Mk 1, 6b-11 – Urunk megkeresztelkedése

2015.01.11.

Megosztom
Elküldöm
Mk 1, 6b-11 – Urunk megkeresztelkedése
"Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik"

„Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és alámerítkezett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, rászáll. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”

Jézus megkeresztelkedésének az ünnepe van, de kétség kívül 2000 évvel ezelőtt, ott és akkor, amikor Jézus alámerült a Jordán folyóban, akkor ezt az eseményt senki sem nevezte volna keresztelkedésnek. Hiszen ez a kifejezés értelmetlen és értelmezhetetlen lett volna, még azelőtt, hogy Jézus meghalt, keresztre feszítették, és Föltámadt a halálból. Ezért tulajdonképpen mi egész természetesen arról beszélünk, hogy Keresztelő János megkeresztelte Jézust, de tulajdonképpen a Szentírás szövegében nem szerepel ez a kifejezés, hogy megkeresztelte volna Jézust, hanem alámerítette. Akármilyen furcsa is, de tulajdonképpen Keresztelő János, az Alámerítő János!  Az a valaki, akihez kimentek az emberek a Jordán folyóhoz és ott ő alámerítette őket a folyóban. Nyilván ezáltal az alámerítés által van értelme arról beszélni, hogy az alámerülés után, ahogy följött a vízből látta, hogy megnyílik az ég, és történt, ami történt. Ezért tehát az alámerülésről szeretnék beszélni. Ami tulajdonképpen, ha most visszatérünk a kereszteléshez, éppenséggel a Krisztussal való közösségünk, életünk, kapcsolódásunk, ha nem is éppen a kezdőpontja, de az egyik kitüntetett, nagyon fontos pontja, és bizonyos szempontból kezdőpontja. Tehát ez azt jelenti, ahogyan a keresztelésről így is beszélünk, hogy beavatódás az Isten életébe, az első nagy szentségi lépés, ahogyan ezt az Egyház életében ezt meg tudjuk tenni, hát akkor ez az alámerülés egy nagyon fontos, emberi gesztusunk. Ebből a szempontból pedig, milyen sokféle viszonyunk lehet a vízhez! Vannak, akik ki nem mennének a folyópartra, és éppenséggel lehet, hogy ott folyik a Duna, és itt él, valahol Angyalföldön, de évek óta nem ment ki valaki a Duna partra. Tudja, hogy ott a Duna, mit számít az? Aztán nyilván persze van olyan valaki, aki amikor szépen kisüt a nap, akkor kimegy a Duna partra, kimegy a folyópartra, ott elücsörög, és azt mondja, hogy: Milyen szép ez a víz! Jó, hogy azért a világban van víz, meg folyópart! De jó, hogy azért van kereszténység, szép dolog! Értékes! Aztán nyilván olyan is van, aki lejjebb merészkedik a folyóhoz, és azt mondja, hogy: Jaj, hát egy kicsit fölfrissítem magam! Eljössz vasárnap a Szentmisére, és azt mondod, hogy jaj de jó, itt egy picit fölfrissülök, aztán akkor egy hét múlva megint egy kicsit fölpaskolom magamra azt a vizet, és jaj, de jó, mert itt egy kicsit föl lehet frissülni! Aztán nyilván lehet olyan valaki is, aki még közelebb jön, és most ne a Dunát vegyük, hanem valami finom patakot, és akkor iszol belőle egy jó nagy kortyot, és akkor azt mondod, hogy: Ó, hát enélkül elég nehezen tudnék meglenni! Jaj, hát ez már nagyon hiányzott! De jólesik ez a friss víz! Aztán pedig éled az életedet, aztán megint megszomjazol, akkor megint iszol egy picit, és így megy az élet. Nyilván lehetnek olyanok, akik azt mondják, hogy: Jaj, hát nem érzem magam túl tisztának! Akkor megmosod magad, és azt mondod, hogy: Jaj, hát így azért egész más! Hét most, hogy ilyen tiszta lettem, meg olyan friss, hát most érzem csak, hogy mennyire nem volt jó olyan izzadtan és piszkosan! Aztán nyilván vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy: Hát a víz! Menjünk sportolni! Ahogy pedig sportolnak a vízben, úgy átélik a saját tehetségüket, a saját képességeiket, azt, hogy ők mi mindenre képesek a vízben, hogy milyen ügyesek, és milyen rátermettek, és mennyire nekik való ez a víz! Aztán nyilván vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy a víz az alapvetően nem sportolásra van, hanem abból élünk! Halat kell fogni, azt eladjuk a piacon, és aztán ebből van a betevő! A vízre pedig úgy tekint, mint amiből ő tulajdonképpen fönntartja az életét. 
Nyilván nagyon sok viszonyunk lehet a vízhez, és ezek természetes, érthető, és értelmes viszonyok. Na, de hogyha a kereszténységünk szempontjából, az Isten kapcsolatunk felől nézzük, akkor éppenséggel egy kihagyhatatlan, alapvető, kezdő lépés az, hogy mi alámerülünk! Alámerítkezünk! Nem egyszerűen csak iszunk belőle, vagy szörfözünk rajta, vagy fölpaskoljuk az arcunkra, hanem alámerülünk! Akkor most erről szeretnék néhány gondolatot mondani, hogy mit jelent ez, hogy mi alámerülünk az Istenkapcsolat világába. 
Az első gondolat az így szól, hogy: Ahogyan Jézus is lement oda a Jordán folyóhoz, éppenséggel ez a küldetésének a része volt, valamiféle engedelmesség is benne volt, hiszen a Mennyei Atyja akaratát cselekedem ezzel, mert nekiállok, és ezzel nyilvánossá teszem azt, és meg is élem, hogy nekem dolgom van ebben a világban! Tehát az alámerülés azt is jelenti, hogy magamra veszem azt a küldetést, ami az Istennel való kapcsolatomból származik. Eszembe jutnak ezek az amerikai filmek. Amikben olyan gyakran lehet látni, hogy van valami nehéz élethelyzet, és akkor mondjuk 10 katonából 8 annyi, és akkor mindig kell, hogy legyen egy olyan katona, aki próbálja megúszni. Ő valahogy a háttérben marad, másokat udvariasan előreenged, tudja, hogy ott nagyobb eséllyel lehet meghalni, és aztán ahogy mondjuk, ki-kilövik mellőle a bajtársait, egyszer csak jön egy fordulat. Akkor pedig ebben a fordulatban olyan világossá válik, hogy az történt belül, hogy azt mondja, hogy: Na, most már nem érdekel, hogy mi lesz a következménye! Most már nem azon agyalok, hogy jaj, most mi lesz ebből, hanem azt mondom, hogy nekem most itt az a dolgom, hogy hősiesen helytálljak! Tulajdonképpen, amikor a küldetésünket éljük, mi, keresztény emberek, akkor ebben is van valamilyen alámerítkezés ebben a küldetésben! Ahol a fordulat, az alámerülés fordulata az, hogy akkor most már nem azon töprengek, hogy annak mi lesz a következménye, és majd mit fognak szólni, tetszik-e valakinek vagy nem tetszik. Ez az első.
Aztán a második. Amikor Jézus lemegy, és belemerítkezik a Jordán folyóba, akkor abba a folyóba merítkezik bele bűntelenül, amelybe mi, bűnös emberek belemostuk a bűneinket szimbolikusan. Tehát Ő tulajdonképpen közösséget vállal velünk! Kifejezi a szolidaritását, az együttérzését, cselekvő és szimbolikus módon egyaránt! Ez a második lépése annak, hogy mit jelent az, hogy mi alámerülünk, hogy belemerítkezünk az Istennek való kapcsolatunkba. Ez azt jelenti, hogy ebből természetszerűleg következik, hogy együtt érzőek, szolidárisak vagyunk másokkal, hogy ez teljességgel összefügg az Istenhez fűződő viszonyunkkal. De megrendítő volt most hallani a híreket, hogy ott, abban a kóser boltban, Franciaországban, egy muszlim ember mentett meg több mint 10 embert azzal, hogy elrejtette őket! Ott pedig voltak zsidók, és voltak másmilyenek is. Akkor megkérdezték tőle, hogy: Te, hogy lehet ez? Erre azt mondta, hogy: Teljesen mindegy, hogy keresztény vagyok-e, vagy muszlim, vagy zsidó, hát emberek vagyunk! Olyan ez tényleg, amikor tiszta, friss levegő árad szét a világon! A második, ami az Istenkapcsolatba való alámerülésünkből fakad, hogy felelősséget vállalunk, szolidárisak vagyunk, együtt érzővé leszünk! Tegnap Kárpátalján voltam. Kárpátaljai nagycsaládosoknak volt egy nagy rendezvénye, és aztán kértek tőlem egy interjút, és egy fiatal hölgy kérdezte, hogy: Hát, itt most a nagycsaládosoknál a család volt a téma, hát az atyát miért érdekli a család, miért kezdett el tanulni ezzel kapcsolatban? Hát erre én mondtam neki, hogy az tulajdonképpen azért volt, mert jöttek hozzám bárkik, és mondtak nehézségeket, és nekem rá kellett jönnöm, hogy én ehhez nem értek! Ott, élő adásban bukott ki ebből a fiatal hölgyből, hogy: Pap létére beismerte, hogy nem ért hozzá?  Hát azért egy kicsit elszédültem, hogy milyen papképet őriz magában ez az ifjú hölgy? Tehát a második, hogy alámerülünk abba, hogy mit jelent az együtt érzés vagy a szolidaritás, vagy a másik ember mellé való odaállás, még akkor is, ha az egy kicsit a bőrünkre megy. 
Aztán a harmadik. Ez az alámerülés és alámerítkezés, a megkeresztelkedés, nyilván ahogy szoktuk is mondani, ebben mindig van valami, amire így utalhatunk, hogy Krisztus halálára keresztelkedünk meg. A vízben az ember nem tud élni! Tehát, amikor belemerítkezek a vízbe, szimbolikusan, de nagyon fizikai értelemben is megélem azt, hogy itt, én a magam erejéből sokáig nem tudok lenni! Most vagy megment engem Isten, vagy nagyon így fogok maradni! Hogy az én erőm, képességem, tehetségem, például akár a halállal vagy a szenvedéssel szemben, előbb-utóbb nyilvánvalóan elégtelennek bizonyul! De nagy dolog az, hogy mindezzel együtt hajlandók vagyunk nap, nap után, nagyon sokféle értelemben belemerítkezni valamiféle szenvedésbe, valamiféle halálba, azért, hogy aztán átmenjünk rajta, és egyszer csak lássuk, hogy megnyílik az Ég, és Isten ránk mosolyog! Hallgattam egy beszélgetést néhány nappal ezelőtt, a társkapcsolat volt a téma. Szakértők ültek ott, többek között egy ifjú hölgy is. Végül azt mondta a riporter, hogy akkor mindenki mondhatna néhány zárógondolatot. Ez az ifjú hölgy, aki egy 30 éves, fiatal nő lehetett, azt mondta, hogy: Zárómondatként talán, amit a legfontosabbnak tartok, hogy a társkapcsolatra vonatkozóan mindenki bátran vegye ki belőle azt, amit ő értékesnek tart!  Úgy fölsejlett bennem az, hogy milyen természetes és magától értetődővé tud válni az például, hogy akár a társkapcsolatunkat is kizsákmányoljuk, kiszipolyozzuk! Pont úgy, mint a föld erőforrásait! Azt mondjuk, hogy igen, ez nagyon értékes, és most akkor én fogom, és kiveszek belőle mindent, ami nekem jó! Végül pedig, amikor kivettem belőle, kiszipolyoztam mindent, amit az adni tudott, azt mondom, hogy: Hát már nem… Most már mit csináljak veled? Ezért, amikor alámerülünk egy emberi kapcsolatba, akkor annak a szónak nagyon sajátos értelmében, de élményszinten, néha belepusztulunk! Néha valamiféle halálélményünk van, különben nem merítkeztünk abba bele, nem merültünk alá annak az emberi kapcsolatnak a mélységébe! Hanem akkor úgy voltunk, mint a gazdasági ember, aki azt mondta, hogy: Na jó, de mennyi lesz a profit? 
A következő. Nyilván, amikor Jézus alámerítkezik a Jordán folyóba, abban van egy nagy bizalom, és van egy nagy önátadás! Nem tudom, hogy ti belenéztetek-e az elmúlt hónapokban, ezekbe az, - nem tudom a jó kifejezést, ti biztos jobban tudjátok -, énekversenyekbe, tehetségkutatókba. Olyan érdekes hallani fiatal művészeket, ahogyan énekelnek! Mekkora a különbségek vannak! Egyetlen hamis hang nem hagyja el a torkát, gyönyörűen van felöltözve, a mozdulatai, hát nem ilyenek, hanem rendesek, megvan minden, ahogy kell, és az egésszel kapcsolatban az az élményed, hogy hiányzik belőle valami, főleg a lényeg! Majd pedig kiáll valaki más, kicsit hamis, kicsit ügyetlen, kicsit nem olyan csinos, és azt mondjuk, hogy: Még! A kereszténység is ilyen! Mert amire azt mondjuk, hogy itt minden nagyon szépen ki volt találva, minden úgy van, mint amikor valaki azt mondja, hogy kívülről hogy kell hatni, az mind benne volt! Csak ő nem volt benne! Nem adta át magát ennek az egésznek, hogy egy életem, egy halálom, itt van, most eléneklem! A kereszténység is ilyen egy életem, egy halálom! Most beadom magam, bevetem magam, és eléneklem, és ha hamis lesz két hang, akkor hamis lesz! Nem ezen múlik!
Akkor a zárógondolat. Nyilván Jézusban, hogy Ő alámerítkezik, ott van az, hogy lépésről-lépésre cselekszik! Odamegy a Jordán folyóhoz, és nem azt mondja, hogy hát igen, látom innen Názáretből, hogy ezt csinálják, hát csak csinálják, ez nagyon szép, rászorultok! Hanem lemegy, alámerítkezik, följön, csinálja! Milyen érdekes ez, hogy 2000 évvel ezelőtt is, a többség biztosan nem ment le! Miért ment volna le? Mert egy próféta ott alámerít, azt kihúz a vízből? Hát mitől lesz attól jobb a világ! Nem lesz tőle jobb! Most azért, mert ott állsz, és akkor azt mondod, hogy igen, bűnös vagyok, hát ettől semmi nem lesz jobb! Hát menjetek nyugodtan! Lehet akkor kívülről és okosan, és elemezve és a többi… De nagy dolog, amikor valaki azt mondja, hogy: Nem azért megyek le én a Jordán folyóhoz, mert azt akarom, hogy a világ jobb legyen, hanem azért, mert nekem ez számít! Én magam miatt lemegyek! Nem azért, mert mások is lementek, nem azért, mert akkor majd ebből csinálunk egy mozgalmat, és jöjjenek utánam, hanem magam miatt lemegyek! Mert nekem ez számít, és én is számítok magamnak, és ez fontos! 
A kereszténység bizonyos szempontból abból születik, hogy alámerülünk az Istennel való kapcsolatunkba! Aztán ebből az alámerülésből lehet följönni, és egyszer csak észrevenni, hogy megnyílt az Ég, és tapasztalni azt, ahogy Isten ránk néz, és hallani az Ő hangját! 

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs