Vecsei Miklós: Lehet-e szenvedélyesen szeretni az emberi nyomorúságot?

2016.06.07.

Megosztom
Elküldöm


Vecsei Miklós: Lehet-e szenvedélyesen szeretni az emberi nyomorúságot?

(taps – szerk.) Köszönöm szépen. Már itt egyből itt a táncos-mulatságos témából egyből egy ilyen nagyon nehézre váltok. Köszönöm szépen, hogy eljöttetek. Ugye maradhatunk a tegezésnél? Aztán majd hogyha valakit zavar, kinn a folyosón akkor visszacsináljuk. Majd közben én bemutatkozom apránként, itt az elején az nem jó szerintem. (00:25)

Kezdem a legnehezebb mondatokkal, amivel készültem egy ilyen könnyű nyár estére. Gondolom, hogy ez a „Lehet-e szenvedélyesen szeretni az emberi nyomorúságot?”, ugye ez volt a meghirdetett cím? Gondoltam, hogy nem lesz nagy lelkesedés, de hát ez az én témám. El is olvasom, jó, ami oda ki van vetítve. (00:45)

Azoknál, akik túl sok csapást szenvedtek el - akárcsak a rabszolgák -, a szívnek az a része, melynek a rosszra meglepetten kellene felkiáltania, legtöbbször halottnak bizonyul. Halott, de sohasem egészen. Csupán kiáltani nem tud már. Megrekedt a süket és szakadatlan nyöszörgés állapotában.
Simone Weil

Ezt mondja Simone Weil a nyomorúságról. Én erről szeretnék, ezekről a hieroglif nyöszörgésekről szeretnék nektek mesélni, de semmiképp nem szeretnék semmire válaszolni. Én 27 éve nézem naponta ezt a történetet, nem tudom, hogy van-e válaszom. Én a nagyfiamtól azt tanultam, hogy a kérdés a fontos. Ő most 24 éves, és azt mondta, hogy ő még nagyon sokáig a kérdésekkel akar foglalkozni. Mert ha rossz kérdést tesz föl, akkor egész életében rossz válaszokat fog keresni. Úgyhogy énnekem egyetlen egy kérésem van tőletek, hogy próbáljatok meg magatoktól kérdezni, miközben én beszélek. Én válaszokat fogok mondani, a saját válaszaimat. Egyáltalán nem gondolom, hogy nálam van az igazság, talán ki tudok bontani néhány gondolatot nektek. (01:45)

Pálferi (Ferkó)

És hogy ne legyen ilyen nagyon szomorú a kezdés, hoztam néhány képet. Azt hittem, hogy fogok találni 100 képet a Pálferiről otthon, aztán találtam hármat. Nem t’om, látjátok? Ő a Feri, ott a… Nem t’om ismeritek-e, a Ferkó amikor beszélsz hozzá, akkor bólogat. Én éveken keresztül azt gondoltam, hogy egyet ért, de nem, csak érti, amit mondok, de nem ért egyet. Tehát hogy mondjam, mondjam, mondjam. Úgyhogy ez sok-sok csalódást okozott nekem, amikor azt hittem, hogy mi barátok egyet értünk. Kiderült, hogy nem. Ez egyébként a mi lakásunkban van, és nálunk volt a nagy csütörtöki hittanóra, ott találkoztunk mindig, és utána voltak a bulik. Ez egy ilyen bulin készült. Egyébként Feri elképesztő figyelmes volt. Tehát volt, hogy egész este egy szót nem szólt, mindenre emlékezett, és aztán két hét múlva reflektált. Tehát egy ilyen, ilyen figura volt. (02:35)

Baba utca

Biztos, hogy sokat mesélt nektek a Baba utcáról. Ez volt az ő otthona. Mi ugye Imre atyához jártunk hittanra, és Imre atya három dolgot tanított meg nekünk nagyon. Az egyik az, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat. Tehát hittanra hozzá nem lehetett járni úgy, hogyha az ember nem csinált valami gyakorlati dolgot. A másik, ez, nekem ez tetszett a legjobban, hogy a szeretet sok bűnt eltakar. Ennek az volt az üzenete, hogy senki ne várja meg, amíg megjavul ahhoz, hogy elkezdjen valamit csinálni, mert pont fordítva van. Kezdjen el csinálni valamit, és akkor esetleg esélye van megjavulni. És hogy nem a jó emberek kiváltsága a karitatív cselekedet, vagy a segítés. A harmadik az pedig arról szólt, hogy a szeretet az kockáztat. Tehát hogyha állandóan mindig arra vársz, hogy minden jöjjön össze, akkor soha nem fogsz elindulni. Tehát el kell indulni. Ha az embernek van hite, akkor megy. Tulajdonképpen ebből vizsgázott a Málta ’89-ben, vagy az a csapat, amikor a Málta megalakult, és a keletnémeteket atya beengedte a templomkertbe. (03:30)

Itt pedig látjátok a Baba utca lakóit valamelyik ünnepségünkön. Feri ott teljesített szolgálatot. Itt Feri háttal látható, de ez egy buli, mert hogy ott is volt buli a Baba utcában. Egy picit első körben mesélnék nektek a Baba utcáról. Jó, és akkor szépen majd eltávolodunk a Feritől. De ez még a Feri. Én egészen más dolgokat csináltam, és egyszer – be lehetne azonosítani, hogy melyik az év – egy Taize-i találkozó volt Pécsett, és akkor megkért Feri, hogy vigyek le egy lányt én is. Nyilván ahhoz az kellett, hogy hónapokon keresztül megismerjem, tudjak rendesen kanült cserélni, meg lélegeztetni, meg ilyeneket. Fölvitt magával a Baba utcába. Úgy kell elképzelni a Baba utcának a földszinti kórtermét, mondjuk ezt ketté osztanánk ezt a termet. Volt benne öt kórházi ágy, és mindegyikben fekvő ember, rettenetes állapotban. Már legalábbis nekem, aki először fölmentem. (04:30)

Benyitottunk, egyből rá lehetett látni. Feri bement és nagyon jópofán ott elkezdett mindenkivel beszélni, én pedig leültem egy radiátorra, és próbáltam nem rosszul lenni, és ezt még háromszor. Ezt nagyon komolyan mondom, nem tudtam bemutatkozni. Annyira megdöbbentett az egész, amit láttam. Ilyen fekvő emberek, szürcsögött bennük valami zsinór, itt a torkukban volt valami fém. Ilyen hatalmas, emlékszem Drehernek hívták a gépeket, mint a sört. Az adta a levegőt, ilyen tá-dámm-tá-dámm, nagy fémkalapácsok jártak benne. Ők ott nagyon aranyosan beszélgettek, de én egyszerűen nem tudtam bemenni. Leginkább az undortól, ezt is bevallom, mert hogy ott időnként ezt kiszedték, oda benyomtak valamit, akkor azt valami pedállal leszívtak valami… (05:15)

Nem tudom, vannak-e a hallgatóságban, akik állandóan herpeszesek, én az vagyok. Tehát nekem az egy rémület, amikor bemegyek mondjuk egy családhoz egy telepen, és akkor nézem messziről, hogy „Ugye nem az a mosogató rész?” Aztán kiderül, hogy de, de ugye a kávét azt el kell fogadni, úgyhogy én tele vagyok állandóan herpesszel. Ezt nem… Aki ilyen, az nem tudja megszokni. Na ott is ezzel küzdöttem, hogy tényleg ne legyek rosszul, és aztán elmúlt. Egy Vecsei Miklós ugye nem adja föl. Bementem, végig csináltam a Taize-it, megtanultam pelenkázni, minden. Ez csak azért fontos nekem nagyon, mert nagyon gyakran azt gondoljuk, hogy erre úgy születnek az emberek, hogy úgy bírja a vért meg a szenvedést, és nem így van. Tehát énnekem ott egyáltalán nem volt benne se szeretet, se semmi, egyszerűen meg akartam felelni a Ferkónak. Nehogy már ő tudja, én meg nem. Tehát nem, magamnak akartam megfelelni, most ezt korrigálom. (06:00)

Na és akkor elteltek évek, tulajdonképpen így. Tehát hihetetlenül megtanultunk mozogni. Biztos ismeritek, aki nem foglalkozik sérült emberekkel, az időnként úgy érzi, hogy ő talán nem is táncolhat előttük, vagy az a jó, hogyha nem csinos, vagy… tehát hogy az ember úgy kicsit úgy félrehúzódna, hogy azt hiszi, hogy úgy oldja meg. De hát nyilván, mikor az ember már sokat van közöttük, akkor kiderül, hogy ez a legkisebb problémája, hogy ő kerekesszékben ül, ezer más problémája van ugyanúgy, mint nekem. És hogyha én tolom őt, akkor ketten már menni is tudunk. Ez úgy nagyon feloldódik, és tényleg, itt ilyen, tehát főleg Feri, amikor még nagyon aktív volt, akkor ilyen rock’n’roll partykat rendeztünk. El tudjátok képzelni, hogy levegőztetni kell őket, tehát pumpával adjuk a levegőt, és közben pörög a kerekesszék. (06:45)

Zoli

A Baba utca az egy ilyen nagy rózsadombi domb tetején van, mert hogy ahogy illik, ugye egy mozgássérült intézetet hova tegyenek. És száguldottunk lefelé állandóan, amikor misére mentünk, akkor fölugrottunk a kerekesszékre, és nagy sivítás, és mentünk lefelé. Nem volt veszélytelen egyébként. Tehát hogy tényleg nagyon-nagyon éltünk, és azért ugye ők a Heine-Medin kórnak voltak az utolsó áldozatai. Itt volt vastüdő, teljes lebénulás, sőt a fiú, akiről mesélni fogok, neki a hangszálait is elvágták a kanül műtétnél, tehát egyetlen izma mozgott az egész testen. (07:20)

Ezzel is folytatom. Megnéztünk egyszer egy labdarúgó világbajnokságot. Valahol tengeren túl volt, tehát éjszakákba torkollóan néztük a bajnokságot, és utána ez a fiú, akivel tulajdonképpen barkochbázni lehetett, tehát az igen volt valami ilyesmi (az egyik kezét mozgatja föl-je – szerk.), a nem az meg valami ilyesmi (oldalra húzza a vállát, fejét – szerk.). Azt kérte tőlem, hogy vigyem el focizni. Most ez a következőképpen nézett ki. Lementünk egy szomszéd kézilabda pályára, beállítottam keresztbe a kapu előtt. Ugye levegőt kellett adni, tehát levegő, kiszaladni a szöglet zászlóhoz, beadni a labdát, és rohanni vissza. Most az volt az elképzelés, hogy eltalálom úgy a fejét, hogy ő befejeli. Most eltelt már negyed úra, már tamponálni kellett az orrát, mindent eltaláltam, csak a fejét nem. És aztán nagy nehezen valahogy befejelte a gót, akkor ugye jött a gólöröm. Az körbe-körbe futkározás. Én ordítottam, hogy „Gól!”, Zoli meg vergődött örömében a kerekesszéken. És aztán persze mesterhármas, úgyhogy kezdtük elölről. (08:15)

Amikor megint beállítottam keresztben Zolit, akkor láttam, hogy néznek minket. Két néni állt a kapu mögött így (elhűlve, a kezüket a szájuk elé rakva – szerk.). Gondoltam, hogy „Mit látnak?” Azt látják, hogy egy vadbarom rugdos egy magatehetetlen gyereket. Akkor gondoltam, hogy elmesélem nekik, hogy ez csak a látszat, mert a Zoli nekem nagyon jó barátom, és azt mondta, illetve nem mondta, mert nem tud beszélni. És rájöttem, hogy nem tudom elmondani. Tehát az a három perc, vagy egy, vagy öt, vagy amennyi a rendelkezésemre áll, nem tudom azt a négy évet elmesélni nekik, hogy én ott ültem a radiátoron, nem mertem bemenni, féltem, húztam a lábamat, ha őket láttam, és most pedig merem ezt csinálni. Nem lehet, tehát ezt az ívet nem lehet, ezt a megismerést, ezt nem lehet kihagyni. Nem tudom egy perc alatt elmondani mindazt, amit a négy évben én megtanultam, megszerettem, elfogadtam, természetessé vált. (09:05)

Ez nekem azért nagyon fontos történet, azzal együtt, hogy a radiátoron is ülnöm kellett, és visszatartanom a hányást, hogy nem volt ez olyan nagyon egyszerű ez a négy év. Persze nagyon elment, meg nagyon jó volt, mert jókat buliztunk. Szó szerint jókat buliztunk. Mindent megtanultunk közben. De hogy ezt nem lehet elmesélni. Nagyon sokszor eszembe jut Zoli akkor, amikor mondjuk egy aluljáróban térdelek egy hajléktalan mellett, és az egész társadalom azt mondja mellettem, hogy „Vidd már el!” És nem tudom elmondani, hogy még nem tartunk ott, még nem jön. Érzem a dühöt, meg minden, de nem tudom elmondani, és akkor eszembe jut a Zoli, hogy… mi értjük. (09:45)

Tehát nem tartunk ott, és azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon fontos akkor, amikor az ember egy picit eltávolodik a szokásos széles úttól, és megpróbál valami másikat, hogy nem mindig érthető, és ezért nem szabad haragudni. Tehát nagyon gyakran akik, akik elkezdik érteni ezeket a dolgokat, akkor ilyen jogvédőkké válnak, meg harcosokká, amivel még inkább visszatolják ezt a témát, ami egyébként is nagyon nehéz, és mindenki hülyének érzi magát, és azt gondolja, hogy majd a tehetségesek, majd a jók. Van egy plakátunk, rá van írva, hogy „A jó emberek majd segítenek.” Keresztbe graffitivel, hogy „Te is jó ember vagy, csak próbáld ki!” (10:15)

No, szóval hogy akkor ez volt a Pálferis dolog első része, itt Ferkó a… Kajdár Gazsit nem t’om ismeritek-e? Ott a csütörtöki csoportból elég sok pap lett. És itt még a Ferkó még csak talán még diakónus se, nem emlékszem az évekre, hogy hogyan volt. És aztán itt már, itt már hát vagy diakónus, vagy felszentelt pap. Ez azért fontos ez a kép, mert a… Nem t’om, mesélte-e Feri, amikor hatodéven kellett nekik hangulatjelentést adni a szemináriumban, nem mesélte el? Ezt lehet, hogy nem is ilyen… politikus, nem baj, azért elmesélem, nem mondta, hogy ne mondjam. Na mindegy, szóval ő komolyan vette. Komolyan vette, hogy elmondja, hogy mit gondol a szemináriumról, és akkor felfüggesztették. Mesélte? (11:00)

Na mindegy, és akkor a hajléktalanszállón lakott egy évig. A legjobb évünk volt a Ferivel, ott lakott, és egész este… Nem t’om, társasoztatok már Ferivel? Azt érdemes kipróbálni, minden illúziótok el fog menni, hogy jó papunk van. Szóval hogy… a gyilkososnál az a legkiábrándítóbb. Egész végig azt hiszed, hogy igazat mond, és kiderül a végén, hogy nem. Na, és… Elképesztő jó év volt, amikor ott volt, hihetetlenül értették a hajléktalan emberek, hihetetlen nagy hangulat volt. A jelenlét a lényeges, tehát minden egyes gondozó dologban, vagy gondozó szolgálatban az, hogy ott vagy, de teljesen. Tehát nem munkaidőben, hanem teljesen ott vagy. Ezt Ferkó nagyon tudta, és ezen a képen egy hajléktalanszállón született kisgyereket keresztel. (11:45)

Hajléktalanság

Mit tudunk erről az emberről / mit nem tudunk erről az emberről?

És akkor most elválunk a Feritől, és átlépünk a valós hajléktalanságba. Akkor egyből itt van egy feladat. Egy picit mindenki gondolja végig, hogy mit tud erről az emberről, de úgy őszintén, mi jut eszedbe? Ki ez itt? Biztos, hogy alkoholista, nem? Biztos, hogy iszik. Mit keveregne itt a földön? Azt is tudjuk, hogy férfi, de azt csak azért, mert nagyon nagy lába van. Mit tudunk még róla? Biztos nem dolgozik. Ilyenek biztos, hogy eszünkbe jutnak, amikor lemegyünk az aluljáróba, akkor is véljük tudni. Egyébként valsz’eg igazunk lesz minden gondolatban valamennyire. Bár van egy mondat, ezt érdemes megjegyezni, hogy a saját élmény nélküli vélemény az előítélet. Tehát hogy általában az embernek nincs azért saját élménye arról, amit mindenki tudni vél. A foci, meg a hajléktalanság az olyan, amihez mindenki ért, és mindenkinek van valami tanácsa. Ezt megfigyeltem, hogyha egy társaságban kiderül, hogy én hajléktalanokkal dolgozom, akkor minden népharag rám szál, mintha én gyártanám a hajléktalanságot. Hihetetlenül tudja mindenki, hogy mit kellene csinálni, másoknak, nyilvánvalóan. (12:55)

Na szóval hogy igazából sokkal izgalmasabb, hogy mit nem tudunk biztosan erről az emberről, vagy ezekről az emberekről. Hát azt egyáltalán nem tudjuk, hogy mondjuk amikor pici gyerek volt, akkor mit kapott az élettől, a szüleitől. Mondjuk ült-e az anyukája ölében, és hallgatta-e azt, hogy „Királyfi”, mondjuk „Kicsi hercegem”, meg ilyeneket hallgatott-e? Vagy ha nő, mert nőkből is sokan vannak, akkor volt-e ő hercegnő? Mert hogy egy normális lány az úgy nő föl, hogy az apának a hercegnője. (13:25)

És még ezer dolog. És hogyha van közöttünk olyan, aki gyermekpszichológiát tanult, akkor azt is tudhatja, hogy az első három évben minden eldől, minden. Tehát lehet ezen vitatkozni, persze őrületes munkával még helyre lehet hozni, meg a Jóisten kegyelme is működhet. De erről majd lesz még szó. Tehát ezeket nem tudjuk, nem tudjuk, és nyilvánvalóan a pici gyerekre még ha ránézhetnénk akkor, amikor ő pici volt, akkor nagyon szeretnénk, és sajnálnánk, és mindenféle követeléseket mondanánk. Amikor megnő, ugyanaz az ember, aki semmit nem kapott semmilyen formában, akkor már mindent tudunk róla, hogy mit tévesztett el, mit nem csinált jól. Nyilván, hogyha van pénze italra, akkor miért nem vesz ki albérletet? Ezek a legegyszerűbb mondataink. (14:10)

Dosztojevszkij: A félkegyelmű

No, és hát itt van egy ilyen – direkt választottam, ez nem saját fotó. Én filozófusnak készültem, bevallom férfiasan. Kierkegaard és Dosztojevszkij vallásfilozófiájának az összehasonlításából írtam a szakdolgozatomat, és azt hittem, hogy majd ezzel megyek is valamire. És hát ezért elég fogékony vagyok az ilyen mindenféle Dosztojevszkij villanásokra. Volt a szállón a Miklós utcában, amikor pár hete volt még nyitva, egy olyan arc, akire azt gondoltam, hogy kilépett a Félkegyelműből. Vagy tehát hogy ez biztos, hogy valami igazi orosz lélek. Kinéztem magamnak, hogy majd én fogok vele foglalkozni. Az volt a baj, hogy mindig nagyon részeg volt. Akárhányszor leültem mellé, soha nem lehetett vele rendesen beszélni. Aztán nagy örömömre egyszer csak bejött aránylag egyenesen, egyből leültem mellé, és mivel ugye rövid idő adatott, gondoltam, hogy kihasználom, és elkezdtem neki mondani ilyeneket, hogy mi férfiak, meg majd az erő, meg a hit, meg újrakezdés, meg ilyeneket. Végighallgatott a nyomorult, és elmondta, hogy egy balesetben meghalt a családja, amit ő okozott. Ittasan nem adott jobbkéz szabályt, a két gyermeke meg a felesége meghalt, ráadásul leültették 3,5 évre, és egyébként nem haragszik. (15:20)

Nem t’om volt-e olyan pillanat az életetekben, amikor bármennyit fizettetek volna, hogyha 5 percet vissza lehet pörgetni az időt. Na, ez olyan volt nekem. Viszont egy dologra nagyon jó volt, hogy én akkor ott megfogadtam este, hogy én soha senkinek nem adok tanácsot, csak ha kéri. Soha senkit nem fogok tanítani, csak ha kéri. Ez azért nagyon-nagyon fontos, és ezt kérem tőletek, hogy nagyon gyakran van az emberben az a késztetés, hogy amikor egy autó, vagy egy piros lámpánál odatartja a markát a hajléktalan, vagy a koldus, vagy a koldusmaffia áldozata – majd erről beszélhetünk, ha marad időnk – akkor, akkor az ember időnként úgy gondolja, hogy inkább egy zsemlét ad. Mi az üzenet? „Elinnád.” Abban a három percben, vagy három másodpercben már fejbe lövöm egy bélyeggel. De ezt megtesszük az utcán. Mindenki úgy gondolja, hogy akkor most őt neveli. Egyébként lehet, hogyha nagyon sok időt szánsz rá. Tehát ha rászánod az időt, hogy megismerd, ha rájössz, hogy mire van szüksége. Egyébként leginkább rád. Sokszor meg szokták kérdezni, hogy „Jó, jó, de hát mit tehet egy ember a hajléktalan emberért? Amikor hát annyi baja van neki, nincs szállása, nincs mit ennie, satöbbi.” (16:30)

Egyszer egy néni a templomban megkérdezte, hogy „Miklós, mondd meg, hogy mit csináljak! Itt van ez a Feri gyerek az utcában, és tudod, meghalt a férjem, és hogy maradt egy csomó ruha. Most tartok ott lelkileg, hogy úgy odaadnám. Mit csináljak, elvihetem szerinted?” Mondtam neki, hogy kérdezze meg. Menjen oda, és kérdezze meg őt, hogy szüksége van-e a ruhára. Úgy, mint egy normális embert. Ahogy engem megkérdezett, menjen oda. Jön következő vasárnap, azt mondja „Képzeld, egy iskolába jártunk.” Aztán nincs happy end, tehát nem házasodtak össze, meg semmi, tehát nem, nem… Ennyi, csak hogy egyetlen kérdés. Képzeljétek el azt az élményt, akit ezer éve nem hívtak a nevén, azt reggelente úgy köszöntik, hogy „Jó reggelt, Feri!” Lehet, hogy több, mint a lakás. (17:25)

A nyomorban élő embereknek „nincsen emberük”.

A legnagyobb gond a nyomorban élő emberekkel – és majd ezt egy picit kifejtem, hogy miért nem szegénységet használok – az a legnagyobb gond, hogy nincsen emberük. Tehát nem az a baj, hogy nincs hol laknia. Ezt nehéz annak elképzelnie, aki fedél alatt lakik. Persze ez is nagyon nagy gond, de hogy a prioritások között nem ez van elöl. Nem véletlen az, hogy adott sarokhoz ragaszkodik, vagy egy lépcsőhöz, vagy egy templomajtóhoz, mert hogy ott vannak azok az emberek, akikhez valamilyen formában tartozik. Nyilván egészen torz tartozások ezek, de mégis valakihez tud tartozni. Ez egy nagyon izgalmas kérdés egyébként, ez a valahova tartozás. (18:10)

Ezen a képen egy orvost láttok. Osztályvezető főorvos volt, aztán elvált, aztán föladta, aztán soha nem is tért vissza. (18:20)

A sorban állók. Ezen is érdemes egy picit, picit így elgondolkozni. Az állandó sorban állókat, hogy… Milyen érdekes, annyiszor hallottam már azt, hogy „Kétszer vette föl a segélyt!” Ez mint valami magyar gazdaságot bedöntő fogalom, kétszer felvenni a segélyt. Ügyeskedett. (18:40)

Előbb mondtam már a koldusmaffiát. Hát szerintem fél Magyarország retteg, és elítéli a koldusmaffiát. A fehér gallérost…? A koldusmaffia az egy nagyon egyszerű történet. Valakinek van egy Barkasa, idősebbek tudják, ez a nagyon rossz mikrobusz. A másiknak meg fél lába van, ez a… Ugye ismeritek a marxi fogalmakat? Termelő eszköz, termelőerő. Az egyiknek van autója, a másiknak van fél lába, és ezt összedobják, és keresnek belőle egy kis pénzt, és az erősebb elveszi a gyengébbtől. Ugyanúgy, mint bármelyik gyárban, bárhol, csak erre nagyon haragszunk. Milliárdos csalásokról hallunk, és arra kisebb az indulat, mint amikor ezt így felismerjük. Nem gondolom egyébként, hogy jó, csak nagyon egyszerű megszülni magunkban a haragot a gyengébbel szemben. Ugyanazt csináljuk pontosan. Nem biztos, hogy igazam van, én ezt látom. No, szóval hogy az állandó sorban állók. (19:35)

A lehajlás művészete

Ez egy gyönyörű kép. Nézzétek a hajléktalan embernek az arcát! Nulla bizalom. Nem hiszi el. Járt közületek valaki mentálra, mentálhigiénére, rávett a Feri benneteket? Engem rávett. Mondjuk sokkal okosabb nem lettem, Tomcsányi Dórától ezúton is bocsánatot kérek! De remek társaságba keveredtem, viszont nagyon sok mindent tanultam az emberektől. Azért kérdeztem ezt, hogy a Csáky-Pallavicini Roger tanított-e benneteket? Őtőle hallottam azt a mondatot, hogy az Eucharisztia, vagy a Nagycsütörtök a lábmosás nélkül befejezetlen ünnep. Ez a mozdulat a lábmosás. Ez a lehajlás. A lehajlás művészete, amit ott Jézus bemutat. És valóban, ha elvágod a szentmisét ott, és ezt a mozdulatot nem tudod, akkor valsz’eg az eleje sem ért semmit. (20:35)

És hát, ha látnánk a lábat, ami a kötszer alatt van, akkor gondolnánk igazán azt, hogy ha valaki az egészségügyben dolgozik, biztos látott már ilyen zoknit levenni hajléktalan lábról. Én életemben egyszer ájultam el, akkor, hogy úgy először engem kellett föléleszteni, és utána bekötözték a hajléktalan embert is. Rettenetes, és így élnek, és amikor látod, hogy úgy biceg, akkor ilyen lábak vannak abban a cipőben. (21:00)

Nyugati aluljáró egy pár évvel ezelőtt. Nem egy jó kép. Ez egy nagyon látható nyomorúság. (21:15)

