Böjte Csaba: Az irgalom évében az Irgalmas Szeretet útján

2016.05.31.

Megosztom
Elküldöm
Nagy szeretettel köszöntök mindenkit!
Nem t’om, Feri itt nem szédült ilyen magasan? Ugye gondolkoztam, hogy miről is beszéljek. Azt mondták, szabad a vásár. Hát ugye holnap gyermeknap. Karácsony előtti este jön az angyal, gyermeknap előtti este, hát hogy mondjam, egy korosabb gyermek jött önök közé. De én a gyermek Jézusról beszélnék. Van egy találmányom, bárkinek eladom tiszta ingyen, szabadalom nélkül. Ferenc pápának is megírtam, hogy hát milyen szép, hogyha május 1-jéből lett Szent József ünnepe, június 1-jéből, június első hétvégéjéből miért ne lehetne Gyermek Jézus ünnepe. Nem? (00:45)A dévai gyerekek jöttek egyszer, és mondták „Csaba testvér! Mindig olyan nagy szakállas szentekről beszélsz.” Hát hogy mondjam, gyerek szentekről. S úgy elgondolkoztam, hát a legnagyobb gyerek szent az maga Jézus Krisztus volt, nem? Tehát mielőtt egyetlen csodát is tett volna, vagy hogy mondjam, kiosztotta volna ott az embereket, prédikált volna nagyokat, az előtt elment egyet focizni Názáret poros utcáin a gyermekekkel. Nem? Döbbenetes. Én szeretem magam elé képzelni a 12 éves Kisjézust, ahogy odaáll az anyukája elé, és azt mondja „Anyu, kimehetek játszani a fiúkkal?” Úgy bele… hogy mondjam, úgy elgondoltam, hát az egész hogy is jött létre. Karácsony estéjén, vagy talán hamarabb is mondta Jézusnak az ő drága Mennyei Atyja „Na nézd meg, ezek itt megint ezen a Földön háborúznak. Egymásnak estnek, mit t’om én, el kéne menni, és meg kéne nekik magyarázni ezt a szeretet parancsát. Nem olyan nehéz, csak megértik. Jobb együtt, mint külön-külön. Jobb békében, szeretetben, jó testvérekként, haverként, mint egymásnak ellenségeiként.” És Jézus erre nem azt mondta, hogy „Jól van, Mennyei Atyám, még az Európai Unió ki sem írta a világ megváltásának a pályázatát, nem megyek semerre.” Nem…, hogy mondjam, hogy „Ilyen új infrastrukturális körülmények között, hát igazán mit tudnék én csinálni?” Hanem ilyen utcai harcosként egyedül eljött közénk, és hogy mondjam, meg se született jó formán, már el is kezdte a munkáját. (02:25)Küldte az angyalait a pásztoroknak, hogy amilyen részegesek, ezek elfelejtenek idejönni, szóljon, hogy „Gyertek! Találkozzunk, jó együtt lenni.” Aztán csillagot rakott az égre, mert a tudósok, az értelmiség, azzal mindig baj van, hogy valahogy odataláljanak Betlehembe. Miért? Jó együtt lenni, jó találkozni, jó szeretetben, békében lenni.” Szeretem magam elé képzelni azt a gyermek Istent, ahogy ugye karjai közé veszi az ő édesapja, nevelőapja. Hát gondoljuk el, egy részeges nagy, vörös orrú szakállas pásztor. És Jézus mit csinál? Elkezdi a szakállát átrendezni annak a jó fiúnak, rámosolyog, az meg gügyü-gügyü-gügyü. Nem? Milyen szép jelenet. Úgy el tudom képzelni, az égben az angyalok „Hú, na ez nagy gáz.” Hát hogy mondjam, ennyi baj van a világon, háború meg ellenségeskedés, meg minden, és a nagy Isten ráér bújócskázni, kergetőzni. Döbbenetes, azért erre úgy rá kéne, hogy mondjam… (03:35)Én mikor egyszer először ezen úgy elgondolkoztam, úgy megállt bennem a levegő. Hogy van ez? Sőt, Jézus maga mondja „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, akkor nem dugjátok be az orrotokat a mennyek országába.” Nem? És legalább ilyenkor, gyereknap tájékán gondolkozzunk el azon, hogy vajon ebből a gyermeki jókedvből, pajkos vidámságból, kis huncutságból mennyi van bennem? Nagy kérdés, igaz e? Mert végül is ugye Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett mindannyiunkat. Tehát Isten kép a gyermek Jézus. Vajon mennyire hasonlítok hozzá? (04:25)

„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek…”

Gyerekekkel mikor ezt így kitaláltuk, én csináltattam fából egy nagyon szép Jézus gyermek szobrot, de csak feje van meg, és a két keze, és akkor a gyerekeknek mondtam, hogy „Na gyerekek, tartunk egy nagykilencedet a Gyermek Jézusról, és hát mi öltöztetjük Jézuskát, ahogy jónak látjátok. (Csaba testvér levele a kilencedhez: http://goo.gl/9OBWzj vagy http://goo.gl/m2n0IR – szerk.) Minden héten más család öltöztette Jézuskát fel, és hálából mi meg öltözzünk az ő szép erényeibe. Volt egy kilenced, nagyon-nagyon szép, mindenkinek tudom ajánlani, megvan a honlapunkon, magnificat.ro, és hosszan lehet gondolni. Igen, a Kisjézustól mit tudunk tanulni? (05:10)

Bizalom

Hát azt gondolom, első sorban bátorságot. Hogy ez a kölyök mer egyedül közénk jönni. Engem mindig úgy mellbe vág, hogy a gyerekekben mennyi bátorság van. Azt mondjuk neki, hogy „Kicsi szívem, beírattalak első osztályba, meg kell tanulni írni, olvasni.” A gyerek rám néz, elindul az iskolába. Nem? Hát de marha nagy dolog azért megtanulni írni-olvasni, de neki mer menni, és hihetetlen nagy feladatokat mer egy gyerek tudatosan magára vállalni. Bátorság, az a gyermeki tiszta bátorság. Vajon bennem megvan? Képes vagyok, meg tudom csinálni. (05:55)Nagyon-nagyon fontos, hogy ugye egy gyermeknek teremtő ereje van. Sokszor kérdezik, honnan van nekem annyi erőm. Hát mondom, reggel felkelek, csipás vagyok, be van dagadva a szemem, minden, kijövök és szembe jön egy ilyen kicsi gyerek velem. Rám néz, és az ő tekintete azt mondja, hogy „Az én pap bácsim a világ legerősebb embere. Ez tuti, ez mindent meg tud csinálni.” Hát most hagyjam hazugságban a gyereket? Források fakadnak az ember szívében, és érzi, neki mer menni a falnak, és küzdeni tud, és meg tudja oldani olyan problémákat… Utána visszanéz, és azt mondja „Hűha! Ezt nem néztem volna ki magamból.” Miért? Mert annak a gyereknek teremtő ereje van. Tiszta, bízik a holnapban, bízik a szüleiben. Az ő apukája a világ legerősebb embere, az ő anyukája a világ legszebb asszonya. És mer ezzel a hittel szépen nekimenni. Milyen jó lenne a gyermekektől ezt a tiszta tekintetet meg tudnánk tanulni, és így tudnánk egymásra nézni „Jaj, az én feleségem a világ legszebb asszonya.” Nem? Bizalom. (07:10)A gyermek Jézustól rengeteg egyebet is tudunk tanulni. Ugye ez a… Árva gyerekeket nevelek. Nagyon sokszor hát ugye befogadunk ilyen gyerekeket. Sokszor kérdezik, hogy ki volt az első gyerek. Általában egy nagyobb kislányt mesélek el, mert idővel tényleg ő volt a legelső ilyen történet. De valóság az, egyszer befogadtam egy 8 hónapos gyereket. Az volt a legelső ilyen baba. Jött egy anyuka, és az állomásból jött, azt mondja, ott lakik az állomásban, és nincs mit csináljon ezzel a kislánnyal, és itt hagyná nálam. Ő elmegy, és keres munkahelyet, bérel egy lakást, aztán mikor talpra áll, eljön utána. Hát mondtam, ne szórakozzon, hát én ölbe veszem ezt a kislányt, ez elkezd nekem sírni. Emesének hívták. Mondták nem, ez egy nagyon bátor kislány, ez megvan mindennel, egyszerűen csak nyugodtan vegyem ölbe. Na, ölbe is vettem. A gyerek úgy rám mosolygott, elkezdte az ujjamat csavargatni. Hát hogy mondjam, az én cölibátusban megkeményedett szívem úgy ptty, elolvadt. Annyi volt. Hogy ez a nő levett a lábamról, finoman fogalmazva. Hát a néni szépen elment, én ott maradtam a kis gyerekkel ott a templom előtt, mint Szent Antal a Kisjézussal. Elkezdtem koslatni, hogy most mit lehet vele csinálni. Aztán tényleg eljött az anyukája, már ötödikes volt a kislány, amikor… talpra állt annyira, hogy merte visszavállalni a leányát. (08:40)Igen, én hiszem azt, hogy ezek a gyerekek a maguk bájos, kedves, örömteli tekintetükkel nagyon el tudnak varázsolni. Képzeljék el, hogy volt egy néni, meghalt, és a három lánya meghívott engem, hogy el akarták osztani a vagyont, hogy hát segíjjek. Na én azt hittem, ez olyan egyszerű, három aranyos, kedves, templomba járó néni. Én is elmentem, leültünk, elkezdtünk beszélgetni. Tíz perc múlva úgy veszekedtek, mint a csuda. Én próbáltam ott jópofizni, de nem ment, semmit, hogy így, meg úgy, meg amúgy. A végén meg is bántam, hogy egyáltalán arrafelé mentem. Éreztem, tiszta potyára vagyok itt, meg úgy se lesz ebből semmi. Akkor megjött az egyiknek a menye egy három hónapos gyerekkel. Ez a három fúria körbevette, gügyü-gügyü, hogy mit tudott az a gyerek, mit nem, de az tíz perc alatt úgy átváltoztatta, vagy egy másodperc alatt, a három fúriából olyan kedves, aranyos mamukák lettek, hogy csak csoda. Igen, tanulhatunk valamit a gyermektől. (09:45)

A világ legrosszabb embere

Vagy emlékszem, hogy ugye hozzánk szoktak jönni ilyen motorosok. Na, hát ezek általában beöltöznek, kemény bőrszerkó, szakáll, nem t’om mi féle. Szóval olyan hajléktalan kinézetük van. Ugye a mi gyerekeinknek a legtöbbnek a szülei ilyen hogy mondjam, ilyen na, ilyen szakadt, más értelemben, de… Szegény gyerekek mikor meglátják a motorosokat, mindig olyan, na, otthoni feelingjük van. Puszi, puszi, meg minden. Na, hát általában bemegyünk a templomba, én mondom a magamét, a gyerekek énekelnek, s ugye minden motorosnak, úgy is van, hogy 3-400 ilyen motoros jön el, hát egy-egy gyerek, kettő az ölébe ül, és akkor szépen. Na, és ugye a végén jöttek, hogy dedikáljak könyvet, mert vásárolnák. Az egyik, egy ilyen nagy darab motoros, szakállas, minden, azt mondja írjam oda, hogy „A világ legrosszabb emberének”. Hát mondom, mitől lett hirtelen ilyen rossz ember? Azt mondja ez hosszú, nem meséli el nekem. Írjam csak nyugodtan. Hát mondom, én ezt nem írom, valami egyebet írtam, na elmosolyogtunk, minden, aztán jöttek a más emberek. (10:55)Két nap múlva Facebook-on beír egy hölgy, hogy küldjem el a bankszámlámat, mert ő egy kislánynak az egész évi költségét szeretné kifizetni. Nálunk úgy van, hogy 1 euro/nap, tehát 365 euro egy év. Hát na most ki ne lenne boldog, megköszönöm, minden. Hát gondolom, hogy „Hát hogy tetszik gondolni?”, minden. S akkor beírja a néni, hogy ő annak a férfinek a kedvese, aki beírta, azt akarta íratni a könyvébe, hogy „A világ legrosszabb embere”. Hát mondom, hát na, úgy elkezdtünk úgy csetelni. Azt mondja… Hát mit csináljon egy szerzetes pap úgy estefelé? Ezt lehet, nem kellett volna elmondjam. Na, jól van. Ez a hölgy azt mondja, hogy képzeljem el, hogy hazajött a férje, tíz éve együtt élnek házasság, gyerek, szó se lehetett mostanig. Egy hatalmas rózsacsokorral, letérdelt eléje, és megmutatta a telefonban ennek a kislánynak az arcát, aki egész mise alatt az ölében ült, és azt mondja „Feleségül veszlek, ha szülsz nekem egy ilyen kislányt.” (12:15)Tehát hogy mondjam, az a nő minden női fortélyával, szíve vágyát próbálta így-úgy eladni, hogy ő is szépen kiöltözzön menyasszonynak. Meg nem t’om, miféle, milyen jól nézne ki, meg egy gyerek a családba igazából. Ez meg a nagy motoros, hát hagyjuk ezt a témát, mindig valami másra terelte a hogy is hívjákot, de mikor az ölébe ült egy tiszta arcú kis, kislány, aki szeretettel rámosolygott, és talán a szakállát egy kicsit megbirizgálta, a szíve is megindult ennek az embernek, és mindjárt volt pénze egy nagy csokor rózsára, és mindjárt kitalálta, hogy milyen izgalmas dolog lenne családot alapítani. (13:00)

„Apukám, hol vagy?”

Mert igazából sokféle öröm van ezen a Földön, de talán a legszebb öröm, igen, mikor egy gyermek hozzád bújik, és azt mondja „Apukám!” Én azt gondolom, hogy gyermeknapon nekünk valahogy erre nagyon kellene figyeljünk. Van egy kollégám, Lacinak hívják. Hát ő TIR sofőr volt, és egyszer Spanyolországból felhív, és azt mondja, szeretne velem beszélni. Hát mondom „Gyere haza! Hát ez egy kicsit sokba kerül.” Hát hogy mondjam, azt mondja nem, ő most. Na jól van. „Mi a baj?” Azt mondja, képzeljem el, felhívta a felesége, vezette az autót ott a nagy sötét éjszakában, és a felesége azt mondja „Képzeld el, ma a fiad megszólalt. És mi volt az első szava? Az, hogy Apuka.” Azt mondja, lehúztam a parkírozóba, és elgondolkoztam, bármennyi pénzt is kereshetek, az én fiam még egyszer nekem nem fogja életében első szóként azt mondani <<Apuka, hol vagy?>>” Igaz? Azt mondja, hogy alkalmazzam őt nevelőnek. Hát mondom, te tudod jól, hogy körülbelül egy tizedét tudom adni fizetésnek azt, amit te így keresel. Azt mondja, nem számít. Ő szeretne a családjával lenni. És Gyulafehérváron azóta is, van vagy közel 20 gyermek, neki van 4. Nálunk olyan munkahely ez, hogy lehet egy kicsi háztáji, ilyen kis maszekolás még belefér. Az ellenőrök jönnek, mit tudják, melyik a saját és melyik a nem. Na, és hát azért, hogy mondjam, ne unatkozzon, én is még adtam 15-öt, és még van egy nevelő kolléganője is. Ők hárman szépen ezt a szép családot vezetik. Most nem olyan rég voltam náluk, és olyan öröm látni azt, hogy igen, egy férfi, aki gyönyörködik a családjában, gyermekeiben. (14:55)

A recept: gyermekáldás.

A gyermek Jézus. 2000 évvel, amikor nagy baj volt a világon. Ugye mindenki imádkozott, hogy valami választ kéne adjon a Mennyei Atya, hogy hogyan tovább. És mi volt a válasz? Egy gyermek. Ez volt az orvosság a világ bajára és gondjára. Azt mondom ma is, a magyar társadalomnak, ha én lennék az orvos, és én kéne receptet írjak, mit írnék? Gyermek. Ezt írnám. Kérdezték, ezt hogy értem? Mondtam, hát gyerekáldás, nem? Na, hát, hát na. Mondom, a gyerek olyan, mint az orvosság. Az ember ugye… használat előtt fel kell rázni. Hát hogy rázzák fel? Hát mondom, hát úgy ebéd előtt, mert ebéd után nem ajánlatos, az ember megfogja a derekát, földobja, kifogja, háromszor-négyszer. A gyerek elkezd kacagni, sikolytozni, átöleli a nyakunkat, ad egy nagy puszit. Az napra, mint a, hogy mondjam, mint az akkumulátor, fel vagy töltve, és tíz évvel tovább élsz, ezt garantálom. (16:05)Ezt a receptet már sokfelé eladtam, még senki nem jött vissza reklamálni, hogy „Csaba testvér, itt valami sántít, mert ez nem jött nálam össze.” Pedig, pedig nonszensz, mert ez a gyerek éjjel sír, fel kell kelni, gond van vele, mindenféle probléma van, és mégis, mégis az ember szíve megtelik örömmel, és fénnyel. Ugye én több mint 5000 gyereket fogadtam be 23 év alatt, úgyhogy több, mint 300 unoka is van. 300-ig számoltam, aztán belezavarodtam. És, hát ugye látom azt, hogy egy-egy unoka, egy-egy olyan gyereket, akit én neveltem fel, hogy át tud rajzolni. (16:50)A múltkor is egyik fiú, aki nálunk nőtt fel ötödikes korától, éjjel kettőkor telefonál, hogy „Csaba testvér, Csaba testvér! Apa lettem.” Hát nagyszerű, gratuláltam. Magamban azért arra gondoltam, ezt reggel is megbeszélhettük volna. Hogy mondjam, nahát, jól van, örvendeztünk egymásnak. Hogy mondjam, valahogy visszaaludtam, megint szól a telefon. „És azt elfelejtettem mondani, 3 kiló 20 deka.” Gondoltam, nahát, jól van, na. Megkérdeztem, hogy milyen színű a haja, meg mindent megkérdeztem, lekádereztem a gyereket, mert gondoltam, hogy reggelig hanem így fogunk így csevegni. Aztán nem tudtam visszaaludni, forogtam az ágyban, és elgondolkoztam, hogy ez a fiatal gyerek, akit én neveltem fel, akivel annyi bajom volt. Hát most az által, hogy ő apa lett, hogy a felesége szült neki egy nagyszerű, aranyos gyereket, hogy megváltozott. Én nem hiszem, hogy prédikálhattam volna annyit, hogy ez a férfiből, ebből a pattanásos legényből kijöjjön ez az érett oroszlán, aki tényleg kiáll a gyermekei mellett, aki gondozza az ő drága családját. (18:05)Én azt hiszem, hogy igen, a magyar nemzetnek a Kárpát-medencében a legszebb, legjobb orvosság hát a gyermekáldás lenne. Merjünk az élet mellett dönteni. Merjünk a gyerekek mellett dönteni, és merjünk mi magunk is gyermekek lenni, kacagni, játszani, kirándulni. Pohár sört meginni a barátokkal, jókedvűen elbeszélgetni. (18:35)Mindig jönnek, hogy mennyi baj van ezzel a világgal. Hát tényleg sok baj van. De én azt gondolom, hogy egy keresztény ember lehet optimista. Sokszor megkérdezik, hogy mire építem a bizalmamat, miért vagyok én optimista. Én mondtam, hogy én kipróbáltam rossznak is lenni. Gondolom, a legtöbben kipróbáltuk. Gyerekként, nagyobb korban is ilyen-olyan huncutságot az ember megpróbált, nem jött össze, nem t’om miféle. Utána mindig olyan rosszul éreztem magamat, olyan lesütöttem a szememet, kerültem az emberek tekintetét. Olyan rossz dolog rossznak lenni, legyünk teljesen őszinték. Bármilyen típusú, a Tízparancsolatból bármelyiket átléped, utána ott bent érzesz egy nyomást, egy szorítást, nem kapsz levegőt. Hogy mondjam, macerás. Mostan megpróbáltam én jónak is lenni. Néha sikerült is. Utána mindig olyan jól éreztem magamat. Olyan nyugodtnak, jókedvűnek, vidámnak, olyan csip-csirip. (19:40)

A mennyei Atyával való szoros kapcsolat

Gyermeki lelkület.

Tehát én úgy gondolom, a Jóisten bennünket úgy teremtett, mint hogy a víznek az a természete, hogy lefelé folyik. Persze egy csiporral, vagy bármivel lehet felvinni a hegy tetejére azt a vizet, vagy felnyomni a víztoronyba. Egy darabig működik is ez, de hogyha elengeded, az magától az biztos, hogy lejön. Na most ugyanezt gondolom, hogy az embert Isten úgy teremtette, hogy jó dolog jónak lenni, jó dolog jót tenni, jó dolog szeretetben, jókedvű gyermekként élni. És persze, az ember tud mogorva lenni, meg durva, meg bűnt is tud elkövetni, de én azt látom, hogy mindjárt-mindjárt, úgyis előbb-utóbb visszatérünk a jó útra, és tényleg a szeretet útján járunk. Mert az esik igazán jól az embernek. Akkor azt hiszem, hogy hát miért járjak én olyan úton, ami sehova nem vezet? Miért járjak olyan úton, ami engem lehúz, bemocskol? Miért ne merhetnék én gyermek lenni? Jó kedvű, vidám, jó testvére a környezetemnek, szeretni békében, nem? (20:50)Ezt kéri Isten, még meg is ígérték rá a mennyországot. Jó vásár, megéri. Nem? Hát döntsük el, határozzuk el, igen, ez a gyermeki, jézusi lelkület, hát Ő ezt mutatta fel nekünk. Tehát nem valami varázsszavakat, nem nem t’om milyen mantrákat vár el tőlünk, hanem azt, hogy igen, egymásnak legyünk jó testvérei. Még ezen egy kicsit gondolkoznak, addig iszok egy kis vizet. (21:20)Gyermeki lelkület. Olvastam valahol hogy egy hajó süllyedt el, hánykolódott a tengeren. Volt egy gyerek, aki játszott egy kisautóval az egyik fülkében. Ott mindenki rohangált, föl-le, mint a mérgezett egér, jobbra-balra. Odamentek hozzá, és mondták „Te gyerek, hát miért nem izgulsz, miért nem félsz? Hát miért, hogy van ez? – Azért nem izgulok, mert apukám a kapitány.” (21:55)Egy jó keresztény ember azért csak tudja azt, hogy ezt a világot a Mennyei Atya találta ki. Nem? Ezt a Föld nevű projektet ugye a tudósok szerint 5 milliárd éve futtatja. 4,5 milliárd mások szerint, de ezt rájuk bízom, döntsék ők el. Az egyház csak hit és erkölcs dolgában szól bele a dolgokba. Na most akkor. Hát valahogy eddig el tudta bogozni, egyengetni az élet sorsát. Nem? Én meg vagyok győződve, hogy továbbra is valahogy feltalálja magát. Tehát nekem nem az a dolgom, hogy mostan rohangáljak, a Jóistennek tanácsot adjak. Én bárkivel le mernék állni fogadni, hogy igen, ez a világ tovább fog menni, és rá merném rakni mindenemet, ami van. Én bízok a Mennyei Atyában, tudom, hogy meg fogja oldani ezt a nagy migránsos ügyet is, meg mit t’om én, mindenféle gondot. Persze nem merném, ha azt mondaná jézus „Na jó, ha ilyen okos vagy, gyere Csaba fiam, adjál, tanácsadónak megfogadlak.” Arra nem mernék vállalkozni. Ötletem nincs, hogy hogyan fogja megoldani a Mennyei Atya, de azt valahol tudom, hogy egész biztos, hogy van jövő, van holnap. (23:15)Azt láttam, hogyha én megnyugtatom a gyerekeket, magamat, akkor bármit sokkal könnyebb megoldani. Mikor bekerül hozzánk egy gyermek, tele van feszültséggel. Az utcán élt, keresztülléptek rajta, talán megerőszakolták. Hogy mondjam, olyan görcsbe van az ő kis szíve. Az első dolog, amit nekem tennem kell, hogy megnyugtassam azt a gyereket. „Ne félj, kicsi bogár! Van remény, itt vagyunk melletted. Fogjuk a kezedet, nem engedünk el.” A múltkor is bementem az egyik házunkba, és mondták, jött egy új kislány. Bementem a hálószobába, voltak vagy négyen az ágyban, egy-egy ágyban. Mondtam: „Az.” Mondták, honnan tudom? Hát mondom, nézzed, a többiek ki vannak terülve az ágyban, ő meg ottan, mint egy kis csimasz az ágy sarkában, össze van szorulva. Miért? Mert fél, mert szorong, mert még nincs biztonságban ő. Most logikus, hogyha valaki így össze van, görcsben van, az nem fog nekem se szorzótáblát tanulni, se helyesen írni, semmit. Az első dolog, amit egy nevelő kell, adjon a gyerekének, hogy megnyugtassa. S ha megnyugszik, akkor mindjárt kíváncsi lesz. Kihúzza a fiókot, hal’lám mi van benne? Elkezd tanulni, kibontakozni. Ezzel mindannyian így vagyunk. (24:35)Én azt szoktam mondogatni a politikusoknak, most Erdélyben választás van, mindenki veri félre a harangot, mert szerinte a másik az rosszul csinálta, ő tudná jobban csinálni. Ezt Hofi megmondta, hogy egyedül az ész az, amit az Isten úgy el tudott osztani, hogy mindenki meg van győződve, hogy ő kapott többet, mint bárki más. Olyan nincs, hogy valaki úgy érezné, hogy „Az biztos okosabb, mint én.” Na logikus, tehát Erdélyben most nagy feszültség van. Azt mondtam a politikusoknak, ne verjék mindig félre a harangot. Szirénazaj mellett nem lehet se gyermeket vállalni, se családot alapítani, se vállalkozásba kezdeni. Hagyják, hogy az emberek megnyugodjanak. Akkor mindjárt elkezdenek ők is szépen kibontakozni, haladni. De tudatosan ön is, mi is, hogyha ezt a gyermeki lelkületet ha magunkévá tudnánk tenni, akkor egészen biztos, hogy sokkal jobban, könnyebben tudnánk a feladatainkat vállalni. Ő a nagyfiú, Mennyei Atyánk! (25:40)

„Szíp az ílet Sziken.”

Mikor felszenteltek papnak, kihelyeztek Székre. Nem tudom, jártak-e Erdélyben, Kolozsvár mellett van egy kis falu, úgy mondják, hogy „Szíp az ílet Sziken.” Í-betűvel beszélnek, nagyon… mindenki népviseletben jár. Nagyon, hát ’90 előtt a templomban ha egy valaki volt nem népviseletben, róla azt mondták „úri-ban jött”. Hogy mondjam, nagyon szerettem én azt a kis falut. És ugye, hát én igazából szerzetes voltam, de hogy titokban ugye konspirálták, engem kineveztek széki plébánosnak, de csak papíron. Közben nem is kellett volna, hogy kijárjak, mert ez nagyjából református falu, alig volt egy pár katolikus. De hogy a kommunizmusban hát ez eladható legyen, hogy én Dézsen közben ferences szerzetes vagyok, hát ottan… Na de én akkor végeztem, én már akkor plébános vagyok. (26:35)Hát én úgy beleéltem magamat, hogy na, álljon félre mindenki. Emlékszem, életem első… székfoglaló beszédet mondok, na, hát írtam vagy 4-5 oldalt, tele szép latin, meg mindenféle idézetekkel. Ki is vonultam az első nap, vasárnap Székre prédikálni. Na, hát ez a sekrestyéből mikor kimentem, összesen öten voltak a templomban. Ebből volt egy bácsi, ő volt a kántor, tehát ő hivatalból volt ott. Ez fel is jogosította arra, hogy ő már az elején elaludjon. Végig horkolt, tehát vele nem volt baj. A nénik meg olyan nagyon, titokzatos tekintettel néztek. Aztán én elkezdtem prédikálni ott Arisztotelésztől, mindenkit idéztem. Egy darabig üveges szemmel néztek, aztán elővették a rózsafűzért, és rám bízták, hogy „Nyugodtan… bontakozzon ki az atya ott, ahogy éri.” Hát én prédikáltam, prédikáltam, aztán egyszer úgy éreztem, mint a tej, amikor összement, mintha fűrészkorpát szopogattam volna. „…vége! Amen.” Ez egy nagyon jó szó, ezt érdemes megtanulni keresztény körökben. Az ember azt mondja „Amen.”, vége. (27:45)Na, valahogyan a szentmisének is vége lett, kimentem a sekrestyébe, leültem, ffhhhhh. Úgy sajnáltam magamat na, hogy őszinte legyek. Arra gondoltam, én hat évet tanultam, vállalom ezt a mafla cölibátust, meg mindent. Miért? Azért a hat néniért? Úgy éreztem, hogy nagyon rossz vásárt csináltam. Hát, ott üldögéltem, üldögéltem, aztán arra gondoltam, mintha Jézus is jött volna oda mellém, ő is leült volna, és azt mondja „Látod fiam, én meg meg is haltam értük a kereszten.” Most szinte szégyellem elmondani, de nekem az első reakcióm az volt, hogy hát az nagy szívás lehetett. De utána megszégyelltem magamat, mégis csak jó ember vagyok, és úgy elgondolkoztam, hogy tényleg, Jézus Krisztus ezekért az emberekért meghalt. Én legföljebb tanultam hat évet értük. Nem? Tehát igazából a nagy cekket azt Jézus fizette ki. Neki ezek nagyon fontosak. Tehát ő a jó pásztor. Én legfeljebb ebben a nyájban a pulikutya lehetek, nem? (29:05)Ez olyan nagyszerű élmény, mai napig is. Sokszor kérdezik, hogy merek én annyi… 83 házunk van, és ugye mindenütt vannak gyerekek. A gyerekek azok nem angyalok, hogy mondjam. Hogy merek én például eljönni ide? Hát azért, mert vagyok győződve, hogy tényleg, ezekért a gyerekekért Jézus Krisztus meghalt. Hihetetlen árat fizetett ezekért a gyerekekért. Hát ő hogyha füttyent, én mint a jó pulikutya, szaladok. Na, ugatok, terelem a nyájat, csinálom a magamét, de tudom, hogy igazából a cekket ő fizeti ki, az övé itt a buli. Ez azért jó nekem, mert ez egy nyugalmat ad nekem, egy békét ad nekem. Igen, Jézus Krisztus olyan szépen mondta, a szentírásban le van írva, hogy „Atyám és én mindmáig munkálkodunk.” Tehát Isten egy munkálkodó Isten, tehát nem egy szombatot tartó, szabadnapot tartó, hogy mondjam, Isten, hanem igen, ő dolgozik, teremtő erejével jelen van. Formálja ezt a világot. (30:20)

Gondolatok, történetek

A menekültek.

Hát ehhez a témához ha megengedik, elolvasok egy idézetet. (Elővesz egy okostelefont a reverendájából – szerk.) Saját magamat idézem, úgyhogy… próbálom szó szerint. Meghívtak Svájcba Szent István napján búcsúra. Igazából ők szeptemberben tartották ezt a búcsút, már akkor ráértek, na. És hát ugye akkor volt ez a nagy menekült mizéria itten Budapesten, és a vonat késett egy csomót. Úgy volt, hogy 9-kor el kellett volna induljon, de 12-kor még ott álltunk az állomásban, és néztük, hogy hogyan kergetik egymást a rendőrök és a menekültek. Aztán megérkeztük, és akkor lekéstem a saját misémet. Hogy mondjam? Ott ültem az állomásban, mert közben a többiek miséztek, és akkor meg kellett várjam a mise végét, hogy utánam jöjjenek. Ott ahogy üldögéltem, akkor fogalmazódott ez meg bennem. (31:20)Sok-sok nyüzsgő ember. Szőkék, barnák és feketék. Hát igen, hát feketék. Ez egy nagy hangyaboly. Részese vagyok ennek a forgatagnak. Csodálom a Jóistent, van bátorsága nagyban játszani, és most lám, a sok menekülttel emeli a tétet. Én bízok az Istenben. Papi jelmondatom a szenteléskor az volt: „Isten azt akarja, hogy egy nagy családot alkossunk, és egymásnak testvérei legyünk.” Nézem a tarka tömeget, és csodálom a határokat lebontó ennyi embert a hatalmas pályaudvaron gondviselő szeretettel mozgató Istent. A lelkem mélyén békesség van. Tudom, ahogy engem szeret az Isten, ugyanúgy szereti szent fölsége mindazokat, akik itt jelen vannak körülöttem, jönnek-mennek és mozognak. Bár nagy a zsivaj, én mégis elcsöndesedek, és az emberek nyüzsgő katedrálisában bölcs teremtőm lábához ülök. Megnyugszik a lelkem, és Ő csendesen átöleli gyermekét. (32:35)Nem tudom, ez a gyermeki lelkület nélkül ezt nem lehet megoldani, nem? Tehát én azt gondolom, hogy nem csak ez a menekült ügy, hanem a te életedben is van egy csomó dolog. Most meg kell nősülni, gyereket vállalni, családot alapítani, otthont teremteni. Biztos olyan kicsinek érzed magadat. A feladat nagy, hatalmas. De hogyha tudod hinni azt, hogy van egy bölcs Mennyei Atyád… Én se bízok a gyerekre olyan feladatot, ami meghaladja az ő erejét. Hát én is, mint atya, nevelő a gyermekeimre olyan feladatot bízok, ami, ami jó, amit meg tud oldani és ami javára válik. Vajon a Mennyei Atya bízna ránk olyan feladatot, ami alatt mi összeroppanunk? Tehát én azt hiszem, hogyha bennem nyugalom van, derű van, és ott van előttem egy vizsga, vagy talán egy betegség, vagy talán egy kapcsolat, ami szikrázik. Megfogom az Isten kezét, és azt mondom „Uram segíts! Oldjuk ezt meg!”, akkor biztos a Jóisten segíteni fog. (33:50)

GPS - Újratervezés

Ugye autóval jöttem. Azt hiszem, a legtöbb embernek az autójában van egy GPS, nem? Ez nekem nagyon tetszik, mert ugye hát most az én GPS-emben egy kedves hölgy beszél. Most nem férfi sovinizmusból, de mikor hatodszor mondja, hogy „Túl gyorsan mész.”, akkor én általában kinyomom a hangot, hogy hogyan mondjam, na ezt majd máskor megbeszéljük. Az ember általában siet, hát most sok traffipax van, úgyhogy nagyon kell ügyelni. Na tény az, hogy az ember megy, és akkor eltéved. Akkor lássa, hogy kicsit lement a térképről, akkor olyan nagy alázattal mégis visszaadja a hangot annak a kedves hölgynek, hogy „Na lám, hátha van neki is valami ötlete.” (34:35)Annyira hálás vagyok ezeknek a tervezőknek, hogy nem azzal kezdi ez a GPS, hogy „Na megmondtam! Kellett neked! Mész a szemed világába! Tudod mit! Mindig ezt csinálod.” Nem ilyeneket mond, hanem csak annyit mond, hogy „Újratervezés.” Hát egy ilyen kicsi fekete akármi tud ilyen okos lenni, bölcs. Hát vajon a mi Mennyei Atyánk nem valami hasonló? Úgy mi is elindulunk sokszor a két szemünk után, és úgy megfeledkezünk a Jóistenről. De én azt hiszem, hogyha az ember elcsöndesedik, gyermeki bizalommal a Mennyei Atyához fordul, akkor egészen biztosan felcsendül az ő szívében Isten nyugodt hangja. „Na, újratervezés. Ez van.” Egészen biztos, hogy Ő célba akar vezetni bennünket, és nem tudunk úgy lemenni a térképről, nem tudunk annyi hülyeséget csinálni, hogy a Jóisten nyugodt szeretettel ne tudna elvezetni bennünket a mennyek országába. (35:40)Ott van a jobb lator, igaz? Neki sikerült egy csomó hülyeséget csináljon. Jézus Krisztus mégis újra tudja tervezni az ő életét. Azért fontos, mert ugye a keleti gondolkozó az önmagát akarja megváltani. Az, hogy mondjam, ki akarja mantrázni magából, abból a marék porból a szentet. Én nem tudom, nem is erőst akarnék szent lenni. De nagyon szeretném Isten kezét fogni. Azt szeretném, hogy érezzem, ahogy dobog az ő keze az én kezemben. Ez nekem bőven elég. Tehát nem akarom én magamat megváltani, még a világot se. Egyszerűen szeretném érezni lépten-nyomon ezt a nyugodt, békés, örömteli isteni hangot. (36:25)

Az irgalmasság éve

Tudják olyan érdekes, hogy most a múlt héten, 17-étől ugye Ferenc pápa meghirdette az irgalmasság évét. Nem is kérdeztem, mennyit szabad itt beszélni. Legföljebb többet nem hívnak meg, ez el van intézve. Meghirdette az irgalmasság szent évét. Ezen érdemes elgondolkozni. Mert ugye sokan úgy érzik, hogy baj van a világgal, és ez a baj abból áll, hogy kevés a pénz. Ha Ferenc pápa így gondolkozott volna, akkor meghirdette volna a bankok évét, vagy valami hasonlót. Nem? Mások meg úgy érzik, hogy nincs elég fegyver, másoknak több van. Na, akkor erre is hirdethetett volna Ferenc pápa valamilyen évet. Igaz? Vagy mások úgy érzik, hogy nincs elég törvény, nem mondja meg, hogy ki mit csináljon. Na, hát a törvényhozás évét se hirdette meg Ferenc pápa. Hanem mit hirdetett meg? Az irgalmas szeretet évét. Mert Ferenc pápa úgy érezte, hogy ebben a világban irgalmas szeretetből van a legkevesebb. (37:35)Ha őszinték vagyunk, és elgondolkozunk, akkor tényleg azt kell mondjuk, hogy egy nagyon irgalmatlan világ alakult ki körülöttünk, ahol mindenki csak ítélkezik élőről, halottról. Próbáljanak meg felrakni valami okosat a Facebookra, aztán meglátják, mennyi kommentet fognak kapni. Nem? Hihetetlen, hogy egyes emberek mintha élet s halál ura ő lenne, és mindenkiről neki ítéletet kellene mondjon. De mi magunk is, bemegyünk az üzletbe, vagy valamit megnézünk, elég jó, nem elég jó, na letesszük. Nem? Ezért van annyi válás. Ezért van az, hogy az emberek olyan gyorsan cserélgetik most már a főiskolájukat. Hát több mint fele, aki elkezdett valamit, nem végzi be. Miért? „Nem elég jó.” Tehát állandóan válogatunk. (38:25)

Árpádházi Szent Erzsébetet

Azt is mondta ugye János pápa, hogy tehát a halál kultúrája van. Tehát ha igazából az emberek nem az élet mellett döntenek, hanem halott dolgok mellett döntenek. Na de menjünk csak vissza az irgalmasság évéhez! Ferenc pápa azt mondja, ha több szeretet és irgalom lenne a családjainkban, a munkahelyeinken, lehet, hogy elég lenne az a fizetés, lehet hogy minden jobb lenne. Akkor én gondolkoztam, a gyerekeimnek hogy ezt a nehéz filozófiai kérdést hogyan magyarázzam el. Gondoltam, hogy hát szemléltető eszközként elhívom Árpádházi Szent Erzsébetet a házainkba. Hát el is mentem az egri érsekhez, s mondtam Sárospatakon van egy Szent Erzsébet ereklye. Hát ő az irgalmasság nagymestere. Ha ideadná, én szívesen elvinném egy erdélyi zarándokútra. Kicsit olyan furcsán nézett rám egy darabig, de aztán hogy mondjam „Ez nagyszerű.” Ő maga lehozta Váradra az ereklyét. Ugye ebből csak egy van, tehát ha elveszik, akkor annyi. Ha egy autót összetör az ember, azt még valahogy lehet pótolni, de ezzel nem fog működni. Na és rám bízta. Akkor én elindultam Nagyvárad, Szalonta, Temesvár, Déva, Szászváros, Petrozsén, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Maros… szóval körbejártam egész Erdélyt, 22 állomása volt. (40:00)Számomra egy nagy élmény volt, végül is egy árpád-házi koronás fővel utazni nem mindenkinek adatik meg. Én azt láttam, hogy hihetetlen sok ember összegyűlt mindenütt a templomokban. El is mondtam, hogy igazából nagyon nehéz élete volt Erzsébetnek. Ugye hát négy éves korában ő már nevelőszülőkhöz került. Nem? A gyermeket elhelyezték, a szüleitől elszakadt, ezer idegenbe került. Végül is anyanyelvét, családját, rokonait, mindent elveszít. Hat éves korában meghallotta, hogy anyukája meghalt. Gertrúd királynő ugye a Bánk Bánból ismerős, hát most mondhatunk arról az anyáról bármit, de Erzsébetnek ez volt az anyukája. Aztán ugye Hermán volt az ő vőlegénye, az is nagyon hamar meghalt. Végül került egy másik vőlegény, a Lajos, aki aztán feleségül el is vette. 20 éves korában már három gyerekkel özvegyasszony volt. Mennyi nehézségen ment keresztül. (41:05)Miért tudott ez az Erzsébet talpon maradni? Az életrajza szerint egy jókedvű, vidám, életerős, impulzív asszony volt. Minél többet olvastam az ő életrajzát, annál inkább úgy éreztem, mintha egy lenne ma közülünk, egy nagyszerű nő. Gyerekként is – írja az életrajza – mindig úgy kergetőzött, hogy valahogy a templom felé szaladt, és akkor nagy puszit adott a falra vagy a küszöbre. Vagy bement, és azt mondta „Szerbusz Jézus, itt vagyok!” Hogy mondjam, tele volt életerővel. Tudta ötvözni az Isten iránti szeretetet a férje iránti szeretettel. Leírja az életrajza, hogy sokszor elé lovagolt a férjének, és összepuszilta egész körbe, az udvar nagy botránkozására. De ő azt mondta, hát ha szereti, miért ne mutassa ki iránta való szerelmét. Tehát döbbenetes, egy középkori szent, aki lángoló szerelemmel tudja szeretni a férjét, és ezt ki is meri mutatni. Végtelen szeretettel tudta szeretni a szegényeket. Miért, honnan volt az ő ereje? Hát onnan, hogy volt neki egy Mennyei Atyja, Isten, akit ő végtelenül tudott szeretni. (42:25)Ugye legtöbb ember életének tengelye hol van? Az egészség vagy betegség. Ha egészséges vagyok, akkor jókedvű vagyok. Gazdagság, vagy szegénység. Vagy mit t’om, hírnév vagy névtelenség. És hát itt billeg a legtöbb ember élete. Árpádházi Szent Erzsébet életét olvasva úgy tűnt, hogy neki az van, hogy szeretet vagy nem szeretet. Ha szeretni tud, akkor boldog, jókedvű, ha sikeres, ha egészséges, bármi is van körülötte. Azt gondolom, hogy valahol ezt kellene nekünk megtanuljunk szentjeinktől, hogy igen, a mi életünkben is a szeretet legyen, az Isten iránti szeretet, családunk iránti szeretet, ez legyen a legfontosabb. (43:20)

Ki vagyunk hegyezve az igazságra.

Kárpát-medencében magyarok mi nagyon ki vagyunk hegyezve az igazságra. Múltkor jöttek a gyerekeink haza, és szidták a tanárokat, mint a bokrot. Nem azért, mert kockás ingben járnak, hanem úgy általában, na, hogy mondjam. Hát egy darabig hallgattam, hümmögtem, hát sokban egyet lehet érteni a gyerekekkel, de hát ez nem viszi elébb a világot. Hallgattam, hallgattam, s utána mondtam. Na most gyerekek, én rajzolok a táblára egy céltáblát, ilyen koncentrikus köröket. Most ti is, mindenki rajzoljon egy-egy ilyet a füzetébe. Állapítsuk meg az értékeink hierarchiáját, hogy mi a legfontosabb számunkra. Ezt önök is szépen megcsinálhatják odahaza. És hát ugye a legtöbb gyerek a kör közepébe mit írt, a 10-es pontra? Igazság, jogaink, meg mindenféle ilyeneket. S akkor mondtam, na jól van, ezek a ti füzeteitek. Mondjuk ez a táblán, ami van, oda felírtam alá, hogy Jézus Krisztus. Most vajon Jézus mit írna a 10-es pontra? Elkezdtek kacagni, és beírták, hogy „szeretet”. (44:30)Igen testvéreim, mi valahogy úgy vagyunk kihegyezve, hogy számunkra a leges-legfontosabb az igazságosság. Sokszor a férjünkkel szemben, feleségünkkel, gyermekeinkkel szemben. Sokszor megkérdezek egy-egy fiatal párt, jönnek hogy azért a lelkük mélyén mégse akarnak elválni, hogy „segíjjek”. S mi feledt veszekednek? Akkor a legtöbbször kiderül, hogy hát olyan naiv dolgok fölött veszekednek, ami nem is kéne szóba állni. Kicsi vagy, huncut vagy, hát mégis csak az enyém vagy. Nem? Jött egy férfi, szidta a feleségét, mint a bokrot, hogy így meg úgy, meg amúgy. Hát nem is volt erőst, amit mondjak, mert ismertem a családot, és tudtam, hogy igaza van, na, ugye. Ez nem férfi szolidaritás, ez merő igazság. Na, hát hümmögtem, hümmögtem, egy darabig hallgattam, de hát mégse mondhattam azt, hogy „váljatok el”, na, hát az lett volna a logikus lépés. Mondom „Nézd, te úgy tűnik, hogy most neked az igazság is, és az asszonyka is, mind a kettő nem lehet a tiéd. Választani kell. Én helyetted az asszonykát választanám, mert az igazság se az ingedet nem fogja kivasalni, se ebédet nem fog neked főzni. Hagyd a csudába az igazadat, menj el szépen, vegyél egy nagy csokor virágot, és egy nagy levegőt, puszi neki, és na, békéljünk ki.” Nem? (45:55)Nem t’om miért várnánk el egymástól, hogy mindig mindenki tökéletes legyen. Egy marék porból teremtett az Isten, nem? Hát még az is csoda, hogy két lábon tudunk járni. Miért várnánk el egymástól azt, hogy tíz lefutásból tíz gólt rúgjon az én drága férjem. Nem? Hát ezt lássuk, Ronaldoéknak se jön össze, a magyar válogatottról nem is beszélve. Mégis újból és újból kimegyünk a stadionba, és „Hajrá!”, és „Mindent bele!”. Nem? Hát miért nem tudom ugyanezt csinálni a férjemmel? (46:30)

Férfi fittness

Olyan érdekes, Sepsiszentgyörgyön, hát itt látom, többnyire nők vannak, ugye azért remélem, nem fognak kifelé megverni. De hát az az igazság, hogy mindenkinek jól esik, ha szépeket mondanak neki. Nem? Hát ha egy nőnek ha megdicsérik a ruháját, frizuráját, főztjét, kinek ne esne jól. Nem? Ha igaz, ha nem, de jól esik, az biztos. Most ugyanígy van a férfiakkal is. Sepsiszentgyörgyön Szent József napján prédikáltam, és mondtam. Nézzék meg, hogyha most hazajön a férje a munkából, és ugye képzeljék el, hogy azt mondaná a felesége neki „Drága szívem! Hogy csinálod, áruld el nekem! Egész nap itthon voltam, de olyan üres volt ez a ház, kongott. Te bejössz, és egyszerűen érzem, hogy tele van élettel ez a ház, a pincétől a padlásig. Na gyere, hadd adjak egy nagy puszit neked!” Nem? „Olyan jó, hogy hazajöttél!” Melyik férfinek nem esne ez jól? Na most teljesen őszintén. (47:35)Vagy képzeljük el, hogy hazajön a férj a munkából fáradtan, a felesége odamegy, szembe megy, szemébe néz, és azt mondja „Most áruld el, hogy csinálod ezt! Én is egész délelőtt matattam ezzel a porszívóval, de csak tűzijáték lett belőle. Te ráteszed a kezedet, és működik. Ez a két kéz az enyém, most mind a kettőre adok egy-egy puszit.” Ez el van intézve. Most igaz, nem igaz, de jól esne annak a férfinek, ha ilyeneket hallana. Mondtam vagy három-négy ilyen történetet, és akkor mondtam. Na most az a férfi, aki valami hasonlót hallott az elmúlt héten, emelje föl a kezét. Nagy csend lett. Volt egy bácsi elől, az felemelte a kezét, aztán ránézett a feleségére, hamar… (gyorsan letette a kezét – szerk.) lerakta. Hát szóval, székely földön nagy férfi fittness nem lett. (48:30)Most nem merném itt ezt megcsinálni, de gondolkozzak el azon, hogy hát én legalább naponta egy-egy bókot, vagy kedves szót tudok-e én megengedni a drága férjemnek, feleségemnek? Múltkor az egyik nő mondta, hogy az ő férje ilyen, meg olyan, meg amolyan, meg mindent mondott. Hát mondom igen, mert nincs karban tartva. Azt mondja „Hogy kell karban tartani? – Én nem t’om, én cölibátusban élek, de így valahogy a dereka tájékán úgy átölelném, valahogy. Talán ebbe az irányba el lehetne indulni.”(taps – szerk.) Igen, gyermekeinket, egymást tudjuk-e karban tartani? (49:15)

Személyesen vezetett lelkigyakorlat

Ugye hát elég sokat kell utazzak, és múltkor felhívott egy férfi, hogy velem szeretne beszélni négyszemközt, de sokat. Mondtam, hogy van egy ötletem. Nem t’om, kell menjek Nagybányára Déváról, eljön, beülök én mellé az autóba, vezet, én személyesen vezetett lelkigyakorlatot tartok 300 km-en keresztül. Hát ő veszi az autóját és a benzinét, én meg mondom a magamét. Na, létrejött az üzleti… hogy mondjam. Áfa ezen nem volt semmi. Na, beültem mellé az autóba, mentünk, és ugye ilyenkor az van, hogy ennél a háznál is meg kell állni, annál is. Hát lehet a televízióban is látják, ilyenkor a gyerekek szaladnak, puszi, feldobálom őket. Attól vagyok ilyen fitt, hogy mondjam, jó dolog a gyerekek között lenni. Nagyon sokszor nem tudom én megoldani a problémáit. (50:20)Múltkor is Karácsonykor jön az egyik gyerek, és azt mondja. „Csaba testvér, mondja meg őszintén, anyukája miért nem hívja föl őt telefonon?” Hát mondom te, hát milyen borzas vagy? Azt mondja, nem is vagyok borzas. Mondom, dehogynem. (Megborzolja a gyerek fejét – szerk.) Elkaptam a derekát, feldobtam, az orrát megcsavargattam, jó nagyot kacagtunk. Nem tudom megoldani a problémáját, nincs válaszom. De miért ne tudnánk egy jót kacagni, és tovább menni? Nem igaz? (50:50)Na, hát hosszan mentünk ezzel a férfivel, több mint 600 km-t, és mikor leszálltunk, azt mondja. Most már tudja, mi a baja. Azt mondja, úgy nőtt ő fel, hogy ha hiszem, ha nem, ő nem emlékszik, hogy egyszer az apukája az ő vállát megveregette volna, hogy egyszer ült volna az apukája nyakában. Elkezdett sírni, és beült az autójába, és elment. Hát nem döbbenetes? Tehát lehet, hogy lehozod az égből a csillagot, és annyit dolgozol a gyermekedért, a feleségedért… de tudod-e megölelni, tudod-e megfogni a kezét? Tudod-e kimutatni iránta a szereteted? Nagyon-nagyon fontos lenne ez, hogy ezt megtanuljuk. (51:35)Ugye a Kisjézus nem számon kéri a nagyvilág búját, baját, bűnét. Nem azzal kezdi, hogy most a királyoknak megmutatja, hol a határ, és beleveri az orrát a térképbe. Nem, hanem így gyermekként hozzánk bújik szeretettel és jósággal. Milyen jó lenne, ha ezt meg tudnánk tanulni. Milyen jó lenne ugye, a gyermek az, az kimutatja a szeretetét. Az ha rámosolyogsz, visszamosolyog rád. Milyen jó lenne, ha én ezt meg tudnám tanulni a gyermekeimtől. Milyen jó lenne, ha én tudnék gyönyörködni a családomban. Nemrég volt egy kiállítás, egy olasz festő művei voltak Budapesten. És, hát Caravaggio, és volt egy nagyon szép kép. Én megálltam, és gyönyörködtem benne. A fényben ott ült Mária a Kisjézussal, és valahol távolabb, ugye a félhomályban Szent József úgy fel volt könyökölve, és látszott, hogy gyönyörködik az ő családjában. Olyan szép volt az a kép. Vajon én tudok-e gyönyörködni az én feleségemben, gyermekemben? A férjemben? Vajon ő érzi-e azt, hogy én gyönyörűségemet lelem benne? Embertársamban, munkatársamban, kollégámban. (53:15)Tudok-e én, hogy mondjam, hogy ahogy a Kisjézus együtt játszott Názáret poros utcáin a gyermekekkel, tudok-e én valahogy így lenni együtt a kollégáimmal? Vagy mindig csak valami nagy feladatot kell megoldjunk? Én nagyon sokszor elmondtam, több mint 300 munkatársam van, hogy bármelyik jöhet bármilyen gonddal hozzám. Nem biztos, hogy meg tudom oldani a problémáját, de mindig van egy jó székely bácsis viccem. Nem? Hát ugye egy kicsit kacagunk, akkor talán már könnyebb lesz az a probléma, amit nem tudunk megoldani. Nem? Nagyapám azt annak idején úgy mondta, hogy „Fiam, ha levágsz egy 100 kilós disznyót, abból nem lesz 100 kiló kolbász. Ezt jegyezd meg jól!” És ez annyira bölcs mondás. Mert ugye az életben hogy mindig minden sikerüljön, nem fog ez menni. Hogy minden, egy tanárnak minden gyereke 10-essel, vagy 5-össel végezze el a tanévet, hát jó lenne. Nem? Legyünk őszinték, ez nem fog menni. De gondolom nem is ez a fontos. Ennek ellenére én tudjak örvendeni. (54:25)

A gyermeki lelkület.

Milyen szép ugye, hogy azért a Kisjézustól megtanulhatunk valami komoly dolgot is. Mondtam a gyerekeknek ugye, hogy nálunk is azért ennyi gyerekből van, amikor egy-egy elcsászkál, elkószál valamerre. Ilyenkor meg kell keresni a gyereket. Na hol keresse az ember? Még egyszer se mentem a kápolnába, vagy a templomba hogy megnézzem, ott a sekrestyében a kicsi szívem imádkozik. Inkább a focipályán, meg itt-ott keresi az ember a gyereket. Nem? Cirkusz érkezett a városba, vagy fagyizónál, vagy valahol ott vannak a gyerekek. De milyen szép, a Kisjézus elveszik, anyukája keresi. Hol találja meg? A templomban. (55:10)Ugye, gyermeki lelkület. Én azt nézem, hogy olyan szépen tudnak a mi gyerekeink imádkozni. De valahogy magától érthető. Múltkor láttam egy kislány ült az udvaron és sírt, olyan negyedikes volt. Jött egy nagyobb, megölelte. Fölül, az ablak nyitva volt, nyáridő van, és hallottam, ahogy mondja „Gyere, menj be a templomba! Majd Mária megvigasztal.” Olyan jó volt látni azt, hogy a gyermekeink… ilyen egyszerű. Isten meg tud vigasztalni titeket. Isten meg tud erősíteni titeket. Isten azt mondja, „Bármit kértek az én nevemben, megadom nektek. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, akik az élet terhét hordozzátok. Én felüdítelek titeket.” A gyermek Jézusban megvolt ez a szép vonás. Milyen jó lenne, ha a mi életünkben is felragyogna ez a szép vonás, hogy Isten jelenlétében keressek vigaszt, támaszt, bátorítást. (56:10)Hát nem tudom, hogy a szervezők hogy… assz’em az idő lejárt… „Van még egy 10-13 perc.” 13 perc. Gondoltam, legalább azt mondja, egy fél óra még van. (56:30)

A szent család hazamegy Názáretbe.

Gyermek Jézus. Igazából egy 9 elmélkedést tartottam erről, de ne féljenek, nem mondom el az egészet. Nagyon tetszik például a gyermek Jézusnál az, hogy ugye a szülei elmenekülnek vele Egyiptomba. És mondhatta volna Szent József azt is, hogy „Sokkal jobban megy itt a biznisz Alexandriában. Nem t’om milyen komoly iskola van, hát itt maradunk.” És nem, a szent család hazamegy Názáretbe. Názáret ma is egy poros kis falu, akkor is az volt. Olyan döbbenetes, nem? A mai ember, hogy mondjam, innen Magyarországról is hihetetlen nagy a kiáramlás. Hát a Jóisten engem Erdélybe, Székelyföldre teremtett. Ha netalán keres, hol keressen? Ahova rakott. Én otthon maradok. Persze, szívesen eljövök én Magyarországra, máshova is, de fontos az ember valahol otthon érezze magát. (57:35)Jött egy néni, és mondja, hogy mondjak egy misét azért, hogy az ő gyereke Kanadában kapjon munkahelyet. Mondtam, ezért nem imádkozok. Hát azt mondja, megfizeti. Mondom, annyit nem tud fizetni nekem. Hát azt mondja, miért? Hát mondom, nézze, azért, hogy hazajöjjön az unokája Kanadából, hogy itt Erdélyben, Déván munkát kapjon, letérgyelek reggelig az oltárnál, tiszta ingyen imádkozok magával. Hát de maga nem bántott engem, hogy valami olyasmit kérjek magának, hogy többet a büdös életben ne lássa a saját unokáját. Hát legyen kicsit önző, imádkozzunk azért, hogy jöjjön haza. A néni nézett egy darabig. „Tudja mit, atya! Igaza van, többet én se imádkozok azért, hogy Kanadában maradjon.” Hát mennyi barátunk, jó barátunk, rokonunk, ismerősünk elment a nagyvilágba. Nem? Hát lehet, hogy nagyobb fehér kenyeret eszik, mint idehaza, hát de egyedül. (58:35)Én azt gondolom, hogy most úgy el tudom magam elé képzelni, azt írja a szent hagyomány, 6-7 éves lehetett a Kisjézus, amikor Szent Józseffel és Máriával hazajött Názáretbe. Képzeljük magunk elé Szent Annát, az ő kedves nagymamáját, hogy mennyit sírt, és hányszor imádkozott „Ó, Mennyei Atyám! Valahogy hozd haza azt a kis kölyköt, hogy egy kicsit szeretgessem meg!” Nem? És talán magam elé tudom képzelni, hogy talán Szent Anna ott, a názáreti kis ház előtt, ott a kis kertben virágokat gyomlálja, kapálja. Mikor megjön a Kisjézus, ugye akkoriban nem volt ilyen SMS, meg mit t’om én, hogy Skype-on hazaszólok, hogy mikor jövök. Akkor csak egyszer betoppan. Akkor Szent Anna nézi „Na, kis szívem!” S akkor elkezd potyogni a könnye, átöleli. „Na gyere, fordulj meg! Lássa a mama. Jaj, milyen nagy lettél!” Milyen szép jelenet, nem? (59:35)Miért venném, mennyi pénzt tudok én adni a gyereknek, hogy azért, hogy ne legyen neki nagymamája? Teljesen őszintén. Vajon jobb annak a gyereknek úgy nő fel, hogy egy csomó pénzt kap, de nincs se nagytatája, se nagymamája, és nincs szülőföldje? Most teljesen őszintén. Ha Szent József, Mária a Kisjézussal mertek hazamenni, akkor mi miért ne szeretnénk a mi drága szülőföldünket? Miért ne tisztelnénk azt? Csak azért, mert most mindenki, mint a csorda megy? Sokan nem is tudják miért, csak indulnak, mert mindenki megy, hogy nehogy valamiről lemaradjon. Én őszinte legyek, én bejártam Ausztráliától Amerikáig, Argentínától… Nagyon sok városban voltam, hogy az ottani magyarok hívtak, hogy tartsak prédikációt. Megkérdezi az ember Argentínában, vagy Ausztráliában, vagy mit t’om én, Norvégiában. „Na, sikerült-e gyökeret ereszteni? Hogy érzi magát itt?” S akkor elővesz valahonnan egy, mit t’om, egy kicsi üveg pálinkát, és tölt neki „Hagyja atya, inkább igyunk egyet. Én sose leszek itthon. De hát mit csináljak, ilyen a sors.” Meg nem t’om micsoda. Na, hát énnekem egy életem van. Én úgy szeretném leélni, hogy jól érezzem magamat, én önző vagyok. Én legjobban a szülőföldemen érzem magamat otthon. Hargita tövénél, Csíksomlyón, én ott születtem, Csíkszeredában nőttem fel, az az én hazám. Persze, hogy elkószálok, de mindig hazamegyek. Miért? Azért, mert hát Isten oda teremtett engemet. (61:25)

A férfi gyönyörködik a családjában.

Pár évvel ezelőtt Péter és Pál napján tartottam egy búcsút Gyimesbükkön. Gyimesbükknek az egyik templomát így hívják, Szent Péter és Pál. Megvolt a szentmise, és utána odajött egy bácsi, és meghívott engemet is, meg a helybeli plébánost is ebédelni magához. Úgy hívták, Péter és Pál. Már nem tudom, melyik volt az eleje, melyik a hátulja, de na ez volt az ő becsületes neve. Na és elmentünk, és ugye mielőtt leültünk volna, kicsi stampedli pálinkával az öreg csángó bácsi fölállt, és szó szerint megpróbálom idézni, azt mondta, hogy „Nekem tetszve nem is olyan régen egyedül voltam.” Ez a csángó bácsi, hát hogy mondjam, árva gyerek volt, és ugye ilyenkor annak idején odaadták szolgálni valakinek. Egy napot nem járt iskolába. Úgy nőtt fel, hogy ki se járt abból a völgyből. Katonának elvitték, neki ez elég is volt. Azt mondja „De dolgoztam becsületesen, és a Jóisten küldött egy áldott asszonyt, aki szült nekem négy gyermeket, és ma nem tudom megköszönni az Istennek, hogy 19-en áldhattuk a Jóistent a mai szentmisében.” Elkezdett az öreg csángó bácsinak reszketni a keze, és potyogni a könnye. Megszámoltam, ott voltak a fiai, menyei, unokái, pont 19-en. (63:00)Most hogy mondjam őszintén. Egy férfinak az életében a legszebb dolog nem az lenne, hogy mikor élete alkonyán visszanéz, elsírja örömében magát. Ennek az embernek nem volt nem t’om milyen autója, nem volt semmije. De 19 lélek ott volt az ő születésnapján, és vele együtt tudtak hálát adni a Jóistennek mindazért, amit neki adott. Azt gondolom, ennél többet, ennél szebbet én nem hiszem, egy férfi maga elé tűzhetne, mint hogy örömében elsírja magát, amikor ott van a drága családja körülötte. (63:45)Gyermek. Egyszer a televízióban megkérdezték, hogy mi volt az én életem nem t'om milyen bumm… Na, és akkor mondtam, hogy hát sok szép élményem volt. Emlékszem, hogy ugye ilyen vakáció előtti hangulat volt ezelőtt 3 vagy 4 évvel, nagyon szép nyár. Még assz’em 1-2 hét volt hátra, én miséztem Déván. A templom tele volt. Hát közel 200 gyerekünk van, ilyenkor nyár elején ilyen vékony kis nyári ruhácskákban, aranyosak, kedvesek, szépek. Vasárnapra kicsípve a fiúk, nyakkendővel, ügyesen, minden. Hátul persze a gyóntatószéknél álltak hosszú tömött sorokban ugye, mert azért tanév végére azért mégis csak összegyűl ez-az, minden. Jöttek elő, hogy én áldjam meg őket, a kisebbeket, a nagyobbakat áldoztassam meg. Énekeltek, olyan tiszta szép volt. Egy hosszú fárasztó, nehéz tanév után. Mikor az ember annyi gázszámlát fizet, hogy most már hál’ Istennek süt a nap, csip-csirip. Na, hogy mondjam. És utána bementünk az ebédlőbe. Az ebédlő tele volt ugye gyerekekkel. Hát olyan nagy ebédlőnk van, hogy közel 200 gyerek le tud egyszerre ülni, odamentem az asztalfőre, ugye ahol van nekem is egy helyem. Amikor fölálltam, az a zsongás, zsibongás abbamaradt, csend lett az ebédlőben. Én szépen megáldottam a mindennapi betevő falatot, imádkoztunk, megköszöntük a Mindenhatónak a mindennapit. Leültem, és elkezdtek potyogni a könnyeim. Egy olyan egészséges férfiúi büszkeség töltötte el a szívemet. Éreztem, hogy a franc egye meg, az asztalfőre ültem, és gondoskodok az én családomról, és a családom boldog. (65:35)Egy-két bukás itt-ott van, de azért, hogy mondjam, előre haladtunk. Bennebb vagyunk, jókedvűek, tudunk együtt kacagni, imádkozni, és tanévet hál’ Istennek, szerencsésen befejeztük. Úgy az a stressz úgy lement az emberről, és hogy mondjam, ki kellett menjek, mert akkora öröm, büszkeség volt a szívemben. Azt szeretném elmondani nektek testvéreim, ezt az örömöt, ezt a büszkeséget Isten mindannyiunknak felkínálja. Merjünk az asztalfőre ülni, merjünk a családunkról gondoskodni, merjünk törődni a gyermekünkről! Merjünk, merjünk családot alapítani, és akkor megmaradunk. Akkor Kárpát-medence igen is fel fog virágozni. Adja az Isten, hogy az élet mellett döntsünk. Ne a félelem mellett döntsünk, ne a kétségbeesés, a reménytelenség mellet döntsünk, a gyermek mellett döntsünk, az élet mellett döntsünk, és akkor van jövő. (66:40)

Az Isten neve a Gyermek.

Most ha lenne itt egy kisgyermek, akkor azt mondanám önöknek, hogy most végezetül gyermekáldásban részesítem önöket. Ilyenkor mindenki megbotránkozik. Na most én kihozom a gyereket, és megfogom a derekát, és megmondom (Mutatja, a gyerekkel a kezében – szerk.) az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Igen. Ugye Jézus Krisztus maga mondta, aki egyet is befogad a legkisebbek közül, az engem fogad be. Tehát én meg vagyok győződve, hogy nem csak az Eucharisztiában van jelen, az Oltáriszentségben a mi Urunk, Jézus Krisztus, és nem csak a szentírásban, hogy Isten Igéje. Az nagyon biztos, hogy úgy van, de én hiszem azt, hogy minden egyes kis gyermekben valamilyen módon Isten, a Teremtő Isten jelen van. Ártatlanul, tisztán és szépen. (67:30)Holnap gyermeknap van, én arra bíztatom önöket, hogy menjenek, keressenek egy gyermeket, a családban, rokonok közt, hogyha az önöké már megnőtt, és vigyék el fagyizni. Hogy mondjam. Na, hát aki úgy gondolja, holnap személyesen egy gyermek társaságában szeretné megünnepelni a gyermeknapot, aki az élet mellett akar dönteni, aki egy gyermek mellett akar dönteni, hát az álljon föl. A többi maradjon ülve. Na? Bátorság! Nem bóvlit árulunk. Csendesedjünk el, és kérjük döntésünkre Isten áldását. (68:30)Mennyei Atyánk! Nagyon nagy szeretettel imádkozunk Pálferi atyáért, álld meg őt, és hozd vissza közénk erőben, egészségben, békességben, és add, hogy munkáját gyümölcsözően, eredményesen tudja végezni a messzi idegenben. Alázattal arra kérünk, áldd meg a Kárpát-medence valamennyi gyermekét. A gazdag, egészséges, jó családokban lévő gyermekeket is. De a szegény, bajban lévő árvákat is. Áldd meg őket. És áldj meg bennünket is, hogy merjünk az élet mellett dönteni, a gyermek mellett dönteni. Hogy merjünk igent mondani az életre akár a test és a vér kívánságából, mint édesapák, édesanyák, vagy akár úgy, mint Szent József, Isten akaratából. Add, hogy nagyra tartsuk az unokákat, és szeretettel feléjük forduljunk. Végezetül arra kérünk, hogy nekünk is add meg ezt a gyermeki lelkületet, ezt a pajkos, jókedvű, vidám, tréfás, talán egy picit huncut lelkületet, hogy ne besavanyodott, keserű felnőttekként ijesztgessük egymást, szomorúan éljük életünket, hanem gyermeki jókedvvel, játszva, vidáman, jó testvérekként építsük a Te országodat. És végezetül még azt is kérem, hogy a hangosan kimondott kérések mellett testvéreink szívében megfogalmazott könyörgéseket is hallgasd meg, váltsd valóra. Te, aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen. (70:25)Miatyánk…Az Úr legyen veletek! – És a te lelkeddel. – Áldjon meg benneteket a Mindenható Isten, őrizzen meg minden rossztól, és adjon nektek békességet! Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek! Amen.Köszönöm, hogy meghallgattak, mindenkinek jó éjszakát kívánok! (taps – szerk.) (71:25)(Csaba testvért visszatapsolta a közönség, utána még a következőket mondta. – szerk.)Jól van, akkor vegyük úgy, hogy visszatapsoltak. Kérdezik, hogy ez a gazdasági krízisbe süllyedt világgal kapcsolatosan mi a véleményem. Akkor elmondok egy viccet. Szegény nyuszi ugye elindul a teknyősbékával kirándulni. Ismerős ez a vicc? „Nem.” Na mennek ezerrel előre, persze szegény béka mindig elmarad. A nyuszi szidja is „Te, szedd azt a reumás, mocskos lábadat! Hát nem látod, hogy lemaradunk? Nem haladunk, itt maradunk, nem t’om miféle.” És a nyuszinak a béka mindig azt mondja „Hagyjad nyuszi, jó, hogyha mi ilyen lassan megyünk. – Hát miért lenne jó? – Azért, mert nem jó irányba megyünk.” (taps – szerk.)Hát igen, sokan úgy gondolják, hogy milyen kár, hogy még több fizetés nincs, hogy még több ez nincs… De nem vesszük észre, hogy nem jó irányba megyünk? Most már lassan akkora házakat építettünk magunknak, hogy nehéz.Tudják, ’90 előtt, szóval én is mikor gyerek voltam, hívtak kirándulni. Na, és anyámmal megbeszéltem, és anyám jól meg is rakta a hátizsákot, berakott ezt is, azt is, ha netalán majd valahol kellene, mit t’om, esőkabáttól elkezdve az égvilágon minden. Volt egy ilyen nagy hátizsákom. Én abból a kirándulásból csak arra emlékszem, hogy folyt a víz rólam, de hogy hol jártunk, azt nem tudom. Na és én a magam gyermeki eszével le is vontam a konklúziót, hogy kirándulni rém rossz dolog. Na aztán eltelt egy bizonyos idő, és rájöttem, ha édesanyámat nem engedem olyan közel a hátizsákhoz, hanem én rendezem magamat, és a 8 kilós sátor helyett csak egy ilyen laticelt rakok bele a hátizsákba, akkor sokkal izgalmasabb a kirándulás. Olyan csodálatos a táj, meg minden, meg hasonló. Most nem mindenhol… ferences szerzetes, szeretném a ferences eszmét eladni, de én azt gondolom, hogy az a legnagyobb problémája a mai világnak, hogy ’90 óta ugye egy csomó csillogó-villogó dolgot beraktunk a hátizsákunkba, és mindenki cipeli. Igaz? Folyik is rólunk a víz, kell fizetni a számlát, mit t’om én, ki kell cserélni az autót, meg az égvilágon mindent. Vajon nem ez a legbajunk?Tehát én azt hiszem, ha jobban menne ez a gazdasági fellendülés, akkor rájönnénk, hogy a két emeletre még egy harmadikat is ráhúzhatnánk. Nem? És ha megvan, akkor még vennénk vagy két, hogy mondjam, szobabútort, ugye mert azt a rengeteg ruhát valahova kell rakni. Igaz? Most teljesen őszintén. A múltkor azt mondja, mondtam, hogy ilyen jól magyar ember a Kárpát-medencében soha a büdös életben nem élt, mint most. Azt mondták, hogy butaságot beszélek. A néni azt mondja „Atya, nem tudja mit mond.” Hát mondom, nézze meg, hány pár cipője van! Azt mondja, nem tudja. Mondom „Tíz?” Azt mondja, több. Mondom „Húsz? – Annál is több. – És húsz évvel ezelőtt, 25 évvel ezelőtt hány pár cipője volt? – Kettő. – Ha akkor én odamentem volna magához, és azt mondtam volna <<Mama, maga milyen szerencsétlen, csak két pár cipője van!>>?” Azt mondta, megsértődött volna.Tehát legyünk teljesen őszinték. Biztos, hogy annyi cipője van itten mindannyiunknak, hogyha elindulunk, halálunk napjáig nem tudjuk lejárni a talpunkról. Nem? De ing is, nagykabát is, satöbbi, igaz-e? Jól fel vagyunk szerelve. Akkor miért nyafognánk? Miért keseregnénk? Van nekünk egy jó Mennyei Atyánk, gondoskodik rólunk. Igaz? Tehát én azt hiszem, ez a lazaság, ez a nyugodtság hogyha betöltené a szívünket, és tényleg nem olyan kincseket keresnénk, amiket a rozsda szétrág és a moly megesz, hanem olyan kincseket, ami megmarad az örök életre, akkor sokkal boldogabbak lennénk.Beszéltek valakik, ugye mondták, hogy lesz itten gyűjtés. Ha hiszik, ha nem, én soha az életemben még azt nem ejtettem ki a számon, hogy adjanak nekünk pénzt. Úgy gondolom, minél több pénz van, annál több munka van. Ki a franc akar dolgozni, nem? Most hogyha valaki valamit nekünk ad, azt én mindig megköszönöm szeretettel, és megpróbálom minél jobb árfolyamon beváltani gyerekmosolyra, gyerekkacagásra, hasonlóra. Tehát én azt hiszem, hogy tényleg, kérdezik sokan, hogy miből etetek én mit t’om, most jelenleg 2310 körüli gyerek van. Én mindig azt mondom, hogy hát miből, hát szegénységből. Hát hogy? Szent Ferenc azt mondta ugye, ha a becsületes munkátokat nem fizetik meg, akkor járuljatok az Úr terített asztalához, azaz kolduljatok, fogadjátok el, ami a más asztaláról lehullott. És ha hiszik, ha nem, ennyi gyereket fel lehet nevelni úgy, hogy az ember nem kér, csak köszön. Tehát én merem javasolni mindannyiunknak ezt a, ezt a Jézus Krisztustól tanult egyszerű fogást. Bízzunk az isteni gondviselésben. És ha hiszitek, ha nem, olyan helyről fog jönni segítség, támogatás, amiről nem is gondoltál. Nekünk az a feladatunk, hogy merjünk az élet mellett dönteni, és Istennek gondja van az ő gyermekeire. Adná az Úr, hogy tényleg, hogy egy életünk van, csak az után menjünk, ami tényleg fontos. Ez a nyuszis, teknyősbékás vicc hogyha közben eszükbe jut önöknek, akkor azt gondolom, hogy fog segíteni ez, hogy jól döntsenek.Most már többet ne tapsoljanak vissza, mert lássák, soha nem lesz vége. (taps – szerk.)

Lejegyezte: vinkozoli