Lk 10,25-37 - Évközi 15. vasárnap (C év)

Olvasmány (MTörv 30,10-14)

feltéve, hogy hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s megtartod parancsait és szertartásait, amelyek ebben a törvényben meg vannak írva, s teljes szívedből és teljes lelkedből visszatérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Ez a parancs, amelyet ma meghagyok neked, nem elérhetetlen számodra, és nincs messze tőled. Nincs az égben, hogy azt mondhatnád: ,,Ki szállhatna fel közülünk az égbe, ki hozhatná le azt nekünk, hogy hallhassuk és tetteinkkel követhessük? Nincs a tengeren túl sem, hogy kifogásul azt mondhatnád: ,,Ki kelhetne át közülünk a tengeren, ki hozhatná el azt nekünk, hogy hallhassuk és megtehessük, amit Isten parancsol? Egészen közel van hozzád a törvény: a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabhasd tetteidet.

Szentlecke (Kol 1,15-20)

Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.

Evangélium (Lk 10,25-37)

Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?' Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?' Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat' [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.' De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?' Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked. ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?' Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.' Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!'

Szentbeszéd

Ebben a mai evangéliumban mind a két kérdésnek megismerhettük a hátterét. Először is a törvénytudó megkérdi Jézust azért, hogy próbára tegye őt. Azután a választ követően megkérdezi őt, mégpedig azért, hogy igazolja saját magát. Jézus pedig tulajdonképpen akármilyen szándékkal is kérdezik, ugyanazt válaszolja. S a válasza hallatlanul egyszerű. Azt mondhatnánk a válasz így hangzik: „Cselekedj a legmélyebb meggyőződésed szerint. Tedd úgy, ahogyan azt a törvény diktálja; tedd azt a lelkiismereted alapján; tedd azt a szíved legmélyéből, ahogyan ott azt a legbelső hangot hallod.” És – tulajdonképpen a mai evangéliumnak a lelkülete alapján - talán a leghűségesebbek akkor lennénk Jézusnak a szavához, ha azt mondanánk. „Ez volt most az evangélium hirdetése.”

Leülnék, egy picit ücsörögnénk itt, hát mindenki emésztené ezt. Mert tulajdonképpen a mai evangélium pontosan erről szól. Hogy hagyjuk, azt hogy még akkor most hozzá teszünk tizenöt perc beszédet. Mi a legmélyebb meggyőződésed? Ez. Hogy olvasod a szentírást? Így. Akkor csináld úgy. De mégiscsak beszélek… Még egy kicsit. Hogy akkor, akkor legalább emeljük ki az evangélium egyszerűségének ezt a nagyon fontos értékét. Hogy Jézus olyan sokszor beszél annyira egyszerűen, hogy aztán nem hajlandó még megmagyarázni, meg tovább mondani, sőt éppenséggel a szentírásban annak halljuk a lenyomatát - elnézést a képzavarért -, annak a lenyomatát látjuk, hogy az szerepel a szentírásban, hogy Jézus példabeszédeket mond, egyszerű történeteket, és nem is hajlandó megmagyarázni őket. Talán éppen azért, mert az a néhány egyszerű mondat éppenséggel az evangéliumnak a lényege, nem pedig a hozzáfűzött magyarázat. Sőt amit annyira szeretünk, hogy akkor úgy nekiülünk még eltöprengeni, meg okoskodni, meg gondolkodni, nemegyszer az evangélium egyszerűségének, erejének a kárára van.

Kedves ismerősöm nagyon fellelkesült, mikor Ferenc pápát megválasztották, nagyon komolyan kvalifikált teológusról van szó; és azután hétről-hétre, hónapról-hónapra nyomon követte a pápának a megnyilatkozásait, de mára már ezt abbahagyta. És hogy miért hagyta abba, azt mondta: „Tudod úgy van ez, hogy néhány hónapig hallgattam, hallgattam, amit Ferenc pápa mond, de nincs benne semmi emelkedett teológia.” Kedves ismerősöm nem olyan régen Rómában járt, vasárnap elment a Szent Péter térre a közös úr angyala imádságra; és akkor, miután a társaságban többen jól tudtak olaszul, hát akkor ők szóba álltak mindenféle emberekkel. Dugig volt a tér, és akkor azt mondják, hát a rómaiak, hogy az utóbbi időben egyszerre örülnek és egyszerre bosszankodnak. Azért mert azt mondják, hogy II. János Pál pápa fénykorában volt az úgy, hogy vasárnap nem lehetett felférni a metróra. Hogy az úgy jó tíz évvel ezelőtt volt, hogy olyan sokan voltak a téren, hogy alig lehetett elférni. És tulajdonképpen, hogyha Ferenc pápának a megnyilatkozásait halljuk - nehogy ezt valaki félre értse -, de éppenséggel valóban nem az emelkedett teológia bölcsességét halljuk, miközben amit mond, a mögött az ott van. Hanem nagyon egyszerű mondatokat hallunk. Barátom, aki éppen ott volt a téren, azt mondja: „Te, úgy szíven ütött az, hogy egyszerűen csak azt mondja a pápa, hogy: ’Szedjétek össze a bátorságotokat, hogy jót tegyetek!’” Nem tudom, melyik egyházatyától vette, de… lehet, hogy ez nem is olyan érdekes. De az, hogy ennek a mondatnak van valami üzenete, az egész biztos. Aztán néhány héttel ezelőtt meg azt találta mondani: „Tudjátok Istennél nincs protokoll. Nincs várólista, vörös szőnyeg, telefonszám, e-mail cím nincsen. Hanem egyszerűen csak meg lehet őt szólítani.”

Az evangéliumnak megvan ez az egyszerűsége, és éppenséggel ebben az egyszerűségében teszi azt velünk, amit igazán fontos, hogy megtegyen velünk. És akkor eszembe jutott, sok-sok évvel ezelőtt egy baráti társaságban beszélgettünk. Éppenséggel – s akkor, mert hogy jó páran gazdag emberek is voltak ott - nem átallottam szent Ágostontól egy mondatot idézni, hogy: „Ti tudjátok azt, hogy mit mondott Ágoston a negyedik században?” „He?” „Azt mondta Szent Ágoston, hogy a gazdagok feleslege a szegények tulajdona.” Eltelt néhány másodperc, éppen a legjómódúbb ember – nem véletlen volt olyan jó módja, mert esze is volt hozzá: „Ez nagyon érdekes Feri, de két kérdésem van. Ki a gazdag, és mi a felesleg?” Ezzel aztán szépen el lehet tölteni egy életet. Tulajdonképpen ez a törvénytudó ember azt kérdi Jézustól, hogy akkor ki is az én felebarátom? Végül is azt is kérdezhette volna, hogy: Mester, mi az, hogy szeretni? Aztán azt is kérdezhette volna: Mester, és ki is az Isten? És mit jelent az, hogy teljes szívből? Mit jelent, hogy szívből? Mit jelent, hogy lélekből? Háhhh… Valószínű, hogy ennyire nem hosszú az emberi élet.

Egy magyar kisregényben olvastam fiatalemberként, és azóta is nagyon hordozom magamban. Prédikátorok beszélgetnek egymással. Az egyik prédikátor beszélgetve a másikkal, azt mondja: „Te én látom a magunk fajtát, és az a benyomásom, hogy sokszor az egész életünket azzal töltjük, hogy olvassuk a szentírást, és megpróbáljuk megérteni azt a szentírásból, amit még nem értünk. És vannak néhányan, akik pedig megteszik azt, amit már értenek.” Reggel a fél tizenegy órai szentmisén ugyanúgy elmondtam ebből a kisregényből ezt a mondatot, és ott a harmadik sorban ült egy asszony, és mikor úgy végig leért neki a mondat, akkor puszit dobott nekem. Hát ilyen velem még sosem történt. Hogy igehirdetés közben egy asszony puszit dobjon nekem, de olyan egészen evangéliumnak éreztem. Hogy na, így ez az egyszerűség, hogy ez így pont éppenséggel rendben van.

Aztán eszembe jutott néhány héttel ezelőtt. Láttam egy műsort egy vietnámi fiatalemberről. A vietnámi fiatalember körülbelül hatvan kilós, és nem tévedek, amit most mondok, így van, egy körülbelül százkilós daganattal él együtt. Százkilós a daganata, jóval nagyobb, mint ő maga. Kétszer akkora. És azután nagyjából az derült ki, hogy ha nagyon rövid időn belül nem műtik meg, nyilvánvalóan meg fog halni. Hatalmas erőfeszítések révén elvitték őt egy kórházba, ahol az volt a reményük és az üzenetük, hogy lehetséges a műtét. Összeült a nagy konzílium; megnézték, hogy milyen állapotban van; kiderült, hogy már a hatalmas daganat miatt tele van vízzel a tüdeje, már levegőt is alig kap; tehát tulajdonképpen föltehetőleg néhány hónapja van emberi számítás szerint. A konzílium aztán sok órás megbeszélés után a következő döntésre jutott: „Nem műtjük meg, mert nagyon veszélyes.” Ezt ugye valakinek közölnie kellett a beteg férfivel. A beteg férfi azt mondta: „Nem az a veszélyes, hogy megműtenek, hanem ez itt. Ez a százkilós daganatom, az veszélyes.” Na, akkor megint összejött a konzílium, megint órákon keresztül tárgyaltak, végül azt mondják: „Nem, sajnos ez tényleg nagyon veszélyes.” És akkor úgy kellett nekiállni ott abban a nagyvárosban, sokmilliós nagyvárosban hátha van egy kórház; ahol nem konzíliumot tartanak csak, hanem műtenek is. Elnézést a szóért, nyilván itt most erre az esetre gondolok. És sikerült a műtét, és lehetett látni ennek az embernek a szemében azt a hálát, hogy: „Megműtött valaki.” Hogy valaki nem csak azt állapította meg, hogy életveszélyes, hanem azt is, hogy lehet is valamit csinálni.

De nagy dolog az, mikor éppenséggel az eszünket épp csak annyira használjuk, amennyire kell! Hogy az eszünket mikor arra tudjuk használni, hogy döntések szülessenek általa; hogy valóban jobban megértsünk helyzeteket; hogy megértőek is tudjunk lenni, ne csak együtt érzőek; hogy aztán dönteni tudjunk, és hogy aztán cselekvés fakadjon abból. De nagy dolog ez! De nagy dolog az, hogy pont van annyi eszünk, és pont annyira ismerjük, annyira az evangéliumot, amennyire kell. Amennyire kell ahhoz, hogy keresztény életet éljünk, mindenki ismeri az evangéliumot. És annyi eszünk is mindegyikünknek van, hogy abból cselekedni tudjunk.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Adler János