Elégtelen önkontroll, önfegyelem 16.

Köszöntelek benneteket! Isten hozott mindannyiunkat.

Elnézést, hogy kicsit elcsúsztam. Adhatnál rám egy picit kevesebb fényt. Kérlek! Úgy tud zavarni ez a sok fény, ha rám jön! Tényleg, ha rajtatok van, nem zavar, csak ha rám jön.

Hej! Talán emlékeztek, a múltkori alkalommal ígéretet tettem, most nem arra utalok, hogy be fogjuk fejezni, mert itt csak a káosz, a káosz lesz egyre nagyobb. Hanem sokkal inkább arra, ahogy De Bono nyomán a 6 féle gondolkodási módot átvettük. Akkor úgy zártuk le, hogy és akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy a gondolkodással összefüggésben beszéljünk arról, hogy a gondolkodás révén hogyan találhatjuk meg az életünk értelmét. Illetve a gondolkozás hogyan segít az élet értelméhez való közelebb jutáshoz. Vagy abban, hogy az valamiképpen föl tudjon tárulni. Emlékeztek talán erre. (01:08)

Igen ám, de nem volt azóta egy hét, és azért is késtem, mert egy kicsit túldolgoztam ezt a témát. Most egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy befejezzük. De remélem, hogy van, meg lesz értelme.

Csak egy nagyon-nagyon rövid visszatekintés. És hát üdvözöljük a síelőket! De jó dolog az! Sokszor eszembe jutnak, milyen klassz dolog! Na! Síelők, síelők.

Elégtelen önkontroll, elégtelen önfegyelem. Ez a belső világ volt most már hónapok óta a kiindulópontunk. Ezzel összefüggésben beszéltünk arról, hogy akiknek nincsen megfelelő önkontrolljuk, önfegyelmük, az nem valami teoretikus dolog bennük, nem valami elvi carpe diem, hanem tényleg nem tudja magát kontrollálni. Tényleg nem elég fegyelmezett. Tehát, ha szeretné is türtőztetni magát, sokszor strukturális nehézségei vannak azzal, hogy érzi az ösztönkésztetést, impulzust, érzést, indulatot, vágyat, és ez rögtön valamiféle nem tudatos, reflektálatlan cselekvésbe fordul, még akkor is, ha egyébként őneki a gondolataiban vannak közép, meg hosszú távú életcéljai. Mikor jól van, és valami nem indul el benne,akkor ő tudja azt mondani, hogy én arra vágyom, hogy legyen egy családom, és sok szép gyerekem. Igen ám, de amikor lépésről lépésre konkrét helyzetekben ezt a hosszabb, életre szóló célt kellene realizálni a döntései és a cselekvései nyomán, akkor erre nem képes. Mert valami rövid távú inger őt ettől eltéríti. (03:14)

Na most. A kialakulással összefüggésben beszéltünk arról, hogy úgy is leírhatjuk ezt a helyzetet, hogy a késztetés és a cselekvés között éppenséggel az a szakasz hiányzik, ami 6-7-8 éves kortól kezdve kezd megerősödni, ez pedig, hogy gondolkozunk. Hogy beiktatódik a késztetés és a cselekvés közé a gondolkodás, beleértve az önreflexióra való képességet és a többit. Így jutottunk el oda, hogy nahát, hogyha magunkért akarunk valamit tenni, akkor nézzük meg, hogy miféle gondolkodást érdemes beiktatni a késztetéseink és a cselekvés közé. Innen hoztuk de Bonot, hogy ő egy nagyon egyszerű - nem is modell ez, inkább egy struktúrát mond, hogy 6 féleképpen gondolkodhatunk. És mindenféle színes kalapokról beszél, amiket én képtelen vagyok megjegyezni. Ebből is látszik, hogy kinek hogy működik az agya, nekem ezek a színeket - semmi, azt tudom, hogy miről van szó, de a színek nem. Lehet, hogy nektek úgy sokkal könnyebb. Tehát, képesek vagyunk az alapján gondolkodni. Tények, információk, adatok, realitások. Hej. Néha egy kicsit több is nem ártana nekünk. Tulajdonképpen egyre-másra jelennek meg olyan könyvek, amelyekben újból és újból szinte másról sincs szó, mint hogy az emberek általában ezt hiszik, miközben így van. Nem rossz dolog tudni, hogy mondjuk mi a realitás. (04:53)

Például Böszörményi Nagy Iván, aki a családterápiának egy nagy atyamestere, ő azt mondja, hogy a családgondozásban, terápiában 5 egymástól elkülöníthető dimenzióról van szó, és mind az öt dimenziót nagyon fontos tudnunk. És azt mondja, a családsegítésnek az első és alapvető dimenziója a tények. Az információk, az adatok, a realitások. Hanyadik gyerek. Mikor született. Van-e testvére. Milyen betegsége volt az apukájának és az anyukájának. Anyukájának konkrét élettörténete. Mikor mit csináltak vele. Mert lehet hipotéziseket alkotni - mik a tények. Na, ez az első. Tények. (05:39)

Második: a konkrét érzésekhez, érzelmekhez kapcsolódó gondolkozás. Az érzésből fakadó gondolkodás. Azok a gondolatok, amelyek éppen az itteni, mostani érzelmi állapotomból logikusan következnek. Hogy sikerült egy olyan inget találnom, ami nem csúszékony. Tapadékony! S ez a tapadékony ing lehet, hogy sok problémámat megoldja. De van árnyéka - az élet már csak ilyen. Beleizzadok. Semmi sincs ingyen. Tehát a második az a fajta gondolkodásmód, ami az érzésekhez, érzelmekhez, konkrét lelkiállapothoz kapcsolódik, és abból nagyon érthető.

És itt tettünk egy pici farkincát a gondolkozásmódunkban, emlékeztek? Hogy amikor a legtöbb ember élettörténetét mondja, akkor gyakran az történik, ahogyan ő mondja az élettörténetét, az valójában gondolkozást csak nyomokban tartalmaz. Olyan nagyon per tangentem, ahogy a magyar mondja. Mert valójában egy jól begyakorolt násznagyi szöveg. És sokkal inkább igazodik az ahogyan ő magáról az életről gondolkodik ahhoz, amit ötven évvel azelőtt élt meg. Az más kérdés, hogy azok a helyzetek, szituációk, nehézségek, amelyekből kiindulva elkezdett úgy gondolkodni, ahogy még ma is gondolkodik, természetesen lenyomatukban akár egy séma-szerűen is a jelenben is hatékonyak. Jó. Nem ragozom tovább. (7:28)

Harmadik: az a fajta gondolkodásmód, amely képes a lényeget látni. Azt is mondhatnám, ezzel összefüggésben azt is meg tudja mondani, hogy ez nem lényeges. Ugye, és a társkapcsolatban mekkora jelentősége van ennek. Tudni mi a lényeges, és mi nem, és ez a fajta gondolkodás egy más módja a gondolkodásnak.

Az utána következő: az a fajta gondolkodásmód, amelyet így neveztünk, hogy a kreatív gondolkodás. Új dolgokat megérteni tudó gondolkodás, újat föltárni tudó gondolkozás. Valami teljesen más nézőpontot fölvetni tudó gondolkodás. Kreatív gondolkodás.

