Jn 10,27-30 - Húsvét 4. vasárnapja

2022.05.08.

Megosztom
Elküldöm

Liturgikus tánc

„Örök életet adok nekik”

Olvasmány (ApCsel 13,14.43-52)

Abban az időben Pál és Barnabás Pergén keresztül eljutott a pizidiai Antiochiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába, és leültek. Amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan Pál és Barnabás nyomába szegődtek. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében. A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: »A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.«” Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, magasztalták az Isten szavát, és hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. Elterjedt az Úr szava az egész környéken. A zsidók azonban felbujtatták az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. Ők – bizonyságul ellenük – lerázták lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.

Szentlecke (Jel 7,9.14b-17)

Én, János, akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Ekkor a vének közül az egyik megszólított, és azt mondta: „Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő oltalmat nyújt nekik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség. Mert a Bárány, aki a királyi trónon ül, legelteti és az élő vizek forrásához tereli őket. Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.”

Evangélium (Jn 10,27-30)

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”

Vasárnapi beszéd

Ha most sok-sok gyerek ülne itt elöl, akkor lesétálnék hozzájuk, és azt kérdezném tőlük, ami énszerintem őket érdekelheti, sőt lelkesítheti is, amit a mesékből olyan szívesen hallgatunk és ismerünk, és fantáziálunk róla: a három kívánság. S azt kérdezném a gyerekektől, mondjátok meg nekem, hogyha lehetne három kívánságotok, de nem akárkitől kérhetnétek, hanem Istentől, mondjátok meg nekem, mi a három kívánságotok!? Úgy el tudom képzelni, hogy gyerekek és felnőttek elkezdenénk mondani, hogy mi ez a három kívánságunk. Talán valami ilyesmiket mondanánk, hogy: „Hát, legyen béke! Legyen mit enni és inni!”, vagy hogy „Boldogok legyünk! Egészségesek legyünk! Apa jöjjön haza! Apa és anya szeressék egymást! Apa és anya szeressenek minket! Végre jóban tudjak lenni a tesómmal! Egészségesek legyünk mindannyian!” Szerintem valami ilyesmit kérnénk, és biztos, hogy úgy csurranna-csöppenne egy-két olyan válasz is, hogy legyünk egy kicsit gazdagok is. Szóval valami ilyesmire gondolnék én úgy előzetesen, és azt gyanítanám, hogy a gyerekek és talán a felnőttek is, ha kérhetnének hármat Istentől, lehet, hogy az örök élet nem lenne köztük.

Azon elmélkedtem ma, hogy milyen elgondolkodtató az, hogy olyan sok mindent kérnénk a békétől kezdve az ételen-italon át, nem szeretném a listát újból sorolgatni, nyilván ti ki tudnátok egészíteni, hogy az ember az Istentől talán főképpen olyasmit kérne, ami kétségkívül talán nem száz százalékig, de többé-kevésbé rajtunk múlik. Megrendülök attól, hogy az ember odaáll az Isten elé és azt mondaná: „Hát, ha hármat kérnék: legyen béke, te add meg! Legyen enni, inni, hát te add meg! Szeressük egymást, hát te add meg!” És minden, amit az ember úgy elsőre kérne Istentől tényleg, mint a szív mély vágya, az többé-kevésbé rajtunk múlik.

Ez az első gondolatom, hogy legyünk okosak, legyünk okosak, hogy ne olyat kérjünk Istentől, ami rajtunk múlik. Mert ami rajtunk múlik, na, akkor vessük be magunkat, és tegyünk meg mindent azért, hogy ami rajtunk múlik, az úgy legyen. Így is mondhatnám, ezzel a kicsi gyermeki hozzáállással: el ne packázzuk azt a három lehetőséget! Hát nehogy olyat kérjünk, amit mi is meg tudunk csinálni. És így válik örömhírré az örömhír, hogy akkor nem véletlen, hogy azt mondja Jézus ebben a történetben, hogy „Én örök életet ajándékozok nekik.” Hogy megkapjuk az örök életet azért, mert az tényleg nem rajtunk múlik. Aztán itt megfeszülhetnénk, csinálhatnánk akármit, akárhogy, az tényleg nem rajtunk múlik. Hogy az tényleg valami olyan ajándék, amire annyira rászorulunk, hogy azt kapjuk, és nem is akárkitől.

