért úgy, sz’al jó ez jó ez, de eltelik néhány év és a nőben kialakul egy ilyen furcsa dolog, hogy ez úgy sok, egyszerűen sok! Szóval hogy ez a férfi, túl, túl, ez túl sok. Hogy ez a férfi volt, hogy amikor ő hazament azt mondja: „Gyere Brünchilda beszélgessünk!”. Hihetetlenül nincs hozzá kedve. És mikor este még fönn van, azt mondja: „Hogy lehet ez? Hiszen minden nőtársam ennek örülne! Egy ilyen férfi legyen mellette! Mér nem örülök neki?”. A férfi szeret odabújni, és a nő azon veszi észre magát néhány év múlva, hogy úgy inkább már eltolja őt. Pocakos is, meg… kedvesnek, kedves, de valahogy úgy sok. Sok! És a férfi, mikor reggel öltözködik, mindig, mindig legalább öt dolgot kérdez: Hol van a nyakkendőm? Van ing? Gyere, légy szíves, légy szíves, kösd meg! A nő reggel olyan ingerült, dühös tud lenni! „ Hát kösd meg már! Tanuld már meg hogy, hogy kell kötni inget! Vagy mit? Nyakkendőt!”. Már a harag elveszi a józan eszemet is! Szóval egyszerűen, sok! Sok! Fullasztó! Túl sok! Úgy érzi, hogy valahogyan bezárták őt! Egy kalitkában érzi magát. A fejével valahogy tudja, hogy ez a férfi egy rendes férfi, szereti őt, mindent megkap, amit otthon nem kapott meg. Érti is hogy miért őt választotta. És jön a fordulat! (53:26)

Egyszer csak szerelmes lesz! Sose volt még olyan szerelmes, mint most! Sőt! Sőt! Ahogyan egyre inkább a szerelem a markába kaparintja, arra gondol, hogy ő tulajdonképpen igazán még nem is volt szerelmes soha. Hogy életében először most szerelmes, és most nagyon! Nagyon! Meg is lepi őt ez az érzés. Azért mert, maga sem érti, hogy miért nem tud uralkodni a szerelmességén és a szerelme, hát viszonozza. Sziszeg néha. Sssszzzz… És akkor egyszer csak megtörténik, hogy egymáséi lesznek. Rettenetes bűntudata van tőle, nem érti, hogy mér kell neki ez a pasi,de… És akkor ugye, gyors mozdulattal elmegy két barátnőjéhez: „Még soha nem voltam ilyen szerelmes! Tulajdonképpen Brünchildbe nem, hát nem soha! Tulajdonképpen má’ most nem is élünk szexuális életet! Tulajdonképpen egész el is hidegültünk! Olyan nyomasztó, olyan fullasztó, olyan sok nekem! Ezzel a férfival szeretnék élni!”. És el is válik. Eltelik néhány év, és ez a férfi egyáltalán nem tölti be az érzelmi szükségleteit. A nő pedig, újból és újból helyzeteket provokál, amire a férfi nem együttérzéssel, gondoskodással, melegszívűséggel, oltalommal válaszol, hanem még radikálisabb leutasítással. (55:27)

És a nő 40 éves, 45. 2012 van, tehát… és elkezd nagyon-nagyon boldogtalan lenni, és nem érti, hogy mi történt vele. Azt mondja: „Valószínű, hogy a házasság intézményével van a baj! Ez a legvalószínűbb! Mert látni valóan se ez nem jó, se az nem jó. Valószínű olyan pasi meg nincs!”. De ahogy végig gondolja az élet, ott nagy szomorúságában, arra jut, hogy azt nem érti, hogy most már látja, hogy mi volt jó az első férjénél, de most hogyha harmadszor is megházasodna. És mondjuk választana egy olyan valakit, aki betölti az ő érzelmi szükségleteit, vágyait, hiányait, ezekre jó választ tud adni, és még mondjuk szexuálisan is vonzó, minthogy az első párja igazából nem volt az, de az neki nem is volt akkor fontos. Hogy most ha a kezét a szívére teszi, akkor azt állapítja meg, hogy ez neki akkor is fullasztó lenne. És tulajdonképpen ez az, amin a legjobban csodálkozik, és ez az, amit a leginkább nem ért, mint a rabbi növendék. Miért van az, hogy a fejemmel most már egész világosan látom, hogy mire lenne szükségem, mit nem kaptam meg, hogyan sérültem, még fölismerhetem azt, hogy ez egy séma, bár lehet, hogy nem azt a szót használom. De akkor miért van az úgy, hogy pont, amire igazán szükségem lenne az nem is esik jól!? Valószínű, hogy én velem valami alapvető zűr van! Ezért nem is megyek el segítőhöz. Hát ezzel a katyvasszal? És mondjam neki, hogy nekem semmi nem volt jó? Vagy most kétszer elrontottam az életem… ebből nem lehet kijönni! Hát látni való, hogy teljes zsákutca van, mert se ez nem jó, se az nem jó. És ha találnék egy ideálisat, azzal nem tudnék valami miatt él, és nem tudom, hogy miért? Ez az érzelmi megvonás, hiány séma.(58:05)

