Lk 9,28b-36 - Nagyböjt 2. vasárnapja (C év)

Olvasmány (Ter 15,5-12.17-18)

Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: ,,Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!' Aztán így folytatta: ,,Éppen ilyen lesz az utódod is.' Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki. Ekkor azt mondta neki az Úr: ,,Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Úrból, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.' Ám ő azt válaszolta: ,,Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?' Az Úr erre azt felelte neki: ,,Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!' Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté. A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket. Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá. Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: ,,Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig.

Szentlecke (Fil 3,17 - 4,1)

Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példát adtunk nektek. Mert sokan élnek úgy -- sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom --, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, s a figyelmük földi dolgokra irányul. A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. Azért tehát, szeretett és hőn óhajtott testvéreim, örömöm és koronám, így tartsatok ki az Úrban, szeretteim!

Evangélium (Lk 9,28b-36)

Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: ,,Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!' Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok' [MTörv 18,15; Iz 42,1]. Mikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak.

Szentbeszéd

Egyszer csak egy felhő jelent meg és a felhő beborította őket, és aztán ebből a felhőből hangzott a szózat. Engedjétek meg, hogy a mai evangéliumban erről a felhőről beszéljek. Mert hiszen tudjuk nagyon jól, hogyha háromszor is megjelenik egy motívum egy evangéliumi szakaszban, akkor nyilvánvalóan nem véletlenül van úgy. És megvan éppenséggel az az érzékenységünk, megvan az a rálátásunk, amivel meg tudjuk mondani azt, hogy a felhő nyilvánvalóan nem csak valóságosan, hanem szimbolikusan is fontos szerepet játszik ebben a történetben.

Például, hogy az Ószövetség embere számára mennyire természetes volt az, hogy Isten a Mennyben lakik, hát, hogyha az égen, az égben történik valami, az lehet valaminek a jele vagy üzenete, hogy az ószövetségi ember, hogyan aggódott attól, hogy szemtől szemben lássa Istent, mert akkor talán még el kell vesznie, ezért aztán a felhő egyszerre fejezi ki Istennek a jelenlétét, az üzenetét és közben pedig meg is védelmezi az embert attól, hogy valami olyasmi történjék vele, amit még nem volna képes elhordozni, hogy valami olyasmit kelljen meglátnia, amit még nem képes meglátni. Ezért a felhő, tulajdonképpen a puszta jelenlétével mindent elárul ebből az evangéliumi történetből. Azt, ahogyan ott van valami több, amit a tanítványok, az apostolok még nem készek meglátni és elfogadni, de azért az már ott van, és a felhő ezt nagyon pontosan fejezi ki. Engedjétek meg tehát, hogy a felhőn keresztül beszéljek akkor valamit a kinyilatkoztatásból, és főleg, hogy mi az, amit mi tehetünk, hogy bátrabban tudjon megnyílni a szívünk és a szemünk, hogy oszladozzék a felhő, vagy ha nem is tudna eloszlani, megértsük az üzenetét. Az első rögtön így szól, hogy az élet eseményeinek, találkozásoknak, mondatoknak van valamiféle jelentése. És nem egyszer nem csak egyszerű emberi jelentése van, hanem lehet valami Istentől kapott jelentése, valamilyen áldott jelentése, valami olyan pozitív üzenete, vagy jelentése, amit ha mi fölismerünk és fölfedezünk, akkor éppenséggel a hitünket először és valamit fölismertünk az Isten országának a titkából.

Például…például, itt van a nagyböjti időszak, 40 nap, kihasítjuk ezt az időnek a folyamából és azt mondjuk, ennek a 40 napnak valamilyen jelentése van. Adjuk is ezt a jelentést, de föl is ismerjük ezt a jelentést. Például, ahogyan a Szentírás gazdagságából közelítünk az időhöz, akkor tudjuk azt mondani, hogy Isten nem egyszerűen csak időt ad, hanem az időt valamire adja. Hogy nem egyszerűen csak arról van szó, hogy bárki bármit megtehet ebben a világban, hanem ahogyan ez a Szentírás szavában benne van, Isten fölkelti a napját jóra és gonoszokra egyaránt, esőt ad ilyeneknek és olyanoknak. De miért is? Azért mert nap, nap után időt ad még nekünk a megújulásra. Időt ad a megtérésre. Tehát számunkra az idő, nem egyszerűen csak: „ja még van egy nap”, vagy valamiféle értetlenség, hogy miért van az, hogy itt bárki, bármit megtehet, és minthogyha ennek nem volna megfelelő következménye. Vagyis, hogy számunkra az időnek is – és főleg a nagyböjti időnek – megvan a nagyon fontos jelentése. És minél inkább adjuk ezt a jelentést, és minél inkább fölismerjük az Isten által adatott, áldott jelentést, annál inkább teszi gazdaggá, elevenné, frissé a hitünket.

Aztán a második: nem csak jelentése van nagyon sok mindennek, hanem jelentősége. Például, ahogy gyóntatásokon valaki jön és azzal kezdi a gyónását, „Feri atya, 2 éve nem gyóntam”, vagy: „hat éve nem gyóntam”, „ötvenhat éve nem gyóntam”. Hát akarva, akaratlanul is, nem is tudom megállni, hogy ne mondjam azt, hogy akkor, ennek a gyónásnak most a te életedben igazán komoly jelentősége van. És ahogy megállunk egy kicsit és kimondjuk azt, hogy nem egyszerűen csak eljöttél gyónni, nem egyszerűen csak valami vallásos rutin, ennek itt jelentősége van. És ahogy megállunk és megadjuk annak az időt meg a teret, de én nem is emlékszem, hogy volt-e olyan, hogy valaki azt mondta volna, hogy: „á nem, ez csak a szokásos emlékszem, hogy volt-e olyan, hogy valaki azt mondta volna „Á nem, ez csak a szokásos gyónás volt.” Gondoltál valamit, nagyon is, ennek itt valamilyen jelentősége van. Milyen nagyszerű dolog az, hogyha fölismerjük és érzékennyé tesszük magunkat arra, hogy akár a leghétköznapibb eseményeknek, vagy akár a szakrális eseményeknek mi is a jelentősége. Mert ha a jelentőségét fölismerjük és megéljük, akkor megint csak valami eleven dolog tud bennünk és köztünk történni.

Aztán Gyökössy Bandi bácsi jutott eszembe, születésének 100. évfordulóját ünnepeljük, ő például milyen szépen tudott beszélni arról, hogy a csendnek jelentősége van. És azt mondta, hogy ismerjük fel a csend jelentőségét. És hogy engedjük, hogy a csend megcsendüljön. Az az ember akar csendben maradni és érti, érzi a csendnek a fontosságát, aki egyszer közel engedte magához azt, hogy a csendnek jelentősége van. Hogy a csend meg tud csendülni. Valami olyasmit tud mondani, amit hogyha csak a zaj van, sosem hallunk meg. Vagy jegyesekkel beszélgetünk a szerelemtől átitatottan, milyen természetes, hogy sok időt szánnak egymásra, és inkább arról beszélnek „Jaj de jó lenne már együtt élni, jaj már lenne végre az esküvő és akkor sokat tudnánk együtt lenni!” Eltelik tíz év…és azt mondják : „jaj elfelejtettük, hogy milyen fontos is együtt lenni. Hogy egészen elvesztettük annak a jelentőségét, hogy mit jelent este nem bekapcsolni a televíziót és beszélgetni egymással. Hogy felejthettük mi azt el, hogy ennek nem csak jelentése, hanem jelentősége van?”

Aztán a harmadik, megvan a finomságunk, az érzékenységünk, fölismerjük, hogy eseményeknek, történéseknek van egy mélyebb jelentése. Egy önmagán túlmutató üzenete, valami mélysége, ami, hogyha a felszínt látjuk, sosem derül ki. Gyerekekkel beszélgettem erről délelőtt, olyan eredeti módon fogták meg ezt a kérdést, azt mondták például: a templom kívülről épület, belülről az Isten háza. Erről beszélünk! Csak úgy avatatlanul ránézünk: nagy épület, de belülről Isten háza. Van egy mélyebb értelme, egy mélyebb jelentése, mélyebb jelentősége és mi ezt föl tudjuk ismerni. Kívülről asztal, belülről oltár. Kívülről egy idős nő, belülről az édesanyám. De nagy dolog, építjük, gondozzuk magunkban, azt hogy meglássuk az önmagán túl mutató jelentését és jelentőségét bárminek, ami Istentől adatik számunkra.

Aztán a negyedik, fölismerhetünk összefüggéseket. Jézus újból és újból olyan összefüggésekre mutat rá, amit mi hajlamosak vagyunk még nem észrevenni. Itt vannak a tanítványok, azt mondják: „itt van a rossz, ott van a jó”. Jézus a jókhoz tartozik, akkor tehát vele rossz nem történhet meg. És még az utolsó vacsorán is úgy kell tanítgatni Pétert, hogy: „Péter! Hadd mossam meg a lábadat, mert ha nem mosom meg, akkor nem tudunk közösségben lenni egymással.” Hogy mi, mivel hogyan tartozik össze. Hogy a hitünk, akkor válik igazán hatékonnyá, ha látjuk, hogy mi, hogyan, mivel tartozik össze. Hogy fölfedezzük, hogy Isten valami fájdalmasból, valami nehézből, hogyan tud jót kihozni. Vagy akár azt is meglátjuk, hogy valami pillanatnyi élvezet hogyan lehet valami nagyobb szomorúságnak az elindítója. Hát, de nagy dolog, hogyha jót és a rosszat nem csak itt tudjuk elválasztani, hanem látjuk, hogy ezek milyen értelemben függnek össze egymással. És hogy Isten hogyan alkotja meg ebben a világban azt a jót, ami nem egyszer sokszor fájdalmas dolgokon keresztül tud csak megszületni.

Aztán a következő, fölismerjük akkor azt, hogy az életnek vannak távlatai, van perspektívája. Egyszer jött hozzám valaki, azt mondja: „Feri atya, nehéz helyzetben vagyok. Tulajdonképpen az tartja bennem a lelket, hogy körbe-körbe nézek, és azt mondom, hogy másnak talán még nálam is rosszabb”. Ez egy távlat. Eljött két hét múlva, azt mondja: „Hát Feri atya, én úgy vagyok ezzel, én azt hiszem, ez ennél rosszabb már nem lehet.”. Ez is egy távlat. S aztán eljött megint két hét múlva és azt mondja: „Te Feri atya, tulajdonképpen egy valami miatt bírom még, hogy ez már csak jobb lehet.”. De nagy dolog az, hogyha be is borul az ég, hogyha nem is látjuk sütni a napot, hogyha didergünk és fázunk, ha sötét is van, de azért tudjuk azt, hogyha most fölülnénk egy repülőre, és eltelne 15-20 perc, ott egészen biztos sütne a nap. Hogy attól, hogy ború is van, még van nap. És az süt is. Csak éppen mi most egy szűkebb világban próbálunk tudni arról, hogy a világ nem csak ennyi. Ahogyan erről beszéltünk, hogy nem tévesztjük össze az életet az élettapasztalatainkkal. Hogy túl tudunk látni az élettapasztalatainkon. Mi közben az élettapasztalatainkon fölismerjük Isten jelenlétét.

És végül az utolsó gondolat, nem csak összefüggéseket fedezünk föl, hanem az egységet. Az össze-, és az egybetartozásnak a titkát fölismerjük. Mikor Jézus meghal a kereszten. Az avatatlan szemlélő, sokan, akik ott bámészkodnak, azt mondják: „ Most hagyta őt el Isten! Nem segített rajta, nem mentette meg.”. Mi pedig ránézünk a keresztre, és azt mondjuk: „Sosem volt annyira közel a mennyei atyához, mint most.” Hogy a mennyei atya együtt szenvedett a fiával, hogy a fiú a mennyei atyáért az Isten országáért – beleértve minket is – tette meg. Hogy miközben a legelhagyatottabbnak tűnik, aközben van a legközelebb hozzánk és annál világosabban ragyog. Hogy mi egybetartozunk egymással. De ezt az egybetartozásunkat akkor fedezzük csak föl, hogyha megvan az a finom érzékenységünk, amit tudunk gondozni és táplálni magunkban. Hogy tudjuk, hogy vannak Isten adta jelek és van fontos jelentés, vannak távlatok, vannak összefüggések, van mélyebb értelem, és mindezekkel együtt, valamiféle egység, aminek mi is részei vagyunk, és amiért hálát tudunk adni.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Murányi Ami