Mk 1, 21-28 – Évközi 4. vasárnap

Mk 1, 21-28 – Évközi 4. Vasárnap

"Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén."

(Érdekes, hogy a január 31-re ugyanez a szakasz volt, de most más a hozzá tartozó beszéd. Majdnem ugyanaz, mint az előző, de kicsit azért eltér, és így ezt is legépeltem.)

„Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltott föl: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.”

Jézus nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van. Majd pedig ez a hatalom megnyilatkozik a cselekvésben, gyógyításban, és végül mindez a korabeliek számára még hangsúlyosabban, erőteljesebben így érkezik meg és így nyer megfogalmazást, hogy milyen új tanítás ez, mekkora hatalom van benne! Erről szeretnék beszélni. Arról a hatalomról, amivel Jézus tanít, és az evangéliumot hirdeti. Először is talán azért, mert ha nekünk fontos Jézus, akkor biztos érdekes és érdekel minket, hogy mi is van vele, hogy honnan szedi elő ezt a hatalmat, hogy mit is jelent ez a hatalom? Ha valakit szeretek, akkor érdekelhet, hogy ő tulajdonképpen milyen is. Ez az első. A második, hogy végül is, az a mi küldetésünk nekünk, az Egyháznak, így mindannyiunknak, hogy az evangéliumot hirdessük, ne csak szavakkal, hanem tettekkel, a személyünkkel, nyilván azzal a hatalommal, ami éppenséggel olyan jellegű hatalom, ahogyan Jézusban is megjelenik ez a hatalom, és ez nyilvánvalóan több és más, mint egyszerűen csak az írástudóknak a szövege. Végül pedig legszemélyesebben talán az érinthet bennünket, hogy Isten elküldte nekünk a Szentlelket azért, hogy Jézusnak a küldetéséből részesedjünk. Ezért ez a hatalom, miránk is érvényes! Ez a hatalom, éppenséggel realitás a mi életünkben is! De akkor most érdemes lenne valahogy megragadni, hogy mit jelent ez a hatalom, hogy is képzeljük el? Tulajdonképpen mi az, amit magunkban fölerősíthetünk, fejleszthetünk, kibontakoztathatunk, rátalálhatunk, fölemelhetünk: Hogy éppenséggel, amikor teszünk valamit, vagy mondunk valamit, vagy egyáltalán csak vesszük a levegőt, az ne pusztán csak olyan legyen, mint az írástudók szövege, hanem valami több! Mert akkor az csak szöveg!

Elővettem a Szentírást, az ógörög eredeti nyelvet, és kibogarásztam, hogy mit is jelent ez a szó, milyen jelentésárnyalatai vannak? Engedjétek meg, hogy ez alapján beszéljek arról, hogy mit is jelent az a tartalom, amit így mond a szent szerző, hogy hatalommal tanított Jézus. 

Az első jelentése ennek a szónak, ami benne van a hatalom kifejezésében, ez az, hogy szabadon, hogy szabadsággal tette, hogy azt érzékelhették hatalomnak vagy nem egyszerűen csak puszta szövegnek az ott állók, beleértve a cselekvést és a személyt is, hogy megnyilatkozott benne valamiféle szabadság! Ez a szabadság valahogy hozott egy nagyobb teret, ez a szabadság képviselt valami többet, ez a szabadság meg tudott szólítani, ez a szabadság lehetővé tette, hogy valaki egy nagy levegőt vegyen ott, hogy változzon és fejlődjön! Néhány héttel ezelőtt néztem egy dokumentumfilmet egy misszionáriusról, aki a földnek egy olyan távoli zugában végezte a szolgálatát, ahol mindennaposak voltak a belvillongások, a törzsi ellentétek, az egymásnak feszülések, és nyilvánvalóan a fegyveres konfliktusok is. Őt ez nagyon bántotta, és ez nagyon fájt neki, hogy ebben a közegben hogyan tudna Jézusnak, Istennek az Örömhíre valahogyan megjelenni. A következőt találta ki. Összegyűjtötte a gyerekeket, attól függetlenül, hogy melyik törzsbe, csoportba tartoznak, és azt mondta nekik, hogy: Hát nézzétek! Van itt egy közös örökségünk, amiből mi itt élünk, ez pedig a természet! A gyerekekkel naphosszat kint volt a természetben, és mutogatta nekik, és tanítgatta őket, és együtt csináltak ott sok mindent a természetben, átélve azt, hogy hát tulajdonképpen ebből élünk, ez a mi világunk, ezek vagyunk mi, és ez fönntart bennünket. Ebből a szabad megközelítéséből az Örömhírnek vagy az Igehirdetésnek, egyszer csak sokkal természetesebbé vált, hogy mondott egy lépést még, és azt mondta, hogy: Hát nézzétek! Különböző fák vannak és különböző madarak, és ettől szép az erdő! Nézzétek, hogy milyen szép, ahogy összedolgozik az élő világ azért, hogy az egyiknek is, és a másiknak is a léte fönn tudjon maradni, hogyan vannak ezek az összefüggések! És na látjátok, mi emberek is így vagyunk! Ez egy nagy szabadság, amit ez a misszionárius megélt, és ahogy ebből a szabadságból valami eredeti dolgot hozott ki, ez megjelenítette azt a hatalmat, ami több mint az írástudók szövege! 

Aztán a második. A hatalom szóban benne van ez a kifejezés, hogy: lehetőség, a lehetőségek fölismerése, a lehetőségek előhozatala. Hatalomként érezhetünk és érzékelhetünk valamit, ami a másik ember számára a lehetőségeknek a föltárása! Például eszembe jutott egy kedves ismerősöm, akivel néhány nappal ezelőtt beszélgettem, és ahogy beszélgettünk, 10 perc, 20 perc, 50 perc, és beszélt arról, hogy miért elégedetlen a feleségével, hogy mi mindent nem kap meg tőle, hogy mi hiányzik neki, hogy mi fáj neki, hogy miért csalódott és elégedetlen. Mondta, és mondta, és 50 perc, 50 és 52, de egy óránk volt csak…  Ahogy az 55. perc körül járt, egyszer csak ő maga megállt, és a következőt mondta, hogy: Hát tulajdonképpen, hogyha csak úgy magamat hallgatom, akkor ezt kell mondanom, vagy ha csak úgy én beszélek. De most az jutott eszembe, hogyha keresztény emberként nézem ugyanezt a helyzetet, akkor mit mondanék neked? Ő maga megállt, várt egy kicsit, és azt mondta, hogy: Hát, ha keresztény emberkánt nézném ugyanezt, amiről beszéltem, meg azt, amit elmondtam, akkor a következő kérdésem lesz magam felé. Tudok én egyáltalán szeretni? Ez egy olyan új nézőpontnak, lehetőségnek a fordulatban megjelenő előbukkanása, amitől egyszer csak: Ej-ha! Akkor pedig azt mondta, hogy: Na, én ezzel a kérdéssel fogok most hazamenni! Ezzel, hogy fölfedeztem egy lehetőséget, ami mindig is itt volt, és ami 55 perc alatt itt volt, és csak mondtam, és mondtam, és ez a lehetőség akkor is ott volt! De az 55. Percben felismertem ezt a lehetőséget! Ez azt jelenti, hogy az életben átélünk rengeteg helyzetet, nehézséget, konfliktust, és a többit, és mindig van például egy olyan lehetőségünk, hogy azt mondjuk, hogy: Na, ha rajtam múlna, akkor ezt csinálnám… Keresztényként meg lehet, hogy más lehetőségeim is vannak! Tehát a hatalom, azáltal tud megjelenni és realizálódni, hogy valaki hozzáfér és föltárja, előhozza a lehetőségeket, amelyeket mások talán észre sem vesznek. 

Aztán a következő. Ebben a szóban, hogy hatalom benne van az a kifejezés, hogy: képesség, nemcsak lehetőség, hanem valamire való képesség, készség és adottság. Talán mindannyian nem egyszer, nem kétszer, hallgattuk azt, hogy mi történt Franciaországban néhány héttel ezelőtt, hogy emberek hogyan haltak ott meg. Egy terrortámadás révén, ahogy ezt mondják, hogyan vesztették el az életüket. Most nem erről a részéről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy aztán ott ketten túszul ejtettek valakit. Talán ezt is tudjátok. De ennek a történetnek is azt a részét szeretném kiemelni, hogy ott van egy túsz. Hát erre mondhatnánk, hogyha valakinek nincs hatalma, akkor az egy túsz! És ott vannak a túszejtők, akiknek nyilvánvalóan sokkal több hatalmuk, van. Ott vannak bent hárman, és egyszer csak csöngetnek, és kívülről jön valaki, aki nem tudja, hogy ott bent mi zajlik. Becsönget, és a három ember kimegy az ajtóba, és találkozik a negyedikkel. Látszólag két embernek van hatalma, a túsznak nincs! Csakhogy a túsz a következőt mondja, hogy: Hát itt ez az ember, teljesen esetleges, véletlen módon jött ide, hát nekünk semmi dolgunk vele, hát engedjék el, hadd menjen el! A túszejtők erre pedig azt mondták, hogy: Hát, ez igaz! Hát menjen! Hogy milyen az, amikor valaki elérhetővé teszi valamilyen képességét, valamilyen adottságát és készségét, és pont az a valaki, akiről látszólag azt mondjuk, hogy ha hát valakinek itt nem osztottak lapot, akkor az a túsz! És nem így van! Hogy amikor azt mondjuk, hogy hát nem tudjuk megváltoztatni a világot, de itt éppenséggel itt semmi másnak a képességére nem volt szükség, mint arra, hogy tudok-e beszélni vagy nem? El tudom-e mondani ennek a két embernek azt, hogy… vagy nem? És erre képes vagyok! Olyan megrendítő az, hogy tulajdonképpen, amikor születnek jó dolgok, és utána azt mondjuk, hogy hát ez tulajdonképpen hihetetlen! Hogy ez hogy tudott ilyen jól megtörténni! Valójában, hogyha lépésről-lépésre lebontjuk, akkor mindig nagyon egyszerű dolgokra találnunk, végtelenül egyszerű lépésekre: hogy valaki oda tudott menni, meg tudta szólítani, meg tudta hallgatni, a kezét ki tudta nyújtani! Végül mindig ilyesmire találunk! Vagyis arra, hogy valaki elérhetővé teszi saját maga számára, de mások javára a képességeit, amelyek már vannak! 

Aztán a következő. Ebben a kifejezésben, hogy hatalom, benne van az, amit a magyar nyelv is szépen hoz, hogy: fölhatalmazás. Azt is hatalomként tudjuk észlelni és érzékelni, hogy valaki nem egyszerűen csak mondja a magáét, vagy puffog, vagy durrog, vagy pattog, és úgy érezzük, hogy most erőlteti, hogy most a maga igazát, a maga szempontját sulykolja, mondja, mondja, mondja. Hanem, amikor valaki a fölhatalmazás vagy a megbízatás által tesz valamit, vagy formálja a saját személyiségét, és éppen néha beszél is, akkor egyszer csak átjön az is, hogy itt van valaki mögötte! A szónak a legjobb értelmében! Amit mond, meg ahogy képviseli, ez több nála, és minket elkezd érdekelni ez a több! Tulajdonképpen elkezdünk hálásak lenni valakinek, mert nem is ő érdekel már minket, hanem érezzük, hogy ő valami többet képvisel, vagy valami többről beszél vagy cselekszik, és ez a több az igazán érdekes nekünk is, nem is ő! Ezt érezhetjük, átélhetjük hatalomként. 

Végül pedig a zárógondolat. Ebben a szóban, hogy hatalom, az ógörög nyelvben még ez a jelentésárnyalat is ott van, hogy: gazdag és bőséggel rendelkezik. Éppenséggel tejhát, amit mi hatalomkánt észlelhetünk és érzékelhetünk, kidolgozhatunk magunkból, az tulajdonképpen annak a tudatosításával is elkezdődhet, hogy mi az, amink van, hogy milyen sok mindenünk adatott, hogy van itt bőven kincs, amiből képesek vagyunk másoknak is bármit odaadni, amire éppenséggel most futja nekünk! Tehát, amikor az jelenik meg a Szentírásban, hogy Jézus hatalommal hirdette Isten Országának az Örömhírét, akkor ez egyáltalán nincs messze tőlünk! Nemcsak azért, mert Jézus nincs messze tőlünk! Hanem azért, mert ha megnézzük, hogy mi is, és milyen természetű ez a hatalom, akkor pontról-pontra azt látjuk, hogy ez nem idegen tőlem, ezt én is tudnám! Hát már én is tudtam így vagy úgy valamit, vagy nagyon hasonlóan! Tulajdonképpen ezáltal is válhat Örömhírré bennünk valami, hogy bennünket is átjár mindaz, ami esetleg aztán mások javára, esetleg rajtunk keresztül meg tud jelenni ezen a földön! 

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs