Szenvedély az elköteleződésben 2. - A kiégés vagy a szenvedély tüze – az erotikus intelligencia.

2016.02.09.

Megosztom
Elküldöm
 (Köszöntelek benneteket! Még nem akarom elkezdeni, hanem egy szolgálati közleményt mondanék. Lehet, hogy ti is elég sokat álltatok sorban, tehát van erről élményetek, hogy sokan vannak még, legalább százan. Ahhoz, hogy jól be tudjanak férni, arra a rugalmasságra volna szükség, hogy ha a sorokban belül vannak helyek, hogy ha meg tudnátok tenni, hogy ti húzódjatok belülre, hogy a… Kedves vagy, te belül vagy! Hogy akik jönnek, a szélére le tudjanak ülni. Mert az a legnehezebb, hogy valakibe is ér, és utána még legközépre próbál valahogy beférni. Hogyha azt meg tudjátok tenni, hogy a szélén maradjanak az üres helyek, akkor nagyon hálás vagyok érte, és akkor tulajdonképpen egy pár perc múlva el tudnánk kezdeni. Nagyon köszönöm.)Köszöntelek benneteket, Isten hozott mindannyiótokat!Tudom, hogy most ez valahogy egy rendkívüli alkalommá válik, mert itt folytonos lesz a mozgás, a zsizsegés, és az összes többi, de… hát ez az élet jele. És akkor legyen, legyen, örülünk mindenkinek, aki jött, meg aki még most megérkezik. Valóban nem áll, vagy hogy mondjuk ezt, hogy nem esik nehezemre jóhiszeműnek lennem, hiszen eddig az volt a tapasztalat, hogy úgy folyamatosan be lehetett jutni. Tehát aki most akkor jött, mint ahogy egyébként is szokott jönni, most akkor valami olyasmivel szembesült, amivel nem szokott, tehát ezért nem esik nehezemre jóhiszeműnek lennem. Na most! Hol tartunk? Lehet, hogy valami olyasmit kéne most bevezetőül mondani, ja egyrészt, hogy akkor megbecsülés nektek, akik meg már lehet, hogy régebbóta itt ültök, tehát nehogy az legyen, hogy ilyenkor ti vesszetek rajta. Ugye, ez mindig egy… na ez egy jó kis dilemma, jó kis dilemma. Akkor hol tartunk témában? Hogy a kiégésről beszélünk. A kiégésről, de nem akármi miatt kezdtünk el a kiégésről beszélni. És hogy amíg a többiek beérnek, addig is mondjak valamit, de mégse nem tudom én, valami, ami a lényeg… (01:15)

Ma is belém jöttek

Képzeljétek el, hogy lassan, minthogyha valami szürreális valóságban élnék, Brozsek drámájának egy szereplőjévé váltam volna, vagy Örkény István Egypercesének valamiféle figurájává, mert ma is belém jöttek. Ez, ez történt. És tudjátok, van egy történetem arról, hogy néhány évvel ezelőtt volt egy tél, valamikor mondjuk szeptember és március között, amikor négyszer jöttek belém. Mind a négyszer álltam, és mind a négyszer álltam. Most nem akarnám a maga részletességében elmondani ezt a négy történetet, csak gyűjtöm az első mondatokat. Mi történik akkor, amikor te állsz fél perce, vagy egy, valaki beléd jön, és hogy – ahogy Virginia Satir asszony ezt mondta – érzelmi teher alatt a hiteles kommunikáció esélyei csökkennek. Ennek a tapasztalatát bőségesen alá tudom húzni, mert az első élményem, mikor ott álltam a pirosnál, és belém jöttek hátulról, akkor a következő, csak mondom az első mondatokat, hogy elmondhassam az új első mondatot. Mindezt ezért, hogy ti is bővüljetek az élményekben, milyen nehéz érzelmi teher alatt hitelesen kommunikálni. Hát akkor az erotikus kultúra kimunkálása hogy ne volna nehéz… sokkal nagyobb a kockázat, mint csak ott, mikor járunk-kelünk az autóval. Ott aztán van tétje. Na szóval. (02:55)Az első mondat így szólt, én mentem hátra, ő jött előre. Azt mondja „Én voltam?” Ez a jelenség hívta föl a figyelmemet arra, hogy érdemes ezeket az első mondatokat gyűjteni. Néhány héttel később a következő első mondat így szólt, miután megnézte a két autó közti távolságot, ami egy ütközés során alakult ki. Azt mondja „Látszik?” A harmadik első mondat így szól, de ott gazdasági totálkárra törték az autómat. Én mentem hátra, ő jött előre, azt mondja „Uram, a másik sáv már ment.” És a negyedik alkalommal történt az, hogy én álltam a kereszteződésben, előttem volt valaki, benéztem a visszapillantóba, mondom „Béke van, biztonság, oltalom és gondviselés.” Mire egyszer csak váratlanul hátramenetbe kapcsolt, és bfff, elölről belém jött. Ez volt az a pillanat, ahol tudtam, hogy Alfred Adler lesz a segítségemre, aki azt mondta, a legtöbb ember fölkel reggel, és elindul a pofonjáért. És mikor megkapta, azt mondja „Na ugye megmondtam, na!” Ezért nem szálltam ki az autóból, arra gondoltam, jön a pofon, legalább ülök, be vagyok kötve, jöjjön az az első mondat, bővüljön az élettapasztalat. És ennél a negyediknél történt az, hogy jött hátra az ember, én ott ültem, lehúztam az ablaküveget, és azt mondja „Nagyon sajnálom uram. Hát történt valami baja? Segíthetek? Hívjunk mentőt? Jól van?” Mire én ugye mondtam neki, hogy „Jól.” Jól, mert ez a statisztikai átlagot messze felülmúló volt, hogy három után egy ilyet kapjak, egy ilyen végtelenül hiteleset, ami persze ugye nagyon bonyolultnak tűnik, mikor jól vagyunk. Ugye, hogy azt mondom „Nagyon sajnálom, én voltam a hibás.” (05:10)Na most, ma az történt, hogy megállt előttem valaki, én is megálltam. 2 másodperc, egyet villant, vagy kettőt az index, hátramenet, és ő parkolni akart. Csak ott voltam mögötte. Most mondom az első mondatot. Tehát én megint álltam, ő belém jött, azt mondja, hogy „Indexeltem.” Ez valószínű egy új KRESZ szabállyá fog magasztosulni, tehát ha indexelsz, bárkibe belemehetsz, nem számít, az följogosít. Mondjuk a vészvillogó használata pedig totálkárra is törheti a másik autót, mert hát akkor mind a kettő ment. (06:00)Ezt úgy kötném az előadáshoz, hogy ezt megemlítettem nektek… Ja, de most akkor csak a számokat is hozzárendelem. Tudjátok, mikor Virginia Satirt megkérdezték, hogy most akkor körülbelül száz érzelmi nyomás alatt lévő személyből, ott az érzelmi nyomás kellős közepén hányan képesek hitelesen kommunikálni, akkor ő azt mondta, hogy százból… hat, öt-hat. Erre a munkatársai azt mondták, hogy Satir asszony egy gyógyíthatatlan optimista. Most ez azt jelenti, hogy ez most akkor öt ilyen karambol, most a múlt hetit nem veszem, mert ott mondjuk mentem. Ugye javamra legyen szólva, egyenesen, tehát ennél egyenesebben már nem lehet menni. Jó, ott is belém jöttek, de ott annyira megrémült az illető, hogy nem tudott beszélni. Tehát tulajdonképpen most 5:1 az arány, ez még mindig nagyon jó. Ez még mindig nagyon jó, tehát még hogyha öten belém jönnek, és mondanak új verziókat, még akkor tartunk a statisztikai átlagnál. De nem szeretném kipróbálni. Annál is inkább ugye, hogy büszke voltam magamra, milyen jó, hogy van több autóm. Ugye, kis Corolla totálkár, roncstelep, elővettem a kis sportautót. Haa, na, szép idő van. Na, most vihetem a szerelőhöz. (07:30)

A kiégés vagy a szenvedély tüze – az erotikus intelligencia

Szóval. Szóval, miről is beszélünk? Kiégés. És a kiégésnél, haj, de fontos téma ez, nem csak pedagógusként, orvosként, tanárként, papként… – a tanár és a pedagógus néha fedi egymást – lehetséges kiégni, hanem férjként, feleségként, férfiként egy nő mellett, nőként egy férfi mellett, nagymamaként, nagypapaként is képesek vagyunk kiégni. Sőt, éppen hallottam egy előadást, állítólag a kiégés témáját most már gyerekeknél is vizsgálják. Képes egy rendszer úgy működni, hogy abban egy gyerek ki tudjon égni. Jó. Zárójel. Szóval. (08:10)Hogyan lehetséges akkor az, és akkor rengeteget ugrok, mert fejeselni szeretnék a témába, hogy lehetségessé váljon az, hogyha férjként, feleségként, házastársként, főleg akkor, hogyha az a vágyunk vagy tervünk, amit mondjuk így mondom csak, egy percre megállva. Mondjuk van bennünk valami ilyesmi, és általában van bennünk ilyesmi, hogy ha már mondjuk valakivel élek, hogy akkor azt na, azt úgy örök érvénnyel, vagy tartósan, vagy hűségesen, vagy elkötelezetten, vagy na, valahogy így. Mert ha ezt eleve nem gondolom, akkor az más. De az igazi kérdések és nehézségek, az igazi emberi kihívás az akkor történik, hogyha egy életre szólóan szeretnék hűségesen élni valakivel, és akkor a kérdés így merül föl. „Akkor a vágy és a szenvedély, az erotikus intelligencia hogyan fejleszthető?” Mit szólsz? Erotikus intelligencia? Van morális intelligencia, és van erotikus intelligencia, és a kérdés, hogy ez hogyan fejleszthető akkor. És akkor így, mondjuk ez, egy-két alkalom óta ez a cím, hogy most a kiégés, vagy a szenvedély tüze az, amit képesek vagyunk elevenen tartani, vagy ami elkezd bennünket jellemezni. (09:35)

Szerepek egy élő rendszerben – szerep-elvárások

Ezzel összefüggésben máris, mhh, mhh. Ki lehet égni férjként, ki lehet égni feleségként, ki lehet égni házastársként, nőként, férfiként egy másik ember oldalán. Hogy… Ugye azért ezek szerepek is. Most egy másik nagyon izgalmas, mondjuk a céges világból való szám, de azért elgondolkodtathat bennünket. Mikor egy élő rendszerben, ugye a család egy élő rendszer, a házasság egy élő rendszer, ott megbíznak bennünket egy szereppel. Akkor te csináld ezt, vagy csináld azt – ez egy szerep. Te most ez a valaki is vagy, vagy leszel. Hogy akkor tulajdonképpen két irányba indulhatunk el. Az egyik irány az, hogy hú, hát akkor itt van egy csomó elvárás, nem? Szerep elvárások. Hogy akkor milyen egy jó HR-es, milyen egy jó PR-os, milyen egy jó…? Mondjatok ilyen izéket! Hogy? Ja, de azok már olyan hosszúak, én csak ilyen rövid, rövidekre. Hogy? „CEO.” Milyen egy jó CEO? „IT.” Milyen egy jó IT? Ezekhez a szerepekhez akkor szerep-elvárások fognak kapcsolódni. (10:55)

1. Megpróbálok a szerep-elvárásoknak megfelelni

A két irány az ez, akkor eltüntetek rögtön két széket. Az egyik irány az, hogy „Ja, hát akkor, jól van, hát a szerep van, a szerep, szerep. Na, akkor ezeknek szerep elvárásoknak meg kell felelni. Ugye? Ez a szerep, ezt így kell csinálni. Hú, hát akkor prrr!” És ezzel összefüggésben mi fog történni? Nagyon gyakran elkezdek eltávolodni saját magamtól. Megpróbálok az elvárásoknak megfelelve egy szerepet betölteni az alapján, ahogy azt mások kívánják, vagy azt gondolom, hogy elvárják, vagy azt gondolom, hogy normális. Vagy azt gondolom, hogy akkor azt úgy kell csinálni, vagy hogy mások azt úgy csinálják. És megpróbálok ezeknek a szerep-elvárásoknak megfelelni. De megfizetem az árát, pont úgy, mint a kiégés folyamatában. (11:45)Ahhoz, hogy teljesíthessek, ugye el kell kezdenem a fokozott erőfeszítést. A fokozott erőfeszítés után a saját szükségleteimről való lemondást, és azoknak az elhanyagolását. Az ebből fakadó feszültség kapcsán elkezdek harcolni és küzdeni saját magammal, a saját testemet elkezdem ellenségnek tartani. Majd pedig átalakul az értékrendem, nem elméletben, hanem gyakorlatban, és elkezdek olyasmit érezni, és gondolni, és vallani, és úgy kommunikálni, mint ahogy pont nem gondolom. Ez az egyik út. (12:15)

2. Kifejezem magamat a szerepben

A másik. Őt is megbízzák azzal, hogy „Rendben van, most ez a te szereped.” Igen ám, de ő a következőt csinálja. Azt mondja „Aha, ez a szerep. Ez meg vagyok én. És én arra gondoltam, hogy hogyan lehetne ezt a szerepet úgy formálni és alakítani, hogy abban ki tudjam magamat fejezni, hogy az testhezálló legyen?” Hogy az olyan legyen, amiben én jól tudok működni. Tehát tulajdonképpen valami olyasmi vágy is van bennem, ami teljességgel mondjuk egy cég filozófiájával tökéletesen harmóniában van. Szeretném, ha jól tudnám csinálni, eredményesen, szenvedéllyel, nem akarok kiégni. Ezért az a kérdés, hogy hogyan tudnám magamat kifejezni úgy, hogy megmaradok ebben a szerepben. De ez nyilván az által fog történni, hogy én elkezdem alakítani ezt a szerepet. Szabadon elkezdek ezzel a szereppel valamit csinálni. Azt mondom „Igen, ez a szerep. De miért kéne pont így? Miért kéne pont úgy? Miért kéne pont egy szereppel kapcsolatban, hogy az egyetlen gondolatom legyen, hogy minden elvárásnak megfeleljek?” (13:35)Hejj! Mondjatok arányokat! Hány százalék van itt (1), hány százalék ott (2)? Csak úgy zárójelbe teszem, ők (2) lesznek az eredményesebbek. Tehát egyébként a rendszer szempontjából is így járnánk jól. Hosszú távon főleg. Egyrészt a rendszer ezekkel a kreatív energiákkal rendelkező eredeti emberekkel jól jár, másrészt pedig nem ég ki. Akkor hány százalék? „80:20.” Fölhúzom a nadrágom. Igen, olyan vagy már, mint Virginia Satir, gyógyíthatatlan optimista. Mert a kutatások szerint 90:10. 90:10. (14:30)

Szerelemből házasodni – nem szerelemből házasodni

Miért érdekes ez a mi szempontunkból? Most képzeljük azt el, hogy férjnek lenni is egy szerep, feleségnek lenni egy szerep, házastársnak lenni egy szerep. Ez egy szerep, és van egy élő rendszer, és volt ennek egy ünnepélyes megfogalmazása, a házasságkötés. Attól én ez vagyok, férj és feleség, és ezekhez majd elvárások fognak kapcsolódni, nem is akármilyenek. Itt mondanék valamit, amit persze mondtam, de most szeretném kiemelni. Hogy… az első részét nem mondtam, a második részét mondtam, de nem emeltem ki. Ez pedig az, hogy a történelem során ilyen nagy méretekben, tulajdonképpen szinte párját ritkítja, de még a mi világunkban is… Mert emlékeztek, mikor Erdélyben jártam, kérdeztem ott a meghívóinkat, hogy én fogok a szerelemről is beszélni. De hát nem akarok gyöpöt rúgni. Mondjátok meg nekem, hogy ti szerelemből házasodtok-e, vagy nem? Hát mit tudom én? Pesten tudom, hogy nagyjából hogy van, de Gyergyóban nem tudom, hogy van. Csíkban nem tudom, hogy van. Nem tudom, hogy van. És akkor minél inkább mentünk bele Erdélynek a rengetegébe, annál inkább azt mondták „A nagyszüleinket inkább az jellemezte, hogy nem szerelemből.” Hát az csak két nemzedékkel odébb van. Azt mondták nekem, minél inkább bent voltunk a rengetegben, hogy „A szüleinknél így is volt, úgy is volt, mi már azért mégis csak a szerelem alapján csináljuk.” Ez azt jelenti, hogy itt néhány nemzedék alatt történt egy óriási fordulat. (16:15)Visszagondolok a nagymamámra. Az én nagymamám 1905-ben született. 1905. Édes volt, mindig mondta „Akkor jelent meg az égen a Halej üstökös.” Ezt így mondta, mert az angol nyelvnek nem volt barátja. Hát ő sváb volt, ő németül nagyon… és az neki Halej volt. És mikor mondták, hogy Halley-üstökös, akkor azt értettem. Nem kötöttem össze ezt a kettőt, mígnem aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy ez a nagymamám Halley-üstököse, csak ő azt mondta, hogy Halej. Tehát nagymamám akkor született, amikor az égen föltűnt 1905-ben a Halej üstökös, és az én nagymamám sem szerelemből házasodott. Nem, beza. És ennek a történetét is nem egyszer elmondta. És közben ennek a történetnek volt egy titok része, ez pedig, a titok része az volt, hogy ő egyébként úgy néha hogyan informálódott arról, hogy az a katonatiszt, akibe ő szerelmes volt, hogy mi is van vele. S nem volt még Facebook. Ú, micsoda vakmerőség kellett, csak úgy informálódni egy katonatiszt iránt, miközben hát az én nagymamám, hát mégiscsak, na, ugye sváb valaki volt, nem egy katonatiszt… A nagypapám apai ágon, amikor a nagypapámnak a szerelme meghalt, a nagymamám, másodjára ő sem szerelemből házasodott, hanem azt mondta „Itt van ez a kis gyerek – az én apám – hát fiatalon meghalt az anyja, hát anya kell neki. Kell egy nő a házhoz.” Hát aki ’gyütt, azt elvette. Hát a nagyszüleimmel is így volt. Haj-haj. (18:15)Miért érdekes ez? Mert tulajdonképpen szinte néhány évtizede mondhatjuk azt, hogy társadalmi méretekben szerelem alapon házasodunk. Vagyis néhány évtizede történik az… Mert régen ez hogy volt? Régen úgy volt, megházasodtunk valakivel, és néha úgy fölrúgtuk az egészet azért, hogy a szerelmünkkel együtt legyünk. Haa? Ugye, valami ilyesmi. Aztán ebből vagy lett valami, vagy nem, de hát… Mhh. Hát a szerelem kívül volt. Most nagy méretekben a szerelem belül van. Most éppen a szerelmünkkel házasodunk meg. De hogy ennek milyen következményei vannak, egyáltalán nem világosak. Azt gondoljuk, hát de miért ne tudnánk, miért ne értenénk? Csak hogy tulajdonképpen ilyen méretekben nem is tudjuk, hogy ilyenkor mi van. Főleg pedig, hogy mi történik akkor, ha ilyen nagy méretekben a szerelmemmel tudok megházasodni, és utána hosszútávon szeretnék vele nem egyszer az erotikus intelligencia hullámain is szenvedéllyel együtt lenni. Hogy ennek a kultúrája eddig még nem is dolgozódott ki. Hahh! Hát ez valami egészen, akármilyen furcsán is hangzik, de ez valami, valami új dolog most. Hmm. (19:40)

A szerelemből házasodás a szenvedély ellen hat

Most jön az, amit szeretnék aláhúzni, mert meglepő lehet. Ugyanis még mindig él bennünk ez a fantázia, hogyha a szerelmemmel házasodok meg – jaj, most ezt szeretném megélni. (Közel húzza a másik széket – szerk.) „Ó, na gyere, te! Hóahh, te kékség!” (Ölébe veszi a kék széket – szerk.) „Ó, hát… hahh! Hát, komolyan, jól lettem rögtön.” Hát ha a szerelmemmel házasodok meg, hát ennél jobb nem lehet, ennél több nem lehet. Mi más lehet a biztosíték arra, mint hogy… Hát hogy a szerelmemmel vagyok. És mikor a szerelmemmel vagyok, és éppen a hormonális bumm tart, és megkérdezik, hogy meddig akartok együtt lenni, akkor nagyon csúnyán nézünk vissza. „Hogyhogy meddig? Mit tudsz te a szerelemről, te?! Hát hogy? Hát örökké!” Nemde ez. És ott van bennünk ez a – most talán már merném azt mondani – naivitás, hogy azért, mert mi most már szabadon és szerelemmel, ez valamiféle jó biztosíték lesz. Persze halljuk a híreket, hogy nem. De az értetlenségünk nem oszlik. „Úgy értem, látom, hogy nem, de most akkor mi van?” És ilyenkor téves következtetésekre tudunk jutni, mégpedig az, hogy „Ja, ja, ja, hát nem ő volt az igazi.” Mert a mítosznak állnia kell. Legalább az álljon… hosszú távon. (21:15)Ezért azt mondjuk „Nem, nem, nem, nem, a szerelem a biztosíték. Ha szerelem van, na akkor jó, jó nyomra kerülünk, és akkor… mert ő az igazi… És az igazi… bll-bll-lll.” Valójában eddig éppen arra jutottunk, hogy a helyzet inkább fordítva van. Hogyha nagyon a szerelem alapján házasodunk, ennek következtében olyan belső dinamikák és logika kezd érvényesülni bennünk és a kapcsolatban, ami hosszú távon éppenséggel a szenvedély ellen hat. A szenvedély, a vágy, az erotika ellen fog hatni. Ez éppen a szerelem logikájából következik, nem is valami másból. Tehát nem arról van szó, hogy valamit elrontunk, figyelmetlenek vagyunk. Éppen magából a szerelem logikájából következik. Ennek az egyik világát már hosszan mondtuk, ezt nem akarom ragozni. (22:10)

Megoldhatatlan alap konfliktusok, -dilemmák és -feszültségek

A másik. Miért? Mert emlékeztek, hogy az életünkben nem csak alap igazságok vannak. Például: minden élő rendszer addig marad fönn, míg a működéséhez szükséges energiát valahonnan fölveszi. Ezt mondhatjuk úgy is: nem eszünk, nem iszunk, megdöglünk. De ez mégis csak egy előadás, na. Léteznek alap igazságok, ámde léteznek alap konfliktusok, alap dilemmák és alap feszültségek. Törvényszerűen jelennek meg, és megoldhatatlanok. Lehet velük élni, csak megoldani nem lehet őket. (22:50)Ilyen például az, hogy épp a szerelem révén átélem azt, hogy „Na, te vagy a vágyott… jaj-jaj, olyan messze vagy! Ezt nem bírom elviselni!” (Közel húzza a másik széket, és az ölébe veszi – szerk.) Éppen azt élem meg… Mit? Ezt. Nem akarom, hogy távol legyél. Azt akarom, hogy legyél közel, közel, közel, közel! Közel, és mi, együtt a nagy MI. Kialakul a nagy MI. MI, MI, és MI. És közel, és mi számíthatunk egymásra, és elköteleződünk, és érzelmi biztonság, ugye. Érzelmi biztonság, összetartozás, hűség. Ahh-hahh, jaj de jó, hogy nem kell félni! Nem kell aggódni, hiszen te vagy nekem, és én neked, és ez nagyon jó, és ezt szabadon. Jaj de jó! Közel, közel, közel. Igen ám, de minél inkább csak ezt tudjuk mondani, hogy „Közel, közel, közel!”, ez annál inkább hosszú távon a vágy és a szenvedély kioltásához vezet. Mert aki nagyon közel van, és mindig ott van, és mindig, és mindig, és mindig, már nem titok. Már nem a vágy tárgya, már nem ismeretlen, már nem titok, már nem… esetleg tilos, vagy nem szabad, vagy kaland. Hát nem tud kaland lenni, mert minden mozdulatát ismerem. Nézem reggeltől estig, meg ’éccaka fölébredek, ott is, pont úgy horkol már 14 éve. (24:20)