A második, biztos ti ismeritek ezt a történetet, ez egy régi szakállas történet, hogy megy a vándor az ismeretlen városban, s ott egyszer csak rácsodálkozik egy boltra, s a bolton egy hatalmas kiírás, hogy „Vágyak boltja.” És bemegy, és megkérdezi, hogy: „Vágyak boltja? Az azt jelenti, hogy itt bármire lehet vágyakozni, és amire vágyakozom, azt itt meg tudom venni?” Azt mondja az eladó: „Kérem szépen, pontosan így van. Ön bármire vágyakozik, és nagyon jó helyen van, jöjjön és kérje!” Hát föllelkesedik a vándor, és azt mondja: „Igen? hát akkor mindenképp a békét és az örömöt, a boldogságot! És kérnék szépen jólétet és egészséget, és ez…” Írogatja szépen föl ott az eladó, és végül azt mondja, mielőtt bármit is tenne: „Uram, ön tényleg jó helyen van, és itt tényleg minden kapható, de azt hiszem, hogy ön egy alapvető félreértésben van, mi itt magvakat árulunk. Itt mindennek a magját ön megveheti, el is viheti, s aztán elültetheti, dédelgetheti, ápolgathatja, nevelgetheti; itt magokat árulunk.

És ezért a következő gondolat ez, hogy milyen nagy dolog az, mikor megbecsüljük mi azt a három kívánságunkat, olyasmit kérünk, ami Istenen múlik, és tényleg rajta múlik, és közben pedig tudjuk, hogy milyen elképesztően sok dolog múlik rajtunk, de kétségkívül, hogy a magvakat már megkaptuk hozzá, hogy az már itt van bennünk és itt van közöttünk.

És akkor a következő gondolat, hogy nem tudom, hogyan vagytok ezzel, hogy szerintetek a halhatatlanság érdekel még minket? De visszaidéztem a gyerekkoromat, hogy kicsi gyerekként, hogy olvastam ezekről a mesékről – nehogy félreértsétek az örök élet és a halhatatlanság nem teljesen ugyanaz. Mert kétségkívül az örök életet úgy ajándékozza nekünk Isten, hogy azért van, hát azért van ott közben egy esemény, hogy azért innen el fogunk távozni. De most, hogyha visszatérek a gyerekkori világomhoz, hát én azért tudtam lelkesedni azért a halhatatlanságért, és szerintem ti is. És hogy úgy együtt izgultunk azzal a hőssel, a főhőssel, ahogy nekiállt, és úgy szurkoltunk neki, hogy a próbákat állja ki, és találja meg azt a valakit, akin keresztül aztán mégiscsak valahogy…

Szóval a következő gondolatom így szól, hogy nem sokat jelent nekünk az evangélium akkor, hogyha a halhatatlanság – most így mondom pontosabban –, az örök élet nem a vágyaink netovábbja. Mert a ma embere lehet, hogy egyáltalán nem epekedik különösebben az örök életért. Miért epekedünk mi? Ha össze kellene foglalnom egy fogalomba, azt mondhatnám, mi nem az örök életet vágyjuk, hanem a jó életminőséget. Nekünk az kell. Jó életminőséget szeretnénk. És aztán úgy mellesleg, na, kérünk hozzá egy pár évtizedet. És ezért, hogyha csak annyit mond Jézus: „És én nekik ajándékozom az örök életet.”, mi azt mondjuk: „Mhh-hmm.”

De az eddigiek nyomán azt mondhatjuk, hogy azért örömhír ez, mert az Isten hozzáadja a maga részét, a másik részét meg mi hozzáadhatjuk, hogy az milyen minőségű lesz. Hogy az én életem milyen minőségű lesz, az biztos, hogy rajtam múlik, mert a magok, amiket Isten odaajándékozott, jó minőségűek.

S akkor így a következő gondolat így szól, hogy biztos a ti gondolataitokban is ott van az, amikor mondjuk fölújítjátok a kis lakásotokat, vagy tervezitek a családi házat, vagy valamilyen használati tárggyal kapcsolatosan gondolkodtok, megjelenik ez a kérdés bennünk, hogy mennyi időre tervezzük. Nekiállunk építkezni: de milyen anyagot vegyünk, hogy építsük meg, mennyi időre tervezünk? És nem mindegy, hogy azt a házat mennyi időre építjük, és mennyi időre tervezzük. És a mai evangéliumban Jézus azt mondja, hogy érdemes az életünket örök életnyire tervezni. Tudjuk ezt a mondást, ha ti már építkeztetek, szerintem így vagy úgy, mindenki építkezett már, vagy fölújított, van ez a mondás: „Az ember az első házat ne magának építse!” Az ember menjen el segíteni másoknak, ott szúrjon el ezt-azt, amit el szoktunk szúrni, aztán a saját házát csinálja meg jól. Valahogy az életünkkel meg nem így van. Nem, ezt az életet úgy kaptuk, hogy rögtön beleálltunk az elsőbe, és ez van nekünk.

És ezért aztán rögtön az első perctől kezdve, de az biztos, hogy a mostani perceinket, érdemes jó minőségben csinálni, mert nekünk ez az egy van, hogy nem a másikét csináljuk, hanem a sajátunkat. Miközben kétségkívül megvan a kísértésünk, hogy amikor valami nem könnyű az életben, odamenjünk a másik ember elé, és azt mondjuk: „Változz meg, hogy nekem könnyebb legyen!” De úgy tűnik, hogy itt nem erről van szó.

Így jutok el a következő gondolatig, hogy az életünk az valami olyasmi, amit az ember magának csinál, de most a szó legjobb értelmében nem az énközpontúság és főleg nem az önzés értelmében, hanem a kihívás és felelősség szempontjából. Hogy mint ahogy az ember a maga házát a szó legjobb értelmében magának csinálja, és az azt jelenti, hogy akkor próbálom nagyon igényesen, mert nekem lesz, úgy tekinthetünk az életünkre úgy, hogy ez az én életem, hát ez nekem lesz, úgyhogy ezt akkor igyekszem jó minőségben csinálni, mert nekem lesz.

És akkor a következő gondolat: Eszembe jutottak az ajándékozások. Kapunk egy ajándékot, és ha kibontjuk, mondjuk az egy értékes használati tárgy, esetleg egy ékszer, nem tudom, mert még sose kaptam olyat, és akkor kivesszük, s úgy fölcsillan a szemünk, és a következőt mondjuk: „Nahát, ez egy örök darab!” De talán ez az egyik legnagyobb dicséret, amikor ránézünk valakire, aki az ajándékot adta, és azt valljuk: „Ezt szívből köszönöm! Ez nekem kitart, ez egy örök darab.” És milyen érdekes, hogy az ember, ha valami ajándékra azt mondja, ez egy örök darab, arról biztosan tudhatjuk, hogy nem az. Egész biztos, hogy mulandó, de attól még nagyon nagy örömet tud nekünk okozni, és joggal nagyon hálásak vagyunk, és nagyon érdemes megköszönni, de hogy nem örök darab, az biztos.

Most ha föltenném a gyerekeknek a kérdést: Mondjátok meg nekem, van-e a földön valami, amire azt mondhatnánk, örök darab? Hát szerintem egy valami van, még ha egy picit olyan, hát picit-picit átvitt értelemben is mondhatjuk ezt. Mi az, hogy örök darab? Szerintem egy valami ilyesmi van: minden ember lelke, az emberi lélek, az örök darab és az emberi lélekben ott van az az örök élet, amivel az Isten megajándékoz bennünket. És ez kétségkívül egy ajándék, és ahogy szoktunk örülni azoknak a használati tárgyaknak, és hálásak vagyunk, amíg élünk, és úgy hordozzuk, hát ez egy örök darab. Hát vigyázzunk is rá, mert… tartson ki. Milyen nagy szám az, amikor az ember azt mondja, tényleg van olyan, hogy örök darab: Itt a lelkem. És a lelkem befogadja az örök életet, ezt az ajándékot, és ezért nem mindegy, hogy hogyan bánok vele.

A következő gondolat így szól: Ha valami örök darab, nemde, hogy megbecsüljük és vigyázunk rá? Az emberi lélek is olyan, örök darab, de a használat meglátszik rajta. Örök darab, de azért meg tud karcolódni. Örök darab, de amit és ahogy használjuk, és ahogy és amiként bánunk vele, annak a lenyomata ott van rajta. Ezért aztán érdemes nagyon vigyázni rá, mert örök darab.

És akkor így a következő, hogy azt mondja a mai evangélium, Jézus azt mondja, hogy ez az ajándékozás egy folyamat és szinte csak egy-egy mondatot az ajándékozás három-négy lépéséhez hadd fűzzek. Mert az első így szól: Hogyan jutunk el ennek az ajándéknak az öröméig? Úgy jutunk el, hogy azt mondja Jézus, én vagyok a jó pásztor, most így mondom, és az enyéim hallgatnak a szavamra. És ezért az első gondolat így szól, hogy: „Ismernek engem és hallgatnak a szavamra.” A bevezetője az, hogy azért hallgatnak a szavamra, mert ismernek engem. És az jutott eszembe, hogy az embernek ez nem is olyan könnyű, odaállni Isten elé és azt mondani: „Istenem, el fogom viselni és vállalom, hogy te ismersz engem.” Annak azért van mégis csak egy súlya, odaállni valaki elé, belenézni a tekintetébe és az arcába, és tudni, hogy ő ismer engem. Azt is mondhatnám, van benne kockázat. Odaállni valaki elé, és megengedni, hogy ő ismerjen engem. És ki az, aki egyre fölszabadultabban megengedheti azt, hogy Isten ismerjen engem és ez ne okozzon nekünk szorongást és aggodalmat, félelmet és bizonytalanságot és ki tudja mi mindent? Az az ember, aki az élete során, amíg itt van a földön, megtesz mindent, hogy ismerje magát, hogy megismerje magát minden szépségével, gyönyörűségével és minden csúfságával és árnyékával együtt. És az ember, aki belefog a kalandba, hogy meg merje ismerni magát, egyre fölszabadultabban és egyre önfeledtebben állhat Isten elé, és mondhatja azt: „Miért ne ismerhetnél engem? Én is ezt csinálom. De hálás is vagyok neked, hogy a tekintetedben még sokkal több mindent felismerhetek és megismerhetek.

És ezért milyen érdekes az ember, az ember, aki nagyon fél, fél Istentől, pedig tőle egyáltalán nem érdemes. Az ember azt mondja: „Istenem, lehetséges-e úgy, hogy ne ismerj engem csak szeress?” Az embernek volna egy ilyen gyermeki vágya: „Engem csak szeress anélkül, hogy tudnád, hogy ki vagyok! Légy szíves, csináljuk így!” Isten pedig azt mondja, hogy „Minél inkább megismered magad, annál kevésbé fogsz félni tőlem. És tudhatod, hogy nálam az, hogy én ismerlek és szeretlek, ez egyben van.” Tehát a nyitánya annak, hogy az örök élet örömének tudjunk ujjongani, az az, hogy vállaljuk ezt a kihívást, hogy ne csak Isten, hanem mi magunk is ismerjük magunkat.

A második lépés ugye így szólt, hogy ismernek engem, és hallgatnak a szavamra. Itt hadd emeljem ezt ki: az én szavamra. Hogy abban az elképesztő nagy hangzavarban fölismerjük az Ő szavát, hogy tudjuk, hogy az az Ő szava, nem akárkié, hanem az Övé.

És aztán itt a következő gondolat, hogy hallgatunk is rá. Milyen érdekes a ma embere, mit szoktunk nagyon hangsúlyozni: Hogy arra van szükségünk, hogy hallgassanak meg. Azt lehetne mondani, ez pont az élet egyik fele. Amennyire vágyunk arra, hogy mondhassuk valakinek és hallgassanak meg, annyira szükségünk van arra, hogy Jézus szavára hallgassunk. És a kettő együtt hoz egy olyan emberi életet, amit érdemes élni. És azután mit mond Jézus? Hogy azt az életet, azt az örök életet, amit ajándékozok, senki el nem veheti tőlünk. Elveszíthetetlen. Milyen fölszabadító az, hogy Isten olyan ajándékot ad, ami elveszíthetetlen; az örök élet elveszíthetetlen, vessző, de azért mi elvesztegethetjük. Ide, oda, amoda, így, úgy és amúgy. Elragadhatatlan tőlünk és elveszíthetetlen, de azért ezt-azt el lehet belőle vesztegetni.