Tehát látjátok, hogy ez itt, egy sajátosan cifra dolog, hogy miközben beláthatom, hogy mire lenne szükségem, sokszor az amire szükségem van, vagy lenne idegen, taszító, fullasztó, sok, ismeretlen, félelmet keltől, undorító, értéktelen, nevetséges, szégyenletes. (Jó akkor most innen kezdjük el visszamondani. Kilencet mondtam, és akkor én mondom a kilencediket, látjátok azért…) Ez benne a nehéz. Tehát nem úgy van ez, hogyha egy séma a markába kaparintott. Hogy ja, hát akkor látom mi a hiányom, azt valaki betöltöm és szép az élet. A sémának nagyobb a hatalma, de érthetjük is, hogy miért? Hiszen valójában az amiből a séma kialakul, alapvető érzelmi, fizikai szükségletnek a be nem töltése. Ezt azt jelenti, hogy tényleg idegen tőlem. Hogy van egy pozitív eredménye az életemnek, például az, hogy megtanultam enélkül élni. (59:32)

Ezt úgy fogalmaztam meg… Egyszer jött hozzám egy pár. A férfi ölég sérült volt, a nő meg ölég egészséges. Egymásba szerettek, és azt találtam mondani… Ugyanis a nő, aki elég egészséges volt állandóan azon panaszkodott, hogy nem érti, hogy a férj mér éri be ennyivel, és mér éri be annyival és hogy semmire se fognak menni, mert a férjnek minden jó, és a férje mindent el tud tűrni, meg el tud viselni. Miért? Mert a férje, így találtam ezt mondani, a férje megtanult hidegben is élni. A nő pedig, miután az alapvető érzelmi, fizikai szükségleteit mindig kielégítették, azzal a gyöngével él, hogy neki mindig köll a meleg. Há-há. Há-há. Tehát a férfinek van egy erénye, megtanult hidegben is alkalmazkodni és élni. Ez nagyon-nagyon dolog. Ha valaki megtanulni a hideghez is alkalmazkodni és élni, kevésből is fönntartani magát lsd. anyósfül, az még a férfiaknál is bírja. Ezt azt jelenti, hogy amikor kellő hőfok van egy kapcsolatban az neki túl meleg lehet. (61:01)

Egy kedves ismerősöm, aki a Placid atyával volt a gulágon. Most már egy olyan ötven éve hazajött onnan. Nem fűt. Képzeljétek el! Egy hajlott hátú öreg bácsi és nem fűt. De nem smucigságból, nem azért mert nincs nyugdíja. Egyszer azt mondta: „Ferikém!- kérdeztem tőle. –„Ferikém! Úgy megszoktam én. 10 évet voltam kinn. Megszoktam a hideget.” Ha őt most bekényszerítenénk, mondjuk egy idős otthonba, jó 24 fok, grzsszsa… hamar meghalna. Most kisarkítottam. Egyszer’ azt mondaná: „Ez-ez elviselhetetlen.” Nyitná ki az ablakot, azt mondaná: „Ez a meleg, ez fullasztó.” De aki a melegben nőt föl, mit mond: „Hááá legalább meleg van. Ez legalább jó.” Tehát a trükk az, hogy hibába lenne erre vagy arra vagy amarra szükségem, mikor valakitől megkapom, idegen, fullasztó, sok, undorító, dig dig dig dig dig… nem mondom tovább. És ezért könnyen azt gondolom, hogy na akkor már most rajtam senki és semmi nem segíthet. Valószínű, hogy én egyszer’ rosszul vagyok kitalálva. Nekem semmi se jó. Asszem én hülye vagyok. Na… szerintem ez elég fontos volt. Ugye? Ez fontos volt, fontos volt. Jó. Oké. (62:58)
Gyógyulás

