Lk 1,57-66.80 Keresztelő Szent János Születése

2012.06.24.

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm

Olvasmány (Iz 49,1-6)

Halljátok, szigetek, és figyeljetek távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva emlékezetében él nevem. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, kezének árnyékával oltalmazott engem. Olyanná tett, mint a kiválasztott nyíl és tegezébe rejtett engem, és ezt mondta: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” De én azt gondoltam: „Hiába fáradoztam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és munkám Istenem előtt. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem – így lettem becses az Úr szemében, és Istenem lett az erőm –, aki ezt mondotta: „Kevés az, hogy a szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

Szentlecke (ApCsel 13,22-26)

Amikor Pál apostol a pizidiai Antiochiába érkezett, a zsinagógában szólásra emelkedett. Kezével csendet parancsolt, és beszélni kezdett: „Isten Dávidot támasztotta királyul. Róla így nyilatkozott: »Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerint való férfiúra. Ő majd teljesíti minden szándékomat.« Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izrael számára a Megváltót, Jézust. Az ő érkezése előtt János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét hirdette. Amikor János befejezte küldetését, így szólt: »Nem az vagyok, akinek engem hisztek. De íme, itt jön már az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.« Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti, istenfélők, az üdvösség híre nekünk szól.”

Evangélium (Lk 1,57-66.80)

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.

Vasárnapi beszéd

Az Egyház és a szent liturgia általában nyilvántartja azt, hogyha valaki mennyei születése napjához ér, eltávozik ebből a világból, s ezért a szenteket is azon a napon szoktuk ünnepelni, nyilván egészen nyilvánvalóan a vértanúkat is, amikor elköltöznek erről a földről. Igen ám, de van összesen három valaki, akinek a földi születésnapjáról is megemlékezünk. Jézus, Mária és Keresztelő Szent János. Ezért nem akarok most Keresztelő Jánosnak az életéig menni vagy az ő életéről beszélni, hiszen éppen az ő születése napján érdemes volna arról beszélni, hogy mi jelenti azt az összefüggést, azt a keretet, azt a hátteret, amiben megjelenik ő ebben a világban. Mi segíti őt abban, hogy végül is azt a küldetést be tudja futni, amire Isten őt elgondolta.

Az első rögtön így szól – és hallhattuk ezt, meg az előzményeket ismerjük, akkor is, ha éppenséggel nem olvastuk föl –, hogy János születését nagyon várják. Hogy nagyon vágyják. Hogy ott van Erzsébet és Zakariás, és sóhajtoznak és imádkoznak, és vágyják azt, hogy ez a pici baba megszülessen. És amikor megérkezik a hír, akkor természetesen ez nagyon nagy örömet jelent ott az egész környezetében. Hogy milyen nagy dolog az, amikor egy édesanya és az édesanya körülötti világ nemcsak abban segít, hogy az édesanya méhébe be tudjon ágyazódni az a jövendőbeli ember, hanem hogy Isten országába is be tudjon ágyazódni mindenki, aki ezen a világon megfogan. Hogy nem elég, hogy ha az édesanyja méhe, hanem hogy az Isten országa is már várja azt a valakit, aki meg akar születni ezen a földön. De nagy dolog tehát az, hogy segítik ennek a pici babának a beágyazódását Isten országába is! És van két dolog, aminek még külön jelentősége van. Itt a környezet is örül. Hogy együtt örülnek az édesanyával. Hogy milyen gyakran halljuk azt és tudhatjuk, hogy amikor megfogan egy nő, akkor de fontos az, hogy legyen egy-két fontos személy, akinek hogyha elmondja ott a közvetlen környezetében: képzeld, áldott állapotban vagyok! Hogy az az egy-két fontos személy örüljön vele együtt. Ennek nagyon nagy jelentősége van! Sokkal nagyobb, mint azt gondolnánk. És aztán a másik: hogy ahogy az Egyházunkban annyira fontosnak tartjuk – joggal –, hogy azt mondjuk: az élet a foganással kezdődik. Hogy akkor ennek van egy olyan következménye is, hogy ne csak a pici babáról beszéljünk, vagy a kicsi magzatról, hogy éppen mit csinál, hogy hogy érzi az édesanya, hogy mi történik ott őbenne, hanem hogy a magzattal is történjék egy beszélgetés. Hogy az édesanya beszélgessen a pici magzatával, aki meg akar születni erre a világra!

