Jn 1,1-18 - Karácsony, Jézus Krisztus születése (A év)

2013.12.25.

Megosztom
Elküldöm

Olvasmány (Iz 52,7-10)

Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz, aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz, aki szabadulást hirdet; aki azt mondja Sionnak: ,,Királyként uralkodik Istened!' Hallgasd! Őreid felemelték hangjukat, együtt ujjonganak, mert szemtől szemben látják, amikor visszatér az Úr Sionra. Örvendjetek, ujjongjatok együtt, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet. Felfedte szent karját az Úr, minden nemzet szeme láttára; és meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.

Szentlecke (Zsid 1,1-6)

Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki -- mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével --, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban [Zsolt 110,1]. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged' [Zsolt 2,7]? És ismét: ,,Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?' [2 Sám 7,14] Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: ,,És imádja őt Isten minden angyala!' [MTörv 32,43G]

Evangélium (Jn 1,1-18)

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. (…) Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágosítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, amely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.

Szentbeszéd

Eljött hozzánk az igaz világosság, a világ világossága, az emberek világossága, vagyis a mi világosságunk. S ezért, hogyha egyetlen mondatba össze kellene foglalnunk Karácsony üzenetét, azt mondhatnánk, ez a világosság segít nekünk abban, hogy lássunk túl azon, amit látunk. Az Isten hozott nekünk fényt, hogy képesek legyünk túllátni azon, amit látunk. Túllátni azon, amit tapasztalunk. Túllátni tehát azon, amit látunk, aki erre képes, közel van Karácsonyhoz. És éppenséggel nemde úgy történt velünk, hogy volt egy adventi időszak és akkor azt mondtuk, legyen ez a, mondjuk így, négy hét, de ez nem olyan négy hét, mint a többi négy hét. Egyszer csak túlláttunk azon, hogy peregnek a naptárnak a napjai és túlláttunk azon, hogy ez ugyanaz a négy hét, mint bármelyik négy hét. És azt láttuk ezalatt a négy hét alatt, hogy ez egy picit más. (A kisgyerekhez szólva, aki éppen megnézte az oltár előtt elhelyezett jászolt:) Szép, ugye? (nevet) És aztán, mondjuk, elkezdtünk vásárolgatni, jönni-menni, örömet okozni, és egész biztos, hogy akkor tudtunk igazán készülni Karácsonyra, ha túlláttunk a tömegen; túlláttunk az árcédulákon, túlláttunk a többieken, túlláttunk az időn, ami egyre fogy… Ha mindezen túl tudtunk látni, máris készültünk Karácsonyra. És aztán, mondjuk 24-én itt láttuk a gyerekeket, hát, ha túlláttunk azon, hogy egyszerűen csak mondanak valami szöveget, na, akkor már nagyon közel voltunk Karácsonyhoz. És aztán láttuk, ahogy bejön a teve! Na, aki túllátott a tevén, közel volt Karácsonyhoz. És aztán… (a kisgyerekhez szólva:) nem csoda, hogy megnézted, nézzük, nézzük, de igazából akkor látunk itt valamit, ha túllátunk azon, amit látunk. És nemde, éppenséggel szenteste szinte az egyik pillanat a másik után mind-mind arra hívott föl bennünket, hogy lássunk túl azon, amit látunk. Vagyis…Például, hogy amikor előveszünk egy könyvet és benne néhány sor és szöveg, és rá van írva, hogy Szentírás, hogy lássuk, hogy ez nem egyszerűen csak egy könyv, meg nem egyszerűen csak egy történet, hogy lássunk abban valami többet. És aztán ahogy mondjuk az apa és az anya megfogja egymás kezét, hogy lássunk túl azon, hogy az egyszerűen csak öt ujj, meg egy tenyér, bőr meg izom – hát annál ott több van, egész biztos; és aztán, ahogy az anya kezén ott van a jegygyűrű, meg az apa kezén – hát… csak túllátunk azon, hogy az egy kis aranydarab… És aztán amikor énekeltünk valami éneket, hát csak túlhallottunk azon, hogy hamis-e vagy nem… És aztán… és aztán… Amikor az ajándékokat odaadtuk, hát csak többet láttunk, mint egy tárgyat vagy egy csomagolópapírt, amit éppen valaki szépen csomagolt be vagy nem… amit könnyű kibontani vagy nem… és talán a bejglin túl is láttunk valamit ezen a Karácsonyon. És hogy tulajdonképpen, amikor láttuk azt a fát, hát ott is csak nem egy fenyőfát láttunk, hanem valami többet… és a fényben valami többet… Megígérem, nem mondom ezt tovább. (nevet) Túllátok a saját mondandómon, és ahogy rátok nézek és tudom, hogy ilyenkor mit szoktam látni: fáradt embereket. Csak túl tudok látni azon, hogy látom a fáradtságotokat, megpróbálok mégiscsak lényegre törő lenni.Tehát az első gondolat így szól, hogy Karácsonynak ez az üzenete: lássunk túl azon, amit látunk; és Isten elhozta magát, hogy láttassa azt, amit az emberi szem éppenséggel csak akkor lát, hogyha van mögötte egy szív. És ezért többet láthatunk annál, amit látunk, hallhatunk annál, amit hallunk, érzékelhetünk annál, amit érzékelünk, vagyis többet, többet jelent az élet, a másik ember, a világ, az Isten annál, mint amit éppen tapasztalunk. Ez az első. És hogyha ezen a Karácsonyon csak egyetlen helyzetnél, tárgynál, pillanatnál, eseménynél is tudtunk valami többet látni, mint pusztán csak azt, amit a szemünk láttatott, valamit megsejtettünk a Karácsony titkából.Aztán a második: hogy éppenséggel a Karácsony, ez az ünnep, mennyire világosan hozza számunkra azt, hogy valami nehéz körülmények között is meg tud születni. Hogy túlláthatunk a körülményeknek a vas szorításán; azon, ahogyan azt mondjuk: hát ilyen körülmények között? Ilyen nehézségekben? Ilyen föltételekkel? Tulajdonképpen kétezer év óta azt is ünnepeljük, hogy nem minden múlik azon, hogy milyen körülmények között vagyunk. Hogy nem mindent határoz meg az, hogy milyen föltételek és adottságok és lehetőségek… hogy valahogy úgy, mint amikor születik egy gyerek, ahogy egyébként a Szentírásban is ott van, s akkor egyszer csak mindenki ámul és csodálkozik és azt mondja: „Na ez a gyerek hogy került ide?” – hogy „Hogy nő itt föl egy ilyen gyerek?” Hogy minden tehetséges gyereknél azt vesszük észre: „Nahát… az apukáját, anyukáját látom – hát hogy lett ezekből ez a gyerek?” És éppenséggel, tulajdonképpen, minden gyerekre nézhetünk ugyanezzel a pillantással: Nahát… Hát hogy ez a gyerek a maga módján egész biztos, hogy fölülmúlja azt, amit látunk az apukájában meg az anyukájában.Egy kedves ismerősöm, már volt négy gyereke, látta, hogy nőnek, köztük jó pár kislány, s akkor azt mondja: „Ezt én nem értem. Hát itt van ez a másfél éves kislányom, már áll a tükör előtt. Hát ezt hol látta?” Az anyukája nem szokott a tükör előtt állni, de ez a kislány túlnőtte az anyukáját, nézte magát a tükörben, a család meg csodálkozott: hát ezt honnan veszi? Hozta, hozta valahonnan máshonnan.Szóval a második gondolat, hogy Karácsony fölszólít bennünket arra, hogy lássunk túl azon, hogy föltételek, körülmények, adottságok, örökségek, hogy éppenséggel annál valami több tud születni az életben, mint amennyit mi úgy első szemmel látnánk abból, hogy milyen körülmények, lehetőségek és adottságok állnak a rendelkezésünkre. Tulajdonképpen... nincs még egy éve, hogy megválasztották Ferenc pápát. S ő maga nyilatkozta, hogy tulajdonképpen arra készült, hogy nyugdíjba vonuljon. Talán ezt tudjátok. „Megvan már a korom hozzá, éppen elég fáradt és öreg vagyok, megszolgáltam, amit meg kellett…” Az, hogy lett egy ilyen pápánk, levezethető ez a körülményekből, lehetőségekből és a többiből? Egyszer csak tulajdonképpen leesik az állunk: hol volt eddig ez az ember? Miért nem hallottuk előbb? És a többi, és a többi… Egyszer csak történik valami, amire… há…Aztán a harmadik gondolat, de nagy dolog, ha a Karácsony segít bennünket abban, hogy túllássunk azon, amit így nevezhetnénk, hogy a látszat. Túllátni a látszaton. Túllátni azon, hogy az csak egy barlang, istálló, túllátni azon, hogy csak egy pici baba, túllátni azon, hogy csak egy férfi meg egy nő, hogy amikor túllátunk a látszaton, hogy akkor közel kerülünk Karácsony ünnepéhez. Nem tudom, hallottátok-e, láttátok-e, néhány nappal ezelőtt, fölkerült a világhálóra, hogy éppen december 24-én, egy amerikai űrhajós a Hold közeléből lefotózta a Földet. Nem tudom, ismeritek-e ezt a képet, nagyon híres kép, egészen közel a Hold, a maga sivárságával, krátereivel, szürkeségével, de a kép egy színes kép és messze éppen az látszik, ahogyan Föld-fölkelte van. Földkelte. És gyönyörűen, gyönyörűen ragyog, kéken-fehéren a Föld, a földkeltekor, s akkor, az eredeti szöveget is meg lehetett hallgatni hozzá, ahogyan izgatottak lesznek, három űrhajós, és mondják, hogy: „Színes film van nálad?”, „Lefotóztad már?”, „Megvan a kép?” – és akkor sikerült megörökíteni azt, ahogyan fölkel a Föld. S ott van ez a gyönyörű kép, minden szürke és fekete, és gyönyörűen kéken ragyog a Föld, és tulajdonképpen túllátni a látszaton ebben az esetben azt jelenti, hogy látjuk, hogy a ragyogás, az a fénytől van. Hogy nemcsak a Földet látjuk a maga szépségében, ragyogásában, hanem azt mondjuk, na, ezen a képen éppen semmi nem lenne, ha nem lenne valahol egy Nap.De nagy dolog, amikor az életünkben túllátunk azon, amit a fény megvilágít. Tulajdonképpen Karácsonykor elkezdjük ünnepelni magát a Fényt, ami bármit képes megvilágítani: bárminek a jelentését és a jelentőségét föl tudja tárni. Karácsonykor nem arra figyelünk elsősorban, amit a Fény megvilágít, hanem magára a Fényre. És milyen nagy dolog, hogy látjuk, ahogy fölkel a Föld és tudjuk, hogy azért olyan gyönyörű, mert van egy Nap. S ahogy a Földet megvilágítja, erre azt mondjuk: „Nahát, lenyűgöző!”Aztán milyen nagy dolog, ha túl tudok látni az elvárásaimon. Nem akarom ezt nektek ragozni – tudjuk jól a messiásvárásnak mindenféle bugyrát, útvesztőjét: ilyen legyen a megváltó, olyan legyen az Isten, tulajdonképpen ezt azóta is folytatjuk. Azóta is megvannak a nagyon szigorú elvárásaink arra, hogy Istennek milyennek kéne lennie. De nagy dolog: túllátunk a saját elvárásainkon Istenre vonatkozóan is.Kaptam egy levelet néhány nappal ezelőtt. Kedves valaki azt írja: néhány hónappal ezelőtt gyökeres változás történt az életemben, te is egy picit benne vagy, köszönöm neked, de ami a lényeg, ezt most leírom neked: egyre jobban szeretem a fiam. Azért szeretem egyre jobban a fiam, mert egyre inkább tapasztalom nap nap után azt, hogy ő szeret engem. Utóirat: Azóta tapasztalom, hogy a fiam szeret engem, amióta békén hagyom. (nevet) Tulajdonképpen, harmincvalahány éve én nem hagytam békén a fiam. Mert én midig megmondtam, milyennek kell lenni! S akkor egyszer csak úgy döntöttem, lehet, hogy békén kéne hagyni. Amióta békén hagyom a fiam, azt tapasztalom, hogy szeret. Miért nem kezdtem ezt előbb?S akkor eszembe jutott néhány hónappal ezelőtt kedves ismerőseim azt mondták, tíz éve vagyunk házasok, Feri, közvetíts nekünk egy áldást. És akkor kezemet rátettem a fejükre, mondom nekik, hát, legyetek béketűrőek. Erre elkezdtek sírni. S valahogy vége szakadt az áldásnak, mind a ketten sírtak, azt mondják, Feri, hát te fején találtad a szöget, mi nem bírjuk a békét. Nem tűrjük. (nevet) Hát tényleg ez a mi nagy nehézségünk, hogy nem vagyunk béketűrők. Karácsonykor nemde ezt mondjuk: a békesség. De szép volt az ének, ahogy énekeltétek: Békesség a földön jó akarat embereinek. Éppenséggel de nagy dolog, ha békén hagyjuk egymást, a szó legjobb értelmében: hogyha vagyunk béketűrőek és ebben egyszer csak föl tud valami ragyogni abból, ahogy szabadon szeretjük egymást – vagyis túllátunk a saját elvárásainkon.És aztán a záró gondolat, végül ez már csak néhány mondat: túllátni azon, amit látunk, végül is azt jelenti alapvetően: túllátok magamon. Hogy végre veszek egy nagy levegőt: háá… És túllátok saját magamon. És mikor valaki már nem azt nézi csak, amit a Fény megvilágít, hanem elkezd bennünket érdekelni maga a Fény, akkor egyszer csak magunk is rácsodálkozunk arra, egy kicsit el is felejtkeztem magamról. De jólesett. Tulajdonképpen már most egy-két napja nem is gondoltam arra, hogy hogy vagyok. De megnyugtató volt.Milyen fölszabadító az, mikor végeredményben túllátok magamon és akkor, amikor elkezdek túllátni magamon, egyszer csak történik valami, ez pedig az, hogy rajtam keresztül valami több meg tud születni annál, mint ami én vagyok. A Karácsonynak van valami nagy titka azon túl, hogy az Isten emberré lett: ez az, hogy rajtunk keresztül. Hogy Isten nem egyszerűen csak ember lett, hanem embereken keresztül lett ember. És tulajdonképpen ez az, amit hordozhatunk és vihetünk és adhatunk: hogy embereken keresztül lesz ember az Isten.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Pacziga Mónika

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!