Aztán volt a fekete kalap, az a kritikus gondolkodás. Most ez helyes, vagy nem. Ez most rendjén van, vagy nem. Logikus volt-e vagy nem. Ebből következik-e ez, vagy nem. Most az ok és okozat nem cserélődött-e föl. Ez valóban indokolható-e így vagy úgy. Átgondoltuk-e az összes nehézséget. Rendben van, hogy van egy remek ötletünk, hogy milyen projektet kéne megvalósítani. S akkor leülök és elgondolkozom a várható nehézségekről. Ha valaki szakterűen tud projektet menedzselni, akkor ott van egy lépés, remélem, emlékeztek még, különben mi lesz a projektjeitekkel, hogy le kell ülni és számba venni a lehetséges nehézségeket és akadályokat. (09:17)

Aztán a következő gondolkodás, ez az utolsó, ha jól számolom, amikor képes vagyok folyamatokat, összefüggéseket fölfedezni. Folyamatok, összefüggések. Rendszerszerűen képes vagyok már látni, érteni, fölfogni valamit. Az megint egy másfajta gondolkodás.

Rendben? 6 féle gondolkodás. Szerintem érdemes tudni. Mert nem egyszer tulajdonképpen nekiállok gondolkodni valamin, de a gondolkozásom mindig csak az érzelmi állapotaimnak a szavakban való kifejezése, semmi több. Éppenséggel látom a lényeget, látom, látom, de nem értem a folyamatokat. Ezért nem tudok konkrétan, a gyakorlatban eljutni a lényegig, mert azt már meg tudom mondani, hogy ez a lényeg, csak nincsenek meg a lépések. Mert hogy lépések legyenek, ahhoz folyamatban kéne tudnom gondolkodni. Látok értékeket, lényeget, de nem veszem számba a nehézségeket. Ezért ilyen csillagszóró, minden terméketlen lesz, amit csinálok. Na jó, nem ragozom tovább. 6 féle gondolkozásmód. (10:30)

Most így eljutottunk oda, hogy a gondolkodásnak van összefüggése, érintkezési pontja azzal, ahogyan az élet értelmét megtaláljuk. Erről szeretnék beszélni. Most átveszem a mikrofont a jobb kezembe. Nem tudom, hogy ennek van-e jelentősége.

Na most. Először is, a kiindulópont: az életnek feltétel nélkül van értelme. Most már ezt nem ragozom, olyan sokat beszéltünk róla. Viktor Frankl, 4 év koncentrációs tábor, létrehozza a segítő szakmának egy fantasztikus irányát - logoterápia - az az ember tud élni, aki az életének az értelmét megtalálta. Aki nem találja az élet értelmét, akármije van, és akárki is ő, elmegy belőle az életerő, az életkedv és minden. Egy napja, két napja halt meg az a hollywoodi színész? 46 éves. Fiatalabb, mint én. 46 éves. Oscar-díjas. Jómódú, hírneves, töröröm töröröm, és heroin túladagolásban meghal. Nem egyszer azt látjuk, hogy azoknak, akiknek megvan mindenük, amire az átlag ember vágyik, öngyilkosok lesznek. Kábítószer, akármilyen függőség, tik tik tik. Kiderül, hogy nem azon múlik. Nem mondom, hogy mindegy, de nem azon múlik. Az élet értelme. Hogy valakinek megvan mindene, nem találja az élet értelmét és belepusztul. Egy másik valakinek semmije sincs, mert a koncentrációs táborban fogoly - és tud élni. Az élet értelmének van némi jelentősége. (12:25)

Na most. Tehát ez volt a kiindulópont. Az életnek feltétel nélkül van értelme, nemcsak akkor, ha az ember kívül szabad. Nemcsak akkor, ha egészségesek vagyunk, vagy fiatalok. Nemcsak akkor, ha férfiak vagyunk. Mit szóltok ehhez a mondathoz? Önismereticsoportokban rendre, nem egy, nem kettő, nem háromszor találkozom minden csoporton belül, hogy nem akarták, hogy lány legyen. Akkor az egy külön emberi teljesítmény, hogy megtalálom az életem értelmét nőként. Külön emberi teljesítmény. Mert egy nagyon negatív összefüggésből kell kiverekednem magam. S az mekkora nagy dolog. Hogy valaki rátalál, női önazonosság, és azt mondja, jóba vagyok azzal, hogy nő lehetek. Híj-haj. Az nagy teljesítmény. Tehát: az életnek föltétel nélkül van értelme. Ezért az élet értelmének nincsen semmilyen föltétele. Ezért azt a kérdést feszegetni, hogy az életnek van-e értelme, vagy nincs, eleve értelmetlen kérdés. A kérdést sokkal inkább így érdemes föltenni, hogy hol találom. Vagy mit tehetnék azért, hogy számomra föltáruljon vagy elérhető legyen. (13:49)

Na most. Azt, hogy valaki meg tudja élni, hogy az élete értelmes, az nem pusztán a gondolkodáson múlik, inkább azt lehetne mondani, a gondolkodás olyan ebben az esetben, mint a jéghegy csúcsa. Ezért megragadhatom a jéghegy csúcsánál azt, hogy mi az életem értelme. Akkor egyszer csak tudok mondani egy mondatot. Vagy hogy egy nehézségben megtalálom, hogy az értelmes. Mondjuk, iszonyú nehéz élet. Egyszer csak: "Atya, segítsen nekem, hogy viseljem, tűrjem ezt?" S akkor a pap, nagyon okosan, vagy nem, ezt nem tudjuk, fekete kalapot fölvesszük, ki tudja, azt mondja: "Édes fiam! Senki sem kap nagyobb terhet, mint amennyit el tudna hordozni." Hű! Om mani padme hum. Ez már valami! Na most itt akkor van egy mondatunk, amiben megfogalmazódhat valaki számára a jéghegy csúcsaként valami, megragadhatóvá válik benne valami, ami összefüggésben van aztán sokszor és általában nem tudatosan érzésekkel, érzelmekkel, emlékekkel, a pszichének a mélystruktúráival, tudattalan dolgokkal. Tehát inkább azt lehetne mondani, hogy az a kérdés, hogy amikor a pap annak a valakinek azt mondja, "Fiam / lányom, senki nem kap nagyobb terhet, mint amit el tudna hordozni" hogy ez a mondat alkalmas-e arra, hogy valamiképpen a rendszerhez hozzá tudjon férni az, aki a mondatot hallja. A belső rendszerhez. Mert ha ez a mondat, így mondanám, elindítja a rendszer működését, akkor azt mondja: "De köszönöm!" Nem szeretem ezeket a mondatokat. Azért nem szeretem, mert az élet értelme, megint csak Frankl nyomán, személyes, kihívás és felszólítás jellegű. Ezért van az, hogy kívülről nem tudok senki életének értelmet adni. Hogy ez lehetetlen. Mert az én rendszerem nem úgy működik, mint a tiéd. Olyat lehet, hogy fogjuk a nyilat, betárazunk, lövünk egyet, s az vagy célba talál, vagy nem. Tehát a pap, amikor nagy komolyan azt mondja, hogy senki sem kap nagyobb terhet, mint amit el tudna hordozni, az ahhoz hasonlít, mint amikor valaki vakon lő egyet, és ez nálad vagy be tudja indítani, elevenné válik az egész rendszer, olyan tudattalan dolgok, mélystruktúrák, amikről gőzünk sincs, s akkor: "De köszönöm! Ez az!" S ezzel a mondattal végigéli az életet. Valójában nem a mondattal éli végig az életet, hanem ez a mondat megtalálja az összefüggést ahhoz a struktúrához, amitől ő megéli, hogy az életének van értelme. Rendben van ez?

Ezért szokott... "Atya, jöjjön! Nehéz sorsú valaki.." Legalább kapok 20 ilyen üzenetet hetente. Ne! Én ezzel nem tudok mit csinálni. hogy valakinek nagyon nagyon-nagyon nehéz az élete, és atya, olyan jókat tudott mondani, eddig, persze, ha lehetséges, mondjon neki valami olyan nagyon-nagyon izét. Értitek ennek a lehetetlenségét? Tehát akkor én innen kihúzom a nyilat, valakit eltalál vagy nem.. Értitek, hogy mennyire esetleges ez? De ha véletlenül célba talál valakinél, vagy mit tudom én, ráhangolódok a másik emberre, valahogy úgy pont... Akkor utána megy a hír. Értitek ennek az esetlegességét, át tudtam adni? (18:11)

Most mondhatjuk azt, hogy majd erről szerintem a következő alkalommal lesz szó, hogy kulturálisan bizonyos mondatok nagyobb valószínűséggel jutnak célba. Hogyha valakire ráhangolódok, akkor sokszor a nem tudatos ráérzés nyomán bizonyos mondatoknak nagyobb esélye van célba találni, mint másoknak. Azt is lehet mondani, hogy néha a hallgatás jobban célba talál, mint a mondat. Néha az illető egészen közel van ahhoz, hogy ő maga előhozzon egy mondatot, vagy egy mondat révén beinduljon az élet értelmének megtalálásával kapcsolatos belső rendszer. De néha messze van tőle. Ha messze van tőle, akkor valaki mondjon nekem... Valójában akkor is ha... Tehát mondunk egy mondatot, az nem azt jelentette, hogy én megtaláltam az ő életének az értelmét, hanem hogy aktívvá vált benne ez a rendszer, amitől ő meg tudja élni élményszerűen, hogy az életemnek van értelme. Hát ezért ezek a mondatok... én nem tudok ilyeneket. Nem, ne kérjetek tőlem ilyet, légyszi. Gőzöm sincs!

Na most. Akkor milyen módjai lehetségesek annak, hogy valaki a gondolkodáson keresztül aktivizálja, vagy aktívvá tegye, vagy lehetőséget biztosítson ahhoz, hogy aktivizálódjon az élet értelmességének élményszerű tapasztalata. Na, erről már érdemes beszélni! (19:50)

Az első. S ez persze a gondolkodással összefüggésben van. Az első, amikor valaki felteszi a nagy kérdést: "Miért történt ez így?" Ezt a kérdést is szívből utálom. Általában ilyenkor az okra kérdezünk rá. És akármennyire is utálom ezt a kérdést, van, hogy valaki meg tudja mondani, hogy mi volt az oka annak, hogy ez így történt, és ez beindítja nála a rendszert. Ja, hát ha van oka? És mindig két dologra figyelhetünk föl az élet értelmével kapcsolatban. Az egyik, hogy ha megtalálom az okot, az lehetőséget teremt arra, hogy az élet értelmességével találkozzam élményszinten. A másik dimenzió pedig így szól: önmagában az, hogy képes vagyok egy okot találni valamilyen életeseményhez, annak jelentősége van az élet értelme szempontjából. Ezt a két megközelítést - ez két dimenzió. Mert az egyik dimenzió arról szól, hogy találtam valóban egy okot. A másik pedig egy meta-dimenzió - az, hogy egyáltalán lehetséges, hogy egy okot találjak, már jobban tudok lenni. Mert akkor az életnek csak van valami, valami folyamat jellege, valami iránya, csak van, ha van ok. Ugye akkor, akkor nem teljesen véletlenszerűen, teljes kiszolgáltatottságban történt meg valami, ha van oka. Tehát ha egyáltalán, valami okot találok, az már a segítségemre lesz pusztán azáltal, hogy egy okot találtam. Na de itt ugrik a majom a vízbe. Ma nagyon fogom túrni. Nem tudom, hogy ez jó lesz-e nektek, de én nagyon fogom. Ez pedig: attól, hogy valaki egy eseménynek megtalálta az okát, még nem biztos, hogy beindul a rendszer, és ebből adódik számára, hogy az életének megvan az értelme. Mindenféle példákat írtam, nem tudom, lehet, hogy fejből kéne. (22:08)

Azt mondja. Haha. Meghívtatok egy színdarabra. Elmentem: Tényleg. Tőletek kaptam, karácsonyi ajándék, szombaton megnéztem. S a színdarabban, most nagyon egyszerűen mondom, egy nő, aki - lépésről lépésre látjuk, hogy az életeseményei hogy következnek egymásra. Hogy meghal a férje hirtelen váratlansággal. Akkor rettenetes veszteség, óriási gyász, nagy instabilitás. Ebben a nagy űrben, hiányban, veszteségben, instabilitásban egyszer csak meg tud jelenni egy férfi. Akkor kialakul egy lángoló, hát, szerelem vagy nem az, nem tudom, valami ilyesmi. Máris látjuk az összefüggéseket, hogy van ott egy szenvedés és hiány, abba a hiányba meg tud érkezni valaki. Ő akkor teljesen elveszti az eszét, ahogy elveszti az eszét, az történik, hogy... (egészségedre!) Az történik, hogy most csak egy emblematikus jelenet, hogy elmennek együtt vásárolni, és a férfi lop. És lebuknak. És a nő, mert szerelmes, ezért magára vállalja a dolgot. Ezért beviszik. Bent tölt egy éjszakát, mialatt és miközben ő szülész, két kliense is megszül, az egyik ráadásul beteg, beteg baba, miközben ő azt mondja, hogy egészséges lesz. Akkor kijön onnan, kirúgják az állásából. Azt mondhatnám, hogy a színdarab lépésről lépésre nagyon jó föltárja, hogy ebből ez következett, ebből meg ez, na, innen jött ez, hihetetlen egyszerűséggel, világossággal látjuk, miből mi hogy következett. S a végén öngyilkosságot követ el. Az utolsó pillanat, csak mondom, hogy ne érezzétek rosszul magatokat kedd este, hogy felhívja a mentőket, elmondja nekik, hogy mit vett be, és gyorsan jöjjenek (mert élni akarok). Ha megkérdeznénk ezt a nőt, aki egy orvos, hogy le tudná-e írni, hogy mi vezetett oda, hogy végül is öngyilkosságot követett el, valószínű, hogy lenne annyi önreflexiós készsége, hogy lépésről lépésre maga is el tudná mondani. Hogy az történt, hogy gyász, nem voltam eszemnél, belépett egy férfi... Minden okot szépen végig tudna mondani. És miközben minden ok számára megragadható, az életének elvesztette az értelmét. Van az életének értelme, csak nem találja. S ezért öngyilkosságot követ el. (25:10)

Tehát az, hogy meg tudom okolni azt, hogy mi miért történt az életemben, ez lehet, hogy segít az élet értelmének a megtalálásában, és lehet, hogy egyáltalán nem segít. Például ez mondjuk minden olyan terápiás folyamatnak a gyöngéje lehet, ami az okokkal foglalkozik. Például szenvedélybetegek esetében a terápiák, amennyiben szinte kizárólag az okokkal foglalkoznak, majdnem mindig hasztalanok és eredménytelenek. Mert a szenvedélybeteg olyan sérült lelki struktúrával bír, hogy hiába tudja megmondani hallatlan precizitással mindazokat a dolgokat, amik oda vezettek, hogy ő szenvedélybeteg lett... És akkor mi van? Nem tárul föl számára az okok feltárásával az élet értelme. Lehet, hogy valaki másképpen vagy másképp sérült, föltárom az okokat és az illető megvilágosodásszerű élet értelemre talál. Most az nagyon cifra, amikor az történik, hogy valaki nem tudja az okokat, és megtalálja az élete értelmét. Mindjárt, elnézést, hogy írogatta, aztán nem tanultam meg. Tényleg! Meg szoktam tanulni. (26:37)

Azt mondja, hogy például Nick Vujicic - nincs keze, nincs lába. Szoktam, szoktam ide idézni. Ő azt mondja: az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam... - mi így mondanánk, hogy a hiányaival küzdött. Hogy neki sosem lesz keze és sosem lesz lába. És nyilván föltette ezerszer a kérdést, hogy miért pont én? Miért pont én, miért pont velem történik ez? Hát azért erre nem mondhatnánk, hogy sokakkal van ilyen. És azt mondja, hogy majdnem beleőrültem ebbe, depressziós lettem, öngyilkossági kísérlet, öngyilkossági fantáziák. Akkor egyszer azt mondja: rájöttem, hogy mindez azért van, mert az életemnek nincsen célja. Meg kell találnom az életem célját, mert amíg azt nem találom meg, ilyen rosszul leszek, mint most. És mit csinál? Megtalálja élete célját, és járja a világot, mi meg hallgatjuk szájtátva. Én legalábbis. Húú! Micsoda emberi teljesítmény, emberi nagyság! Hát le vagyok nyűgözve tőle! Megtalálta-e az okokat? Miért pont ő, miért nincs keze, mért nincs lába... Semmit nem talált ott! Mégis megtalálta az élete értelmét.

Ez azt jelenti, hogy az élet értelmét megtalálhatom akkor is, ha semmilyen okot nem tudok. És megtalálhatom. Most az egy királyi helyzet, mikor tudom az okokat is, és mindez összefüggésbe kerül bennem az élet értelmességével. Az okok élet-értelmessége. Például valaki pszichoanalízisre jár. A pszichoanalízis egy jó dolog. Rengeteg mindenre rájössz, hogy mi az oka. És jó esetben ez egyre jobban föltárja számodra, hogy na, akkor ennek ez az értelme, annak az. (29:03)

Hallgattam egyszer egy napot az osztrák olimpiai csapat lelkigondozóját. Jópofa! Egy tornász volt, régen tornász volt, s akkor ez nagyon nagy szám volt, mert most már sokan beszélnek, hogy a pszichológusom így vagy úgy, de 15 évvel ezelőtt az osztrák csapatnak nemhogy csak pszichológusai, hanem lelkigondozói is voltak. Hej. S akkor ott volt egy olimpikon, akiről elmondott egy történetet. Azt mondja, hogy kérdezték tőle, hogy hát azért sportolókat lelkigondozni nem lehet könnyű, mondta a kérdező, mert általában csak egy szokott nyerni. Ez egy elég kényes, kényes szitu. Hogy mindenki, a gondviselés, meg érdemes imádkozni, meg hajrá, hajrá, menni fog, az élet szép, és akkor egy győztes van. Hogy hát mit kezd a többséggel? Mert ha egyszerűen csak abban segít, hogy sikeres legyen, akkor igen, most tanulunk a kudarcból. Na de lelkigondozóként? Kényes jég! S akkor azt mondja: elmondanék erre egy történetet. Volt egy sprinter, és se előtte, se utána, olyan tehetséges volt. Lehetőség nyílt arra, hogy győzzön, vagy döntőbe kerüljön, már nem is emlékszem. És leszerepelt. És aznap, hogy leszerepelt, bement a lelkigondozóhoz. Hát most akkor ennek mi értelme volt? Meg hogy gondviselés, meg segítség, meg érdemes, most akkor hogy éljek ezután? 4 év munkája egy rossz rajt miatt! Hol találjam meg most ennek az értelmét? Most 4 évig gürizzek azért, hogy egy másodperc törtrésze alatt elmenjen az egész? Ez az életem? S akkor azt mondja a lelkigondozó: erre nem tudok mit mondani. Hát itt... én is láttam, hű, de fájdalmas ez! De tudod, van úgy, hogy valaminek csak később látjuk meg az értelmét. Áhá, távlat, ugye, összefüggés, viszi őt egy másik gondolkodásig, kalaphoz. Elég ennek a fiatalembernek, hogy ezt kapja? Dehogy elég! Na, maga is! Köszönöm! Az Úr akarata.. Ez körülbelül annyit ért. Mit csináljak ezzel? Majd később, na, köszönöm, most vagyok rosszul! Nekem ne mondja, hogy majd később visszatekintve meglátod... Ilyeneket tudnak. A papok is, ha valami nehéz, akkor ez titok. Misztérium... Na, köszönöm szépen. Akkor minek beszélgetünk? Mert amit maga tud, én is tudom, amit nem tudok, maga sem tudja. Misztérium... A lelkigondozónak azért volt... jobban átlátta a helyzetet, úgyhogy nem esett kétségbe, hogy valaki egy rettenetes sportkudarc után nem, hogy mondjam, nem köszönte meg szívből, hogy mondta neki ezt a mondatot.

