Jn 14,1-12 - Húsvét 5. vasárnapja

„Én vagyok az igazság.”

Olvasmány (ApCsel 6,1-7)

Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma már megnövekedett, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a Tizenkettő összehívta a tanítványokat, és így szóltak hozzájuk: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten igéjét, s az asztal szolgálatát lássuk el. Szemeljetek hát ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.” Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohóruszt, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Az apostolok elé állították őket, azok pedig imádkoztak felettük, és rájuk tették kezüket. És az Isten igéje tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. Még a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.

Szentlecke (1Pét 2,4-9)

Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához, amelyet az emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott, és felmagasztalt. Mint élő kövek, épüljetek fel rá lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Ezért mondja az Írás: Íme, Sionban kiválasztott, becses szegletkövet helyezek el, és nem vall szégyent, aki hisz benne. Nektek tehát ő, mivel hisztek benne, a dicsőségetekre válik. A hitetlenekre azonban ez vonatkozik: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; a botlás köve és a botrány sziklája. Elbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak. Ti azonban választott nép, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket az ő csodálatos világosságára.

Evangélium (Jn 14,1-12)

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”

Vasárnapi beszéd

Azt mondja Jézus: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet.” Arról szeretnék most beszélni, ennek a három nagyon fontos tartalomnak a közepét kiemelve, mit is jelenthet számunkra az, hogy Jézus azt mondja nekünk: „Én vagyok az igazság.”? Mit kezdjünk most vele? Szeretném most használni annak a lehetőségét, hogy tudom, hogy ez egy online mise is, ami azt is jelenti, hogy ezt a beszédet ti bárhányszor, bármikor, a legegyszerűbb módon, újból és újból meg tudjátok nézni. Akkor, ha már küszködök azzal, hogy üres a templom, legalább hadd élvezzem annak a lehetőségét, hogy akkor kitágítsam a lehetőségeimet abból a szempontból, hogy most akkor ne csak három, négy, esetleg öt pontot mondjak, arra gondolva, hogy hát nem lehet többet, mert nem megjegyezhető, meg túl sok. Tizenkét pontot szeretnék mondani, de légy szíves, ne aggódjatok ezen, mert nagyon rövid lesz, mindegyik csak egy-egy gondolat, ötlet. Valami olyasmi, ami rá-rányit egy ajtót arra, hogy na, esetleg azon az úton, amerre az az ajtó lehetőséget biztosít, akár még neki is láthatunk egy kicsit fölfedezni. Tehát tizenkét apostol, tizenkét rövid gondolat. Mit is jelenthet ez számunkra, hogy Jézus azt mondja: „Én vagyok az igazság.”?

Mindegyik kijelentést úgy szeretném megfogalmazni, hogy legyen benne az első részében valami, ami sokkal ismertebb az igazságból. Főképpen pedig talán, vallásos emberként, hívő emberként – a kettő nem ugyanaz, de most egymás mellé teszem – a kijelentések első része valami olyan tartalmat fog kifejezni, ami ismertebb, közérthetőbb, sokkal inkább előtérben van, és a második pedig, ami szintén az igazság része, ami talán fölfedezésre vár. Mindezt abban az összefüggésben szeretném megtenni, hogy amikor Jézus azt mondja, hogy „Én vagyok az igazság.”, akkor ez úgy hangzik el, hogy ott vannak az apostolok, ott van maga Jézus, és azt mondja: „Én vagyok az igazság, tehát ti most az igazsággal beszélgettek. Ti most a szó szoros értelmében kapcsolatban vagytok az igazsággal.” Tehát ebben az összefüggésben szeretném elmondani ezt a tizenkét gondolatot.