A látható nyomorúság

A szegénység

Ugye azt mondtam, hogy a szegénység helyett a nyomorúság szót használom, akkor elmondanám, hogy mit gondolok a nyomorúság alatt. Én a szegénységet amikor említem, akkor nem gondolok nagyon rossz dologra. Már egyébként is keresztény ember a szegénységet ne csak negatív formában használja, Jézus kimondottan javasolja a szegénységet. De nem is ez a bajom vele, hanem ha itt vannak… ilyen korom béliek? Hát néhányan. A ’60-as, ’70-es évek Magyarországa szegény volt. Nekem a nagymamám Mosonszentmiklóson élt, és soha nem volt semmilyen juttatása, nem volt nyugdíja. Volt a kertje, és én kicsi gyerekként nagyon megtanultam, hogy mit ér a dió, mit ér a málna, mit ér a meggy. Vitt, mentünk mindig a piacra, és tulajdonképpen cseréltünk. Nagymamámnak mindig csak tuti dolgai voltak. Egy lábosa volt, de az olyan volt. Egy tepsije volt, de az olyan volt, egy ollója volt, de az olyan volt, és arra gyűjtöttünk. tehát tudtam, hogy mi lesz a következő lépése. A nagymamámnak mindig volt célja. Tojásból, málnából összetette apámnak a diplomáját, meg a nagybátyámnak, és még nekünk is jutott mindig egy kis zsebpénz. És persze soha nem volt fölösleg, mindig mindennek megvolt a helye, a disznóölésnél pontosan tudtam, hogy mit nem fogunk megenni, mert az megy a piacra. Soha senkinek nem kellett fizetni, együtt építkeztünk, együtt szüreteltünk. (22:30)

Nagypapám az a saját borát itta. Milyen döbbenetes volt, és ez már csak ilyen zárójel, hogy utólag, valószínűleg a nagypapám alkoholista volt, és mégis nekem volt a legcsodálatosabb nagypapám, mert a nagymamám ezt eltakarta előlünk. Lehet, hogyha ma élne, akkor hajléktalan lenne. Arra emlékszem, hogy pici gyerekkoromban sokszor aludtam ott, és engem levetkőztetett a nagymamám, meg megfürdetett, de azon annyira csodálkoztam, hogy a nagypapámat is. Ugyanúgy odakísérte az ágyhoz, és, és egy végtelenül humoros, aranyos nagypapánk volt, én mindent tőle tanultam, ahogy mentem mögötte, és ő mindig hangosan gondolkozott. Mindig ilyen… elkezdett fűrészelni, akkor mondta, hogy „Kétszer mérj, egyszer mess!” Gondolom, sokszor levágta hamarabb, de hogy… És én ott mentem mögötte, és megtanultam permetezni, meg kapálni, meg etetni, egy csomó mindent, és ez a normális, ez a szegénység. A szegénységnek van célja. Hihetetlen erős célja, és nyilván a cél mögött mindig ott van az ember is, tehát azért az embernek a legerősebb célja a másik ember. (23:30)

A nyomorúság

A nyomorúság az ott kezdődik, amikor elvész a cél. Most nyilván az anyagiak, amikor nagyon elkezd hiányozni valami, tehát nincs mit enni – szokták mondani – de azért kiderül, hogy zsíros kenyér van. De amikor nincs zsíros kenyér se. Nem tudom, hogyha a történelemben… A történelmet nem történelemkönyvekből, hanem emlékiratokból lehet megtanulni. Ha mondjuk II. világháborús emlékiratokat tanulhattok, vagy olvashattok, akkor abból megtanulhatjátok, hogy függetlenül attól, hogy ez igaz, hogy a front barátságok voltak a legerősebbek, tehát akik együtt harcoltak, az majdnem erősebb, mint a szerelem, tehát a kötésben. De amikor vonult vissza a 2. hadsereg, és mínusz 30 volt, és a ló 1 perc alatt fagyott csonttá, akkor csak a vért lehetett megenni. Megették. Megölték egymást, hogy túléljék. Tehát van az éhezésnek egy olyan szintje, amikor fölborul minden etika. A túlélés, az ott legmagasabban van a piramisban. (24:25)

No szóval hogy a hiány az tud olyanra nőni, hogy összerombol mindent. A holnapot, a célt, az értéket, a közösséget, mindent – ez a nyomorúság. A szegénység az kreatív, hihetetlen mennyiségű gondolat van benne, együttműködés. A nyomorúság pont fordítva, és nincsen logikája. Nincs logikája annak, amikor csak a ma számít, és mondjuk azt hallod „…és eltüzelte éjszaka a konyhakredencet.” Mert túl kellett élni a mínusz 20-at, és ha nem voltál még mínusz 20-ban, akkor nem tudod, hogy fáj. Igen, és kivágja minden második gerendát, az egy nagyon nehéz feladat. De a gyerek ordít, és túl kell élni az éjszakát. „Fölveszek őrült kamatra 2000 forintot, mert meg kell venni a gyógyszert, és csak a ma, ez a pillanat számít. Ma kell beadnom a gyógyszert. Hogy holnap mi lesz? Majd odaadom a testemet, vagy valami.” A jóléti erkély, ezek mi vagyunk, az pedig lepillogat, és értékel, miközben nem látja, nem érzi. Nyilvánvalóan nem, honnan is érezné. (25:35)

Menekültüggyel nem szeretnék foglalkozni, csak a képet tettem be. Akit láttok ott térdelni, az Habsburg Mihály főherceg. Minden este kint volt a Keletiben, és csábította magával a nagyköveteket. Ő a lovagrend, ő volt a lovagrend nagykövete. A Máltai lovagrend szuverén államként működik, most erről nem mesélek, csak hogy van neki nagykövetsége. Amikor nézegettem ezt a képet, akkor azt gondoltam, hogy azért van egy nagyon fontos üzenete a képnek, és minden olyan képnek, ahol valaki letérdel a másik elé, a többieknek, akik nem térdelnek le. Hogy amíg valaki nem vette föl ezt a pózt, és nem nézte meg innen a világot, addig legalább ne beszéljen. Amikor az ember letérdel, akkor a magasságának a felét ajándékozza annak, aki előtt letérdel. A szerelmi vallomás is ilyen. Kisebb leszek miattad. (26:25)

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon valóságos, tehát innét lehet jól látni. Az erkélyről, ahol mi élünk, onnan nem. Tehát a Máltai Szeretetszolgálatnak a legnagyobb missziója az, hogy hogyan tudjuk fölvinni ezeket a kérdéseket a jóléti erkélyekre, ahol ti is, meg én is élek. Az egy nagyon jó hely, onnan messzire lehet látni, csak nagyon nem lehet le. Ahhoz nagy alázat kell, hogy az ember lebicegjen a jóléti erkély alá, és ott egy kicsit körülnézzen, és ráadásul ne botrányként vigye vissza a történetet, hanem szerethetőként, elfogadhatóként, érthetőként. Esetleg lecibáljon másokat is, hogy az is értse meg. Tehát ne gondolja azt, hogy csak a nagyon jó emberek értik, mindenki ugyanazt látja, bárki aki lejön, nincs különbség. Aki ezt a pózt fölvette a Keleti pályaudvaron, az egészen biztosan nem „menekültezik”. Fél, nem érti, nem tudja, hogy mi fog történni, de nem a…, egyáltalán nem a robbantósat fogja látni benne, hanem a pici babát, az éhezőt, a rettegőt, a menekülőt. Ez nem kérdés, aki ott volt, az biztos hogy tudja. (27:30)

A kukázó – A koldus Lázár

A kukázó ember. Adok még egy házi feladatot. Jó? Ha egyszer nem rohantok nagyon, nézzetek meg egy kukázó embert, de az elejétől a végéig, hogy mit csinál. Meg fogjátok szeretni. Nagyon meg fogjátok szeretni. Olyan akkurátusan fogja csinálni, ha csak nem őrült, és akkor így dobál, de akkor fogod látni, hogy őrült. Úgy fogja csinálni, mint más a futószalagnál a műveletet. Kinyitja a zacskót, átteszi, vissza, lecsukja. Nagyon ritkán szemetel, hiszen ebből él, a mi szemetünkből. Nem igaz, ha valaki azt mondaná, mert egyik polgármester azt mondta, hogy a VIII. kerületben nagyon sokan kukáznak. Ha véletlenül kukáznátok, akkor Rózsadomb. Jó? Hallgassatok rám. Az egyetlen hely, ahol érdemes Budapesten kukázni. Van ilyen egyébként, hogy kuka-szociológia. A kukádból mindent tudok rólad. Sokan űzik is ezt politikai szinten. (28:35)

Szóval hogy ha ránéztek egy ilyen képre, és arra gondoltok, hogy voltak erőlködések arra, hogy a kukázást betiltsuk. Volt népszavazás Magyarországon egy kerületben arról, hogy „Ugye tiltsuk be a kukázást?”. És mit mond a nép rá? „Ugye!” Eszembe jutott az, hogy mi lett volna, hogyha, ha felidézzük a koldus Lázár történetét, elég sokszor szoktuk hallani. Ha valaki nem vallásos, legalább valami festményen látta már. A Lukács evangéliumban, röviden elmondom, hátha valaki nem tudja. A koldus Lázár ül a gazdag ember háza előtt, és a kutyák nyaldossák a sebeit. Ez 2000 év óta pont ugyanígy néz ki. Azt mondja a szentíró, hogy elég lett volna neki a gazdag ember asztaláról lehulló maradék, de azt se kapta meg, azt se adták oda neki. Ugye a Lázárnak van neve, a gazdag embernek nincs neve, és a Lázár üdvözül, a gazdag ember elkárhozik, pont. Az asztalról lehulló maradék, az a szemét. És valóban van bennünk indulat, hogy azt is elzárjuk. Ki tudja, honnan? (29:45)

Milyen szép lett volna, hogyha úgy indulunk mondjuk ennek neki, ha én politikus leszek egyszer, akkor így fogok nekiindulni, hogy ezt a koldus Lázár történetet elmondom. És a kérdés az, hogy mit kéne ahhoz csinálnunk, hogy ne kelljen senkinek kukázni? Ez az egyetlen értelmes kérdés szerintem. Mondjuk betilthatjuk egyébként, ahogy a hajléktalanságot is. Én javaslom a járványok betiltását. Körülbelül ennyi esély van rá. (30:10)

(telefoncsörgés – szerk.) A telefon megszólalt egyszer a MüPa-ban. José Cura híresen ideges az ilyen dolgoktól, és José Cura énekelt, és megszólalt valami, ennél jobb egyébként, Móni. Tehát valaki olyan felismerhető, klasszikus dallam. Megfagyott a levegő, José Cura abbahagyta az áriáját, befütyülte ezt a dallamot, rögtönzött egyet, megköszönte, és folytatta. Meg lehet menteni a közönséget, hogyha az ember rákészül. (30:45)

Szóval ott tartottam, hogy a koldus Lázár. A koldus Lázár történet egyébként nagyon jó történet a templomban. Nagyon sokan szeretnének a templomi hallgatóságból koldus Lázárok lenni, amikor hallgatják. Hát az olyan jó, Ábrahám kebelén nyugodni, meg üdvözülni. És még meg is könnyezzük. Ha a pap jól beszél, akkor biztos, hogy ott szem nem marad szárazon. Viszont ha kimegyünk a templom elé, és ott ül a koldus Lázár a templomlépcsőn, akkor ez valahogy megfordul bennünk, ez az érzelem. Jó esetben, főleg ha sokan nézzük, akkor pöckölünk egy kis pénzt neki. Közben azt gondoljuk, hogy biztos elissza, lehet hogy kárt okozok vele, alkoholizmusra bíztatom. Nem akarok senkit bántani, de ezek az indulatok előjönnek. Tessenek egy picit egyszer megállni ezen! (31:40)

Simone Weil: Elhiszed-e, hogy ezen az arcon Jézus arc van?

Nekem nagyon sok gondot jelent egyébként így a hétköznapokban az, hogy hogyan viszonyuljak a jóléti erkélyről az erkély alatti emberekhez. Mert olyan egyszerű dolog, szoktak nálunk viták lenni ezen, hogy mondjuk az ingyenkonyhán kell-e imádkozni evés előtt. Tehát mondjuk két zsömle, két Miatyánk, vagy valami hasonló. Én mindig bajban vagyok ezzel az imádsággal, hogy lehet-e innen. Mert ugye Jézusnak nem volt odúja se, mint a rókának, meg nem volt, ahol a fejét lehajtsa. Tehát ő úgy volt, vagy egy kapucínus szerzetes kimegy a szegények közé. De hogy innen (felülről – szerk.) hogy lehet igazán imádkozni? (32:15)

Ezt azért mondom el, mert nekem nagyon nagy megváltás volt, amikor Simone Weilnél megfordult a kérdés. Azt kérdezte Simone Weil, hogy elhiszed-e, hogy ezen az arcon Jézus arc van? Mert hogy azt mondta, hogy „Bennük ott vagyok.” Mutatok még. (32:35)

„Ez te vagy, Uram?” Azt mondja Simone Weil, hogy amíg nem hiszed el, addig ne gondolkozz tovább. Tehát ha nem tudod elhinni, hogy ő az, akkor teljesen mindegy, hogy hányat imádkozol. Ennél sokkal jobban mondja, érdemes Simone Weilt olvasni. Azt akartam mondani, hogy olvasgatni, de hát nem lehet nagyon olvasni, mert mindig meg kell állnod, mert túl okos. De hogy ez egy nagyon fontos kérdés volt nekem, hogy „Tényleg elhiszem?” Vagy én vagyok az a marha jó ember, én így kezdtem, hogy még EZEKEN is segítek. Ez a Jézus-követésnek nem egy igazán jó formája. Lehet így indulni, csak utol kell érnie magát az embernek. Tehát alapvetően az a kérdés, hogy „Tényleg elhiszem?” Most eszembe jutott, Dsida Jenőnek van Az utcaseprő című verse. Ha nem ismeritek, olvassátok el. Neki van ez a felismerése. „Uram, te vagy az!” (33:35)

Simone Weil: Te tudsz-e ránézni úgy, ahogy Jézus nézett volna?

Azt mondja Simone Weil, hogy nem ez a kérdés, hogy ott Jézus van e a földön ott előtted, aki fekszik drogosan, alkoholistán, az Jézus, abban legyél biztos. A kérdés, az, aki ránéz, annak milyen arca van. Te tudsz-e ránézni úgy, ahogy Jézus nézett volna? Mert ha tudsz, akkor nem fogsz az imádságon gondolkozni többet, megvalósul abból a kontaktusból, az maga az imádság, ha úgy tudsz ránézni. Lehet, hogy nagyon nehéz, nekem nagyon megnyugtató volt. (34:05)

Mert hogy a legfontosabb tanítása szerintem ennek az egésznek az, hogy tulajdonképpen egyetlen embert tudsz megváltoztatni a 7 milliárdból, ez te vagy. Teljesen mindegy, hogy mennyit pofázol, teljesen mindegy, hogy mit tanítasz. Tényleg, ezt próbáljuk ki. Jó? Mindenki most picit figyeljen rám, és mindenki velem együtt emelje föl a mutatóujját, most, mindenki, mindenki. (fölemeli a hüvelykujját – szerk.) Ez a mutatóujj. Szóval hogy… jó, láttam, volt egy-két figyelmes. De hogy ennyit ér a szó. (34:45)

Jelenlét

Az egyetlen dolog, ami számít, hogy mit csinálsz. Otthon is, gyereknevelésben is. Zsebi nevű lányom, egyszer 14 éves korában benyitottam hozzá, föl volt robbanva a szobája, körülbelül mintha bomba robbant volna, tényleg olyan volt. Elkezdtem vele üvöltözni, éppen a körmét festette. Így rám nézett, és azt mondta, hogy „Apa, amiért kiabálsz velem, azt vagy örököltem, vagy így neveltetek.” És igaz, és igaz, úgyhogy tényleg nincs nagyon mit vitatkozni ezen, csak a minta számít. Teljesen mindegy, hogy mennyit beszélünk, mennyit oktatunk, és ezért a jelenlét az egyetlen szó, ahonnan el lehet indulni. Ha nem vagy jelen, akkor semmilyen hatást nem tudsz elérni. (35:25)

Egyébként a jel a jelent szóban, ugye a jel az a nyom volt régen, tehát az ősi magyar nyelvben. Amikor jeleltek, akkor a nyomokat figyelték a vadászok. Tehát amikor nyomot hagysz, az a jelenlét. Ha úgy vagy jelen, hogy háttal állsz, akkor nem hagysz nyomot, egyáltalán nem hagysz nyomot. Nincs órám. Na, futunk tovább. (35:55)

Ugye amiket most mutattam, ezek a látható nyomorok. Gyorsan egy kis reklámot a hajléktalan ellátásnak. Én azt állítom, hogy Európa legjobb hajléktalan ellátása működik Magyarországon. Nem mondom el, hogy miért, ha elhiszitek, elhiszitek. Az utcai munkától a diszpécser szolgálatokon, van külön egészségügyi ellátás, különböző szintű szállók. Nem igaz, hogy lopnak a szállón, annyira, mint a 6-os villamoson. Tehát ha részegen elterülsz, kifolyik a pénz a zsebedből, elviszik, egyébként mindenhol zárható szekrénynek kell lenni. Nem ötcsillagos szállók. Ha ötcsillagos szállók lennének, akkor mindenki hajléktalan lenne. Tehát hogy… de ez… Na jó, tehát hogyha minél magasabb szintű szállót csinálunk, annál több embert hívunk le az ágybérletről mondjuk, ami most egy nagyon… Budapesten főleg annyira drága az albérlet, be fognak kéredzkedni hozzánk az egyetemisták. Tehát hogy valahol egy minimális szinten meg kell húzni. Ezt soha nem tudjuk sehol elmondani, mindig csak a követelést lehet hallani. De biztos egyébként, hogy nem luxus, de… Azt nagyon kevés intézményrendszer tudja elérni, hogy a vita azon működjön, hogy aki nem akar bemenni, azt hogy vigyük be. Mert nálunk ez a probléma. A demens betegeket néznénk, hogy hányat tud ellátni az intézményrendszer, és úgy kell becsalogatni. Csak nálunk ugye akit nem tudunk bevinni, az ott van az utcán. Iszonyú zavaró, látható. A látható nyomorúság zavaró. Zavarja a politikust, a döntéshozót, téged, engem, mindazt, aki a jóléti erkélyen él, meg tudja fogalmazni a gondolatait, erőt tud kifejteni. Ezért aztán létrejön a hajléktalan ellátás. Olyannyira, hogy aki szerencsés, és Budapesten hajléktalan, az ilyen erdős részeken is kap új cipőt, ruhát, jogi segélyt, mindent. Ha a Nyugati aluljáróban hajléktalan lennél, 500 méteres körben bármit tudok neked adni. Ingyenes gyógyszert, orvosi ellátást, jogászt. Skype-on fog veled egyből beszélni, egy csomó pro bono jogászunk van. (37:45)

Az a gond, hogy aki nagyon látható, az időnként nem akar velünk jönni, mert nem tart ott, vagy mert nem érdekli már, mert nincs célja. Nem egy nagyon vonzó ajánlat, amikor a Nyugati aluljáróban azt mondom egy hajléktalannak, hogyha abbahagyod az ivást, akkor kapsz Kőbányán egy felső ágyat. Nem, egy másik ember. Mondjuk szenvedélyt szenvedélyért, erről biztos sokat beszélgettetek, ez Ferinek témája volt. Na, és ez Budapest. (38:15)

A láthatatlan nyomorúság

Zsuzsi

Ez meg nem Budapest. Nem is hívjuk hajléktalannak, nem látszik, ez a láthatatlan. Teljesen nem érdekel senkit. Ott egy anyukát, meg három gyerekét látjátok. Van egy negyedik is egyébként, csak nincs rajta a képen. 13 év a korkülönbség az anyuka és a nagylány között. Erre pillanatokon belül tömegek lennének, akik már az ítéletet ki is mondják. Zsuzsi a legaranyosabb anyuka, akivel találkoztam, csak nem tudja, hogy hogyan kell anyukának lenni, de nagyon szeretne. Megfeszül minden nap. (38:55)

Itt laknak a négy gyerekkel, a férje reggeltől estig dolgozik. Negyven… most már 51 ezer forintért, és ez a lakás. Nem nagyon sokat kell vadászni ilyen lakást, hogy tudjál fényképezni, egy kicsit le kell menni a főútról, és a faluban nem az első főutcán kell menni, hanem a harmadikon, és akkor találsz ilyeneket. Erről, ha tanítok, akkor egy fél évet tudok tanítani erről a képről, a hiányokról, mondjuk az álló óráról. Az egészen biztos lehetsz benne, hogy az óra áll. Nem csak azért, mert nem érdekes az idő, hanem mert az elem vásárlása az a Maslow-piramisnál nincs a csúcson. Nem érdekes egyébként se nagyon az idő. Nincs cél, csak ma van, holnap. Ezért van egyébként nagyon gyakran az, hogyha hajléktalan emberrel megbeszélsz egy időpontot, egy találkozást, akkor nem ér oda. Lehet, hogy az élete múlik rajta, akkor se. Nincs, a nyomorban nincs idő, nincs jövőkép. Szokták mondani, a cigány nyelvben nincs jövő idő. De ez nem igaz egyébként, csak a kép jó. Ritkán használnak jövő időt ebben a világban. (40:00)

Ha lenézel a földre, és előbb itt gyermekpszichológusokat kerestem, biztos hogy hallottátok már, hogy a cigány anyák szeretik a karjukon tartani a gyereküket. Ez így is van, de ennek ilyen szocializációs háttere van. Erre a földre nem lehet letenni gyereket. És már ezt látta az anyukájától is, meg az anyukája is ezt látta. Azt is tudjuk, hogy az a gyerek, amelyik nem tanul meg mászni, meg nem tanul meg úgy négykézláb mászni, hogy közben az egyikkel valami gurítható valamit csinál, nem lesz koordinációs készsége. Biztos láttatok már gyereket, akinek dobod a labdát, és eltalálja a fejét, és hátraesik. Ők azok. Ugyanígy nem fog tudni elhajolni a problémáktól, ugyanígy nem fogja tudni megoldani a problémát. Nem fog tudni tanulni, és nem csak azért, mert nem tud jól magyarul. Egyszerűen azért nem, mert ezt nem tanulta meg. És még sok mindent. (40:55)

A kép, ami még fönt van a falon, nagyon-nagyon fontos. Minden ilyen házban találsz házi oltárt. Jóformán nincs olyan, ahol nem, ha valahol leesett. Zsuzsi az minden reggel odamegy a Máriához, kettő is van, látod. Egy Jézus kép, Mária, és a Máriától kér valamit. Hátrateszi a kis kezét, összekulcsolja, és közben valamit kér a Máriától. Eddig tudjuk. Hogy mit kér, azt nem tudjuk, csak amikor visszafordul, akkor ilyen sugárzó az arca, mint amikor valaminek szerelmet vallottak. Akkor az az érzése az embernek, hogy a Zsuzsi többet kapott Máriától, mint az egész magyar szociálpolitikától együttvéve. És mi erről a hitről semmit nem tudunk. Elvégzünk úgy szociális munkás képző egyetemet, szociálpolitikát, szociológiát… Adott esetben a teológián is teológiát tanulunk, de hogy a másik ember hitéről semmit nem tudunk. Hogy mik ezek az energiák? Ezek őrületes nagy energiák. Valsz’eg nem élné túl, hogyha nem lenne ez a hite. Én azt hiszem, hogy sokkal erősebb hitük van, mint nekünk. Ha nem lenne, szerintem nem lenne magyarázat, hogy miért nem adja fel. (42:05)

Ebből a lakásból nem lehet iskolába járni. Gondold el az innen induló gyereket. Nagyon sok szó esik az iskolai szegregációról mostanában. Most éppen Brüsszel most jelentett fel minket. Egyetlen oka van egyébként, a szabad iskolaválasztás. Tehát a tehetős szülők mindig eggyel arrébb viszik a gyerekeiket, mint ahol a rossz gyerekek vannak. Ezt nem lehet visszafordítani valószínűleg. De a legfontosabb oka az innen induló gyereknek, hogy szegregálódik, tehát kirekesztődik, az, hogy büdös, szaga van. Nem kell hozzá cigánynak lenni, a gyerekek nem szegregálnak szín szerint. A kellemetlentől menekülnek. Amikor valakinek nincsen kajája, olyan hülyén néz ki, koszos a ruhája, büdös. A villamoson se, a nagyon izzadt mellé nem ülsz le. Nem kell neki, lehet az orvos is. Az kellemetlen, kapcsolatok mennek tönkre. Innét nem lehet elindulni illatosan. Néha ennyire egyszerű. (43:10)

Vidéki iskola

Csak néhány kép egy vidéki iskoláról. Két hetes felvételek. Ha jártatok Romániában a ’70-es években, ilyen volt a gyárudvar.

Ez az ételosztás délben. Nincs étkező, megkapják így a gyerekek, és az udvaron megeszik. „2016 Magyarország.” Ezért nem sztrájkol senki, ekkor tényleg nem, és a maradékot megeszik a kóbor kutyák.

Ez egy iskolaudvar, színes, kreatív. Senki nem visít, a jóléti erkély nem vesz tudomást róla. Iszonyú botrány lenne, ha ez Budapesten lenne, iszonyú botrány. (43:55)

És innen jönnek iskolába. Játszótér, trambulin. (44:15)

2050-ben az optimista becslések szerint 8 millióan leszünk. A gyerekek, akiket látsz, ők öten-hatan-heten vannak testvérek. A generáció az nem 30 év, hanem 15-16-17. A statisztikai becslések tévednek. Az, hogy kik hányan lesznek. A CSOK nem fogja megtáltosítani a középosztályt. Ha valaki szeretni nem tud, legalább ijedjen meg. Azok a gyerekek, akiket láttatok a képen, 40 évesek lesznek 2050-ben. Alapvető kérdés, hogy engedjük-e őket dolgozni. A kérdés most dől el, hogy ők fognak-e dolgozni 2050-ben, ez a mai napon dől el. (45:05)

Én nem értem. Írtunk egy tanulmányt egy barátommal, és azt mondtuk, hogy nem tanulmány, hanem könyörgés, invokáció. Nincs, nincsen érvünk. Annyira magától értetődik, ha valaki ránéz egy picit, hogy mi fog történni. Nagyon nem mindegy, hogy 2 millió, vagy 3 millió fogja eltartani a másik ötöt, vagy hatot. Nincs nagy tülekedés, hogy itt az iskolák megváltódjanak. (45:30)

És van, aki küzd, még ilyen szépet is tud csinálni semmiből. Erre kéne Nobel-díjat adni egyébként.

Na és akkor néhány kép. Ez egy nagyvárosnak a telepe. (45:45)

Fehér galléros koldusmaffia

Csak a kép, amit akarok mutatni, erről beszéltem, a fehér gallérosról. Ez egy csatorna felújítása. A csatorna az nagyon jó indikátor a felzárkóztatásban, tehát az ötös Brüsszelben. Ide le is hozták 1,5 milliárdért a csatornát. (46:00)

Egyetlen gond az, hogy nincs víz. Ez valós. Most már van, tehát ha most lementek, akkor most egy gyönyörű nagy rehabilitációt láttok, mindenki új lakásban lakik és fürdőszobája van. De ez 7 év volt. Lehozták úgy a csatornát, akkor még bontásra is volt ítélve ráadásul a telep. És ez pipa, ez mind benne van a felzárkóztatási pénzekben, amikor halljátok, hogy mennyit költöttek a felzárkóztatásra. (46:25)

Ez egy innét készített kép. Zenélő szökőkút.

A másik oldalról a kép, 36 gyerek lakik ott. (46:35)

Vidéki falu

Ez 20 km-re van Budapesttől, ott 8 gyerek nőtt föl abban a szükséglakásként kiutalt cirkuszi kocsiban. És amire ki lehet váltani. Jaj, nagyon sokat tudnék mesélni, de akkor nem érek a végére. Tehát hogy milyen iszonyatosan nehéz mondjuk a jogvédőkkel. Amikor kiviszel egy fürdőszobát, akkor ott jön a tiltakozás, azok a kis házak azok konténerek, csak bevakoltuk, meg tettünk rá tetőt, hogy nehogy valakinek bántsuk a szemét. Ettől még följelentettek. Azt nem. Ez nem vicc. Iszonyatosan rossz, hogy ezekben a témákban mindig ilyen ütközetek zajlanak. Hol ez vonul föl, hol az, tehát nem lehet szeretettel beszélni az egészről, mindig valami gyanakvás, mindig valami harc veszi körül. Mint valami ördögi játszma lenne a… (47:30)

Na, és akkor most már ilyen megoldásokat, de csak pörgésben, mert nem akarok reklámot csinálni, csak ugye az volt, hogy akkor most érdemes ezt csinálni, vagy itt csak hülyék dolgoznak? Meg egyáltalán, egyébként tele vagyunk humorral, tehát iszonyat sokat röhögünk, amikor jelen vagyunk itt, a terepen. Alig lehet elhinni, hogy ez így van. Közben itt lesem, hogy milyen fontosat nem mondtam. Hát a váltásokat. (48:00)

Lehet látni, a kert az egy retten… Gondoljatok bele, hogy megfordult 50 év alatt a világ, és most vidéken éheznek. Tudjátok, Magyarországnak a túlélése mindig a vidék volt. Tehát bármilyen gazdasági válságban mindenki menekült vidékre. Most éhen lehet halni vidéken. A legnagyobb program, amit el kéne indítani az, hogy ha tíz év, tíz év, akármennyi pénzért a magyar kertek legyenek megművelve. Ezt meg kell tanítani. Aki nem tanulta, az nem tud metszeni, az nem tudja, hogy a disznót hogyan kell megetetni. Mindig tele van a vályú kajával, a disznó nem eszik tele vályúból, csak amikor visít. Meg ugye az is, minden budapestinek világos, hogy amikor nagyon meleg van, akkor kell locsolni… magadat. De hogy, ezek, ezek ilyen… aki vidéken nőtt. De aki nem ott nőtt? Aki bányász faluból ment oda túlélni? (48:55)

Ez egy TSZ iroda volt, most ovi. A legszebb ovi. Nem kaptunk rá engedélyt, mert az egyik ablakon nem ment be elég fény, lux. Aztán elvittük megmutatni a házakban a luxot az ÁNTSZ-nek, és akkor adtak. Emberi kapcsolatok működnek. (49:10)

Ez a volt kocsma. Képzeljétek el, észrevettük egy faluban, hogy minden gyerek kocsmázik a suli után, mindegyik. Nyár volt, és ott van a gyönyörű folyópart, minden, és mindenki húz át a kocsmába. Kiderült, hogy télen keresendő az ok, ugyanis télen az egyetlen fűtött hely a kocsma, és odaszoktak szépen. Úgyhogy megvettük a kocsmát, ezt nem mesélném el egyetlen adóhivatali munkatársnak se, hogy hogyan. Időnként uzsorásokkal kell tárgyalnunk. Egyébként ezt most nem kezdem el, de ez egy iszonyatos világ. Tehát hogy semmilyen törvény nem működik. Bármit meg lehet csinálni, és egy ideig azt gondolod, Budapestről érkezett ember, hogy majd följelented. De nem tudod följelenteni, mert nincs tanú. És ha nincs tanú, akkor az igazságszolgáltatás nem működik. (50:00)

Hiába mondod, hogy „De én tudom.”, pontosan tudom, hogy hol lakik az uzsorás, ki futtatja a lányokat, ki az, aki zsarol. Mindent tudsz, és tehetetlen vagy, alkuszol, kompromisszumot kötsz. Nagyon sokan szokták kérdezni, hogy ilyen egészen riasztó, tehát amikor mondjuk vannak iskoláink, és mondjuk egy 10 éves kislánynál – ne riadjanak meg a gyengébb lelkűek – kiderül, hogy olyan mondatokat tud, amit nem tudhatna, csak egy olyan asszony, akinek már volt dolga férfival. És kiderült, igen, neki volt, sokszor. És évek, mire megtalálod azt a gyámügyest, amelyik meg meri csinálni, hogy végigviszi az ügyet. Addig csak lopni tudod, meg megváltani, meg kivásárolni. Ugye nem létezik, hogy Magyarországon ilyen van? Vagy hogy rendszeresen félholtra veri a férje, és ő mindig a lépcsőn esik le, és mindenki tudja, hogy nem így van. Ha Budán pofán vágnak egy… Hú, ezt fölveszitek. Itt töröljétek ezt a részt. Megütnek egy asszonyt, azt három jogvédő szervezet fogja megvédeni. Nem találunk. És reggeltől estig megy a… (51:10)

A sok nem dolgozós ember olyan közlekedési rendszerben lenne kénytelen dolgozni menni, hogy reggel elmegy hétkor erre a busz, ez konkrétan ebben a faluban így volt, és este onnan visszajön hatkor. Lehetetlen dolgozni, de ők valahogy mintha ilyen „genetikusan OLYANOK” lennének, akik nem szeretnek dolgozni. Vettünk egy buszt, 17 személyt viszünk, vagy vittünk, most már nem kell. Vasútállomásra, vagy útkereszteződésbe. Egy hónap alatt 33 munkahely egy kis faluban, mert „nem akarnak dolgozni”. (51:45)

Elektronikai hulladékbontó egy istállóból. Ezt csak azért tettem be, ezt a képet, életem legszörnyűbb élménye volt, amikor kiderült, hogy valaki lopja a rezet úgy, hogy lenyelte, úgy vitte haza. Ez a nyomorúságnak milyen hieroglifája? Más gyémántot meg drogot csempész, ő meg rezet. 3000 forint egy kiló, és van, aki elkapja. (52:15)

Pokoli torony

És hogy nem csak vidéki faluban van ilyen, ez Veszprém, a pokoli torony. Nem mi dobáltuk ki a szemetet, hogy lefényképezzük.

Ez az ilyen volt, ilyen lett sor. Most már itt pozitív akarok lenni, tessék örülni neki. Előre fizetős órák. Szóval hogy gondoljátok végig, hogy van egy hihetetlenül egyszerű megoldás arra, hogy ne adósodjanak el az emberek. Előre ki kell fizetni mondjuk a vizet, a villanyt, meg a gázt, mint a tejet a boltban. Kifizetted, megiszod – és ezt egyszerűen nem vezeti be az ország, tíz éve küzdünk. Könyörögtünk a rezsicsökkentésnél, hogy mi lenne, hogyha úgy mondanánk, hogy 20…, legyen 30% a rezsicsökkentés, de csak akkor, ha előre kifizeted. Nem t’om mennyire olvastok utána, de a lakásvesztéseknek 80%-a rezsi tartozásból van, nem jelzáloghitel miatt. 80%, így el lehetne vágni, sutty. Akit érdekel, titokban elmondom, hogy miért nem történik meg, mert nem vállalom így el. De tudom, csak nem mondom meg. (53:30)

Már van egy liftünk is. A pokoli toronyba mikor megérkeztünk hét éve, nem volt víz, nem volt villany, nem volt lift. A lift motorokat a 10. emelet fölül ellopták. Láttatok már ilyen motort? 1600 kiló, ekkora. És nem volt feljelentés, senki nem látta. A kazánok eltűntek, és 7 év alatt 36 millió forint tartozást ezekkel az emberekkel ledolgoztunk. Úgyhogy Veszprém átadta az összes önkormányzati bérlakását, életem legnagyobb sikere. Pedig azt mondták, hogy a pokoli tornyot úgy ahogy van, föl kell robbantani. De mi kikapcsoljuk a fűtést is. A Máltai Szeretetszolgálat ilyen szemét, ha valaki nem fizeti két hónapra előre, kikapcsoljuk. De leültünk százszor megbeszélni. Hogyha bárki többet szeretne fizetni, akkor tudunk engedni néhányat, aki nem fizet, de senki nem vállalta. Úgyhogy megegyeztünk abban, hogyha valaki nem fizet… (54:20)

Csináltunk egy ilyen nagy-nagy lakást, amiben van konyha, meg fürdőszoba, és reggel 8-tól este 8-ig ott lehet lenni, és éjjel meg be kell takarózni. Ez nálunk is úgy volt, amikor gyerek voltam. Nem fognak megfagyni, 10 fok van akkor is, hogyha a szomszédok annyira kifűtik.

És az áldás, Imre atya a legsikeresebb ember. Ezeken a helyeken az áldásnak van a legnagyobb értéke, a konzervnél kettővel többet ér. Kígyózik a sor, atya fölemeli a kezét, és a kis buksijukat… Kis buksijukat? Apukák is nyomják oda, és atyának áldani kell. (54:50)

Monor

Monori konténer. Egy ilyen konténer 3 millió forint. Nem kellenek ilyen nagy, több száz milliós közösségi házak. Több okból nem szabad sok pénzt költeni ezeken a területeken, mert irritál. Egyszerűen jól meg kell csinálni. Amikor mi beköltözünk egy ilyen helyre, akkor megveszünk egy ugyanolyan kis kulipintyót, és saját erőből megcsináljuk. Kicsit jobb lesz, mint az övék, de ismételhető, tehát tanulható. Ha fölépítenénk egy újat, fotocellás WC-vel, pfff, tehát nem, ez egy konténer. Nézd meg, mi mindent lehet! Palya Bea koncert, szépségverseny. A szépségversenyt ha telepen rendezel, akkor annyi győztes, ahány gyerek. Ezt egyszer elrontottuk nagyon, rossz esténk volt. És így várják a játszást, így, ez őrület, a játék a legnagyobb hatalom. Felnőtteknél is, majd mutatok képet. (55:40)

És Dezső bácsi is tud benne… Ott az az üzemanyaga Dezső bácsinak (a szék alatt egy kanna – szerk.). Azt mondta, hogy a traktornak is kell, meg a gépnek is, úgyhogy őt ne akarjuk leszoktatni. A legszebb kosarakat, kosarakat fonta. (55:55)

7-8. osztály vizsga. Nézd meg azt a ráfeszülést! Hogy koncentrálnak! Annyira szeretnének jó nagyszül… Ugye a nagyszülők annyi idősek, mint mi szülők, és beérnek arra, hogy ők akarnak, akarnak segíteni az unokának, írni-olvasni tanulni. Majd ő segít a fogalmazásban, és jönnek, és tanulnak 7-8. osztályt. Olyan hihetetlenül megható. Nincs, azt láthatod, hogy nincs fűtése akkor, amikor a kép készült. Most már van. És jönnek, és levizsgáznak, meg ők is. Amióta ott vagyunk Monoron, azóta nincs bukás. Mi nem úgy szüntettük meg a szegregált iskolát, hogy tüntettünk, meg körbejártunk, hanem nem termel a telep szegregált gyereket. Elférnek a rendes iskolában, mert jól tanulnak. (56:40)

Mert például fociznak. NB-II-es csapatunk van. De ezt azért mutatom meg, mert hogy az integrációnak van egy sajátos formája, amikor megfordul. Tehát valami olyan jót csinálsz, hogy bekéredzkedik az, aki nem telepi. Na, ilyen a foci például. Ott a középső két srác az egyetemista, és egy csapatban játszanak, és én vagyok az egyesületi elnök. Tudjátok, mindig a legrosszabb… Na, szóval, és akkor van ilyen éves összejövetelünk, és annyira nagy öröm egy csapatban látni őket. Ülnek egymás… így, egy ilyen, egy olyan. És ezek a srácok, ezek mind drogoztak előtte, és tanodára épül. Tehát úgy lehetett focizni, hogy tanodába kellett járni, és utána lehetett edzésre menni. (57:20)

Műfüvön, mmm. A műfüves pálya az a legjobb integráció. Jó helyre leteszed, oda orvos is fog jönni, főleg vidéken. Tarnabodon van egy műfüves pályánk, együtt fociznak a környékbeli orvosok, meg a gyerekeink. Nagyon jó. És mindig mi nyerünk. Ez nagyon fontos, a sikerterápia a legjobb terápia. Minden gyerek sikeres valamiben. Én a tehetséggondozást azért nem szeretem, mert mindig azt gondoljuk, hogy a tehetségeket kell gondozni. De nem, a tehetség gondozás a mindenkiben jelen lévő tehetség gondozása, mert mindenkiben van. Ebben az IT világban egy oklevél az egy Enter. Nekünk. Csak mi annyira sikeresek vagyunk, hogy ez eszünkbe sem jut, hogy ez valakinek sokat jelenthet. A legnagyobb ilyen oklevelet egy hajléktalanszállón láttam. Egy fölső ágy fölé volt kirakva: Börtön szavalóverseny III. hely. Bevállalta a börtönt, csak hogy ő harmadik volt valahol. Kirakta. Ez nagyon-nagyon fontos, a siker. Gondoljatok bele, hogy itt ők olvassák a nevüket a Nemzeti Sportban, ha gólt rúgnak. Hősök. (58:25)

És hát ez is a hangár. Tíz gyerekből kettő ezeken a településeken nem látja a táblát. Mondjuk senkit nem érdekel, de ez 20% funkcionális analfabétát jelent. 20%-ot. Van egy kis önkéntes orvos csoportunk, meg az önkéntesek, és megcsináljuk a szemüvegeket. Két kulcsa van a dolognak. Oda kell vinni vagy kaját, vagy játszást. Mert fájdalomérzet van, csak betegségtudat nincs. Tehát amíg nem fáj, nem vagyok beteg. Tehát nem fog eljönni. A játszásra eljön. Meg még egy, a másik, hogy neki kell kiválasztania a keretet. Ezt saját gyereknél is érdemes megkérdezni a gyereket, hogy milyent szeretne, pizsiből is. (59:10)

Nézd meg azt a fejet középen! Zseniális. Az orvos az nagyon nagy hatalom, pap, orvos. Sajnos a tanár már nem, de az orvos még mindig, a fehér köpeny. (59:25)

Vannak mobil játszótereink. Ez a legzseniálisabb. Az összes szociológia mérésünket azzal csináljuk, hogy jó helyre le kell tenni az ugrálóvárat. Sorban állnak a gyerekek, ki kell rakni egy papírt, hogy tessék elolvasni – akkor már tudod, hogy ki nem tud olvasni. Ott tessék aláírni, anyja neve, születési idő, akkor mindent tudsz már, hogy mitől gyerek. Amikor áll a hosszú sor, ugye ott soha nincs, tehát hogyha van véletlenül falunap, akkor is 300 forint 2 perc ugrálás, tehát minden gyerek áll sorba, és egy fél órát kell sorban állni. Kiteszel egy nagy vájdling kekszet, és nézed, hogy ki áll ki a sorból. Az nagyon éhes. Aki háztartási kekszért kiáll a sorból, az nagyon éhes. És mi nem mérünk másképp gyermek éhezést, ezt lehet látni. Meg hogy kijön-e a polgármester, van-e szülő, akit érdekel, van-e egy pedagógus, védőnő. Harmadik játszásra mindent tudsz a faluról, és nem kellett hozzá nagy szociológiai műveltség. Ezt mi úgy hívjuk, hogy kultur-antropológiai módszer, csak ha megkérdezik, hogy szoktunk-e kutatni. Igen, szoktunk. (60:30)

És hát a felnőttek is. Tehát egy-egy ilyen falunap az akkora barátkozás, mindent tudsz. Egy közös játék, az összes Toldi Miklós eljön, abból Dunát lehet rekeszteni. (60:40)

(…)

Na és az utolsó a hangárból, az utolsó jelentés a hangárból, ez a Szimfónia program, nekem ez a szívem csücske. nagyon egyszerű a dolog, a gyerekek kapnak… Illetve közösen csinálunk papír hegedűt, és meg kell tanulniuk a ritmust. Elég gyorsan megy. Utána megjön az igazi, és a zenetanárunknak, meg a szociális munkásunknak az a dolga, hogy már az első nap megszólaltasson egy húrt. Mindenki másikat, és hozzon belőle össze egy akkordot, és a zenetanár rájátssza mondjuk a Beethovent. Ti még nem láttatok olyan tátott szájú szülőket, akik első este koncertet adnak. Ez a kulcsa, nagyon-nagyon gyorsan eredmény. Itt nincs idő, nincs holnap, ma van. Tehát ma ott voltam, ma figyeltem, és hogyha van egy sikerélmény, akkor holnap is eljövök. Az összes programnak ez a lényege. És most nem tudom, assz’em a következő képnél elindul egy kis film, amiben szerintem jól el van magyarázva, hogy miről szól. (61:50)


(taps – szerk.) (65:45)

Lejegyezte: vinkozoli