Igen ám, de az történt, hogy a sportoló egy év múlva jelentkezett, kért egy beszélgetést a lelkigondozótól. Na, kíváncsi vagyok, a fejemhez vágja, mi lesz vele... Azt mondja: Hát, tudja - mondja sportoló a lelkigondozónak - magának tökéletesen igaza lett. Na, nem mondom, hogy nem voltam iszonyatosan dühös, amikor eljöttem, azt gondoltam, maga semmit nem tud, semmit nem ér ez. És így is voltam annyira, hogy azt gondoltam, hogy az egész sportot, mert ennek semmi értelme nincs. 4 év güri, és akkor egy szalmaszálon elvész az egész. Hát, és aztán bánatomban arra jutottam, én befizetek egy két hetes valami nyaralásra. Hát mit csináljak? Hát a melónak nincs értelme, most kiderült. Hát mi értelme? Én megyek, fütyülök az egészre. S az történt, befizetett a Kanári-szigetekre. És ott nagy bánatában találkozott egy nővel. Nem tudom, hogy őneki volt-e bánata, vagy szeretett-e olyan anyukásan vigasztalós lenni. Na, jól egymásba szerettek. S azt mondta: meg is házasodtunk. Ez lement egy év alatt. Ugye, már ő se volt fiatal, a másik se, nem volt mire várni. Hát, tényleg, van ilyen, ez egy realitás. Fölvették a fehér kalapot, és azt mondták: Mi a realitás? Még 5 évig ismerkedhetünk, leszek 50 éves, mit ismerkedjek már? Gyereket szeretnék, annyi. Biológiai óra ketyeg. A fehér kalapot fölveszed... Vége a dalnak, kisapám! S akkor azt mondja, persze ő így mondta a lelkigondozónak: "Nagyon hálás vagyok magának, hogy tényleg, így utólag pontosan igaza volt. Pont úgy volt! És most már látom, hogy azért nem sikerült az a verseny... (Valaki tett egy megjegyzést, amire Feri nagyot kacag, és így szól: - Nálad nem indult be a rendszer, úgy látom!) Mások most, most, most végre eljutunk a csúcshoz, és akkor... Ez jól demonstrálja, hogy hogy vagyunk ezzel, hogy az ok hozza az élet értelmét - na, ennél a sportolónál hozta. Hát a sportoló azt mondta: "Nagyon köszönöm! Mert eszembe jutott az a gondolat, hogy azt mondta, van, hogy később látjuk meg valaminek az értelmét. És most már látom. Nekem azért kellett vereséget szenvednem, hogy elmenjek a Kanári-szigetekre, mert hiszen ez a nő egy Kanári-szigetek-béli illetőségű, vagy mit tudom én, befizetett pont arra az egy hétre, pont csak akkor tudunk így találkozni egymással, ha én elmentem oda. De ha jól szerepeltem volna, sose mentem volna el. De ő az igazi. (Feri a Halleluját énekli a Messiás c. oratóriumból) Ő itt ezt a kettőt összekötötte. Tehát ő megtalálta egy nehéz élethelyzetnek és nehéz élethelyzetben az életének az értelmét, és mindezt összekötötte egy ilyen nagyon egyszerű ok-okozatisággal. S ebben, most rögtön mondanék is nektek valamit. Látjátok, hogy ez mennyire esendő és esetleges? Ugye? Nagyon. Ebből most két dolgot mondjunk ki. Az egyik: ez nagyon jól mutatja a személyes jelleget. Hogy benned összeáll egy rendszer, és ott mindennek megvan a helye. És valami jó jön ki belőle, mert megházasodik, értelmes életet él, jó irányba megy az élete. Hát nem mondhatjuk, hogy nem! Ismeritek? Őrült beszéd, de van benne rendszer. (36:58)

Az talán egy most minket túlhaladó kérdés, hogy amikor mi olyan világosan, ok-okozat összefüggésbe állítva valamit azt mondjuk, hogy ez, ez itt az értelem, hogy az mennyire reális, s mennyire nem. Na ez az a meta-dimenzió. Hogy azt látjuk, hogy nem egyszer nagyobb jelentősége van, hogy egy szubjektív rendszerben valaki összeköt dolgokat. És ezáltal az életének az értelmességére rátalál, és utána tud élni, mint annak, hogy az tényleg úgy igaz-e, vagy nem. Ez a jó oldala. Hogy nem is olyan nagy baj, hogy ha ez nem pont így igaz, hogy nekem azért kellett vereséget szenvednem. Mert csak így találkozhattam életem igazi párjával. Én kívülről például azt mondom: Hú, hát ez egy nagyon... De őneki belül ez teljesen más. És ő ezzel leéli az életét. És nem is akárhogy. Akkor erre nem mondhatjuk, hogy ez értelmetlen, fölösleges, vagy nevetséges, vagy nem emberi, vagy nem... Ezért az egy külön kérdés, hogy például érdemes-e azt firtatni, hogy ez, most így mondom, ez így logikus-e, vagy nagyon-nagyon önkényesen szubjektív. Vagy szubjektíven önkényes. Majd erről még egy másik helyzetben szeretnék beszélni. (38:51)

Tehát az a tapasztalat, hogy ha valakiben akár ok-okozatszerűen az élet értelmessége összeáll, annak önmagában van értelme és értéke. Azt mondta erre talán pont Frankl, most így hirtelen beugrott valami, talán pont Frankl. Híj, ez érdekes! Azt hiszem, ő mondta. Esetleg ha van itt egy logoterapeuta, akkor segítsen nekem! Hát sose lehet tudni, mindenféle szakmabéliek... Azt mondja: "Ha valami igazán mélyen emberire találtam, már nem kérdeztem tovább". Lehet még ott fúrni-faragni, ütni-vágni, most hogy bizonyítod be... Most kérdés, hogy egy tágabb összefüggésben annak van-e értelme. Ha valaki egy nagyon mélyen emberi dolgot hoz... Nem, a gatyámmal nem...Most odajutottam, hogy az ing rendben van, a gatya nincs rendben. Oké. (40:18)

Aztán olyan is van, ezt most már kitalálhatjuk, hogy sem az ok-okozat nincs meg, sem az élet értelme. Hű, ez nem egy parádés helyzet! Ilyenkor újabb lehetőség nyílik. Nem mondom, hogy felkészületlen vagyok, csak elromlott az órám, képzeljétek el. Az a jó kis óra, annyira szeretem! És most olyan játék lett belőle, tudjátok, amikor az egeret avval a kis... be kell rakni a... Most a nagymutató ilyen. Játszok is vele. Játszottam olyat, hogy tudom nagyon gyorsan végigtekerni. Tehát tulajdonképpen jó valamire, csak arra nem, hogy mutassa, hogy mennyi az idő. Még jó, hogy senki nem tudja a mobilszámomat, mert így nyugodtan égve tarthatom. Most itt fogom nézni, hogy mennyi az idő. Majd egyszer csak az autószerelő hív, mert ő tudja. (41:22)

Na szóval, ez volt az első pont. Szerintem hagyjuk. Menjünk csak úgy tovább, nem kell mindent látni. Az a 13 pontot, amit ide írtam. Azt mondja, hogy... De kellett egy körítés neki, mert különben csak úgy áll egy jegenye a pusztában, hát hogy...

Szóval, a második. Ha hiába, nem találok okokat, ok-okozati összefüggésbe nem tudom állítani valamilyen helyzetet, életeseményt, nehézséget, bármit, az élet értelme nincs meg, na akkor történhet az, amire már utalásszerűen eljutottunk. Hogy föltehetem a kérdést úgy is, hogy mi volt a célja. Erről is sokat, sokat beszéltünk már. Placid atya története gyönyörű példája annak, hogy valaki nem az alapján találja meg az élete értelmességét, hogy meg tudja mondani, hogy mi volt az oka annak hogy ártatlanul elküldték 10 év gulágra. Nem tudja, hogy mi az oka, de élményszerűen rájön, hogy mi a célja. Emlékeztek a történetre, csak 3 mondat. Börtön, Magyarországon még, és ő maga szokta ezt mesélni. Hogy ott ültem, meg álltam, amit a börtönben éppen lehetett tenni, és a legkegyetlenebb az volt, hogy én feltettem az életemet arra, hogy én egy engedelmes pannonhalmi bencés leszek. Ezért majd a pannonhalmi bencés főapát megmondja, hogy mi a dolgom. S utána egy engedelmes bencés szerzetes, a pannonhalmi bencés főapát azt mondja, ide menj, fiam, s akkor nincs kérdés, értitek? Az élet értelmes. Mert én egy engedelmes valaki vagyok, az engedelmesség hosszú távon, Krisztusig visszavezetem.... Igen ám, de a börtönben nem a pannonhalmi bencés főapát rendelt. Legkomolyabban! Ezt így szokta elmesélni. S hát össze vagyok zavarodva. Rá volt húzva az életem egy logikára, és megtört a logika. Ott bolyongtam, kóvályogtam, hogy mit csináljak, de mit csináljak? Én nem vagyok szerződve az élettel! És akkor egyszer csak valaki megköszöni neki, hogy ő ott rabtársként egy rabtársát a siralomházban meggyóntatta. Nagyon köszönöm. Lehet hogy furcsán hangzik, de nagyon-nagyon hálás vagyok azért, hogy te ott voltál. Hogy én a siralomházban gyónni tudtam. S akkor, na itt jön, látjátok, ahogyan aktiválódik valakinek a teljes belső rendszere. Azt mondja: egyszer csak megvilágosodtam. Hát hiszen azért vagyok itt, hogy azokkal legyek, akik ebben a helyzetben vannak. Mert nekik is kell, hogy legyen papjuk. És végigcsinált úgy 10 évet, hogy mi csak ámulunk-bámulunk. Miért bírta végigcsinálni a 10 évet úgy, hogy mindenkit ott maga körül megerősített, most különösebb idealizálás nélkül? Mert élményszerűen rátalált arra, hogy mi a célja annak, hogy itt van. Az a célja, hogy én azokkal legyek, akik ebben a lehetetlen helyzetben vannak. Mert a bencés főapát, ha akarna, se tudna a gulágra disponálni papot. Tehát itt direkt isteni beavatkozásra volt szükség. Így szokott beszélni. Na jól van. (45:38)

Tehát az élet értelmességére akkor rátalálhatunk úgy is, hogy rátalálok arra, hogy mi volt valaminek a célja. De az is lehet egyébként, most csak úgy picit játszom ezzel, hogy keressük is ezt a célt. Majd erről bővebben fogok beszélni. Nemcsak rátalálhatok, aktívan közreműködhetek az életem értelmének a megtalálásában.

És akkor jön ez a meta-dimenzió, hogy önmagában már az, hogy feltételezem, hogy egy eseménynek van valamilyen célja, már ez közelebb visz engem ahhoz, hogy az életem értelmét megtaláljam. Önmagában az, hogy azt gondolom, hogy ennek van valamilyen célja. Az életnek van iránya. Akkor nem minden csak a zűrzavar, ha az életnek van valamilyen célja. Emlékeztek, hogy mondtam ezt egy konkrét témára vonatkozóan? A lélek nem csinál semmit sem cél nélkül. És körülbelül azt gyanítom, hogy voltak itt olyanok, akiknek ez a mondat sokat jelentett. S azóta ezt te hordozod magadban. A lélek nem csinál semmit sem cél nélkül. Ez olyan, mint hogy senki sem kap nagyobb terhet, mint amennyit el tud hordozni. Mások meg, micsoda izé... Ettől mondjuk azt, hogy az élet értelme nagyon személyes. Valakinek ez bejön, s valaki nem tud hozzá kapcsolódni. Jó. (47:23)

Nekem például sokat jelent az, hogy az életnek van iránya. Ezt ilyen vesszőparipaként szoktam újra és újra. Ez milyen jó dolog! Az életnek van iránya! Azt tudjátok, hogy Indiában például a depressziónak van egy külön fajtája. Karmikus depressziónak hívják. Legkomolyabban! Nem olyan értelemben, hogy depresszió, mint aminek valami bűnös tett az oka, hanem az a fajta depresszió, ami amiatt van, hogy valaki egyszer csak élményszerűen azt mondja, hogy itt nem lehet kiszállni. Ugye, a szamszárából, a lét örök körforgásából... Hát Buddha, na. De ott körbenéz nagy India-szerte, sikerült-e idehozni, nem voltam benne biztos, és azt mondja: hát úgy látom, hogy viszonylag kevés a Buddha itten. Hát van egy-egy, nem mondom... Hát valószínű, akkor nekem még nagyon sok születés lesz, és ha nagyon tutin csinálom, akkor mondjuk megúszok egy-két ilyen állati létmódot... Ha már az nagy teljesítmény, hogy emberként születek újjá, látom, hogy milyen nem könnyű. Már azért gründolni kell, hogy ember legyek! Most akkor van egy olyan, tudjátok olyan, hogy megszületek mondjuk félistenként - az jópofa dolog, de onnan nem lehet, nem lehetséges megvilágosodni. Tehát onnan vissza kell jönni. Most ezt nagyon komolyan, semmi gúny nem akart bennem lenni.

Tehát amikor valaki felismeri azt, hogy egy gondolkodási konstrukcióban rá még... Depressziós emberektől szoktuk hallani ezt, mikor azt mondja: atya, én attól kapok sikítófrászt, ha a papok az örök életről beszélnek. Hogy ezt a kutyagumit még örökké is?!?! Na, ezt ne! És ezt nevezik vigasztalásnak? Hát látjuk, egy depressziós ember nem pont úgy van összerakva éppen, hogy az örök élettel nagyon vigasztalni lehetne... Miközben tudjuk, hogy az egy másfajta létmód. Hát nem az történik, hogy ezt pont úgy, ahogy... (50:11)

Ugye, Sartre, a zárt tárgyalás, vagy melyik az, a pokol, az egyik ember a másiknak, tulajdonképpen bőven elég, ha ezt kell csinálni tényleg sokáig. Annál rosszabb nem kell. Jó, hát ez az.

Tehát, cél. Most valaki vagy megtalálja az élet értelmét azzal, hogy megtalálja, mi a célja valami élethelyzetek, nehézségnek, bárminek, vagy nem. Van-e tovább? Mert a 'miért?' kérdés általában erre a két irányra szokott vonatkozni. Mi az oka, s akkor a nagyon műveltek azt szokták mondani, de azt is lehet, hogy mi a célja. Az már nagy dolog, az már ki van munkálva.

Akkor nézzünk tovább. Van még kalapunk, ez pedig: az élet értelme föltárulhat azáltal, hogy felfedezek egy összefüggést. Nem az okot találom meg, nem az a célját találom meg, hanem egy összefüggést vagyok képes fölfedezni. És ahogyan fölfedezek egy összefüggést, egyszer csak az lesz az élményem, hogy egy rendezett világról van szó. Tehát a meta-szintje az összefüggés és az élet értelme megtalálásának az, hogy egyáltalán, ha vannak összefüggések, akkor azt jelenti, hogy valami rend a világban. Nemcsak iránya van a dolgoknak, hanem valami rendezettsége, strukturáltsága. Hű, hát ha ez így van, akkor nem vagyunk csak így idevetve, mint ahogy az előbb emlegetett Sartre barátunk mondta, ha ő mondta... Ki mondta? Már kopik az ismeretanyag... Tényleg, tényleg. (52:04)

Na szóval. Összefüggés megtalálása. Hányszor emlegettem nektek, most megint csak utalok rá, hogy én elmentem szemészhez. Íriszdiagnoszta volt és szemész. Mert fájt a derekam. Legkomolyabban. Látjátok, az összefüggésekre nyitott voltam. Ha nem fáj, megyek. Tényleg! Nem kell mindig bonyolultnak lenni. Tök kíváncsi voltam rá. Voltatok már íriszdiagnosztánál? Volt, aki mondta, igen - nem, én nem tudom, mi a jó, csak kérdeztem, voltatok-e. Na, nézi, orosz tagköztársaság-béli ember volt, már régóta itt volt, valószínű itt tanulta meg a szakmát, már elég jól beszélt magyarul, de azért akcentussal. Na, most gyorsan rövidítem. Nézi: "Mágánák álló munká nem váló." Mondom, jól van, jól van, majd ülök. Mágánák ülő munká nem váló!" Hirtelen a lét feneketlen tölcsérébe éreztem magam beszívódva, és amikor tudjátok, valakit még bele is tunkolnak, azt mondja: "Fekvő munká nincs!" Ahogy meséltem ezt a történetet, jöttem ki ettől az íriszdiagnoszta szemész orvostól, még fél órával azelőtt az életemnek értelme volt, távlatai voltak, értitek, egy egész normális ember életem volt, s jöttem ki tiszta kóvályogva, halálos ítélet, csak nem hajtották még végre... S át kellett menni egy belső kerten, vagy mi volt. Megyek, s egyszer csak.... Egy összefüggés hirtelen eszembe jutott. Ezt emlegettem már nektek. Egyszer csak ott, 20 másodperc, ahogy mentem ki, egyszer csak eszembe jutott, hogy "Nahát! Hogy én mindig azt gondoltam, hogy milyen nagyszerű dolog az, hogy én 22 évesen eldöntöttem, hogy pap legyek, 23 évesen papnevelő intézet. Épp ezen fantáziáltam, 25 éve vagyok a rendszerben, és hogy ez milyen nagy dolog. És volt egy vágyam, hogy fiatalként akarok pap lenni. Fiatal emberként. Hogy mi, majd sportolok 30 éves koromig, mire végzek, már 40, mi, majd ilyen öreg szakállasan... Fiatal pap! Hogy ez egy milyen nagy dolog! S ahogy jöttem át, az életem értelme elveszett, egyszer csak hirtelen egy összefüggés - hiszen én mindig úgy gondoltam, hogy én tulajdonképpen ilyen nagy dolgot teszek Istenért, Isten országa, ez milyen nagy dolog részemről... Az jutott eszembe: hát de éppen emiatt abbahagytam a sportot. Most itt harmincvalahány évesen egy orvos azt mondja, hogy az ön gerincoszlopa tulajdonképpen nem embernek való, tehát ilyen evolúciós tévedés, de magának ez van, és hogy hát hiszen most képzeljük el, hogy én sportolok hitty-hutty-hutty - akkor mi van 40-50 évesen? S akkor egyszer csak - na látjátok, megint itt van. Láttam, vagy teremtettem az összefüggést? Én nem tudom. Láttam, vagy teremtettem? Bizonyos szempontból mindegy. Mert az összefüggés hirtelen úgy kikristályosodott - hát hiszen akkor valamiféle gondviselés-szerű összefüggésben vagyok. Hogy én azt láttam akkor, hogy én teszek valamit Istenért, és közben Isten valahogy megőrzi az egészségemet, hogy épen valami normális testtel tudjak 47 évesen is még itt ugrálni. Hát akkor pont fordítva van, s mennyire nem lehet látni ott és akkor, hogy itt van valami értelem és összefüggés. S mire kiléptem az utcára: "Haha! Beteg vagyok!" Nem vagyok beteg, csak mit tudom én, mi van. (56:52)

Tehát: összefüggések meglátása. Nem okok, nem célok, összefüggések. És valaki vagy lát, fölfedez, vagy teremt egy összefüggést, és egyszer csak - van életerő. Ha nem látsz egy összefüggést, nincs meg. Elnézést, most 16... akkor még belekezdek.

Az elnézést nem ezért kértem, hanem mert van bennem egy zavarodottság. Nem gondoltam, hogy így lesz, de amióta tudjátok, átvettem azt a díjat, úgy össze vagyok zavarodva. Ezt mondtam is nektek, hogy fogytam négy kilót - egyszerűen nem tudom, nem akartam, hogy így legyen, de az történt, hogy egyszerűen valahogy egy ilyen belső erő késztetett arra, hogy átnézzem az életem. Nem azért, mert akartam, meg leültem, meg eldöntöttem, hanem nem tudok mást csinálni. Most egyszerűen így lett, és kész. Most azt tudom csinálni, belülről jön ez. És nézek ki a fejemből, valahogy próbálok rendet rakni. És ezzel összefüggésben hihetetlen sok mindent kezdtem fölfedezni, felismerni... összefüggéseket. Hogy ebben a káoszban mi hogy függ össze, hogy hogy vagyok én, mi van az életemmel, mit kéne csinálnom. Mert hogy ez volt a fő kérdésem, hogy mit kell másképp csinálnom, hogy ennek mi a jelentése. Mit változtassak? Ez miről szól? Mi van? Leginkább ez. Mi van? Mondja meg már valaki, hogy mi van! És akkor, ahogy az összefüggések és folyamatok valahogy összeálltak, nem tudom, hogy így van-e, hogy megláttam, vagy megteremtettem, mit tudom én. De valami... S akkor tudjátok, lépésről lépésre, ott voltam, egy fiatal papnövendék, és tulajdonképpen én tudós szerettem volna lenni. Mondtam már? Ugye az ember a kudarcait nem emlegeti állandóan. De tényleg, az volt bennem, ez milyen jó, ki is néztem, egy csomó minden érdekelt, összehasonlító valláskutatás, valláslélektan, alapvető teológia. Szóval sok minden. Én rajta voltam, nyomtam, tanultam. Hát, míg ki nem rúgtak az egyetemről. És akkor, ugye az összes ezzel kapcsolatos élet- nem tudom én mi ment a kukába. És ha összefüggésbe rendezem, az összes olyan esemény, amire azt lehetett mondani, ott és akkor, hogy jaj, szegény, hogy az hogyan vált a javamra. Egyszerűen fergeteges, hogy minden valami olyan fordulatot és jót hozott az életemhez, ami egyszerűen felfoghatatlan. Ha ez nem történik így.... Az élet nem engedte meg, hogy én egy ilyen szakember legyek. Innentől odáig való. (60:21)

Akkor emlékszem, képzeljétek el, 4 évig voltam a Terézvárosban, de szerettem ott lenni. Akkor elhelyeztek onnan. Pedig ott nagyon, hú, virult az élet, mint a pálma. És akkor - ez is egy törés. Igen ám, de akkor kezdtük el a keddeket. Hát ha nem helyeznek el onnan, ahol éltem, virultam, meg minden marha jól ment, akkor semmi nincsen! Hát mit tudom én, hogy van. Egy összefüggésben pedig - hú, ebből milyen jó származott. Akkor ugye, hogy kizártak az egyetemről, tulajdonképpen lehetetlenné vált, hogy komolyan teológiával foglalkozzak. Álmom, tervem volt kimenni, külföldön is egy kicsit tanulni, egy kicsit... akkor ez nagy szám volt, ma már olyan magától értetődő, de egy papnak, meg akkor ez nem volt annyira világos. Ugye ez mind elveszett, úgy, ahogy van. Tudjátok, hogy ezzel milyen sok jót kaptam? Rájöttem arra, hogy van valami, amit meg tudok tenni akkor is, hogyha Budapestről ki se teszem a lábam. Vagy a Terézvárosból, vagy Rákoskeresztúrról, vagy akárhonnan. Ez pedig az, hogy van terem gondolkodni. Rácsodálkoztam arra, hogy a legtöbb ember nem gondolkozik, hanem szakdolgozatokat ír. Most ezt nagyon sarkosan mondtam. Akkor rájöttem, hogy nekem ebben a nehéz helyzetben van egy óriási lehetőségem. Miután nem kell lépésről lépésre valami oktatási rendszerben nem tudom mit csinálni, marad időm gondolkodni. Most ezer, ezer szálon tudnék nektek dolgokat mondani. Jaj! Hogy bizonyos szempontból, ahogy az összefüggéseket látom, azt mondom, hogy minden milyen döbbenetesen, csodálatosan formálódik úgy, vagy formálódott úgy, hogy valami jó tudjon kijönni belőle. Ráadásul valami sokkal nagyobb jó, mint amit én egyáltalán el tudtam képzelni vagy felfogni. De hogy mindenhol találok valami kudarcot, vereséget, kirúgást, megszégyenítést, megbélyegzést, belerúgást, szemétséget, ilyen embertelen dolgokat. Tehát nem úgy van az, hogy minden olyan szépen formálódik, hanem hogy... (63:05)

Tudjátok, volt egy képem. Kirúgtak a papnevelő intézetből, most mondhatjuk, úgy nagyjából semmiért. Az egyik indoka az volt, vagy célkitűzése, hogy sose kerüljek fiatalok közelébe. Ezt képzeljétek el! Akik onnan eltávolítottak, azt akarták, hogy lehetetlen legyen az, hogy én fiatalok közelébe kerüljek. Kitiltottak még az épületből is. Legkomolyabban! Tehát papnevelő intézet, teológiai egyetem épület. Tehát azért ez már nem rossz. És hogy látjátok, az élet... az élet fütyült erre a kétdimenziósságra.

Jaj, hol hagytam ezt abba, valamit akartam. Igen, az összefüggés, csak milyen? Úgy elvagyok itt a magam élettörténetével, az időérzékemet is elvesztem... Igen. igen, az is... Közelebb jövök hozzátok, ti biztos tudjátok, mert én nem... Hát most már össze is zavartok... Fölállok, az jó. Mozogni kell, akkor vér egy kicsit elindul. (64:52)

Szóval, az élet értelme az alapján, hogy meglátok, meglátok, meglátok összefüggéseket. És az az izgalmas, hogy ahogy összefüggéseket látok meg, úgy tulajdonképpen ez nagyon-nagyon segített abban, hogy bizonyos érzések előjöjjenek és lecsillapodjanak. Hogy ne maradjon meg abban a rendszerben, összefüggésben, amiben úgy maradnak meg, ha semmi mást nem élek meg, csak sérelmek, meg bűnhődés, meg amazok - ugye, abba bele lehet dögleni. Akkor ezek az összefüggések megjelennek, egyszer csak - hííj, hííj!

Eszembe jutott, hol tartottam. Mikor kivágtak - hát hova menjek, mit csináljak, gyorsan elmegyek egy egy hetes bibliodráma csoportba. Na, az pont jó lesz nekem. S annyira bennem van, elmentem, Dobogókőn volt, elmentem, de akkor rúgtak ki két napja. Kirúgtak szerdán, és ez kezdődött vasárnap. Nagy, fű, látjátok.. S persze szóba került ez a kérdés. S akkor az volt a gyakorlat, hogy gyurmázzunk valamit, ami most az életünket kifejezi. Na, fogtam, egy ilyen fatuskót gyurmáztam. Ott az erdőben találtam háncsot, a háncsot rátettem erre a gyurma-izére - s így el volt vágva. Leraktam - hát körülbelül így érzem magam. Mint akit... S akkor kérdezi ott a csoportvezető, hogy na, akkor mit csináljunk ezzel a tuskóval? Hát, ha én hoztam, ő csak illeszkedett az én képemhez. Nem bántódtam meg, mert én is mondtam magamnak. Hát mit, mit? Azzal a baltás emberrel kéne valamit kezdeni - mondtam én. S akkor rám nézett, ugye pszichológus volt, terapeuta, rám nézett: a baltás emberrel nem tudunk mit kezdeni. Itt tartunk a tuskónál. Tudjátok, hogy ez mekkorát segített nekem? Egyszer csak vettem egy jó irányt. Most ezen izélek, a baltás ember így meg úgy - most így fogom leélni az életem? Ide figyelj, neked a tuskóval kell valamit csinálni. S akkor lett egy... emlékszem, milyen marha jó lett az az 1 hét. Egy héten keresztül huszonharmadik zsoltárt játszottuk át. Hú, az nem rossz, nem? Hát kirúgás után nem bruhuhu, hanem huszonharmadik zsoltár. (67:58)

Tehát: az élet értelme feltárul, ha összefüggéseket látunk meg. Oké. Emlékszem, ez az egy dolgot akartam még mondani. Amikor elkezdődtek a keddek, és ott kellett hagynom Terézvárost, ahol nagyon szerettem lenni, akkor mit tudtam én, hogy ez jó lesz-e vagy nem, sőt én azt gondoltam, hogy nem lesz jó. És akkor hirtelen egyszer csak valaki megkeresett, hogy tanítsak valamelyik egyetemen. S tudjátok, milyen nagyon érdekes volt. Egyrészt azt éreztem, hogy: "Nahát! Mondjuk, hat évvel a kivágás után - ez? Igen ám, de akkor már két éve voltak a keddek. Átgondoltam, és rájöttem, hogy sokkal jobb, hogyha egy ilyen szabad világban tudok készülni, beszélni, mondani, mint hogyha be vagyok... pont onnan szabadultam ki! Lehet, hogy 8 éve azt gondoltam, nincs is annál szebb, mint hogy tanítani egy egyetemen, de most már nem így látom! Az élet továbbment, és most azt látom, hogy ezt a szabadságot, ami itt van, én föl nem adom órarendre, meg tanmenetre, meg nevelési cél, meg oktatási célra... Dehogyis! Hogy én azt hogy élvezem, hogy azt mondom nektek: Na, ma lehet, hogy befejezzük - és nem fejezzük be!

Ezzel csak... Szóval, hogy az élet azóta adott sokkal nagyobb szabadságot. És amikor egyszer csak az élet hozott... na akkor, ilyen furcsa módon, te taníthatnál ott bent az egyetemen, én azt mondtam, hogy én már aztán nem. Dehogy tanítok! Én? Olyanra vigyem az energiám, amikor sokkal jobbat is tudok csinálni?

Jaj! Na, az összefüggések. Elnézést, mikor így mondom, mindig van bennem egy kis zavar. Most magamról beszélek? Jól van, na! Ne nézzetek rám így. Oké.

Ahogy itt rágom a körmöm, látszik, hogy valami nagyon megy bennem. Izgalmasnak tartom ezt a témát. Az élet értelmének a föltárása a gondolkozáson keresztül, és még olyan... hú, még sok érdekes dolog vár ránk. Rám is, és az mondjuk lelkesít.

Jól van. Akkor nagyon köszönöm a megtisztelő jelenlétet, figyelmet, és elmegyek. (71:03)
Lejegyezte: H. E