Nem akarlak benneteket a kutatásokkal fárasztani. Pedig szívesen tenném! De hogy tudjuk azt, hogy ott, ahol éveken keresztül kísérik azokat az édesanyákat, akiket megtanítottak arra, hogy hogyan érdemes, hogy lehet nagyon színesen beszélgetni a saját születendő gyermekükkel, hogy ott szinte minimális a koraszülés. Ott szinte elhanyagolható a szüléssel együtt járó komplikáció. És gyakorlatilag pszichiátriai betegek nem lesznek belőlük. Hogy micsoda nagy dolog úgy várni valakit, és nem csak úgy vágyni valakit, hogy máris elkezdek vele beszélgetni! Hozzá fordulni. És közben pedig mindehhez beágyazzuk őt Isten országába is. Hogy mikor megszületik, akkor őneki már meg van vetve. Ez akkor az első dolog.

A második: milyen szép az, ahogyan ott van Erzsébetnek… ennek a női érzékenységnek a tanúbizonysága! Hogy ő pontosan tudja, hogy nem hívhatják Zakariásnak. János a neve. Milyen nagy dolog az, mikor egy nő eljut a belső világának a középpontjához, a belső érzékenységéhez, és tudja, hogy egy jó szülő olyan valaki… sokszor mondom, bocsássatok meg érte… ahogy Gyökössy Bandi bácsi fejezte ezt ki: túl tudok mutatni önmagamon. Hogy egy jó szülő túlmutat saját magán. Nyilván az ég felé, Isten felé is túlmutat magán. Tehát, amikor megszületik egy kicsi baba, nem kell, hogy a szülei álmát valósítsa meg. A szüleinek lehetnek álmai és ez nagyon jó, de nem kell, hogy a szülei vágyát testesítse meg. Hanem hogy a szülők is érzékenyen figyelhetnek arra, mi lehet Isten terve. Vagy mi lehet Isten vágya. És hogy ilyen értelemben is újból és újból felülmúlhatjuk magunkat, és túlmutathatunk saját magunkon. És a névadás, és Erzsébetnek ez a női érzékenysége, milyen jól mutatja és tárja föl ezt.

Azután a következő: azt mondják… ott a szent író így fejezi ki: olyan nyilvánvalóan vele volt az Úr. Ez mindegyikünkkel így van. Az életre vonatkozóan tudunk nagyon jó és nagyon gyönge kérdéseket föltenni. Például, ha valaki ezt a kérdést teszi föl: Istenem, hát velem vagy? Istenem, miért hagysz el engem? Istenem, miért nem hallgatsz meg engem? Ezek – ha szabad így mondanom – nagyon gyönge kérdések. Ezekre a kérdésekre nem lehet jó választ adni. Ezek a kérdések nem jó kérdések! De ha valakitől azt kérdezzük és én magamtól azt kérdem: Istenem, mondd meg nekem, légy szíves, hogy voltál jelen az elmúlt időszakomban? Istenem, annyira rosszul éreztem magam! Vagy annyira úgy éreztem, minthogyha messze lennél tőlem. Hogy voltál mégis jelen? Akkor erre a kérdésre jó válaszok tudnak születni. Nem az, hogy voltál-e velem jelen vagy nem. Hogyan voltál velem jelen?

