Mk 10,35-45 - Évközi 29. vasárnap

2021.10.17.

Megosztom
Elküldöm

„Közöttetek ez ne így legyen.”

Olvasmány (Iz 53,10-11)

A próféta ezt mondja az eljövendő Üdvözítőről: Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el. Igaz szolgám sokakat igazzá tesz tudása által, és gonoszságaikat ő hordozza.

Szentlecke (Zsid 4,14-16)

Testvéreim! Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, – ezért legyünk állhatatosak a hitvallásban. A mi főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

Evangélium (Mk 10,35-45)

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Vasárnapi beszéd

A mai evangélium kapcsán nem az egyes személyre szeretném a figyelmünket irányítani, akkor se, ha egyébként sok izgalmas dologra juthatnánk, hanem sokkal inkább, mert hogy a mai evangélium szinte tálcán kínálja azt, ahogyan Jézusnak a történet második felében elhangzik a szava, hogy „Közöttetek ne így legyen.” Ezért aztán nézzük meg, hogyha a figyelmünk középpontjában a „közöttünk” van, vagyis a közösség, akár így is mondhatnám most tudatosan, a szervezet, az intézmény, és annak a működése, és hogyha a mai történet ténylegesen egy csoportnak, egy közösségnek, egy alakuló szervezetnek és intézménynek a történetébe ad bepillantást, akkor mit mondhatunk az evangélium szempontjából. Akár ezt így is mondhatnám, ha azt szeretnénk ellesni Jézustól, hogy milyen közösséget, milyen szervezetet és intézményt álmodott meg, hogy az hogyan működik, hogyha az az evangélium alapján működik, akkor mit mondhatunk el?

És máris tudom, hogy a többségetek kissé rossz érzéseket él most át, és azt mondjátok: „Jaj, hát a szervezet meg az intézmény!” Mert a XXI. század embere leginkább mire figyel, és mi érdekli? Saját maga. Úgyhogy elnézést kérek, hogyha mondjuk a meghallgatás motivációja máris nem valami príma szinten áll, mert mégis csak olyanok vagyunk, hogyha nem konkrétan és közvetlenül rólunk van szó, már a figyelmünk el is terelődött. De, hát közben meg tudjuk azt, hogy amikor a közösségekről, a szervezetekről, az intézményről, a társadalomról és az emberiségről van szó, akkor is rólunk van szó. Na, akkor most nekilátnék a gondolatok sorolásának.

Az első, hogy mit látunk, Jézus hogyan reagál erre a helyzetre? Jönnek a tanítványok, és magunk között szólva, valami olyasmit kérnek, amire Jézus éppenséggel, ha nem lenne egy jó vezető, hát, nem így reagált volna. Mert mondhatta volna: „Eszeteknél vagytok ti?” Hanem nekiáll, és beszélget a tanítványokkal, és még őket megkérdezi, és komolyan veszi a válaszukat, és aztán megint szól hozzájuk. Valami emberi kapcsolat bontakozik ki, amit így sűríthetnénk össze: nem a hibással foglalkozik. Nem azzal, hogy „Na János, na Jakab! Ezt ti elszúrtátok.” Nem a hibás kerül a beszélgetés középpontjába, még csak nem is a hiba. Nem a hibás és nem a hiba, hanem a megoldás. Vagyis, hogyha ti hibás gondolatra, ötletre, megoldásra, vagy valamiféle fölvetésre is jutottatok, akkor is engem az érdekel, hogy ezt együtt most hogyan tudnánk jól megoldani. Ténylegesen így van, az evangélium végére már összehívja a többi apostolt is, úgy, hogy ők ott tizenhárman kitalálják, hogyha bármelyikükben ilyen téves ötletek, egyéb megfontolások jutnak eszükbe, hogy akkor ők, mint szervezet, vagy mint közösség, hogyan reagáljanak erre, hogyan kéne jól megoldani az emberi természet gyöngeségéből fakadó problémákat.

Az evangélium vége felé látnivaló, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy Jézus – nézzétek el, hogy így mondom – vezetőként nem esik bele abba a csapdába, hogy akkor ez a két ember a hibás, akkor őket jól megbüntetjük, akkor elmondjuk a többieknek is, hogy ilyen többet nem fordulhat elő. Egészen más a lelkület és a logika.

A második gondolat így szól, egy érdekes kutatásra szeretnék itt utalni. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mi jellemzi azokat a szervezeteket és intézményeket, ahol egyrészt a társas- és érzelmi intelligencia teret kap, ott azt értéknek tartják, és ennek nyomán, hogy az érzelmi- és a társas intelligencia a szervezet működésének a részévé válhat, emiatt eredményesebbek is ezek a szervezetek és intézmények? A következő három dolog derült ki, hogy ezekben a szervezetekben három dolgot mindenképpen épp a társas- és érzelmi intelligencia miatt elkerülnek maguk a tagok, sőt, felelősséget vállalnak azért, hogy ez ne így legyen. Az első: nincsen protekcionizmus. Mert ezt így is mondhatnánk, hogy jön Jakab és János, és azt mondják Jézusnak: „Lehetne egy kis protekcióval, mégis csak úgy, hogy itt most úgy elvagyunk így tizenketten, de azért a végén…? Azért lehet, hogy ezt most kellene lezsíroznunk, mert most még úgy jól mennek a dolgok, talán te is most kipihented magad, és egy jót ettél.” Tehát a jól működő szervezetekben nincsen protekcionizmus. Ezt úgy is mondhatnánk, Isten országában nincsen protekció. Ezért kissé nagyobb kihívás elé állnak azok, akik itt a földön ráálltak a protekcionizmus működésmódjára, mert az Isten országában ez a fajta tudásuk semmit nem fog érni. Tehát az első, hogy ezekben a jól működő szervezetekben nincsen protekció és protekcionizmus.

A második. Ezekben a jól működő szervezetekben nincsenek potyautasok sem. Nem úgy van, hogy „Jó, majd akkor vannak, akik húzzák, a többiek meg fölülnek, és hó…” Isten országában lényegileg, és ez Isten országa természete alapján nem lesznek potyautasok, mint ahogy nincsenek is. Éppen azért, mert személy szerint mindegyikünk lerakhatatlan szabadsággal és felelősséggel rendelkezik, és személy szerint kapcsolódunk Jézushoz, a Szentlélekhez és a Teremtő Istenhez. Nem akarnám ezt hosszabban; szóval Isten országában nem lehet megúszni.

És a harmadik, ezt pedig így mondhatnánk, és így lesz meg a három P: és nincsenek ezekben a jól működő szervezetekben pórul jártak. Nincsenek olyanok, akik a perifériára szorult pórul jártak. Akik valahogy, mert az élet nem egyformán osztja a javait, és tényleg van olyan, akinek kevesebb jut, és tényleg van olyan, aki nehezebb helyzetbe születik bele, és tényleg, és tényleg. Hogy ezért itt a földön átéljük azt a társadalmainkban is, hogy vannak olyanok, akik már a születésük révén a pórul jártak felé vannak, és a perifériára szorultak. De Isten országában semmilyen alapon nincsenek pórul jártak és perifériára szorultak. Ha mást nem is érdemes most magunk elé idézni, hogy ott van Krisztus mellett az a másik két keresztre feszített személy, és mind a kettőre nyugodtan mondhatjuk, hogy „Hát, mondjuk ők azért a periférián vannak.” És Jézusnak a mondata ott, a halála előtt szinte csak néhány perccel hogyan tárja föl azt, hogy Isten országában nincsenek olyanok, akik a periférián vannak, mert Jézushoz és a Teremtő Istenhez mindannyian egyforma közelségben vagyunk.

A következő. A jól működő szervezetekben érvényre jut tehát az egyenlőség elve. De most az egyenlőség elvét egy sajátos szempontból szeretném hangsúlyozni, mégpedig abból a szempontból, hogy kétségkívül, ahogyan az egyház, mint szervezet hierarchikus struktúrát is fölmutat, mint ahogy az életnek is van hierarchikus szerkezete, nem csak demokratikus, mellérendelő, aközben mert van hierarchikus szervezet, aközben olyan értelemben mindenki egyenlő, egyértelműen és nyilvánvalóan, hogy mindenkinek a szava számít, mindenkié. Annak a szava is számít, aki lehet, hogy ebben a hierarchikus szervezetben éppen – talán így mondhatnánk – a legkevésbé elismert helyzetben van. Ez mit jelent? Ezt úgy mondhatnánk, hogy az Isten országában mindenki szakértő. Az Isten országában mindenki a Szentlélek szakértője. Mindenki a maga területén, a maga dolgában szakértő. És mondhatjuk azt, hogy kétségkívül, mint szervezetben a vezetőnek megvan a vezetői szakértelme, és mondjuk valaki, aki takarít, ezzel a szakértelemmel nem rendelkezik. De, aki a templomot takarítja, az a templomtakarítás szakértője, és ezzel a szakértelemmel jó eséllyel a pap, a püspök és a pápa úr nem rendelkezik. Ezért ebben a szervezetben, amit Jézus megálmodott, olyan értelemben mindenképp egyenlőség van, sok más értelemben is, de olyan értelemben biztosan, hogy itt mindenki a maga területének a szakértője, és egészen biztos, hogy a Szentlélek Istennel való kapcsolatának ő szakértője. Ezért, hogy ezt a szakértelmét egészen bátran és nyíltan a közösség javára bocsájthatja.

A következő gondolat így szól. Ezért aztán kétségkívül, hogy ebben a szervezetben is, a jól működő szervezetekben van létjogosultsága a versengésnek. Erről már többször szóltam, ezt nem akarnám most tovább mondani, csak nagyon röviden, mit jelent ez? Igenis van tere a versengésnek. Jézus ezt úgy – mondjuk – törvényesíti, hogy azt mondja: „Hát, ha valaki a legkiválóbb akar lenni, ha valaki a legnagyobb akar lenni, rendben van, versengjetek! Az emberi természetnek ez része. Versengjetek!” De a versengés milyen célt szolgál? Az együttműködést és a közösségnek a javát.

Tehát akkor: versengjetek bátran és jóízűen, minden olyan formában, hogy az segítse a közösséget! Mit jelent ez? Kétségkívül ismerjük azt a fajta versengést, aminek a középpontjában mi áll? Hogy a versengés révén a vesztesnek annyi; „Jaj, a legyőzöttnek!” A jól működő szervezetekben és Isten országában ez egyáltalán nem így van. Mint ahogy a jól működő csoportokban és közösségekben, például tudjuk azt, hogy a versengésnek lehet két nagyszerű iránya. Az egyik: versengjünk azért, mert a versengés révén kristályosodik ki, hogy mi az én karizmám! Igen, álljak oda, nézzük meg, hogy tudom ezt, vagy nem tudom, ügyes vagyok, vagy nem, vannak-e képességeim, tudok-e fejlődni, rátermett vagyok-e? Éppenséggel a versengés révén rácsodálkozhatok arra, amit az Isten karizmaként adott, olyasmi talentumként, amit persze érdemes kifejlesztenem a közösség javára. És versengés nélkül lehet, hogy erre nem jönnék rá. A másik, milyen célt szolgálhat a versengés az együttműködés érdekében? Például, ahogyan ez történik, egyszer csak rácsodálkozom arra, hogy sokkal pontosabban meg tudom mondani, hogy ebben a közösségben, akár szervezetben és intézményben, hol van az én legjobb helyem. Ezt éppenséggel a versengés révén tudom megtalálni. Az a helyem, ami nem csak a saját magam számára, hanem a közösség és az intézmény számára is a leghasznosabb, ha én ott vagyok. Ez a hely egyáltalán nem ugyanaz mindegyikünknél. Ilyen értelemben, abban a közösségben, a jól működő szervezetben nincs jó hely, meg rossz hely, hanem az a hely van, ami pont az én helyem. Ezért aztán teljességgel feleslegessé válik az, hogy kitaláljuk, hogy melyik a jó hely, és melyik a rossz, amiért aztán acsarkodjunk. Mert nem jó hely és rossz hely van, hanem az a hely, ami nekem készült, és az a hely, ahova nem nekem kell leülnöm. Ezért akárhol is van az én helyem, ha az nekem készült, akkor én jó helyen vagyok. Megyek tovább. Nézem az időt is. Hmm.

A hatodik gondolat így szól: Hogyan látjuk, hogy Jézus mit kezd ezzel a helyzettel, problémával, hogy a tanítványok elszúrnak valamit, hibáznak, vagy egy rossz ötletük van? Így mondhatnánk ezt, emberi gondolkozás alapján, hogy nem csak, hogy nem a hibásra vagy a hibára összpontosít, hanem ezt az egész helyzetet, ami egy konfliktushelyzet egyébként, tanulási folyamatnak tekinti. Ez egy tanulási folyamat. Onnan látjuk, hogy tanulási folyamatnak tekinti, hogy jönnek a fölvetéssel a tanítványok, nincs leszúrás, nincs leteremtés, nem ragozom tovább, hanem mi történik? Jézus még őket kérdezi: „Milyen alapon mondjátok ti ezt? Megkeresztelkedtek azzal a keresztséggel, amivel én?” Itt nem a vízzel való alámerítésről van szó. „Igen.” Elgondolkozik ezen, azt mondja: „Ebben igazatok van, mert ti is vértanúhalált fogtok halni, ez igaz. Készek vagytok rá? Igen, tudom, hogy készek vagytok. De akkor elmondanám nektek, hogy azok a helyek mégsem, nem az én kezemben van. Azok valakiknek készültek, és az majd ki fog derülni, hogy az kinek a helye.” Milyen izgalmas, hogy amikor összehívja még aztán a többit, és ott vannak tizenhárman, akkor folytatódik ez a tanulási folyamat, és Jézus elmondja: „Látjátok, hogy hogyan van a társadalmainkban, hogy vannak a zsarnokok és a diktátorok, hogy mit csinálnak. Aztán akik a hatalmat megkaparintják, hogy ők mit csinálnak velünk.” Látjátok, hogy ez hogyan van. Ezt biztos nem kell tovább mondanom. Ez egy közös tanulási folyamat ahelyett, hogy valakire ránéznénk, vagy valakikre, és azt mondanánk, hogy „Ti rosszak vagytok, és takarodjatok innen!”

A következő így szól: Ez tehát azt jelenti, hogy ahogyan Jézus megoldja ezt a helyzetet, és elképzeli azt az intézményt és szervezetet, amit – mondjuk most így – megalapít, hogy ott nem csak a szabadságnak van tere – szabad kérdezni, szabad fölvetéseket tenni, szabad ötleteket behozni ebbe a rendszerbe – hanem kétségkívül ennek a kiegészítését, a felelősséget is odateszi. Igen, rendben van, lehet ezt fölvetni, de ennek van egy másik része, hogy akkor bizonyos vállalásokban is kétségkívül szükséges elöl járni. Alkalmasok vagytok rá? Rendben van. Megyek tovább.

Ez akkor azt is jelenti, hogy mint ahogy a jól működő szervezetekről tudjuk, hogy a jól működő szervezetekben szabad fölvetni dolgokat, szabad kérni, szabad problémákat megfogalmazni, szabad elmondani, hogyha elakadtunk, vagy ha segítségre van szükségünk. szabad megfogalmazni fönntartásokat, akár a félelmeinket. Hadd hozzak ide egy konkrét példát, még pedig: 1986-ban a Challenger űrrepülőgépnek a katasztrófája. Nem tudom, ti tudjátok-e, hogy bizonyos alkatrészek nem működtek megfelelően. De a történet nem ilyen egyszerű, mert az történt ugyanis, hogy mielőtt föllőtték volna ezt az űrrepülőgépet, azelőtt azok, akik annak a területnek szakértői voltak, jelezték, hogy itt vannak bizonyos, egyébként kicsiny alkatrészek, amelyek problémásan működnek. És ráadásul azt is meg tudták mondani, hogy ezek a problémásan működő alkatrészek, minél hidegebb a hőmérséklet, annál problémásabban működnek. Szóltak a vezetőknek, hogy ezek az alkatrészek akár katasztrófát is előidézhetnek a problémás működéssel. A vezetők nem gondolták azt, hogy a szakértőkre hallgatni kellene ebben a szervezetben, amit úgy hívnak, hogy NASA. És mikor lőtték föl ezt az űrrepülőgépet? Januárban, a legnagyobb hidegben. Ez az űrrepülőgép tizenhét másodpercet repült, majd pedig darabjaira robbant, és mindenki meghalt. Annak, hogy egy szervezetben, amelyik jól működik, van tere a szabadságnak, a felelősségnek, ami abban nyilatkozik meg, hogy lehet szólni, lehet kérdezni, lehet fölvetni, lehet a félelmeinkről beszélni, a bizonytalanságunkról, lehet a nehézségeket szóba hozni, úgy tűnik, hogy ez élet-halál kérdés. Amikor a vizsgálóbizottság, amit az amerikai elnök hozott létre letette a dokumentumokat az asztalra, akkor egyértelműen leírták azt, hogy a katasztrófa egyik oka nem a problémás alkatrész, hanem a problémás szervezeti kultúra. Mert az alkatrész éppen lehet, hogy jól vagy rosszul működik, de ha a szervezet jól működik, és pont azért, mert jól működik, az lehetővé teszi, hogy abból ne jöjjön létre egy katasztrófa.

Következő gondolat. Akkor ez azt is jelenti, akármilyen furcsán is hangzik, hogy mit mondanak ott a vezetők? Próbáljunk úgy működni, hogy ne is gondoljunk arra, hogy itt hibázni lehet, vagy egy alkatrész hibás lehet. Tudjátok, mi a legmegdöbbentőbb? Hogy a kutatás, a vizsgálat azt is kiderítette, hogy azokat az alkatrészeket éppenséggel azért szerelték be, miközben tudták, hogy azok az alkatrészek nem a legjobb minőségűek, mert protekciót adtak annak a cégnek, akik azokat az alkatrészeket szállították. Ezért aztán a következő gondolat így szól: Igenis a szemünk előtt lehet az, hogy hibázhatunk, és ilyen értelemben reális is, hogy hibázhatunk, és szabad is hibázni, ámde éppen ezért, mert reális, hogy hibázni szoktunk, hogy tökéletlenek vagyunk, ez a realitás, ezért lenne érdemes az intézményt és a szervezetet úgy alakítani, hogy ez kimondásra kerülhessen, hogy ez ne legyen tabu téma, hogy ne kelljen úgy csinálni, mintha ez nem így lenne. Mert akkor egy tanulási folyamatban lennénk benne, és a tanulási folyamatnak az lehetne a része, hogy újból és újból bizonyos hibákat már kevesebb eséllyel követnénk el, éppen azért, mert az egy tanulási folyamat. Ahol nem félnem kell attól, pusztán csak félnem, hogy hibázok, vagy erről nem beszélni, ezt elrejteni, hanem éppenséggel föl lehetne tárni pont azért, hogy jobban működjünk, és végül eredményesebbé váljunk.

A következő az így szól: Ezért milyen gyönyörű, ahogy Jézus ezt csinálja. Erre az egész problémás működésmódra, amit Jakab és János hoz, nem valamiféle agresszió vagy büntetés a válasz. Nem az agresszió, és nem a büntetés. Mégpedig azért, mert ha a hibára agresszió és büntetés a kizárólagos válasz, most így, semmi más nincs, akkor mi történik? Nő a félelem szintje. És minél inkább félünk egy csoportban, egy közösségben, egy intézményben, mi lesz a következménye? Egyrészt a félelem teret ad arra, hogy egyre hajlamosabbak legyünk mi magunk is az agresszióra. A másik pedig, a félelemnek a következménye az lesz, hogy pont, amit el szeretnénk érni, az nem történik meg, vagyis nem fogunk nyíltan beszélni, megszűnik a nyílt kommunikáció. Hiába szakértője mindenki a maga területének, onnan már az információk nem fognak fölmenni, mert senkinek nincs kedve arra, hogy őt a földbe döngöljék, hogy őt minősítsék, bántsák, leteremtsék, ledorongolják és valami negatív következménye legyen annak, hogy ő esetleg szólt, és valamilyen észrevételt tett. Megyek tovább.

Ezért aztán azt látjuk, hogy mi az a közeg, amit Jézus megteremt? A konfliktuskezelés hatékony közegét. Az eredményesen működő csoportokban és szervezetekben nem tilos, hogy konfliktusok legyenek. Hiszen, ha mindenki a maga területének szakértője, olyan szempontokat fog behozni, amit mások nem tudnak, vagy mások lebecsülnek, vagy mások hajlamosak lesznek nem fontosnak tartani. Ezért természetes, hogy lesznek konfliktusok. És hogyan működik egy jó szervezet? Úgy, hogy szabad, hogy legyen konfliktus, hiszen ez természetszerűen jön létre, ámde szabályozzák azt, hogy a konfliktus során hogyan bánunk egymással. Szó sincs arról, hogy akkor „ereszd el a hajam” van, és akkor gyerünk, konfliktus, és akkor egymásnak esünk. Pont fordítva: amilyen arányban engedjük, hogy legyen konfliktus, legalább olyan arányban szükséges szabályozni, hogy hogyan szabad egymással konfliktusban lennünk, és hogyan szabad kommunikálnunk, és a konfliktusban az érdekérvényesítésünket milyen módon szabad kifejezésre juttatni, azért, hogy a szervezet és a közösség hatékonyan tudjon működni.

Ezért aztán, akár ezt is mondhatnánk, hogy teljes természetességgel jelenik meg az a gondolat, hogy hiszen mi egy közösségnek a tagjai vagyunk, kölcsönösen rászorulunk egymásra. Hiszen arra a szakértelemre, ami nálatok van, arra nekem szükségem van. És a másik ember szakértelmére pedig neked lehet szükséged. Tehát egy kölcsönös függésben és függőségben vagyunk, és hogy ez nem rontja meg az emberi méltóságunkat, hanem sokkal inkább egy jóízű tiszteletre és együttműködésre sarkall bennünket.

Azután, most már a vége felé vagyunk, mit mondhatunk el a jól működő szervezetekről, ahogyan Jézus azt megálmodja, és megteremti az apostolaival? Létrejön a bizalom légköre, ahol szabad szólni, és szabad tévedni, hiszen egy tanulási folyamat, a válasz nem az agresszió – nem ragozom. Létrejön a bizalom légköre. A bizalom légköre okán megteremtődik egy érzelmileg is biztonságos közeg és légkör, érzelmileg biztonságos csoport, érzelmileg biztonságos intézmény. Egy érzelmileg biztonságos egyház. Belépünk az érzelmileg is biztonságos Isten országába. És ez minek teremti meg a föltételét és lehetőségét? Annak, hogy személy szerint merjünk kockázatokat vállalni.

Nem tudom, tudjátok-e, hogy ma van a missziós vasárnap. És hogyha a missziónak van valamiféle, mondjuk most így, emberi hajtóereje, hát, az a kockázatvállalás. Milyen gyönyörűséges az, hogy személy szerint kockázatot az mer vállalni az intézmény működése szempontjából megalapozott módon, ahol megvan a bizalom légköre, és egyébként érzelmi biztonságban élhetjük meg magunkat. Így is mondhatnám: ahol természetessé válik a személyes kockázatvállalás egy jól működő szervezet talaján.

Így most már akkor a befejezéshez érkeztem. Ezért aztán milyen szép is az, amiről megint csak a szakértők beszélnek, hogy kétségkívül ahhoz, hogy mindez egy szervezetben létre tudjon jönni, szükség van egy jó vezetőre. Egy olyan jó vezetőre, aki egyesíti magában az atyai, és az anyai, a gondoskodó, és mégis csak a normákat kifejezésre juttató, és azt ellenőrző szempontokat. Egyszerre atyai és anyai. Ugye milyen sokat szoktak erről beszélni, megvan ennek a szakirodalma, hogy milyen a jó felsővezető. Hát, nekünk van egy príma örömhírünk: a legkitűnőbb felsővezetőnk nekünk van, a legkitűnőbb. Úgyhogy mi abban az örömben vagyunk, hogy az egyház tagjai lehetünk, ami egyszerre Isten népe, a Szentlélek közössége, de közben egy szervezet és intézmény is. Mi ezt abban az örömben élhetjük át, hogy a felsővezetőnk az biztos, hogy jó.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)