Lk 24,35-48 - Húsvét 3. vasárnapja

A Szenvedő – a Föltámadott.

Olvasmány (ApCsel 3,13-15.17-19)

Azokban a napokban Péter így beszélt a néphez: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus színe előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és az Igazat, és (Pilátust) arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet Fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, és ennek mi tanúi vagyunk. Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból cselekedtétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is. Isten azonban így teljesítette be, amit minden prófétájának szájával hirdetett: hogy az ő Fölkentjének szenvednie kell. Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy bűneitek bocsánatot nyerjenek.

Szentlecke (1Jn 2,1-5a)

Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: „ismerem”, de parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.

Evangélium (Lk 24,35-48)

Abban az időben: Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”

Vasárnapi beszéd

Azt mondja Jézus, nem is csak a mai evangéliumban, hanem a föltámadása után többszörösen is, ahogyan azt az evangélisták megőrizték, meg már jó előre is, még a szenvedése előtt újból és újból, szinte letisztul néhány mondat, ahogyan Jézus azt mondja a szeretteinek, a tanítványainak. „Ennek így kell történnie. Az emberfiát elárulják, elítélik, megölik, de föl fog támadni, de föl kell támadnia, de föl kellett támadnia.” Tulajdonképpen egy egészen egyszerűvé és nagyon világossá, mint ahogyan a pataknak, vagy a tónak a medrében az az érdes kő lecsiszolódik, és egy végtelenül egyszerű forma lesz, valahogy így egyszerűsödik az, ahogyan Jézus arról beszél, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, majd föltámadnia a halálból. És ennyi, hogy egyszerűen csak ennyi, mint egy lecsiszolt, végtelenül egyszerű kő, amit az ember a kezébe fog, és nézi, és azt mondja „Ó, igen, ez ennyire egyszerű.”

Tulajdonképpen erről az egyszerűségről szeretnék beszélni, de nem akármikor. Hiszen mikor a szenvedésről beszélünk, arról, hogy szenvednie kellett, de föltámadnia, ahogyan Jézus ezt újból és újból elmondja azokban a hetekben, miután föltámadt a halálból. Ezt a témát általában a nagyböjtre időzítjük, de pont mindig akkor, amikor még tulajdonképpen nem ünnepeltük a föltámadást. Lehet, hogy igazán a szenvedésről ilyenkor kell beszélni, mégpedig azért, mert ilyenkor tudjuk igazán megérteni, hogy hogyan is örömhír ez. Mert egyébként csak arról beszélünk, hogy igen, a szenvedés, a szenvedés… de majd föltámad. De már ma most mi abban vagyunk, hogy már föltámadt, és innen nézünk vissza, és ez egy egész más nézőpont, mint hogy szenvedünk, és az van bennünk „Jó, majd lesz jó is.” A jó már megtörtént, az igaz él, és Krisztus föltámadt, és most innen nézzünk vissza. Ez egy más fajta megközelítés.

Ezért az első gondolatom az, hogy de érdekes, ahogy Jézus beszél a szenvedéséről. Mindig mikor beszél, ez a lecsiszolt kőszerűen, úgy végtelenül egyszerű szavak. Egyáltalán nem mond olyanokat, hogy ezt kik csinálták, és hogy ilyenek voltak és olyanok, és pedig ez… Nem kezdi el magyarázni és ragozni. Azt tudjátok, ki csinálja? Az apostolok. Látszik, hogy van különbség. Csak hogy visszaidézzem nektek ezt a néhány sort, mert az apostolok cselekedeteiben ugyanerről van szó, csak nagyon érdekes, amikor Péter mondja, és más, amikor Jézus mondja. Légy szíves hallgassátok meg most még egyszer ezzel a füllel, hogy milyen az, amikor a Péter mondja el ugyanezt a történetet. Péter a következőképpen mondja, azt mondja „Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus színe előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és az Igazat, és (Pilátust) arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet Fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta.” Na, ez egy vádbeszéd. Milyen más a stílusa! Nézzétek el nekem, hogy ezt most így mondom. Ugyanaz a történet, de egész másképp mondja Péter, és másképp mondja Jézus. Ahogy Jézus mondja, nekünk az a szívügyünk. Mi annak vagyunk a tanúi. Látszik, hogy Péterben a történet még nem csiszolódott, mint valami egyszerű kis kövecske vagy kavics arra a végtelen egyszerűségre, ahogy az ember azt a kezébe fogja, és a markába szorítja, és leél vele egy életet.