S akkor itt vagyunk a zárásnál, utolsó gondolat. Az ember, aki sokszor nem is vágyakozik az örök életre, beleértve mindazt, amit ez magába foglal, csak úgy az élet idáig, egy harminc-ötven-hetven évig, de az jó életminőségben legyen. Éppenséggel fokozottan éli át a szorongást, hogy azt az 50-60-70-80 évet abban a jó életminőségben, amire annyira vágyunk, hogy az meglesz-e. És az emberben olyan sok görcs van amiatt, hogy az életét megtartsa, hogy az életét fönntartsa, hogy az életét biztosítsa, hogy az életét valahogy kézben tartsa és uralja. És ahogy ez a törekvés ott van bennünk, mert csak úgy, addig látunk, ezzel együtt fölerősödik az aggodalom, a bizonytalanság. És mi Jézusnak az örömhíre és üzenete? Azt mondja: „De én megajándékoztalak téged az örök élettel azért, hogy ne kelljen emiatt szoronganod, ne kelljen ezen aggódnod és félned, ne legyél bizonytalan, ne rettegj attól, hogy majd elveszíthető, és majd elragadják, és hogy lesz vége, és hogy te ettől ne rettegjél.” És hogy ezért mire figyelj? Hogy az ember, amikor itt a földi életét nézi, állandóan az életem, az életem, az én életem, és közben, ebben a sokszor szorongásban és görcsben és aggodalomban mit teszünk, megpróbáljuk az életünket biztosítani mások szenvedése árán is. Ez könnyet csalhat a szemünkbe. És amikor Jézus azt mondja: „De én odaadtam nektek az örök életet.”, ez hoz számunkra egy fordulatot, hogy ami miatt annyira ősi módon a lélek mélyéből szorongunk, és aggódunk, és akarjuk, és bizonytalanság, hogy azt(án) felszabadulttá lehessünk és azt mondhassuk: „Akkor pedig fölszabadultam arra, hogy itt ezen a földön megpróbáljak jól bánni a másikkal a saját szenvedésem árán is.” És ez egy egész más életminőség lesz. Talán pont az az életminőség, amire annyira vágyunk.

Liturgikus tánc

A 2022. május 8-ai Pálferi szentmise után egy kis táncbemutatóval kedveskedett a jelenlévőknek és az online közönségnek a Babér utcai plébánia táncos közössége. A táncok előtt a táncokat értelmező felvezetőket kaptunk Dávidtól és Zsolttól, amelyek sajnos a közvetítésben nem jól hallatszanak, ezért leírtuk ezeket alább:

Dávid:

“Kis, de lelkes közösségünk tagjaival az elmúlt hónapokban olyan táncokat tanultunk meg, amelyek a Biblia egyes jeleneteit, történeteit mutatják be. Ezekre a ritmusokra, dallamokra és szövegekre táncolt a kor hívő embere. Ez azt is jelenti, hogy például a kánai menyegzőn, Urunk, Jézus Krisztus, tanítványaival is ezekre a dalokra ünnepelhetett. Ebbe azért megmosolyogtató belegondolni…

4 táncot fogtok látni. A tánc gyógyító és megtartó erejét nem kell magyarázni; viszont mindegyik előtt ismertetjük, hogy milyen történetet mesélünk el, hogy jobban értsétek mozdulatainkat.

A táncok körtáncok. A kör szélén mi leszünk, középen pedig Ő, aki elhívott minket az élet táncába.

1. TÁNC: Debka kafrit = Kígyótaposó tánc

Ez a tánc a választott nép ellenségeit hűségükkel legyőző szent asszonyok tánca. Mária előképei ők, akik eltapossák a Kígyó fejét. Ha nem volna elég, meglátjátok, szét is trancsírozzák, végül egyszerűen odébb rúgják az útból!

Legyetek hát éberek, hiszen szellemi harcot vívunk; ne legyen az Üdvösség szempontjából elvesztegetett napunk!”

Zsolt:

“Ez a tánc a keresztségi fogadalom megújítására is emlékeztet, amikor is ellene mondunk az ördögnek és minden cselvetésének. Érdekes megfigyelni Rieger Tibor győri köztéri szobrát, a Sárkányölő Szent György szobrot: nyoma sincs egy heroikus küzdelemnek, a szent arcáról nyugalom és magabiztosság árad, a gonosznak nincs hatalma felette.” (a szobor itt megtekinthető: LINK)

2. TÁNC: Elijahu haNavi = Illés, a próféta

Dávid:

“Ez a tánc a Messiás előhírnökét, Illés prófétát hívja.

Először lassú karavánként összekapcsolódva cipeljük minden idők és népek terheit és ősi megváltás utáni vágyát. A fájdalmas vándorlásból egy örömtánccá alakul át körünk, ahol együtt ujjongunk a Messiással, Dávid fiával, akiben elközelgett a Mennyek országa!

3. TÁNC: Et dodim = Itt a szerelem ideje

Az öröm vasárnapján élő adventi koszorút jelenítettünk meg, most menyasszonyi pártát formálunk. Miért? Mert a Kivonulás niszán hónapra esett, ami azt jelenti “jegyességünket hozta el”. Isten ekkor jegyezte el magának Izrael népét. Ebben az időben pedig – mint mi is most – az Énekek éneke verseit éneklik.”

Zsolt:

“Testünk a Szentlélek temploma, ahogy a testi bűnök miatt megsebződhetünk, úgy a testünket használhatjuk Isten iránti hódolatunk kifejezésére, ahogyan a jegyesek szeretik egymást, ahogyan Isten szeret minket és mi szeretjük Őt. Az Énekek Énekében olvashatjuk: ‘Itt a szerelem ideje, menyasszony! Jöjj kertembe! Rügyet fakaszt a szőlő, virágba borultak a gránátalmafák.’ Lépteink a balzsamhegyeken közelgő Szerelmes léptei…”

4. TÁNC: Mayim, mayim = Víz, víz

Dávid:

“Izajás próféta könyvéből vett részletre táncolunk. Vízre szükségünk van. Víz nélkül nem sokáig bírjuk ki. A szomjúság és a víz kapcsolatát és metaforáját értette a kor embere. Minden egyes körtánc középpontjában az Üdvösség Forrása áll. Az Üdvösség vizéből, az Öröm forrásából jövünk most meríteni. A víz és a merítés táncát fogjátok most látni. A tánclépés neve a mayim, ami a hullámzó vízfolyást fogja szemléltetni.”

Dávid:

“Reméljük, hogy a nyitottság és a barátság nevében ószövetségi táncainkkal tudtunk kicsit közeledni Isten választott népéhez és közösségünkhöz. 🙂

Köszönjük szépen a Cantate Domino zenekar befogadó nagy családjának és Nedeczky Julcsinak sziporkázó játékát, akinek hetek óta kísérő fuvalmaira gyakorolhattunk és valósággal szárnyra kaptunk!

Ha kicsit is elgondolkodtál, hogy milyen lenne neked ezt táncolni, akkor keress meg minket itt: holubenkaposta@gmail.com vagy humayerdavid@gmail.com. Néha jól esik egy kis komfortzóna tágítás, kigyótaposás és víztáncolás.”

Gabi, aki a táncokat tantja:

A TÁNC megelőzött minket!

A héber körtánc szó (machol) mássalhangzói alapján olyan tanítást hozó folyam ez, mely a kerítésen túli világból ered, de áthasítva az eget, a Végtelenbe vezet.

Örök háromságos szeretet árama: Maga Isten is Tánc!

Helyes képmásiságunk és identitásunk, hisz Körüle forgunk s nem fordítva.

A körtáncok népének, Izraelnek, a népek sokaságából, mint leányok közül kiválasztott menyasszonynak őrző s emlékeztető jegygyűrűje.

A Tánc itt testet öltött imádság! Közös Szentírásunk eleven hagyománya; olvasni lehet, mint a festett ikonokat.

Nem kikapcsolódás, hanem beavatás az atyai és égi közösségbe.

Szimbolikus kézfogások lánca, gyöngét hordozó erő, egyensúly: Shalom! A Béke Szerzőjének ihlete és aktivitása az egyesítő, bennünk ujjongó Lélek által.

Íme, a ránk bízott kiengesztelődés igéje szerint most a fiatalabb testvér fogja meg nagy tisztelettel az idősebbnek kezét…

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)