Jn 15,1-8 - Húsvét 5. vasárnapja

2018.04.29.

Megosztom
Elküldöm

Kölcsönös vonzalom, kapcsolat

Olvasmány (ApCsel 9,26-31)

Amikor (megtérése után) Saul Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle. Nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy (Pál) látta az úton az Urat, hogy (az Úr) mit mondott neki, és hogy ő milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett. (Pál) ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába elkísérték, majd onnét Tarzuszba küldték. Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt.

Szentlecke (1Jn 3,18-24)

Gyermekeim, ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel hogy az igazságból valók vagyunk-e és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol is valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami neki tetszik. Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint ő parancsolta. Aki teljesíti parancsait, ne; Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk, akit adott nekünk.

Evangélium (Jn 15,1-8)

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

Vasárnapi beszéd

A szőlőtő, a szőlővessző és a gyümölcsök. Ezt a képet használja Jézus, hogy aláfesse, ahogyan újból és újból hangsúlyozza és mondja, hogy „Az Isten szeretne bennetek lenni. Milyen óriási nagy dolog, hogyha ti Istenben lennétek. Szeretnék én bennetek lenni, és bennetek lehetnék én.” Hogy ez mit is jelent számunkra, hogyha onnan nézzük, hogy a személyek közti kapcsolat mikor válik kölcsönössé, egy kölcsönös elégedettségben, vonzalomban és összetartozásban? Tulajdonképpen milyen tulajdonságok, jellegzetességez azok, amelyek föltárulnak? Hiszen Isten ahogy Jézusban megszólít minket, és ezt mondja „Szeretnék bennetek lenni, és szeretném, ha ti bennem lennétek!”, valójában valami ilyesmiről beszél.

Az első, hogy ami a kölcsönös vonzalmunkat ténylegesen úgy elsőre föl tudja szítani, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és a vonzalomból valamiféle kapcsolat fakadjon, az, hogy ránézünk egymásra, és fölfedezzük egymás szépségét. Tulajdonképpen Isten szép. Olyan ritkán beszélünk arról, hogy Isten szép. De arról meg talán még kevésbé, hogy Isten ránk néz, és azt mondja „Tetszel nekem.” Hogy Isten szépnek tud bennünket látni. Hogy a tökéletességnek semmi köze a szépséghez. Hogy éppen tudjuk, hogy akik a szépséget annyira gyönyörűen leírják, sosem azt mondják, hogy tökéletesnek kell lenni, hanem hogy „Van benne valami.” Hát ha Istenre nézek, mondhatom, hogy van benne valami. Hát Istenem, tényleg hú, mi minden van. Hát persze, hogy fölfedezhetem a szépséged. És Isten látja azt, ami énbennem, ami mibennünk van. Még olyasmit is fölfedez, amit mi talán nem is látunk.

Emlékszem, milyen nagy hatást gyakorolt rám, de ez már vagy 15 évvel ezelőtt volt. Egyszer elmentem egy lelkigyakorlatra, és a lelkigyakorlatnak a vezetője azt mondta, hogy na most akkor nyugodtan, kényelmesen helyezkedjünk el, és csukjuk be a szemünket. És akkor ő mondana dolgokat, és mi csak úgy kövessük őt, úgy a belső képeinkkel. A következőket mondta: „Ha Isten valamilyen időjárás lenne, milyen időjárás volna?” Aztán hagyott egy kis időt, hogy úgy megjelenjenek a képek, és azzal kapcsolatosan az érzések. Aztán azt mondja „Ha Isten valami ruhadarab lenne, milyen ruhadarab lenne?” Megint volt egy kis csönd, és mindenki elképzelhette azt a szép ruhadarabot. Aztán azt mondja „Ha Isten tánc lenne, milyen tánc lenne?” És aztán mondott még körülbelül hármat, és ahogy vége volt ennek a 20-25 perces nagyon egyszerű gyakorlatnak, többé nem tudtam Istenre úgy nézni, mint előtte 25 perccel. Tulajdonképpen a szívemben kinyitott egy kaput, hogy sokkal bátrabban képzeljem el Isten szépségét, ahogyan én emberként, egyszerű gyarlóként ezt egyáltalán képes vagyok fölfogni. Hogy ne hagyjam ki ezt a vele való kapcsolatban, hogy szép. Hogyha egy ruhadarabot tudok szépnek látni, egy táncot tudok szépnek látni, a természetet szépnek, hát mögötte micsoda szépség lehet akkor az, akire azt mondom, hogy TE.

Az első gondolat így szól, ez a személyes viszony: én benne és ő énbennem, hogy fölfedezzük kölcsönösen egymás szépségét. És most már tudom, hogy Isten ugyanúgy meg tud előttem állni, és úgy: „Hahh!” Szépnek tud bennünket tartani.

Aztán a második gondolat így szól, hogy milyen nagy dolog, ahogyan egymást kölcsönösen nagyra becsüljük. Mondhatnánk, milyen furcsa ez, az ember nagyra becsüli Istent. De igen, erről van szó. És közben kölcsönösen is, hogy közel engedem magamhoz azt, hogy Jézus milyen szinte meglepő módon nagyra tudott bennünket becsülni. Hogy a pogány századosnak a gondolatára, hogy „Uram, nem kell, hogy el gyere a beteg szolgámhoz. Hát ha itt te kéred az Atyát, meg fog gyógyulni.” S akkor azt mondja „Ekkora hitet nem találtam egész Izraelben.” Milyen nagyra értékeli ennek a pogány római katonának a gondolatát és hitét. Vagy ahogy az asszony megkeni a lábát az olajjal és mindenki mondja, hogy „Takarodj innen! Mit képzelsz? Ne dáridózz ezzel az olajjal itt!” S akkor azt mondja „Hagyjátok! Hát a temetésemre tette.” A jobb lator felé odafordul, és azt mondja egy köztörvényes bűnözőnek, hogy „Tudod mit? Ma velem leszel a paradicsomban.”

Hát a kezünkön meg se tudnánk számolni, hogy Jézus hogyan tud nagyra becsülni bennünket. Egyszerű emberi gesztusainkban hogyan lát valami nagyon nagyszerűt. Ki is fejezi, hogy ezt így látja. Tehát a második gondolat, hogy de nagy dolog, hogy nagyra tudom Istent becsülni, a dolgaiért, ahogy ő van, és tudom, hogy ő is nagyra becsül engem.

Aztán a harmadik így szól, hogy akkor tud egyre elmélyülni, kibontakozni a kölcsönös kapcsolat és vonzalom, hogyha átélhetjük azt a másik társaságában, hogy ő jónak lát bennünket. Hogy én a másik társaságában azt élhetem meg, hogy ahogy vele vagyok, egyre világosabb számomra az, hogy van bennem valami jóság, és ő ezt tudja, és látja, és nagyra becsüli. Annyira jó vele lennem, mert ő valahogy közvetíti ezt számomra, és én tudom, hogy jó vagyok.

Elnézést, ha ezt egyszer már mondtam, egyszer beszélgettem egy riporter hölggyel, és egy olyan 15 perc után a riporter hölgy megállt, és látszott, hogy ez nem volt egy előre kitalált kérdés vagy gondolat, és azt mondja „Tudod, hogy te nem vagy egy rendes katolikus?” Ezt tudtam, de hogy nem tudtam, hogy ő miért gondolja ezt. Akkor azt mondja „Azért, mert melletted nincsen bűntudatom.” Hát ha van mondat, ami szíven talált, ez biztos, hogy azok között van. De nagy dolog egy Istennel olyan kapcsolatban lenni, hogy amikor arra gondolok, hogy Jézus vagy Isten, vagy a teremtő, az első ösztönös érzésem nem valami bűntudat, vagy valami félelem vagy szégyen. Hogyha arra gondolok, hogy Jézusom, akkor egyszerűen csak jó érzések lepnek meg engem, és azt mondom „De jó! Hát őmellette jónak tudom érezni magam.” Ennek a jóságnak megint csak nincs köze a tökéletességhez. Főleg ahhoz nem, hogy valaki előtt állandóan védjük magunkat, és próbáljuk bizonyítani, és megmagyarázni a bizonyítványunkat. Isten az a valaki, aki mellett jónak élhetem meg magam anélkül, hogy a realitásokat tagadnám. Egyszerűen ezért, mert két személy közti viszonyban el tudjuk fogadni egymás gyarlóságait, és attól még átélhetjük azt, hogy „Hahh…!”

Aztán a következő, hogy a kapcsolatunk a két személy között akkor tud tovább bontakozni és elmélyülni, hogyha nagyon világosan átéljük azt, hogy mi mindenben értünk mi egyet. Hogy mi tulajdonképpen az élet dolgaiban egyet értünk. Milyen fölszabadító Istenre gondolni, és az eszembe jut, hogy én Istennel egyet értek sok dologban.

Talán ti tudjátok, katona feleségeknek egy nagyon érdekes kutatása nyomán az derült ki, hogy a katonafeleségeknek számolniuk kell azzal, hogy a férjük aki 1 vagy 2 vagy 3 bevetésben volt valamilyen frontszolgálaton, és ott a katonatársaival átélte azt, hogy mit jelent bajtársnak lenni, mit jelent egy közös célért, egy közös ügyért életünket odaadóan is cselekedni, hogy ez a kötelék olyan erős tud lenni, hogy a bölcs feleség azt elfogadja. Hogy a férjének a szívében a bajtársaival valami kikezdhetetlenül erős kötelék alakult ki. De nagy dolog, hogy Istennel úgy vagyok, hogy közös cél, és bajtársakként tekintünk egymásra, hogy ugyanazt tartjuk jónak, hogy ugyanazért tudunk lelkesedni, hogy ugyanazért akarunk küzdeni, és hogy ez valami fölbonthatatlan köteléket hogy Isten és az ember között létre.

Aztán az ötödik. Ma hat pont is lesz, de látjátok, röviden csinálom. Az ötödik így szól, az a kapcsolat tud tovább mélyülni, az együttlét során, ahol – most a társkapcsolatból indulok ki – a férj és a feleség közösen megengedik a társuknak, hogy ő hasson rájuk. Például azok a férfiak, akik úgy találják, hogy nekik igazuk van pusztán azért, hogy ők férfiak, és nem engedik meg, hogy a feleségük hatással legyen rájuk, és ezáltal ők alakuljanak és változzanak, a kutatások szerint 81% a valószínűség, hogy előbb-utóbb elhagyják egymást. Mert abban a kapcsolatban vagyunk otthonosak, ahol hathatunk egymásra. Ahol megéljük azt, hogy ami én vagyok, az nem közömbös neked. Hogy én hatást tudok rád gyakorolni. Hogy alakítjuk és formáljuk egymást.

Ezért az ötödik gondolat így szól, hogy milyen nagy dolog ez, hogy megengedem Istennek, hogy hasson rám, és hogy egyszerűen csak a jelenléte, az, hogy ő van, és ő nekem fontos, az elkezd engem formálni és alakítani, és pontosan nem is tudom mindig megmondani, hogy mivé, vagy milyen irányba. Egyszerűen ezt megengedem neki. A bizalom révén megengedem, hogy mellette alakuljak.

Végül a záró gondolat, hogy két személy között ez, hogy benned vagyok, és én tebenned, és… Hát, és ennek valahogy a kölcsönös összetartozás élménye nagyon elmélyül akkor, hogyha van közös öröm, van közös derű. Azt is mondhatnám, milyen furcsa a templomban ezt mondani, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában.

Néhány héttel ezelőtt Afrikából járt itt egy püspök, és kérdezte őt a riporter. „Milyen nálatok ott Afrikában a kereszténység? Azt halljuk, hogy nálatok nagyon virágzik.” A püspök, egy olyan jó fekete néger ember azt mondja „Ó, hát tényleg, ez pontosan így van. Nagyon sokat éneklünk és rengeteget táncolunk.” Ez volt az első mondata. Arra gondoltam, hogy ezek az emberek ott Afrikában, ahol virágzik a kereszténység, tulajdonképpen a szabadidejüket Istennel töltik. Hát mi kikkel szeretünk énekelni meg táncolni? A barátainkkal, mikor azt mondjuk, hóó, ez egy jó buli. Milyen érdekes, az afrikai keresztény a szabadidejét Istennel tölti, mi meg a kötelező időt. Valahogy a kettő között pont ez a különbség. „Eljöttünk, hogy az egy óra kötelezőt letudjuk.” Ahol virágzik a kereszténység, vagyis egy bizalmi személyes viszony Istennel, ott a szabadidőnkben vagyunk együtt.

Azt tudjátok, a kutatások szerint a mi kultúránkban ha van valami, amit igazán szeretünk, első helyen van, hogy együtt vagyunk a barátainkkal. De nagy dolog Istennel, mint a barátommal tölteni a szabadidőmet. Hát tulajdonképpen valami ilyesmire vagyunk meghívva.

A záró gondolatom az most a reggeli élmény, mert a gyerekektől azt kérdeztem „Mondjatok nekem légy szíves példákat arra, hogy egy kapcsolatból valami jó születik!” Hát egyrészt nagyon jókat mondtak. Volt egy aranyos kislány, rögtön kiállt, hogy „Például én.” De volt egy másik, ő kicsit gondolkozott ezen a témán, és akkor azt mondja „Hát például én most 7 éves vagyok, és mostanában az öcsémmel szoktam játszani, és ezt most mi élvezzük.” Utána a következőt mondta, mert ez csak a bevezetője. Azt mondja. „Feri atya, az utóbbi időben ölelgetjük is egymást.” Hát, ha valamivel van kedvem befejezni ezt a beszédet, azzal, hogy Isten azt mondja, mint valami háhhh, hogy „Gyere, hadd öleljelek meg!” Isten jön, és ölelgetni akar bennünket, és mi kitárhatjuk a karunkat, és azt mondhatjuk „Az utóbbi időben olyan… jól megöleljük egymást.” Tehát amikor Jézus elmondja ezt: szőlőtő, szőlővessző, meg a gyümölcsök, akkor talán valami ilyesmire is gondol.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!