2017.04.23. HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA, az isteni irgalmasság vasárnapja
Az élet nagy kérdéseire nem válaszok vannak, hanem változás.
Olvasmány (ApCsel 2,42-47)
A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel- lélekkel. A kenyeret házaknál törték meg. Örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket.
Szentlecke (1Pét 1,3-9)
Testvéreim! Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, élő reményre teremtett újjá bennünket, hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon rátok. Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben megnyilvánuljon. Örüljetek tehát, akkor is ha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy kipróbált hitetek, mely értékesebb a tűzpróbát kiállott veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Mivel szeretitek Krisztust, bár nem láttátok, és hisztek benne, noha nem találkoztatok vele, amikor eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét, – a megdicsőültek kimondhatatlan örömével fogtok ujjongani.
Evangélium (Jn 20,19-31)
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Vasárnapi beszéd
Mindez azért íródott, és akár mondhatjuk, azért is történt, hogy a hitünk által életünk legyen Jézusban, életünk legyen Istenben, életünk legyen a Szentlélekben. Hogyan írhatnánk le azt, ahogyan ez az élet, amit Jézus hoz el a Szentlelken keresztül, hogy ez hogyan tud megszületni bennünk? Azzal kezdhetnénk, hogy ahogyan Jézus is körbejárt ott, az alatt a körülbelül két év alatt, nem volt az három, ahogy mondják a bibliakutatók, inkább csak kettő. Kérdezték tőle „Hogy üdvözüljek? Mester, mondd meg, hogy mit csináljak!” Jézusnak az első gondolatai valahogy mindig így szóltak, hogy „Nem kell semmi rendkívülit tenned, tartsd meg a törvényt. Nem kell semmi különlegeset csinálnod, egyszerűen csak legyél igaz ember, legyél tisztességes. – Jó, de akkor hogy lehet üdvözülni? – Hát akkor az éhezőnek adjál enni, a szomjazónak inni, a beteget látogasd meg.” Jézus mindig újból és újból elmondja azt, hogy tulajdonképpen valami egyszerű dologról van szó. Az, hogy egyszerű, nem azt jelenti, hogy könnyű, csak azt, hogy egyszerű. Nagyon egyszerű dologról van szó, ami egyébként nagyon nem könnyű.Aztán ahogyan éljük az életet és azt mondjuk „Jó, jó, hát mi akkor kapaszkodunk Jézus szavába, próbálunk igaz embernek lenni, megtenni ezt-azt a magunk egyszerűségében. Rájövünk, hogy egyszerű, egyszerű, csak nem megy. Akkor valahogy elér bennünket Jézusnak ez a szava, hogy „Hát akkor térjetek meg.” Akkor térjetek meg, és akkor ebben benne van a bűnbánat tartás is, meg benne van a változás, és benne van a fordulat. „Látom én, hogy az az egyszerű sem megy. Nem csodálom, hogy nem megy, térjetek meg.” Akkor földerül az arcunk, azt mondjuk „Hát ez az, ez az!” S akkor igyekszünk megtérni, nagy megtérés, meg kis megtérések sorozata. Akkor ujjongunk még olyan naivul, és azt mondjuk „Hát ez az, ez az! Így szorosan Jézussal majd menni fog. Igen, igen, hát ha csak úgy igaz emberek akartunk lenni, hogy a magunk erejéből, hát persze, hogy nem ment. De majd most Jézussal megy.”Mi ennek a folyamatnak a vége? Arra jutunk rá, hogy nekünk Jézussal se megy. Egyszerűen nekünk vele sem megy. Akkor eléggé ellehetetlenülünk, hogy „De most akkor hogy van tovább?” Jézusnak a Földön való ittléte velünk tulajdonképpen mifelőlünk nézve ezt az üzenetet hordozza, hogy nekünk Jézussal sem megy. Hát itt volt velünk, mindent megtett értünk, amit csak lehetett, és végül is mi keresztre feszítettük, megöltük őt. Akkor az a realitás, hogy nekünk Jézussal sem megy.Ez a föltámadásnak a hatalmas üzenete az, ahogyan életet nyerünk Jézus által, hogy itt nincsen vége a történetnek. Mert egyébként azt gondolnánk „Hát ha nekünk Istennel sem megy, akkor már vége. Akkor, akkor még mit lehetne?” S akkor egyszer csak eljutunk egy gondolatig, de nem a gondolat az érdekes, az csak megragad valamit. Igen, igen, valahogy így van ez, hogy nekünk Istennel sem megy, de Istennek megy velünk. De ez egy jóval nagyobb fordulat, mint az első volt, mikor rájöttünk, hogy Istennel, és nem Isten nélkül.Akkor itt jelennek meg azok a kérdéseink, ott az út vége felé, az a rengeteg miért kérdés, amit most csak egyszerűen ide akarok hozni, hogy de akkor miért a szenvedés, és miért az igazságtalanság, és miért pont velem történik ez, és miért ez a fájdalom, és miért pont most, és miért pont így? Igen ám, de hogyha Jézus igazságtalanságot szenvedett, és megszégyenítették, és megverték, és megalázták, és bántalmazták, és megölték és meghalt, akkor egyszer csak eszünkbe juthat az, hogy hát föltehetem ezt a kérdést, hogy „miért pont én”, vagy „miért pont velem”, vagy „miért pont most”, de tulajdonképpen legalábbis azt kellene mondanom, hogy „Miért pont mi ketten, Jézus? Miért pont mi ketten szenvedünk?” Most már őt nem hagyhatom ki. Eddig olyan könnyen föl tudtam tenni ezt a kérdést, hogy „Miért pont én szenvedek? Miért pont én lettem beteg, miért pont én vagyok így?” De hát amióta Jézus mindezen átment, nem tudom már így kérdezni.Akkor legalábbis azt mondom „Miért pont kettőnkkel történik ez? Miért pont kettőnknek olyan nehéz, neked meg nekem?” Tulajdonképpen ez, ahogyan Jézus előre ment valamibe, ez egyszer csak kitágítja a világunkat. Valahogy, mint hogyha az élet ott is megjelenne, ahol azt gondoltuk, hogy „Vége van, ott már nincs tovább élet, hiszen nekünk Istennel sem megy, főleg azután, hogy megöltük.” Ahogy kitágul a világ, egyszer csak már nem azt mondom, hogy „Miért pont velünk, Jézus?”, hanem azt mondom, hogy „Hát… nem csak kettőnkkel van ez így, hanem hát úgy mindannyiunkkal.” Egyszer csak még tágabbra szélesedik az, ahogyan szemlélünk, és azt mondjuk „Hát úgy tűnik, hogy akkor mindez, hogy igazságtalanság, szenvedés és halál, hogy akkor ez velünk történik.” Most már nem tudjuk olyan naivul kimondani ezt, hogy „Miért pont velem?” Mármost az életnek a drámaisága nem egyéni sorscsapás csak, és főleg nem az, hanem valami olyasmi, ami Jézussal együtt történik. Minimum Jézussal és velem, de inkább tulajdonképpen mindannyiunkkal.Ezt a folyamatot hallatlanul eredetien írta le valaki, aki azt mondta. Életem során, ahogy már az életemnek a vége felé járok, és átmentem valahogy ezen az úton, a következőképp tudom ezt egyetlen mondatban megragadva összefoglalni. „Az életem első felében egy ideges valaki voltam, nagyon is egy feszült valaki voltam, egy olyan dühödt valaki voltam, akinek rengeteg elvárása volt az élettel. Szóval én egy olyan ideges valaki voltam, kétség kívül, évtizedekig. Most tulajdonképpen, életem vége felé egy olyan derűs senki lettem.” Ez gyönyörűen foglalja össze azt, amiről itt szó van. Nem arról van szó, hogy rögtön kezdjük így, hogy derűs senkik legyünk. Nem, azt kezdjük úgy, hogy magunkra találunk, rácsodálkozunk magunkra, haaa, értékes vagyok, egy rendkívüli vagyok, hát én egy kincs vagyok. Mikor a feleségem mondja, hogy „Egyetlenem!”, akkor bólintok, ez igaz. És ez annyira jól esik. Vagyis ez egy folyamat, és a folyamatnak valahogy a vége felé történik egy nagy fordulat, akkor azt mondom „Nem, tulajdonképpen ez az ellehetetlenült valaki átadhatná a helyét egy derűs senkinek.” És a senki itt már nem azt jelenti, hogy senki vagyok, meg nem számítok, meg nem szeretem magam, meg nem becsülöm magam, nem ezt jelenti. Hanem azt a közösséget egymással, hogy csak úgy van velem is, mint veletek, nincs semmi rendkívüliség itt velem, csak annyi, mint veletek.Ezért, amikor ezeket a „Miért?” kérdéseket