Mondom, hogy… egy picit a gyógyulásról. Gyógyulásról.
Első. Ugye a tünetek homályosak. Olyan élményem van magamról, hogy egyedül vagyok, lehangolt vagyok, egy kicsit megkeseredett, fáradt és egyszerűen nem tudom, hogy miért. Persze magyarázatokat lehet mondani, de nem azért. Gondoljatok az öreg rabbira. Azután.
Az is hozzá tartozik, hogy nem is számítok arra, hogy valakitől megfelelő gondoskodást, védelmet, erőt, irányítást, segítséget, stb… kapjak. Nem is számítok rá. Ezért a szükségleteimet nem is fejezem ki. Tehát az első nagyon fontos gondolat, megtanulni kifejezni a szükségleteinket! Lehet, hogy kevesebb, nekem a 16 fok is jó, de hogy elkezdem értékelni azt, hogy nekem vannak szükségleteim, és ezeket mondhatom is. Hol szokott a kígyó a farkába harapni? Ott hogy az illető azt mondja: „Hát ha kifejezném a szükségleteim, az a gyöngeségnek lenne a jele.” Tehát miközben azt gyógyítaná, hogy megtanulja kifejezni a szükségleteit, aközben azt ő a gyöngeség jelének tartja. Aki az érzelmi megfosztottság sémában van, nagyon gyakran segítő foglalkozású lesz. Mert megtanuljam, őneki nem kell sokat kapnia, de ő annál inkább ad. Miközben pedig néha rátör egy rettenetes keserűség, hogy mér van az hogy én ennyi embernek segítek, és nekem meg senki? Vagy legalábbis… miért nem vették észre, hogy beteg voltam, fáradt voltam. Vagy. Miért nem vették észre? Az, hogy miért nem fejeztem ki…? Miért nem vették észre? Oké. (64:50)
Mások szükségleteivel törődik, és a saját érzelmi igényeit nem fejezi ki. Azt is mondhatnám, hogy magát kórosan elhanyagolja, hiszen ezt tanulta meg. Ezért ez neki, sajátos módon, élhető is. Csak hát persze roppant boldogtalan. Jó.
Magukról keveset beszélnek. (Huuu, most ezt, nem , nem, nem , nem fogom befejezni.) A szentek… (10 perc még van! 2012, úgy hogy úgy….) Szentek életét olvasom, ahol már olyan modernebb szentek élete van. Tehát úgy egy picit a legendás elemek nincsenek benne, olyan életbe ágyazott történetek. Néha úgy-úgy el, el, elszürkül itt bennem valami, hogy a kereszténység meg az érzelmektől való megfosztottság séma, nem ugyan az. Érthető? Hogy sokszor Szentek látunk, akiket ha ide állunk, akkor a saját szükségleteit döbbenetes módon elhanyagolta, lemondott és a másokért és másokért. És akkor mit ír a levelezésében egy ilyen Szent? Szárazság, lelki ínség, sötétség. Nem értem, hogy miért? Istenem miért hagytál el? De kitart! Hősies módón tovább-tovább viszi az áldozatot, a segítést, a szeretet. Hősies módon! De közben évekig, évtizedekig arról tud beszélni, hogy nem tudom, nem tudom… Egészen odáig jutnak ezek a szentek, hogy magukról már nem is beszélnek. Most jövök a másik oldalról. Attól még, hogy valaki az érzelmi megfosztottság sémában éli le az életét, lehet szent is. Ez a jó hír! Azért az, magunk között szólva, nem kis dolog! Itt, akik itt ülünk, mindannyian valamennyire sérültek vagyunk, szerintem. Nem? Hát különben mit lennénk itt? Hát… ezer jobb dolgunk is lenne! Nekem is persze! Szóval az egy fölemelő dolog, hogy akár milyen sérült lehetek, tik-tik-tik, fantasztikus életet lehet élni! Azért ez nagyon nagydolog! Ezt én nem kicsinylem, nem becsülöm le, csak mondom, hogy van egy ilyen sajátos összefüggés. Sokaknál ezt lehet látni. Nem tudom! Na jó… jó! Azt mondja! (68:04)
Mi jelent nekik… (Uhh! 5 percem van! Ez nem igaz! 2012 meg 5 perc! ) Tehát! Első. Az érzelmi szükségleteit fölismerhetné, tudatosíthatná magában! Az érzelmi elhagyatottságát és elhanyagoltságát is fölismerhetné! Azután.
Megtanulhatnánk, hogy a szükségleteink természetes, elfogadható dolgok! Tehát például ha fáradt vagyok szabad aludni. Rendes ember napközben nem fekszik le. Ugye lehetnek ilyen erkölcsi kacskaringók és akkor ehhez tartja magát. Apám sose volt ágyba napközben, állva halt meg. (nevet-szerk.)
Érdemes volna eljutni a bennünk élő gyerekig, akinek valamikor, amikor szüksége lett volna a három dimenzióban való érzelmi, fizikai szükségleteinek a kielégítésére, ezt nem kapta meg. És egy picit elkezdeni beszélgetni ezzel a gyerekkel. Egy kicsit. Mondom az ötleteimet, ezeket már gyakorta elmondtam. (69:45)

Egy. Valahogy próbáld meg visszaidézni, hogy hány éves lehetsz akkor, amikor úgy átéled, hogy valami hiányzik, valami nem jó, valami. Jaj, de kéne valami! Keress fényképet magadról! Hord magaddal! Beszélgess vele! Vegyél egy bábot, az is jó, egy kisfiú báb. Az jó, mert az háromdimenziós, és akkor lehet, simogathatod, fizikai tapintása van. Ha kifejezi feléd a szükségleteit, akkor meg tudod adni neki. Komolyan mondom! A bábut meg lehet simogatni, a bábot. Nagyon jó érzés! Elmondom, hogy hol szoktuk a fonalat elveszteni. Majdnem mindig, hogy ha valakinek ezt a lehetőséget felajánlom. Mondjuk egy olyan pillanatban, amikor ténylegesen átéli az ő gyerekkori hiányait, érzelmi szükségletei betöltetlenségét, és azt mondom, hogy jó hát itt van, (kezébe veszi a Cola-s üveget-szerk.)kis Cola. Hát beszélgess vele! Tudjátok mi szokott történni, 10 esetből 9-szer, na nem, 50-ből 49-szer? Mit gondoltok? Egy picit hogy gondolkodjatok... Ki fog megszólalni? Én vagy Colácska? Nem esik el, mert tartom. (játszik a Cola-s üveggel-szerk.) 49 esetben, hogy ha érzelmi hiány sémában élő embert arra kérünk, miközben meg van élmény szinten, fizikai szinten, gondolat szinten, érzés szinten, emlékezés szinten, az hogy milyen volt akkor, amikor egy vagy sok szükséglete nem töltődött be. És azt kérem tőle, hogy beszélgess akkor, gyerekkori kicsi önmagaddal, akkor a gyerek nem szólal meg, hanem ő elkezd neki beszélni. (72:05)

Szóval: „Látom, látom sok hiányzik belőled. Ó, megittak. Buborékokat is elvesztetted. De azt mondom neked, lehet így is élni, hidd el. Hidd el, hogy még hasznos lehetsz a társadalom számára. De lesz valószínű egy ember, aki majd megiszik téged. És lásd meg akkor tulajdonképpen akkor az életed értelmes lesz, és betöltötted az életed célját. Tudod a teológia is erről beszél, én tanultam teológiát. A teológia azt mondja, hogy valaki a létezésnek a célját betölti, az tökéletes. Te kicsi Cola, te tökéletes vagy. Na, igyak belőled egy kicsit? Akarod?” (Cola-s üveggel beszélget - szerk.) Mi történik ilyenkor? Tulajdonképpen tovább… Ez egy nagy lépés. Na először is mondjuk, hogy nagy lépés, mert egyáltalán szóba álltak egymással. Nagyon nagy lépés! Valójában azonban a kicsi Cola meg se szólat. Rögtön megmondták neki, hogy mit kell csinálni. A beszélgetés az olyan, hogy a kis Cola elmondja, hogy mi van vele. Mert ugyanis, amikor a szükségleteit nem töltötték be, akkor a kutya se volt kíváncsi arra, hogy mi van vele. A szülei akkor is megmondták, hogy: „Okos Cola vagy, ügyes Cola vagy. Van benned víz, buborék, édesítőszer. Olyan adalékokat is tartalmazol, amelyek titkosak, egyedi vagy. Rendkívüli!” Átment ez? Nem adom, tehát azért csak…! Szóval a beszélgetés az ott kezdődik, hogy megpróbálom, megpróbálom abból a gyerekből beszélni. Azt mondani, hogy: „Olyan nem lehet, hogy van egy 2 literes Cola és abból belém töltenek? Olyan nem lehet?”- „Ezt szeretnéd?”- „Tölts föl!”. Fogom a 2 literes Colát, beletöltöm. „Na milyen?”- „Sose hittem volna, hogy ilyen van! Belőlem mindig csak ittak. Még rámtölteni sose töltöttek! Ez hihetetlen! De jó az élet! Na, most ihatsz is belőlem! De lesz ilyen máskor is? Töltesz még belém? Légyszi!” Érthető? Jól van! (75:12)

Akkor köszönöm a figyelmetek! Örülök neki, hogy két sémát sikerült elmondanom! Sikeres nap! (taps) (75:21)