Jn 8,1-11 - Nagyböjt 5. vasárnapja

2022.04.03.

Megosztom
Elküldöm

„Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”

Olvasmány (Iz 43,16-21)

Ezt mondja az Úr: aki egykor utat készített a tengeren át és ösvényt a nagy vizekben, aki kivezette a harci szekereket és lovakat, a hadsereget és a hőst: elbuktak és nem keltek föl többé, odavesztek, és kialudtak, mint a mécses lángja: „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban. Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.”

Szentlecke (Fil 3,8-14)

Testvéreim! Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is. Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem. Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.

Evangélium (Jn 8,1-11)

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Vasárnapi beszéd

A mai evangéliumi történetben mindenki ott van. Azért merem ezt így mondani, mert ezzel kezdődött, hogy ott van az egész nép, és aztán még a nép mellett, vagy azon belül, ez már ízlés kérdése, ott vannak akkor az írástudók, ott vannak a farizeusok, és aztán ott vannak a nép vénei. És így kezdődik a történet, majd a vége felé azt halljuk, hogy mindenki elmegy onnan, kivéve Jézust és az asszonyt. Szóval a mai történet úgy tűnik, hogy mindegyikünkhöz szól. Ebből a megközelítésből szeretnék akkor szólni, mégpedig hogyha most ez egy gyerekmise lenne, úgy szívem szerint kérdezgetném a gyerekeket: „Mondjátok meg nekem, ez a történet miről is szól igazán? Kiről is szól igazán?” És ha a gyerekeket hallgatnám, én azt remélném, hogy tulajdonképpen itt egy szinte végtelen sort kezdenének el mondani. Hát, hogy a mennyei Atya szeretetéről, Jézus irgalmáról, a bűnök bocsánatáról, az emberi kapcsolatról, az emberségről, a megváltásról, a Messiásról, a szeretetről, a házasságról, az elköteleződésről, a hűségről. Hát ezt most nem is mondom tovább.

Tehát ha van történet, amiben számunkra azok az igazán fontos lényegi elemek összesűrűsödnek, na, ebben a történetben itt minden összesűrűsödik. Igen ám, de ahogy hallgatjuk a történetnek a menetét, egyszer csak mintha kiderülne az, hogy miközben itt szinte mindenről lehetne szó, ami tényleg számít, ami tényleg fontos, Istentől az emberen át mindenről, aközben valahogy egyszer csak ezt halljuk, hogy: „…és akik jönnek oda, az írástudók és a farizeusok, azért teszik föl a kérdésüket, hogy vádolhassák Jézust.” Azért, hogy tőrbe csalják, hogy ártsanak neki. És ezért miközben ebben a történetben ott lehetne minden, amiről érdemes beszélni, és ott is van kétezer évvel ezelőtt mindenki, aki ott él és virul és számít, egyszer csak ez a történet, így mondhatnám olyan pestiesen, hogy gellert kap. Egyszer csak valahogy kiderül az, hogy itt semmi sem az, aminek látszik, semmi sem az, amiről szólhatna, hanem valahogy, ami miatt mögötte van valami. És miután úgy mögötte van valami, nagyon-nagyon nehéz helyzetbe kerül Jézus is, az asszony is, az ember is, és mi mindannyian, mert valahogy történik egy fordulat, hogy a történet elkezd jobban arról szólni, ami a dolgok mögött van, mint maga a dolog, vagy maga az az érték, az a találkozás, az a kapcsolat, amiről érdemes lenne szólni.

Innen szeretném akkor indítani a gondolatunkat, és hogyha egyetlen mondatba kellene összesűrítenem, hogy mi történik ebben a történetben azáltal, hogy egyszer csak óriási jelentőségűvé válik az, hogy mi a szándék a kérdés mögött, hogy a helyzetben mi az, ami a mögöttes, ami egyszer csak valahogy fontosabbá lesz, mint maga a helyzet, hogy itt az ember már nem számít, hogy ebben a történetben a rossz szándék miatt az Isten sem számít, legkevésbé az asszony számít, azután Jézus sem számít, itt senki sem számít. Mert van a kérdés mögött valami, ami azt teszi szörnyűvé és elviselhetetlenné és embertelenné, hogy már ne számítson se ember, se Isten, se Jézus, se az asszony és senki és semmi.

Oly gyakran beszéltünk arról és ezzel fejezném be akkor a bevezetőt, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy van jóindulat és jóakarat és van jóhiszeműség, és van jó szándék, és van jobbító törekvés, ami ott állhat a cselekmények, az események, a kapcsolatok mögött. És ha ott van ez az öt jó, a jóindulat, a jóakarat, a jóhiszeműség, a jó szándék és a jobbító törekvés, ez lehetővé teszi, hogy minden az legyen, ami. De hogyha a legnagyobb kincseink mögött valami egész más van, akkor azt mondhatnám, Jézus zsenialitása kell ahhoz, hogy ezt a helyzetet megmentse. Hogy ehhez egy olyan valaki kell, akire méltán mondjuk azt, hogy na, ő a Megváltó. Mert hogy ebből a helyzetből ez jött ki; ő Jézus.

Akkor arról szeretnék most beszélni, hogy mi az, ami úgy elsőre lehetne ott a helyzetben, és azt is mondhatnánk, ott is van, de mert mögötte valami más feszül, ezért Jézusnak kell ott lennie, hogy valahogy visszahozza azt, ami már veszni indult, így akarnék mondani egymás után gondolatokat. Jézus tehát nem szól, nagyon ritkán nem szól. Majd a perében lesz egy pillanat, amikor nem szól, és azért nem szól, mert nálunk sokkal jobban tudja, hogy a helyzet már nem arról szól, amire a kérdés vonatkozik, hogy mi az igazság, hogy van az istenkapcsolat, hogy van a törvény, hogy van az irgalom, hogy van a megváltás, hogy van a Messiással, hogy ez már nem erről szól. És amikor Jézus annyira világosan látja, hogy ez nem erről szól, hanem arról, ami mögötte van, akkor nem beszél, hanem írogat és rajzolgat. És egyetlen mondata van, és ezzel az egyetlen mondattal lehetővé teszi, hogy minden, ami ott mögötte volt, és amitől már jobban arról szólt ott a helyzet, ami mögötte van, mint ami ott lehetne, ezzel az egyetlen mondattal az ember megint ember lesz, az Isten megint Isten lesz, az emberség emberség lesz, a kérdés kérdés lesz, a válasz válasz lesz. Na, megyek, mondanám egymás után.

Az első az így szól, hogy van összetartozás ugyan, létezik az összetartozás. Igen ám, de az összetartozás abban a világban, amit az írástudók, a farizeusok, a nép vénei, a nép asszisztenciájával hoznak létre, ez az összetartozás az alapján jön létre, hogy mögötte másoknak, más személyeknek és csoportoknak a kirekesztése van. Van összetartozás, csak mögötte kirekesztés van. És amikor Jézus ott van ebben a helyzetben, akkor azzal, hogy nem ítélkezik, márpedig nem ítélkezik, és az a gyönyörű, hogy nem csak az asszony fölött nem ítélkezik, hanem a farizeusok fölött sem, a nép vénei fölött sem, az írástudók fölött sem, hanem egyszerűen csak mond egy mondatot.

A második: van barátság. De a barátság mögött és az a fajta bajtársiasság mögött ellenségek és ellenségesség van. Vannak ugyan barátok, de azon az áron, hogy vannak ellenségek és van ellenségesség. És Jézus hogyan fordítja át ezt a helyzetet? Úgy, hogy azt mondja: „Amikor én a barátságról beszélek, akkor azt mondom, nem nevezlek többé szolgának titeket. A barátaim vagytok, mert mindent átadtam nektek, amit a Mennyei Atyámtól hallottam.” Amikor Jézus a barátságról beszél, az barátság, és nincs mögötte az az ár és az a szándék, hogy van ellenség és ellenségesség.

A következő: van cselekvés. De az a világ, amit az írástudók és farizeusok hoznak létre abban a cselekvésben és a mögött van rengeteg kényszer és van rengeteg kényszerítés. Van cselekvés, (de) mögötte kényszerek és kényszerítés. És hogyan fordítja át Jézus? (Úgy), hogy valami olyan szabad és kreatív módon cselekszik, hogy… Ezt a történetet szerintem nem lehet megunni. Egyszerűen döbbenetes és lenyűgöző, hogy valaki egy ennyire szorult helyzetbe kerül, és kényszer alatt van, és kényszeríteni akarják, és mindenképp egy olyan helyzetbe hozzák, hogyha azt mondja „Kövezzük meg!”, mert ezt mondja Mózes törvénye, nagy bajba kerül, mert ellentmondásba kerül a rómaiak törvényeivel. Ha azt mondja „Irgalom!”, nagy bajba kerül, mert ellentmondásba kerül Mózes szó szerinti törvényeivel. Hát ez kényszer. És milyen zseniális, hogy ő fogja és egy kreatív szabad cselekvéssel kinövi ezt a kényszert. Van cselekvés, és túl van a kényszeren.

A következő, hogy van egyensúly. De ez az egyensúly, amit az írástudók és a farizeusok és a nép vénei hoznak létre, ez zsarolások és viszontzsarolások révén jön létre. Azért, hogy akit megzsaroltak, és aki legföljebb viszont zsarol, hogy meghúzza magát, kétségkívül mondhatjuk, van itt egyensúly. És milyen az az egyensúly, amit Jézus hoz? Azt mondja: „Többé ne kövess el bűnt!” Így is mondhatnánk: „Menj békével!” Itt létrejön az egyensúly a szív békéjében, és nem pedig a zsarolások és viszont zsarolásoknak a világában.

A következő: van alkalmazkodás. Az a világ, amit az írástudók és a farizeusok hoznak létre, tele van alkalmazkodással. Mindenki felé van nagy alkalmazkodás. És mi van mögötte? Elvtelenség, gerinctelenség van mögötte. És nézzük meg, hogy az az alkalmazkodás, amit és ahogy Jézus csinálja, hát ennél zseniálisabban alkalmazkodni egy ennyire nehéz helyzethez, le vagyok nyűgözve. Na, ez alkalmazkodás. És úgy alkalmazkodik Jézus hihetetlen finomsággal, hogy közben nem véti szem elől a mennyei Atyát, és nem véti szem elől azt az asszonyt. Ő senkit nem vét szem elől, és úgy alkalmazkodik.

A következő, ha tovább megyünk, az így szól, hogy van kapcsolat. Nagyon is sok. Hát itt van mindenki, emberek az emberekkel, írástudók, farizeusok, nép vénei, nem ragozom. Van itt kapcsolat, rengeteg. De mi van mögötte, a kapcsolatok mögött? Haszonelvűség. Fönntartják a kapcsolatokat egymással, közelieket és távoliakat, szorosakat és… Rengeteg kapcsolat, és a mozgatórugó mögötte a haszon és az érdek. És Jézus bent van ebben a világban és mit csinál? Azt lehetne mondani, hogy Jézusnak a foganásától kezdve a haláláig a velünk való kapcsolat nem nagyon érte meg. Mondhatnánk azt, hogy nem jött ki jól belőle. Van valaki, aki mindenkivel tartotta a kapcsolatot, és nem volt benne haszonelvűség, hogy nem azért tartotta velünk a kapcsolatot, hogy az neki megérje és ezért fölragyogtatja, milyen az, hogy van kapcsolat és az a kapcsolat valóban az, aminek látjuk; emberi kapcsolat.

Azután a következő: vannak erős kötődések. Vannak erős kötődések, és mi van mögötte? Félelem, rengeteg félelem. A kötődés, fönntartjuk a kapcsolatokat, a viszonyokat, de mögötte félelem van. És milyen gyönyörű, ahogyan Jézus fönntartja a kötődéseket, sőt elköteleződik mellettünk és mindenki mellett, és közben azt mondja: „Ezt lehet úgy is csinálni, hogy azt üzenem: ne féljetek, ne féljetek!”

Azután a következő, hogy van kölcsönösség. De mi van mögötte a farizeusok az írástudók világában? Van kölcsönösség, de a kölcsönösség mögött nemcsak érdekek és haszonelvűség van, hanem különböző előnyök vannak. Az előnyadásnak a kölcsönössége, a kiváltságoknak a kölcsönössége, a kiskapuknak a kölcsönössége. Van itt kölcsönösség bőven, hogy az írástudók és a farizeusok ezt létrehozzák. És hogyan néz ki a kölcsönösség, ahogy Jézus csinálja? Jöhet az asszony, és olajjal megkenheti a lábát, a hajával megtörölheti. Jöhetnek mások, és adhatnak neki enni és inni. Létrejön a kölcsönösség abban, hogy amikor éhes, elmegy a bűnöshöz, elmegy a vámoshoz, elmegy akárhova, hogy megérinti a leprást… Nagyon is van kölcsönösség, és ebben a kölcsönösségben ő mindenkivel kölcsönösségben van, anélkül, hogy ez előjogokat, kiskapukat és protekciót jelentene.

Azután, ha továbbmegyünk, van szívesség, és van segítés, s a szívesség és a segítés mögött a farizeusok világában létrejön rengeteg igazságtalanság, és létrejön rengeteg egyenlőtlenség. Jézus pedig itt áll az asszonnyal, a néppel, az írástudókkal, a farizeusokkal és az összes többivel, és hihetetlenül nagyvonalú, és mindenkinek szívességet tesz, de mindenkinek. És gyönyörű, ahogyan nem ítélkezik, ahogy ezt említettem, senki fölött, beleértve azokat is, akik őt el akarják veszejteni, hogy ők is átélhessék azt a jóindulatát és jó szándékát, azt a szívességet, hogy mondhatnám: „Erre a ti magatartásotok engem biztos nem kötelez, (hanem) az emberségem kötelez rá, meg az istenségem kötelez rá.” Ezért, amikor Jézus szívességet tesz, az a szó szoros értelmében szívesség.

Azután létezik az a világ, amit az írástudók és farizeusok hoznak létre, abban van racionalitás, van ésszerűség, van megfontolás és az összes többi. És mi az, ami mögötte van? Hát, ami mögötte van: rengeteg bizalmatlanság. Abban a világban, amit a farizeusok, az írástudók és a nép vénei hoznak létre, állandó mérleglése zajlik, hogy mit és hogyan, mit, mikor, hogyan, miért, milyen szempontok, állandó mérlegelés. És mi van mögötte? Az állandó mérleglés azért folyik folyton-folyvást, mert mögötte nincsen bizalom. Van rengeteg kapcsolat és nagyon nagy bizalmatlanság. Ezért az történik, hogy az írástudók, a farizeusok világában valójában mindenki az információra figyel, a körülményekre, a helyzetre, a pillanatra, az érdekekre és nem ragoz, mindenki erre figyel, és mi az, amit egy idő után teljesen figyelmen kívül hagynak, a másik embert. Ezekben a viszonyokban az ember egyáltalán nem számít, de Isten sem számít. Nem számít Jézus, akkor se, ha azt mondják, hogy „Mester!”, nem számít az asszony, akkor se, ha olyan, mint ők; senki nem számít. És mi az, amit Jézus tesz? Azt mondja: „Nekem mindenki számít.” Milyen zseniális, ahogyan Jézus sokkal nagyobb racionalitással, és sokkal nagyobb ésszerűséggel pontosan, sokkal jobban ért mindent ebben a helyzetben, mint amit mi valaha is értenénk. És hogyan fordítja meg ezt a helyzetet? (Úgy), hogy következetesen az embert embernek látja, de ott mindenkit, és Istent Istennek látja.

Így érkezem el a beszéd végéhez. Ez pedig, hogy amikor Jézus pontosan látja, hogy itt minden mögött van valami, és ez a valami, ami ott van minden mögött, ez már jobban jellegzi meg az életet, mint mindaz, amiről azt gondoljuk, hogy szó van, akkor azt teszi, hogy megmutatja, milyen az, amikor a jó mögött jó van, az igaz mögött igaz van. Amikor a jó mögött jóhiszeműség van, a jó mögött jóindulat van, és jóakarat van, és jó szándék van, és jobbító törekvés van. És az embernek az az élménye, hogyha a jó mögött is jó van, hogy az tényleg az, ami. Ez lesz az élményünk. Ha a jó mögött jó van, ha az igaz mögött igaz van, az lesz az élményünk, hiszen ez tényleg, ez tényleg emberség, hogy ahogy aztán majd mondja az a katonaember, ő tényleg Isten Fia volt, mert a jó mögött is jó volt, és az igaz mögött is igaz volt, és a szép mögött is szép volt, és az érték mögött is érték volt. És Jézus, merthogy nevén nevezi a dolgokat, hogy minden az legyen, ami, a bűnt bűnnek mondja, nagyon világosan. Miért? Nem azért, hogy ez azután az ítélkezés forrása lehessen, az embertelenségé vagy a könyörtelenségé. A bűnt azért mondja bűnnek, hogy az irgalom irgalom lehessen, hogy a megbocsájtás megbocsájtás lehessen. A bűnt azért mondja bűnnek, hogy a megváltás megváltás lehessen.

Amikor ebben a történetben mindenki elmegy, kivéve Jézus és az asszony, akkor ott már az van és azok vannak, akik, és az történik, ami. De a mi nagyon nagy lehetőségünk, hogy lenyűgözve látjuk azt, milyen az, amikor valami az, ami, és aki az, aki, és közben egy kicsit mi is, mint a nép, mindenki, egy kicsit elsétálunk, kicsit elmegyünk a csöndbe. Azért a csöndbe, hogy a csöndben rácsodálkozhassunk és hálásak lehessünk Jézusnak azért, hogy megmutatja milyen az, amikor minden az, ami és aki.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)