Mt 1,18-24 - Advent 4. vasárnapja

József igaz ember, és finomlelkű.

Olvasmány (Iz 7,10-14)

Azokban a napokban: Így szólt az Úr Acház királyhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”

Szentlecke (Róm 1,1-7)

Testvéreim! Pál, Krisztus Jézus szolgája és meghívott apostola köszönt benneteket! Isten kiválasztott az ő evangéliumának hirdetésére, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Ezek közé tartoztok ti is, akiket Jézus Krisztus meghívott. Üdvözlöm (Rómában) mindazokat, akiket az Isten szeret és a szentségre hívott. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól.

Evangélium (Mt 1,18-24)

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten”. Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Vasárnapi beszéd

Először is hadd fejezzem ki az örömöm, hogy ilyen sokan vagyunk. De nem is csak a mennyiség miatt, nehogy erre gondoljatok. Persze a szót mégis csak ez indította el bennem. Hanem az jutott eszembe, hogy milyen sokszor kezdünk például egy beszédet úgy, hogy: „Nagy ünnep van ma.”, és akkor tízen bólintanak a padokban. Van ebben valami egészen megmosolyogtató, vagy akár egészen abszurd is. De hogyha most azt mondjuk, hogy hát Advent negyedik vasárnapja van, az Úr napja, és hogy ennyien bólintotok, akkor a kettő között van valamennyi harmónia, egymásra hangoltság. Csak kikívánkozott belőlem, de persze nem erről akarok beszélni, hanem erről az evangéliumi történetről.

Ahogyan elmélkedtem rajta, úgy azok a kifejezések, azok a pillanatok, helyzetek jutottak eszembe, és valahogy sodródtak egybe, amelyek a finomságról szólnak, a rejtettségről. Az hangzik el az evangéliumban, hogy Máriának a méhében történik valami nagyon áldott dolog, azután ott van József, aki belül töpreng azon, hogy most ebből mit és hogyan kéne kihozni, hogy mit lehetne csinálni. Azután arra jut, hogy titokban akarja elbocsájtani Máriát, nehogy valami baja essék. Azután az álmában, ebben a belső rejtekben él át valamit. És mindehhez még az is kapcsolódik, hogy végül arra jut, hogy nem akarja őt megszégyeníteni, valami külső koncként odadobni mások ítélkezésének, ki tudja miféle indulatának. Ahogyan Karácsonynak megágyaz az Úr, az valami nagyon finomságban, rejtettségben, titokban, szépségben, érzékenységben zajlik. Ezért úgy jól is esne kicsit talán lassabban beszélni, hogy ez a finomság, ez az érzékenység, hogy ez meg tudjon jelenni.

Az első gondolatom így szól: Ahogyan ízlelgettem aztán ezeket a finomságokat, arra gondoltam, és újból és újból ez a kifejezés jutott eszembe, ami hát nem túl fennkölt, hogy József magas érzelmi intelligenciával rendelkezik. Nézzétek el nekem ezt a kifejezést! Biztos ezt sokkal szebben kéne mondani, de hát ugye a szent író azt mondta, igaz ember. Tegyük hozzá: finomlelkű. József igaz ember, ami azt jelenti az ószövetségben, hogy istenfélő, tehát tartja a törvényt. De itt nem csak erről van szó. Mert valaki tarthatja úgy is a törvényt, hogy közben valahogy, hát baltával, meg fejszével közlekedik. De József igaz ember, és finomlelkű.

Mit jelent Józsefnek ez a finomlelkűsége? Azt, hogy történik valami odakint, valami nagyon látványos, ahogy a szent író elkezdi a történetet, kitűnt, hogy Mária áldott állapotban van. Hát, ez csak az első lépés, hogy ez kitűnik, de az összes többi az, hogy: „Na, hát, akkor most ebből mi lesz?” És miközben történik egy szívbe markoló esemény, aközben milyen gyönyörűséges ez, hogy József nem egyszerűen csak dühből, vagy indulatból, csalódottságból, haragból, bosszúvágyból, sértettségből, féltékenységből, vagy bármi másból úgy reagál, és odacsap, hanem elkezdi a maga belső munkáját. Megint csak elnézést a kifejezésért, hogy belső munka, de hát ez történik, hogy József azt a belső küzdelmet, azt a belső utat, azt a belső fáradozást, a szívében lezajló belső tusakodást és szenvedést nem akarja megúszni azzal, hogy odakint csak úgy csap valamit, úgy odalök valamit. Nem ezt csinálja, hanem arra utal itt a szent író, hogy itt telnek a napok, ki tudja, talán a hetek, és ő töpreng, és forgatja ezt magában. Vagyis ezt a belső küzdelmet és harcot fölvállalja, a saját érzéseivel is.

Hogyha nagyon egyszerűen meg kellene ragadnunk, mit jelent, hogy József finom lelkű, akkor az azt jelenti, hogy az érzelmi intelligencia ebből a szempontból úgy is leírható, hogy van egy esemény, az Józsefből érzéseket vált ki. De József nem csak úgy ösztönösen reagál erre, hanem rászánja az időt és az energiát a belső küzdelmében, hogy ne csak az eseményre reagáljon, hanem a saját érzéseire is. Nagyon egyszerűen így ragadhatnánk meg.

Olyan érdekes, ahogyan azt mondja álmában az angyal: „Ne félj József!” Töprengtem ezen elég sokat, hogy nem tudom én, hogy éppen féltem volna-e ettől a helyzettől. De lehet, hogy inkább indulatos lettem volna, vagy csalódott, vagy nem is tudom. De minden esetre a szent író utal arra, hogy Józsefben sokféle érzés van, amelyekre valahogyan, az ő finomlelkűségével reagálni akar. Nem csak az eseményre válaszol, hanem a saját érzéseire is. Ez azért jelentős, mert ez akkor azt jelenti, hogy nagyon is dolgozik, és átgyúrja, és átdolgozza az érzéseit, az érzelmeit, az indulatait, amit belőle az esemény kiváltott. Nem arról van szó, hogy az érzéseivel nem törődik, hogy próbál úgy tenni, mint hogyha nem lennének, vagy szégyell valamit ebből. Nem akarom ezt hosszabban ragozni. József finomlelkű emberként egy elég komoly érzelmi intelligenciával kezeli ezt a helyzetet. Nem egyszerűen csak reagál, nem egyszerűen csak a helyzetre valami ösztönös választ ad, hanem a saját érzésivel is elkezd bánni, még pedig igaz emberként.

Mit jelent az, hogy egy igaz ember a saját érzéseivel elkezd bánni, hogy azután az eseményre és a helyzetre jó választ tudjon adni? Azt jelenti ebben az esetben, hogy ahogyan küzd a saját érzéseivel, érzelmeivel, meg akar hozni egy jó döntést, de ezt nem kapkodja el, mert tudja, hogy a saját érzéseivel, érzelmeivel, indulataival való birkózáshoz időre lesz szüksége, hogy valóban jó döntést tudjon hozni. És hogy ebben a belső küzdelemben, nem tudom persze, hogy pontosan így van-e, de ti majd eldöntitek, vagy ki tudja, el tudjuk e dönteni, hogy ebben a belső küzdelmében visszatalál Máriához. Hát, ha bármelyikünkkel valami ilyesmi történik, ez hogyan hat ránk? Hogy eltávolodunk valakitől, akivel kapcsolatban azt gondoljuk, hogy valami olyasmit tett, ami nem jó nekünk, és törvényszerűen elkezdünk csak magunknál lenni; „Miért történt ez velem? Miért pont énvelem? Ez hogyan történhetett meg? Ez szörnyű, ez fáj, ez őrület! Üvölthetnék, nem értem.” De úgy tűnik, hogy József szán időt és energiát arra, hogy ebben a belső küzdelmében visszataláljon Máriához, a jegyeséhez, akiről eddig azt mondta, hogy szereti őt.

Milyen érdekes ez, hogy történik egy esemény két ember között, akik egymásra azt mondják: „Szeretjük egymást.” És de könnyen látjuk azt a jelenséget, hogy történik valami, és aki abban a pillanatban még egy másodperccel előbb azt mondta „Szeretlek.”, valami egészen más állapotba kerül, és ki tudja, hogy ebből mi fog következni. De József rászánja az időt arra, hogy visszataláljon Máriához. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy miközben mondhatná azt, hogy „Engem most elborít a szégyen, az indulat, és az összes többi.”, aközben már azon töpreng, hogy: „Mi van Mária szégyenével? Mi lenne az ő szégyenével? Mi lenne Mária története ez után? Hogyan folytatódna az ő élete?” Ilyesmi akkor szokott megtörténni, amikor valaki időt és energiát szán arra, hogy a saját érzéseivel is valahogyan bánjon. Ez is elgondolkoztató, hogy sokan, akik meghallják ezt a kifejezést, hogy érzelmi intelligencia, akkor általában könnyen le tudják ezt a történetet azzal, hogy: „Jaj, hát én érzek napi 24 órában.” De attól, hogy tele vagyunk érzésekkel és érzelmekkel, az az érzelmi intelligenciának pont csak az egyik fele, mert a másik fele, mégpedig az érzelmi része, az intelligencia része meg az, hogy valamit kezdek, és szabadon és kreatívan bánok a bennem keltődött érzésekkel. Az az intelligencia része.

Tehát a második gondolat így szól: Onnan látjuk ezt a finomlelkűséget, és ezt a minőségi belső munkát Józsefnél, hogy egy idő után már nem csak a saját érzéseivel, negatív dolgaival foglalkozik, hanem azzal a személlyel, akiről eddig azt mondta, hogy: „Szeretem őt.” És az, hogy erre rászánja az időt, és energiát, lehetővé teszi azt számára, hogy valami igazi, kreatív megoldást adjon, amiben kifejezésre tud jutni a meggyőződése. Még akár így is mondhatnám, a hite. Hite Istenben, vagy hite a jegyesében. Hogy valami ilyen válasz tudjon születni.

Harmadik gondolat. A harmadik gondolat így szól: Hogyha József azt mondja: „Várjunk csak! Én egy igaz ember vagyok. No, az igaz ember az, aki megtartja a törvényt. A törvény szerint tehát megtehetném azt, hogy Máriát nyilvánosan megszégyenítem, és aztán akkor akármi is történhet.” Mert a törvényben éppenséggel ennek is van lehetősége. József ezzel szemben pont a másik irányba megy, azt mondja: „Kétség kívül, a törvény alapján, az igazam alapján, az igazság alapján, és a többi alapján megtehetném ezt, és az az érdekes, hogy még igaz is maradnék.” A ma embere hogyan éli át ezeket a helyzeteket? Van egy esemény, ez érzelmileg hat rám, szívem szerint csapnék egyet, odaszólnék, akármit tennék, majd pedig ezt törvényesíteném. Majd pedig utólag azt mondanám: „Jogom volt hozzá. Ez így volt igazságos; szemet szemért, fogat fogért.”

József, miközben nem is kéne törvényesítenie ezt a magatartást, pont a másik irányba megy, fölülmúlja a törvényt, fölülmúlja a saját igazát, fölülmúlja azt, amire hivatkozhatna. És nem erre hivatkozik, hanem rászánja az időt és az energiát arra, hogy a szívében eljusson Máriához, akiről azt mondta eddig, hogy: „Szeretem.” Eljutni a szívünkben egy másik emberig, néha kifejezetten nagy küzdelmet jelent. De ezt ti is tudjátok. Sok nap, sok hét, belső őrlődés és vívódás.

Akkor így a záró gondolatig hadd jussak el. Aztán, ez is beszédes nagyon, hogy mennyire foglalkoztatja őt ez a téma. És mielőtt cselekedne, azelőtt hogy át akarja gyúrni magában, hogy álmában jön még valami újabb, nagyon fontos szempont. És ez miért érdekes? Azért, mert ez azt jelenti, hogy engedi, hogy a lelke működjön, és mozogjon benne, hogy valami jó szülessen. Azon töprengtem, hogy ahogyan azt mondja a szent író: „József azon töprengett, hogy most mit is csináljon.” Egyszerűen szólva, József azon töpreng, hogyan lehetne valami jót csinálni. Úgy elgondolkoztam, hogy a ma embere min szokott sokat töprengeni? Hát, hogy… most remélem, ez érthető, szóval: „Hogyan álljak bosszút? Hogyan adjam neki vissza?” Vagy min szoktunk sokat töprengeni? „Hogyan keressünk sok pénzt.” Azon szoktunk sokat töprengeni, hogyan jussak magasra. Olyan sok mindenen szoktunk sokat töprengeni. „Mit csinált velem a másik?” József pedig azon töpreng elég sokat, még az álmában is, hogy hogyan tehetne valami jót.

Ezért, ha valahogy érdemes fölkészülnünk Karácsonyra, akkor lehet, hogy így, hogy időt és energiát szánunk arra, hogy töprengjünk, és a belső küzdelmeinket is végig vigyünk, hogy hogyan tehetnénk valami jót. Nem is csak egyet, hanem akár többet is. És csak egy záró gondolatocska a végére. Azon töprengtem, megint csak, milyen érdekes, hogy olyan természetes nekünk az, hogy ilyenkor azt mondjuk: „Nincs időnk.”, és rengeteg sürgős dolgunk támad. A rengeteg sürgős dolog megpróbál bennünket fölkészíteni a lényegre. Lehetséges, hogy van egy zsákutca, a zsákutca így szól: szép lassan lényegesnek már azt fogjuk tartani, ami a legsürgősebb. De a lényeges nem a legsürgősebb, hanem valami olyasmi, ami annyira fontos, hogy időt és energiát fogok rá szánni. A lényeg valami olyasmi, amire ahogy időt és energiát szánok, megengedem, hogy valami olyasmi jó szülessék meg, ami csak abból születik, hogy időt és energiát szántunk rá. Ha gyorsan csináljuk, az a jó nem születik meg. Ha csak a sürgős van előttünk, az a jó nem jön világra.

Ezért a záró gondolatom így szól: Istennek a tervében az is benne volt, hogy az a jó, akit mi Jézusnak hívunk, kilenc hónapon keresztül érlelődjön. Mert mondhatta volna az Úr: „Ez kérem itt sürgős dolog. A megváltásról van szó.” Azt mondta: „Az igaz, hogy sürgős, ez halaszthatatlan dolog, de szánjunk rá kilenc hónapot!” És aztán a folytatás: „És aztán szánjunk rá egy életutat! Szánjunk rá vagy harminc évet, én meg a fiam, hogy majd úgy elélépjen a világnak, és azt mondja: <<Most kezdenék bele.>>!” Ezért a záró mondat így szól: De jó, hogyha most, miután van még két napocska, két és fél, ki tudja, ki mihez számítja, hogy egyre inkább rászánjuk az időt és energiát arra, ami a lényeg.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu )