Mt 13,24-43 - Évközi 16. vasárnap (A év)

Hisz nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek, hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltél hamisan. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod! Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítottad népedet, hogy az igaznak emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására.

Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.

Az elmúlt napokban, itt vagy különböző templomok ambója mögött állva az volt a tapasztalatom, hogy nem vágyakoztok hosszú beszédek után. Lehetséges, hogy veletek is és most is így van, úgyhogy próbálom rövidre fogni. Mindenesetre talán a rövidség együtt jár azzal, hogy a lényeget is igyekezek kiemelni. Mindenesetre azért négy pont van. Amikor Jézus elmond egy történetet, egy példabeszédet éppenséggel Isten országáról, akkor nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy az egy külön irodalmi műfaj. Hogy itt nem arról van szó, hogy a példabeszéd –főleg például a mai – valamiféle recept lenne, és aztán ezt a receptet az életnek mindenféle helyzetébe beválthatom. Főleg nem valamiféle mezőgazdasági tanácsadásról van itt szó. Erről nem is érdemes tovább beszélni. Hanem arról, hogy ez itt egy kép, valamiképpen egy szimbolikus történet és éppenséggel a magvát érdemes megkeresni, ahonnan kiindul a mondanivalója. Mi is akkor ez? 

Az első gondolat így szól: ebben a történetben a gazda kétség kívül nagyra értékeli a búzát. Azt mondja: "Én nagyon bízok abban, hogy ez a jó itt ki fog kelni. És nagyon nagyra értékelem még a legkisebb jót is; annyira fontosnak tartom még a legkisebb jót - ami lehet, hogy még zsenge, lehet, hogy még fiatal, nem elég erős, a gyökere nem elég mély, de az annyira fontos és értékes, mert hiszen hogy jó - hogy meg érdemli, hogy vigyázzunk rá, törődjünk vele és semmiképpen ne pusztítsuk el." De ki engedheti azt meg, hogy megengedje, hogy a konkoly is nőjön, - de közben a jó is ott legyen, és ne bántsuk semmiképp – az, aki bízik a jóban. Aki a jó növekedésében bízik, a jó erejében bízik, aki a jó győzelmét tudja és ismeri. Tulajdonképpen a történet vége nagyon világosan fejezi ki azt, ami a hitünkben is benne van: mi tudjuk a jó győzelmét. A kérdés azonban az, hogy eléggé bízunk-e a jóban. Miért kérdés ez számunkra, főleg hogyha azt mondjuk a hitünk alapján, mi tudjuk a jó győzelmét, mert Jézus már győzött a rossz fölött föltámadva a halálból? Azért, mert a történet is nagyon-nagyon világosan mondja, hogy miközben mi bízunk vagy bízogatunk a jóban, aközben a rossz nem szűnik meg.

A rossz nem tűnik el, a rossz is növekedhet, sőt erősödhet, sőt néha megmutatja az erejét, néha beárnyékolja a jót; éppenséggel ezért nagyon nagy kérdés, hogy miközben mi meg vagyunk híva arra, hogy bízzunk a jóban, ez a bizalmunk eléggé megalapozottá, erőteljessé válik-e az életünk során? Mert nagyon gyakran látjuk azt, hogy vannak emberek, akik azt tapasztalják, hogy ők küzdenek a jóért, rosszabb esetben harcolnak a rosszal; azt látják, hogy a rossz marad. És marad, és marad, és nem tűnik el, és néha még jobban megerősödik. Ezért sokan elvesztik a bizalmukat a jóban, főleg a jó győzelmében, főleg aztán abban, hogy a jó már győzött. 

Az első gondolat tehát így szól. Ez a mai példabeszéd, megkérdez bennünket arról, hogy miközben a rossz sosem fog megszűnni ebben a világban, soha. Mindig itt lesz. A rosszat nem fogjuk tudni megszüntetni. Hogy ez elveszi-e az elköteleződésünket, a bizalmunkat a jó iránt? Ez az első. 

A második, Jézus ebben a történetben a gazda szavával élve, egyáltalán nem szólít fel bennünket arra, hogy harcoljunk a rosszal. Napóleonnal kapcsolatban hallottam néhány nappal ezelőtt egy történetet, élete végén naplót írt. És már a száműzetésében a naplónak van egy sora, a következőt írja: „A világban a lándzsa harcol a lélekkel szemben, és a lélek az erősebb.” Valaki, aki egész életét lándzsákat szorongatva töltötte, és nagyon bízott a lándzsában, élete végén ezt mondja: „A lándzsa és a lélek küzd egymással, és a lélek erősebb.” Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk felszólítva arra, hogy az életünket arra fecséreljük, hogy küzdjünk hasztalan a rosszal. Ez furcsán hangozhat, és mégiscsak így van, mert ha bízunk a jóban, akkor sokkal inkább érdemes a jóban mélyen gyökeret ereszteni, hogy aztán a jónak megteremjük a gyümölcsét. 

A nyugati hagyomány ezt a következőképp fejezi ki: Tedd a jót, és kerüld a rosszat. Mit mond a keleti Buddhista hagyomány? Hagyd el a rosszat, megmarad a jó. Tulajdonképpen a nyugati és a keleti spirituális hagyomány sem ezt a csapást erőlteti, hogy: álljunk neki, és küzdjünk a rosszal. Miért is? Mert amikor valaki az egész életében a rosszal való küzdelemmel tölti el az idejét, akkor az egész tudatát, az érzékeit, a gondolatait, az emlékeit és mindenét mi fogja kitölteni? A rossz. Már a rosszat olyan aprólékosan, árnyaltan ismeri, már azt rossz hallgatni, ahogy ő arról beszél. A jót meg nem ismeri meg eléggé, mert ő minden figyelmével a rosszal van elfoglalva. Ezért tehát a nyugati hagyomány ezt mondja, hogy: te tedd a jót, és mellesleg kerüld a rosszat. A keleti pedig azt mondja: hagyd el az összes rosszat, amit így látsz, és megmarad a jó. 

Ez tehát a második, és emlékeimből előjön egy fiatal hölgy, olyan lelkes volt és nekem nagyon tetszett a lelkesültsége, és jött és azt mondta, - huszonegynéhány éves volt - hogy: megvan, hogy miért érdemes élnem! Harcolni fogok valami ellen! És annyira nem esett jól, de mégiscsak óvatosan azt mondtam neki: hogy én ezt értem, hogy most az életedet valami rosszal való küzdelemre akarod szánni. Hogy meg tudnád-e mondani ezt a lelkesültségedet valahogy úgy , hogy nem valami ellen, hanem valamiért? Hogy az megvan e benned? Akkor láttam, hogy elvettem egy kicsit a lendületéből. Ez nem esett nekem jól, de hirtelen arra gondoltam, ez az ifjú hölgy az életét ráteszi a rosszal való harcra, mással se fog találkozni, mint a saját vereségével, saját gyöngeségével, hogy a konkoly nem szűnik meg. El fogja veszíteni az életkedvét, de mondja inkább meg nagyon világosan, hogy mire akarja szánni az életét.

Harmadik; miközben Isten felszólít bennünket arra, hogy bízzunk a jóban, és ne fecséreljük el az erőnket a rosszal való szakadatlan küzdelemben; aközben, aközben, azért nagyon világosan azt mondja, hogy ez itt a búza, az meg a konkoly. Nincs elsimogatva a jó meg a rossz, szépen összelapátolva, - jaj, hát jó, hát mindegy – éppenséggel emberek közti kapcsolatban, a mi kultúránkban két dolgot nagyon nagyra értékelünk. Ez az (szoktuk is kérni): fogadj el engem föltétel nélkül. Hogy a föltétel nélküli elfogadás, a másik tisztelete és megbecsülése. Hát mit is állíthatnánk ezzel szembe? Semmit. Ez nagyon nagyon nagy érték. De azért azt látjuk, hogy nem egyszer emberi kapcsolatokban ott van a másik tisztelete, a másik elfogadása; de sokan azt az árat fizetik meg ezért, hogy miközben a másik embert tisztelik, az igazságot már nem. A valóságot már nem. A realitást már nem. Hogy tisztelik és becsülik a másik embert az igazság kárára, a realitás kárára, a valóság rovására. Isten azt mondja, nagyon világos a helyzet, itt a búza és ott a konkoly. Ez ilyen, az meg olyan. De nagy dolog, hogyha van bennünk elég bátorság ahhoz, amit egyébként emberek segítésének egyik legnagyobb atyamestere, Carl Rogers a következőképp mondta. Három alapvető tulajdonsága van a segítőnek, aki jól tud segíteni. Az egyik – már mondtuk is –: tisztelje és becsülje azt, akivel találkozik. Második: fogadja el feltétel nélkül. – Na, akkor megvan az első kettő. – De a harmadikra azt mondta: és nagyon fontos, hogy hiteles legyen, és a hitelességhez hozzátartozik, hogy azt mondom, hogy ez a búza, az meg a konkoly. Akkor is, hogyha ez valakinek nem esik jól. A harmadik gondolat tehát így szól: Azért mert bízunk a jóban és nem fecséreljük el az életünket a rosszal való harcban, hanem inkább mély gyökeret eresztünk a jóban, hogy a gyümölcsöt hozzunk, ez nem jelenti azt, hogy elmaszatoljuk azt, hogy mi jó, meg rossz, meg igaz meg hamis, és a többi és a többi.

Negyedik és utolsó gondolat: akkor arra vagyunk meghívva, hogy tanúskodjunk a jó mellett. És a tanúskodásunk a jó mellett a következőből fakad. Tulajdonképpen a jó már hogy győzött a rossz felett – ez azt jelenti, hogy igenis lehetséges, hogy a jó győzzön a rossz felett, mert ez már megtörtént Jézus által – csakhogy a győzelem nem harc révén következik be. A jó győzött és győz a rossz felett, de nem az által, hogy kardot ránt, és egyre inkább a rossz eszközeit használva, félelemtől indítva, és nagyon sajátosan inkább a rossz erejét ismerve és tudva, legyőzi azt. Megvan a győzelem a rossz felett, de nem a harc révén. És akármilyen meleg is van, – már nem akarom folytatni, csak azt mondani nektek, – volt bennem egy gondolat, hogy kifejtem, hogy hogyan tud győzni a jó a rossz fölött, harc nélkül, nem harccal. És aztán rájöttem, hogy ezt rátok bízom. Hát a mi dolgunk.

Tehát a zárógondolat: a jó győzött és győz a rossz felett, de nem az által, hogy harcol vele, hanem másképpen, a lélek erejével, és mi pedig arra vagyunk meghívva, amire éppen gyerekek szokták éppen egymást meghívni. Nem tudom volt-e ilyen élményetek gyerekként, hogy szaladtok anyuhoz vagy apuhoz, és akkor azt mondjátok: Apa, apa, képzeld el, én nyertem a hatvan méteres síkfutást! Odafordulsz az osztálytársadhoz, a testvéredhez, és azt mondod: Mondd meg apának, hogy így volt! Mondd meg, te tanúskodjál róla, te láttad, hogy én győztem! Na, most mondd meg Peti, hogy mennyivel nyertem! Olyan jó ez a vágy, milyen természetes emberi vágy, hogy ne magunkat ajánlgassuk, hogy igen én, én, hanem, hogy odaálljunk egymás mellé és azt mondjuk: Igen ő. Ő. Ő győzött, ő megcsinálta. Ő ezt tudja, képes rá. Tulajdonképpen tehát erre kaptunk meghívást.