Mt 2,1-12 - Vízkereszt, Urunk megjelenése (A év)

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, és vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit és megkérdezte tőlük, hol kell születnie a Messiásnak? Ők így válaszoltak: „A júdeai Betlehemben. Mert ezt írja a Próféta: Te Betlehem, Júda földje! Bizony nem vagy a legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek! Tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte.” Ők pedig miután meghallgatták a királyt, elindultak. S lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincses zsákjaikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

Urunk megjelenésének ünnepe van, és éppenséggel a liturgia és a szenthagyomány megkülönböztette azt a két ünnepet, hogy megszületik Jézus, emberré lesz az Isten; és azután, hogy megjelenik ezen a világon Isten, és miután megjelent, ehhez a megjelenéshez elkezdenek emberek kapcsolódni és csatlakozni, hiszen ha megjelent, akkor látható, akkor hallható, fölfedezhető, fölismerhető, ezért aztán válaszolhatunk Isten megjelenésére. Tehát karácsonykor azt ünnepeljük: Isten emberré lett. Urunk megjelenésének ünnepén pedig, hogy a megjelenés azt jelenti, hogy valami nyilvánossá válik, valami tapasztalhatóvá lesz, és ehhez már tudok viszonyulni, ehhez tudok kapcsolódni, és egy kapcsolat kölcsönössé válhat.

Nem tudom, ismeritek-e a viccet a székely emberről? Mikor azt mondja negyven év házasság után a székely asszony: „Te apjok! Há mondhatnád néha, hogy szeretsz!” Mire a székely ember ránéz, azt mondja: „Az esküvőkó má mondtam.” Joggal mondja az asszony a férfinek: Mondd néha! Légy szíves, fejezd ki! Mutasd meg! Jelenítsd meg! Nem arról van szó, hogy olyat mondjál, ami nincs. Ne hazudj nekem, meg ne a szépet tedd, hanem ha van, fejezd ki! Ha ott lakik a szívedben, ott van a gondolataidban, a döntésedben, az elköteleződésben: mutasd meg! Jelenítsd meg! De nagy dolog az, hogy olyan sok érték van bennünk, de hogy ezeket az értékeket meg is tudjuk mutatni, föl tudjuk ragyogtatni, meg tudjuk jeleníteni. Tulajdonképpen ebben az ünnepben Isten fölszólít bennünket arra, hogy azokat az értékeket, amelyek bennünk vannak, vegyük elő! Napkeleti bölcsek, hiába volt ott náluk a tömjén, meg az arany, meg a mirha, ha nem veszik elő! De elővették. Azt mondták, ez a kincsünk, elővesszük, odaadjuk. Ez az ünnep azt fejezi ki, hogy Isten azt a hatalmas kincset, ami ő maga, nem akarta magának megtartani. Mert mondhatta volna: attól, hogy nem leszek ember, én még ugyanúgy Isten maradok. Biztos, hogy így van. De meg akarta jeleníteni magát. Kézzelfoghatóvá, tapasztalhatóvá tenni.

Olyan sok érték van bennünk. S milyen nagy dolog az, hogyha azt meg is jelenítjük, ha ki is mondjuk, ha meg is fogalmazzuk. És azt olyan sokféleképpen lehet. Lehet szavakban, gesztusokban, szívességben, lehet gyöngédségben, lehet tettekben, olyan sokféle formája van. És persze van bennünk mindig egy félelem, vagy talán aggodalom: nem akarunk többet mutatni, mint ami van, mi hitelesek akarunk maradni. Persze persze, nyilván ez a másik véglet, mikor szavakat mondunk ki gondolatok nélkül. Mikor azt mondjuk, szeretlek, és nincs benne semmi érzés vagy érzelem. Nincs benne jó szándék és nincs benne érzület, csak egy szó. Rettenetes a szó, ha nincs benne gondolat és nincs benne érzelem. Tehát nyilván ez a másik véglet. Persze, hogy igyekszünk tartózkodni mindazoktól a jelektől, amelyekben nem vagyunk benne. Amelyekben nem kifejezzük magunkat, hanem egyszerűen csak áltatjuk egymást. De ez a másik véglet. Bőven van a szívünkben, a tarisznyánkban sok minden, amit elővehetünk, megmutathatunk és kifejezhetünk.

Nézzétek el ezt a képet, nem akarom erőltetett módon az evangéliumot aktualizálni. Éppen elég aktuális anélkül, hogy bárki aktualizálná. De az jutott eszembe, hogy éppenséggel a ma világában vannak jó kifejezésformák és jó szokások is, amelyek tíz-húsz évvel ezelőtt nem voltak. Ilyen például a meglepetés születésnapi parti. S tulajdonképpen ez az első helyzet minthogyha meglepetés születésnapi bulinak az ősformája lenne. Hogy ott van Mária és József, ott van az az első születésnap a szó szoros értelmében a születés nap. S egyszer csak jönnek innen, onnan, amonnan, olyanok, akiket meg se hívtak, de helyük van ott, olyanok, akik kaptak egy fülest, hogy menjetek oda. És akkor ott van Mária és ott van József, és egyszer csak egy igazi meglepetés születésnapi partin találják magukat. Miután éppen elég nehézségen mentek keresztül, és erre egész biztos nem számítottak. De nagy dolog az, ahogy a kedves ismerősöm mondta, a férjem nagy titokban meglepetés születésnapot szervezett nekem; és micsoda élmény volt, hogy az életemből a különböző korszakokból ott álltak emberek, akik egymást nem ismerték, csak engem, s ott kialakult valami, s ott megtestesült, megjelenítődött az, ahogyan én az életutamat jártam a fontos emberektől a fontos emberekig. De nagy dolog valamit megjeleníteni. Ma tehát azt ünnepeljük, hogy képesek vagyunk valamit kifejezni, megjeleníteni abból a gazdagságból, amink van.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Székely László