Lk 23,35-43 - Évközi 34. vasárnap. Krisztus a Mindenség Királya

„Szabadítsd meg magad!”

Olvasmány (2Sám 5,1-3)

Saul király halála után Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba, és azt mondták: „Íme, csontod és húsod vagyunk. Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál az, aki vezetted Izrael hadjáratait. Az Úr is azt mondta neked: Legeltesd népemet, Izraelt, és légy fejedelme Izraelnek.” Izrael vénei tehát mind elmentek a királyhoz Hebronba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban, az Úr előtt. Aztán fölkenték Dávidot Izrael királyává.

Szentlecke (Kol 1,12-20)

Testvéreim! Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Minden általa és érte lett teremtve. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy a kereszten kiontott vérével békességet szerzett mindenkinek.

Evangélium (Lk 23,35-43)

Abban az időben mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták –, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya. Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel.” Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”

Vasárnapi beszéd

Talán nem véletlen, Lukács evangélista milyen hangsúlyossá teszi azt, hogy háromszor is elhangzik különböző személyektől, csoportoktól ez, hogy „Szabadítsd meg magad! Szabadítsd meg magad, ha te vagy a Messiás! Szabadítsd meg magad, és szállj le a keresztről!” Erről szeretnék beszélni. Ráadásul, ahogy elhangzik ez a mondat: „Szabadítsd meg magad!”, szimbolikusnak is vehetjük a csoportokat, mert először a főtanács tagjai, olyan vallásos személyek, akik a nép vezetői, köztiszteletben állnak, azután a katonák, tehát a Római Birodalomnak a kiszolgálói, mondhatjuk így: a pogányoknak a megtestesítői, és azután pedig egy személy, akinek az élete nem mondhatnánk, hogy túl fényes. Szinte lefedik az egész világot, vallásosak és nem, zsidók és nem, a választott nép tagjai és nem, és egyaránt odaállnak Jézus elé, és azt mondják: „Szabadítsd meg magad!”

Mi ennek a kijelentésnek a háttere, a mondanivalója? Az, hogy a korabeli ember nem véletlen, hogy hozzáteszi, hogy „…ha te vagy a Messiás”; abban a gondolatban van, hogy Isten az igazakat megoltalmazza, Isten az igazakat megvédelmezi, és Isten az igazakat igazolja. Ezért tehát, hogyha Jézus leszáll a keresztről, akkor mindenki számára világos lesz, hogy vele van Isten. Akik ezt mondják, a maguk módján elő is akarják hívni ezt, provokálni, tessék, akkor bizonyítsa be, és derüljön ki, hogy Isten vele van. Ráadásul a próféciákban az hangzik el a Messiásról, hogy – közeledve Karácsony felé – úgy hívják majd, Emmánuel, velünk az Isten. Hát, ha vele az Isten, akkor már nem sok ideje van, hogy ez bizonyítást nyerjen.

Most jön az, ami miatt ezt a néhány mondatot el akartam mondani, hogy lássuk, hogy mi a tétje annak, hogy „Szabadítsd meg magad!” Jézus nem jön le a keresztről, és ennek van egy nagyon erőteljes üzenete. Ez pedig az, hogy miközben az ott lévő emberek azt mondják: „Bizonyítsd be, hogy veled van Isten!”, Jézus pedig nem jön le a keresztről, és ezzel a következőt üzeni: „Isten tényleg veletek van. A szó szoros értelmében, mert itt vagyok fölfeszítve a kereszten, nem megyek sehova, és ez azt jelenti, hogy Isten veletek van.” Ez az az üzenet, ami a kereszténységnek kétezer év óta a szívünket megrendítő üzenete. Hát, hogyan lehetséges ez, hogy valakik, akik ebben gondolkoznak: „Most vele van Isten, vagy nincs vele? Velünk van Isten, vagy velük van Isten? Velem van Isten, vagy velük van Isten?” Állandóan ebben gondolkozni: „Isten kinek az Istene? Isten kiket szeret, és kiket nem szeret? Kik a választottak, és kik nem választottak? Kik a jók, és kik a rosszak?” És erre az az üzenete Jézusnak a kereszten, hogy azok, akik őt megölik, hogy azok azt láthatják, a szó legteljesebb értelmében: „Hogyha megöltök is, akkor is az üzenet így szól: veletek van Isten.”

Nem csoda, hogy a kereszténységet a halálunk pillanatáig próbáljuk tanulni. Hát ez fölfoghatatlan az ember számára, hogy miközben mi ebben vagyunk, hogy most kivel van Isten, és kivel nem, és kinek az Istene, és ki a jó, és ki az igaz, és ki az erősebb, és ki győz, és ki lesz a vesztes, hogy eközben a kereszten Jézus ezt üzeni azoknak, akik ezt mondják: „Na gyere, szállj le!”, – hogy „Isten veletek van.” Mit jelent ez számunkra? Azt jelenti, hogy miközben nagyon nagy dolog, hogy egyre inkább olyanok vagyunk, hogy képesek vagyunk magunknak segíteni, hogy képesek vagyunk magunkat sokféleképpen képviselni és megmenteni, képesek vagyunk magunkat megvédeni, képesek vagyunk magunkért kiállni, képesek vagyunk magunkért küzdeni… Annyira jó, hogy ezekre képesek vagyunk, de a kereszténységnek van egy üzenete, ami nem húzza ezt át, nem érvényteleníti, nem mondja, hogy nem értékes, hanem felülmúlja. Ez a felülmúlás ott testesül meg, abban, ahogyan Jézus nem jön le a keresztről.

Krisztus Király ünnepén vagyunk. Azt ünnepeljük, hogy Krisztus a Világmindenség Királya. De van bennem némi kétely, hogy tulajdonképpen ilyenkor ki mit ünnepel? Mert elképzelhető, hogy ugyanazzal a lelkülettel ünnepeljük Krisztust, a Világmindenség Királyát, mint ami azokban volt, akik azt mondták, hogy „Tessék, akkor szállj le a keresztről!” Mi ez a lelkület? Amikor azt mondjuk, hogy „Na, ugye! Jézusnak lett igaza. Mi meg az ő követői vagyunk. Akkor nekünk van igazunk.” Ez pontosan ugyanaz a lelkület, amivel odaszólnak Jézusnak, hogy jöjjön le a keresztről. És ha mi Krisztus Királyt úgy ünnepeljük, hogy megmarad bennünk ez a kettősség, ez az osztottság, hogy mi és mások, igazak és bűnösök, jók és rosszak, választott nép és nem, egyház és nem, hívők és hitetlenek, akkor tulajdonképpen megismételjük azt, ami kétezer évvel ezelőtt volt. De ott állunk a kereszt előtt, és a magunk módján azt mondjuk, hogy „Száll le, légy szíves onnan a keresztről! Gyere ide, mert mi vagyunk a te csapatod, mi tartozunk ám hozzád, és akkor most derüljön ki, hogy nekünk van igazunk!”

Eljátszottam a gondolattal, hogy: Hogyan is él a mi kultúránkban, hogy Jézus a kereszten mi fölött győzött, vagy kit győzött le Jézus? Hát ezt mondjuk, Krisztus Király, a győzedelmes Királyunk. Nem tudom, hallottátok-e valaha is, hogy az evangéliumnak része volt az, hogy: „Eljött Krisztus, és győzött az írástudók fölött, ez a mi nagy örömhírünk. Eljött Krisztus, és győzött a nép vénei fölött. Óriási örömhír! Jött Krisztus, és legyőzte a római katonákat. Ez már valami!” De talán a csúcs az volna: „Eljött Krisztus, és győzött a bal lator fölött, neki lett igaza.” Hogyan szól az örömhír? Az örömhír úgy szól, hogy eljött Krisztus, és legyőzte a halál erejét. Mert mi mindannyian, emberek, kiszolgáltatottjai vagyunk a halál hatalmának, és eljött Krisztus, és azt mondta: „Veletek vagyok, mindegyikőtökkel, mert mindannyian rászorultok, hogy valaki legyőzze a halál hatalmát. És én most itt vagyok, veletek vagyok, akármit csináltok velem, és értetek legyőzöm a halál hatalmát. Nem jövök le a keresztről, hogy kiválogassak emberek közül bármilyen módon csoportokat, hogy azt mondjam, hogy mi győztünk, és mások vesztettek.”

Miért mondhatjuk, és ünnepelhetjük Krisztust, mint a Győzedelmes Királyt? Azért, mert ő nem valakikkel szemben győzött, nem valakinek ellenében győzött. Krisztus nem a farizeusokkal szemben győzött, a nép véneivel, az írástudókkal, Pontius Pilátussal, Heródessel, vagy a bűnös emberrel szemben, hanem értünk győzött, és mindenkiért győzött. Hát ezért mondjuk, hogy a Világmindenség Királya, az új, és egyetemes országot megalapítja. Ezért, ha mi nem akarjuk azt mondani Krisztusnak, hogy „Szállj le a keresztről!”, akkor ez azt jelenti, hogy amikor körbenézünk a világban, nem kell először valakinek hívővé válnia, hogy mi azt mondjuk, hogy látjuk, hogy vele az Isten, hogy Isten gyermeke. Nem kell valakinek először kereszténnyé lenni, hogy mi azt mondjuk, hogy először legyél keresztény, majd utána jól bánok veled. Nem kell először valakinek katolikussá válnia, azért, mert Krisztus a Világmindenség Királya. És legyőzte mindazt, ami elválaszt bennünket az élettől, Istentől és egymástól.

Ezért kétezer év óta talán a keresztény ember egyik legnagyobb kísértése, hogy mi magunk is beálljunk oda, valamelyik csoportba, és fölszóljunk, és Jézusnak azt mondjuk: „Gyere, légy szíves, szállj le, mentsél meg most bennünket, és mutasd meg, hogy mi vagyunk a győztesek!” Annyira hálásak lehetünk Krisztusnak, hogy nem száll le. Akik leszállunk a keresztről, mert mi gyakran leszállunk a keresztről, kétség kívül. Tulajdonképpen milyen megrendítő, vagy milyen elgondolkodtató, amikor azt mondjuk, hogy mi most a kereszténység nevében leszállunk a keresztről, a kereszténységre hivatkozva leszállunk a keresztről, és győzünk mások fölött, a kereszténység nevében. A kereszténység nevében nem szállhatunk le a keresztről. A kereszténység nevében, a keresztény ember fönt marad a kereszten, és engedjük, hogy az Isten rajtunk keresztül győzelmet arasson, de ne mások fölött, hanem mindenkiért.

Amikor mi azt gondoljuk, hogy a kereszténységért, vagy a kereszténység nevében akarunk győzelmet aratni, magunk között szólva, magunkért csináljuk. Hát, mert élni akarunk. Magunkért csináljuk. Nem kell ebből akkora, nem tudom milyen fesztivált csinálni, magunkért csináljuk, mert élni akarunk, mert van bennünk természetes vágy és akarat az életre. És ez jó, hogy van bennünk. Ezt nem kell se szégyellni, se elítélni, se bántani. Ahogy öt-hat perccel ezelőtt mondtam: de jó, hogy meg tudjuk magunkat védeni, de jó! De jó, hogy ki tudunk magunkért állni! De jó, hogy meg tudjuk magunkat jeleníteni! De jó, hogy tudjuk magunkat képviselni! De jó, hogy alkalmasak vagyunk az életre! Ez nagyon jó, hogy így van. De a kereszténység több ennél. Pontosan annyival több, mint amennyivel több az egy-egy kitüntetett pillanatban, hogy lejövök a keresztről, vagy pedig, hogy maradok.

Ezért Jézusnak, akárhogy is, az az ajánlata: „Nagyon is megértelek benneteket, ha lejöttök a keresztről, hát persze, hogy lejöttök. De hogyha hozzám tartoztok, akkor tudjátok, hogy végül is az összetartozásunk ott kristályosodik ki, a kereszten, és aköré szerveződik az élet.” Ez azt fogja jelenteni, hogy oda szerveződünk a kereszt köré, hogy annak az örömében élhetünk, hogy fontos az emberi test, amit annyira meg akarunk őrizni, de van lelkünk is, és az fölülmúlja a testet. Hogy annyira fontos az életünk ezen a Földön, csodálatos, gyönyörű és fontos, de van valami, ami azért ennél egy kicsit több, az az életünk Istennel az örökkévalóságban. Kétség kívül nagyon-nagyon fontos az itt és a most, nagyon fontos, de azért van valami, ami ennél több. Ez pedig az, hogy együtt mindenkivel, végérvényesen és örökkévalóan.

Odaáll az ember Krisztus elé, és azt mondja: „Győzzél, légy szíves! De úgy győzzél, hogy mi legyünk győztesek!” És mi ezt csak úgy tudjuk elképzelni, hogy lesznek vesztesek is. De úgy kell nekik! Mert nem elég rendesek, nem elég jók, nem elég keresztényiek, nem elég igazak, nem elég katolikusok, és a sor végtelen. Jézus pedig azt mondja: „Tudom, hogy nehéz látvány ez, de nem jövök le. Azért nem jövök le, hogy mindannyian tudjátok, hogy: velünk az Isten.”

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/ )