Lk 13, 1-9 – Nagyböjt 3. vasárnapja

2016.02.28. vasárnap: NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

Isten ezt mondta Mózesnek: Vagyok, aki vagyok

Olvasmány (Kiv 3,1-8a.13-15)

Mózes pedig apósának, Jetrónak, Mádián papjának a juhait legeltette. Egyszer, amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. Erre Mózes így szólt: ,,Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!’’ Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és azt mondta: ,,Mózes, Mózes!’’ Ő azt felelte: ,,Itt vagyok!’’ Az Úr ekkor így szólt: ,,Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!’’ Azután azt mondta: ,,Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.’’ Mózes erre eltakarta az arcát, mert nem mert Istenre nézni. Az Úr ezután azt mondta neki: ,,Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedését. Leszálltam tehát, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és kivezessem arról a földről egy jó és tágas földre, egy tejjel és mézzel folyó földre, a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták lakóhelyére. Mózes azt felelte Istennek: ,,Íme, elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom nekik: Atyáitok Istene küldött engem hozzátok! Ha ők akkor azt kérdezik tőlem: ,,Mi az ő neve?'' -- mit mondjak nekik?’’ Isten erre azt mondta Mózesnek: ,,Én vagyok az, ,,Aki vagyok''.’’ Aztán azt mondta: ,,Ezt mondd Izrael fiainak: Az ,,Aki van'' küldött engem hozzátok!’’ Azután Isten azt mondta Mózesnek: ,,Ezt mondd Izrael fiainak: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké, és ez az én emlékezetem nemzedékről-nemzedékre.

Szentlecke (1Kor 10,1-6.10-12)

Nem akarom, hogy figyelmen kívül hagyjátok, testvérek, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan átvonultak a tengeren, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózes által a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, ittak ugyanis az őket követő lelki sziklából: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, hiszen elpusztultak a pusztában [Szám 14,16]. Ez pedig számunkra előképként történt, hogy mi ne kívánjuk meg a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által [Szám 14,2.36]. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.

Evangélium (Lk 13,1-9)

Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.’’ Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?'' De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.''’’

Vasárnapi beszéd

Jézus elmond egy egészen rövid példabeszédet nem általában a fügefáról, hanem erről a fügefáról, ami ott van abban a szőlőben, és ami már három éve nem terem, és akihez a gazdája kimegy, és azt mondja „Keresem a gyümölcsöt, de nincsen.”, és akivel kapcsolatban a szolga azt mondja „Hagyd még, hadd tegyek vele valamit!”. Erről a fügefáról szeretnék beszélni, és nyilvánvaló, megvan az a jó érzékünk, hogy amikor a fügefa megjelenik témaként, akkor pontosan tudhatjuk, hogy ez a fügefa mi magunk vagyunk, hogy itt rólunk van szó. Tehát arról szeretnék beszélni, hogy mi, ezek a fügefák, hogyan, hogyan állhatunk meg, amikor tükörbe nézünk, és keressük az Istennel való kapcsolatunkat, hogy mit láthatunk ebben a tükörben, hogy mire csodálkozhatunk rá, vagy mit fedezhetünk föl, és aztán hogyan cselekedhetünk. Erről szeretnék beszélni, és öt pont lesz, de rövid.

Az első így szól. Ugye úgy nevezik ezt a fát, hogy fügefa. Éppenséggel, mikor kezünkbe vesszük a gyümölcsöt, akkor azt mondjuk, itt a füge. Vagyis nem csak a fáról beszélünk így, hogy fügefa, hanem a gyümölcsét is ugyanígy hívjuk, hogy füge, és amikor kimondjuk ezt, hogy füge, akkor a gyümölcsre nagyon világosan és egyértelműen gondolunk. Ezért amikor a fügefa nem hoz gyümölcsöt, akkor azt mondhatnánk, hogy valami hiányzik a lényegéből. Hiszen éppen amikor a kezünkben van a gyümölcs, és akkor megkóstoljuk, és nagyon finom, vagy fogjuk, és valahogy ügyesen elrakjuk, hogy majd télen is lehessen belőle enni, és azt mondjuk, hogy „Na ez a füge.”, akkor tulajdonképpen nem is a fára gondolunk, hanem a gyümölcsre. Tehát ennek a fügefának a lényege, hogy megtermi a gyümölcsöt, amit ugyanúgy hívunk, hogy füge.

Amikor ez a fa nem termi meg a gyümölcsét, akkor azt mondhatnánk, hogy valahogy távol kerül a saját lényegétől. Ezért mi magunk, amikor valamiféle zavar áll be az Istennel való kapcsolatunkban, akkor tulajdonképpen mondhatjuk ezt így is a mai példabeszéd tükrében, hogy távol kerültünk a saját lényegünktől. Hogy a saját lényegünk, amikor a saját súlypontunk megvan és abban vagyunk, és azon keresztül tudjuk élni az életet, és azon keresztül látjuk az életeseményeket, akkor meg tudjuk találni Istennel a kapcsolatot, és van bennünk valamiféle szilárdság, merthogy a súlypontunkban vagyunk. Amikor a fügefa nem terem gyümölcsöt, az azt jelenti, hogy kibillent a saját lényegéből, a saját súlypontjából, vagy alapállásából, és ezért elkezdődnek a zavarok.

Az első gondolat így szól. Nagyon sok minden, amit tünetként látunk, mert a tünet az, nem terem. Megnézzük, következő évben sem terem, aztán sem terem, ezek a tünetek, a jelek. A jelei annak, hogy a fügefa eltávolodott a saját lényegétől. Tehát az életünkben lehetnek jelek és tünetek, zavarok és nehézségek, elakadások sok féleképpen, és akkor érdemes föltennünk a kérdést, ahogy ott a tükör előtt állunk, hogy a saját lényegemnél vagyok-e, a saját súlypontomban vagyok-e. Mert ha ott vagyok, akkor lenne gyümölcs az életemben. Biztosan lenne, mert hiszen az a lényegemhez tartozik. Ez az első gondolat. Nem tudom, hogy ez rövid volt-e? Szerintem nem. De a többit majd gyorsabban mondom, vagy legalábbis próbálom hatékonyabban. Ugye, hogy akkor a lényeget mondjam.

Akkor a második. Itt vagyunk rögtön ennél, hogy a fügefának a lényege, az egyik lényege, alapvető lényege, súlypontja a gyümölcs. És hogy milyen érdekes, föltűnt nektek, hogy hol van a fügefa? Áh, most ha a gyerekekkel lenne a mise, rögtön kérdezném, te rájöttél, megvan neked, hogy na, hol is áll ez a fügefa? S akkor persze nagyon izgalmas lenne, hogy valaki emlékszik-e, hogy ez a fügefa a szőlőben áll. Tudjátok, eszembe jutottak azok a mesék, amikor például van egy sasfióka, és valahogyan kipottyan a sasfiókának a tojása – hát ez egy képzavar volt, tehát még nem kelt ki. Tehát a tojás pottyan ki, és benne van a sasfióka. Valahogy odagurul a tyúkólhoz, és akkor ott van a tyúk, és látja, hogy „Na, ez is tojás, olyan, mint az én tojásaim.” S akkor azt is kikölti, és akkor kikelnek a kiscsibék, meg kikel a sasfióka, és a sasfióka ott él egy hét, és egy hónap, és pontosan mindent ugyanúgy csinál, mint a kiscsirkék. Hát eszébe se jut neki repülni, hát minden kiscsirke ott kapirgál és kotorászik, és jön-megy, és kis ügyetlenül ott… Ugye így csinálja? Így csinálja, ahogy én csinálom. És ahogy ezt csinálja, hát a sas is azt gondolja, biztos neki is így kell csinálnia, hát ő is olyan, mint a többiek, mert nem látja magát. Hát a többieket látja, és ő is biztos olyan. Egyszer csak van egy esemény, amikor rádöbben, hogy ő tud repülni. Hogy ő nem kiscsirke, hanem hogy egy sas, aki tud szárnyalni.

A fügefával kapcsolatban ez a kép jutott az eszembe, hogy ez a szegény fügefa lehet nézi ott a szőlőt jobbra-balra, elölről-hátulról, és azt mondja „Lehet, hogy én is szőlő vagyok.” Nem tudom, most milyen gyümölcsöt kéne nekem hozni? Hát szőlőt nem tudok, hát most akkor… hogy lesz ez? Hogy vonatkozik ez a mi világunkra? Hogy abban a világban élünk, ahol nem egyszer nem a gyümölcs az igazi lényeg. A gyümölcs lenne a lényeg, de a világ azt mondja „Nem, nem, nem! Tudjátok, mi számít? Hát a gyümölcs, hagyjuk a gyümölcsöt! Legyen egy gyönyörű virágod! Jaj, gyönyörű színes!”

Mikor a gyerekekkel beszélgettem, néhány évvel ezelőtt, kérdeztem tőlük, mi szeretnél lenni, hogyha fölnősz? S akkor jelentkezett a kislány, azt mondja „Én megasztár.” Mondtam neki, a megasztárság nem egy foglalkozás. „De ő akkor is az akar lenni!” Ez azt jelenti, hogy a szegény fügefa áll ott a sok szőlő között, és azt mondja, hogy „Hát, lehet, hogy tényleg az számít, hogy milyen gyönyörű a virágom. Hogy milyen nagy, vagy milyen illatos, vagy milyen színes.” Akkor lehet, hogy ott a levelek jönnek. Azt mondja „Nem, nem, nem, a levél számít. Legyen hatalmas tányérod! Az lenyűgöz, egy ilyen hatalmas nagy levél.” Szegény fügefa elbizonytalanodik, hogy tényleg a gyümölcs számít? Vagy inkább a virág, vagy a virág illata, vagy a színe, vagy a formája, vagy a rendkívülisége? Vagy legyen inkább egy hatalmas törzsem? Vagy hogy legyen ez?” A második gondolat ez. Nem csak a saját lényegünktől tudunk eltávolodni, hanem az a világ, ami körbevesz bennünket, nem egyszer elbódít, mint az az illatos virág, és azt mondja „Hagyd a gyümölcsöt! Nem számít! Legyél inkább egy csodás virág, vagy hatalmas törzset növesszél!” Ez a második gondolat. Egész el tudunk bizonytalanodni, hogy tulajdonképpen a gyümölcsért jöttünk, hogy az a lényegünk.

Aztán a harmadik. Azt mondja ez a szolga, hogy „Hát Uram, én fogom, fogom az ásót, fölásom a földet.” Hát mindegyikünknek van tapasztalatunk arról, mondjuk hétszámra, hónapszámra süt a nap, nem esik az eső, olyan kemény lesz a talaj, mint a beton, hogy alig beleveri az ember a kapát vagy az ásót, vagy valamit, 2-3 centit ha lemegy. S akkor képzeljük el, egyszer csak elered az eső, akkor naivul azt gondoljuk „Na jól van, jön az eső.” De hogyha megnézzük, mi történik, hull az eső, és puff, visszapattan a földről, hát olyan kemény. A földről visszapattan, szinte látjuk, ahogy ott szétszóródik a vízharmat. Mit jelent ez? Éppenséggel az életünkben megtörténhet az, hogy egész megkeményedik a szívünk, mint azok a nyomorult gyökerek, amiket egészen körbe vesz az a kemény talaj, és már nem tudnak semerre se nőni. Sem növekedni, semmit, már a tápanyagot is alig bírják fölszívni. Egész megkeményedik, és bezáródik, és beszűkül, és már nem tudja éltetni a fügét.

A harmadik gondolat így szól, hogy az is lehetséges, most használva a képet, hogy Istennek valamiféle kegyelme jön, mint az eső, és mint a harmat, és mint a zápor, és mint a friss víz. Hát csak lepattan rólunk, lepereg rólunk, mint az agyagos víz, fut a víz lefelé, valahova oda, ahol be tud szivárogni a talajba. Ez a harmadik gondolat, hogy háhh, nem kéne kicsit valahogyan a beszűkültségből kilépni, kicsit, kicsit megásni magunkat? Ha már jön a kegyelem, akkor be is, be is jöjjön, ne pattanjon vissza rólam.

Aztán a negyedik. Ezt mondja ez a szolga, hogy „Na, miután akkor fölástam, akkor fogom és megtrágyázom azért, hogy legyen tápanyag, hogy valahonnan erőt merítsen ez a növény. A következő gondolat így szól, hogy de nagy dolog elgondolkodnunk azon, miután egy kicsit meglazítottuk a szívünket, hogy be tudjunk fogadni valamit, valami áldottat, vagy valami kegyelemszerűt, vagy valami mélyen emberit. Hogy, hát tulajdonképpen hogyan tudnám én az istenkapcsolatomnak az erőforrásait megtalálni? Mi volna az, ami táplálni tudná ezt a kapcsolatot? Ez a negyedik, és most az ötödik. Látjátok, egész jó ritmust vettem föl.

Az ötödik meg így szól. Végül mit mond ez a szolga? „Rendben van, Uram, látom te már ki akarod vágni. Most megteszem vele, amit szerintem érdemes. Ha nem terem gyümölcsöt, jövőre kivághatod.” Ehh! Most úgy, ahogy úgy kimondtam ezt a mondatot, láttam az arcotokat. Hogy kimondjuk azt, hogy „Kivághatod.”, úúú. Hadd hozzak párhuzamként egy másik történetet, hogy milyen kétféleképpen hallhatjuk ezt, hogy azt mondja a szolga „Rendben van Uram, akkor kivághatod.” Emlékeztek a talentumokról szóló történetre? Egyiknek egy talentum, öt talentum, tíz talentum. S akinek egy van, ezt mondja „Jaj, én félek tőled Uram!” (Elgurult egy fémpénz – szerk.) Na, ott az egy talentum. „Föl is veszem azt az egy talentumot, jaj, gyorsan elásom, mert te szigorú ember vagy, mert számon kéred rajtam. Gyorsan elásom, ne legyen semmi baj. Mikor itt az idő, fogom, kiásom, odaadom neked.” Erre mi az, ami vezeti ezt az embert? A félelem. Hogy egyszer csak majd jön ez a gazda, és számon kéri a talentumait, és lesz hadd el had. Hát ez az egyik olvasatunk.

De szívesen, egy másik irányba néznék. Mert a másik olvasatunk az, hogy az élet rövid. Egyszerűen csak így van, hogy az életünk véges. És hogy akkor ez a történet arról szól, ez a befejezés arról szól, hogy „Hát akkor kivághatod.”, hogy az életünk véges. Ezért vannak kiemelkedő idők, amikor azon kezdünk el töprengeni, hogy mire szánjam a maradékot. Hogy az időm véges. Hát akármire mármost nem akarom szánni. Hát akkora érték az idő, mert hogy egyre csak fogy, s a földi életem véges, hogy most tényleg átgondolom azt, hogy mire érdemes szánni, meg mire nem. A záró gondolat tehát így szól, nem a végességről van itt elsősorban szó, hanem az idő értékéről. Éppen attól olyan értékes, hogy véges. Ezért mondhatom azt „Hej, na ennek a fügefának azt az egy évet de érdemes volna megbecsülnie!” Azt, ahogyan ő ott a földet fölásta, és aztán megtrágyázta, és jött az eső, és a tápanyag… Tyííí, ez az év egy nagyon értékes év!

Szívből kívánom mindannyiunknak, hogy fölismerjük a fügefa voltunknak ezt az óriási lehetőségét! Hogy tulajdonképpen egyik kezünkben ott a kapa, az ásó, a másik kezünkben némi jó kis trágya, hogy legyen tápanyag, meg erőforrás, és tulajdonképpen, ha akarjuk, tehetünk valamit ezért a fügefáért.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.osb.hu)

Lejegyezte: vinkozoli