Mt 10,17-22 - Karácsony után: Szent István vértanú ünnepe (A év)

2013.12.26.

Megosztom
Elküldöm

Szentlecke (ApCsel 6,8-10;7,54-59)

István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. Felléptek azonban néhányan abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokról, a cireneiekről, az alexandriaiakról neveztek el, és azokról, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. Nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt.Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.” Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörögött: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

Evangélium (Mt 10,17-22)

De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül.

Vasárnapi beszéd

Szent István diakónus, vértanú ünnepén, ahogyan a szentleckében hallottuk, van itt egy nagyon fontos sor. Azt mondja Szent István: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, hogy az Isten jobbján áll.” Erről szeretnék most beszélni, hiszen karácsonykor tegnap arról szóltunk, hogy a karácsony azt a titkát tárja föl előttünk, hogy lássunk túl azon, amit a szemünkkel látunk. Hogy lássunk azon túl, amit látunk. És hogy éppenséggel minden olyan pillanatban, helyzetben, találkozásban, kapcsolatban, amikor túl tudunk látni annál, amit éppen látunk, akkor máris valamiképpen Isten titkában veszünk részt. Egy kézfogásban túllátni a kézen meg annak a melegén… a gyűrűnek az aranya is messze túlmutat egy kis fémdarabon, egy csók messze túlmutat a nyálkahártyák találkozásán. Szóval, lehetne ezt hosszan mondani. Istennek a titka éppenséggel az, hogy túllátok azon, amit éppen láthatok. Hogy azon túl van annak az értelme, szépsége, mélysége, magassága. Éppen azon túl van. És aki azt nem látja, szinte semmit se lát, hiába jó a szeme.

És akkor ma továbbfolyik ez az ünneplés. Egy nagyon sajátos összefüggésben azt mondja ez a fiatalember, hogy „látom a megnyílt eget”. S tulajdonképpen az üdvösség történetét – éppenséggel az Újszövetségnek a kezdetét – láthatjuk úgy is, hogy amikor megkeresztelkedik Jézus, emlékeztek erre a történetre, megnyílik az ég, s a Lélek mint egy galamb rászáll Jézusra, szózat hallatszik az égből: „Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.” Miért hangsúlyozom ezt? Azért, mert a meggyőződésünk, a hitünk így is kifejezhető, hogy kétezer év óta egészen nyilvánvalóan tudjuk, hogy az ég nyitva van. Nyitva van, és kész! Az ég nyitva van. Mit jelent számunkra az, hogy az ég nyitva van? Azt jelenti, hogy Isten felől az Isten és az ember közti kapcsolatnak semmilyen akadálya nincs. Nincs akadálya! Hogyha valami akadálya van ezen a világon az Isten és ember közti kapcsolatnak, ez az akadály az ember felől merül föl. Ezért szoktunk olyan gyakran beszélni arról, mikor száz emberből kilencvenkilenc sóhajt, és azt mondja: „Isten nem szól hozzám! Isten nem mutatja meg magát! Imádkozom, és Isten nem válaszol!” Akkor a százból kilencvenkilenc, ha így beszél, tulajdonképpen csak azt látja, amit lát, és nem lát azon túl, amit lát. Mert van egyvalaki, aki nagyon sajátosan azt meri mondani: „Valószínű, hogy vak vagyok, valószínű, hogy süket vagyok. Valószínű, hogy nem látok túl azon, amit látok, nem hallok túl azon, amit hallok, ezért esett ez meg velem.”

Az első üzenete ennek a karácsonynak most, a másodnapján az, hogy az Isten és az ember közti kapcsolatnak Isten felől semmilyen akadálya nincsen. És milyen meggyőző az egyébként ott, ahogyan kezdődik Jézusnak a nyilvános működése! Azt mondja a szent író: „És megnyílt az ég”. És melyikőtök emlékszik arra, hogy mikor zárult be? Ezt azért kérdezem így, mert nem zárult be. Ráadásul az eredeti szövegben az van: „Isten szétszakította az eget, és az azóta is nyitva áll.” Hogyha a karácsony története, a Szentírásnak ezek a történetei mítikus történetek lennének, akkor az égnek be kellett volna záródnia. Hát, mindannyian hallgattunk mesét gyerekkorunkban vagy felnőttként. Mi szokott akkor történni, amikor a kincseskamrának az ajtaja kinyílik? Biztosak lehetünk benne, hogy be is fog záródni. Hogy ott van a barlang, és hogy tudsz bejutni a barlangba, ahol ott vannak a kincsek? Hogy tudod a varázsigét, s kimondod a varázsigét, és kinyílik, s aztán bezáródik, és csak az tudja, aki a varázsigét tudja. Kétezer évvel ezelőtt kinyílt az ég, és nyitva van, és soha többet nem fog bezáródni.

Emlékszem, egyszer kereszteltem. S hát egy keresztelés nem olyan hosszú. Itt egy kis kenés, ott egy kis kenés, nehogy megbotránkozzatok ezért, néhány szó itt, néhány szó ott, öntjük a vizet. Az történt keresztelés végén – első babáról volt szó, nem volt túl nagy rutin –, mondom, hogy hát, akkor „áldjon meg benneteket a mindenható Isten, Atya, Fiú, Szentlélek nevében.” S úgy megálltunk, s úgy kibukott az édesanyából, hogy ennyi? Milyen nagy esemény a keresztelés, és végeztünk tizennégy perc alatt! S benne volt minden, aminek kell lennie. A pap annyit mond: „És én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Nincs itt semmi varázsige, nincs itt semmi titokzatos tudás, nincs itt csak a bölcseknek, a beavatottaknak valami. Ennyi! Az édesanya rám néz, azt mondja: „Ennyi volt, s szabad az út az ég felé?” Így van. Ennyi! Szabad az út az ég felé.

És aztán milyen szép az is, elnézünk a messzeségbe, azt mondjuk: „De érdekes, ott van a föld, s ahogy vége van a földnek, kezdődik az ég.” Tulajdonképpen karácsonykor ezt mondjuk: „az ég leszállt a földre”, és tényleg így van. Nézzük, ott van az ég, és rögtön utána kezdődik a föld, és ahol vége van a földnek, már rögtön jön is az ég. Tényleg így van. Az ég és a föld összeért, ahogyan szoktuk ezt mondani, meg ahogy szoktuk énekelni. Karácsony ezt az üzenetet is hozza: az ég és a föld összeért. S nem egyszerűen csak találkozott az ég a földdel, hanem mi tulajdonképpen, ahogy megyünk az utcán, bent vagyunk az égben. Benn vagyunk, mert idáig van a föld, és mi meg már az égben járunk-kelünk. Nincsen szárnyunk, nincs is szükségünk rá. Azért, mert az ég jött le ide, hogy mi az égben járjunk- keljünk. Legföljebb az ég elég nagy ahhoz, hogy még van följebb is.

És aztán milyen szép, ez már a zárógondolatom, Jézus azt mondja: „A mennyek országa bennetek van.” Nem egyszerűen csak találkozott az ég a földdel, hanem ez az ég belülre kerül. A mennyek országa bennünk van, a mennyek országa köztünk van. Néhány héttel ezelőtt mondtam ezt a történetet, de biztos sokan éppen akkor nem voltatok ezen a szentmisén. Egy legenda, hogy a szerzetes, a remete szent hírében áll, s egyszer csak megy oda hozzá egy lovag, hogy na, majd ő kikutatja, hogy tényleg szent-e az a remete. S akkor odaáll hozzá pökhendien, oldalán a kard, mégiscsak egy igazi lovag, azt mondja: „Na, ha te szent ember vagy, taníts meg engem egy pillanat alatt arra, mi az ég, meg mi a menny!” S akkor erre azt válaszolja neki ez a szent életű remete: „Mi az ég meg a menny? Ezt te kérdezed, te pökhendi, beképzelt, semmirekellő, lovagnak csúfolt mihaszna?” S betolul a vér a fejébe ennek a lovagnak, előrántja a kardját, le akarja sújtani a fejét ennek a szent életűnek, s ahogy már majdnem odaér a fejéhez, kiált egy nagyot a szent, azt mondja: „Na, ez a pokol!” S úgy hirtelen megérti a tanítást ez a lovag, hogy az életét is kockáztatta ezért a tanításért ez a remete, s akkor úgy lehanyatlik a karja, könny jelenik meg a szemében, és… a hála. S akkor ránéz a remete, azt mondja: „Na, ez meg a menny.”

Karácsonynak ez az üzenete: a menny bennünk van. A mennyek országa bennünk van, és köztünk van, az ég és a föld találkozott egymással. Az ég megnyílt, és sosem fog többé bezáródni. Hhhháááá! Veszünk egy-egy nagy levegőt, kétségkívül a mennyből szippantjuk. Nem véletlen, hogy a Szentlélek és aztán a levegő a nyelvben is milyen szépen összetalálkozott: lélek és lélegzet. Hhhááááá! Hát, szívjuk be magunkba a mennyet minden egyes lélegzetvétellel, és aztán – a szó legjobb értelmében – fújjuk egymásra! A szó legjobb értelmében. Szabad hozzá fogat mosni, azon se múljék, merthogy a föld és a menny találkozott, legyen jó illata is, de mindenesetre… de nagy dolog, hogy minden egyes lélegzetvételünkkel éppenséggel a mennyet is tudjuk egymásnak ajándékozni.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )

Örökbe fogadta és lejegyezte: Papp Kristóf