Olvasmány (Zak 9,9-10)
Ezt mondja az Úr: Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Íme, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jön, szamár hátán, szamárnak csikaján. Elpusztítja Efraimban a harci szekereket, és Jeruzsálemben a lovakat. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a folyótól egészen a föld határáig.
Szentlecke (Róm 8,9.11-13)
Testvéreim! Ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta ,Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által. Így tehát, testvéreim, nem tartozunk a testnek azzal, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.
Evangélium (Mt 11,25-30)
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Vasárnapi beszéd
„Magasztallak téged Istenem, mert elrejtetted ezt az okosak elől, bölcsek elől!” Azok elől, mondhatnánk így is, akik nagyon tudnak logikusan gondolkodni, és elemezni. Az összes többit nem akarnám most hosszabban mondani. „…és kinyilatkoztattad magadat a kicsinyeknek.” Tulajdonképpen ebben az ujjongásban, vagy hálaadásban, vagy dicsőítésben az is benne van, hogyha meg akarjuk ismerni Istent, ha meg akarjuk ismerni egymást, akkor éppenséggel nem lesz elég tudnunk okosan gondolkodni, logikusan, ez éppenséggel egyáltalán nem lesz nekünk elég. Ezért hogyha vágyunk arra, hogy Istent valamennyire is meg tudjuk ismerni, erről szeretnék akkor 4-5-6 gondolatot mondani, de csak olyan nyáriasan. Az azt jelenti, hogy nem tudom, közös élményünk-e az, hogy nyáron eszegetjük a gyümölcsöket, és akkor ebből is egy kicsit szedegetek, és akkor abból is veszek egy kicsit, és akkor visszamegyek a zöldségeshez, hogy „Na, abból a finomból még egy keveset adjon nekem!” Akkor arra gondoltam, hogy csak úgy szedegetjük ezeket a gyümölcsöket, eszegetjük, és hogyha valamelyik ízlik nektek, akkor gondoskodjatok magatokról.
Az első gondolat így szól, mi az, ami segít bennünket abban, hogy megismerjük Istent. Mindig hozzá tehetjük azt, hogy „egymást meg tudjuk ismerni”. A gyermeki kíváncsiságunk és a nyitottságunk, egyfajta befogadó képes kíváncsi, és elfogadó hozzáállás az, ami segít bennünket abban, hogy egyáltalán képes legyek valakit megismerni. Ez az első gondolat, hogy a hozzáállás, így is mondhatnám, elkezdhetem részletezni, hogy valamiféle jó szándékra van szükségünk, jó indulatra, egyfajta jóhiszeműségre. Arra a készségre, hogy képes legyek valahogy őfelőle is látni az életet, vagy elképzelni és elgondolni azt, hogy biztos volt annak valami értelme és oka, amit és ahogyan csinálta. Ezzel a nyitottsággal és hozzáállással teremtem meg egyáltalán annak a föltételét, hogy valakit meg tudjak ismerni. Az emberi kapcsolatainkban ez fokozottan is így van. Mikor erőt vesz rajtunk a rosszhiszeműség, az előítéletesség, és a többit nem is akarom mondani, a zártság, a kritikusság és az ítélkezés… Miféle megismerés válik akkor lehetségessé? Akkor is, ha nagyon logikusan tudunk gondolkodni, és idebent nekünk sok van.
A második gondolat, hogy ahhoz, hogy meg tudjunk ismerni, nagyon sok féle megértésre van szükség. Kétség kívül, némi okosság nem árt. De milyen érdekes ez, amikor két ember találkozik, és együtt vannak, és akkor az egyik úgy szusszan egyet, legyen mondjuk a nő. Akkor úgy szusszan egyet, és azt mondja „Ez olyan jól esik! Olyan jól esik, most megértve érzem magam.” Milyen érdekes, mikor a nő azt mondja a férfinek, hogy „Jól esik nekem veled lenni, megértve érzem magam.”, akkor az nyilván nem azért van, mert a férfi sűrűn bólogatott és azt mondja: „Még értem, még mindig értem.” Majd pedig egy pillanatban azt mondja „Ez már itt nem logikus!”, hanem azért érzem megértve magam, mert már volt egy hozzáállás, egy viszonyulás, és egy nyitottság, egy gyermeki kíváncsisággal, és közben pedig valamiféle lelkület. Milyen érdekes, hogy a Szentléleknek az ajándékainál szoktuk ezt mondani, hogy a Jámborság lelke. Nem csak azt mondják, hogy a Tudomány, az Értelem, a Bölcsesség, a Jótanács lelke, a Jámborság lelke. A Jámborság lelke az érzületre, a hozzáállásra utal. Hogy amikor ez megvan bennünk, akkor egyszer csak megtörténik az, hogy a másik valaki megértve érzi magát. Ez mit fog segíteni? Az önközlést, a föltárulkozást, és azt hogy én azt képes legyen befogadni.
Van olyan sok kincs bennünk, amit nem tudunk kifejezésre juttatni, ha nem vagyunk biztonságban. Amikor átéljük azt, hogy ezt most nyugodtan föltárhatom, akkor ez azért lehetséges, mert megélem melletted, hogy nem csak megértesz engem, hanem hogy én megértve érezhetem magamat melletted. Ezért ha én férfiként azt mondom „Értem, értem.”, hát ez még semmit nem mond a kettőnk kapcsolatáról, és lehet, hogy te egy jéghideg veremben ülsz velem, miközben én „értem”, amit te mondasz.
Aztán a harmadik. Hogyha valakit meg akarok ismerni, pozitív érzésekre és érzelmekre is szükségem lesz. Már csak az együttérzés miatt is, de úgy egyébként is. Milyen izgalmas az, beleértve a pozitív érzések és érzelmek világába, sokan olyan kritikusan méregetik Istent, logikusan gondolkoznak és azt mondják. „Na, szeretném már tapasztalni, hogy Te szeretsz engem. Szeretnélek megismerni, bizonyíts!” És nagyon gyakran, pont az, amire a leginkább vágyunk, az nem az által jön létre, hogy Isten még tesz vagy mond valamit, hanem az által, hogy a kapcsolatunkat kölcsönössé tesszük. Egyfajta belső érzelmi munkával azok a pozitív érzések és érzelmek, mint a szerelmeseknél, egyszer csak föltárják a másik gyönyörűségét és szépségét. Nem véletlen, hogy az istenkapcsolatot nagyon gyakran egy szerelmi viszonyhoz igazítják, és azzal hozzák a párhuzamot, mert a szerelmes ember nagyon világosan és élesen lát. Olyan tisztán látja a másik ragyogását és szépségét és értékét, amit egy szerelmes pillantásban lehet csak látni. Milyen izgalmas, hogy amikor ez a kölcsönösség megtörténik, egyszer csak sokkal több minden jön fölszínre, mint kölcsönösség nélkül. Az egyoldalúságban nem válik lehetségessé egy elmélyült megismerés. Ha valakit meg akarok ismerni, kissé, vagy még inkább, szeretnem is érdemes őt, különben a megismerésem torzó marad.
Aztán a következő gondolat, egy gyümölcs, valami amit leszakíthatunk, megízlelhetünk. Ez pedig az, hogy mindig érdemes folyamatokban tudnunk látni. Tehát akik hozzáértők, ismerik az emberi lelket, azt szokták mondani, ha meg akarom ismerni magamat, hogy ki is vagyok, vagy megérteni magam, három nemzedéket kell látnom. Ha azt akarom tudni, hogy miért vagyok én ilyen például, most miért is reagáltam erre így, most ez miért fáj nekem, vagy ennek miért tudok örülni… Egyszer csak eljutok oda, hogy a szüleimtől mit kaptam, és mit nem kaptam. De hogy megértsem, hogy milyen vagyok én, és hogy a szüleimtől miért azt kaptam, azt meg miért nem kaptam, az ő szüleiket is kell egy kissé ismernem.
Ezért hogy bármelyikünk csak egy picit is meg tudja magát ismerni, ahhoz három nemzedék folyamatában szükséges önmagunkat látni. S ha ezt nem így látjuk… Milyen gyakran van, hogy az életünkben nehéz helyzetek vannak, és ezek a nehéz helyzetek majdnem mindig érzelmileg beszűkítenek minket. Akkor jönnek a pillanatszerű istenkapcsolati kísérleteink, és azt mondjuk „Na Uram, most ebben a pillanatban csinálj valamit!” Szem elől tévesztjük a folyamatokat. Amikor beszűkülünk időben, akkor nagyon hajlamosak vagyunk azt mondani „Ebben a pillanatban segíts! Most érezzek valamit, most történjen valami, most ments meg!” És ha a MOST-ban nem történik semmi, hajj, eltávolodunk, és a kapcsolat kezd kihűlni. Ha egy picit a saját nézőpontomat ki tudom tágítani, azt tudom látni „Rendben van, ma ez nem történt meg, de tegnap igen.” Abból egy kicsit meríthetnék, és megtörtént egy hete, és megtörtént öt éve, és tíz éve, és egyszer csak ott vagyok, hogy az üdvösség történetének az összefüggésébe tudom saját magam történetét is helyezni.
Milyen nagyszerű dolog az, hogy nem csak saját magamat kezdem el látni, és itt ez a következő pont már, amikor nem csak folyamatokat látok, hanem összefüggéseket. Nem tudom, hogy elő szokott-e ez veletek fordulni, velem előfordul. Milyen sokszor hallom azt, valaki azt mondja „Miért velem történt ez meg?” És ezekben az összehasonlításokban, hogy miért velem történt meg, majdnem mindig olyanokkal hasonlítjuk magunkat össze, akiknek éppen most jól megy. Akkor azt mondjuk a vele való összefüggésben „Velem ez hogy történhet meg?”
Most képzeljük el, hogy nézzük a nemzedékek sorát tízezer év számra, és azt mondjuk. „Te jó ég! Hát ha én most összehasonlítanám magamat úgy az emberiséggel, akkor azt lehetne mondani, hogy de jó sorom van.” Ha a többséggel összehasonlítanám magam, ötezer, tízezer év távlatából azt mondhatnám „De jó sorom van!” Milyen érdekesen szelektálunk, és amikor nehéz a helyzet, mindig a jobb helyzetben lévőkkel hasonlítjuk magunkat össze, és aztán széttárjuk a karunkat, és azt mondjuk „Ez érthetetlen!” Milyen nagy dolog, mikor valaki picit a nézőpontját ki tudja tágítani, és azt mondja „De hát… hahh! Hát még így is mennyi mindenért adhatnék hálát.”
Azt mondja Jézus, hogy „Nézzétek! Pusztán az értelemmel, logikával, elemzéssel és okossággal engem és az én Mennyei Atyámat sosem fogjátok megérteni.” Milyen érdekes ez, hogy amikor ott van Jézusnak ez a szelídsége, ahogyan hajlandó elviselni és elhordozni azt, amit mi ráteszünk, akkor a keresztnek megjelenik a titka, az ő szenvedésének a titka. Ahogy a szenvedésének a titkát nem fogjuk tudni megérteni, hogyha nem szeretjük őt, hogyha nem vagyunk nyitottak és befogadóak. És most nem akarom a sort tovább mondani. Nem látunk folyamatokat és összefüggéseket, akkor sóhajtunk egyet, és azt mondjuk „Hát tessék! Ilyen az élet. Vele is ezt csinálták.” De nagy dolog, hogy mi most itt vagyunk vasárnap este, bár nagyon meleg van, és mégis azt tudjuk mondani, hogy mikor mi fölnézünk a keresztre, egészen más érzéseink támadnak, és más gondolataink. Egészen másfelé indulnak el a benyomásaink és a tettre készségünk, mint amikor egyszerűen csak pillanatokat látunk és összefüggés nélkül, csak éppen valamilyen beszűkültségben.
Amikor Jézus meghal a kereszten, ez például a szelídségének az egyik nagyon nagy erejű üzenete. Milyen érdekes, hogy le lehet élni úgy egy életet, hogy Európában jövünk-megyünk, és látjuk a keresztet, és soha eszünkbe nem jutna, hogy ez a szelídségének, Isten szelídségének és alázatosságának egy gesztusa. Hogy éppen most tárja föl azt, hogy ki Isten, akivel kapcsolatban mi 50 éve okoskodunk, hogyha egyáltalán van, akkor milyen.
Záró gondolatom így szól. Ezért tehát ha meg akarok ismerni valakit, úgy tűnik, hogy egy kölcsönös kapcsolatra érdemes adnom magamat ővele.
(Az igeversek forrása:
http://www.katolikus.hu/igenaptar)