1. A hatalmasok igazsága – az élet szakértőjének az igazsága.

Az első, hogy mennyire világos számunkra az, amit így neveznek meg sokan, hogy a történelmet a hatalmasok írják, a győztesek, akiknek megvan a hatalom és az erő a kezükben, hogy meghatározzák, hogy mi hogyan volt, és minek mi a jelentése, az értelme, és az üzenete. Ezt nagyon jól ismerjük. És ismerjük azt a harcot a hatalomért, ami aztán majd lehetőséget biztosít arra, hogy akinek a hatalom a kezében van, ő mondja meg, hogy mi hogyan van, és hogy mi az igaz. Jézus emellé milyen finoman és szépen odateszi azt, amikor azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”, és a tanítványaival beszélgetve föltár nekik valamit az életnek a titkából. A saját titkából, az Isten misztériumából, vagyis mai szóval élve, Jézus nem a hatalom igazságát képviseli, hanem az igazság hatalmát, mégpedig abból a szempontból, hogy itt tulajdonképpen szakértőként, az élet szakértőjeként nyilatkozik meg. És miközben őt majd elítélik, és bántalmazzák, és megölik, nem sok hatalom az, ami kifejezésre jut majd azokban a napokban, és mégis, minden egyes szava valami olyasmi, ami érvényes, mert nem a hatalomból mondja el, ami elenyészik, hanem az élet szakértőjeként nyilatkozik meg, ami pedig maradandó. Ez tehát az első gondolat, hogy nagyon is ismerjük a hatalmasok igazságát, Jézus pedig ide teszi az élet szakértőjének az igazságát. Mert ha valakitől érdemes tanulni az életet, biztos, hogy Jézustól érdemes, mert ő annak a szakértője.

2. Az igazság az is, amit nem tudunk.

A második gondolat így szól. Természetesen, mikor elhangzik ez, hogy „…az igazság”, hát nyilván, na, hát amit tudunk, amit értünk, amit látunk, amit megnevezünk, megfogalmazunk, kidolgozunk, hát az igazság. És Jézus hozzáteszi azt is, hogy mi magunk is aztán az ő nyomán hozzátehetjük ezt, hogy az igazság az is, amit nem tudunk. Hogy az igazságnak része az, hogy azt mondjuk: „Ezt nem tudjuk.”, az része az igazságnak. Hogy ezt nem értjük, az is része az igazságnak. Hogy az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok mindent tudhatunk, és sok mindent nem. És amikor kimondjuk, hogy „Ehhez nem értek.”, vagy „Ezt nem tudom.”, vagy „Ebben még tájékozódnom kell, vagy meghallgatnom másokat, akik esetleg szakértői annak a területnek.”, hogy ez nagyon is föltárja az igazságnak egy nagyobb teljességét. Tehát amikor az igazság képviseletéről van szó, vagy megjelenítéséről, megnevezéséről, ahhoz lényegileg hozzátartozik, hogy néha kiálljunk, és azt mondjuk: „Nem tudjuk. Ebben most eléggé bizonytalanná lettünk.” Nem tudjuk ezt a következő lépést, és ez az igazságnak része.

Hadd fűzzem még ide azt, hogy például szociológusok, vagy vallásszociológusok milyen világosan beszélnek arról, hogy vannak a hívők, és vannak a keresők. Nemde, ebben a két kifejezésben is az szerepel, hogy a hívők nyilván tudják, olyan értelemben, hogy azt hiszik, és számukra az világos, és egyértelmű, az életüket ráteszik. És vannak a keresők, és a keresők meg olyan bizonytalanok. Még nem találják, még nem értik, még nem tudják. De ha az igazságnak ebben a tágabb összefüggésében beszélünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a hívők is keresők, hogy a hívők a keresők egy nagyon sajátos csoportját képezik. Hogy valójában az egész emberiség kereső. Ezért milyen fölszabadító az, hogy vannak, akik ilyen keresők, és vannak olyanok, akik olyan keresők. Ezért az, hogy mi keresők vagyunk mindannyian, ez milyen mélyen összeköt bennünket. Ezért mennyire rászorulhatunk arra, hogy bárki, aki még velünk együtt kereső, megossza velünk azt, amit talált. És hogy mi is megosszuk bárkivel, aki kereső ebben a világban azt, amit mi találtunk. Tehát a második gondolatnak a vége így szól: Mi mindannyian keresők vagyunk.

Most lett bennem egy pici félelem, hogy ez hosszú lesz, de majd megpróbálom még inkább a lényeget mondani.

3. Az igazság, amire együtt találunk rá

Harmadik. Ez így szól, hogy az igazságnak azt a részét mennyire világosan tudjuk, hogy na, van, aki tudja az igazságot, van, aki nem. És akkor aki tudja, az mondja annak, aki nem tudja. És milyen érdekes, hogy itt, az evangéliumban megjelenik az, hogy az igazság, ami nem abban mutatkozik meg, hogy van, aki tudja, van, aki nem, van, aki keresi, van, aki megtalálta, hanem az igazság, amit közösen kutatunk. Ahogyan Jézus az igazság, oda gyűjti azt a tizenkét tanítványt, és beszélgetnek. És még Jézus kérdezi őket, háromszor is kérdezi. Az igazság, amit az ember úgy fedez föl, de nem egyedül, vagy nem az, amit én birtoklok, vagy tudok, a másik meg nem, hanem az az igazság, amire együtt találunk rá, és külön-külön nem találunk rá, csak együtt. Ezért nem véletlen, hogy Jézus összehívja a tizenkettőt, hogy együtt találjanak őrá, hogy együtt találjanak rá az igazságra. Ezért a harmadik gondolat így szól: Kétségkívül, ismerjük azt az igazságot, amire azt mondjuk:, ő tudja, ő nem, – ő érti, ő nem, –  de ismerhetjük azt az igazságot is, ami egy közös, kapcsolatban lévő kutatásból születik meg, mindannyiunk számára.

4. „Tudjuk, hogy ezt nem értjük.”

A negyedik gondolat így szól: Az igazság kétség kívül nagyon látványosan mutatja azt az arcát, amit értünk. Hát nemde az az igazság, amit akkor most megfogalmazunk, és ez így van, vagy ez így helyes, vagy ezt így kell érteni, vagy értelmezni. De az igazságnak van egy olyan arca is, amire azt mondjuk, hogy: „Tudjuk, hogy ezt nem értjük.” Látjuk a jelenséget, látunk folyamatokat, és merjük azt mondani, hogy tudjuk, hogy ezt még pontosan nem értjük.

Két rövidke kis kapaszkodó, mi is ez. Olyan fölszabadító számomra, amikor olvasok egy cikket arról, hogy a koronavírussal kapcsolatosan valamit még nem tudunk. Sok mindent nem tudunk, hogy még azt sem tudjuk, és még azt se, és azt se… És ez az igazság része. Itt vagyunk abban a sajátos fájdalomban, veszteség élményben, és szomorúságban, hogy nem áldozhatunk. Hogy eddig egy annyira világosan tudható igazság volt számunkra az, hogy ahogyan a keresztény katolikus ember mondja, hogy az Eucharisztia, az Oltáriszentség a hívő- és az emberi életünknek a középpontja. És most egyszer csak, hogy ez nem lehetséges, hogy áldozzunk, akár el is bizonytalanodhattunk, és ez nagyon normális, és nagyon természetes. Most nem áldozhatok – hogyan lehet a középpontja? Hogy lehet a forrása, hogy lehet a csúcsa? Hiszen ez a katolikus hitünknek egy fontos eleme. És hogyha itt megállunk egy kicsit, és elidőzünk ott, hogyha nem tudjuk, hátha valami föltárulhat itt számunkra, valamit megérthetünk, amire most ebben a pillanatban azt mondjuk, ezt nem tudjuk most pontosan, hogyan is van.

Például eljuthatok egy következő gondolatig. Mondhatom azt, hogy az Eucharisztia a katolikus hívő ember életének a középpontja. De milyen értelemben? Olyan értelemben, ahogyan Jézus a keresztény ember életének a középpontja. És azzal, hogy nem áldozhatok, nem veszítettem el Jézust, ez egészen nyilvánvaló. Ezért lehetséges, hogy most az egyház is egy közös útkeresésben van, hogy hogyan fedezzük föl együtt azt a Jézust, akiről azt valljuk, hogy az életünk középpontja. Ezért, miközben átélünk egy veszteséget, annak nyomán egy bizonytalanságot, ez lehetőséget ad arra, hogy éppen a hitünket sokkal mélyebben megértsük és megéljük. Egészen biztos, hogy – mondom én a hitből – Jézus nem engedi azt meg, hogyha mi azt akarjuk, hogy az életünk középpontja legyen, hogy akkor ez elvesszék a számunkra. Ez egész biztos, hogy elveszíthetetlen.

5. Az igazság, ami a tettekben nyilatkozik meg

A következő gondolat így szól: Ismerjük az igazságot, amit szavakkal mondunk ki. De ismerjük azt az igazságot is, ami a tettekben nyilatkozik meg. Jézussal összefüggésben, és főképp aztán a vallással, a hittel, a keresztényéggel összefüggésben mennyit lehet vitatkozni, mennyit bánthatjuk egymást. És hogyha Jézus, aki azt mondja: „Én vagyok az igazság.”, ha nem csak a szavait látjuk, hanem a személyét és a tetteit, mennyivel világosabb, egyszerűbb, és egyértelműbb. Megérkezik mindig az a pillanat újból és újból, hogy az igazság nem szavakban nyilatkozik meg, hanem cselekvésben. És amikor elbizonytalanodunk a szavakban, akkor megkapaszkodunk a tettekben.

6. Az egyet nem értők igazsága

A következő gondolat így szól: Nyilván az igazsággal összefügésben megvan bennünk az az öröm, meg az az élmény, hogy az igazság az, amire akkor úgy együtt rátaláltunk, és azt mondjuk: „Na, ez így van. Na, akkor rendben van, megegyeztünk. Na, akkor erre most rátaláltunk. Na, mostantól kezdve akkor ezt tudjuk.” De az igazságnak megvan az a része is, amire azt mondjuk, hogy az egyet nem értők igazsága, a különbözők igazsága. Nem lehetséges az, hogy egymásnak testvérei tudunk lenni akkor is, ha nem értünk egyet? Nem lehetséges az, hogy bizonyos dolgokat nem értünk, nem úgy értünk, nem úgy látunk, és nem tudjuk, és nem jön létre egy egység a szavak szintjén, és miért ne jöhetne létre egy egység az egymással való kapcsoltunk szintjén, ahogyan egymással bánunk? De, nagyon is létrejöhet, és Jézus összehívja a tizenkét tanítványt, hogy együtt legyen vele. És van, aki érti, van, aki nagyon nem érti, van, aki picit érti, van, aki később nagyon szépen érti, a másik nagyon egyszerűen érti. És milyen gyönyörűséges az, ahogyan Jézus azt mondja: „És majd azt szeretném, hogy mi mindannyian együtt legyünk.” Ennek nem az lesz a föltétele, hogy mindenben egyetértünk, hanem az, hogy közösségben vagyunk egymással.

7. Az igazság sosem szeretetlen

A következő gondolat így szól: Ismerjük az igazságot, ami fogalmakban ragadható meg. De ismerjük az igazságot, ami a személyek fölfedezése révén történik meg. Ahogyan Jézus személyét látjuk, az az igazságnak a legmélyebb kinyilatkozása. Sokkal mélyebb, mint amikor csak fogalmak és gondolatok állnak rendelkezésünkre. Ezért ez a hetedik pont ez így szól, és egy élményemet hadd fessem ide.

Elmentem néhány szép növényt vásárolni. Találkoztam ott egy kedves kertész hölggyel, akit én nem ismertem, de valószínű ő fölismert engem, és kedvesen rám mosolygott, és azt mondja: „Ha bármit nem tudna, vagy kérdése lenne, csak jöjjön, szóljon nekem.” Hát persze, hogy volt kérdésem, hát az a sok-sok növényt ki ismeri. Mentem, és kétszer is kérdeztem tőle valamit, és olyan kedvesen válaszolt nekem. Tehát nem csak azt tartalmazta, amikor ő az igazságról, a tudásából, az ismeretanyagából beszélt, hogy megosztotta velem az igazságnak ezt részét, hanem hogy rendelkezésemre állt, és az is az igazság része. Ezt úgy mondhatnám nagyon sűrűen, hogy az igazság sosem szeretetlen, az igazság lényegileg nem szeretetlen. Ezért az az igazság, amit az egyik ember a másik fejéhez csap, vagy amit olyan lekezelően, olyan megvetően, lenézően, lealázóan mond ki, az biztos, hogy nem az igazság, mert az igazság lényegileg nem szeretetlen.

8. A kicsiknek az igazsága

A következő gondolat így szól: Ismerjük azt, hogy az igazság egyszer csak fölragyog. Na, és akkor… háá, szóval így van. De ismerjük a nagyon csöndes igazságot is, a nagyon halk igazságot, a kicsiknek az igazságát. Azt is mondhatnám, az elnyomottak igazságát. Azoknak az igazságát, akik semmilyen látványos módon az igazságnak a rájuk eső részét nem tudják képviselni. Ezért külön hálás vagyok Jézusnak, hogy a föltámadásának senki nem volt tanúja. Annak igen, hogy a föltámadt Jézus megjelent valakiknek, és ezt tanúsították. Nagyon egyszerűen szólva ez azt jelenti, hogy Jézus nem akart a föltámadásból valami csodás előadást, amit aztán egyesek látnak, és ami lenyűgözi őket, és mindent elborít a maga ragyogásával, hogy azután még kevésbé lehessen látni a kicsiknek az igazságát, a számkivetettek igazságát. Ezért pontosan, amire oly nagy szükségünk van, ha fölfedezzük, mit jelent, hogy Jézus azt mondja „Én vagyok az igazság.”, az azoknak az igazsága, akiknek az igazsága nem hallható, de tudható. Nem látható, de tudható és érthető. Akiknek az igazságát nem ők mondják ki, hanem mi magunk képviseljük.

9. Az igazság kimondhatatlan része

A következő gondolat így szól, hogy létezik az igazságnak az a része, milyen világos és egyértelmű, ami kimondható és kimondjuk. De létezik az igazságnak a kimondhatatlan része. Például a keleti hagyomány azt mondja, hogy Jézus nem csak Isten szava, vagy igéje, hanem Isten képmása. Ezért ott vannak a gyönyörű ikonok, amelyek nem beszélnek, hanem látjuk őket, ragyognak, és rájuk csodálkozunk. Nem szavak, hanem képek.

Vagy, ha egy másik, egészen földhöz ragadt szálat kéne idehozni, nem tudom, ismeritek-e azt, amikor valaki odaáll a másik elé, és azt mondja: „Ugye megmondtam, hogy nekem volt igazam!” Majdnem biztos vagyok benne, hogy ezt a mondatot nem érdemes kimondani. Minden olyan helyzetben, amikor az egyik ember odaállhatna a másikhoz, és azt mondhatná: „Ugye megmondtam! Ugye, hogy nekem volt igazam!”, majdnem biztos vagyok benne, hogy az összes ilyen helyzetben az igazság képviselete az által történik meg, hogy csöndben vagyunk, hogy hallgatunk. Még pedig azért, mert egy olyan helyzetben, ahogy odaállok a másik ember elé, és azt mondom: „Na, ugye nekem volt igazam?”, nagy valószínűséggel a másik ember rászorul az irgalomra, némi törődésre, vagy megbecsülésre, törődésre, szeretetre, vagy gondoskodásra, valamennyi együttérzésre és megértésre. Ezért szinte minden olyan helyzet, ahol az ember a hatalmából kihúzva magát azt mondhatja „Ugye, hogy nekem van igazam?”, olyankor majdnem biztos, hogy érdemes csöndben maradni, mégpedig azért, hogy az igazságnak ezt a másik részét is képviselni tudjuk.

10. Van az az igazság, ami miránk kérdez.

Azután a következő így szól: Van az igazság, amire mi kérdezünk rá. „Na, mi az igazság?” De van az az igazság, ami miránk kérdez. Ezek alatt a hetek és hónapok alatt, mert hogy megrendült a régi egyensúlyunk, ebből az is következik, hogy sok szempontból a biztonságos talajt elveszítjük a lábunk alól. És ebből mi következik? Az, hogy olyasmit is fogunk tenni, váratlanságból, bizonytalanságból, aggodalomból, félelemből, szorongásból, indulatból, amit később megbánunk. És minden ilyen helyzetben nem csak arról van szó, hogy mi firtatjuk, hogy most akkor ez hogy van, hanem az igazság ránk kérdez, és azt kérdezi: „Akkor ez most hogy van?” Tehát a következő gondolat így szól, az igazságnak nem csak azt az arcát ismerhetjük, amiben olyan világos, hogy mi kérdezzük és keressük, hanem amikor az igazság kérdez ránk.

11. Vágyunk az igazság után, és az igazság is vágyakozik miutánunk

A tizenegyedik gondolat így szól: Kétségkívül, vágyunk az igazság után, a valóság, a realitás után. „De tényleg, de ez hogy is van?” De ami kiegészíti ezt az az, hogy az igazság is vágyakozik miutánunk. Mit értek ez alatt? Be vannak zárva a templomok. Ha én fölnézek, ti ezt nem látjátok, de én látom, zárva van az ajtó. Ez igen szomorú. De miközben bezártuk a templomokat, egészen biztos, hogy Istent nem zártuk be. Egészen biztos, hogy Isten nincs bezárva a templomba. Ezért, miközben egy felől azt mondjuk, hogy „De annyira vágyunk Jézus után!”, aközben egészen biztosak lehetünk abban is, hogy Jézus is vágyik utánunk, és rengeteg nagyszerű lehetőségét biztosítja ezeken a hetek és hónapok alatt, hogy találkozzunk Vele, ez egészen biztos.

Ezért, bár bezártuk a templomot, Isten kijött a templomból. És Isten mindig is kijön a templomból akkor, hogyha mi kint vagyunk. Ez alatt azt értem, és megint csak egy rövidke élmény, hogy két-három hónap lassan mármost eltelik, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy kiktől, hogyan, és miképpen kaptam ételt. Azt olvastuk a szentleckében, királyi papsággá fogunk válni. Mi ez, hogy királyi papság? A pap az, aki átváltoztatja a kenyeret és a bort, és aztán az Eucharisztiában átnyújtja, és a föltámadt Krisztussal találkozhatunk. De most itt vannak ezek a hetek és hónapok, és mindenki, aki a maga módján átadja az ételt, és átadja az italt, és a bezártságnak, a félelemnek, a szomorúságnak, az aggodalomnak, az elhagyatottságnak az élményéből átváltoztatja ezt a helyzetet a segítésnek, a rácsodálkozásnak, a kapcsolattartásnak, a jó szándéknak, a szolidaritásnak a tettévé, megvalósul általa az, mit jelent az, hogy „királyi papság”.

Nemde milyen érdekes, hogy azon szenvedünk, hogy be van zárva a templom, de Jézus nincs bezárva. Jézus kijött a templomból. És nem csak az történik, hogy lehetőségem van arra, hogy Ő adja magát nekem, hanem most még sokkal inkább lehetőségem van arra, hogy én adjam Őt másoknak.

12. A következő pillanat igazsága

Végül az utolsó, a tizenkettedik gondolat, hogy kétségkívül ha meghalljuk azt, hogy „az igazság”, hát, mint valami hatalmas boltozat, a fejünk fölé borul, ahh, az igazság, hát hú.! De az igazságnak mindig van egy pici része. Így is mondhatnám, a következő igazság, a következő pillanat igazsága, a következő helyzeté, beszélgetésé és találkozásé. A kicsi igazság.

Ezért így szeretném zárni ezt a gondolatfüzért, hogy milyen fölszabadító az, hogy néha letehetjük egész nyugodtan, hogy „Mi az igazság?”, és fölvehetjük azt az aprócska, és picinyke igazságot, ami éppen föltárja magát nekünk.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu )