Jn 1, 1-18 – Karácsony utáni 2. vasárnap

2016.01.03.

Megosztom
Elküldöm

2016.01.03. vasárnap: KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP

A dicsőséges nép közt vertem gyökeret, amely az Úr osztályrésze

Olvasmány (Sir 24,1-2.8-12)

Magasztalja önmagát a bölcsesség; tiszteletben áll Istennél, s dicsekszik népe körében. Kinyitja száját a Magasságbeli közösségében, és dicséri magát a közösség előtt. Bejártam az ég kerekségét egymagam, behatoltam a tenger mélységébe; végigmentem a tenger hullámain, és megálltam a földön mindenhol. Minden nép és valamennyi nemzet fölött uralmat gyakoroltam, erőmmel jártam minden között, ami magas, és ami alacsony, nyugalmat kerestem mindezek között, hogy az Úr örökrészében tartózkodjam. Akkor meghagyta nekem a mindenség Teremtője, aki teremtett engem, s nyugalmat adott sátramnak.

Szentlecke (Ef 1,3-6.15-18)

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára.

Evangélium (Jn 1,1-18)

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

Vasárnapi beszéd

Az Igében, Jézusban élet volt, és nyugodtan mondhatjuk ezt, élet van, és ez az élet a mi világosságunk. Azt mondja Szent János apostol és evangelista, hogy ezt az életet, a világosságot lehetőségünk van befogadni. Nagyon szép volt a szentlecke, ahol az apostol arról beszél, hogy a mi lelkünket, a lelkünket világosítsa meg Isten. Azért, hogy a Lélek világosságával érthessük azt meg, hogy mi is a mi reménységünk. Amiről szeretnék beszélni a mai estén, ez a világosság. Az a világosság, és az a fény, amely a mi életünk, és amelyre úgy tekinthetünk, hogy tulajdonképpen akár azt is mondhatjuk, hogy Jézus egész élettörténete az evangéliumok fényében, az Ige megtestesülésének a története tulajdonképpen a fénynek a története is.

Ha csak három pillanatot emelhetnék ki, Jézus születésekor egyszer csak megjelenik egy csillag, ami a sötétben világít, és az emberek fölfelé tekintenek azért, hogy a sötétben ez a fény adjon nekik tájékozódási lehetőséget. Aztán amikor meghal a kereszten, azt mondja az evangelista, sötétség borult a világra. És a föltámadáshoz pedig oly egyértelműen, nyilvánvalóan a világosságot kötjük. Hogy egyszer csak valami fényesség és világosság történik. Bár senki nem volt ott, ezért nincsen beszámolónk arról, de milyen szép a hagyomány és a liturgia, hogy amikor a Föltámadt Krisztust ünnepeljük, és őt akarjuk szimbolikusan megjeleníteni, akkor meggyújtjuk a húsvéti fényt, a húsvéti gyertyát, s egy örömének kíséretében ide helyezzük, s ennek a fényéről éneklünk. Tulajdonképpen Jézus élete a fénynek a történeteként is írható le. Nem akármilyen fény ez, hanem Istennek a világossága, amely életet hoz és ad nekünk.

Az első gondolat talán éppen ez, hogy milyen kettősség is van bennünk ezzel a fényességgel kapcsolatban. Persze hogy szeretjük a fényt. Igen ám, de nem egyszer megjelenik bennünk egy aggodalom, vagy félelem. Ez pedig az, hogy minél inkább Isten fényében vagyunk, annál nagyobb lesz az árnyékunk. Hogy nem egyszer éppenséggel az aggodalmunk, vagy a félelmünk arra vonatkozik, hogyha meg merem magamat nézni Isten fényében, akkor egyszer csak látom az árnyékom. Nem tudom, ti láttátok-e, a világhálón volt egy nagyon jópofa kis videó részlet, amikor a gyerek életében először észreveszi az árnyékát, hogy hogyan ijed meg a saját árnyékától.

Végül is bennünket, felnőtt embereket is – most már a szónak inkább átvitt értelmében – jellemez egy aggodalom, vagy félelem, hogy Istennek a fénye nem átjár és megvilágosít bennünket, hanem mintha inkább leleplezne. Ebben a leleplezettségben, vagy mezítelenségben egyszer csak látjuk az árnyékunkat. Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál nagyobb lesz az árnyék, és ezt nem akarjuk. Ezért van bennünk egy vágy, egy törekvés, hogy közel legyünk az Istenhez, és ez a fény éltessen bennünket és átjárjon, és közben pedig egy aggodalom is, hogy „Jaj-jaj-jaj! És akkor mi fog rólunk kiderülni? Mi majd az, ami láthatóvá válik?”

Ezért nagyon fontos, hogy beszéljünk arról, hogy Istennek a fénye egy melegséget adó fény. Melegséget adó, és hordozó fény. Nem tudom, ti ismeritek-e azt a sorozatot, amikor emberek három hétig kimennek anyaszült meztelenül valahol a vadvilágba, és ott kell három héten keresztül túlélniük. Mindegyik adás azzal kezdődik, hogy választhatnak egyetlen tárgyat. Azt az egyetlen tárgyat vihetik magukkal segítségképpen. Nagyon gyakran ez az egyetlen tárgy valami olyan eszköz, amivel fényt és meleget lehet készíteni, amivel tüzet lehet csiholni. Milyen érdekes, hogy a fénnyel, és az éltető vízzel kapcsolatban ugyanazokat a kifejezéseket szoktuk használni, hogy azt mondjuk, hogy… a víz forrása, s azt mondjuk, hogy a fényforrás. Vagy azt mondjuk, hogy hát szikrázó fény. Azt mondtuk itt egyébként a kezdő könyörgésben: „Áraszd ránk Urunk a te tiszta fényedet!” És milyen fontos, hogy az a víz, amit megiszunk, az tiszta víz legyen. Hogy azt mondjuk, úgy ragyogott a víz, úgy ragyogott a fény.

Milyen érdekes, és ez aztán most a második gondolat, hogy tulajdonképpen ebben a világban arra van szükségünk, hogy ez az éltető, elevenítő fény bennünket át tudjon járni, és megelevenítsen minket. Mekkora nagy szám volt, mikor egyszer csak egy honfitársunk kitalálta, kikísérletezte, kikutatta a fényáteresztő betont. Biztos hallottatok, láttátok ezt, hogy micsoda csodaság az, és közben akkor arra gondoltam ma, ahogyan töprengtem ezen, Isten meg már nagyon régen szabadalmaztatta a fényáteresztő embert. Tulajdonképpen amiből élünk, az az, hogy magunkba tudjuk fogadni Istennek a fényét, világosságát és melegét, és aztán ebben a melegségben megmelegedve, és abban átjárva tulajdonképpen éltet bennünket az élet. Ilyenkor, mikor bejönnek a fagyok, de jól esik egy forró fürdő, vagy egy forró zuhany. És milyen jó, amikor egy fényfürdőt tudunk venni. Istennek a meleg fényében jól át tudunk melegedni. Mert ez a fény nem hasító éles világosság, hanem sokkal inkább valami, amiben áhh, életre találunk. Ezért erről a melegséget adó fényről érdemes gondolkoznunk.

Eszembe jut egy idős pap bácsi, aki hát még a ’40-es éveknek az elején született. Sokféleképpen élte meg a fagyos időket, a szónak mindenféle értelmében, és aztán nagyot sóhajtott, azt mondja „A társkapcsolat egyik nagy ellensége a központi fűtés.” Ezt mondta. Azt mondta, hogy amikor hajnalban már jó hideg volt, akkor mármost mit lehetett tenni? Ha összevesztünk este, ha nem, ha éppen volt valami zűr, ha nem, csak odabújtunk egymáshoz. De nagy dolog, hogy Isten fényére tekinthetünk úgy, hogy amikor már nagyon átfagyott bennünk a lélek, akkor ebben a meleg fényben kicsit megfürdőzünk, hadd melengessen az meg bennünket.

Aztán körbenézünk a templomban, milyen sokféle fényforrás van. Tulajdonképpen ez nem így van. Hogyan is gondolhatnánk ezekre a lámpákra, vagy izzókra, ki tudja mi a pontos kifejezés, hogy ezek a fény forrásai? Dehogy forrásai a fénynek! Hát pontosan tudjuk, hogy ott elindul egy vezeték a falban, s az a vezeték megy valahova, aztán még egy vezeték, és még egy. Tulajdonképpen ebben a világban is így vagyunk. Oly lenyűgöz bennünket a melegséget adó fény, mindenhol… Hát elég csak egy karácsonyfára nézni „Jaj de szép!”, jól esik nézni. És tulajdonképpen ennek a világnak a fényáradata le is nyűgöz bennünket, és nem egyszer egy kicsit elkábulunk, és azt gondoljuk, igen, itt vannak ezek a fényforrások. De nincs a földön olyan fény, amire rámutatva azt mondhatnánk, hogy ez a fénynek a forrása. Nem a forrása. Minden fény, ami ebben a világban van, Isten fényének a visszfénye, a tükröződése. Még ha vesszük a Napot is, veszünk akárhány csillagot, azoknak a fénye is csak hááá, valameddig tart. És azoknak a fénye, és melege, és világossága is csak átereszt és tükröz valamit abból a világosságból és melegséget adó fényből, ahogyan mi Istent látjuk, és valahogyan próbáljuk a magunk gyarló módján őt elgondolni, elképzelni, vagy egyszerűen csak a gondolatainkat engedjük, hogy a fény az átjárja.

Láttam egy filmet sok-sok évvel ezelőtt, lehet hogy ti is láttátok. Valaki egy légi katasztrófa nyomán, egy szál magában túléli ezt a szerencsétlenséget, és végül is megmenekülve egy lakatlan szigeten él túl éveken keresztül, mígnem aztán egy hősies gesztussal egy tutajt ácsol magának, és végül ki a nyílt tengerre, és ott végül sok hét hánykolódás után fölveszik. Nem a történetről szeretnék beszélni, hanem szinte a záró jelenetéről. A filmnek van egy záró jelenete. Ez pedig az, hogy amikor sok-sok év után, a nomád élet és világ után, ahol már senki nem gondolta, hogy ő túléli, és mégis túlélte, az első éjszaka ott van egy szobában. Ott alszik a civilizációnak erre a számára egészen meghökkentő világában, amitől teljességgel elszokott, és a jelenetben a következőt láthatjuk. Halálosan fáradt, nem aludt évek óta olyan kényelmesen, mint aludhatna, és mégsem alszik, hanem áll a villanykapcsolónál, és fölkapcsolja, és lekapcsolja. Megint fölkapcsolja, és megint lekapcsolja, megint fölkapcsolja, és megint lekapcsolja. Tényleg azért mondom ilyen lassan, mert a filmben is így van, és ha jól emlékszem, nagyon jó érzékkel történik ott a vágás. Nem az történik, hogy egyszer csak látjuk lefeküdni, hanem egy vágás. Hogy a film azt mutatja, és arra utal, hogy nem tudjuk, meddig csinálja, hogy meddig érzékeli ezt lenyűgözve, hogy én kapcsolom a fényt, és én oltom le. Hogy az én kezemben van a fény.

Tulajdonképpen ránk, emberekre Isten egész biztos úgy néz, mint fényt hordozó lényekre. Olyan valakikre, akik beereszthetjük magunkba, a lelkünkbe, a szívünkbe, a testünkbe Istennek a fényét és melegségét, és aztán ezt őrizhetjük. Sőt, aztán ezt továbbadhatjuk, és továbbsugározhatjuk.

Egy indiai családról hallottam, nemzedékről nemzedékre ők azok, akik ott azon a helyen őrzik a világosságot. Ez azt jelenti, arról beszélt ott a családapa, hogy már a nagyapja, sőt a dédnagyapja volt az, aki ezt a fényt, ezt a tüzet meggyújtotta, és azóta a családból mindig valakinek az a dolga, hogy ezt a fényt őrizze. Ez már sok nemzedék óta zajlik, és ez a fény – mutatott rá ott arra a kis tűzre – na ez a fény már több, mint száz éve ég. Hát elképzelni is…

Tulajdonképpen de nagy dolog, hogy magunkba fogadhatjuk a fényt, és annak a melegségét, azt őrizhetjük, és azután továbbadhatjuk. A mai evangéliumban arról beszél János apostol és evangelista, mert így tapasztalta meg Jézust, hogy benne élet volt, és ez az élet volt a Világ Világossága, és ez a világosság az, ami bennünket éltet. Legalább úgy, és valahogy úgy, mint ahogyan egy jó pohár friss víz.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.osb.hu)

Lejegyezte: vinkozoli