Mt 4, 1-11 – Nagyböjt 1. vasárnapja

2017.03.05. vasárnap: NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA

Ha esztek a fáról, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek mint az Isten

Olvasmány (Ter 2,7-9;3,1-7a)

Miután a föld termékennyé vált, az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. Az Úristen kertet telepített Édenben, Keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas, azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának fáját. A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcseiből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre; nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az Isten, aki ismeri a jót és a rosszat.” Az asszony látta, hogy a fa (gyümölcse) élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát a gyümölcsből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy mezítelenek. Fügefa leveleket fűztek össze és kötényt csináltak maguknak.

Szentlecke (Róm 5,12-19)

Testvéreim! Egy ember által lépett a világba a bűn, és a bűn következményeként a halál. Így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek. De ha egynek bűnbeesése következtében, egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább élnek és uralkodnak majd az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és a megigazulás bőséges ajándékát kapják! Mert miként egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek igaz volta minden ember életére megigazulást áraszt. Amint ugyanis egynek engedetlensége minden embert bűnössé tett, ugyanúgy egynek engedelmessége igazzá tett sokakat.

Evangélium (Mt 4,1-11)

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.” Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.

Vasárnapi beszéd

Ha pontosan mondom, talán így szól ez a szólás: az ördög a részletekben rejlik. Talán szoktuk ezt mondani, és természetesen nem egy szólásról akarok most beszélni, hanem az evangéliumról. De ahogyan készültem és elmélkedtem, újból meg újból eszembe jutott ez a fajta népi bölcsesség, és az, amiről tulajdonképpen gondolnám, hogy érdemes volna elmélkednünk. Ez pedig az, hogy a megkísértés történeten keresztül a saját megkísérthetőségünkre vonatkozóan tulajdonképpen, ha egyetlen mondatot kellene mondanom ma este, azt mondanám, hogy a kísértésnek van valahogy egy olyan szála, ami ott van minden kísértésben. Ez pedig az, hogy valamit nem látunk, hogy valamire nem figyelünk. Akkor erről szeretnék most beszélni.

Az első gondolat így szól. Kísérthető vagyok akkor, hogyha vakon élek. Kísérthető vagyok akkor, ha bizonyos dolgokat egyáltalán nem látok, miközben azok ott vannak. Például mind a három megkísértés helyzetben tulajdonképpen van pozitívum, hát hogy ne lenne. Kövekből legyen kenyér? Hát ki mondja erre azt, hogy ez nem jó? Az, hogy lássuk azt, hogy Jézust elkapják az angyalok? Én szívesen megnézném, szívesen látnám ezt, ahogy egyszer csak ott, az angyalsereg jön, és megmenti, és még biztosabb lehetek abban, hogy hát tényleg, ilyet biztos csak Jézussal csinál. Hát akkor? És aztán a harmadikban, az, hogy aztán valamiféle javakkal, értékekkel lehet sok jót tenni… - hát a sátán nem mondta, hogy aztán azt magára költse. Azt mondta „Legyen a tiéd.” Aztán majd jóra fogom fordítani.

Tulajdonképpen a kísértésnek van egy olyan jellegzetessége például, hogy a kísértésben szereplő egyik részt, amiben pozitívumok vannak, sokszor reális pozitívumok, nagyon igaz pozitívumok, azokat nagyon pontosan látjuk, és a másik részt egyáltalán nem látjuk. Hogy ennek a pozitívumnak a másik oldalán mi az ára, és mi az árnyéka mindennek. Ezért, ezért nem egyszer, a tapasztalat azt mondja, hogy valami nagyon fáj, egészen meg tudok vakulni. Bent vagyok egy nagy szenvedésben, egészen el tudok vakulni. Van bennem egy nagyon erős ösztönkésztetés, egészen el tudok vakulni. Erőt vesz rajtam egy nagyon erős érzés, egészen el tudok vakulni. Tehát nagyon sok féle érzés, és késztetés, és lelki állapot tulajdonképpen együtt jár valamiféle vaksággal. Amit ott nagyon világosan látok, a vágyamat, azt a szépséget, az értéket, a boldogságot, vagy bármi mást, azt jól látom. A probléma azzal van, amit egyáltalán nem látok, hogy nem látom a képnek csak egy részét, vagy csak a jó részét, és ezért vakon megyek bele valamibe.

