Mk 5,24-35a - Évközi 13. vasárnap

2018.07.01.

Megosztom
Elküldöm

A hit elemei: vágy, képzelőerő, kezdeményezés, cselekvés, kitartás.

Olvasmány (Bölcs 1,13-15;2,23-24)

A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Az igazság ugyanis halhatatlan. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.

Szentlecke (2Kor 8,7.9.13-15)

Testvéreim! Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban, és az irántunk táplált szeretetben: tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. Az Írásban is ez áll: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.”

Evangélium (Mk 5,24-35a)

Egy alkalommal Jézust nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”

Vasárnapi beszéd

Ha most egy gyerekmisén lennénk, az is lehet, hogy azt kérdezném: „Mondjátok csak meg, gyerekek, hogy ki gyógyította meg ezt a vérfolyásban szenvedő asszonyt!” És persze a kérdés egy kicsi csúsztatást tartalmaz, de nagy valószínűséggel egymás után jelentkeznének és mondanák, hogy „Jézus. Jézus.” És én pedig azt mondanám, hogy „Nem!” Azért bátorkodnék ezt mondani, mert maga Jézus azt mondja, hogy „A hited meggyógyított téged.”

De érdekes ez, egészen nyilvánvaló, hogy Jézusból, Jézus által történik a változás, a gyógyulás, a fordulat, és maga Jézus, akiből a fordulat történik, mégis így nevezi meg a helyzetet, hogy „A hited meggyógyított téged.” De érdekes, hogy pont egy olyan valakinek mondja, akinek a hitét emeli ki, aminek a lényege, hogy odafordul hozzá ezzel a bizalommal, hogy „Te tudsz rajtam segíteni.”, és Jézus nem a saját személyét, hanem az asszonynak a magatartását emeli föl és tudatosítja saját magában. Miért érdekes ez? Mert mikor erről beszélünk, hogy valaki hívő vagy nem hívő, én hiszek, nem vagyok hívő… Érdemes például a mai történet kapcsán, amiről Jézus így beszél, hogy itt a hitnek volt kulcs szerepe azon gondolkodnunk, elmélkednünk – hogyha elegánsan akarnánk mondani – hogy tulajdonképpen hogy áll össze ez a hit. Hogy ragadhatjuk meg azokat az elemeit, amelyek aztán sokkal kézzel foghatóbbak? Talán jobban eligazítanak bennünket, hogy akkor mit és hogyan érdemes cselekedni.

Az első szempont így szól. Kétség kívül több mint tíz éve beteg az asszony, de mégis elevenen tartja magában a vágyat. A vágyat arra, hogy „Nem akarok így élni! Egészséges akarok lenni!” Ezt a vágyat őrzi magában több mint tíz éven keresztül. Erre mondhatnánk „Hát persze, hogy őrzi magában. Persze, beteg, hát nyilvánvaló, hogy meg akar gyógyulni. Hát ez egy közhely.” Bárcsak az lenne. De az emberi tapasztalatunk az, hogy miközben természetesen ha valaki beteg – és ez akár a léleknek a betegsége vagy sebzettsége is lehet – azt tartjuk természetesnek, hogy meg akar gyógyulni, vagyis van az akarata mögött egy vágy, hogy szeretne egészséges lenni. Ámde nagyon sokszor ezt a vágyat már el sem érjük, hogy beletörődünk a sorsunkba, hogy beletörődünk a helyzetünkbe, hogy beletörődünk a nyomorúságunkba. Valami olyasmibe is, amire azt lehetne mondani, hogy ez a bajom, ez a nyomorúságom, és szeretnék gyógyulni belőle.

Az első gondolat így szól, hogy igenis a tapasztalat az, és ha orvosokat kérdezünk, vagy a lélek ismerőit, egyöntetűen azt mondják, bárcsak úgy lenne, hogy minden beteg ember meg akarna gyógyulni, és eleven lenne benne ez a vágy, majd pedig mindent megtenne azért, hogy meg is gyógyuljon. De egyszerű lenne az élet. Miért lehetséges az, hogy miközben azt gondolnánk, a beteg ember gyógyulni akar, hogy ez nem így van? Azért, mert nem egyszer a vágyat elfedi valami más. Például sokakban van egy vágy például hogy gyógyuljanak, akár testi vagy lelki értelemben, de mondjuk el kéne menni a műtétre, attól viszont fél. Ezért nem a vágy fog diktálni, hanem a félelem, és minden marad úgy, és ő lehetne egészséges, és nem lesz az. Vagy például egy kapcsolatban van egy sérültség, egy sebzettség, és a férfi is és a nő is összeugrik egymással, ott megjelenik a kapcsolatnak a gyengesége, vagy a betegsége. És akkor gondoljuk, hogy nincs bennük vágy, hogy szeretnének egy harmonikus kapcsolatot? Persze, hogy van. De a vágy fölött egyszer csak megjelenik a harag, az indulat, a megvetés, és elfojtja a vágyat. Nem a vágyig jutnak el, hanem csak a haragjukig, az indulatukig, a megvetésükig, a lenézésig.

