Jn 9,1-41 - Nagyböjt 4. vasárnapja (A év)

2014.03.30.

Megosztom
Elküldöm

Evangélium (Jn 9,1-41)

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak ember szemeire kente, és így szólt hozzá: "Menj, mosakodj meg a Silóé tavában. Silóé annyit jelent, mint küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: "Nem ő az, aki itt ült és koldult?" Egyesek azt mondták: "Ő az!" Mások pedig: "Nem, csak hasonlít rá." Ő azonban kijelentette: "Én vagyok az." Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak ember szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett el látni. Azt válaszolta: "Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok." A farizeusok közül egyesek megjegyezték: "Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot." Mások azonban így szóltak: "Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodát tenni?" Szakadás támadt köztük. Azután újból faggatni kezdték a vak embert. "Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta a szemed?" Ő azt felelte: "Hogy próféta." A zsidók ezt mondták neki: "Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?" - és kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: "Hiszel-e az Emberfiában?" Ő így válaszolt: "Ki az, uram, hogy higgyek benne?" Jézus ezt felelte: "Látod őt, aki veled beszél, ő az." Mire az ember így szólt: "Hiszek, Uram!" És leborult előtte. Azután Jézus ezt mondta: "Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak." Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: "Csak nem vagyunk mi is vakok?" Jézus így felelt: "Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. De ti azt mondjátok, hogy láttok. Ezért marad meg a bűnötök."