Biztonság vs. szenvedély

De ebben az az érdekes, hogy ezt mi akartuk így. Mert van egy alap dilemmánk, s az alap dilemma emlékeztek, így szól, hogy… Itt (1) van a biztonság, hahh, a biztonság, a kiszámíthatóság. Hát… és közben a gyerekek is születnek, hát persze, hogy kell, nagyon normális. De énbennem, és tebenned ott van egy másik, egy kiegészítő igazság, hát ez (2) a kaland, az ismeretlen. Háhh! (24:50)Valaki leevezett az Amazonason. A világon először, legalábbis tudomásunk szerint. A régiek nem eveztek végig. Most minek? Nem az a fajta volt. Ő leevezett végig. Azt kérdezi tőle a riporter „Hú, hát ezt az emberi teljesítményt! Halálveszély, az ismeretlen, a kihívás, a kaland, az utazás… hahh! Hogy maga nem fél?” Erre úgy visszanézett rá ez a… Azt mondja „Uram, ha nem félnék, nem mernék többet hajóba szállni. Azért merek ezeken a veszélyes vizeken evezni, mert félek. Hát nem eszement vagyok.” (25:45)Ezért amikor azt mondjuk „Hahh, kell nekünk a vágy, a szenvedély, az ismeretlen, a kaland, a kihívás!” Ott mindig lesz szorongás, mindig lesz kiszámíthatatlan, ott elkezdhetünk aggódni, ott nem tudunk dolgokat biztosítani. Ott fenyegetettséget élhetünk át egész természetesen, hát ez a természetrajza. Na de a szerelem révén, nem akármi miatt, épp a szerelem révén akartuk ezt kiiktatni. „Legyél közel, és legyen biztonság, és kiszámíthatóság, és harmónia, és érzelmi összetartozás!” És akkor hogyan csináljuk ezt? Végtelenségig szabályozunk mindent. Hogy hogyan beszélünk egymással, mikor beszélünk egymással, milyen szavakat lehet használni, milyen szavakat… tdd-ddd. Döbbenetesen strukturálunk mindent. Mindezt azért, mert az értéknek ez az egyik része nagyon fontos nekünk. És mi kapcsolódik ehhez, ehhez az aprólékos szabályozáshoz? Az, hogy azt mondjuk „Harmadikról ne is álmodj! Mindenképpen elejét kell venni, hogy legyen egy pfff! Nem lehet harmadik!” És akkor elkezdhetem ezt mondani „Számolj be a gondolataidról! Mi történt a munkahelyeden?” De közben az van bennem „Az a nő megint ott volt? Ott volt megint?! Az a kivágott… mellkidobós? Előbb-utóbb azért rátérek, rátérek, nem ezzel kezdem, mert a férfiakkal nem lehet, csak úgy elriasztani, de aztán majd csak jön a téma, jön a téma.” „Kati?” (27:30)Lesznek tabuk, ugye erről nem lehet beszélni, és az tilos, és akkor… „És a fantáziáid? Gondolsz rá?” S akkor azt mondjuk, őszinteségnek elkezdjük azt nevezni, hogy „Semmit nem tarthatsz meg magadban, vagy magadnak! Mindent…! Nem választhat el minket semmi egymástól, mert mi vagyunk egymás szerelmesei, a MI. Mi vagyunk a MI. Akkor nem lehetnek titkaid. Semmi! Mondd meg! Most mit érzel?” Ó, van együttérzésem a férfiakkal, mikor ezt kapjuk. „Most mit érzel? – Hát nem, nem tudom. Most tulajdonképpen a kulcskészletemre gondoltam. De tényleg, azon agyaltam, hogy vajon benne van-e a 8-as kulcs, mert… Ez jó válasz? – Hogy lehetsz ilyen?!!!” (28:35)Szóval az derült ki, most már ezt kezdjük elég jól látni, hogy miközben éppen a szerelem miatt, annak az ihletettségében akarjuk a távolságot megszüntetni, és közben azt mondjuk, hogy az elején, amikor a hormonális bumm van, hát akkor volt vágy, volt szenvedély, hát akkor a szerelemhez evidenciaként tartozik a vágy és a szenvedély. Sokkal inkább a hormonális bummhoz tartozik evidenciaként a vágy és a szenvedély, és ahhoz, hogy még nem ismerlek. „Még meg kell hódítani téged, még távol vagy, még elveszthetlek, még nem voltunk ott az oltárnál, még nincs közös lakás, még, még más is lehet. Ez tüzel engem, be kell vetnem magam.” És ezt nem is rossz szándékból csinálom. Háá! Hát igen, mert vannak, akik aztán kiábrándulva a párkapcsolatból azt mondják „Jó, hát az elején megy ez a demózás, aztán utána persze…” (29:40)

A vágy és a szenvedély fölszítása

Elismerem, hogy szabad vagy

Az derült ki, hogy közben pedig, hogy a vágy és a szenvedély, az erotikus kultúra ki tudjon alakulni, arra a szabadságra van szükség, hogy azt mondjam (távol rakja a másik széket – szerk.) „Tudod mit? Menj, menj nyugodtan, menj! Hát menj, menj!” Megengedem neked a távolságot. És itt beszéltünk arról, hogy ez, ha a szerelem logikája bekebelezett bennünket, azt mondjuk, hogy ez elviselhetetlen. Nem, nem, zkrr-rrr. Jön a rettegés és a félelem. Ha érettebb a személyiségünk, akkor azt mondjuk „Hú-hú, na ebben van kockázat. Van benne fenyegetettség, kiszámíthatatlanság. De kétség kívül, azóta többet gondolok rá. Tulajdonképpen újból kezd a vágyaimnak a… most a tárgya…” Ez egy nagyon csúnya kifejezés. Szóval valahogy megjelenik ismét a vágyaimban. Hát pont azért, mert éppenséggel megengedtem neki, hogy szabad legyen. (30:50)Ezért ami a vágyat és a szenvedélyt föl tudja hosszú távon szítani, az az, ha elfogadjuk és elismerjük, hogy szabadok vagyunk. Akkor is, ha házasságban élünk, és elköteleződtünk egymásnak. Ez nem mond ellent annak, hogy szabad vagy, és hogy megengedem neked, hogy szabad legyél. És ha szabad vagy, akkor ez két dolgot jelent. Az egyik, hogy szabadon szabályozhatsz távolságot és közelséget. Persze ezt én is csinálhatom, és az élményeinket megbeszéljük. Ugye, most jó nekünk, vagy nem jó, vagy mit szeretnénk. És mert fontosak vagyunk egymásnak, nem lesz mindegy, hogy mit mondunk, az nagyon is fog ránk hatni. Az nem azt jelenti, hogy akkor „Ereszd el a hajam! Mit számít nekem, hogy te mit csinálsz?”, de nem ezt jelenti. Hanem hogy elkezdődik egy szabad, egy szabad fölfedezés és kaland, kísérletezés, hogy mit kezdjünk itt a közelség-távolsággal, ha képesek vagyunk a fölmerülő ismeretlent és félelmet valahogy elviselni. (31:55)Mert ha az túl nagy, akkor te ne, te ne legyél szabad. Ugye ilyenkor történik az, ismertem egy atyát. Jaj, ez olyan… cinikus tudok lenni, na, nem én vagyok. Azt mondja egyszer „Hát megfigyeltem, hogy a házas férfiaknak a ruházata megváltozik. Hogy amikor olyan fiatal emberek, olyan jó svádájúak, és a többi, hogy akkor ilyen menő cuccokban vannak, és ilyen laza dzsekik…” Nem t’om, van még ilyen, hogy dzseki? Ezt nem tudom, dzseki, jól van, dzseki. „Laza dzsekik, meg bőrkabátok.” S amikor megházasodnak, egyszer csak az asszony azt mondja „Jaj drágám, veszek majd én neked.” Vesz is. Idétlen pomponos sapka, lehetetlen lógó kabátok. „Nehogy valaki szemet vessen rá, az én Dezsőmre! Inkább kötök neki kesztyűt. Bármikor így kapaszkodik, ha nem látszik a gyűrű az ujján, a kesztyűt lehessen látni, lehessen látni, van ott asszony. Még ha azt gondolják, az anyja, nekem úgy is jó.” (33:10)Szóval éppenséggel annak az izgalma és kockázata, hogy elismerjük azt, ami egyébként van, hogy szabadok vagyunk. Tulajdonképpen csak valami olyasmit ismerünk el, ami van. Hogy tényleg bármikor elmehetsz. És minél inkább azt mondom, hogy „Nem mehetsz sehova!”, annál inkább nem lesz kedved velem élni. A vágyról most ne is beszéljük. Mert ami a vágyat aztán egészen ki tudja oltani, amikor az egyik vagy a másik fél kölcsönösen azt mondja „Nem tudok nélküled élni! Nem tudok! Meghalok!” Hát most egy hullajelölt? „Gyere!” Hát hogy? Hát se… hát hogy? Hát lélegeztetőt, Ambi pumpát fogom, oszt’ akkor adjunk neki levegőt. Nem fogok szexelni vele. Hát ne viccelj már! Hát most mondta, hogy meghal nélkülem. Hát akkor valamit szerzünk neki, vákuum ágyat, abba. Hát ott külön, este odarakjuk a lélegeztető készüléket, hát ennyire kiszolgáltatott, a halálán van. Érted ezt? Hát most képzeld el, kimegyek este, hogy igyak egy kis pohár vizet, és akkor fölébred, hát minimum az oxigénmaszkot kell rátenni. Most ez… „Ez miket mond?” (34:45)Látjátok, akármilyen furcsán is hangzik, de amikor itt vagyunk a szerelemben, a szerelem logikájából következik az, hogy érzelmi biztonságban lenni, érzelmi biztonság, érzelmi összetartozás, plusz a felelősség, plusz az elköteleződés, pl-pl-pl, nem is mondom, hát nem is mondom. És ebben újból és újból, mikor azt mondjuk, hogy miért legyen így és miért legyen úgy, és ővele miért ne tarts kapcsolatot, oda miért ne menj el, és azt miért így csináld, és miért úgy… Akkor mire hivatkozunk? Hát az érzéseinkre, és az érzelmeinkre. „Hát ne, ne játssz az én érzéseimmel. Tudod, hogy ettől kiborulok, hogy ettől kikészülök, hogy ezt nem bírom, hogy ettől megőrülök, hogy ettől nem bírok aludni, vagy fölmegy a vérnyomásom.” Ezeket mondjuk. „Hát csak zokogok.” Ugye a férfi „Börtönben érzem magam.” Hehh. (35:40)Miért érdekes ez? Mert tulajdonképpen mit üzenünk egymásnak? „Gondoskodj rólam! Hát legyek neked fontos olyan értelemben, hogy el ne veszíts engem szem elől. Hát hadd számíthassak rád.” Ugye ezt üzenem. Most amikor kölcsönösen a legfont… mindig ezt mondjuk, mindig, amikor valami ismeretlen jön, vagy valami, ami… Értitek, valami, ami… „Na..?” Akkor rögtön gmm, gmm, hogy „Te vigyázz rám!” De ez egy érték. Ez egy olyan érték, ami éppen a szerelemből nagyon erőteljesen fakad. De ezt tudattalanul hallatlan meggyőzően mondjuk, és ezért következményként észrevétlenül a hormonális bumm lecsengése után jön a hormonális puff. Tehát a hormonháztartásunk már nem segít be nekünk. Különben is már ugye otthon vagyunk, már karámon belül. Na, ott már azért csak egy vályú, egy etető. Akkor egyszer csak megdöbbenve vesszük észre, hogy „Jó, de miért…? Na, na. Hát ha valakiről fantáziálok, akkor az nem az asszony. Hát mikor… a házasságkötés előtt róla fantáziáltam, de most, most…” (37:10)Vagyis, visszatérek akkor a gondolat elejéhez. Hogy ami sajátos módon éppen a vágyat és a szenvedélyt egy szabad erotikus kultúrának egy elkötelezett társkapcsolaton belül valamiféle fontos alapja az, hogy elismerem, hogy szabad vagy. Megengedem, hogy távolságot vegyünk egymástól. Ezért a vágynak és a titoknak, és a fölfedezésnek ismét te lehessél a személye. Mert ha mindig itt vagy, és mindig, és sose engedlek el, és mindig tudnom kell, akkor nem tudsz az lenni, nekem nem tudsz az lenni. Biztonság van. Vagy talán azt mondanám, biztonságérzet van. Csak a szenvedély árát kell megfizetni. Hahh! És itt jön még egy pont. Ez pedig… (38:10)

Realitásnak tartsuk azt, hogy lehet harmadik

Annak az elfogadása, ami aztán brrrr. Nem csak azt engedem meg, hogy szabad legyél, miközben egyébként az vagy, azt is megengedem, hogy realitásnak tartsuk azt, hogy lehet harmadik. Ez tudjátok milyen érdekes! (Egymás mellé teszi a két széket, majd az ölébe veszi – szerk.) Mikor itt vagy, és azt mondom „Nem lehet harmadik!! Eszedbe ne jusson! Te, ha meghallom, hogy te…!” Ebből az következik, hogy a szexuális fantáziáinkról egyáltalán nem fog szó esni. Azt mondtuk, hogy semmi nem jelenhet meg, ami nem én vagyok. Ugye, mert az kikezdi a biztonságot. Elköteleződés… Ezért a szexuális fantáziánk elkezd a kapcsolaton kívülre kerülni. De ezt mi csináljuk. Hát mi hozzuk létre azt a rendszert, amiben azt mondjuk, hogy a kapcsolaton belül ez nem jelenhet meg. Semmilyen formában, semmilyen módon, mert az fenyeget minket, a MI-t. Ezért a szexuális fantáziánk, elkezdődik egy sajátos rendszer fölépítése, törvényszerűen a kettőnk kapcsolatán kívülre fog kerülni, mert nem tud máshova kerülni. Majd azt mondjuk „A harmadik fél szóba se jöhet! Kikaparom a szemed! Kikaparom a szemét! A szemét, a szemét! A szemedet, szemét!” Na, ez szörnyű, na! (39:25)Azt lehetne mondani, hogy minél inkább a szabadságból adódó realitást, hogy van harmadik. Nem az, hogy… Értitek, hogy mondom, ugye? Nem azt mondom, hogy szeretőnek kell lennie. „Feri atya elmondta, szerető nélkül nincs kapcsolat, ez ez…” (Fogja a fejét – szerk.) Arról beszélek, hogyha valaki az Amazonason megy le egy gumicsónakkal, prr, érheti őt ez-az. Erről beszélek. „Megyünk az Amazonason, mert a szenvedély és a kaland nagyszerű, de nagyon legyen biztonságos. Tehát olyan legyen, mintha sínen húznának. Egy ilyen láthatatlan sín legyen az Amazonason lefektetve, és akkor ott siklunk. Néha sikongatunk, mint a Vidámparkban, júú-úúú.” Hát, ez nagyon szenvedélyes lesz, tényleg. (40:25)Tehát azt mondjuk, a harmadiknak, mint valami lehetőségnek még a gondolatát is innen kiirtjuk, mert az a MI ellen hat, minden ellen hat, ami miatt… És hát főleg aztán, most biztos, hogy félre lehet engem érteni, én tudom. De minél inkább aztán a keresztény meggyőződéssel az igazságoknak, az értékeknek ezt az oldalát még úgy meg is szenteljük. Hát akkor aztán pláne. „Milyen harmadik? Na! Hát eleve ez, egy pap hogy beszélhet ilyenről? Mi az, hogy harmadik?” Vagyis, mikor azt mondjuk, tilalmas a szabadságból egyébként is következő, tehát a realitás része, hogy lehet olyan, hogy valakibe beleszeretsz, és hogy valaki beléd szeret, hogy ez lehetséges. De mi azt, hogy „Nem, ez nem történhet meg, ez nem lehetséges! Tzzz-zggg!” Mi történik? Ahogyan az erotikus fantáziák nem csak a rám eső részét, azt mondtam „Tilos!”, most a harmadik félre azt mondom „Minden szempontból tilos!” Ez mit jelent? (41:45)Minél inkább eltávolítom innen a harmadik félnek a lehetőségét, mint ami a szabadságból eleve fakad… Nem azt mondom, hogy így kell, értitek, ugye? Nem kell, 25-ször el kell mondanom, megőrülök! Hogy a harmadik fél annál inkább kerül messzire, s ott is fogunk rátalálni. Minél messzebbre toljuk, annál inkább egy külön világ része lesz, egy teljesen más világé. Ez lesz ez a világ, és az lesz az a világ. Éppen a szerelem logikájából adódóan ez a távolítás tulajdonképpen kezdi állandósítani azt, hogy a szenvedély tüze kialudjon. Háá! Létrejön egy olyan rendszer, amire nem látunk rá, hogy tulajdonképpen nagyon-nagyon fontos alapvető értékeket képviselve, éppen a szerelemtől ihletetten is valamit elkezdünk száműzni az életből. Pont azt, amire később nagy szükségünk lenne. Ez az, amit elkezdtünk száműzni az életből, miután a kettőnk kapcsolatából száműztük. Ugye, a fantáziáknak is tilalma van, dgg-dggg. Ráadásul, na itt még egy picit megállnék. Megint föl kell húznom a nadrágom. Nem t’om, ez a gatya-ügy, ez egy kifogyhatatlan. Hogy… (43:15)