elkezdtük föltenni, még válaszokat vártunk, adjon nekünk Isten választ. „Kitől kérdezzük, ha nem tőle? Ő mondja Meg! Hát ő ennek az egésznek a teremtője.” Ahogyan átfordulunk az új emberbe, ebben a folyamatban történik valami. Nagyon világosan megértjük azt, amiről már többször ejtettünk szót. Hogy az élet nagy kérdéseire szavakban nincsen válasz. Ezért lehetséges az, hogy Jézus eljött, és mondott történeteket, példabeszédeket. Beszélgetett velünk, nagyon egyszerűen. Az élet nagy kérdéseire nem adott végérvényes válaszokat, nem úgy volt, hogy a halála előtt elmondott négy kulcs mondatot, azóta ezt a négy kulcs mondatot aranyba véssük, mindenhova fölírtuk, és a négy kulcsmondat válasz az élet négy legnehezebb kérdésére. Nem, nem történt ez. És miért nem történt ez? Azért, mert az élet igazán nagy kérdéseire szavakban nincs válasz, hanem van válasz, kapcsolatokban és tettekben.De most tennék még egy lépést, mert erről már többször elmélkedtünk. Ez pedig az, hogy Jézus azért nem válaszol, mert fönntartja velünk a kapcsolatot, sőt azért hal meg, hogy fönntarthassa a kapcsolatot. Cselekszik értünk egészen az utolsó leheletéig, mert tudja hogy… Hogy az élet igazán nagy kérdéseire nem válasz van, hanem változás. Hogy amire szükségünk van, az nem válasz az Istentől, hanem a változás mibennünk.Addig nem jutunk át oda, az új emberhez, ameddig meg nem változunk. A föltámadás valóságosan, de szimbolikusan ennek a változásnak hihetetlen erejű képe, hogy valaki azt mondja, hogy igen, ez, hiába vagyok Isten Fia, ez még velem is megtörténhet. Nem is csak veletek, még velem is, ez velem is megtörténhet. Ha ez velem is megtörténhet, akkor mi is a válasz erre az érthetetlenségre, az igazságtalanságra, szenvedésre, halálra, fájdalomra? Mi a válasz? Az, hogy meg fogok változni. És megváltozik. Amikor föltámadásában találkozunk vele, akkor éppen erről van szó, hogy valamit megsejtünk ebből, hogy hát hogy akkor az úgy van tovább, hogy megváltozok. Hogy nem válaszok vannak, hanem változás. És hogy te előre mentél Jézus, és azt mutatod, hogy az élet nagy kérdéseire meg tudtál változni. Hahh! Hogy akkor, hogy tulajdonképpen akkor ez az, hogy nem megoldás van, nem válasz van, nem praktika van, meg okos ötlet van, meg tanács van, hanem változás.Ezért ezt a gondolatsort azzal szeretném befejezni, hogy ezért tulajdonképpen, mikor az életünkben elakadunk, márpedig elakadunk, akkor ilyen csip-csup javítgatások nem elegendőek, hanem tulajdonképpen előbb-utóbb eljutunk a halálfélelemig, eljutunk oda, hogy a meglévő hitünk összetörik, a meglévő reményünk elenyészik. Az, ahogyan eddig gondoltuk az életet, sosem lesz úgy, és egy kicsit belehalunk az életbe. Ami segítségünkre van, és akibe kapaszkodhatunk, az a valaki, aki mindezen átment, és nem vége lett, hanem megváltozott. Ahogyan megváltozott, azt csak nézzük, és azt mondjuk „Hahh! Hogy ez lehetséges?”Ezért Húsvét titkáról beszélünk. Arról a titokról, ami tulajdonképpen egy változásban, szimbolikusan, de valóságosan is a föltámadásban ragyog előttünk. De nagy dolog, hogy ragyog előttünk. És hogyha nem teljesen értjük, mert én nem teljesen értem, az már biztos, hogy az se baj.Lehet, hogy ez nem egy szép befejezés, de tulajdonképpen mióta beszélek, derülök saját magamon. Ti észrevettétek, hogy elrontottam az evangélium olvasását? Márpedig elrontottam, mert úgy olvastam „beesteledett, és Jézus így szólt hozzájuk”, de nem beesteledett, hanem belépett. Azért az nem ugyanaz. Arra gondoltam, nem arra, hogy ez kinek tűnik föl, költöttem az evangéliumhoz, hanem tudjátok, hogy milyen érdekes, amikor valakivel megtörténik az, amiről beszélni akar, hogy még egy evangéliumot sem tudok hibátlanul fölolvasni. Hát pedig tudok olvasni, mégis így lesz.
