Mt 18,15-20 - Évközi 23. vasárnap

„Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Olvasmány (Ez 33,7-10)

Az Úr ezt a szózatot intézte Ezekiel prófétához: „Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat és közvetítsd üzeneteimet. Ha azt mondom az istentelennek: »Istentelen, meg kell halnod,« és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen meghal ugyan vétke miatt, de vérét tőled kérem számon. Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.”

Szentlecke (Róm 13,8-10)

Testvéreim! Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel! Mert aki a másikat szereti, teljesíti a többi parancsot is. Hiszen a parancsok: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, a másét ne kívánd”, és ami egyéb parancs még van, ebben az egyben foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” A szeretet nem tesz rosszat felebarátjának, mert a törvény teljessége a szeretet.

Evangélium (Mt 18,15-20)

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Vasárnapi beszéd

Örülök, hogy látlak benneteket. Most úgy tűnik, szép lassan visszatér az időszak, hogy megint csak a szemeteket látom valamennyire, de az sokkal jobb, mint ha nem látlak titeket. Úgyhogy örülök, hogy itt vagytok. Legalább ti nagy valószínűséggel egészségesek vagytok. Hadd kezdjem el akkor most a szót.

Az evangéliumnak a lelkületéről szeretnék beszélni, vagy a keresztény ember szellemiségéről, a mai néhány sor kapcsán. Mégpedig hat gondolatot hadd emeljek ki, ennek a konkrét összefüggésnek a vizsgálata szempontjából, hogy vétkezik ellened testvéred, vagy pedig, ahol ketten-hárman összejönnek, vagy amit föloldotok, amit megköttök, az érvényes lesz odaát is.

Az első gondolat így szól: Azt mondja Jézus, hogy egy ilyen esetben, amikor valami sérelem, igazságtalanság ér bennünket, akkor – ezt most én teszem hozzá – jogos a panaszunk, történik egy igazságtalanság, érthető és méltányos, hogy valahogyan érvényt szeretnénk szerezni az igazunknak, az igazságot valahogyan szeretnénk megjeleníteni. Ez rendben is van, de milyen érdekes, hogy az evangélium lelkülete, miközben ezt egyértelműen jogosnak tekinti, hiszen megy előre a folyamat, és újabb és újabb lépések, aközben a lelkület mi? A lelkület így szól, hogy figyelmeztesse őt, vagy figyelmeztessük őt négyszemközt.

Most hadd ütköztessem ezt csak a hétköznapi általános gyakorlattal. Történik velünk valami sérelem, valami igazságtalanság, jogtalanság – mi szokott történni? Elmondjuk két, három, négy, öt, nyolc, tíz, tizenöt embernek. Annak nem mondjuk, akivel a konfliktusunk van, hanem rengeteg más embernek elmondjuk. De miért teszünk így? Azért, mert az igazságtalanság, azért, mert a fájdalom haragot szül bennünk, indulatot, szorongást, vagy félelmet, dühöt, bosszúvágyat, ki tudja mit, és tulajdonképpen küzdünk az érzelmi önszabályozással. Azért küzdünk, hogy valahogy jó értelemben talpon tudjunk maradni. Ahogy az ember próbál talpon maradni, az érzelmi világát egyensúlyba hozni, ösztönösen is az egyik legtermészetesebb módja annak, hogy ezt meg tudjuk tenni, hogy másokat szidunk. De főleg szidjuk azt, akiről azt állítjuk – ebben az esetben úgy tűnik, joggal –, hogy valamiféle sérelmet ténylegesen elszenvedtünk általa.

Az első gondolat így szól: Miközben elszenvedhetünk sérelmet, jogtalanságot, igazságtalanságot, az evangélium lelkülete az, hogyha ez így van, így van, és járhatunk a végére, mert az igazság az igazság, de közben pedig föl vagyunk szólítva arra, hogy az érzelmi önszabályozásunkat, és az igazságtalanság által keltett rossz érzéseket és egyensúly veszteséget felelősen igyekszünk helyreállítani. Attól, hogy velünk szemben valami igazságtalanság történt, ez nem jogosít föl bennünket arra, hogy bármilyen – és ez most itt egy kulcskifejezés lesz – a kapcsolatot romboló módon igyekezzünk a saját egyensúlyunkat helyreállítani.

Miért hoztam ezt ide? Mert nézzük akkor a második gondolatot. Mert, hogyha hallgat rád a testvéred, megnyerted őt. De érdekes ez, hogy amikor egy jogtalanság, egy igazságtalanság merül föl, persze, hogy szinte kizárólag mire kezdünk el figyelni? Magára az igazságtalanságra, arra, hogy érvényt szerezzünk annak, hogy: „Ismerje be, kérjen bocsánatot, azonnal csinálja ezt, csinálja azt!” Mi az, amit hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni az indulatok miatt, a jogos panasz miatt? Magát a kapcsolatot. A kapcsolatot kezdjük el ilyenkor nagyon gyakran szem elől téveszteni. Ezért lehetséges az, hogy ahogyan küzdünk a saját egyensúlyunkért, próbálunk talpon maradni, egyáltalán akkor az igazságérzetünket is próbáljuk megnyugtatni, ami ösztönös módon is működik bennünk; szem elől tudjuk téveszteni a kapcsolatot. Sokszor azt, és azokat a kapcsolatokat, amelyeket egyébként fontosnak tartunk, vagy nagyra becsülünk. A legszorosabb emberi kapcsolatainkban is tudunk így működni, hogy egyszer csak szinte már semmi mást nem látunk, csak a saját rossz érzéseinket, és az ösztönös igazságérzetnek a működése lendít bennünket, és eltűnik ez a megfontolás, hogy „Rendben van, de mi lesz a kapcsolattal?”

Ezért a második gondolat, ahogyan Jézus ezt mondja, hogy azért próbáld meg elintézni a másik emberrel, hogy a kapcsolat helyre tudjon állni, mert nem csak igazságtalanság történt, hanem az igazságtalanság révén történt talán egy nagyobb baj, hogy megtört a kapcsolat, hogy talán megtört a bizalom, hogy nehéz lesz folytatni, hogy nehéz lesz újrakezdeni, hogy nehéz lesz – ki tudja, mennyi ideig – örömmel lenni annak a másik embernek a társaságában. Az igazság és igazságtalanság témájánál talán van itt egy még mélyebb szakadék, ami a kapcsolatban történik meg. Ez tehát a második gondolat, hogy Jézus nem akarja, hogy elvesszünk abban, hogy fáj nekünk, vagy elvesszünk abban, hogy igazságtalanság történt, hanem hogy a szemünk előtt tudjuk tartani azt, hogy hogyan volna érdemes önmagunkkal bánni, és az igazságot képviselni úgy, hogy az lehetővé tegye a kapcsolat megújulását.

A harmadik gondolat. Azt mondja: két-három tanúra lesz szükséged, ha a négyszemközti beszélgetés nem hoz eredményt. Olyan érdekes ez, hát nyilván kétezer évvel ezelőtt vagyunk, nem tudjuk visszanézni. Tehát két-három tanú, értjük ezt, ez a jogrendnek is része. De miért is érdekes ez? Mert a két-három tanú kontrollt ad. Kontrollt ad most az egyszerűség kedvéért a tettes számára, de kontrollt ad az egyszerűség kedvéért az áldozat számára is. Hogy egy tágabb realitásba vagyunk ilyenkor meghívva, amiben a két-három tanú az olyan szempontokat is be tud hozni, hogy miközben képviseli, hogy mi történt, mondjuk, hogy ki, mikor, mit és hogyan tett, de aközben ők, miután kevésbé érintettek, talán érzelmileg sem annyira bevonódottak, ezért talán reálisabban is tudnak segítségére lenni a kapcsolat gyógyításának, vagy a helyzet rendezésének.

A harmadik gondolathoz szeretnék még valamit fűzni: Legyen két-három tanú, hogy meg tudjunk maradni a realitásban. És a realitásnak része nem csak az igazságtalanság, a sérelem, hanem a kapcsolataink fontossága. Ugyanis hogyan működik az emberi lélek? Mikor ér bennünket a sérelem, a többségünk két irányba elhajlik. Az egyik irány, hogy elkezdjük a másikat szidalmazni, bántani, leértékelni, lekicsinyelni. A másik, sokan így járnak el; történik egy zavar, és előbb-utóbb elkezdik magukat hibáztatni, magukat bántani, magukat okolni, magukat felelőssé tenni. Ha benne maradunk ebben a logikában – ki a hibás, ki a felelős, ki a rossz, ki a jó –, ez nem segíti a kapcsolat helyreállítását.

Ezért a harmadik gondolat, ahogy a két-három tanú megjelenik, akár úgy is el tudjuk képzelni, persze ez most már csak egy emberi hozzáillesztés, hogy az emberi lelkünkben hajlandóak vagyunk meghallani nem csak a panaszos hangunkat, nem csak a saját vádló hangunkat, ami vádolja a másikat vagy magunkat, hanem két-három reálisabb hangot is. Hogy ez a két-három reálisabb hang segítségünkre legyen abban, hogy ne abba a dinamikába fulladjunk bele, hogy ki a hibás, a vétkes, az áldozat, és a többi. Mégpedig azért ne, mert akárhogy is dől el majd ennek a logikának az érvényesítése, hogy ki a jó, ki a rossz, a kapcsolat megújulását az nem fogja segíteni.

Negyedik gondolat. Azt mondja Jézus, ha mindez nem megy, és nem jár eredménnyel, akkor vedd úgy, hogy pogány vagy vámos. Mit jelent ez? Azért érdekes, mert hogyha benne vagyunk ebben az indulattal teli, sértett, bántott, vagy harci, ki tudja milyen logikában, akkor amikor meghalljuk ezt a mondatot, hogy legvégül akkor olyan, mint egy pogány vagy vámos, vagyis szinte igazolást nyerünk, hogy „Na, akkor viszont… jön a hadd el hadd!” Hát, de pont fordítva van. Mert mit jelent Jézus szájából az, hogy nézd úgy, mintha pogány volna, vagy vámos? Az azt jelenti, egy, hogy megtérésre szorul. Jézus maga jön, és azt mondja: „Le akarok ülni a pogányokkal és vámosokkal, velük együtt akarok étkezni. Szeretném, ha meghívnának engem, és én is hívom őket, mert nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek.” Vagyis, amikor Jézus itt azzal fejezi be: „Vedd úgy, mintha pogány volna, vagy vámos!”, akkor tulajdonképpen azt mondja: „Ennek az embernek megtérésre van szüksége.” A második, hogy mit jelent, hogy pogány, vagy vámos? Azt jelenti, hogy valamit nem ért. Valamit nem ért, amit érdemes volna értenie. Lehet, hogy ezért cselekedett úgy; valamit nem ért. És a harmadik, pogány vagy vámos – mit jelent ez? Hogy a magatartásával kiesett a közösségből. Elkezdte letépni magát arról a gyógyító világról, ahol egymásnak testvérei vagyunk.

Tehát a negyedik gondolatnak a befejezése így szól. Mikor azt mondja végül Jézus: „Akkor nézd úgy, hogy pogány, vagy vámos!” Akkor pont nem azt mondja, hogy „Na, akkor…!”, hanem azt mondja „Na, akkor viszont egészen másképpen kell vele bánnod.” De a szónak nem negatív, hanem érdekes módon, az irgalmasság értelmében.

Ötödik gondolat. Az ötödik gondolat már a másik szemponthoz kapcsolódik: „Amit föloldotok ott, föl lesz oldva itt, amit itt, azt ott…” Mit jelent ez? Olyan szép megint csak az evangélium lelkülete! Főleg, hogy a szerkesztő ezt a két történetet vagy gondolatot egymás mellé tette. Mikor az igazságtalanság miatt be vagyunk szűkülve, akkor nem sokaknak jut eszébe az, ha most megbocsájtok, vagy keresem a kiegyezést, a kibékülést, vagy megpróbálok szót találni vele, hogy akkor ennek tulajdonképpen örök érvénye van: föl lesz oldva a mennyben is. Hogy amit teszünk itt, ezen a földön egymással, az nem az az egy perc csak, nem az az egy mondat csak, nem az az egyetlen gesztus csak, nem az az odavágott valami. Hogy az maradandó, maradandó már csak az emberi megfontolások miatt, ugyanis az már megtörtént, visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul azt már úgy csináltuk. Ilyen értelemben is örök érvényű. Ezért az ötödik gondolat így szól, és ez kapcsolódik nagyon is az első témához, hogy érdemes akkor ebből a beszűkültségből kilátnunk, és tudni azt, hogy akárhogyan is fogunk esetleg reagálni valamire, ami igazságtalan, és a többi: maradandó lesz, örökérvényű lesz, mert azt már úgy csináltuk.

Végül a záró, a hatodik gondolat. Azt mondja Jézus, és ez már a harmadik szempont az evangéliumban: „Összejöttök, egyetértve kértek valamit, ketten vagy hárman. Na várjunk csak, de van itt egy másik mondat is, ami azt jelenti, hogy amikor énvelem közösségben vagytok., és úgy vagytok egyetértésben egymással.” Ugye ismerjük, akár csak a kétezer év történelmét, hogy Jézus nevében, Istenre hivatkozva az ember mi minden döbbenetes embertelenséget és istentelenséget volt képes elkövetni. Hát, nem erről van szó, hogy ketten-hárman összejövünk, és megbeszéljük, hogy valakit hogyan… Hát nyilván nem erről van szó, hiába értünk egyet benne. És még csak nem is arról van szó, hogy miből áll nekünk azt mondani, hogy Istenre hivatkozunk. Mit jelent, a szentírás szemléletmódjában, hogy az én nevemben? A név szimbolikus tartalommal bír. Mégpedig azért, mert a korabeli választott nép tagja nem mondta ki Isten nevét. Ezért, mikor azt mondjuk, hogy az Ő nevében, akkor egy ügyes dolgot teszünk, nem a nevét mondjuk ki, de egyértelműen Isten személyére utalunk.

Tehát amikor azt mondja Jézus, hogy „Az én nevemben.”, akkor ez nem egy hivatkozás rá nézve, aztán azt csinálunk, amit akarunk, ha egyetértettünk ketten-hárman. Hanem hogy amikor közösségben vagyunk vele, hát például azt első öt szempont a mi lelkületünkben ott van, a szemléletmódunkat áthatja, mikor közösségben vagyunk Jézussal, és utána egyet tudunk valamiben érteni, na, abból valami jó fog születni. Olyan jól esik nekem, hogy merhetem azt mondani, mert talán ti tudjátok, hogy úgy utálom, mikor az evangéliumot elszakítjuk a földtől, és valamilyen idealizálásba csúszunk, ilyen szépeket mondunk; én nagyon rosszul vagyok ettől. De olyan jól esik tudnom azt mondani, hogy amikor Jézussal közösségben, mondjuk ennek az öt szempontnak a lelkületével és szellemiségével mi ketten-hárman egyetértünk valamiben, abból valami jó fog kijönni, hogy abból egészen biztos, hogy valami jó fog származni.

Ha senki és semmi másnak nem fog valami jó származni, csak magunknak… Mert ahogy összejöttünk ketten-hárman, és meg tudtuk erősíteni egymást az evangélium lelkületében. És lehet, hogy maga a konfliktus, az igazságtalanság, mindaz, amiből elindult a folyamat, meg se nyekken, mert lehetséges, hogy így van. Lehet, hogy nem tudunk majd kibékülni, sosem kérnek tőlünk bocsánatot, sőt, továbbra is fenyegetnek minket – ez mind lehetséges. De mikor összejövünk ketten-hárman, közösségben Jézussal, ezzel a lelkülettel, akkor abból valami jó fog születni. És pontosan ez az a jó, amit a keresztény ember ennek a világnak tud adni. Mert olyan sok jó van a világban, amit bárki tud adni. De talán érzékeljük, hogy itt valami olyan minőségről van szó, amire mi úgy utalunk, hogy ezt a minőséget azért tudjuk megélni és gyakorolni, mert Jézus segít nekünk benne, mert a Szentlélek inspirál minket. De jó, ha valaki ezt meg tudja tenni anélkül, hogy Jézussal, vagy a Szentlélekkel valami egész konkrét és nyilvánvaló viszonyt ápolna! Lehet, hogy nekünk az nem megy anélkül. És milyen jó, hogy mi valahogy éppen ezt a többletet, ezt a ragyogó minőséget meg tudjuk jeleníteni pont azokban a helyzetekben is, amikor a leginkább erre van szükség.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)