Nagyböjt 5. vasárnapja (C év)

2013.03.17.

Megosztom
Elküldöm

Olvasmány (Iz 43,16-21)

Így szól az Úr, aki utat készített a tengerben, és a hatalmas vizekben ösvényt; aki kihozott kocsit és lovat, hadsereget és hőst, akik együtt fekszenek, nem kelnek fel többé, kialudtak, mint a mécsbél, és elhamvadtak: ,,Ne gondoljatok a régi dolgokra, és az elmúltakra ne figyeljetek! Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok? Igen, utat készítek a sivatagban, és a pusztában folyókat. Dicsőít majd engem a mező vadja, a sakálok és a struccmadarak, mert vizet adtam a sivatagban, folyókat a pusztában, hogy megitassam népemet, az én választottamat. A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.

Szentlecke (Fil 3,8-14)

Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, s hogy én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely az Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra. Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.

Evangélium (Jn 8,1-11)

Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták neki: ,,Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?' Ezt természetesen azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: ,,Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.' Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: ,,Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?' Az így felelt: ,,Senki, Uram!' Jézus ekkor azt mondta neki: ,,Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!'

Szentbeszéd

„Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítél el? Én sem ítéllek el téged. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Egészen nyilvánvaló, egy olyan helyzetről van itt szó, amikor fölmerül az, hogy éppenséggel ítélkezni is lehetne. Hogy éppenséggel történt valami olyasmi, ami fölött pálcát lehetne törni. Éppenséggel ez lehetséges volna, és mégis, miközben ezek az emberek úgy állnak oda, és úgy tekintenek erre az asszonyra, mint aki fölött ítélkezni lehetne, sőt kellene, aközben valamiképpen a helyzet megváltozik. És egyszer csak valami történik, amitől valami új, valami más születik meg.

De, tulajdon képen mi is történik? Hiszen ráadásul, az írástudók, farizeusok, a nép vénei nem csak az asszony fölött akartak, és szerettek volna ítéletet mondani, hanem a Jézushoz való menetelükkel, tulajdonképpen Jézusnak állítanak csapdát, és az ítélkezésnek a lelkülete, már Jézus felé is megmutatkozik. Hiszen akármit is válaszol Jézus, ha megmarad a kérdezőknek a logikájában, és a kérdésfeltevésnek a világában, akkor mindenképpen módot ad arra, hogy ítélkezzenek fölötte, mint ahogy tudjuk, hogy későbben hogyan válik egyértelművé az ítélkező embernek az ereje és a hatalma. Aztán persze másképpen nagyon sajátosan a veresége is. És az irgalomra szorultsága.

Mindenesetre itt van ez a helyzet és Jézus tesz vele valamit, amit nagyon egyszerűen úgy lehetne megfogalmazni, hogy miközben az embereknek ott van az ítélkezhetnékje, aközben Jézus ebből a helyzetből átformál, átalakít és egyszer csak lehetőséget teremt arra, hogy ítélkezés helyett valami megváltozzon, valami újjászülessen, akár ezt a szót is használhatjuk, hogy valaki, valami a megtérés felé indulhasson el. S tulajdonképpen az ítélkezés helyett tehát az újjászületésnek a helyzetét teremti meg néhány egyszerű mondattal. S ami igazán szép ebben a történetben nem csak az, hogy az asszony felé megteremti az ítélkezés helyzetéből a megtérésnek, vagy a megváltozásnak, a megújulásnak a helyzetét, hanem hogy ezt teszi a farizeusokkal is, az írástudókkal és a nép véneivel is. Hiszen éppenséggel mondhatta volna azt, amit eddig tett, és azután pedig ítélkezhetett volna az írástudók fölött, a farizeusok fölött. De hogy ide is oda is szólt egy-egy nagyon egyszerűt, és mind a kettőt tulajdonképpen az ítélkezés helyzetét átalakította a megújulásnak, a megváltozásnak a helyzetévé és lehetőségévé.

Erről szeretnék beszélni, mégpedig most már nem annyira gondolatokat sorakoztatva egymás után, inkább történeteket, példákat hozva ide. Ahogyan szoktam emlegetni Nektek Csaba testvérnek azt a mondatát, ahogyan már órákon keresztül beszélget egy riporterrel, s aztán a riporter, aki ott tájékozódott, egyszer csak rá mutat egy fiatal emberre és azt mondja: Tényleg ő az a fiatal ember, aki megölte a saját anyját? Az ítélkezés helyzete. S akkor Csaba testvérnek a válasza így hangzik: Ő az a nyomorult fiatalember, aki annyira szerencsétlenül ütötte meg a saját édesanyját, hogy most árva lett. – Szó sincs arról, hogy itt a bűnt átfestené valaki is, szó sincs arról, hogy ami rossz, arra azt mondanánk, hogy jó, vagy hogy egyszerűen csak leplet borítanánk valamire, amivel kapcsolatban érdemes látni, hogy az helyes-e vagy helytelen. Nincs erről szó, nincs valaminek az elkenéséről szó, de arról igen, hogy az ítélkezés helyzete hogyan alakulhat át valakinek a magatartása révén valamiféle megváltozásnak, újjászületésnek a helyzetévé és lehetőségévé. És Csaba testvérnek a mondata azért is olyan szép, mert a riporter fölött sem ítélkezik. Mert nem úgy áll emellé a fiatal ember mellé, hogy közben ellépne a riporter mellől, hanem őt is helyzetbe hozza.

Éppen néhány nappal ezelőtt elolvastam tőle azt a történetet, egyszerűen nem tudom nem elmondani nektek: Ahogyan rátalált egy 10-11 éves fiúra, aki csellengett, kóborolt. Kiderült, nem tud se írni, se olvasni, se számolni. Ezért azt a 11 éves forma fiút beprotezsálta az elsősök közé az iskolába, hogy tanuljon meg írni, meg olvasni, meg… hát aztán később számolni. Aztán mi lett a vége? Talán el tudjuk képzelni, van valamennyi emberismeretünk, kicsi elsősök el kezdték gúnyolni a 11 éves laklit, amire a választ megint csak el tudjuk képzelni, a nagy lakli jól megvert ötöt a kicsik közül. Lett nagy sírás, meg rívás, aztán pedig az ítélkezésnek nagyszerű helyzete adódott. Az igazgató úr hívatta Csaba testvért, hogy: Na most már ebből elég egy fél nap alatt megint mi történt az egész oskolában. S akkor Csaba testvér ott maradt ezzel a 6 gyerekkel. Odaállt a nagyobbacska gyerek mellé, azt mondja: Ide figyelj! Bemutatom neked azokat a kicsiket, akiket Te megvertél. S akkor azt mondta: Itt van Peti, a Peti sosem látta az édesanyját. Az édesapjával nőtt fel, aki alkohol beteg. Elképzelheted, hogy mit kapott ő tőle. Ott van a Zolika, a Zolika se apját, se anyját nem ismerte, egészen pici kora óta állami nevelőintézetekben nőtt föl. Aztán ott van, ott van… bemutatta azt az 5 gyereket. Persze az öt gyerek is szipogott, a verés miatt is, meg a bemutatás miatt is. Aztán a nagyobbnak is el kezdett eleredni a könnye. Az ítélkezés helyzetéből, a megváltozásnak, valami ráébredésnek, megújulásnak a helyzete teremtődik. Igen ám, de hogyan hangzik el, ebben az esetben Csaba testvértől a jézusi mondatnak a vége, hogy de többet ne vétkezzél? Hát nem a bűnnek az elkenéséről van szó, nem valami felelőtlenségről. Azt mondja: Idefigyelj! Ha egy nagyobb ember megver egy kisebbet, az nagy baj, és nálunk az a szokás, ha valaki ilyen jó erőben van, ha egy nagyobb megver egy kicsit, száz guggolás. Azt mondja, hogy 5 gyerek, az 500 guggolás. Úgyhogy légy szíves kezd el, én számolom. És elkezdett guggolni, húsznál azt mondja Csaba testvér, hogy állj! Most én guggolok, és Te számolsz! Az ítélkezés helyzetéből, egyszer csak valami más születik. S akkor azt mondja, ez a 11 éves körüli fiú: Na hát azt már nem, hát a Csaba testvér nem csinált semmi rosszat, hogy guggolna már? S akkor Csaba testvér válasza így szól: Idefigyelj! Te ne szólj bele a magánéletembe! Akkor guggolok, amikor akarok! S aztán végül úgy fejezi be ezt a beszámolót: végül ő is guggolt 250-et, meg én is. Másnap alig bírtam lábra állni. Azért ezeknek a helyzeteknek van, hogy van ára!

Vagy éppenséggel elmúlt napokban akár a szó szerint, akár csak átvitt értelemben a szolidaritásunkkal, együttérzésünkkel, ott lehettünk az M1-es autópályán, az M7-en, keleten, nyugaton sokfelé, és hogy milyen sok féle hírt kaptunk arról, hogy ki mindenki ismerete föl ezt a helyzetet, mint olyan helyzetet, amiben lehet valaki fölött ítélkezni. Hogyan voltak olyanok, akik azt mondták, hogy az egyes emberrel van a baj, mert nincs az autóján téligumi, mert használja a leálló sávot, és a többi, és a többi. Aztán mások azt mondták, nem, igazából nem itt kell ítélkezni, ítélkezni inkább a helyzet rossz fölismerése miatt kell valakik fölött. Aztán megint voltak mások azt mondták, hogy rendszer szintű problémáról van szó. Az intézmények működése nem megfelelő. Minden esetre száz szónak is egy a vége, úgy ismerték föl ezt a néhány napot, mint ítélkezésre való helyzetet. S ezzel párhuzamosan ott voltak például asszonyok, nem tízen, nem ötvenen, nem százan, vették a kenyerüket fölvágták, bementek a kamrájukba, hozták a kolbászt, mások hozták a paprikát, azután hozták a hagymát, beletették, becsomagolták, kimentek, kivitték. Hogy voltak édesapák, édesanyák családok, azt mondták, na a gyerekek ne kelljen, hogy tornaterembe éjszakázzanak, jöjjenek el hozzánk, aludjanak ott. És a többi, és a többi.

Hogy az a helyzet, amiben éppenséggel ítélkezni is lehetne, és éppenséggel nagyon is nem mindegy, hogy tanulunk-e ezekből a helyzetekből vagy nem, de amit leginkább érdemes megtanulni, az mégis csak annak az asszonynak a magatartása, aki hozza a saját kolbászát, azé a férfié, aki kimegy a hóviharba, azért hogy elvigye a meleg teát. Ha valamit érdemes megtanulni nekünk, keresztényeknek mindenképp, hogy egy ítélkezés helyzetét hogy tudjuk a megváltozásnak a helyzetévé formálni. Egyébként is el tudtok képzelni egy olyan világot, amiben télen mindenki autóján téligumi van? Én nem tudok ilyen világot elképzelni. Ez sosem lesz így. Ezért, ha valamit nagyon érdemes megtanulni… most már a mondatot nem fejezem be még egyszer. És aztán befejezésül két rövidke történet.

Jön egy kedves ismerősöm azt mondja, Feri olyan szép dolog történt velem. Nem volt könnyű, de szép, ez pedig az, évtizedeken keresztül az anyósom piszkált, bántott, kritizált, semmi nem volt neki jó. Sokat szenvedtem miatta, néha kisebb, néha nagyobb türelemmel viselve. Igen ám, de az anyósom beteg lett, nagyon beteg lesz, ágyhoz kötött beteg, ápolni kellett őt, és a férjem nagyon kérlelt, segítsek. S végül az anyós és a meny, kibékültek egymással. Az anyós minden nap hétszámra bocsánatot kért a menyétől, minden nap: Bocsáss meg nekem! Kedden is bocsáss meg nekem és szerdán is bocsáss meg nekem! És aztán, hogy már nem sok ideje volt ebben a világban, fogta, kezet csókolt a fia feleségének. Itt van akkor egy fiatalasszony, az ítélkezés helyzetét átformálja a megváltozás, az újjá születés helyzetévé.

Aztán egy kedves nagymama ismerősöm azt mondja: Jaj! Hát tudod, de szívesen mentem én az unokáimhoz, szükség is volt rám, csak a menyem. S aztán ahogy telik egyik hét, egyik hónap a másik után, jön, azt mondja: Feri rájöttem valamire: Te olyan büszkén mentem fiamékhoz, hogy én mennyi jót teszek a kis unokáimmal, s akkor egyszer csak rájöttem, és mennyi rosszat teszek a fiamnak a feleségével. Szóval itt jót teszek, ott rosszat, olyan, mintha nem csinálnék semmi jót. Egyszer csak azt mondja: rájöttem, hogy ebben a helyzetben jót tehetnék az unokáimmal is, meg a menyemmel is. Attól kezdve megváltozott a helyzet. Az ítélkezés helyzetéből a megváltozás helyzete alakult. Minden esetre a mai evangélium olyan jól hoz helyzetbe bennünket, hogy fölismerjük azokat a pillanatokat, amikor valami újjá születhet általunk.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Pordán Veronika