Az első gondolat tehát így szól, hogy mi a kulcsa annak, ahogyan Jézus másképpen mondja el a saját történetét, a mi történetünket, mint ahogy Péter? Az a kulcsa, hogy Jézus egészen világosan mindig a történetét, az életét egy nagyobb összefügésének a részeként mondja el. Mikor ezt mondja, ilyen lecsiszoltan, leegyszerűsödve, hogy „Ennek így kellett lennie, hiszen az írásokban is ez van. Most szeretném, ha megértenétek, hogy már a próféták is, sőt már Mózes, és aztán a törvényben is hogy van. Hogy az, ami velem történt, ennek az egész hatalmas üdvösségtörténetnek egy része.” Milyen egészen más a szenvedésünk – a tiétek, a miénk, bármelyikünké – hogyha a föltámadás fényéből kiindulva azt mondom, ó, ez valami nagyobbnak a része, valami teljesnek, valami egésznek, valami végérvényesnek, valami igaznak és jónak kétség kívül a része. De attól még szenvedés, de valami nagyobbnak a része kell, hogy ez itt legyen. Mert Jézus így beszélt a saját szenvedéséről.

Az első gondolat tehát így szól, hogy Jézus a szenvedését nem abban a szűklátókörűségben értelmezi, hogy ki volt, és ki csinálta pontosan, és miért, és ki a felelős, és kit, és vádbeszéd, és szégyelljétek magatokat. Hanem hát hogy ennek így kellett lennie, hogy ez valami nagyobbnak a része.

Annyira a fülemben van egy sportoló. Nem tudom voltatok-e kinn a Szigeten, esetleg futottatok-e, vagy bosszankodtatok, hogy mások futnak. Ugye különböző megoldásaink voltak. Annyira bennem van egy sportoló, a következőt mondta egyszer. Azt mondja „Hát, az, hogy én élsportoló vagyok, az kétség kívül egy egész embert lefoglaló feladat. Mert énnekem nagyon pihentnek kell lennem, hogy aztán tudjak szenvedni. Nekem ki kell pihennem magam, hogy tudjak szenvedni. Mert ha nem tudok jól szenvedni, akkor nem tudom elvégezni az edzésmunkát, és ha nem végzem el az edzésmunkát, akkor na, akkor nem lesz az a cél, ahova el akarok érni.” Mennyire nem szokásos gondolat a szenvedésről az, hogy „Jól kipihenem magam, hogy tudjak jól szenvedni.” De végül is mi tudjuk, hogy ez az igazságnak a része, a realitásnak a része. Általában úgy beszélünk erről, hogy most szenvedni vagy nem, vagy most kicsit vagy nagyon, hogyan lehet elkerülni, mit…? És akkor egy egyszerű sportoló elénk áll, és azt mondja „Szeretnék jól szenvedni.” Tulajdonképpen Jézus erről így beszél: „Szeretnék jól szenvedni és jól meghalni. Én szeretném a szenvedést is, és a halálomat is jól csinálni. Mert ha valamit érdemes jól csinálni, akkor az az, ahogyan az ember szenved, és ahogyan meghal. Mert azok nagyon fontos események, azokat tehát nagyon érdemes jól csinálni.

Aztán a második gondolat. Jézus, ahogyan ezt mondja „Hát az írásokban előre meg volt írva.” Föltárta az írások értelmét, és erre mondja aztán a lélektani szakember, hogy a szenvedésnek van értelme. Hogy megint csak nem az a fő kérdésünk, hogy szenvedni kell-e vagy nem, mert bizonyos szenvedéseket minden erővel érdemes elkerülni, más szenvedéseket meg egyszerűen vállalni. Hanem hogy mi az értelme? Hogyan fedezem föl, hogyan tudom megragadni, megfogalmazni a szenvedés értelmét. Viktor Frankl, aki aztán 4 évet szenvedett a koncentrációs táborokban, többek között Auschwitzban, nagyon egyszerű gondolatot mond. Azt mondja, hogy „Az életnek három kulcsterülete van, ahol az élet értelmét föl tudjuk fedezni.” Azt mondja az egyik: az emberi kapcsolatok. Anyaként azt mondom, ó, az anyaságomban látom, hogy az életnek van értelme. Barátként látom, az életemnek van értelme. Férjként, feleségként… nem is mondom tovább.

Aztán azt mondja, ahol az élet értelme nagyon megragadhatóvá válik az emberi személy számára, az a hivatása, a tevékenysége, a munkája, ahogyan cselekszik. Hogyha meglátom, hogy a cselekvésemnek hol és hogyan van értelme, na abban meg tudom ragadni, hogy az életemnek van értelme. De a lényeg ez után jön, mert Frankl azt mondja, néha az élet nem adja meg nekünk azt, hogy az emberi kapcsolatokban, vagy a tevékenységükben, még ha azt hivatás szerűen is csináljuk, megragadhatóvá legyen számunkra az életünk értelmessége. Azt mondja „Ilyenkor létezik, és megnyílik számunkra a harmadik út, és megtalálom a szenvedésem értelmét.” Van, hogy nem valami jóban találom meg az értelmet, hanem valami fájdalmasban. Hogy valami olyan nagyon nyilvánvalóan jón keresztül nem tudom megragadni, hanem valahogy a szenvedésen keresztül tudom csak megragadni, és utána érek el csak a jóhoz.

Ez tehát a második gondolat. De nagy dolog, hogy ki tudjuk magunkat húzni. És hogyha valami olyan igazán egyértelműen, szépben és értékesben, ragyogóban és nagyszerűben nem találjuk meg, hát akkor még mindig van lehetőségünk megtalálni.

Azután a harmadik. Ahogyan Jézus beszél a szenvedéséről, tulajdonképpen ez a letisztult forma, hogy „Ennek így kellett lenni. Szenvednem kellett, meghalnom, majd föltámadnom.” Tulajdonképpen az az üzenete, hogy van az a szenvedés, amivel semmi más dolgunk kincs, mint átmenni rajta. Egyszerűen nincs vele semmi más dolgunk. Nem tudom, hogy ez fölszabadítóan hat-e rátok. Hogy milyen gyakran halljuk azt, amikor férjek és feleségek – csak megint, hogy az életbe mártsuk ezt a mondatot. Tudjátok, ugye, hogy az első baja születése nyomán 10 párból 9-nél a társkapcsolati elégedettség meredeken zuhan lefelé. Egyszerűen azért, mert rendszerszintű változás történik, és sokkal nehezebb lesz az élet. Mondhatjuk, hogy színesebb, meg klasszabb, meg tartalmasabb. Ez mind igaz, és nehezebb. Ahogyan minden megváltozik, és megjelenik a szenvedés a kapcsolatban, 10 párból 9 a mi kultúránkban, nem egyszerűen csak átmegy ezen a szenvedésen, hanem elkezdjük egymást hibáztatni, és elkezdjük egymást okolni, elkezdjük egymást felelőssé tenni, elkezdjük egymás felé mondani a panaszainkat, és tulajdonképpen ettől lesz annyira elviselhetetlen.

Milyen nemes is tulajdonképpen, hogy valaki fölismeri azt, hogy „Megszületett az első baba? Na, most egy nehéz időszak vár ránk, kétség kívül ez nem lesz egy fáklyás menet. Úgyhogy ha valamikor érdemes, akkor most vállt vállnak vetve…” És ezzel a szenvedéssel semmi más dolgunk nincs, mint átmenni rajta. A harmadik, ahogyan Jézus beszél a szenvedéséről, azt mondja, a legtöbb, amit elmondhatok erről, hogy egyszerűen csak végig kell csinálni. Milyen más, amikor Péter beszél róla, hogy elmondja, hogy ki a hibás, ki a felelős, ki és pontosan ki csinálta. És ti bezzeg… Ettől a helyzet csak rosszabb lesz. Jobb attól lesz, amikor azt mondom „Hát hiszen ezt egyszerűen csak végig kell csinálni.

Végül aztán a negyedik. De érdekes, szoktuk ezt mondani „a Föltámadott”, ugye így nevezzük Jézust, a Föltámadott. „A Föltámadott ezt mondja…” És sosem szoktuk azt mondani, hogy „a Szenvedő. A Szenvedő ezt mondja. A Szenvedőnek ez az üzenete.” Pedig tulajdonképpen mondhatnánk. Persze akkor, hogyha számunkra ő a Föltámadott. Ennek miért van jelentősége? Azért mert a Szenvedő azt mondja „Azt szeretném tőletek kérni, hogy menjetek el az egész világra, és mondjátok meg kérlek mindenkinek, hogy Isten általam mindenkit magához hív, és mindenkit nagyon vár. Neki mindenki fontos, teljesen függetlenül attól, hogy nagypénteken mit csinált.” Sőt, talán azokat, akik ott kiáltottak, lehet, hogy őket még jobban várja, és ezt nem akárki mondja, hanem a Szenvedő, aki föltámadt.

Ugye van élményünk arról, amikor valaki szenvedett értünk? Mindenkiért szenvedett már valaki. Amikor a szenvedő, az lehet a feleségem, a férjem, a gyerekem, az édesanyám, bárki. A szenvedő odajön hozzám, és azt mondja „Feri, megtennéd ezt? Kérhetlek erre?” Akkor egész más, amikor azt az értem szenvedő mondja, mintha egyszerűen csak bárki mondaná és kérné, mint valami igazságot, vagy valami feladatot kiosztana, vagy mint valami munkát megnevezne.

Amikor Jézus azt mondja „Menjetek kérlek, mondjátok meg, hogy mindenkit hívok, de mindenkit.”, akkor ezt a Szenvedő kéri, aki föltámadt a halálból. Ezért a záró gondolat így szól. De nagy dolog tudni a szívünknek a legszebb részén őrizni azokat az embertársainkat, azokat a személyeket, akik már szenvedtek értünk. És így hordozni őket, azt mondani, hogy „Az ő szavuk nekem nagyon sokat számít.” Ahogyan ezt egy lelki író mondta: „Tulajdonképpen annyira szeretünk egy másik embert, amennyi áldozatot érte hoztunk. Az összes többi inkább csak szöveg.” De nagy dolog tudnunk azt, hogy mi szeretünk. Hogy szeretünk, és szerettünk. Mégpedig azért, mert tudjuk mit jelent a szívünkben őrizni azokat, akik már szenvedtek értünk.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )