Lk 13,1-9 - Nagyböjt 3. vasárnap

Melyek azok a speciális ízek, azok a speciális gyümölcsök, amelyeket azok a személyek hoznak, akik elmélyültek az istenkapcsolatukban?

Olvasmány (Kiv 3,1-8a.13-15)

Miután Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból, Midián földjén telepedett le, és ott Midián papjának, Jetrónak leányát vette feleségül. Mózes egy alkalommal apósának, Jetrónak, Midián papjának juhait őrizte. Messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Itt megjelent neki az Úr angyala: egy égő csipkebokorban, a tűz lángjában. Amikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el. Így szólt magában: „Odamegyek és megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor.” Amikor az Úr látta, hogy Mózes vizsgálódva közeledik, Isten megszólította őt a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felelte. Erre Isten így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Aztán így folytatta: „Én vagyok atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. Az Úr így folytatta: „Láttam nyomorúságát Egyiptomban élő népemnek, és hallottam panaszát a munkafelügyelők miatt. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba.” Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz, és elmondom nekik: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: »Mi a neve?« – mit feleljek erre?” Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: »Aki Van«, az küldött engem hozzátok.” Végül ezt mondta Isten Mózesnek: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.”

Szentlecke (1Kor 10,1-6.10-12)

Testvéreim! Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, s mind megkeresztelkedtek Mózessel a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, ezért odavesztek a pusztában. Ez mind intő példa lett számunkra, hogy ne kívánjuk a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Ne is zúgolódjatok, mint ahogy néhányan zúgolódtak, s ezért lesújtott rájuk a pusztító angyal. Mindez előkép számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essék.

Evangélium (Lk 13,1-9)

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”

Vasárnapi beszéd

Két szolgálati közlemény. Az egyik, hogy elöl itt van legalább tíz jó kis hely, igazi, rendes, székes hely, meg pados hely, olyan rendes, jó helyek. Gyertek egész bátran, üljetek csak le, amíg a másik szolgálati közleményt mondom, úgysem zavartok semmit sem. A másik, hogy itt jobbra-balra vannak még nem annyira komfortos helyek, de kétség kívül, aki egy jó minőségű szőnyegen is elücsörög húsz percet, annak az is jó lehet. Egész bátran gyertek. Masírozhattok, gyertek át itt, menjetek csak! A másik szolgálati közlemény pedig az, hogy András atyát kihívták egy beteghez, ezért el kellett szaladnia, jön vissza. Ezért nem gyóntat még, de akik azért jöttetek többek között, hogy gyónjatok, ne adjátok föl, meg fog érkezni, mert nagyon számít rá, hogy ti számítotok rá. Akkor jól van, örülök, mozogjatok még. Le tudtok ide ülni, gyertek bátran, gyertek, le tudtok oda, jó az ott. Én biztos oda ülnék.

A mai evangéliumban több téma is elhangzik, de tulajdonképpen a legvégéről szeretnék beszélni, mégpedig arról, hogy ott van annak a szolgának a gondolatában, persze a példabeszédbeli szolgáról szólunk, hogy azt mondja: „Még ha tudnék tenni valamit ezért a fügefáért, lehet, hogy hozna gyümölcsöt.” Tulajdonképpen a gyümölcsökről szeretnék beszélni. Mit jelenthet az számunkra, hogy az Istennel való kapcsolatunk, vagy hogy az Isten országában mélyen gyökeret eresztve mi magunk gyümölcsöt hozunk? Melyek azok a speciális ízek, azok a speciális gyümölcsök, amelyeket azok a személyek hoznak, akik elmélyültek az istenkapcsolatukban? Négy szempontot szeretnék hangsúlyozni, és mind a négynél egyrészt kitérnék arra, hogy ezek árnyalt gyümölcsök, sokféle ízzel. A másik pedig, hogy Jézus életében hogyan nyilatkoztak meg ezek a gyümölcsök. Még akkor is, hogyha nem egyszer, amikor Jézust nézzük, vagy róla gondolkozunk, akkor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy „De hát hogyan tudnám már magamat Őhozzá hasonlítani? Hát ő Isten Fia.” De kétség kívül, ezekkel a gyümölcsökkel kapcsolatosan láthatjuk azt, hogy igenis, mondhatjuk, miután ő olyan valóságos ember, mint bármelyikünk, ezért aztán az emberségünkben megnyilatkozik valami, ami a mi életünkben is megtörténhet. Na most!

Az első, azok a személyek, akik megtermik az Isten országának gyümölcseit, az Istennel való személyes kapcsolatból születik valami, őket egyaránt jellemzi az öntranszcendencia képessége és gyakorlása. Ezt a szót nem fogom többször kiejteni. Önmagunk felülmúlásának a képessége, az erre való alkalmasság, és ennek a gyakorlása, a hétköznapokban való megvalósítása. De ez csak egy íz idáig. Mi a másik íz, ami társul ehhez a gyümölcshöz? Azok a személyek, akik elmélyültek az Istennel való kapcsolatban, gyakorolják az önmaguk felülmúlásának a képességét, de úgy, hogy közben magukat nem becsülik alá. Úgy múlják fölül magukat, hogy közben nagyon is tudják, hogy ők értékesek. Látják a saját szépségüket, értékességüket, tehetségüket – most nem is akarom mondani. Nagyon világosan meg tudják mondani az erényeiket, hogy mit, mikor, hogyan tettek jól. És persze a másik részt is, hogy mikor nem tettek valamit helyesen.

Ez tehát az első gondolat, ha Jézussal kapcsolatosan keressük ennek a gyakorlatát. De érdekes az, hogy Jézus milyen gyakran szólt, és most nyilván a nagyböjti időben különösen is szívesen emelem ezt ki, hogy: „Az én eledelem az Atya akaratának a teljesítése.” Ez egy olyan kijelentés, amelyben önmagunk felülmúlása jelenik meg. „Azért jöttem ide, erre a Földre, hogy ne a magam akaratát tegyem, hanem az én Mennyei Atyámét.” Közben látjuk, hogy ez hogyan kapcsolódik össze azzal a másik ízzel. Azt mondja: „Igen, de hogyha én felülmúlom magamat, az én Mennyei Atyám felé, akkor azt is mondhatom, hogy én és az Atya egy vagyunk. Hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” Miért fontos ez? Mert amikor csak ezt a kijelentést mondjuk: önmagunk felülmúlása, majdnem mindenkiben van egy olyan sejtelem, hogy: „Aha, szóval veszteség. De akkor magamat valahogy el kell hagyni, vagy le kell rakni, vagy háttérbe kell tenni. És akkor na, jól van, persze, de azért ez nekem mégis csak…”

Az öntranszcendencia az Isten felé azt jelenti, hogy aki felé felülmúlom magam, az azzal való kapcsolatnak minden gyümölcse az enyém lesz. Ezért, aki az Isten felé múlja felül magát, éppenséggel bátran mondhatja azt, hogy még hogyha csak egy-egy pillanatnyi íz alapján is, vagy egy-egy sejtés alapján, vagy egy istenélmény alapján, hogy mit jelent az, hogy miközben felülmúlom saját magamat, Isten felé, aközben valahogyan részesülök Isten végtelen gazdagságából, szépségéből. Nem én vagyok az, de valahogy mégis valamit megsejtek, valamit meglátok, valamit megízlelek. És aki amit csak egyetlen egyszer Istennek ebből a gyönyörűségéből megízlelt, az tudja, hogy az Isten felé felülmúlni magunkat, sokkal kisebb veszteség, mint amennyi nyereség. Hogy annak micsoda igazi jó íze van. Nem is akarom ezt tovább mondani, ez volt az első szempont.

Második gyümölcs. A második gyümölcs pedig, hogy azok a személyek, akik az Isten országában mélyen gyökeret eresztettek, és hozzák annak a gyümölcsét, egységben látnak, egységben gondolkoznak. Még így is mondhatnám; azok, akik igazán megértették az Isten országának a titkát, emberiségben gondolkoznak. De most mondom a kísérő ízt. Azok, akik megértették Isten országának a titkát, egységben és emberiségben gondolkoznak, mindig benne van a tudatukban valamiképpen az, hogy nem csak én, nem csak mi, hanem az, hogy mindenki. De miközben egységben gondolkoznak, aközben nagyon világosan látják a különbözőségeket. Egyáltalán nem lapogatják el a nézeteltéréseket, egyáltalán nem söprik szőnyeg alá azt, hogyha valami nem olyan, ez nem ilyen, hogyha ott ellentmondás van, feszültség van. Ezt például a társkapcsolat szintjén úgy lehetne mondani, hogy akik a spiritualitásból táplálkoznak a társkapcsolatra vonatkozóan, ők nem bolondulnak bele a különbözőségekbe. Számukra a különbözőség, bár sok kínlódás révén, és szenvedések által, erőforrás lesz. Valamiféle színességet ad, valamilyen életet hordoz magában, az életnek a sokszínűségét hordozza, miközben állandó kihívást is jelent. „Sokkal könnyebb lenne, ha pont az tetszene neked, mint nekem. De neked nem az tetszik.”

Az egység itt Jézusra vonatkozóan. Milyen szép, ahogy Ő újból és újból beszél arról, hogy: „Hát, nem csak azokhoz jöttem, akik most itt vannak, hanem jöttem mindenkihez, és lesznek majd olyan juhaim, és olyan bárányaim, akik nem ebből az akolból valók.” És aztán azt mondja, hogy: „Majd mikor Isten jobbján helyet foglalok, és jönnek majd északról és délről, keletről és nyugatról, és mindannyian helyet foglalnak Isten országában.” Az a személy, aki mélyen gyökeret eresztett az Isten valóságában, nagyon is tudja nagyra értékelni azt, hogy ÉN, ahogy Jézus is mondja: „Én vagyok az út, a föltámadás, és az élet.” Nagyon is tudja azt mondani, hogy MI: „Elsősorban Izrael elveszett juhaihoz jöttem. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Hányszor akartam a te csibéidet összegyűjteni, és valahogy nem lehetett.” És közben pedig azt mondja: „És Isten közelében ott lesz mindenki.” Tehát úgy szolgálja, és lát egységben, hogy közben nagyra értékeli azt, hogy ÉN, nagyra értékeli, hogy MI, de kikerülhetetlenül Emberiségben is gondolkozik.

Aztán a harmadik gyümölcs. A harmadik gyümölcs így szól. Akik elmélyült spirituális életet élnek, nem csak az egységet látják és szolgálják, hanem megragadják a teljességet. Lényeglátás jellemzi őket, a teljesség valamiféleképp való megragadása, egy nagy perspektívában látni tudás. Mit jelent ez, hogyha most a mellékízét is nézzük? Nem csak azt, hogy a teljesség, hanem azt is jelenti, hogy miközben a teljességet ragadják meg, aközben a pillanat ugyanolyan fontos számukra. Miközben a legmesszebb látnak, aközben hogy itt és most valami szép, vagy értékes, az számukra nagyon szép, és nagyon értékes.

Megint eszembe jutott Kuklay Tóni bácsi, akihez… ő egy pap, kapott tíz évet ’56 után. Nem csinált semmit, de akkor azt mégis lehetett így. S akkor a börtönben, talán mondhatjuk ezt, hogy igazán szent életűvé lett. Mikor papnövendékek voltunk, akkor buszra ültettek bennünket, és elmentünk Kuklay Tóni bácsit megnézni. Hát, tudom, hogy ezt egyszer már elmeséltem nektek, de valahogy megint fölelevenedett bennem. S akkor Tóni bácsi misézett, az egész szeminárium, minden papnövendék, meg az elöljárók ott ültek, és nézték Tóni bácsit. Akkor a mise végén, most pont nem tudok oda mutatni, Tóni bácsi egyszer csak a pillanat ihletettségében az oltáron lévő virágdíszt elkezdte szálanként szétszedni, és odament hozzánk. De ez még a mise alatt történt, a záró áldás előtt, és minden papnövendéknek adott egy-egy mezei virágot.

Tehát a harmadik gondolat így szól. Akik elmélyült spirituális életet élnek, azok képesek távlatokban látni és gondolkodni, a teljeset és az egészet valamiképpen megsejteni, és átfogni. De közben, és ez a mellékíz, aközben az esendő, a pillanat, az is számukra óriási jelentőségű tud lenni. Milyen szép az, ahogyan Jézus olyan részleteknek ad jelentőséget, amit egyébként a körülötte állók észre sem vesznek. Mikor föltámasztja azt a gyerkőcöt, akkor azt mondja a szüleinek: „Adjatok neki enni!” Ez a pillanatnak a mélységes átélése, tisztelete. Ezt sem akarom hosszabban mondani.

Negyedik pont, és ez az utolsó. Azok, akik megtermik az Isten országa gyümölcseit, ők tudnak mit kezdeni az elkerülhetetlennel. Így is mondhatnám, tudnak mit kezdeni az élet drámaiságával, a teljes realitással. És akkor most mondom a mellékízt. Miközben tudnak mit kezdeni az élet drámaiságával, tudnak mit kezdeni az elkerülhetetlennel, aközben szeretnek élni. Miközben látják, hogy az élet ebben a világban mindenképpen a halál felé halad, és hogy szép lassan elgyengülünk, és a képességeinkből sok mindent elvesztünk, aközben nem szűnnek meg élvezni az életet.

Leginkább talán mellékízként még azt lehetne hangsúlyozni, hogy miközben az elkerülhetetlennel tudnak mit kezdeni, aközben sosem lesznek olyanok, akik elvesztik a szabadságukat, vagy a képességeikbe vetett hitet és bizalmat. Amikor Jézus újból és újból, éveken keresztül mondja: „De lássátok be, engem el fognak ítélni. Engem keresztre fognak feszíteni. Én meg fogok halni. Ez egyáltalán nem esik jól nekem, és vérrel fogok verítékezni, annyira fog fájni maga a gondolat is, hogy ez megtörténik. Nagyon szörnyű lesz, de ez elkerülhetetlen, mégpedig az érdeketekben. Ez meg fog történni.” Tehát ez az egyik szál, ahogyan Jézus az elkerülhetetlent – most értsük jó értelemben – Isten szándékába való belesimulással együtt, tud vele mit kezdeni. És közben, a kereszten, a halála előtt néhány perccel azt tudja mondani a jobb latornak: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Vagy azt tudja mondani, hogy: „Istenem, ne ródd föl nekik bűnül, mert fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak.” Ezt nevezhetjük autonómiának és kompetenciának, amit megőriz valaki kristálytisztasággal akkor is, amikor az elkerülhetetlennel tud valamit kezdeni.

Nem akarom ezt most már hosszabban ragozni, hiszen értjük mindannyian. Mikor Jézus azt mondja: „Tudod mit? – ebben a történetben – Trágyázd meg még azt a fügefát! Öntözgesd meg! Hát egy év alatt sok minden történhet.” S tulajdonképpen szívem szerint azt mondanám, egy hónap alatt is sok minden történhet, egy hét alatt is, egy nap alatt is, vagy egy este alatt is.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )