Mt 4,1-11 - Nagyböjt 1. vasárnapja (A év)

EvangéliumAbban az időben a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a Sátán megkísértse. 40 nap és 40 éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Jézus ezt felelte: Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, amely Isten szájából származik. Ezután a szent városba vitte őt a kísértő, és a templom oromzatára állította és így szólt: Ha Isten fia vagy, vesd le magad, hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta, a tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábad. Jézus ezt válaszolta: De az is írva van, ne kísértsd Uradat, Istened. Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem. Ekkor Jézus ezt mondta neki: Takarodj, Sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj! Erre otthagyta őt a sátán és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.SzentbeszédA kísértő háromszor is próbálkozik, nem is akármikor, 40 napos éhezés után, akkor, amikor bármelyikünk igencsak legyöngült állapotban lenne. És ahogyan hallottuk az evangéliumot, Jézus, ahogyan ezt elénk tárja a szent szerző, szinte gondolkozás nélkül, egészen egyértelműséggel, természetességgel mond válaszként egy-egy mondatot. De úgy, hogy abban a mondatban, valahogy ez a benyomásunk, minden benne van. Nem kell továbbmondani, nem kell magyarázni, értelmezni, még hozzáfűzni. Az a mondat ott pont az a mondat, amivel azt lehet mondani, nekem meg ez a válaszom, hogy... Erről szeretnék beszélni.Azokban a számtalan helyzetekben, amelyekben elgyöngülhetnénk, kísértést szenvedünk, amiben dilemmáink vannak, és válaszút elé érünk, tulajdonképpen mi a természete annak, ahogyan meg tudunk találni a szó szoros értelmében akár egy-egy nagyon világos mondatot?Az első, és tulajdonképpen ez egy amolyan nulladik megfontolás. Jézusnak volt hova nyúlni. Éppenséggel, amikor Ő az írásból idéz, nyilván azért teheti, mert élően és elevenen kapcsolatot tart mindazzal, ami az írásban benne van, és egy-egy élethelyzetben csak oda kell nyúlni, csak oda kell pillantani. Mindenesetre az első gondolat így szól, hogy egy nagyon egyedi helyzetben, egy nagyon rá kihegyezett helyzetben, egy nagyon személyesen őt érintő helyzetben tulajdonképpen egy egyetemes választ ad. És nem egyszer éppenséggel az az erőforrásunk egy nagyon személyes és egyedi helyzetben, hogy fölismerjük, hogy nem vagyunk egyedül. Például már azzal, hogy fölismerem, na ez most éppen egy kísértés. Ja, hát ilyen volt már velem! Aztán esetleg jobban tágítom a kört, azt mondom, te jó ég! Hát ez tulajdonképpen egy végtelenül sematikus helyzet! Hát ez hányszor és hányakkal fordult már elő! Hát ebben semmi érdekes nincsen! Ebben semmi új nincsen, semmi váratlan nincsen, semmi olyan nincs, amitől meg kellene most lepődnöm, vagy meg kellene ijednem! Ez egyszerűen csak egy kísértés! Hát olyan, mint számtalan más. Nemcsak én élem most ezt át, nem egyszerűen csak szerencsétlen vagyok vagy nyomorult, ennyire kiszolgáltatott vagy védtelen, vagy hogyhogy pont velem... Hanem ja, ez mindenkinek az életében hányszor és hányszor van, beleértve engem is. Amikor a nézőpontunkat abból a szorultságból ki tudjuk emelni, hogy nemcsak ez az itt és most van, annak minden érzelmi terhével, a kísértés minden erejével. Hanem jól van, jól van... Helyezzük csak egy tágabb összefüggésbe mindezt! És ráadásul ebben a tágabb összefüggésben azt is ki tudjuk mondani, hogy volt már ilyen, lesz még ilyen. Minek időznék olyan sokat ennél? Volt már ilyen, lesz még ilyen. S a másik: nem is vagyok egyedül. Nemcsak konkrétan nem vagyok egyedül, mert úgy lehet, hogy egyedül vagyok. A legnehezebb kísértésekben néha egészen, egészen erősen egyedül érezzük magunkat. Éppen ezért egy nagyon személyes válaszra van szükség. De ez a személyes válasz lehet nagyon egyetemes válasz. Nagyobb perspektívába helyezni valamit.Eszembe jutott egy kedves kliens. Jött hozzám, és mondta a nehézségét, és aztán jött, és az élete még nehezebb lett, majd még nehezebb lett. S amikor már egészen-egészen nehéz volt, szinte elhordozhatatlan, és beszámolt az újabb nehézségről, ami még ahhoz jött, ami eddig is volt, egyszer csak elkezdett nevetni. Picit meglepődtem ezen, és azt mondja: Tudod, min nevetek? Emlékszem arra, a múlt alkalommal ahogy mondtam neked, hogy ez ennél már rosszabb nem lehet. Na, lehetett. S akkor tovább szőtte ezt a gondolatot, és azt mondja: hát tulajdonképpen most is mondhatnám, hogy ez ennél már nehezebb nem lehet, ennél elviselhetetlenebb vagy kínzóbb nem lehet, de múltkor is ezt gondoltam, és lehetett. Úgyhogy, most ha ezt most ebbe az összefüggésbe helyezem, akkor egész biztos, hogy most cselekvőképesebb vagyok, mintha a helyzet rosszabb lenne. Úgyhogy most akkor arra vagyok kíváncsi, hogy ebben a számomra nehéz helyzetben mit is tehetnék. Mert valószínű az a realitás, hogy ez is lehet nehezebb.A humor nem egyszer a legnagyobb segítségünk, akár még a kísértés idején is. Azért, mert a humor segít kinőni magunkat és valamiképpen elfelejtkezni magunkról. Arról a valakiről, akit éppen beszippant a kísértés. Ez az első. Egy nagyon egyedi és konkrét helyzetre éppenséggel egy egyetemes, nagy ívű választ adni elég nagy erőforrás tud lenni. (08:18)Aztán a második: rátalálni egy Istentől eredő válaszra. Valami olyan válaszra, amivel kapcsolatban az az élményem, hogy na, ez felülmúl engem. Biztos, hogy van ilyen élményetek. Hogy egy-egy nehéz helyzetben egyszer csak megjelent bennetek valami mondat vagy valami szó, és az volt az élményetek, hogy na, ez nem belőlem jött. Ez mintha Isten szava lenne. Vagy valami fölülről jött. Nem,ezt biztos, hogy nem én találtam ki. Számtalanszor hallottam ilyen beszámolót. Hogy valaki egy nehéz helyzetben valami olyasmit hallott, amire azt mondta, hogy ez belőlem biztos nem jött volna ki. Ez nem olyan volt, mintha én találtam volna ki. A második gondolat így szól: rátalálni arra a válaszra, ami hála Istennek több, mint én. Ezért nagyon gyenge tud lenni az énközpontú spiritualitás. Mikor az Istennel való kapcsolatomat arra használom, hogy hogy legyek boldogabb és elégedettebb, egészségesebb és harmonikusabb, és az összes többi. Mert mindaz a spirituális világ, amit így magunk köré gyűjtünk, hogy az életünk valahogy szebb legyen, pontosan olyan erős, mint mi. Vagyis gyönge. Ezért, ha a spiritualitásnak van valami értelme, éppen az, hogy több, mint mi. És ahogyan megtaláljuk azt a fonalat, ahogyan kapcsolódni tudunk ehhez a többhöz, mint mi, az a kísértés idején talán a legnagyobb lehetőségünk. Vagy ha fölidézzük, és visszaemlékezünk azokra a mondatokra, amelyek úgy élnek bennünk, na, ezek többek, mint mi, ezt nem én találtam ki.Emlegettem nektek azt, hogy egyszer nagyon elbizonytalanodtam, s akkor azon vívódtam, azon töprengtem, hogy van értelme annak, hogy én emberekkel foglalkozom? Nem voltam erről meggyőződve! Gondoltam, elmegyek egy szentségimádásra, majd ott valami lesz. Szeretnék találkozni a nálam többel. Belőlem milyen válasz jönne ki? Csak olyan, mint én. De én éppen el vagyok bizonytalanodva. Keresem a nálam többet, onnan szeretnék hallani valamit. S emlékszem, ahogy ott ültem a szentségimádáson, 5 perc, 10 perc, 20, egyszer csak hallok belülről egy hangot, ezt biztos nem én mondtam, mert énnekem ez sose jutna eszembe. Ez a hang valahogy azt mondta nekem: "Feri, én küldöm őket hozzád!" Énnekem soha nem lenne merszem ilyet mondani! De nagy dolog a kísértés idején engedni azt, hogy valami nálunk többhöz tudjunk kapcsolódni, és ez a nálunk több meg tudjon bennünket szólítani. (11:21)Aztán a következő: a kísértésekre Jézus nagyon odaillő választ ad. Azt is mondhatnám, egy nagyon odaillő, konkrét és kreatív választ. Ott és akkor azt érezzük: na, ez telitalálat. Pontosan erről van szó! Na, ennél jobbat nem tudnánk, ha töprengenénk, se mondani erre a helyzetre.Egyszer valaki nagy nehézségben volt. S mondta a nehézségét, és a segítő hallgatta. S egyszer csak, aki a nehézségéről beszélt, a bajáról, azt mondja, "De miért?! Hát miért? Miért?!" És a segítő meghallott valamit, és a következőt mondta: Aha! Azt kérdezed, hogy mi ért? Szóval, hogy mi ért. Ez egy olyan kreatív megoldása volt annak a helyzetnek, hogy hirtelen, aki ezt mondogatta egymás után, de hát miért, miért - hogy mi ért... Hirtelen megváltozott minden. pedig nem csinált, csak ugyanazt a szót másképp mondta ki. Egyszer csak valami megváltozott. Ő már nem ugyanabban a helyzetben volt.Alkoholbeteg ismerősöm éveken keresztül nem tudja lerakni a poharat. Éveken, évtizedeken keresztül. És mindenki mondja neki, hogy nem szabad inni. Ezt ő egyébként is tudja. Akkor egyszer csak jön egy kreatív válasz a kísértésre. Azt mondja: hát szabad nem innom! Amíg mindenki mondja a kaptafát, nem szabad innod! - nem segít. Jön egy kreatív válasz: hát szabad nem innom! Ja, ha szabad, akkor nem iszom! A kísértésre megtalálni ezt a kreatív, eredeti válaszunkat, ott és akkor.A következő: Jézus válaszai egyszerűek, lényegre törőek. Azt is mondhatnám, rövidek, frappánsak. Nincs magyarázkodás, nincs okoskodás, nincs érvelés, egyszerűen csak egy-egy mondat. Milyen nagyszerű, hogyha él bennünk sok minden a hitünkből lényegre törően, egyszerűen. És akkor van hova nyúlni, és az egyszerűségében a világosságot is megragadni. Tulajdonképpen nem egyszer hallgattam végig gyóntató papként is az elesés történetét. Hogy hogyan jutott el valaki oda, hogy végül is egy bűnt elkövetett. Tudjátok, hogy létezik például egy nagyon egyszerű mondat, ami a folyamat elején nagy segítségünkre van. Ez a nagyon egyszerű mondat, amikor megjelenik egy kísértés: esetleg ezt csinálni vagy azt, vagy így vagy úgy, mennél bele, hát tulajdonképpen... hol is van egy határ, ez még a határon innen van vagy túl, ez most még belefér vagy nem, most ez, ha így nézem, nem bűn, de onnan nézve meg igen, innen nem, meg hát a körülmények, a szándékaim, persze... A nagyon egyszerű mondat így szól egy hasonló kísértési folyamat elején: nem csinálom, mert bűn. Ilyen egyszerű. És hogy megvan ez az egyszerű mondat. Ebbe bele sem gondolok, mert bűn. Ezt nem csinálom, mert bűn. Ezen nem kezdek el töprengeni, mert bűn. Ezen most nem okoskodok, mert bűn és kész. Ez bűn, és kész, ezért nem csinálom. Nem egyszer azért gyöngülünk le, mert elkezdünk okoskodni. Hát tulajdonképpen bűn innen, onnan már nem annyira... Bűn és kész! Ha ezt egy folyamat elején ki tudjuk mondani, sok szenvedéstől óvjuk meg magunkat, másokról nem is beszélve. (15:48)S aztán az utolsó, a záró gondolat: amit mond, az Jézus szájából meggyőződéses. Úgy nevezte ezt valaki, a hívő ember előbb-utóbb nemcsak az egyetemes hitvallást mondja el, "hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában", hanem lesz egy személyes hitvallásunk is. Egy asszony személyes hitvallását szeretném elmondani nektek. Orvos. Amikor odalép a betegágy elé, akkor elmond magában egy mondatot. Azt mondja: Jézus, te vagy az én munkatársam. Minden egyes betegéhez így lép oda, ezt elmondja magában: Jézus, te vagy az én munkatársam. És így gyógyít. Ez egy személyes hitvallás. Egyszerű, frappáns, rövid, lényeglátó. De nagy dolog, most mindjárt el fogjuk mondani az egyetemes hitvallást, hogyha ki tud dolgozódni belőlünk az a nagyon személyes hitvallás, amihez oda tudunk nyúlni, amit el tudunk érni, és ami adott esetben kísértések idején annyira egyszerű és világos, hogy még akkor is eszünkbe jut.