A második, amikor tulajdonképpen van tudásom, tudomásom arról, hogy van itt egy másik rész, de nem nézek oda. Próbálok úgy csinálni, mint ha nem tudnék róla, mintha nem látnám. Próbálom nem figyelembe venni azt, amiről egyébként tudok. Ez nem pont ugyanaz, mint az első esetben. Például ebben a megkísértés történetben de érdekes az, mikor azt mondja a sátán, hogy „Tudod mit, Jézus? Mindezt neked adom.” Ugye azt tudjátok, hogy az nem a sátáné? Milyen érdekes, azt mondom „Hááá, hát igen, igen, igen, itt ezzel milyen sok jót lehetne tenni. Tényleg, akkor belemegyek ebbe a valamilyen elvtelen kompromisszumba, vagy valami sunda-bunda dologba. Hát miért ne mennék bene, mert abból majd nagyon sok jó fog tudni kijönni. Úgyhogy nem is nagyon nézem én, hogy tulajdonképpen mi is lesz ennek az ára, ezt most inkább ne nézzük.” Mikor valaki, valaki nem látja azt, hogy tulajdonképpen mikor a sátán azt mondja „Neked adom mindezt.”, az egy hazugság, mert semmi sem az övé. És amikor csak az egyik részt nézzük, és tudatosan nem nézzük a másikat, valami ilyen helyzetbe keveredünk.

Azután a harmadik. Mikor egyoldalúan látok, az egyik részt világosan látom, ahogy erről beszéltünk, az mondjuk a pozitív rész, amit nagyon világosan látok. A negatív részt figyelmen kívül hagyom, vagy egyáltalán nem látom. De sok házastársi konfliktusnak voltam megfigyelője. Ezekben a konfliktusokban de gyakran tapasztaltam azt, hogy valaki mondja, és mondja, és mondja, de olyan erőszakosan mondja, hogy nekem fáj, miközben amit mond, az igaz. Egyébként igaz, de az az erőszak, amivel ő azt képviseli, ahogy semmi másról nem kíván tudomást venni, csak a saját, egyébként igazáról, hát az, az nekem fáj; előbb-utóbb ordíthatnékom támad.

Nagyon látja az egyik részét, és egyáltalán nem látja a másik részét. És ez persze lehet fordítva is, nem csak az az erőszakosság, ahogyan valami jót tudunk képviselni, hanem az a hallatlan megértés, ahogyan valamilyen rosszat megengedünk az életünkben. Akkor ott mit látunk? Azt a részt, hogy mi nagyon megengedők vagyunk, ó, hát mi nagyon nagyvonalúak vagyunk, és hát nagyon szabadok vagyunk. Az a rész, amit nem akarunk látni, az, hogy rendben van, de mondjuk az bűn. Ez a harmadik.

A negyedik, és a negyedik, megint csak olyan valami, ami mind a három kísértésben ott van. Ez az énközpontúság. Mikor valaki énközpontúan lát, mondhatjuk azt, hogy nem a felét látja, nem, énközpontúan mindent lát, csak énközpontúan. Körbe néz, 360 fokban lát, csak énközpontúan, elvesztett egy dimenziót. Ezért ő azt mondja, mindent itt mérlegeltem, mindent alaposan, mindennek utána jártam. Ez igaz is, a nézőpont súlyosan egyoldalú. Azért a kísértésnek ez a mindig ez az ott meglévő, orr alá dörgölődző része, ahogy azt mondja, hogy „Ha Isten fia vagy…” Nem tudom, hogy ez előhív belőletek-e valami, valami indulatot? Hogy ez milyen ügyesen kitaláltatott a sátán részéről. „Hát, ha Isten Fia vagy…” Ott van a mézes madzag, hogy egyszer csak úgy Jézus kihúzza magát, és azt mondja. „Hát én az vagyok. De most rögtön be is bizonyítom, te velem ne szórakozzál.” Tulajdonképpen ez mit jelent? Hogy ad majd egy énközpontú választ. Amikor a kísértő újból és újból ezt mondja „Hát ha te vagy az Isten Fia…”, tulajdonképpen arra akarja Jézust rávenni, hogy énközpontú legyen, onnan nézzen körbe, lásson onnan mindent, de abból a nézőpontból ne lépjen ki. Ez volt a negyedik.

Azután az ötödik, amikor rövid távon folyamatokat elveszítve látok. Ahogyan a kísértő azt mondja „Nemde jól esne egy nagyot enni? Friss kenyérből. Hát csak nem száraz kenyeret csinálsz abból a kőből. Valami igazán finom, ropogós kenyeret. Hát az de jól esne neked.” És kétség kívül, kétség kívül, megint csak elnézést ezért a fordulatért, azért vannak olyan bűnök, amiknek van egy olyan jellegzetessége, hogy így mondanám ezt, hogy a szüzességünket egyszer tudjuk elveszteni. Akkor azt már, akkor, az már akkor úgy van. Hogy ahogy bele tudunk menni elvtelen kompromisszumokba, bele tudunk menni olyan adok-kapok viszonyokba, olyasféle korrupcióba, amibe egyáltalán nem kellene belemennünk. Azt lehetne mondani, hogy egyszer mentünk bele, és akkor már bent vagyunk. Milyen nagy dolog, hogy fölismerjük ezeknek a helyzeteknek egy kissé ezt a „Vagy most belemegyek, vagy…”, ezt a szinte egyszeri jellegét.

Ezért a következő gondolat így szól. Hát persze, belemegyek, mert most rövid távon, az összes következménnyel nem számolva azt mondom, hát na, ebből valami jó ki tud jönni. Másnap fölébredek, és… Hogyhogy nem jutott eszembe, hogy lesz holnap? A kísértő sokkal jobban tudja, hogy lesz holnap, és holnap jön, és benyújtja a számlát. „Tegnap ezt csináltad.” A kísértésnek ez az ötödik jellegzetessége, hogy beszűkülünk, nem látunk már folyamatokat, nincsen holnap, csak itt és most van, és azonnal van, és annak mindenféle jogossága egyébként. Abban egészen könnyen el tudunk bukni, és veszni.

Aztán a következő, így nevezném ezt. Mikor elveszítjük a lényegi részünket, az igazán fontos részünket – ha most magunkra nézünk. Egyébként nyilván mondhatnám azt, hogy az istenkapcsolatunkat. Nem véletlen, hogy Jézus mindig, amikor megy a kísértés, hogy „Legyél énközpontú, és rövid távúan gondolkozz, és csak az itt és most-ot, és csak a jót lásd, és csak a felét, és arra ne nézzél, és higgy nekem…” Hogy akkor tulajdonképpen mire akarja őt rávenni? Hogy a Mennyei Atyával való viszonyát most egy kicsit, kicsit rakja le. Hát anélkül is tud ő okosan gondolkozni, megvan a józan eszünk, majd átnézzük, átlátjuk ezeket a kérdéseket.

A hatodik dolog így szól, hogy a lényegi részünket, vagy az istenkapcsolatunkat figyelmen kívül hagyva hozunk döntéseket. Az a megrendítő számomra, hogy a lényegi részünket, vagy az istenkapcsolatunkat nem egyszer évtizedekig képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni. Tulajdonképpen az élet megy tovább, csak valami lényegit teljességgel el tudunk veszíteni az életből. Amikor Jézus azt mondja „Na most azt mondom neked: takarodj innen!” Végül is ez egy lényeglátó mondat. Elég kemény, azt mondja „Most akkor távozz innen! Abbahagytam a veled való beszélgetést.” Ez valami lényeginek a fölismerése. Hogy ahogy megy ez a folyamat, és azt mondja „Hát ezeket a köveket kenyérré… Vagy nyugodtan, engedd el magad, majd jönnek az angyalok, azt neked adom.” Amikor valaki kapaszkodik a lényegbe, akkor előbb-utóbb mondhat ilyet, hogy „Ezt most befejeztem. Mert ez látni valóan sehova nem vezet.” Ez a hatodik gondolat, hogy el nem veszítem a lényeggel való viszonyomat, az istenkapcsolatomat.

Végül a hetedik, az utolsó. Ami szinte minden ilyen kísértésben benne van, hogy a kísértő megpróbál rávenni bennünket arra, hogy kössünk kompromisszumot ott, ahol az nem lehetséges. Az életben oly sok mindenben lehet kompromisszumot kötni, és olyan fontos, hogy vannak kiegészítő igazságok, és tudunk árnyaltan gondolkodni. Erről oly sokat beszélünk. És vannak helyzetek, amiben nincsen kompromisszumos megoldás. Vagy azt mondom, hogy „Távozz tőlem, sátán!”, vagy valamiképpen együtt élek vele. Az életnek vannak ilyen helyzetei, és ezért most veletek együtt szeretnék nagyon imádkozni azért, hogy ismerjük föl, hogy mikor érdemes a szívünket átadni arra, hogy minél befogadóbbak legyünk, minél inkább meglássuk az árnyalatokat, a finomságokat, kiegészítő értékeket, igazságokat, és a többit. És hogy észre vegyük, hogy mi az a helyzet, ahol nincsen kompromisszumos megoldás akkor, hogyha igaz emberként akarunk élni, vagy ha az istenkapcsolatunkból akarjuk az életet élni. Ezért a világosságért szeretnék veletek együtt imádkozni.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu

Lejegyezte: vinkozoli