A büntető készenlét-séma 14. - Mikor halasszuk el az érzelmi fejlesztést?

Köszöntelek benneteket, Isten hozott mindannyiótokat!

Mikor halasszuk el az érzelmi fejlesztést?

Megtisztelő a jelenlétetek, mert az a cím, amit a mai alkalomnak adtunk, az olyan, hogy az a benyomásom, erre csak az igazi szakértők jönnek, a vájtfülűek, az érzékeny szeműek. Hajj! Úgyhogy így tekintek rátok, mint az igazi szakértő közönségre. Sémákról beszélünk, csak azért, hogyha valaki nem lett volna itt múltkor, múltkor, hogy miről van szó. Mi ez, hogy séma? gyerekkorban fizikai, érzelmi szükségleteinket megfelelően nem elégítik ki, 18 féleképen sérülhetünk meg. Ennyi. Csak 18. És miután megsérülhetünk, azokról a sémákról beszélünk, amelyek gyerekkorban alakulnak ki, negatív sémákról. Mert vannak pozitív sémák is, hát így szűkítettük a kört. (01:00)

Ismétlés

Most jutottunk el a 18. sémáig. 18. séma: büntető készenlét séma. Amit mármost nem ragozom, nem ragozom, a lényeg, hogy gyerekkorban nem kapok elég érzelmi visszajelzést, nincsen együttérzés, nincsen irgalom, nincsen szánalom, nincsen megértés, nincsen részvét, nincsen segítőkészség, hanem eöööhh, eöööhh. „Apád, anyád ide gyüjjön!”Szokták mondani. Tehát, mhhrrr. Ítélkezés van, büntetés van, bűnhődés van. Ez az alap élményem, és ezért felnőttként nem tudok egységet létrehozni két egymást kölcsönösen kiegészítő érték között. A két egymást kölcsönösen kiegészítő érték, az egyik az igazság, a másik az együttérzés. Itt van az igazság, és itt van az együttérzés, az irgalom, a részvét, a szánalom, hahh! A megbocsátás. Ezek egymást kiegészítő értékek, és ráadásul kölcsönösen megalapozzák, egymást kölcsönösen átjárják, sőt, egymást kölcsönösen föltételezik. Háhh! Ez négy dolog, ezt már negyedszer mondtam el, négy hét alatt, hátha valakinek ez beakad. Tehát, ezek egymást kölcsönösen kiegészítő értékek. (02:20)

Miről beszélünk? Arról, hogy hogyan tudjuk úgy, az érzelmi intelligenciánkat fejleszteni, a részvét, az együttérzés, a megbocsájtás, az irgalom, bllöllö, nem ragozom tovább, hogy közben nem engedjük szem elől tévesztődni – óh, nem volt egy szép mondat – az igazságot. Mert könnyű úgy kedvesnek lenni, na, így könnyű. Spongyát rá! Így könnyű. Nem történt semmi. Ja, hát hogyha nem nézem, hogy mi történt, akkor tényleg nem történt semmi. De tudni, hogy nagyon is történt, hogy kivel, mikor, mi, hogyan történt? Azt tudni, és nem szem elől téveszteni, és úgy megbocsájtani, az már valami. Hahh! Ezért, mikor valaki azt mondja „Nem történt semmi.” Értitek. (Elforgatja a negyedik széket – szerk.) Nagyon is történt. Nagyon pontosan el tudom mondani, hogy hogyan hatott az életemre. Miután elmondtam neked, utána megbocsájtok, és a megbocsájtás egy folyamat, de ebbe most nem akarnék belemenni. (03:25)

Az érzelmi intelligencia fejlesztésének a lépéseit vettük John Gottman alapján, mert ő cupp-cupp, ő nagyon tud. Hasít, és a többi. Matematikus… „Pszichológus.” De ne az, ne, az a végén van, te drága. Egy ilyen dramaturgiai érzékkel… Igen, ez az, ez az, ez az! Matematikus-fizikus-informatikus-pszichológus. Hahh, na, tehát akkor elég sok mindent kiszámol. (Gyertek, foglaljatok helyet! Örülök, hogy itt vagytok. Ma elit közönségünk van. Igen, igen, igen. Na most! Mindjárt, csak úgy idehoznám ezeket a pontokat, lépésről lépésre az érzelmi intelligencia fejlesztésének a lépései, konkrét helyzetekben. Mit érdemes tennünk? (04:15)

Esemény.

De ezt az alap modellünket megmutatom, ha mindent elfelejthetek, de a három szék megvan, az már egy nagy előrelépés. Mi is volt a három szék(láb)? Tulajdonképpen mire van szükségünk? Ha az együttérzést és az igazságot egyben szeretnénk látni, egymást kölcsönösen föltételezve, kiegészítve, átjárva, megalapozva. Az első: az esemény. Történik valami, és mármost azt is tudjuk, minden esemény egy folyamat része. Egy folyamat része, nem csak, nem csak úgy van, hogy a serdülő lány rám vágja az ajtót. Az nem úgy van, hanem úgy van, hogy én előtte háromszor kiabáltam vele, hogy vegye föl a kabátját. Amikor ő rám csapta az ajtót, az ennek a folyamatnak egy lépése volt. Az is lehet, hogy ezelőtt 3 héttel, a serdülő lányom azt mondta: „Anya, ne nézz már hülyének! 17 éves vagyok, föl tudom venni a kabátomat, tudom, hogy hány fok van.” Tehát amikor a serdülő lányom rám csapta az ajtót, az egy folyamat része. Tehát az esemény. (05:30)

Hatás.

Azután, ezt nagyon világosan megkülönböztetjük. Mitől? „Az érzés.” Jó, hogy ezt mondjátok, oké, ez a lényeg. Én egy picit próbáltam na, olyan elegánsabban, hatás, hogy az hat rám valahogy. Ugye hogy abban minden benne lehessen. Valahogy hat, de a veleje az érzések. Így van, értéseket, érzelmeket vált ki belőlem. Ez a hatás, és ez nagyon világos, hogy a hatás nem ugyanaz, hogy te valamit csináltál. Mert te valamit csináltál, és ez valahogyan hatott rám. (06:00)

Válasz

A harmadik. De jó, ezt… mondom, hogy szakértő a közönség. Tehát ma ez így fog menni. Tehát én csak elkezdem a mondatot, befejezitek, és egy közös munka. Így van, reakció, a válasz. Első sorban nyilván cselekvésben. Tehát amikor valaki azt mondja, hogy „Hát persze, hogy odacsaptam, mikor fölidegelt a hülyeségével. Akkor nála ez a három egy, csak innen kezdte el mondani. „Persze, hogy odacsaptam, mikor felidegelt a hülyeségével!” Megvan ez nektek? Nála nincs három külön szék, nála káosz van, és a káoszban ez a három teljesen összecsúszik. De nem is látja, hogy itt ez három külön dolog. (06:45)

Hahh, jó, de most elsöpröm a székeket, és akkor nézzük a pontokat. Ezt csak gyorsan, mert utána a cím alapján fogok menni, és utána arra jutottam, hogy akik olyan rendesek, hogy erre a címre eljöttök, ti nagyon izgalmas dolgokat kell, hogy ma kapjatok ma. Aminek semmi köze a címhez. Hát muszáj. Nem így van az életben is? Vannak pozitív fordulatok, meglepetések, minden. De nem t’om, hogy olyan lesz-e, csak arra gondoltam, hogy… Na, gyerünk. (07:15)

Érzelmi intelligencia fejlesztésének lépései.

Ezt most mondom el utoljára, mert most már túlmegyünk, egy másik témába fogunk belekezdeni. Értitek, most egy életem, egy halálom, próba-cseresznye. 1. Fölismerem mások érzéseit, vagy a magamét. 2. Megértem az érzéseit. 3. Elfogadom az érzéseket, és mögöttük a személyt. 4. Engedélyezem az érzéseket. 5. Együttérző vagyok. 6. Az érzéseket lehetőségnek tekintem a közelebbi, vagy szorosabb kapcsolatra. 7. Meghallgatom, és meghallom az érzéseket, azokat is, amelyeket nem mond ki, vagy nem nevez meg. 8. Elismerem az érzések jogosságát, és hitelesítem azokat. Hahh. 9. Az érzéseket megnevezem. Aztán. 10. Kijelölöm a határokat. Na, itt a három szék, most már elraktam, határokat elkezdek kijelölni. 11. Meghatározom a célom, hogy miután az történt, és így hatott rám, mit akarok csinálni. Ez a célmeghatározás. Ez történt, így hatott rám, ilyen érzéseket váltott ki belőlem, és én azt akarom erre csinálni, hogy… az alapján, hogy mi a célom. Oké. (08:30)

12. Lehetséges megoldásokat kigondolom. Milyen nagyszerű, azt mondom, több lehetőségem is van. Több lehetőségem is van, s akkor elkezdheted a sort. „Megölöm magam. Megölöm őt.” Hát de szabadok vagyunk, most ezt nem… most ezt nem propagálni akartam, csak hogy… „Megőrülök. nem őrülök meg. Elvonulok egy másik univerzumba. Maradok még egy ideig.” És akkor így, szépen, szépen, szépen. Azt mondja. Következő. (09:05)

13. Ez a 13: A megoldási javaslatokat értékelem. Na, tehát itt van, második pont… Biztonságos? Az ölés nem biztonságos. Se nekem, se neki. A megőrülés se túlságosan biztonságos. Ezeket akkor kiradírozom. Tehát… Mely öt szempont alapján mérlegelek? 1. Igazságos-e? 2. Működik-e? Hát hatékony-e, eredményes lesz-e? 3. Biztonságos-e? 4. Hogyan fogom érezni magam tőle? 5. Mások hogyan fogják érezni magukat akkor, ha én azt teszem, amit kitaláltam? (09:45)

14. …és volt az utolsó. 14: Helyes megoldás kiválasztása, miután megtörtént a mérlegelés. Itt a következő alpontok voltak. a) Engedély a próbálkozásra. Nem kell rögtön a tutit tudnom. Miért kéne rögtön a tutit tudnom? Második alpont… b) Bizalom a hibából való tanulásra. Heee, következő. c) Konkrét terv elkészítése. Itt merültem bele az olimpiai ezüstérembe, ami láttam, hogy hidegen hagyott benneteket. Azt mondjátok „Ne! Hogy lehet ilyen hülye? Hát ez nem igaz. És ha bronz lenne, akkor mit csinált volna?” Na jó. Következő. Egyébként ilyenkor érzem magam a legjobban, mikor ti azt élitek meg, hogy nem vagytok olyan sérültek, mint én. Ezek a legszebb pillanatok, mikor azt mondja „Jó, hát ha ez is ilyen hülye, hát akkor…”, ez akkor… van értelme az életemnek. Következő. d) A megoldások javítgatása. Na, akkor ezt kicsit bllöllö. Oké. (10:50)

15. És, a kudarcokra pedig úgy tekintek, mint nem hiábavaló igyekezetre. Hogy a kudarcaim hozzáadnak valamit az életemhez. Ha mást nem, hogy ha jól fogadom a kudarcaimat, például rögtön hogyan forgatódik be a talajba, mint tápanyag? Segíti az együttérzést. Látom a saját esendőségemet, gyarlóságomat, gyöngeségemet, ügyetlenségemet, tehetetlenségemet. El tudom veszteni a kreativitásomat, nincs semmi ötletem, azt se tudom, hogy mit csináljak. Ráadásul ez csak két hét múlva tudatosul, és addig egy csomó minden hülyeséget csinálok. (11:30)

Durkheim

Azt mondja egy filozófus, de olyan, olyan lélektannal megáldott filozófus volt. Assz’em a Durkheim volt. Majdnem biztos vagyok benne. Így sosem kezdünk el történetet, tudjátok? Azt hiszem, meg valószínű, meg lehet, hogy a Durkheim – tehát ez katasztrófa, tehát most, most mutatom nektek, milyen, amikor egy előadó. Sza’al ez nulla így, idáig, nulla, nulla drágáim, nulla. Mondom magamnak, kedvesen. Azt mondja: „Az érettég azt jelenti, hogy egyre hamarabb veszem észre a hibáimat.” Ez neked nem tetszik, ez durva? Júú, ez sújtott téged? Nem, nem, látom. „Szép!” Na, szép volt! Igen, kétség kívül egy ambivalens kommunikációt észleltem, tehát ahol az érzések és a szavak nem voltak fedésben egymással. Minden esetre… de jaj, látjátok, milyen izgalmas ez? Rögtön itt vagyunk az első pontnál, fölfedezem, hogy valaki mást érez ezzel kapcsolatban, mint én. (12:40)

Mikor én meghallottam ezt a mondatot, én, nekem iszonyatosan tetszett. Az érettség azt jelenti, egyre hamarabb veszem észre, hogy valamit nem csináltam jól, hogy rossz útra tévedtem. Most nem föltétlen morálisan, hanem hát tulajdonképpen nem is ezt akarom csinálni. Lehet, hogy erkölcsileg teljesen rendben van, hát csak nem ezt akarom. Húú! Igen, ebben nincs az benne, hogy „Tehát ez azt jelenti, hogy az ember mindig rossz úton van.” Csak abban javulunk, hogy hamarabb veszem észre. Vannak jó utak. Nem, mert kicsit ez, ez, ez, ugye, ez, ez? Próbáltam veled szerepet cserélni, sz’al értem én ezt. Jó, tehát Durkheim nem ezt mondja. Egyébként mit t’om én, mit mond, de ez a mondata nagyon tetszik. Jó, gyerünk! Öööö, hát de nincs is tovább. Akkor hova gyerünk? Gyerünk! Megyünk a cím alapján, mert rám szóltatok fél évvel ezelőtt, hogy „Feri, ha adsz egy címet, beszélj arról, különben ne szórakozz velünk, na. Úgyhogy most a cím alapján nézzük csak! Öt pont vár ránk. Azért akartam erről beszélni, mert, mert… Mert azt gyanítom, érzelmi fejlesztés, főleg szülő-gyerek kapcsolatról van most szó, de aztán tudjuk, hogy amikor a felnőtt-felnőtt kapcsolatban krr-krr, a gyerek részem átveszi az irányítást, ugyanerről lesz szó, ugyanerről lesz szó. (14:05)

Fölmerülnének nálatok hihetetlen gyorsan reális ellenvetések. Azt mondjátok „Jól van Feri. Az Ósiban tombol a gyerek.” Madaras Tesco, na, csak már olyan értetlenül néztek rám. Ósi, Madaras Tesco – ott tombol a gyerek, nekem meg időre kell menni. Na, akkor most érzelmileg nekiállunk fejleszteni. 14 pont, de a 13-as, 14-esnél 5-5 alpontunk van. Értitek? Na, tehát az első, amikor maga… Na, John Gottman azt mondja „Nem alkalmas a pillanat az érzelmi fejlesztésre. Van öt ilyen szempontunk. (14:50)

Mikor nem alkalmas a pillanat az érzelmi fejlesztésre.

1. Mikor nincs idő.

Úgy rögtön akkor ez. Mikor nincs idő. Akkor… és ez miért izgalmas? Ezt így fogalmaztam meg, mert hát nem hagyhatunk mindent úgy, ahogy Gottman kitalálta, azért kicsit fejlesztünk rajta. Azt mondja. A négy szék pont jó. Hogy kicsit értsük, hogy mi ez, hogy…(15:15)

a) Most nincs rá idő.

Az első, szülőként, házastársként, bárhogy. Mikor azt tudom mondani, mert föl tudom ismerni, hogy most nincs rá idő. Hogy ez milyen… ez nagyon értékes dolog, nagyon értékes dolog. Nem veszünk el Laissez-faire módra a gyerekeink érzelmi életében, hogy ott együtt zokogunk a madaras Tescoban, és közben elkésel mindenhonnan, és 25 ember vár rád, mert te vagy a vezetőjük, de te most el-pff-haa-pff-haa. A mosóporos sornál, ott, mert ott ütött be a krach. Tehát az első, hogy nagyon értékes azt mondani, először magamnak, és aztán valahogy annak a másik személynek, az lehet a feleségem is. Nekem, nekem pláne, én ezt rendszeresen gyakorlom. Mondom neki „Ne haragudj, most nem alkalmas az idő, egyszerűen nem alkalmas az idő.” (16:15)

Például egyszerűen azért, mert nincsen. Nem az, hogy minőségi idő, nincs idő, mennyiségi nincs, nem minőségi. Van úgy, hogy nincs mennyiség, nem? Tehát 8-ra be kellett volna érni, és 8:10 van, akkor mennyiségi problémáink lettek. „Adjunk minőségi időt egymásnak!” De 8:10-kor nem tudok, mert ott már… na. Ez olyan, mint Feri meg az esketés. Tényleg, tényleg. Annyira kedves volt egy pár, megkértek. „Feri, annyira jó lenne, hogy… nekünk az egy külön öröm lenne…” mondták 21 évvel ezelőtt. „Mi lennénk az első pár, akiket megesketsz.” Mert akkor ez egy ilyen maradandó valami. Nagyon jóban voltunk, fiatalként együtt eveztünk, meg minden. „Hát, az remek!” Megtartottam életem esküvőjét… Életem első… Na, zavar a rendszerben. Életem első esküvőjét, és ahogy mentünk ki, középen megy a pap, ahh, na, most ez nem is érdekes. És akkor odasúgja nekem a vőlegény: „Feri, mi most elindulunk a minőség felé, te pedig a mennyiség irányába.” De hogy az esküvő után fél perccel valakinek hogyan támadt egy ilyen gondolata, ez egészen lenyűgöző. És eközben egyszerűen egy jövőlátó profetikus mondat volt, mert tényleg így van. Azóta most már büszkén… néha megszámolgatom, hogy 1000 esküvő körül járok, 1000. Hát képzeljétek el! És van még hozzá kedvem. Ez a nagy dolog. (taps – szerk.) Ahh, kedvesek vagytok. Na, szóval, tehát! (18:05)

Az első, hogy azt tudom mondani, hogy „Nincs most idő.”, de magamnak először ezt tudom mondani. Mondjad, Móni! „A címet érdemes elmondani.” A címet? „Az előadásét.” Az előadás címét mondjam el? Hát ne már! Nem azért jöttetek? „Kit érdekel a cím!” Ne csináljátok ezt velem! Hát teljesen, értitek, egy hétig stresszeltem emiatt, hogy ez a cím, és hogy erről kell beszélnem. Akart volna a csuda erről beszélni. De nem olyan… mert te tudod. Szerintetek mi a cím? De most komolyan. Én úgy éreztem, hogy a magam finom… Semmi? De most, ha jól hallottam, ezt hall… valaki ezt súgja nekem „Valami stresszel kapcsolatos.” De várjál, az nem ez az előadás, az jövő héten lesz. Te mondtad? Édeske, te édeske, az a jövő hét hétfő. Igen. Nem, nem akartam indiszkrét lenni, csak hát… de az a jövő hét hétfői előadás címe. Na! De most ezt… de ko… most meglepődtem. Akkor ti nem is nézitek? A cím nem…? „Nem számít a cím.” „De, nagyon.” Hát most akkor fölszabadultam, teljesen. De most a legkomolyabban, hát a kedves munkatársaim minden héten az összes fülemet lerágják, emaileket írnak, minden, hogy adjak már címet. Mondom, mit tudom én, miről fogok beszélni. Hát akkor mit, milyen cím, milyen cím?! Hát a cím valahogy így hangzott… Tudod, Móni, te tudod? „Mikor halasszuk el az érzelmi intelligencia fejlesztését?” Fejlesztés, igen. Valahogy így szólt, hogy „Mikor halasszuk el az érzelmi intelligencia fejlesztését?”, valami ilyesmi volt. Hát akkor értem, miért vagytok itt. Tudtátok volna, hogy ez a cím, akkor nem jöttök. Jó, de ezt, ezt nem lehet, de ezt fontos elmondani. Egyszerűen fontos, mondjuk így, mondjuk a korrektség miatt, a tisztesség miatt. (20:45)

Mert most beszélünk, 14 pont, meg minden, és hazamentek, és amikor először a madaras Tescoban a gyerek földhöz vágja magát, meg a gumicukrot, meg mindent, hát és akkor a Feri meg azt mondta, hogy 14 pont, két 5-ös alponttal a 13-14-nél. Ugye? És akkor nem vagyok jó anya, tessék, Feri itt lenne, biztos ő akkor kinyitná rögtön Gottmant, mondaná, a 7-es ponttól kezdődik. Ó, hát na. Tehát a gyakorlat miatt hozom be ezt az öt pontot, hogy mikor egyszerűen nincs meg a… így neveztem ezt, hogy mikor nincs meg a pillanat. De itt nyilván többről van szó, csak valahogy nem akartam itt körbe ragozni. Oké, tehát első. Az a jó, ha azt tudom mondani felnőttként, férjként, feleségként, szülőként, minden, hogy „Nincs mennyiség.” Nem minőség, nincs menny… nincs rá idő, most nincs rá idő. Tehát azt mondani, hogy „Nincs idő.” Ez nagyon fontos, az érzelmi intelligencia része, hogy ki tudom mondani, hogy nincs rá idő. (21:45)

b) Van rá idő.

Aztán, az érzelmi intelligenciához hozzá tartozik, hogy azt tudjam mondani, hogy „Van rá idő.” Hát közben van, van, amikor meg van rá idő, vagyis megteremtem az időt. Hogy mikor van rá idő, hogy ezt kitalálom. Átülök a harmadikra…, nem csak azt tudom mondani, hogy van rá idő, és tényleg így is van, tehát rászánom az időt, hanem tehát hogy rászánom az időt, hogy érzésekkel foglalkozzak egy kapcsolaton belül. Hogy a te érzéseidet fölfedezzem, komolyan vegyem, azokkal együttérző legyek, tehát hogy ezt a folyamatot végig csináljam veled. Szánok időt erre a kapcsolati érzelmi munkára, tisztázásra, fejlődésre. (22:25)

c) Szánok rá elég időt.

A harmadik, nagyon fontos. Nem csak az fontos, hogy legyen idő, hanem azt is tudjam mondani – joggal, mert hogy így csinálom – hogy szánok rá elég időt. Elég idő. Annyira tetszett nekem Scott Peck. Ez legalább megjegyezhető, nem? Hát David Attenborough, hát ki jegyzi azt meg? Scott Peck, az, az igen. Na, hogy Scott Peck azt mondja: Foglalkoztam olyanokkal, akik állandóan a kudarcélményeikről számoltak be, hogy ez se sikerül, és abban is kudarcot szenvedtek, és akkor ebben is vereség. És azt mondja: „Az eseteknek több mint 50%-ában az ok végtelenül egyszerű, nem szántak annyi időt rá, amennyire szükség lett volna.” Egyszerűen annyi idő alatt azt jól nem lehet megcsinálni. Érezzük az óriási nyomást, pörögni, düdüdü, szánunk rá időt, tudjuk mondani, hogy szánunk rá időt, tööö, csak nem eleget. (23:35)

Mikor érzelmi munkában vagyok valakivel, hát ott… ez 5 perc, meg 15, meg 55, meg akkor még egy alkalom, meg egy harmadik. Milyen nagy dolog az, tudjátok, mondjuk azt mondja. Jó, tehát elég idő, aztán majd mindjárt mutatok egy példát. Elég idő, elég időt szánok rá. Az is az érzelmi intelligenciához tartozik, hogy érzékelni tudom, hogy menni az elég idő. Azt is érzékelem, most már kezdjük túlbeszélni. Azt tudom mondani „Rendben van? Meg tudunk itt állni? Jó vagy most már? Na?” Nem azt jelenti, hogy a végtelenségig. Na, jól esik bizonyos dolgokat néha abbahagyni, lezárni, befejezni, azt mondani „Gyerünk, most éljünk!”. Ahh, tehát elég idő. És most a negyedik szék. Megint, még az időnél tartok. (24:25)

d) Rendszeres idő.

Nem elég, hogy van időm, nem elég, hogy elég időt tudok szánni rá. Néha fél óra, néha fél nap. Hát mit tudom én? Azért… mondjuk, na, megcsal az asszony. Azért az nem fél nap? Tehát a megcsalás az rövidebb. De a… földolgozás, az egy-két év. Na most! Tehát! Rendszeres idő, rendszeres idő. (24:55)

Miért fontos, hogy azt tudom mondani, mondjuk egy gyerekkel való kapcsolatban azt tudom mondani „Most nincs idő.”? Mert ha elkezdem siettetni, rohanni, „Gyerünk, mondjad már! Most min dühöngsz?” Tulajdonképpen van egy kapcsolati üzenet. A kapcsolati üzenet az, hogy tulajdonképpen azért ennyire nem vagy fontos. Tehát most nekiálltunk valamit csinálni, de annyira nem vagy fontos, hogy én annyi időt szánjak rá, amennyire szükséged lenne. Az nem egy jó kapcsolati üzenet. Gyerekként is, felnőttként is ezt jól szoktuk érzékelni, hogy a másik így rohan, és pörgeti, és jussunk már valahova, mondd már ki, hogy megbocsájt…, mondd már ki, hogy… Be szoktunk feszülni az ilyesmitől. „Ne, hát inkább mondtad volna, hogy nem érsz rá. Most feszülten itt izé… és akkor <<Jól van, hallgatlak.>>, ne csináld ezt velem. Ne, mondd, hogy most nem tudlak meghallgatni.” Az érzelmi intelligenciának a része, hogy azt tudom mondani, miután mérlegeltem, hogy nincs rá most időm. Hahh! (26:00)

Akkor most képzeljük el, hát az olyan szép. Biztos van élményetek arról, hát remélem van, mondjuk egy családban apuci, anyuci összeülnek este, és megbeszélik a napot. Az nagyon okos dolog. Ott nem csak arról van szó, hogy azt mondják, napközben most nem érek rá. Este van idő, ráadásul elég idő, és rendszeres idő. A rendszeres időnek azért is van óriási jelentősége, mert például mondjuk a gyerekek, vagy akár a feleségem, akkor a férjem, azt tudja mondani „Olyan sok mondanivalóm lenne.”, de akkor most ezt késleltetem, mert tudom, hogy este lesz rá időnk. Mert tudom, hogy mi úgy szoktuk, hogy hétvégén mindig szánunk rá egy pár órát. Egyszerűen csak beszélgetni, hogy hogy vagyunk, vagy mi van velünk. Akkor egy csomó bennem forrongó érzés, ami mondjuk egy nap alatt, vagy egy hét alatt kavarog, ezek nem fölrobbannak bennem szombatra, meg nem úgy érzem, hogy nincs terem. A rendszeres időnek ezért van nagyon nagy jelentősége. Annyira szép, meg izgalmas, mikor ez így van a segítő kapcsolatban is. Nem véletlen, hogy az egy többlet, amikor tudom, hogy valakihez hetente el tudok menni. Havonta, önismereti csoport. Az azért jó, mert úgy a második héten, vagy három hét után úgy éppen megőrülnék, és azt mondom „Na, még egy hetet várok vele.” Mert egy hét múlva el tudom mondani, hogy majdnem megőrültem. A rendszeres időnek arra, hogy az érzéseimmel kezdjek valamit, nagyon nagy jelentősége van. Nyilván krízisben, az, „Akkor gyerünk!”, akkor ott nem lehet lacafacázni. Egy szuicid krízisben pláne, tehát valakinek öngyilkossági… Hát akkor ott nem azt „Hetente egyszer fogadlak.” Nem, akkor gyere, oszt’ akkor prr. Akkor fölhívom a következő programot, hogy annyi volt. Tehát vannak kivételek. A rendszeres idő. (28:05)

Az is olyan érdekes, tudjátok, hogy lehet mondjuk egy családnál, hogy éppen mondjuk az apa, anya úgy ráhangolódtak, ők maguk fontosnak tartják-e azt, hogy tud… ha azt mondják, hogy nincs idő, azt is mondják, hogy van, és az legyen elég, és legyen rendszeres. Ott vannak a gyerekekkel, értitek, és akkor megy ez a kérdés, hogy „Na, mi történt veletek? Mi volt nektek fontos?” És akkor mondhatja a jót, meg a rosszat. „Jó, elég, mindenkinek 1 perce van.” Értitek. Nem, akkor ott fekszünk, akkor van egy biztonságos közeg. Hát annak van egy közege. Az ágyában van, akkor ott az apa meg nem izé áll, értitek, az ajtófélfánál, mert már izé, hűl a pörkölt, hanem hát akkor odatenyészünk, és akkor… Ez olyan szép, láttam gyerekeket, hogy mit t’om, a saját ágyában van, de ott van a helyzetnek az a rugalmassága, hogy egyszer csak valahogy az egyik úgy odamegy, és akkor belebújik az apa ölébe, vagy odabújik anyához. Megvan ez a szabad mozgás, és akkor… s akkor mondhatja, hogy ez így van. És hogy az milyen zseniális, ahogy tulajdonképpen észrevétlenül most dolgozza föl a nap eseményeit, készül az álomra. „Igen, ez volt.” (29:20)

Az is milyen gyönyörű, nem véletlen, hogy a gyerekek annyira szeretik, mikor anya odapöndörödik az ágya mellé, és akkor elmesél egy történetet, nem t’om, mondjuk legyen Brünhildáról, aki történetesen pont annyi napos, mint ő. Valahogy kísérteties módon pont ugyanazok történtek vele. Akkor vissza lehet idézni a napot, és a gyerek újból akkor megint az érzéseinél tud lenni, akkor megint visszaidézi, el tudja engedni, és látja azt, hogy az egyik érzésére jött egy másik, és azután jött egy harmadik, és hogy ennek akkor van egy hullámzása. Ezt lehet mondani, és háhh. Azt gondolhatnánk, hogy ez tulajdonképpen „Áh, mit számít egy kis…?” Hát hogy mit számít… Azt tudjátok, hogyha esetleg megveszitek majd a sématerápia szakirodalmát, hogy a sémák, ahogy mondtam, elsősorban a fizikai és érzelmi szükségleteink ki nem elégítéséből fakadnak. Ilyen egyszerű, hogy ezek nincsenek. (30:25)

Hogyha egy gyerekről nem vesznek tudomást, akár magzati kortól kezdve. Hiszen van ilyen, hogy egy anya nem csak eltitkolni akarja az áldott állapotát, hanem ő nem annak éli meg, és maga felé sem beszél róla. Ezek a gyerekek serdülőkorban jelentős százalékban pszichotikus betegek lesznek, egyszerűen azért, mert nem vettek róluk tudomást. Azok a gyerekek, akiknek az érzéseire nem érkezett reakció, lehetett szomorú, vagy dühös, vagy félhetett, vagy aggódhatott, nem számított, nincs az érzésre reakció. Hát egy gyerek miből észleli azt, hogy ő van? Az érzéseire reagálnak. Ha az érzéseimre nem reagálnak, akkor kezdem el magamat a padlóhoz verni. Akkor már valamit csinálni is kell. Mert ha az érzéseimre reagálnak, akkor egy csomó, egészen szélsőséges dolgot nem kell csinálnom, hiszen már az érzés szinten észrevettek. Ezért nem kell elvinni a cselekvést egészen a szélsőségekig. (31:40)

Egy olyan, most éppen ma beszélgettem valakivel, azt mondja, ő Németországban él egy 12 ezres kisvárosban. Azt mondja, volt olyan év, hogy ebben a kisvárosban négy serdülő gyerek lett öngyilkos. Egy 12 ezres kisvárosban egy évben négy serdülő. Megnézték a családi hátteret, hogy hát de mi, kiderült, jól szituált családok, egytől egyig. Csak éppen érzelmi fagyhalál. Az derült ki, hogy a gyerekek érzéseire nem érkezett semmiféle válasz. Amikor valaki 15 éves lesz, meg 16, meg 17, akkor mi történik? Önazonosság válságban van. Mikor engem soha nem tükröztek vissza, nem vették észre az érzéseimet, hát akkor azt se tudom, ki vagyok. Nem tudom, onnan tudom, hogy valaki vagyok, hogy észrevesznek, hogy reagálnak rám. Innen tudom, hogy egyáltalán vagyok, és hogy ki vagyok, vagy mi vagyok. Ha nem történik az érzésekre semmiféle reakció, nem véletlen, hogy a serdülő korban, ahogy ez kiderült, most ez… egy tényszerű dolgot mondtam, hogy néhány évvel ezelőtt 12 ezres kisvárosban négy jól szituált családban lett négy serdülő gyerek öngyilkos, a családi háttér ugyanolyan, jól szituáltak, és érzelmekre nem reagálnak. Hmm. (33:05)

Ezzel csak a jelentőségét akartam mondani annak, ami látszólag egy semmiség, hogy minden este odakuporodunk a gyerekekkel. Ilyen nagy dolog, lehet egy kicsit énekelni, lehet… anyuci valamit ott gitározik, hááá, az jó. És van puszi, és ha valamelyik gyerek még úgy sírdogál, akkor egy picit szánunk rá időt. Haaa! Tehát, csak a négy széket még egyszer megnevezném. Az érzelmi intelligencia fejlesztésére nem alkalmas az, ha (a) nincsen időnk. Mennyiségről beszéltem. De rendben van, hogy ezt érzékeljük, és utána (b) van idő, szánok időt, társkapcsolat, nem ragozom. (c) Elég időt, és (d) rendszeres időt. Ezeknek messze önmagukon túlmutató jelentősége van gyerekek esetében. De hát egymással kapcsolatban is. Egészen másképpen fogom bírni a munkahelyi strapát, ha tudom, hogy este biztos lehetek benne, hogy a férjem meghallgat. (34:15)

Annyira szép volt ez a, a… Tudjátok, hogy cégeknél van, hogy ki kell állni, és akkor prezentálni kell. Van, akinek ez nem kenyere. Olyan… műszaki értelmiségi férfiakat szoktam hallani, hogy „Akarta ezt a fene! Hát én egy mérnök vagyok. Miért kell nekem itt nem t’om miket csinálni? Ez a legnagyobb szenvedésem.” És akkor szoktam olyanokkal beszélgetni, akik szeretnék ezt jól csinálni, de nagyon nehéz nekik. Annyira tetszik, egy felsővezető hölgy a következőt mondta, mert ilyenkor mindig előkerül az, hogy hogyan tudod érzelmileg stabilizálni magad. Miért nem tudok, hahh, szabadon prezentálni? Mert érzelmileg elvesztem a talajt a lábam alól, mert a stressz, szorongok, izgulok, hát akkor persze, hogy úgy nem könnyű. S akkor ez a kérdés, hogyan tudom érzelmileg biztonságba helyezni magam, de közben úgy, hogy egy enyhe izgalmi állapotban legyek. Mert ha nincs az enyhe izgalmi állapot, akkor én is unom, és akkor ti meg tuti biztos unjátok. Tehát kell egy enyhe izgalmi állapot, hahh. És, na, ez egy nagyon izgalmas beszélgetés, és vannak, akik sose gondolnának arra, hogy tulajdonképpen azért nem tudnak jól előadni, mert érzelmileg kicsúszik a talaj a lábuk alól. Tehát az érzelmi biztonságért kell valamit tenniük, és ha az megvan, akkor a kreativitásukhoz elérkeznek, akkor elő tudják adni azt, ami bennük van. Ez érzelmi intelligencia fejlesztés. Na most, ez a felsővezető nő mondta, hogy „Nem akarok én… miket tudnánk kitalálni?” Ha nem mondok tippeket, eddig mindig mindenki kitalált valami olyat, ami igazán testhez álló volt neki. (36:20)

Tudom, ezeket már egyszer mondogattam, de ez most annyira itt volt bennem ez. Azt mondja ez a hölgy, hogy „Én, ahogy úgy mutogatok, meg nyomkodok, ott van az ujjamon a gyűrű. Eddig is ott volt, csak sosem néztem rá. De most rájöttem, hogy kezdem érezni, hogy izgulok, meg mit fognak szólni, meg nekem itt aztán jól kéne tudnom csinálni, én vagyok az igazgatónő. Ránézek a gyűrűre, és azt mondom <<Na, és ha nem csinálom jól, akkor mi van? Hát énnekem van férjem, van három gyerekem, szeretjük egymást. Este hazamegyek, meg fogunk vacsorázni, és megkérdezzük egymástól, hogy vagy.>> Hát értitek, ez meg itt egy grafikon. Azt nem mondom, hogy értelmetlen, vagy fölösleges, vagy valami…” (37:10)

Tehát hogy milyen döbbenetesen izgalmas összefüggések vannak a között, hogy érzelmi intelligencia, képes vagyok érzelmileg stabilizálni magam, de közben a stabilizálás nem csak azt jelenti, hogy lehiggasztom magam, hanem az érzelmi, tehát a… Hogy mondják ezt? Az izgalmi szintemet is tudom szabályozni. Ez már a következő lépés. Háhh! Közben lehet, hogy igenis lesznek rossz érzéseim, de ezek nem temetnek már maguk alá, mert tudom, hogy van egy rendszeres időm a férjemmel. A férjemben ott van az az érzékenység, hogy észre szokta venni, ha szükség van rá. De ha nem, miután hát így, ez a mi rítusunk, mi esténként ezt szoktuk csinálni. Hát a tévét már régen kidobtuk. Úúú, úúú, mi csusszant ki a számon! Erről akarnék beszélni, de a következő pontnál. Majd akkor összekötöm ezzel. Hát jó, az első ez volt, most nem, még engedjétek meg, hogy igyak a kólából, mert… Most nem t’om, azt mondjátok, hogy nem engeditek, akkor konfliktus, de hogy… mert hideg, képzeljétek el. Tehát ez nem úgy, hogy értitek, a BCA-ból, hanem… (Iszik – szerk.) Ez, hogy ne mondjunk ki ilyen létező izéket. Ez így most nem volt fölismerhető, ugye? Jól van, örülök, hogy kreatív vagyok, na, gyerünk. Jó, tehát elmondtam, ez volt az első pont, az idő, az idő, és látjátok, ez legalább négy dolgot jelent. Második. (38:55)

2. Mikor közönségünk van.

Most így mondhatnám, hogy amikor a férjemet, feleségemet, barátomat, ismerősömet, főnökömet, beosztottamat, gyerekemet, hát valami érzelmileg iszonyat feszíti, hát az nagyon nehéz, hogyha ott van még mondjuk egy húsvét előtti bevásárló közönség, és úgy mindenki a tojás mellé úgy érdeklődve nézi, hogy… Na, most majdnem ízetlen lettem, tehát hogy… na. Értitek, ez az ízetlen, ebben még egy fordulat is van. Nem t’om, hogy megvan? Jól van, gyerünk, hát most ez nem érdekes. Hol tartok? Hogy közönségünk van. Na, óh! Vagyis, miért érdekes ez? Azért, mert ha közönségünk van, általában a legtöbb ember nem pont olyan közönség előtt, mint annak hiányában. Tehát nincs az a szülő, akire ez ne hatna. Az egész rendkívüli, hogy valaki teljesen úgy tudjon bánni a gyerekével a madaras Tescoban. Ez annyira beütközött nekem. Életemben először hallottam, Óbudán voltam, és ott megnyílt egy ilyen, és akkor, ez hihetetlen, sz’al a magyar, a magyar… ez a magyar… jelzőket hagyjuk. Igen, igen, na jó, gyerünk, most ezt nem… szóval. (40:30)

Nagyon ritka, hogy valaki a teljes kompetencia, mondjuk képességeinél, eszköztáránál legyen, ha figyelik. Azért az ritka. És ott van a teljesítmény kényszerünk, most akkor anya vagyok, és ez egy gyerek. Hát persze, hogy a gyerekre mindenki figyel, az minden tekintetet oda vonz, mindig vannak hiénák. Tudjátok, ilyen anyagyilkos pillantásokkal. „Mit csinál az a gyerekkel?” Már ugrik, kéri a panaszkönyvet, abba is beírja. Az egy nagyon, nagyon, nagyon, nagyon. Tehát nem biztos, hogy a mosóporok és az öblítők között kell azt a 20 percet, az nem biztos. Amikor… és plusz, kamerák. Értitek, tehát ott hátul meg már mindenki „Na, na mi lesz belőle? Múltkor leszórtak három mosóporos dobozt. Ez a gyerek vajon meddig jut el?” Hát a közönség nem szokott jót tenni nekünk. (41:35)

Ráadásul, hát ugye erről beszélünk, hogy érzelmi intelligencia, érzelmi fejlesztés, az érzéseink, mikor az érzéseinket kifejezzük, vagy kimondjuk, vagy valaki arra reagál, azért az mindig nagyon érint bennünket. Az érzések nagyon közel vannak hozzánk. Nem véletlen, hogy a legtöbb ember, ha megkérdezzük, hogy érzi magát, azt mondja. „Sokat kellett várnom a földalattira, míg ideértem.” Ebben nincs semmi érzés, tehát most a BKK-nak a menetrendjéről tett tanúbizonyságot. Hát hogy egyáltalán beszélni érzésekről se olyan magától értetődő, tehát az egy, na, azért az már egy finomabb munka. Akkor azzal még valamit csinálni is akarunk. Hajj! (42:25)

Templomi kifutópálya

Ha közönségünk van, az nem, nem, köszönjük szépen, nem. Ezért lehet az, hogy rendezni a helyzetet, egyszerűen csak hogy történjen valami. Mondjuk vasárnap a templomban gyakran látom ezt. Olyan, olyan érdekes élményem volt, ezt meg is osztom veletek. Na, tényleg, ezt most… nem szá… nem gondoltam, hogy ezt mondom, de most elmondom. Az történ, ugye vannak szülők, akik kísérleteznek. Most a szó legjobb értelmében, hogy a gyerek mit csinál, ha engedik. Akkor van, aki csak ott tátog, döö-döö. Igen ám, de vannak gyerekek, akik a piros szőnyeget ilyen kifutópályának értelmezik, és hát ez zseniális. Tulajdonképpen csak az oltár jelenti a célt, igen, igen, és hogy be tudnak iramodni. Ugye nyilván ott van ez az élmény is, hogy elesek, akkor nem a kőre esek, hanem piros izé, hát szóval futok. És a két gyerek, értitek, két csík szőnyeg van. Hát ott aztán 1-es pálya, 2-es pálya, és azt, ott azt nagyon lehet tolni. Tudjátok, ez olyan érdekes, ez most vasárnap volt. Teljesen rendben volt, gyerek mise van, tehát gyerekekkel beszélgetek, szabad a rajcsúr, meg minden. Bizonyos határokig, nyilván. Értitek, érzelmi intelligencia fejlesztése nem azt jelenti, hogy a mise a legjobb lehetőség arra, hogy egy matchboxot mondjuk a bemikrofonozott oltárhoz csapdossak. Ez megtörtént egyébként, igen, a gyereket engedték, őneki volt egy matchboxa, akkor már tologatni unta, és akkor pff-pff-pff. Hát miért? Ha nem mondják, hogy nem, akkor miért nem? (44:15)

Rendben volt teljesen a mise. Ilyenkor van egy alapzaj, teljesen rendben… hát de gyerekek, hát értitek, teljesen rendben volt. Volt egy gyerek, aki… kifutópálya. Nem szállt föl, de úgy mindig meg… megpróbálkozott. Ilyenkor inkább el szoktak hasalni a végére, még egy se szállt föl, aranyosak. Meglepődnénk, képzeljétek, tzz-tzzz. „Ez igen, ez igen, Babér utca, itt a gyerekek fölszállnak.” Na, és jó, hát látszott, hogy van, akinek ez már sok, nekem rendben volt, mondjuk hogy határon volt. Volt, aki meg tudta, hogy ő is így csinálta, mikor kicsi volt. Képzeljétek el, hogy lement ez a 9 órai mise, akkor 10, fél 11-kor kezdődött a következő. Azt látom, ahogy megyek gyóntatni, ott hátulról megyek be, tehát én a főkapun megyek be gyóntatni is. Ott áll ez az apa, meg ott áll az anya, és hát az anya sír, az apa teljesen földúlt, és ezt kérdezték meg tőlem, hogy szerintem bent voltak-e a határon, vagy nem. Mert ahogy a gyerek előre futott, meg vissza, akkor az anya gyorsan megragadta, akkor nem engedte többet futni. De már neki hárman vagy négyen odaszóltak, hogy ez nem izé, fölszállópálya, moderálja a gyerekeit. Ott sírtak a templom előtt. Háá. Ez egy izgalmas helyzet. (46:00)

Honnan indultam el? Ez most a második pont volt, onnan, hogy a templomban nagy közönségünk van. Tehát ott nyilván lehet, hogy egyszer csak megoldok egy helyzetet. Látom, hogy a gyerek kerozinnal föltöltve már úgy meg… és akkor fogom, így pff! Úgy jól derékba ragadom. Aztán akkor lehet egy kicsit ööeeee! Nem? Akkor kimegyünk vele. Hát hogy… és aztán nem t’om én, az ebéd után beszélünk róla, vagy este beszélünk róla. Na, tehát nem, nem ott kell akkor az érzelmi fejlesztés összes csínját-bínját a templomban. Hát közben értitek, már vége is a misének. Nnna. (46:50)

Tehát a második, hogy természetesen nem reális, hogy igazán jól tudjuk csinálni, és a gyerekünkre tudjunk figyelni, vagy a férjünkre, feleségünkre, satöbbi. Azért, mert annyi minden elvonja a figyelmünket, mert tényleg nem vagyunk ugyanolyanok, amikor látnak minket, és amikor nem. Akkor nem tudunk úgy működni, és sokszor ehhez a finom munkához ott kell, hogy veled legyek. Oké ez? Most direkt nem, nem… Társaságban például nagyon ritkán piszkáljuk az orrunkat. Ugye? Tehát az ritka, hogy ghhh, ahogy úgy próbálod leszedni a cuccot. De ha otthon vagy? Úú, úú, úúú, úúúú! Hát ezt hagyjuk is. Ugye erre szokt… na jó, gyerünk. Most majdnem azt mondtam, láttam már karón varjút, de hát… Ez a kép tehát, hogy értitek. Karón varjú. Na jó. (47:55)

3. Mikor nem vagyunk rá alkalmasak.

Ez egy… hujj, de tetszik ez nekem! De öt, öt, öt pont lesz. Assz’ongya. (Kitesz öt széket – szerk.) Jó, jó… szóval a harmadik. Így mondja John Gottman: ne álljunk neki mindenféle komoly érzelmi intelligenciát igénylő dolgoknak, mikor nem vagyunk rá alkalmasak. Hát… most olyan, hogy… „Feri, most már menj a sóhivatalba!” Tudjátok, Gottmannek van bátorsága azt mondani, hogyha egy konfliktus során 105 fölé ment a pulzusod, hagyd abba. Azért ez elég komoly dolog, a 105 az egy semmike kis pulzus. Szülőként 105 fölé peregjen a pulzusod a gyerekeid magatartása láttán, nem nagy kaland. 105-nél elkezdenek a pszichés funkciók tönkremenni, erről sokat beszéltem. Na, ez az, ez a hétfői előadás, ez, ez. Most tehát ha akarod, majd a pulzusszámok, meg minden, akkor majd ott elmondom. Ráadásul, ha 105 fölé ment a pulzusod egy helyzetben, stressz hatására, akkor a legnagyobb zseniknek is minimum 20 percre van szükségük, 20 perc. De az alatt nem foglalkozhatsz azzal, ami a pulzusszámodat fölemelte. Valami teljesen mással kell gondolatban, tevékenységben, mindenben. Ezért, látjátok, nagyon nagy különbség van a között, hogy én egy problémát szőnyeg alá söprök, vagy pedig nem vagyok alkalmas a megbeszélésére. Akármilyen hülyén is hangzik, én ezt mármost gyakorlom, megmérem a pulzusom. Pulzust mérek magamnak. Volt olyan, hogy valaki nagy krízisben jött, és néztem nála pulzust… Nem néztem, megkértem arra, megkértem őt, hogy most mérje meg, hogy mennyi a pulzusa. Nem hülyeség, mert hirtelen ki kell lépnie abból az őrületből, amiben van. „Tényleg, a pulzus?” Hahh! (50:25)

Tehát van úgy, hogy nem vagyunk rá alkalmasak. Van, hogy egyébként alkalmasak vagyunk, de most nem. És ez nem csak szülőként, férjként, feleségként, barátként. Olyan is van, hogy a személyiségünkben az érzelmi intelligenciánk még nem elég pöpec. Tehát hogy azt látom be, hogy nekem fejlesztenem kell magam, mert rendre, vagy gyakran, vagy nehéz helyzetekben elvesztem azokat a képességeimet, ami az érzelmi intelligenciának az eszköztárához tartozik. Nem, nem vagyok a birtokában, akkor elkezdem magamat fejleszteni azért, hogy a konfliktusaink jó, jó véget érjenek. Hogy ne nyissak durván, hogy ne árasszalak el, hogy ne minősítselek, és a többi. Hahh! Hahh! Itt most megállnék. (51:20)

Érzelmeket terjesztő magatartás.

Mikor erről beszélünk, hogy érzelmi intelligencia, nem tudom, hogy ez tudatos-e bennetek, hogy attól, hogy valaki érzelmes, lehet, hogy az érzelmi intelligenciája nagyon csekély. Hogy valaki állandóan az érzéseit thííí, érzelmi intelligenciája szinte a nulla. Hogy valaki mindig… azt mondja a szakirodalom, olyan döbbenetes kifejezések vannak. Azt mondja, „érzelmeket terjesztő magatartás”. Hát nem úgy van, hogy érez valamit, és akkor ezt kontrollálja, és akkor mondja, vagy nem mondja, vagy megnevezi, vagy nem, hanem terjeszti őket. Ahova megy, olyan, mint az illat, tudjátok. Az nem úgy van, hogy megyek, és akkor most terjesztem, most nem. Nem így megy, hanem ahova mész, hogyha úgy kicsit bedobtad megad, akkor megy utánad, így, így, tsss. Azt mondta erre, a pszichológusok azt mondták, az illat a legagresszívabb dolog, mert elhagyod a termet, és itt marad. Az durva, nem? Tehát… jó, hát ezt a nők ezt jól tudják, hogy ezt hogyan kell ezt csinálni, hogy távoznak, és közben a férfi meg… „Ajj, egy életen át ez kellene nekem!” Szóval. De hogy jutottam ide? Igen, igen, hogy ezt akartam tisztázni. Látszik, hogy a feromon felhő az teljesen elvette a józan ítélőképességem. Az, hogy valakin azt látjuk, hogy az érzéseket kifejezi, és megint egy érzés, és megint… és akkor hullámoznak az érzései, és spontán az érzések, ezzel együtt az érzelmi intelligenciája lehet, hogy nulla. (53:05)

Érzelem fertőző magatartás.

Mondom most a még kritikusabb kifejezést, hogy nehogy azt gondoljuk, hogy akin látszódnak az érzések, és akkor azt… ilyet is átél, meg olyat is, hogy ő intelligens is. Mert lehet, hogy nulla intelligencia, sőt, ő az, aki mellett őrület az élet. Mert érzés van, igazság nincs. Na, most nagyon. A szakkifejezés a következőképp hangzik. Nem csak érzelem terjesztők vannak, érzelem fertőzők. Fertőznek az érzéseikkel. Például egy olyan szülői magatartás, ahol az anya mindig a saját érzéseinél van, és mindig érez, és érez, és „Én most nem érek rá. Hagyjatok! Csalódott vagyok. Most féltékeny…” Fertőz az érzéseivel. Addig tolja, addig mondja, az egész környezetét az ő érzései elkezdik befolyásolni. Hát ez fertőzés, nem intelligencia. (54:05)

Az érzelmi intelligencia fejlesztés személyiségjegyei.

Hát éppen ez a szép az érzelmi intelligenciában, és majd ezt akarom, ezt, már alig várom már, csak érjünk oda. Tehát ha eddig te most…, ez azért piszok dolog, mert jöttél, te mondjuk egy érzelmes nő vagy, itt ülsz, és azt mondod. „Ó, hát ez nekem a kisujjamban van, én napi 24 óra.” És most akkor ezt csinálom veled? De nem én csinálom, mrhh. Érzelem maszk. Legyen határ. Oké, gyerünk. Tehát hogy nem vagyok alkalmas. John Gottman megnevez néhány olyan személyiségjegyet, ami azt mondja, hogy ezek szükségesek ahhoz, hogy valaki szülőként a gyerekei érzelmi intelligenciáját tudja fejleszteni. Ami értitek… az intelligenciáját fejlesztem a gyerekemnek. Nem erről van szó, hanem arról, hogyha nem reagálok a gyerekem érzéseire, megsérül. Azt se fogja tudni serdülőként, hogy ki. (55:05)

Egyébként ebből a szempontból 28 éves korig tart a serdülőkor most már, csak úgy mondom, 28. 28, jó, még keresem magam, még nem köteleződök el, még nem jelölök ki irányt, még… szabad vagyok, rengeteg lehetőségem van, itt is élhetek, ott is élhetek, ezt is csinálhatom, azt is csinálhatom. Még ezt tanulhatom, nem tanulok, dolgozok, nem dolgozok, iszom, nem iszom. Nnna, 28. Az még az identitáskeresés időszaka. Meg akarok házasodni, vagy nem? Szerelemből, vagy nem, nagy szerelem, vagy nem, mm-hmm, mm-hmm, mm-hmm. Gyerünk! (56:00)

Elmondanám ezt a néhány tulajdonságot, amit Gottman külön is megnevez a könyvében, több helyen. Összeszedtem, hogy nektek ne kelljen elolvasni egyáltalán. Nehogy fáradjatok a szakirodalom földolgozásával. Tehát azt mondja. Kreativitásra, energiára, együttérzésre, figyelemre, türelemre, önzetlenségre és elkötelezettségre. Ahhoz, hogy neki tudjunk állni valakinek a személyéhez megfelelő módon viszonyulni akkor, amikor ő az érzéseiben van, hát akkor még egy 6-7 dolog. Haa. Elmondjam még egyszer? Szép, szerintem. Azt mondja, hogy kreativitásra és energiára, együttérzésre, figyelemre, türelemre, önzetlenségre és elkötelezettségre. Ezek a föltételei, hogy azt a folyamatot tudjuk csinálni, hogy veled vagyok, és együttérzek veled, és együtt kitaláljuk, hogy volt egy esemény, és az hatott rád valahogy, és most mit lehetne csinálni. Azért ez szép, szép. Ugye, szép? Hát komoly dolog. Na, gyerünk! (57:25)

4. Komoly viselkedési zavaroknál.

A komoly viselkedési zavar alatt azt érthetjük, hogy a gyerekünk, miután nem vettük meg neki a gumimedvét, hozta. Azt, neki gumimedve kell, az árcédula pedig nem tartozik a gumimedvéhez. Ezt ő szépen stty, berakta a zsebébe. Igen ám, de a biztonsági kamera észlelte a gumimedve hiányt a 2B sor alján. Megállítottak, hát itt most ne… „Gyerekem, várjunk csak. Mit éreztél? Mit éreztél, tényleg, most először szeretném megérteni, hogy ott voltál a gumimedve sornál, és… Hogy egy vágy? Óh, egy vágy, egy… hát, ezzel tudok együttérző lenni. Ó, hát édesem, gyöngyöm, egy vágy a gumimedve iránt. Hát, vágy, hát ezt most rögtön hitelesítem is.” Nem, tehát most ezzel mit akarok mondani? Hogy ezt nem! Tehát határhúzás. Bármit lehet érezni, nem lehet akármit csinálni, tehát ezt nem, egyszerűen ezt nem. Lehet határozottnak is lenni. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy az érzelmi intelligenciának a világába az én érzéseim is beletartoznak, és ha azok a helyzetnek megfelelőek, és nem bántóak, célirányosan nem bántani akarlak, és én dühös leszek erre. „Hát el elképesztő! Ezt nem teheted meg.”, hogy ez rendben van. Tehát az érzelmi intelligencia nem jelenti azt, hogy mindig ilyen púderes dobozzal járunk. Hát most a gyerekem ellopott valamit a boltból. Hát… az egyszerűen nem fér bele, tehát ezzel nem… Most nagyon megértelek. hát persze, hogy megértem, hát de nem veheti el, na. Tehát ez a negyedik. (59:40)

De Gottman nem azt mondja, hogy ha ilyen súlyos viselkedési valamit csinál valaki, hogy utána akkor… Hát éppen ezeket érdemes nagyon megbeszélni. De amikor ez ott van, akkor nem az a pillanat, amikor elkezdhetünk nem t’om milyen. A homokozóban elkezdi verni a másikat. Hát most… „De aranyos! Édes!” Na, jól vagy, gyerünk! (60:05)

5. Amikor a gyerek nem a hiteles érzéseit mutatja.

Hát, íjj, de játszanék egy ilyet, hogy szerintetek mi lehet olyan, amikor… „Na nee! Na, na, na, na!” Ú, egy kicsit faramuci, de nagyon reális. Ez kifejezetten, hát, gyerek világ. Felnőtt világ is, de azért inkább gyerek világ. Mi lehet ez? Segítek, a gyerek érzéseket mutat. Hisztizik? Az még így oké. Azt mondja Gottman, hogyha van tapasztalatotok gyerekekkel, így mondja, hogy amikor a gyerek nem a hiteles érzéseit mutatja. Igen, tehát befolyásolni akar, úgy csinál, mintha sírna. Hát akkor azt mutatja, hogy rettenetesen szomorú. Valójában nem, hanem hatni akar rám. Akkor nem kezdek el a szomorúsággal dolgozni, mikor azt akarja, hogy vegyem meg a gumimedvét. Hát akkor, tehát a nem hiteles érzéssel nem dolgozunk. Akkor a hiteles érzése az a nem t’om, az a vágya, az izgatottsága, az izéje, ami miatt most éppen át akar vágni. Tehát a fedő érzéssel nem, nem foglalkozunk. (61:45)

De óvatos vagyok ebben, sz’al óvatos vagyok nagyon abban, amikor egy gyereknek ilyen nagyon határozott felnőtt dolgokat tulajdonítunk. Mondhatjuk azt, hogy mondjuk a gyerek manipulálni akar, csak azért nem esik ezt jól mondani, de ide ülök, kétség kívül mondhatjuk ezt így. Azért, mert ilyenkor bekapcsol a felnőtt logikánk, és nagyon erős ítélkezés támad sokakban. Nagyon érzékenyek tudunk lenni a manipulációra. Egészen más, amikor ezt egy hároméves kislány csinálja, vagy amikor… na, azért az nem ugyanaz a műfaj. (62:30)

Emlékszem, egy lány ismerősöm mondta, hogy egyszer csináltam ilyet, és az apám leült velem, és elmondta, hogy „Nézd, ez nagyon átlátszó, és hogy semmire nem fogsz vele menni.” Azt mondta, hogy egy életre, életre abbahagyta. Jóban volt az apukájával, apukája ezt mondta, ez ennyi, ezt el is felejti, ezt kidobjuk az eszköztárból, hogy úgy csinálok, mintha. Oké. Na most! Ejj, 10 perc! Háááá! Mert arról szeretnék beszélni, de ez kellett, ez a tisztesség, tisztesség megkívánta az öt pontot, hát ez a realitás. Gyerünk! Azt mondja, hogy… Kidolgoztam én ezt itt. Háááeee. Arra gondoltam, hogy ez jó összefoglalás lesz, két szék. Azt mondja, hogy… (63:30)

Az érzelmileg intelligens személynek a jellegzetességei.

Maradunk, úgy többé-kevésbé ott, hogy együttérzés (1), igazság (2). Együtt, hogy az érzelmileg intelligens személynek a jellegzetességei. Hogy egy picit ezt, ezt nézzük meg, hogy ezt hozzuk magunkhoz közel. Az érzelmileg intelligens személy jellegzetességei. Itt rögtön…(63:55)

A jó tulajdonságok boltja.

Ismeritek azt a történetet, hogy hírül viszik, hogy a városban megnyílt egy új bolt, és jó tulajdonságokat lehet ott kapni. Képzeljétek el. Tehát például türelmet lehet kapni, együttérzést, energiát, megértést, elkötelezettséget, kitartást. Ezeket, például ezeket is lehet kapni, tulajdonképpen minden van. Persze, 8 órakor, amikor a bolt nyílik, hát már elég sokan állnak ott, mert félnek, hogy elkapkodják a türelmet, és a… És akkor, hát kinyílik a bolt ajtaja, és beáradnak az emberek. „Én türelmet kérek! Ahh, megértést, megbocsájtást, töö-döö-döö!” S akkor ott állnak, néznek egymásra az eladók. Azt mondják „Hát itt félreértés történt. Ebben a boltban mi nem gyümölcsöket árulunk, hanem magvakat, és mindegyikből van.” (65:00)

Önbecsülés és önértékelés.

Tehát most valami olyasmiről beszélek, na, nem a gyümölcsökről beszélek. Nem arról, hogy rögtön kéne tudni, meg így, úgy, úgy. Hanem akkor elindulhatunk ezekbe az irányokba. Semmi akadály, kicsit öntözgessük, nevelgessük. Oké. Mindig egymást kiegészítő igazságokat fogok mondani, hogy ez meg az, ez is, meg az is, ez is, meg az is. S akkor rögtön, na most csak ilyen bemelegítésképpen, valamit, ami már nekünk az eszköztárunkban van. Hogy az érzelmi intelligenciát fölmutató személy képes az önbecsülésre. Önbecsülés, önbecsülés. És a reális önértékelésre, és a kettőt egyaránt jól csinálja. Mert tudjátok, mi az önbecsülés lényege? Az önbecsülés lényege, hogy bent vagyok az életemben, de teljesen, bent vagyok a bőrömben, a testemben, bent vagyok a múltamban, mindenben, amit tettem eddig, mindenben, amit nem csináltam. Bent vagyok a pillanatban, a jelenben, a vágyaimban, a reményeimben, a teljes személyiségemben, és jóban vagyok magammal. Ez az önbecsülés. Nem is olyan kis dolog. Az önbecsülés egy alapvetően pozitív érzelmi viszony saját magamhoz. Ezért ülök az együttérzés székén. Az önbecsülés egy pozitív érzelmi viszony saját magammal. De ha csak ez van? Prr-prr. (66:35)

Mi az, ami kiegészíti ezt a pozitív önbecsülést, amit mindenkinek kívánok, és érdemes volna fejleszteni, mert… na? Ez a reális önértékelés. A reális önértékelés pedig úgy néz ki, hogy éppenséggel távolságot veszek magamtól, ránézek magamra, reflektálok, ahogy az úri közönség ezt tudja. És ahogyan reflektálok magamra, azt mondom „Feri, a mai napom 89%-ban rendben van, 11% gyönge volt. A 11% gyöngeségnek a fele, az a te trehányságod, a másik fele elfogadható, mert tökéletlen vagy, és ez a gyöngéd.” Ez az önértékelés. Ezért mikor azt szokták mondani, hogy fejlesszük az önértékelésünket… Hova? Nem pozitív önértékelésre van szükségünk, hanem reálisra. Reális önértékelésre, hát ha valami segíti az életet, reálisan látom magam. Erre azt tudom mondani „Ó, hát ez pocsék volt. Thíí, ez szép volt!” Reális önértékelés, és… önbecsülés. (67:50)

„Én nem tudnék Feri atya lenni.”

Ezért olyan gyönyörűséges lehetőség az, hogy nincs olyan ember kerek-e világon, akinek ne lehetne pozitív önbecsülése. Hát mi akadálya annak, hogy jóban legyen magammal? Az olyan, tudjátok, de ezt azt hiszem, hogy lehet mondani, mert… Ott a mi templomunkban vannak értelmi fogyatékos fiatalemberek. Van például egy olyan valaki, aki meg tudja tanulni azt, hogy remekül elvégzi a sekrestyési munkákat. Nagyon jól csinálja, hát de egyébként, így beszélünk róla, hogy egy enyhén értelmi fogyatékos fiatalember. De meg tudja tanulni, meg tudta. Kirakom a bort, a vizet, és ah, jópofa. Ő az, tudjátok, beszéltem róla, hogy iszonyú hangosan énekel, elviselhetetlen. Ezt nem, egyszerűen nem tudja kontrollálni. Hát ezt… emlékeztek rá. Na, de most! Azt mondja, hogy…(68:45)

Jött hozzám valaki, azt mondja. Te, képzeld el, mi történt. Ez nyilvánosan történt, ezért merem mondani. Azt mondja, hogy „Hát képzeld, mi történt. Hát bent voltam a sekrestyében, ott valami szentmisét akartam íratni. Az nem t’om, az nem azt jelenti, hogy írunk egy szentmisét, hanem hogy, na, de most ebbe ne mélyedjünk bele. Hogy… hogy… és hogy ott… Lali egyszer csak úgy elkezdi neki mondani, de hát látjátok, ez is, hogy úgy nem mérlegelte azt, hogy kinek mondja, meg az érdekli-e, vagy tud-e róla. Azt mondja, hogy tök ismeretlenül, sosem beszélt még vele, csak kifizette a misét, na, és akkor azt mondja. „Hát, szóval tudja, gondolkoztam ezen a Feri atyán. Hát szóval én nem tudnék Feri atya lenni. Nem, nem, hát én nem tudnék. Én látom azt, a Feri atyának, hát tényleg, ő olyanokat tud, amiket én nem.” Hát de zabálni való, nem? Értitek! Ez mit jelent? Hogy van itt egy enyhe értelmi fogyatékos fiatalember, akinek nagyon is van önértékelése. Képes magára reflektálni. „Hú, hát én nem, azt nem tudom, azt, azt nem tudom. Viszont a borhoz jobban értek, mint ő.” De attól, hogy ő enyhe értelmi fogyatékos, semmi akadálya annak, hogy jóban legyen magával. (70:10)

John McEnroe – Te vagy a legjobb.

Tehát nem kell gyúrni a pozitív önértékelésre, mert azzal csak hülyítjük magunkat, és olyanok leszünk, mint John McEnroe. Mondhatnám szebben is, hogy John McEnroe, de… mert tudjátok, John McEnroe, de most… nem adom őt ki, hát láthattátok a tévében, hogy amikor valaki beütött egy ászt, akkor ő fölment a hálóhoz, és hrrrsss, és szétverte az ütőjét. Kérdezte tőle a riporter, amikor már befejezte a pályafutását, és elég sok ütőt elfogyasztott. „Tulajdonképpen miért van az, hogy általában a teniszjátékosok persze tudnak nagyon idegesek lenni, de mondjuk, mondjuk azért minden meccsen egy ütőt nem zúztak szét. Hogy Ön miért volt…? Hát látszik, hogy szenvedélyes, de hát mások is szenvedélyesek.” De akkor már túl volt a pályafutásán, és úgy tűnik, hogy némi önreflexióra is szert tett John McEnroe, mert azt mondta „Most már látom, hogy az én apám úgy nevelt, hogy ő akarta, hogy én teniszező legyek, és mindig azt mondta <<Fiam, te vagy a legjobb, te vagy a legjobb. Senki nincs, aki így fog játszani, mint te, senki.>>” Az apjának ez volt a pedagógiája, hogy a gyerekének így fejlesztette az önbizalmát, hogy mindig mondta „Te vagy a legjobb, fiam.” (71:35)

Erre azt mondja „Most már látom – ott van huszonvalahány évesen, és akkor – valaki megvert a pályán, hát azt nem értettem, mi van. Én vagyok a legjobb, akkor hogy kaphattam ki? Ez elviselhetetlen volt, kezelhetetlen volt, mert az apám mondta, hogy én vagyok a legjobb. Ez egy olyan, olyan helyzetben találtam magam, amire semmilyen stratégiám nem volt. Mert fiatal felnőtt koromig az apám mindig mondta, hogy <<Te vagy a legjobb.>>” Vagyis sosem tanította meg neki, milyen az, amikor nem ő a legjobb. Az élet olyan, hogy nem vagyunk mindig a legjobbak. Nem tudta, mit kell ezzel csinálni. Tehát az apukája jó szándékból jól föltuningolta az önértékelését, és ezért fogyott rengeteg teniszütő. Mondhatjuk azt, hogy így munkahelyeket teremtett, de… nem tudom, értékelje mindenki, ahogy szeretné. Jó. (72:35)

Tehát, ez akkor az első. Látjátok, hogy együtt a szép. Most valakinek csak van reális önértékelése, azt mondja. „Kérem szépen…” Van ilyen, például valakit elkezdenek képezni, jársz tréningekre, egyre pontosabban látod, mi a jó, mi a rossz, és amikor átülsz az önbecsülés székébe, akkor meg szétesel. Hát ez az érdekes, hogy hiába tudod, hogy 87% pozitív, nem vagy tőle jól. Mert attól, hogy látod, tudsz reflektálni magadra, valamihez viszonyítod, és azt mondod 87% jó, ebből nem következik, hogy jól vagy. A jó döntésből nem következik, hogy jól vagyunk. Azt ugye tudjátok, csak úgy mondok egy számot, hogy három emberből kettő a jó döntése után nincsen jól. Tehát most jó esküvői szezont kívánok nektek…! (taps – szerk.) (73:35)