A szexuális élet intenzitása

Múltkor emlegettem ezt nektek, hogy mondják az eredmények, hogy hát igen, a házastársi kapcsolat időben való előrehaladtával a szexuális élet intenzitása csökken. Ugye, és erre mondják a terapeuták, hogy nem csökken, csak nem ott van. Hát ez naivitás, hogy az csökken. Hogy csökken…? Hát na, na már! De hogy abból a logikából adódóan is, hogy itt egyszer csak a feleségem anya lett, ugye ezeket nem ismétlem el, mert tudjuk. Ezt nem akarom elismételni. Hogy anya lett, tehát… Hát ő maga is most megéli az intimitást a pici babákkal, és hát annyira… De ezt emlékeztek, már mikor mondta a kedves ismerősöm, ikreket szült, és akkor azt… „Hát Feri, egyik baba az egyik cicin, másik baba a másik cicin. Tudod, kinek kell ide pasi?” Pszichológusnő. Hát, hát, na hát ha ezt, hát ezt… Hát na, egy normális nő, egy egészséges nő nem él meg egy csomó mély érzelmi élményt a csecsemőjével való viszonyból? Hát még jó, hogy megél. Na. Igen. „Ezt miért kellett ennyire izgatottan?” Ezt lehetett volna úgy, hogy „Igen, kétség kívül az édesanyák a gyermekeikkel kapcsolatban meghittség-élményében is részesülnek.” Ugye, ezt mondjuk így is lehetett volna. Na, csak… na. Jó. Szóval. Ez az egyik. (44:50)A másik pár, ami kiegészíti ezt, hogy nem egyszer a… Nem arról van szó, hogy a nő azt mondja, hogy „Jaj drágám, hát fáradt vagyok.” vagy „Jaj, drágám, hát ne, ne, fáj a mellem. Hogy nézek ki? Na nézd már a hurkáimat. Megereszkedtem, mert mindenhol meg vagyok ereszkedve. Ne már! Hát most így megereszkedve nem, nem… Te… – és akkor csak úgy oda… – Te kelnél föl éjszaka háromszor, akkor megnézném, te hogy nyomulnál. Nekem el… Jó, hát tudod mit, hogyha alhatok közben, akkor legyen. Jó, hát… Most ennyire erőszakos vagy, tessék, akkor itt vagyok. Jó, én… jó.” (45:30)De ennek megvan a kiegészítője, ez pedig az, amit múltkor így mondtunk, csak kevésbé beszélünk róla, hogy maga a férfi kezdi a feleségében az anyát látni. Tehát mikor azt mondja „Anyuci! Anyukám!” Ugye, hát ezt ismerjük. „Anyukám…!” Ugye ez megy. Ez, na hát „Anyukám…!”, ez nem csak az, hogy… na. Hogy… hát a férfi elfogadta, hogy ez így van. Nem, lehet, hogy az a férfiből indul ki. A férfiből indul ki, és hát hány és hány történetet tudnék mesélni, csak nem akarok. Komolyan. De most kezdjem el részletekben, és…? Nem, majd úgy lesz miről beszélni. Hogyan tudnak szenvedni nők? „De a férjem nem jön, nem kezdeményez. Hát fiatal nő vagyok, hát most, most mi van? Hát most…!” Ez ugyanúgy megtörténik. S a férfiben van egy nagyon erős gátlás. Ugye, az anyával nem. Hát ez egy érthető gátlás. Csak nem az ő anyja. Hát ő a házszámot el, el… na, tehát nem ugyanaz a házszám. (46:45)De most, de most képzeljétek el, jaj, jaj az élet! Hát az élet olyan színes, hogy meg vagyok… Szeretek élni, csak, csak rückverzbe ne tegyétek az autót, csak úgy… Kérlek benneteket! Azért, mert indexeltek, még ne menjetek neki senkinek! Az élet így is szép, de érdemes körülnézni, hogy mások vannak-e ott, úgy… Mindegy, az élet akkor is szép. (47:15)Azt mondja egy hölgy ismerősöm, előadáson találkoztunk. Azt mondja „Feri, hát te szoktad mondani ezt a történetet, hogy….” Hogy… mondjuk… jó, most akkor ezt csak gyorsan mondom, hogy érthető, miért érdekes a másik. Tudjátok, hogy férfiak arról panaszkodtak, hogy nem, valahogy nem tudnak kapcsolatba kerülni nőkkel. Hogy már 30 évesek, meg 35, és valahogy nem jön össze. Emlékeztek erre. És akkor leültették őket egy étterembe, és azt történt, hogy a hölgy fölállt, és elmondta, hogy „El kell mennem a mellékhelyiségre.” és egy másik nő jött vissza. És hogy ez nem tűnt föl. És hogy a kutatók vérszemet kaptak, hogy „Akkor nézzük meg a XXI. századi férfidefektusok eme nagyon érdekes világát!” És megcsinálták azt, mert a kutatóknak semmi se drága, hogy barna nővel kezdődött a randi, és szőke ment vissza. És olyan is volt, hogy „Hol is tartottam? Ja, ja, a franciakulcs, te, az nagyon érdekes, mert… Most például a franciakulccsal a PC-t nem szereljük, ez fontos.” Na. (48:40)Azt mondja nekem ez a kedves hölgyismerősöm. „Képzeld el, mi történt velem, Feri! Ott vagyok a munkahelyemen, csöng a telefon, fölveszem.” <<Hogy vagy?>> - ezt hallja. „<<Hogy vagy?>> Hát a férjem nem szokott ezzel fölhívni. Hogy vagy? Te, jól, jól vagyok, nincs semmi különös.” S már úgy kérdezett volna vissza, de jön egy újabb kérdés. „Mi történt ma? – Hát nem tudom, tudod, így megy a meló. Tudod, hát a főnököm tudod mostanában elég sok mindent bíz rám, és akkor ház ezt csináltam. – Hogy érzed magad? – Hát mi van, megőrült a férjem? Hát hogy érzem magam, nem t’om, elég fáradt vagyok.” S azt mondja, a harmadik kérdésnél valami föltűnt. Ez az ismeretlen pasi, aki azt kérdezi „Mi van veled? Hogy vagy?” azt hiszi, hogy a feleségével beszél, és nem tűnt föl neki, hogy nem a felesége válaszol. Azt mondja a negyedik kérdés után „Ne haragudjon, ez nagyon kínos nekem, de valahogy az a benyomásom, hogy ön azt gondolja, hogy most a feleségével beszél. De az nem én vagyok.” Erre elkezdett szabadkozni a férfi, és tudjátok, mit mondott? Ez a csavar benne. Azt mondta „Jaj, hát elnézést! Tudja, tulajdonképpen én is olyan kínosan érzem magam. Elkezdtünk két hete párterápiára járni, s a terapeuta azt mondta, hogy minden nap hívjam föl a feleségem a munkahelyén, hogy hogy van.” (50:30)

Biztonságos szex

Ott tartok, ott tartok éppen, hogy itt a szerelem ihletettségére nagyon-nagyon izgalmas dolgok történnek, ezekről esett szó, és van még valami. Ha itt nagyon fontos a biztonság, megbízhatóság, ami az elköteleződés, a hűség, és minden egyéb, és mi magunk, hogy ez az érték nehogy fenyegetve legyen, ezért elkezdtük kirekeszteni a kiegészítő értékeket. Mi magunk, teljesen jó szándékkal azért, hogy ez itt legyen. Ez természetesen az erotika és a szexualitás világára is hatást fog gyakorolni. Ebben a pillanatban, és ezen gondolkoztam, aztán legföljebb nem tudom én, derüljetek rajtam, hogy tulajdonképpen ahogy a történelem zajlik itt az utóbbi évtizedekben, hogy mit neveztünk biztonságos szexnek. (51:45)Hogy mondjuk 100 évvel ezelőtt a biztonságos szex mégis csak az volt, hogy nemi betegséget ne kapjunk. Ugye, ez volt a fő. Tehát üü-űű, csak úúú. Na, tehát… mhh. Akkor utána, telik-múlik az idő „Na a biztonságos szex az, hogy hát akkor történjen foganás, amikor mi akarjuk.” Mondjuk most így. A szerelem ihletettségű társkapcsolatban a biztonságos szex pedig az, hogy hát csak úgy… na…. Nagy izé ne legyen. Hát ilyen váratlan dolgok ne legyenek, mert az érzelmileg ijesztő lehet. Ha te most azt mondod nekem, hogy visszatérjek ide, hogy „Gyere, te ribanc!” Hát most „Hajvé! Tehát mi lesz ezután? Mi egy életre kötöttünk szentségi házasságot. Most egy ilyen <<Gyere te ribanc!>>, ezután mi, mi lesz?” Ezt nevezem a szükséges félelemnek egyébként. Hát ha akarjuk a szenvedélyt, a vágyat, az erotika kultúrája, és azt mondom „Akkor semmi olyat nem mondhatok, ami egy kicsit is azzal a fenyegetettséggel jár, hogyha azt mondom neked, hogy <<Gyere te ribanc!>>, hogy akkor „Minek nézel te engem? A személy méltósága…” De ez mind igaz. Csak itt megint ugyanabban a dilemmában vagyunk, csak itt mások a nevek. Ugye itt van, a személy tisztelete és méltósága, hogy én mindig személynek tartom őt. „Hát személy, ő, a Kati, rendkívüli és egyedi. Hát persze, hogy tisztelem. Vele szeretnék üdvözülni. Na. Hát ennyi, hát most mit…?” (53:35)Na de a másik oldalon meg ott van az, hogy, ezt valaki így mondta, hogy minél inkább itt azt mondjuk, hogy „Na, na, csak semmi ribancozás!” Ugye a nőnek így bevillan valami, azt mondja „Gyere te mocsok!” Ugye. „Minek néz engem? Hát most hogy lehet, én a gyerekei apja vagyok. Most akkor… most mi az, hogy mocsok? Eddig ezt nem mondta, most mit akar ezzel mondani. Most mi derült ki? Vagy mit gond…?” (54:10)Elkezdjük itt ezt az egész világot szabályozni. Azt mondjuk, ezek nem lehetnek, mert ezek az érzelmi biztonságot kikezdhetik. Valami olyan váratlan dolog történhet, egyszer csak úgy villansz egyet és nem t’om, csinálsz valamit, hát ummm. Hát miért? Tudjuk, hogy utána mi lesz? Mert lehet úgy is, hogy leülünk a cukiba. „Te, drágám, arra gondoltam, hogy a szexuális életünkben lehetne esetleg az, hogy egyszer én azt mondanám neked… De persze csak ha te beleegyezel. Na, hát tudod, hogy szeretlek. Hát, hát te vagy a… egész nyilvánvaló, tehát most is ezen az alapálláson vagyok, hogy úgy egyszer… De szeretettel, szeretettel mondanám neked azt hogy… De most nehogy meg…, nehogy megbántódj, amit most mondani akarok, tehát semmi rossz szándék nincs bennem. Egyszerűen csak ez jutott eszembe, de hogyha azt mondod, hogy hülyeség, akkor, akkor hagyjuk is! Esszük a dobostortát, és akkor megyünk tovább. Az élet szép, tényleg, van három gyerekünk, tehát nem ér annyit az egész. Hogy úgy esetleg egysz…, hát egyszer…” Ugye a fantázia minden alkalommal hrrr-hrrr. „De hát hogyha egyszer, de tényleg, csak ha neked ez nem baj, ha nem bántana, hogy… Tényleg, de ha nem is egyszer, nem t’om, kevesebbszer is lehet, mert nem akarom… Most ugye hát telhetetlen nem akarok lenni. Először, ugye hát tudod, mohóság, meg így kéjsóvárság, hát na-na, na-na, na! Hát ismersz, na, ismersz.” A fantázia… „Mondja már, hogy mit, mondja! Nem mondja. Ne stresszelnék ezen ennyit. Te, hogy úgy… de ha… egyed a marcipánost, és akkor, akkor majd közben mondom, te csak egyék. Hogy úgy, hogy úgy… Nem, nem, ha nem akarod, akkor nem, nem, hagyjuk is, nem, most tényleg, ha nem… Nem, én nem. Biztos, tehát… erőszakos nem akarok lenni. Nem, hát erőszak… én…? Hát mi társak vagyunk, gyerekeim anyja vagy. Tehát… na nem, nem, ezt nem, erőszak, azt nem.” Fantázia? (Zuhanórepülés – szerk.) (57:05)Minél inkább… most mondom akkor… Látjátok, nem mondtam ki. Na most! Minél inkább az van itt, hogy éppen a szerelem ihletettségére, család és biztonság, és nem ragozom, nem mondom végig az egészet, annál inkább a szexuális életben megjelenhet az a félelem és aggodalom, és bizonytalanság, hogy hát itt már el ne rontsuk. Hát ne hogy valami olyan derüljön ki rólam. Hát az ismerkedés három éve alatt mindig illatosan, szépen. Tényleg, hát egyszer voltam csak olyan álmos, de azt is valahogy… tényleg. Hát nehogy… Most ott egyszer csak azt mondom, hogy „Gyere, te mocsok!”, hát… Mert az ott (messze, kint – szerk.) van, abban van egy kockázat. Az benne az izgalmas, hogy amikor történik valami ilyesmi… Hát most épp csak ez egy… Értitek, hát mennyi mindent lehetne itt? Hogy akkor az is lehetséges, hogy azért engedhetem ezt meg, mert bármely pillanatban elég szabadon vissza tudjuk hozni a MI-t. Hát a szabadságunkat megőriztük. A szabadság nem csak arra van, hogy lehet távol lenni, hanem arra is, hogy lehet közel lenni. Hát akkor erre is szabad vagyok. És mondhatod, hogy „Na, a mocskot ne mondd! – Jó, akkor nem mondom. Gyere te állat! – Na, az már valami. A mocsok az nekem valahogy nem, mert gyerekkoromban mindig mondták <<Mossál kezet!>>, azt nem. Állat.” (58:40)Érthető, amit próbálok mondani? Hogy minél inkább a biztonság világának a kereteibe kerül az úgynevezett biztonságos szex, annál inkább ölődik ki annak a kockázata és a szenvedélye, hogy valami kiderüljön rólunk. A fantáziámról, a vágyamról. Minél inkább a biztonságos szex keretein belül éljük az erotikus világunkat, annál nehezebbé válik, hogy mondjuk – és itt sok kifejezést lehetne használni, de most nem, mondjuk ezt a kifejezést használnám – hogy úgy magamévá tegyelek. Hát ha tisztelet és méltóság… nem ’gyün ez ki. De attól még ilyesmi lehet. De akkor ennek a kapcsolaton kívülre kell kerülnie. Hiszen itt nem lehet, akkor csak oda kerülhet. Akkor hova kerülhetne? Nem tud máshova kerülni. Ezért akkor elkezdődik egy sajátos kettős élet, mert innen (1. a társkapcsolatban – szerk.) minden ilyesmit száműztünk, az értékek egyik felére hivatkozva. Érthetően, de mindez ráadásul a szerelem miatt is történt, aminek a folyamatára nem látunk rá. Ezért törvényszerűen egy másik világba kerül. Itt, itt (2. a társkapcsolaton kívül – szerk.). Egyszer csak a fantáziáink még inkább itt lesznek. (60:25)A harmadik még messzebb kerül, mert itt (1) az az érdekes, ha itt el tudjuk viselni annak a lehetőségét, hogy lehet harmadik, akkor azt kézbe tudjuk venni. Akkor azzal itt tudunk valamit kezdeni. De ha oda (2) kerül, akkor, akkor már nincs a mi kezünkben. Akkor válik igazán – ez egy paradoxon, most így mondom, egy nagyon hülye kifejezés – akkor válik igazán ellenőrizhetetlenné. Ha meg tudjuk itt engedni azt a szabadságot, hogy akár így is lehetne, mert szabad vagy, de nem akarod, hogy így legyen, és én se akarom, hogy így legyen, de attól még… (61:10)Hát fölpezsdülhet a vágyam valaki felé. Ugye mikor elkezdünk megpróbálni olyasmit tiltani, ami van. Hát én nem tudom, ti hogy vagytok. Attól, hogy megházasodik valaki, attól, hogy pap lesz valaki, nem pezsdülhet föl a vágy? Hát fölpezsdülhet. Na most akkor tagadhatom, vagy mondhatom, hogy „Tilos!”, akkor ezen a kultúrán kívül kell, hogy fölpezsdüljön, mert itt nem pezsdülhet. Prr! És így tulajdonképpen akkor a rendszert elkezdjük úgy működtetni, hogy amikor ténylegesen valami odakint realizálódik, akkor azt… „Most ez hogy…? Hát pedig, hát de mindent elkövettünk, hogy jól menjenek a dolgok.” S valójában, tyűűű. Tehát nem csak arról van szó, hogy, hogy na most a szenvedély fönntartása, vagy fölszítása, mert az az érdekes, hogy a harmadik félnél fölszítódik a szenvedély. A fantáziákat ott jobban megéljük, akkor ott hogyha elkezdünk ilyen értelemben gátlástalanok lenni, és akkor személytelen szexuális helyzeteket fogadunk el, vagy megyünk ebbe bele. Ugye ez nagyon sok minden lehet, az internettől kezdve a mit… Na, ti ezt jobban tudjátok, mint én. Tehát… na. (62:50)Most rápillantok az órámra. A be… De hát ez mi, hát ez a bevezető volt! Tényleg, most akkor zzsö-zzsö-zzsö. Akkor, na akkor még, még menjünk! Nem? Hogy menjünk! Hát… A… Most… (Megigazítja a nadrágját – szerk.) Azt mondja, hogy… (63:25)

A szabadság elismerése

A szabadság elismerésével két dolog történik. Természetesen elismerjük, hogy az élet kockázatos. Egyszerűen elismerjük, hogy a szabadság az már bizony olyan, hogy abban sok minden történhet. De ezzel lehetőséget biztosítunk arra, hogy újból és újból szabadon döntsünk egymás mellett. Szabadon, s annak… Hát ha van valaminek vonzereje, az nem az, hogy „Meghalok nélküled!”, ez nem vonzó. Akkor az a jó, akkor segítő vagyok, tényleg, még jó, hogy van diplomám. Szociális munkásként egy kicsit értek ehhez. Egy haldokló férjjel valamit fogok tudni… De mikor azt látom, hogy a másik olyan phhhh, szabadon. És ebben, hogy szabadon, mit engedélyezek még? Haj-haj-haj. Engedélyezem azt, hogy a férjem és a feleségem erotikus lény is lehessen. Hogy legyen neki ilyen világa. Mikor elmegy a munkahelyre, ott ne kelljen neki nemtelennek lennie. Hogy éppen az a vonzó számomra, hogyha a feleségemre gondolok, akkor egy olyan valakire gondolok, aki ezzel a kisugárzásával él. De nem visszaél, meg kiéli állandóan, nem erről van szó. Van neki, én ezt megengedem. Ebben van kockázat, de ha nem engedem meg, akkor is van neki. Akkor azt lehet, hogy ezt kiirtom belőle, akkor mi lesz velünk? Nagyon biztonságos lesz, és elmegy minden élet. Tehát sok lehetőség van. (65:20)Megengedni őneki, hogy legyen egy erotikus kisugárzása, ez hosszú távon azt jelenti, hogy amikor hazajön, hát ezzel a kisugárzással jön haza. Mert az van neki, szabad volt neki. Ha otthon is az általam kötött sapkában kell vacsiznia, nagyon biztonságos, csak… Hát de nem lesz… Hát most a sapka…? Tehát a szabadsághoz ennek az engedélyezése is hozzátartozik. Érdekes módon hosszú távon, mikor ezt meg tudjuk engedni magunknak, nem őrülünk abba bele, hogy most akkor szétesünk, akkor egyszer csak ebben a szabadságban a vonzalomnak a világa engedélyt nyer. Ez szerintem izgalmas. Van benne kockázat, de a kockázat egyébként is ott van. Az élet azt bizonyítja, hogy ezzel a stratégiával, hogy megpróbálunk minden kockázatot kiszűrni, a helyzetet úgy tűnik, nem oldottuk meg. Ez a tapasztalat, hogy nem oldottuk meg. (66:50)Csak ezt még gyorsan mondom, és hú, és akkor tényleg… Ja tényleg, most kell… Később kezdtünk. Ugye, de nem akarom húzni, mert megy a vonatotok, meg a HÉV, meg a fonódó. NA az pláne. A fonódó az fonódó. Hogy ugye amerikai statisztika, hogy az első házasságok 50%-a válással végződik. Magyarországon 60%-nál vagyunk, 60, és ez a házasságokra vonatkozik. Az élettársi kapcsolat még nagyobb százalékban bomlik föl. És a második házasságok, mit gondoltok? Az az, pontosan, több mint 60. Tehát nem is az történik, amit naivan gondolnánk, hogy azt mondjuk „Jó, hát az elsővel nem sikerült. Mert fiatal voltam, és éretlen voltam. De most rájöttem, hát most rám köszöntött az igazi szenvedély, a vágy, a szerelem, hát ő az. Hát mennyi mindent nem láttam, nem értettem, na most, már 30-asan, 40-esen, most tudom, milyen az élet!” És nagyobb százalékban fogunk válni, mint az elsőből. (68:00)Azért, és erről már sokat beszéltem. Azért, mert tulajdonképpen ezt a dilemmát nem oldottuk… Megoldani nem lehet. Nem tudjuk tartani, nem tudjuk. Tehát akkor azt jelenti, hogy itt megéljük a biztonságot, ott a szenvedélyt. És akkor amikor az ott tönkremegy, akkor kezdjük elölről. Akkor most itt megéljük a biztonságot, és megy, akkor egy harmadiknál a szenvedélyt. Ezt itt nem, nincs elrendezve. De az is lehet, hogy azt mondjuk „Jó, nem kell harmadik.”, akkor úgy szép lassan kimegy belőlünk az élet. (68:40)Csak zárójelbe. Akinek sok gondolatát használom… De jó ez… „Zárójel!” Esther Perel. Magyarul is jelent meg könyve. Ő azt mondja, hogy – ez nem a könyvében van, azt hiszem nem. Hogy ő tulajdonképpen holokauszt túlélőknek a leszármazottja, és azt mondja, hogy őt a szenvedély és a vágy témája tulajdonképpen azért kezdte el foglalkoztatni, mert azt látta, hogy holokauszt túlélők között voltak olyanok, akikből kiment minden élet. Túlélték, de nem maradt bennük élet. Azt mondja, volt egy kisebbség, akik miután átélték ezt, megnőtt az életszeretetük, a szenvedélyük, és valahogy az élethez még mélyebben kapcsolódtak. Azt mondja, ők voltak kevesebben. Azt mondja, hogy „Engem az kezdett el érdekelni, hogy miért történik az egyik, és miért történik a másik. Mitől tud valakiben a vágy és a szenvedély fönnmaradni, akármi is történik?” Hogy ez érdekelte őt, és azt mondja „Ahogy ezt a dolgot kikutattam, utána jutottam arra, hogy hogyan van ez a kapcsolatban. Hogy akármi is történik itt, és… Ki az, akiben a vágy és a szenvedély fönn tud maradni? Mert én a túlélőkön láttam, hogy annak a fönnmaradása lehetséges.” Akkor, a záró gondolatom, azt mondja „Ezért vannak, akik úgy csinálják, hogy háromszor házasodnak, három különböző személlyel. Én meg olyat is látok, hogy valaki háromszor házasodik, ugyanazzal.” (70:45)Nagyon köszönöm a figyelmeteket. Vége van. (taps – szerk.) (70:55)

Lejegyezte: vinkozoli