Lk 2,1-14 - Karácsony, Éjféli mise

„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!”

Evangélium (Lk 2,1-14)

Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.

Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!”

Vasárnapi beszéd

Tegnap elolvastam egy kutatást azzal kapcsolatosan, hogy Karácsonykor, főképpen pedig december 24-én délután, este, és éjszaka milyen súlyos konfliktusforrások léteznek. A kutatásból az derült ki, hogy az egyik konfliktusforrás az, hogy menjünk-e misére, vagy ne. Ezért akik most úgy vagytok itt, hogy ti szívesen jöttetek, hát, hozzátok most nem is akarok szólni, mert ti örömmel itt vagytok. Hanem azokat szeretném nagy tisztelettel üdvözölni, akik nem is jöttetek olyan szívesen, de végül mégis csak valami rávett titeket arra, a feleségetek, a férjetek, anyukátok, vagy valaki, és végül lehet, hogy kissé dühösen, vagy morcosan rábólintottatok, hogy: „Na jó, ne menj egyedül!” Szóval, mindannyiótokat üdvözöllek, és nem szeretnék ezen a szent éjszakán hosszan beszélni, bő lére ereszteni, hanem csak egy-egy kis szikrácskát, mint ahogyan, amikor a csillagszóró megy. Remélem, volt ilyen élményetek a csillagszóróról, na, valami ilyesmit.

Az első gondolat így szól: Ott vannak ezek a pásztorok, és milyen nagy dolog az, hogy meghallanak valamit, meglátnak valamit, hogy nem beborítja őket a sötétség, meg a maguk baja, a maguk gondja, a maguk élete, a maguk feladata, a maguk munkája, hanem meghallanak, meglátnak valami náluk többet. Elkezdtem játszani azzal a gondolattal, hogy hát ez a náluk több, nyilván az angyalok, az angyalok szava, a Kisjézus… Hogyha Jézus megírná az önéletrajzát, akkor hogyan írná meg? A ma világában ez az önéletrajz lehet, hogy valahogy úgy szólna, hogy: „Nagyon nehéz körülmények között születtem. Azután menekült voltam. De minden nehézségen előbb-utóbb úrrá lettem, a motivációmat nem veszítettem el. Harcoltam, és győztem, a vereségeimből tanultam, az álmaimat nem engedtem el, és végül megvalósítottam őket.” Nem, nem tudom, hogy Jézus így írna-e önéletrajzot. Azt gyanítom, hogy mi nem is így látjuk őt. Nem úgy látjuk őt, aki azt mondta, hogy: „Meg akartam valósítani az álmaim, és rájöttem, ragaszkodnom kell ezekhez, és végül győzni fogok, és nincs számomra lehetetlen.” Talán inkább Jézust úgy látjuk, mint aki azt mondja: „Nagyon foglalkoztatott engem Isten álma, hogy ő mit álmodott meg rólam. Már a születésemkor rájöttem, hogy egy csomó minden nem úgy történik, ahogy én szeretném.” Nagyon sok minden van, ami számunkra nem úgy alakul majd, ahogy arra vágytunk, de hogy Istennek végül minden lehetséges.

Az első gondolat így szól: Már az egy mekkora nagy dolog, hogy egyáltalán meglátunk, meghallunk valami többet, és ennek a többnek van egy álma rólunk. És hogy nem csak a saját álmaink után futunk, hanem ezt az álmot szeretnénk valahogyan beteljesíteni. A reménységünket az adja, nem az, hogy nincs semmi sem, ami nekünk lehetetlen volna, mert nagyon sok minden van, hanem az, hogy Istennek nincs semmi, ami lehetetlen lenne, és mi jóban vagyunk vele.

A második gondolat így szól: Azoknak a pásztoroknak aztán neki kell lendülni, hogy megkeressék azt a kicsi jót abban a nagy sötétségben, és a nagy éjszakában, és abban az egész nagy világban. Az a kicsi Jézus egy nagyon picinyke kis jó, és nem is tudnak róla sokan. Ezért a második gondolat így szól: Örömmé a Karácsony akkor lesz bennünk, ahogyan most is azt tesszük, hogy fölvesszük a cipőnket, a kabátunkat, főleg ha most Karácsonyra kaptuk, és elindulunk, hogy azt a kicsi jót megkeressük. És hogy bennünket a kicsi jó is vonz. Jól esik körbe nézni, és tudhatjuk azt, hogy olyanokkal vagyunk most együtt, akik a kicsi jónak is tudnak örülni. Hogy akik a kicsi jó miatt is neki tudunk állni, hogy ne az alvásnak adjuk át magunkat, hanem annak, hogy együtt legyünk, és együtt örüljünk. A második gondolat tehát így szól, hogy minket vonz a kicsi jó is, mert tudjuk, hogy azokból a sok kicsinyke jókból valami nagy jó tud születni.

Délután egy kedves ismerősömékhez látogattam. Nagymama az illető, akihez mentem, sőt, már dédnagymama, örömmel újságolta, hogy már dédnagymama. Az unokák ott tettek-vettek, mert a szülők oda rakják le az unokákat, hogy aztán majd mikor már kész van minden, akkor vigyék őket haza. Egyszer csak megérkezett az édesanya, bekukkantott a nappaliba, és azt mondja: „Jaj, Feri! Hát, ha tudom, hogy itt vagy, előbb jövök.” Egyrészt ez jól esett, de nem ezért akartam ezt nektek elmondani, hanem összekapcsolódott bennem ennek az édesanyának a mondata Karácsony üzenetével. „Ha tudom, előbb jövök.” Hogy mi tulajdonképpen azok az emberek vagyunk, akik tudjuk, hogy Isten itt van, és ezért jövünk. És amikor fölkelünk, akkor úgy tudunk fölkelni, hogy tudjuk, hogy Isten itt van, és ha valakihez megyünk, akkor tudjuk, hogy Isten ott is ott van. Ezért a második gondolat így szól: Bennünket vonz a kicsi jó is, és tudjuk, hogy az a kicsi jó nagy jelentőségű.

A harmadik gondolat így szól: Sokan gondolhatják azt, hogy: „Annak az embernek van öröme, akivel jó dolgok történnek. Hogy akkor tudunk hálásak lenni, dicsőíteni, és dicsőséget énekelni, hogyha sok minden klassz dolog van az életünkben.” Nem hinném, hogy így lenne. Örülni az a valaki tud, aki meg tudja becsülni azt a jót, ami az életében van. Hálát az a valaki tud adni, aki azt tudja mondani: „Lehetne sokkal rosszabb is, és nem rosszabb.” Hálát az tud adni, aki föl tudja fedezni az életében a jót. Nem csak dolgokat, nem csak tárgyakat, eseményeket, főképpen pedig személyeket.

A harmadik gondolat így szól: Megengedem magamnak az örömöt. Nem szolgáltatom ki magamat annak, hogy az életnek nagyon sok jót kelljen adnia nekem ahhoz, hogy hajlandó legyek egy kicsit örülni. Nem szolgáltatom ki magamat annak, hogy mindennek úgy kelljen alakulnia, ahogy én azt elképzeltem, hogy aztán hajlandó legyek hálásnak lenni. Nem, a harmadik gondolat így szól: Nekiindultunk, megbecsüljük a kicsi jót, és aztán átadjuk magunkat az örömnek. Tehát öröme nem annak van, akivel csak jó dolgok történnek, örülni az tud, aki az örömnek magát átadja, anélkül, hogy tagadná azt, hogy az élet nagyon színes, és van benne fekete is.

Ez a negyedik gondolatom: Örülünk a világosságnak. De mi a világosság története ezen a Földön? A világosság története az, hogy sötét volt, és világosság lett. Ez a világosság története. Az emberi Földön, a világosság története az, hogy sötét volt, és valaki a sötétségre világossággal válaszolt. Ez a Földön a világosság története. Azt ünnepeljük, hogy a jó, az igaz, vagy a szép, a világosság megszületik. Mert van az az idő, amikor még nincs itt, amikor sötét van. És mi, emberek ezen a Földön minden nap sokszor átéljük azt, hogy valami sötét van, és az élet egy kihívást intéz felénk. A sötétre világossággal válaszolok-e? Mi mindannyian átéljük, hogy valami igazságtalanság történik, és ez kihívást intéz felénk, hogy az igazságtalanságra valami igazsággal válaszolunk-e. Jézus megszületik, nincs mindig itt, a szónak abban az értelmében, ahogyan az ember itt van egy ideig, aztán pedig távozik. A jó megszületik, azok által az emberek által, akik a sötétségre világossággal válaszolnak.

Gyermeki világunkban van az úgy, hogy: „A világosságra világosság, még nagyobb fény, még nagyobb, és még nagyobb, és még nagyobb. Ezt hívják üdvösségnek.” Nem, a Földön nem így van. Nem is akarnám ezt még egyszer mondani, micsoda nagy teljesítmény az tőlünk, hogy mi azt a világosságot ismerjük, azt a világosságot képviseljük, és azt a világosságot hordozzuk, ami átjárja a sötétet. Milyen sokan vannak, akik azt mondják: „Jött Jézus, és a fény legyőzte a sötétet.” Nem hinném. Nem hinném, hogy Jézus így képzelte el, hogy jött, hogy legyőzze a sötétet. Jézus eljött, hogy a sötétséget átalakítsa, és átformálja, és hogy a sötétség átalakuljon, és ami eddig sötét volt, az világossággá váljék. Ez tehát a negyedik gondolat: Ezen a Földön, ha azt akarjuk, hogy a jó megjelenjék, és megszülessék, az majdnem mindig úgy történik, hogy előtte valami rossz van, amire valaki hajlandó jóval válaszolni.

Végül a záró gondolat. Nem tudom, hogy veletek hogyan van, ha már ezzel kezdtem, hogy egy kutatás. Karácsonykor általában megnőnek az elvárásaink a családtagjaink felé. Megnő bennünk a szorongás szintje is, és megerősödnek a gondolatok, hogy „Szeress jobban, szeress egy kicsit ügyesebben! Legyél figyelmesebb, aranyosabb, kedvesebb! Pont így szeress, pont azt csináld, pont azt mondd, pont úgy legyél kedves, érezz meg, hangolódj rám, találd ki!” Ilyenkor nagyon érzékenyek tudunk lenni.

Mit jelent ezzel a ténnyel kapcsolatosan Jézusnak a születése? Hogy amikor Jézus azt mondja: „Az az én fő parancsom, szeressétek egymást!”, ebben tulajdonképpen az a nagyon finom üzenet rejlik, tegyük egy picit a hátunk mögé azt, hogy pont úgy szeret-e, pont annyira, pont akkor, és bánjunk egymással jól! Úgy el tudunk veszni ebben a szóban, és mindabban, ami ebben van, hogy szeretsz, vagy nem szeretsz, eléggé, és igazán, és nagyon, és pont úgy. Jézus jön, hogy egy kicsit fölszabadítson ez alól. És amikor átéljük egymással kapcsolatban, hogy nem pont úgy, nem pont azt, a pulóvernek a színe sem pont az, nem mondom, hogy rossz, de nem pont az, hogy akkor azt tudjuk mondani, egész biztos nem ez a lényeg. És hogyha nem pont úgy, és nem pont az… Tudjátok, hogy ki az, aki nagyon jól tudja, milyen az, hogy nem pont úgy, meg nem pont az? Hát, Jézus. Ott, abban a barlang istállóban ő is mondhatná: „Hát, mondjuk nem pont így gondoltam. Mondjuk nem pont ezt képzeltem el, hát… mhh.”

A záró gondolat így szól: Bánhatunk egymással jól akkor is, hogyha az nem pont úgy van, ahogyan akartuk. És amikor jól tudunk egymással bánni, amikor esetleg nem pont úgy van, ahogyan elterveznénk, akkor átéljük Karácsonynak a szabadságát, és az örömöt.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu )