Mt 5, 38-48 – Évközi 7. vasárnap

2017.02.19. vasárnap - Évközi 7. vasárnap

Legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!

Olvasmány (Lev 19,1-2.17-18)

Az Úr így szólt Mózeshez: „Szólj Izrael fiai egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr.”

Szentlecke (1Kor 3,16-23)

Testvéreim! Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az! Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, továbbá: Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata. Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.

Evangélium (Mt 5,38-48)

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!

Vasárnapi beszéd

A mai evangélium Máté evangélistától származik, a hegyi beszédnek nagyjából a közepe táján járunk. Nem véletlen ez hangzott el, mert most hétről-hétre, a boldog-mondásoktól kezdve elkezdtünk beszélni, és elkezdtük fölidézni Jézusnak azokat a szavait, azokat az üzeneteit, amelyeket ott Máté így foglalt össze, hogy ez az Ő hegyi beszédében hangzott el. Azért akarom ezt így kihangsúlyozni, mert hát hiszen már a boldog-mondásokkal sem voltunk könnyű helyzetben, de aztán a mai evangélium ennek a hegyi beszéd sorozatnak aztán tényleg az egyik legnehezebb része. Az ellenség-szeretettől kezdve, hogy tartsuk oda a másik arcunkat, valaki kényszerít, még akkor két annyit. Most nem is akarom ezt tovább mondani.

Nem tudom, hogy milyen hatást gyakorol ez rátok, hogyha még merjük valamiféle frissességgel meghallani Jézusnak a szavait. Valahogy rám azt a hatást gyakorolja, hogy elkezdem hallgatni lelkesen és nyitottan „Na, Jézus mond valamit, hogy kell csinálni…” Kezdek egy kicsit összemenni, „Jó, jó, hát ó, ó, ó…” Végül már nem nagyon mondom, hogy „Jó.”, legföljebb azt, hogy „Igaz.”, s akkor „Mmmm.” A legvégén pedig, amikor talán valami kis enyhületet találhatnék, hogy mégis legalább tudjam, hogy hogyan álljak neki ennek, akkor azt mondja „Legyetek olyan tökéletesek, mint mennyei Atyátok!” Ez valahogy úgy hangzik, hogy na, most akkor végem van. Hát eddig még úgy legalább egy pici motivációt éreztem, hogy valahol nekirugaszkodjak, de hát ezek után?

Tulajdonképpen pont ez az ellehetetlenülés, vagy tehetetlenség, olyan érdekes irányokba vihet bennünket. Most egyet mondanék, amit nem szeretnék most itt veletek együtt megkóstolni. Ez az, hogy érezzük ennek a terhét, nehézségét, feszültségét, és végeláthatatlanul elkezdünk beszélgetni, érvelni, vitatkozni egymással. „Most hol van az önvédelem, a jogos önvédelem, hogy megvédjük magunkat. A keresztény ember nem lehet balga, nem lehet ügyefogyott. Nyilvánvaló, akármit nem engedhetnek meg velünk szemben. De akkor ennek hol van a határa? Most ha kényszerít…?” Mhh. A végtelenségig lehet ezen vagy filozofálni, vagy vitatkozni. Kétség kívül ennek is meg lehet a maga értelme, esetleg segíthet bennünket új szempontok, vagy gondolatok fölbukkanásához. De egyáltalán nem szeretnék erről beszélni.

Hanem inkább maradnék az ellehetetlenülésemnél. Annál, hogy „Hát ezt most akkor nem tudom, hogy van.” Elővettem a görög nyelvű szentírást, és ott kikerestem ezt a szót, hogy „Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok!” Szeretném elmondani nektek, hogy ez a kifejezés, amit így fordítunk, hogy „Legyetek tökéletesek!”, tulajdonképpen milyen jelentésárnyalatokkal rendelkezik. Hogy aztán ennek kapcsán valamit próbáljunk jobban megérteni, hogy miért is van ez a mai evangéliumi szakasznak a végén.

De még mielőtt belekezdenék, hadd mondjak el egy történetet, egy élményemet. Amikor most Sidney-ben voltam, akkor egy hetet egy – mondjuk így egyetemi városban – laktam ott, és onnan körülbelül egy másfél óra séta volt mondjuk az Operaház. De hát énnekem nem volt kedvem tömegközlekedni, hanem hogy sétálni, hogy az milyen nagyszerű, és ott egyszer ezen az úton mentem, aztán a másikon, a harmadikon. Nem volt baj, ha kicsit eltévedtem, vagy hosszabban értem ide vagy oda. Volt egy olyan alkalom, amikor már visszafelé jöttem, és kezdett azért már sötétedni, és úgy sóhajtoztam egyet-kettőt, hát ezen az úton nem jártam még, de most már jó lenne lassan hazaérni, mert ha teljesen sötét lesz, akkor hát ez már nem lesz annyira mókás. Ahogy ott mentem, és gondoltam, hogy hát tulajdonképpen hogy hol vagyok, arról fogalmam sincs, és egyszer csak úgy elnéztem jobbra, és abban a pillanatban megláttam egy viszonylag magasabb épületet, aminek a tetején volt egy fölirat, és az az épület ott állt az egyetem területén. Úgy hirtelen úgy ösztönösen is kibukott belőlem egy hálaadó imádság. „Jaj, Uram, de köszönöm ezt neked! Thí, hát ez micsoda egy frappáns megoldásod. Hogy itt azt se tudom, merre kell menni, és csak jobbra nézek, hoppá, ott van, akkor már tudom. Hát innen most már biztos oda találok.” Tulajdonképpen ahogy kibukott belőlem ez a hálaadó imádság, egyszer csak megszólalt bennem egy hang. „Jaj, de naiv vagy, Feri. Milyen, most mit kell itt hálálkodni Istennek? Jobbra néztél, ott a torony, ennyi. Nem kell itt ezt annyira fölfújni, meg ilyen spirituális mélységeket, meg magasságokat tulajdonítani neki. Hát jól van, te egy ilyen vallásos ember vagy, ez jól van, de hát odanéztél, megláttad.” És tulajdonképpen a saját kételyem elkezdett foglalkoztatni, hogy ez hogyan is van. Akkor visszamentem 2-3 métert, és kinéztem jobbra, akkor még nem lehetett látni azt az épületet. Akkor elmentem még 5 métert, onnan se, még 10-et, onnan se. Visszamentem sok száz métert, egyetlen pontról sem lehetett látni. Akkor visszaértem ide, hát akkor biztos megyek tovább, majd onnan. Léptem még kettőt, és megint nem lehetett látni, és megint nem lehetett, és mentem száz métereket, és többet egyáltalán nem lehetett látni ezt az épületet. Azt körülbelül egy 2 méteres sávból lehetett látni.

Azért akartam ezt nektek elmondani, egyrészt egy nagyon izgalmas élmény volt, hogy hova jutottam, azt magam sem tudom, már hogy gondolataimban hova jutottam, csak inkább az élményhez ragaszkodom, hogy amikor Jézus azt mondja a sor végén, hogy „Legyetek olyan tökéletesek, mint mennyei Atyátok!”, akkor lehetséges, hogy nem csak az az irány reális, hogy elkezdünk a mostani látásmódunkkal, a mostani eszünkkel, a mostani megfontolásainkkal, így, ahogy vagyunk agyon töprengeni, agyalni, hogy tulajdonképpen hogyan igaz ez, vagy akkor mit lehet csinálni. Nem lehetséges-e, hogy például Jézus azt is mondja, hogy ha nem jutunk el egy más fajta látásmódra, egy más fajta nézőpontra, ha mi magunk nem leszünk – most így mondom – valahogy teljesebbek, vagy tökéletesebbek, akkor sosem fogjuk érteni, hogy Ő miről beszél.  Erről szeretnék beszélni, mert az az öt jelentés árnyalat, ami ebben a szóban benne van, nagyon lehetővé teszi ezt az értelmezést.

Az első így szól, mikor Jézus azt mondja „Legyetek olyan tökéletesek…”, így szoktuk fordítani, ezt a szót így is fordíthatnánk, „Legyetek olyan felnőttek és nagykorúak…”. Hogy a gyerek azt nem látja, a gyerek ezt nem tudja, egy fiatal még nem tudja, egy serdülő ha a legokosabb, ügyesebb, akkor sem jut el ide, mert azt egy nagykorú, felnőtt ember látja, és egy nagykorú felnőtt ember érti. Az első gondolat, tehát ahogy olvassuk a hegyi beszédnek a dolgait, mintha Jézus kedvesen azt is mondaná: Rendben van, de tulajdonképpen nem azon múlik, hogy addig logikáztok, és okoskodtok, míg „Ahh, hát ez az!”, hanem hogyha felnőtté válok, a szónak most egy mély értelmében, nagykorúvá leszek Isten országában, akkor meg fogom érteni. Előtte pedig tényleg úgy vagyok, mint ahogy én voltam ott, hogy se előtte, se utána, ott ezt nem lehet látni, azt onnan lehet látni.

Ezért mintha Jézus azt mondaná, most ahogyan vagytok, beleértve persze magamat is, sokszor valami gyermeki, vagy néha kicsit infantilis, vagy naiv, vagy éretlen módon, hát onnan nem is lehet érteni. Hogy ezt onnan nem lehet érteni, ezt onnan nézve nem is lehet észre venni. Hogy jó helyre kell állni, így is mondhatnám, vagy hogy valamiféle felnőttségre és nagykorúságra van szükség, hogy egyáltalán ezekkel a kijelentésekkel érdemben tudjak valamit kezdeni. Hogy nem a kijelentésekkel kell valamit kezdeni, hanem magammal. Hogy valahogy annyi fejlődésre van szükségem, hogy egyszer csak ott tudjak lenni, és olyan tudjak lenni, és ott tudjak állni, ahonnan mindez érthető. És ha számomra ez nem érthető, és azt mondom „Most hol kezdjek neki? Hol vannak a határok?”, akkor még nem állok ott. Akkor még nem vagyok elég érett. És ebben most semmi kritika nincs, egyszerűen csak, mint ahogy ott megéltem, ott minden, ezt nem lehet látni, hát egyszerűen innen nem lehet látni.

Tehát ez az első, hogy azt mondja Jézus, hogy „Legyetek talán egy kicsit felnőttebbek, és nagykorúbbak! Onnan már lehet látni, vagy lehet érteni. Előtte meg vitatkozhattok akármennyit, mint a gyerekek.” Ahogy Carl Gustav Jung ezt így mondja, hogy „Az ember sok problémát az élete folyamata során nem megold, hanem kinő.” Egyszerűen kinőjük. Hát ebbe majd belevesztünk, hát ettől majd megzavarodtunk, hát ettől majd fölrobbantunk. Érdekes, valahogy kinőttük. Tehát ez az első gondolat, akarok valamit kezdeni ezekkel a kijelentésekkel, lehet, hogy nem a kijelentésekkel kell valamit kezdenem.

Második. Ebben a szóban, legyetek tökéletesek, így is fordíthatnánk, hogy „Legyetek önállók és felelősek!” Olyan értelemben tökéletesek, hogy már nem a gyermekkornak ezzel a naivitásával, felelőtlenségével, és a többivel. Legyetek önállók és felelősek. És hogy ebben mi minden van benne? Például, mikor ez hangzik el: „Szemet szemért, fogat fogért.”, mennyire jól mutatja azt, hogy reagálok. „Így csináltad? Na, akkor én is.” Ahogy ezt szokták mondani, milyen érdekes „Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten.” Ugye, hát ebben a mondatban épp az Istent mondjuk nem kéne nagyon emlegetni.

Tehát amikor megvan bennünk még az a fajta önállótlanság és felelőtlenség, mint a gyerekben, hogy az indulatai diktálnak, az ösztönkésztetés, reagál ő, majd úgy első mozdulatból visszakézből. Azt mondja, ameddig ki nem nőjük ezt a „Majd én reagálok…!”, amíg nincsenek valódi, érett akcióink, csak reakcióink, hát addig ezt hogyan fogjuk megérteni, hogyan lesz a miénk? Tehát a második gondolat így szól, és milyen érdekes, hogy a pedagógia azt mondja, hogy egy gyerek érzelmi nevelése… És most eszembe jutnak mondatok. Tudjátok, mikor még a gyóntatóban is azt hallom… Ja, két helyen lehet gyónni. Jó is, hogy ide jutottam. Akármerre indultok, egy gyóntató pappal tudtok összefutni. Azt hallom még egy gyónás során is, hogy „Atya, nem volt más választásom.” Az a legkedvesebb, mikor valaki rám néz egy gyónás közben. „Miért, atya? Tudott volna valami mást csinálni?”

És hogy az érzelmi intelligencia fejlesztésénél a pedagógiában ott halljuk azt, hogy a jó szülő, amikor a gyereke úgy visszakézből, úgy „szemet szemért, fogat fogért”, úgy mmm, hogy akkor elkezdek beszélgetni a gyerekemmel arról, hogy mi mindent lehetett volna másképp csinálni. Mert tényleg nem tudja. Egy gyereknek mondjuk az az eszköztára, hogy visszaütök, esetleg visszarúgok, és tényleg nem tudja, hogy milyen más féle módokon is lehetne elrendezni. Ezért a második gondolat joggal így szól, hogy legyetek teljesek, vagy tökéletesek, haa, legyünk elég önállók és felelősek, hogy ne csak reagáljunk mindig, akcióink legyenek, valódi kezdeményezéseink, kreatív módon. Nem akarom ezt se hosszabban.

A harmadik: legyetek érettek! A teljességnek ez a jelentése is benne van. Legyetek elég érettek! Eszembe jut egy nagyon neves szakember, ő azt mondja, az érettségnek az az egyik legvilágosabb jele, hogy egy személy egyre nagyobb feszültségeket és ellentmondásokat képes magában kibékíteni. Az éretlen ember egész kicsi feszültségektől is tönkremegy, és ideges lesz, és nem érti, és nem logikus, és ez hogyan van, és kinek van igaza, nekem van igazam, és … kész. Az érett személy szinte már egészen lehetetlennek tűnő feszültségeket, ellentéteket és ellentmondásokat is ki tud magában békíteni.

Aztán a következő, a negyedik. Öt van összesen. Hogy hát legyetek teljesek. Ez a jelentése is benne van ebben a szóban, amit így mondunk, hogy legyetek tökéletesek. Akkor itt hadd hozzam, tulajdonképpen ez az evangéliumi szakasz erről is szól. „Most irgalom, vagy igazság, igazság, vagy irgalom?” Így szoktuk ezt mondani, hogy most Isten igazságos, vagy irgalmas? Hova álljunk? És akkor mint hogyha most Jézus azt mondaná, „Legyetek irgalmasok. Menjetek vele, adjátok oda, mutassátok neki magatoktól is.” Rögtön megszólal bennünk egy hang. „Mi van az igazsággal?” És amikor kezdünk valahogyan érettebbek lenni, meg a teljességet ezekben az ellentmondásokban tudni összefogni, akkor rácsodálkozom például arra, hogy egy pont után, épp ahogyan beszéltünk arról a gyerekről, hogyan tudjuk neki megtanítani azt, hogy tud irgalmas is lenni. Éppen az által, hogy valahogy elmélyítjük benne a gondolkozást, a cselekvési lehetőségeket, méltányoljuk benne azokat a megfontolásait, hogy mi igazságos, és mi nem.

Tulajdonképpen pont egyszer csak rájövünk, hogy létezik olyan igazság is, ami nem mondjuk az egyenlőségen alapul, szemet szemért, fogat fogért, hanem e méltányosságon. És azt mondom: Hát igen, a kistestvérem rám csapott. Ha én visszaadom, az valószínű erősebb is lesz. Másfelől pedig, amikor a kistestvérem rám vágott, hát ő sokkal éretlenebb, mint én. Lehet, hogy a kistestvéremmel kapcsolatosan az volna igazságos, hogy én méltányos legyek vele, és azt mondjam, hogy tulajdonképpen ő rám vághat – már azon az alapon, hogy ő sokkal nehezebben tudja ezt, hogy kell megfékezni, vagy hogy nem. Persze nem kéne tennie, az az igaz, de tulajdonképpen el tudom fogadni sokkal inkább, mint a sajátomat, egyszerűen azért, mert én már nagyobb vagyok. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen ez méltányos.

Hogyan jutok egy irgalmas megoldásra? Az igazság mélyebb megértése révén. Ha valaki gazán irgalmas akar lenni, előbb-utóbb az igazság mélyebb megértésére lesz szüksége, és viszont is így van. Ha valaki pedig igazán-igazán igazságos akar lenni, akkor az irgalom mélyebb megértésére lesz szüksége. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy az igazságból pont a szeretet, a megértés, az együttérzés, az irgalom és a megbocsájtás kellene, hogy kimaradjon. Létezik-e olyan igazság, aminek nem része az irgalom, a megbocsájtás, és a többi? Hát ezt nehezen tudom igazságnak látni. El akarok jutni egy teljesebb igazságig, előbb-utóbb az irgalommal meg kellene barátkoznom, mert az része lesz neki.

Végül akkor a záró gondolat pedig így szól, hogy ebben a szóban, hogy legyetek tökéletesek, az is benne van, hogy a teljesség, a beteljesedés, cél felé haladó ember. Hogy legyetek ilyenné, aki a cél, a teljesség, a beteljesedés felé halad. Itt ezt már csak néhány mondatban. De érdekes ez, mikor jegyesekkel, fiatal házasokkal beszélgetünk, akkor milyen gyakran kiderül az, hogy tulajdonképpen hogy jó döntéseket tudunk hozni, és aztán helyesen cselekedni, az nem azon múlik, hogy ebben a pillanatban tudom mit kell csinálni, meg hogy én már most erre alkalmas vagyok, meg kész vagyok, meg képes vagyok. Nem ezen múlik, hanem azon, hogy rászántam magam arra, hogy hajlandó vagyok részt venni egy olyan folyamatban, a házastársammal, ami rengeteg előre nem látható bonyodalmat jelent majd, és nehézségeket, és mélységeket, és magasságokat, és hullámzásokat, és én rá szántam magam arra, hogy ebbe az ismeretlenbe belevessem magam.

Tulajdonképpen végül, végül egy csomó megpróbáltatás után, képes leszek egy jó döntést hozni, mert ez a célom, vagy helyesen cselekedni. De mi tett erre alkalmassá? Nem az, hogy a folyamat elején én ezt láttam, és tudtam, és alkalmas voltam, és képes voltam, vagy kész, szó sincs róla. Hanem hogy hajlandó voltam ennek a folyamatnak nekilátni, és a folyamat végén nem vagyok ugyanaz az ember, mint aki elkezdte.

Ezért nagyon gyakran realitás az, itt vagyunk nem egyszer folyamatoknak még nem a végén, csak az elején, közepén, az első szakaszaiban. Halljuk, amit Jézus mond, és azt mondjuk „Hát na most ezzel Uram hogyan?” Végül is úgy, hogy azt mondom, célnak jó lesz, iránynak jó lesz. Nem kell ezt most tudnom és értenem, de célnak és iránynak jó lesz. Az az alkalmasságom, ami majd alkalmassá tesz engem arra, hogy legyen egy-egy ilyen gesztusom, ami az Isten országának nagyon is a világából jön, az nem azért van, mert ezt most értem, tudom, és ismerem, képes vagyok és alkalmas, hanem azért, mert hogy beleeresztettem magam egy folyamatba, és megváltoztam közben.

De nagy dolog az, hogy elég bátrak lehetünk ahhoz, hogy egy jó irányunk van, megvan a célunk, és megvan a reményünk, ahogy telik-múlik az idő, és beletesszük a saját energiánkat, egyre alkalmasabbá válunk arra, amiről Jézus beszél.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu

Lejegyezte: vinkozoli