És milyen érdekes az, hogy a gyerekeket is hogyan megtaníthatjuk arra, hogy őnekik meg legyen az érzékenységük arra, hogy Isten velük van. Nyilván egy gyereknek mikor lesz gondolata arról, hogy Isten vele van? Hogyha anyuci meg apuci meg a nagyszülők meg a fontos személyek fizikailag és érzelmileg elérhetők. Hogyha egy gyereket megkérdezünk: na, mit gondolsz, Peti vagy Mari, hogy volt Isten veled? És egy gyerek egész természetesen és nagyon normálisan azt mondja: jaj, hát apa focizott velem délután! A Forma-1 után. Azt megnézte, de utána kijött velem focizni. És hát anya? Jaj, hát az anya! Hát az anya pedig meglepetést készített. Mert tudja, hogy annyira szeretem a csokis pudingot. És nem az volt ebédkor?! Szóval egy gyerek nagyon is érzékeny arra, hogy a szülein, a számára fontos személyeken keresztül elmélyüljön benne annak a tapasztalati tudása: ó, én nagyon is tudom, hogy Isten velem van!

Aztán a következő. Azt mondja itt a szent író: és Keresztelő János a pusztában élt. Egy gyereket, akinek megágyaztunk az Isten országában, akit vártunk és vágytunk és imádkoztunk érte, és fizikailag-érzelmileg elérhetővé váltak a fontos személyek, ki lehet küldeni a pusztába egész nyugodtan. Nyugodtan ki lehet őt küldeni! Nem kell cukorba mártogatni, nem kell mézbe forgatni… megtalálja az élet forrását a pusztában is. Különben is, egy felnőtt ember akkor lesz igazán felnőtt, ha a pusztába kikerülve is megtalálja az élet forrását. Nem véletlen, hogy a puszta és a sivatag minden komoly beavatási szertartásnak része. Hogy valamiképpen átélni a pusztát és a sivatagot. És hogy aki a pusztában és a sivatagban neki tud látni cselekedni és megtalálni az élet forrását, őbelőle próféta válhat. A negyedik dolog így szól: nem kell féltenünk magunkat a pusztában. A pusztát az Isten nem azért adja, hogy ott elvesszünk. Hanem azért, hogy az élet forrására igazán rátaláljunk. Különben akár egész életünkön keresztül arra vágyhatunk, hogy az élet újból és újból – mint valami paradicsomban – adjon nekünk mindent. Úgy nem találunk rá az élet forrására. Hanem teletömjük a gyomrunkat. Ez a negyedik: Keresztelő János nyugodtan élhetett a pusztában, és ott növekedett.

És aztán az utolsó. Azt mondja itt a szerző: és mindaddig ott volt a pusztában, míg nyilvánosan föl nem lépett… Izrael előtt. Ez mit jelent? A korabeli elgondolás szerint felnőtt az a valaki, aki a beavatása után a közösség szolgálatára áll. Attól felnőtt. Hogy a beavatása után – a nyilvános föllépésével együtt – többé már nem azt várja, hogy a közösség legyen érte, hanem azoknak a közösségeknek, amelyeknek tagjai, elkezd cselekedni és a szolgálatukra van. Tulajdonképpen ez is nagyon elgondolkodtató. Hogy ma nagyon sokan vannak életkoruk szerint felnőttek, akik valójában egy meghosszabbított gyerekkorban leledzkednek. Egyszerűen azért, mert nem állnak szolgálatára azoknak a közösségeknek, amelyeknek tagjai. És ezért nem válnak felnőtté.

Keresztelő Jánost várták ebben a világban. Milyen nagy dolog, ha tudjuk várni azokat, akik a következő nemzedéket fogják majd jelenteni. És utána megadjuk nekik azt, amire szükségük van, utána bártan eleresztjük őket a pusztába, hadd erősödjenek meg, hadd növekedjenek, találjanak rá az élet forrására. És utána adják tovább az életet.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )

Örökbe fogadta és lejegyezte: Papp Kristóf