Jn 1, 1-18 – Karácsony

2015.12.25. péntek: KARÁCSONY: JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE

Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását

Olvasmány (Iz 52,7-10)

Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz, aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz, aki szabadulást hirdet; aki azt mondja Sionnak: ,,Királyként uralkodik Istened!’’ Hallgasd! Őreid felemelték hangjukat, együtt ujjonganak, mert szemtől szemben látják, amikor visszatér az Úr Sionra. Örvendjetek, ujjongjatok együtt, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet. Felfedte szent karját az Úr, minden nemzet szeme láttára; és meglátja a föld minden határa Istenünk szabadítását.

Szentlecke (Zsid 1,1-6)

Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki -- mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével --, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban [Zsolt 110,1]. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged’’ [Zsolt 2,7]? És ismét: ,,Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?’’ [2 Sám 7,14] Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: ,,És imádja őt Isten minden angyala!’’ [MTörv 32,43G]

Evangélium (Jn 1,1-18)

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: ,,Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.’’ Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Vasárnapi beszéd

Tegnap délután véget ért a pásztorjáték, vagy a misztériumjáték, akárhogy is nevezzük, és ahogy mentem át itt a parkon, egyszer csak valaki sietve jött, és azt mondta „Jaj Feri atya, hát ez igazán nagyon szép volt! Képzeld el, engem a bárány hívott.” S akkor elmondta, hogy ő tulajdonképpen nem biztos, hogy eljött volna a misztériumjátékra. Igen ám, de hát ő ismer itt egy négyéves kislányt, és a négyéves kislány a lelkére kötötte, hogy föltétlenül jöjjön el, mert ő is itt lesz. Akkor ez az asszony eljött, és ahogy elkezdett beszélgetni ezzel a lánykával, azt mondta neki – nyilván hogy csillogott a szeme, és mondta, hogy – „Feltétlenül jöjj el, mert én is szerepelni fogok!” Megkérdezte tőle, hogy „Jaj, hát látom, milyen csinos vagy, aranyos vagy. Hát te biztos angyal leszel.” És akkor azt mondta „Nem, én bárány leszek.” Akkor ő eljött azért, mert őt ide a bárány hívta.Arra gondolok, hogy olyan sokféle hívásra, sokféle érintődésre érkezhettünk ide ma este. Van, aki keresztelkedni fog, van, aki elsőáldozni, vagytok akik zenéltek, vagytok akik minden vasárnap itt vagytok és minden ünnepen. Aztán olyat is hallottam, éppen tegnap valaki azt mondja nekem „Hát egy hirtelen jött ötlet volt.” már hogy eljöjjön. Hát jó ötlet volt, akármilyen hirtelen is jött. Tehát köszöntelek benneteket, akik most itt vagytok azért, hogy együtt ünnepeljünk, hogy együtt megsejtsünk valamit Istennek a jelenlétéből és titkából.Aztán az első gondolat rögtön így szól, nyilván van mögöttünk egy adventi időszak, és nagyon vártuk azt, hogy a Kisjézus születésnapjára elérkezzünk. Vártuk ezt, mégpedig azért, mert hogy sokkal-sokkal több az, amíg az ember vár, és aztán amikor egyszer csak valaki vagy valami megszületik. Ahogy szoktuk ezt úgy mondani, papok és egyházi személyek, laikusok és civilek, és mindenki, oly gyönyörű gondolatokat tudunk mondani, hogy Istennek volt egy terve. A terve az volt, hogy az emberiséget üdvözítse. Hogy Isten szeret bennünket, és szeretetből küldte a fiát. Hogy Isten vágyakozott arra, hogy találkozhassék velünk. Hogy volt egy gondolata, hogy az ember rászorul arra, hogy az akadályokat elvigyük az Ővele való kapcsolat útjából. Mondhatnám ezt nagyon hosszan, miről is van itt szó? Arról, ahogyan beszélni szoktunk erről, Istennek van vágya és terve, gondolata, érzései és érzelmei, indíttatása és szándéka, és mindez éppenséggel Karácsonykor valahova fordul, mégpedig ebből születik valaki, vagy születik valami.Az első gondolat így szól. Oly sok minden van bennünk, olyan sok jó van bennünk. És akkor ez a kérdés, hogy az a jó gondolat, abból születik-e valami? Abból a jó szándékból születik-e valami? Abból a jó érzésből születik-e valami? A jóindulatból születik-e valami? Karácsonykor például azt is ünnepeljük, hogy mindaz a jó, ami bennünk van, lehetőség szerint alkalmas arra, hogy abból szülessen valami, valami jó. Ahogyan abból valami jó születik, és nem marad meg gondolatnak és érzésnek, és vágynak és tervnek, nem marad úgy meg, hanem születik belőle valami. Amikor általunk, a bennünk lévő jóból születik valami, érdekes módon annak kapcsán valahogy mi magunk is kezdünk megszületni, valahogy újraszületni, újjászületni, valahogy a Szentlélek által létrejönni, megjelenni ebben a világban. Ez az első gondolat.De nagy dolog tehát, hogyha az a jó, ami bennünk van, nem marad meg bennünk, hanem születik belőle valami és valaki.Aztán a második. Éppenséggel a remény valamiféleképpen Jézus születésével be is teljesedik. Nem a teljes beteljesedés ez, de valami, az ígéretek egyszer csak beteljesednek. Miért fontos ez nekünk? Azért, mert azzal, hogy Isten emberré lett, történt valami. Eddig mi emberek azt mondtuk „Ahh, hát talán Isten, Isten a mi reményünk. Hát ki más? Végül is talán Isten a mi reményünk.” Azzal, hogy Isten ember lett, Isten azt mondja „Nekem meg az ember a reményem, a reményem bennetek van.” Ezt mondja Isten. A szó szoros értelmében így van, ahogyan egy pici magzat, és egy kicsi csecsemő ránéz a felnőttekre, és azt mondja „Bennetek van a reményem. Mert ha ti nem tesztek valami jót nekem és velem és értem, akkor jaj lesz nekem. Nem tudok itt lenni, és itt maradni a világban, hogyha ti nem teljesítitek be azt, ahogyan Isten ránk néz és azt mondja <<Te vagy az én reményem.>>” Egyszer csak létrejön Isten megtestesülése révén a kölcsönösség. Hogy eddig mindig azt hallottuk, hogy de nagy dolog, hogy az ember szereti és szeretheti az Istent. Egyszer csak létrejön a kölcsönösség, és megdöbbenve figyelünk erre, hogy Isten vágyik arra, hogy mi szeressük. Hogy Istennek fontos az, amit mi tudunk neki adni. Nem kevés, és nem közömbös, és nem semmiség, hanem a kölcsönösségben az, amit mi tudunk tenni, az éppen a vele való kapcsolat.Aztán beszélünk mindig erről, hogy az ember az a valaki, aki hisz Istenben, vagy hisz Istennek, és egyszer csak a kölcsönösségben megszületik valami. Ezt pedig így mondhatnánk, hogy Isten pedig most már végérvényesen bízik bennünk. Végérvényesen bízik abban, hogy általunk jelen tud lenni a világban. Mert amikor ő meghal és föltámad, és elküldi a Szentlelket, ez azt jelenti, hogy megsokszorozza magát. Hogy amikor Jézus megszületik, az Isten ember lesz, akkor egyszer csak látjuk, mit jelent az, hogy valaki a hitnek, a reménynek és a szeretetnek az emberévé válik ezen a földön, aki hordozza magában az Istent. Amikor Jézus ezt a küldetést odaadja nekünk, ez azt jelenti, hogy mi mindannyian valami nagyon hasonló életutat futhatunk be.A remény embereivé válhatunk. Mégpedig nem csak azért, mert mi remélünk Istenben, hanem azért, mert Istennek a reményei mi magunk leszünk. Ez egész konkrétan például mit jelent? Egész konkrétan azt jelenti, hogy Advent során előttünk volt nagyon sok fordulat. Ezt a kifejezést szeretném használni, fordulatok. A fordulat sosem látványos, a fordulat az, ahogyan Mária találkozik Gábriel angyallal, nincs ott senki, csak ők ketten, és Mária nem is pontosan érti, hogy mi ez, de történik benne egy fordulat az észrevétlenségben és a csöndben, ebben a szinte magányosságban, és megfogan. De fordulat az is, mikor Szent József csak egy álmot lát, és az álomban kap egy üzenetet Istentől, hogy „Ne féljél magadhoz venni Máriát.” Ez egy fordulat, mert éppen addig arra gondol, hogy majd el fogja őt bocsájtani.A remény embereit az jellemzi, hogy újból és újból teret adunk magunkban a pozitív fordulatoknak. És a pozitív fordulatok egyszerre jelentenek valamiféle kegyelmet, valami ajándékot, ami nem rajtunk múlik. Másrészt pedig benne van a saját erőfeszítésünk. Ezért Karácsonykor elkezdjük ünnepelni azt, hogy azokból a csöndes és észrevétlen fordulatokból megszületik valaki, és megszületik valami. Ez a második gondolat, hogy a születésnek a látványosságát és színpompásságát, ragyogását megelőzi a fordulat.Aztán a záró gondolat. Azzal, hogy Isten ember lesz, történik valami, valami hallatlanul érdekes. Ez pedig az, hogy az ember állandóan kutatja Istent, és meg akarja találni, és elindul. Elindulnak a pásztorok, és elindulnak sokan, a királyok, hogy megtalálják Istent. És kire lelnek? Hát egy emberre. Amióta Isten ember lett, amikor elkezdjük keresni az Istent, törvényszerűen emberekre fogunk találni, törvényszerűen, és kikerülhetetlenül. Ezért az ember, aki az Istent keresi, egyszer csak emberekkel találkozik. De nem itt van a vége ennek a folyamatnak, hanem ott, hogy Istenkeresésünkben, keresve az Istent emberekre találunk, majd pedig az emberben fölfedezzük az Istent. Így megszületik bennünk valami, valami a beteljesedés szépségéből. Milyen érdekes ez, hogy mi annyira vágyunk például arra, hogy legyen valami maradandó, valami örökkévaló, és elindulunk keresni a maradandót és örökkévalót, és mire találunk? Az esendőre, meg a gyarlóra.De nem itt van vége a karácsonyi üzenetnek, hanem miközben találunk valami esendőt és gyarlót, sőt találunk valami halandót, egyszer csak a halandóban és az esendőben és a gyarlóban, az egyszerűben és a kicsiben fölfedezünk valami végtelent, valami határtalant, valami lenyűgözőt, és éppen abban a piciben, és abban a múlandóban és halandóban és esendőben.Ezért hogy folytatódik ez? Az ember elindul, hogy megkeresse Istent, és emberekre talál. És amikor elindulunk, hogy megkeressünk embereket, akkor egyszer csak, egyszer csak valahogy rátalálunk az Istenre. Milyen nagy dolog, hogy ettől kezdve, miközben oly fontos nekünk az, hogy valami szép legyen, és gyönyörű, és igaz, és az ideáljaink és az eszményeink… Karácsony azt jelenti, hogy megengedhetjük magunknak, hogy észrevegyük az összes eszményünknek a gyarlóságát is, az ideáljainknak a törékenységét, az igazságainknak az esendőségét, a szeretetünknek a gyarlóságát. Ez mit jelent? És ezzel szeretném befejezni.Ez azt jelenti, hogy például a férfi és a nő megházasodnak, és azt mondja a férfi a nőnek „Te vagy az igazi!”, s a nő azt mondja a férfinek „Hááá, te vagy az igazi!” És aztán szép lassan meglátjuk, hogy hát, mégis csak gyarló, mégis csak esendő, és néha nagyon nyűgös és kócos. Kétség kívül így van. De a Karácsony okán azt mondhatjuk „Nahát, de jó, hogy lehet kócos, lehet múlandó és gyarló, és esendő.” És látjuk a gyerekeinket, és hogyha nem tökéletesek, ez nem okoz kétségbeesést. Látjuk a kajlaságukat, és ez nem okoz nekünk kétségbeesést. És ettől kezdve minden, amit szépnek és igaznak és jónak tartunk, az lehet esendő is, és lehet nagyon gyarló is, és néha lehet nagyon kicsi, és néha lehet kócos, és néha lehet fáradt és nyűgös, ezt megengedhetjük azért, mert Isten emberré lett.De fölszabadító számunkra az, hogy ezért ezen a földön senkit és semmit istenítenünk nem kell tovább, semmit és senkit. Semmilyen eszményt, ideált, vagy ideológiát, sem egyházat, sem bármit ezen a világon, mert Isten emberré lett. Ezért mi megengedhetjük mindenkinek magunk körül, hogy gyarló legyen és esendő, mert ez nem zárja ki azt, hogy éppen a gyarlóságon és esendőségen keresztül fölfedezzünk valami végtelent, valami maradandót és örökkévalót.(Az igeversek forrása: http://igenaptar.osb.hu)

Lejegyezte: vinkozoli