Szentbeszéd

Jézus visszaadta ennek a vakon született embernek a látását. De tulajdonképpen nem biztos, hogy ezt így kellene fogalmaznunk, hogy visszaadta a látását, hiszen vakon született. Hogy végül is megnyitotta a szemét. Egyáltalán, lehetővé tette számára azt, hogy lásson. Hogy úgy lásson, ahogy eddig nem tudott látni. Erről szeretnék ma este beszélni, hogy tulajdonképpen mi is rejlik e mögött az esemény mögött, hogy Jézus tesz valami olyasmit, ami lehetővé teszi valakinek, hogy úgy lásson, ahogyan addig nem. Hogy ahogy addig látott, az szinte vakságnak minősüljön ahhoz képest, ahogyan most lát. Tulajdonképpen a történet magába szippantott engem, szinte elkezdtem szédülni, hogy milyen döbbenetes dolog ez. Teszünk valakiért valamit, és ő elkezdi úgy látni az életet, ahogy addig soha. Ez mekkora lehetősége az embernek! És akkor az első gondolat így szól, hogy éppenséggel lehetőségünk van arra, hogy észrevegyük egymást. Ez a történet, hogy egyszer csak valaki elkezdett látni, olyasmit látott, amit addig nem. Min múlik? - Hogy Jézus ezt az embert észreveszi. Tulajdonképpen ilyen egyszerű. Nem tudom, van-e élményetek, emléketek, tudatosan őriztek-e magatokban olyasmit, amiben az jelenik meg, hogy titeket valaki valamikor észrevett. És mert egyszer csak valaki észrevett, ez megfordította vagy kinyitotta az életet számotokra. Annyira bennem van egy fiatal nő, aki toporgott az életben, azt se tudta, ezt csinálja, azt csinálja, mit csináljon, hogy csinálja. Beszélgettünk, kérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen mi a te fájdalmad a családoddal kapcsolatban? S azt mondta: "A nagy fájdalmam? Hogy semmit nem mondtak arról, hogy miben vagyok tehetséges. Nem is tudom, hogy mihez kezdjek." De nagy dolog ránézni valakire, azt mondani, nahát, ezt de jól csináltad! Észrevenni valakit, és azt mondani, hát látom, hogy itt vagy! Az milyen nagy dolog, hogy te itt vagy! Karácsony éjféli misén észrevenni azokat, akik bejöttek. Hát de nagy dolog őket észrevenni! Nahát! Tegnap még nem voltatok itt! Lehet, hogy jövő héten se lesztek, de most látlak titeket! Hát itt vagytok! (06:29) Yehudi Menuhin létrehozott egy nagy iskolát a világon szerte, mindenhol alapítványt hozott létre, hogy gyerekek tudjanak tanulni, kibontakoztatni a tehetségüket. Egyesek ösztöndíjat kaptak, felvételi. Ezen a felvételin kivételesen a mester is ott volt. Meghallgatta egymás után a gyerekeket, serdülőket, ahogyan játszanak, összeült a tanács, hogy eldöntsék, ki kap ösztöndíjat. Egymás után mondták, ő legyen, amaz legyen, a harmadik legyen. Na, végül a mesterre szegeződött a tekintet: "Mester, te kit javasolsz az ösztöndíjra?" A mester azt mondja: "Hát, én azt a nyolc éves kisfiút." Az igazgató ránézett, azt mondja: "Azt a 8 éves kisfiút? Hát én nem látok benne semmi rendkívülit!" Mire Yehudi Menuhin azt mondja: "De én igen!" De nagy dolog, hogy valaki egyszer ránk csodálkozott! Valaki valamikor észrevett minket. Valaki bennünk valamit meglátott. Tulajdonképpen a kereszténység miből áll, jelenik meg most azon túl, hogy Isten szeretete, kegyelme - ezen túl? Hogy Jézus megy, Galilea, Názáret, Galileai-tó, észrevesz egy Pétert, Jánost, Jakabot, a többieket, azt mondja: "Gyere velem!" Egyszerűen olyan embereket vesz észre, mint mi. Semmi rendkívüli nincs bennük, de semmi. Jézus észreveszi őket: "Hát látlak!" Nem akarom ezt hosszabban. Az első gondolat így szól: éppenséggel megnyithatnánk most a szemünket arra a világra, amiben megtörtént már velünk az, hogy valaki minket észrevett. Ne felejtsük el, hogy valaki ránk csodálkozott, hogy valaki fölfigyelt ránk, azt mondta, 'látom, hogy itt vagy' - ez az első. Rálátni erre a világra, ahol minket már észrevettek. Aztán a második: jó szándékkal voltak irántunk. Hogy ez az ember látott olyat, amit előtte nem, az kellett, hogy Jézusban legyen jó szándék. Jóakarat és jó szándék. Kedves ismerősöm nyári élményét mondta. Azt mondja: "Képzeld, fölmentünk hegyek közé, nagyszerű kirándulás volt, hirtelen átfutott előttem egy állat, elrántottam a kormányt, puff! Autónak annyi. Lakott területtől sok-sok-sok tíz kilométerre. Ott álltunk idegenként, külföldiként. Jött le egy idős nyugdíjas lengyel házaspár, megálltak az autóval: "Mi történt?" Hát ez és ez. 150 kilométerre van a kemping. A házaspár azt mondja: "Hát akkor üljön be. Akkor elmegyünk arra." A jó szándék kinyit egy egész világot. A jó szándék olyan világot teremt, ami a jó szándék nélkül nincs. (09:45) Azon kezdtem el töprengeni a mai napon, hogy mi az a világ, amit emberek jó szándéka nyitott ki számomra. És milyen lenne az én világom, amiben élek, amiben tájékozódom, ha nem lettek volna jóakaratú, jó szándékú emberek az életemben. Hogy milyen döbbenetes rálátni arra a világra, ami azáltal létezik, hogy jó szándékkal voltak irántunk. (10:15) És ide jönne a harmadik, hogy megnyílik egy világ, és ráláthatunk arra a világra, ami azáltal van, hogy valakik cselekedtek értünk. Sár, megkeni a szemét, menj el a tóhoz... De nagy dolog, hogy kinyílhatott és ráláthatunk arra a világra, ami azért létezik, mert valaki értünk valamit tett. Végül is, körbenézünk egy városban, hát lenyűgöző, hogy ez a világ azért tud létezni, mert hihetetlen sok ember rengeteget tesz azért, hogy ez legyen. Mi itt jövünk-megyünk, minden természetes. Persze, hogy nem az. Mindez azért van itt körülöttünk, azért láthatjuk, mert emberek cselekednek. Ezért a harmadik gondolat így szól: mekkora ereje van annak, és hogyan teremt egy világot az, ahogyan mások jó szándékkal, miután észrevettek minket, cselekednek. (11:15) Elérkezett az autóstopposok ideje. Bár egyre kevesebben vannak, de mikor fiatalember voltam, sokat stoppoltam, fölvettek, s annyira bennem van valaki, aki egyszer fölvett, azt mondja: "Tudja, azért vettem föl magát is, mert amikor én voltam fiatal és stoppoltam, engem is fölvettek." S ott voltam, 17-18 éves srác, s arra gondoltam, na, ha én majd nagy leszek, én is fölveszek stopposokat, mert megtanultam, hogy hogyan is van ez. Hogy hogyan lehet teremteni egy világot a cselekvés révén. És ez a világ nincsen, ha nem cselekszünk egymásért. Ha engem ott nem vesznek föl, akkor én fél óra múlva már nem vagyok ott, egy óra múlva nem vagyok ott, az a világ ott nincs. Ez a világ azért van, mert mások cselekedtek értem. Ez 3 gondolat akart lenni, itt jön akkor egy záró gondolat, és aztán a befejezés. Trükkösen csinálom... Úgy tűnjön, hogy nem sok, de attól még sok.... (12:40) Mikor Jézus föltámad a halálból, akkor Péter, János odafutnak a sírhoz, s akkor meglátják ott az üres sírt, a lepleket, és azt mondja a szentíró: "És akkor látott és hitt." Tulajdonképpen ebben a történetben is ugyanez van. Ez az ember, aki nem látott, egyszer csak: "Látok, Uram, látlak téged" - "Én vagyok az" - mondja Jézus. Elkezdett hinni. Mintha egy húsvéti történetnek az elővételezése lenne. Látott és hitt. Most ez elvihet bennünket oda, hogy létezik az a világ, amit a hit tekintetével látunk. Ha van bennünk a hit, látjuk. Ha nincs bennünk, nem látjuk. De mi ez a világ? Ez nem egy önámító világ, nem egy magunk által kitalált világ! Ebből a szempontból mit jelent, hogy a hit szemével nézek? Azt jelenti, hogy bízok azokban a tapasztalataimban, amelyekben számomra Isten a leginkább föltárult és megmutatta magát. Nem én találom ki ezt a világot, hanem döntök a bizalom mellett, hogy bízhatok és rábízhatom az életem azokra a tapasztalatokra, amelyekben Isten megmutatta magát, és ezáltal a világ kitárult számomra. Általában a nagyszerű élményeink után a világ visszazárul. Maradok én, mit akarok, meg mi van a zsebemben.... Könnyen beszűkül a világ. Dönthetek a bizalom mellett, hogy azt valóságnak tartom, ami egyszer már számomra megmutatta magát. És itt tulajdonképpen létrejön valami nagyon érdekes és szép dolog. Ez pedig az, hogy ha látjuk, hogy hogyan teremtettek mások nekünk egy világot, mások teremtettek egy világot, amit itt hordozunk magunkban - azzal, hogy észrevettek minket, hogy fölfigyeltek ránk, hogy jó szándékkal és jóakarattal voltak, hogy cselekedtek értünk, hogy döntöttek a bizalom mellett és minket a bizalmi világukba beemeltek, s ezáltal nekünk teremtettek egy világot, mutattak egy világot. (15:00) Első gondolat - ez most már befejezés! - ebből az adódik, hogy mi is alkalmakat teremthetünk másoknak, hogy megnyíljék a szemük. Hogy lássanak messzebb, és távolabb, és többet és színesebben; a világ egyszer csak sokkal-sokkal többet mutasson magából. Hogy ők ezt lássák. És mi erre alkalmasak vagyunk, mert észre tudunk venni másokat, tudunk jóakarattal lenni, cselekedni, s másokat a mi bizalmunkba avatni. Hát hogy ne lennénk erre képesek! És ezáltal egy világot teremtünk másoknak. Ezt én egészen fölemelő lehetőségnek látom. És aztán a másik, hogy ebből pedig mi következik? Hogy elkezdünk gyógyulni. Hogy milyen érdekes, azt mondjuk, Jézus visszaadja, megadja a látást egy vakon született embernek. Hát hogy kapcsolódjak én ehhez? És végül, hogy látjuk ezt a történetet, azt mondhatjuk: hogyan? Hát nagyon egyértelműen! Nagyon sok szállal! És ténylegesen emberek, hogyha észrevesszük őket, cselekszünk értük, jó szándék, jóakarat és a bizalmunk világába avatjuk őket, elkezdenek gyógyulni és látni. És elkezdenek látni olyasmit, amit addig nem láttak, és olyat észrevenni - s egyszer csak... Nem megdöbbentő az: képesek vagyunk vakoknak segíteni, hogy lássanak. (16:40)

Örökbe fogadta és lejegyezte: Hartmann Erika

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Go to Top