Az első gondolat így szól. Látszólag valami pofonegyszerű dologról van szó, hát persze, hogy van benne vágy a gyógyulásra. Valójában nem egyszer az első nagy, mondjuk feladatunk, munka, kihívás, ahogy szokták mondani elegánsan, tulajdonképpen az, hogy egyáltalán elérjek a vágyig. Hogy szeretnék egészséges lenni, a szónak sokféle értelmében. Lehet, hogy ezért meg kell küzdenem a haragommal, vagy meg kell küzdenem a félelmemmel, vagy a bizonytalanságommal, és ezen át kell verekednem magam, hogy egyáltalán a vágyig érjek. Itt van tehát ez a nő, aki pusztán az által, hogy több mint tíz éve hordozza ezt a vágyat, máris valami nagyon értékes dolgot mutat nekünk a hit természetéből.

Aztán a második gondolat. Mi követte ezt a vágyat? A képzelőerő, hogy ő el tudta képzelni, hogy egyáltalán ez tizenvalahány év után lehetséges. Azt is el tudta képzelni, hogyha benne van egy vágy, hogy szeretne egészséges lenni, például mit lehetne tenni? Hogy például kihez fordulhatnék akkor, és akkor mit tehetnék? Nem gyönyörű nektek ez az egy mondat, hogy azt gondolta magában az asszony, „Ha csak a ruhája szegélyét is érintem, meg fogok gyógyulni.” Micsoda erős képzelet a jóra! Hallatlanul termékeny és erős képzelet egy több mint tíz éve beteg embertől, hogy hogyan tudja elképzelni azt az egész folyamatot, ahogyan ő a gyógyulásig jut.

Nem tudom, nézitek-e a foci VB-t? Nem kell néznetek. Láttam egy jelenetet, Cristiano Ronaldo ott van a pályán a nagy meccs közben, elég izgalmas meccs volt, és az történt, hogy az ellenfélnek az egyik legjobb játékosa lesérült, és ő odasietett hozzá, és karon fogta, és az ellenfél sérült játékosát lesegítette, lekísérte a pályáról. Ha valaki ezt látta, talán úgy láttátok, mint én, nem volt vele túl gyöngéd, de… Látni valóan rossz szándék nem fűtötte őt, és arra gondoltam, ahogy néztem ezt újból és újból, a jelenetet, hogy úgy van bennem némi fanyalgás, hogyha már odamegy segíteni, azért egy kicsit olyan finomabban is csinálhatta volna. Szerintem csinálhatta volna finomabban is, de nagyra szeretném értékelni azt, hogy ott vagyunk egy világbajnoki kieséses mérkőzésen, és hogy ennek a fiatalembernek egyáltalán eszébe jutott az, hogy ezt egyáltalán meg lehet csinálni. Nem csak, hogy eszébe jutott, hogy ezt tulajdonképpen én megcsinálhatom, hanem utána volt egy egész folyamat, egy egész forgatókönyv, hogy „Jó, és akkor ezt hogyan fogom kivitelezni?” Megint csak azt mondanánk, ó, hát ez pofonegyszerű. Ha olyan pofonegyszerű lenne, akkor rendre ez történne a focipályán. De nem ez történik. Hogy egyáltalán valakinek ez eszébe jut, ami mögött nem az „eszébe jut” az érdekes, hanem a képzelőerő. Mert a képzelőerőben ott van bennünk egy folyamatnak az egész lenyomata. Mert ha elképzelem, hát akkor… Tehát akkor a hitnek nagyon izgalmas és erőteljes része először a vágy, amihez nem olyan könnyű eljutni. Azután pedig a képzelőerő. Rendben van, de a vágyam hogyan kezdi aztán majd a megtermékenyülésnek az útját bejárni?

A harmadik gondolat így szól. Ez az asszony kezdeményezett, nem is akárhogy. Ott van rengeteg ember, hatalmas tömeg. Megérthetnénk, és megértenénk, hogyha lebeszélte volna magát róla. „Jó, majd lesz erre alkalmasabb pillanat is. Hát pont most, ebben az óriási tülekedésben, majd pont velem foglalkozik? Hát ez nem így megy, ki kell várni a soromat.” Ez az asszony több mint tíz év után is nekiáll azért, hogy kezdeményezzen.

Mit látok ebben nagy-nagy értéknek? Például, hogy a kutatások szerint a fiatal férfiak nagy százalékában egyre erőteljesebb a szociális szorongás, ami arra vezeti őket, hogy társkapcsolatot ne kezdeményezzenek. Például azért, mert nem szeretjük, ha visszautasítanak minket. Egy ilyen egyszerű, és bizonyos szempontból tét nélküli kezdeményezés, hogy „Hát miért ne próbálnám meg? Hátha születik belőle valami.” Ennél az asszonynál sokkal nagyobb a tét.

De nagy dolog, amikor valaki képes kezdeményezni, és a kezdeményezés nem egyenlő a cselekvőképességgel. Mert vannak sokan, akik nagyon ügyesen cselekednek, de sosem kezdeményeznek. Ezért a kezdeményezőkészség egy egész külön érték. Mert van, ki csak cselekedni tud hatékonyan, ha megmondják, hogy mit tegyen. Ezért így is mondhatnánk, és akkor a nyelv ezt érdekesen mondja, hogy tulajdonképpen nincsenek akciói, csak reakciói, és nagy dolog, ha vannak reakcióink az életre, de néha kicsit jobb, ha vannak akcióink is. Ez tehát a harmadik.

A negyedik, hogy nem csak kezdeményezni tud, és a hitnek nem csak a kezdeményezés a nagyon nyilvánvaló része, hanem a cselekvés, és a cselekvőképesség. Szerintem évente egyszer el szoktam nektek mondani, milyen fölszabadító volt számomra, mikor a gyóntatást tanultam, és azt mondta ott, aki tanított bennünket, hogy „Azért ezt a mondatot érdemes lesz megjegyezniük: gondolatban nem lehet halálos bűnt elkövetni. Hát ez maguknak is jól fog jönni, meg hát persze azoknak, akik majd jönnek gyónni.” Azóta milyen sokszor elmondtam ezt a mondatot olyanoknak, akik tele voltak szorongással, vagy neurotikus bűntudattal, vagy aggodalommal a gondolataik, az érzelmeik, a vágyaik és az indulataik kapcsán, hogy azt mondjam: „Persze, nagyon jó, hogy te kézbe akarod venni az egész lelki életedet, az érzelmi világodat, nagyon jó. De légy szíves tudd, hogy gondolatban halálos bűnt nem lehet elkövetni, egyszerűen azért, mert csak itt van.”

De most hadd fordítsam meg ezt a mondatot. Gondolatban, olyan nagy jókat se lehet csinálni. Amennyire örülünk, hogy gondolatban nem fogunk tudni elszakadni Istentől, ezt a kapcsolatot csak a gondolatainkkal nem tudjuk végérvényesen tönkretenni. Hát szóval, akármilyen magasztos, gyönyörű gondolataink lehetnek… Na és, akkor… jobb lett-e a világ tőle, vagy nem? Kétség kívül nem akarom leértékelni sem a gondolatok erejét, sem az értékét, de kétség kívül nagy jókat gondolatban nem tudunk elkövetni. Ezért, hogy már ennél a környezetnél maradjak, mennyire bölcs az, ahogyan a gyónásban azt szoktuk mondani, és az érett személynél kifejezetten ez egy nagy téma, hogy: „gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban”. Tulajdonképpen minél inkább keresztények vagyunk, annál inkább a bűneink súlypontja a mulasztásnál lesz. Egyszerűen azért, mert egész jól kiműveljük magunkat, ámde a mulasztás az mindig egy nagyon nagy kérdés.

Ez volt tehát a negyedik, és az ötödik… ez az utolsó. Több mint tíz éve beteg az asszony, és még mindig megy, átfurakszik a tömegen. Ez azt jelenti, így mondhatnánk, kétség kívül van benne kitartás. Ez a kitartás a hitnek a része, és az egyik összetevője. Miért akarom ezt kihangsúlyozni? Annyira sokat mond nekem az, amikor Edisonhoz odamentek, és a riporter azt kérdezte tőle. „Mondja, hogyan tudta maga földolgozni azt a több mint 500 kudarcot, hogy nem tudott villanykörtét készíteni?” Erre Edison azt mondja „500 kudarc? Én nem így látom. Talán én vagyok az egyetlen ember a földön, aki tudom, milyen 500 féleképpen nem lehet villanykörtét készíteni.” Ez tudás. És hogyha ezt egy folyamatba ágyaznám, azt mondanám, sokan vannak, akiknek van tapasztalata, az élettel meg az eltöltött idővel jár némi tapasztalat és élmény. De ebből a tapasztalatból sokaknál nem lesz tudás, hanem például 500 kudarcélmény marad, az még itt van. De Edisonnál a tapasztalatból, még a kudarcból is tudás lett.

De ez nem elég, mert a következő lépés, hogy a tudásból bölcsesség válik. Mert a bölcsesség az, hogy az élet sűrejében meg tudom mondani első sorban magamnak, hogy hogyan érdemes cselekedni, miközben az élet nagyon ágas-bogas. Nem tudom, szoktatok-e növényeket nevelni vagy ültetni. De érdekes az, ahogyan elültetünk egy növényt, öntözgetjük és nem történik abban az évben semmi vele. Hát azt mondjuk „Jó persze, majd jövőre.” A következő évben egy kicsit satnyább, mint amikor elültettük. Tulajdonképpen ilyenkor születik a kertész. Mert aki azt mondja „Hohojj! Majd két év múlva!” S akkor egyszer csak két év múlva tavasszal nézzük azt az addig satnya valamit, és azt mondjuk: „De jó, hogy minden héten idejöttem, és megöntöztem, vagy amit kellett megcsináltam, kigyomláltam.” Pedig nekem két évembe tellett, és a helyzet úgy tűnt, hogy egyre rosszabb lesz. Ezért tehát a hitnek az ötödik eleme ebben a történetben a kitartás.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )