Mt 1,18-24 – Advent 4. vasárnapja

2022.12.18.

Megosztom
Elküldöm

Egy igaz ember álma.

Olvasmány (Iz 7,10-14)

Azokban a napokban: Így szólt az Úr Acház királyhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”

Szentlecke (Róm 1,1-7)

Testvéreim! Pál, Krisztus Jézus szolgája és meghívott apostola köszönt benneteket! Isten kiválasztott az ő evangéliumának hirdetésére, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Ezek közé tartoztok ti is, akiket Jézus Krisztus meghívott. Üdvözlöm (Rómában) mindazokat, akiket az Isten szeret és a szentségre hívott. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól.

Evangélium (Mt 1,18-24)

Jézus Krisztus születése így történt:

Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten”. Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Vasárnapi beszéd

Ha címet kellene adnom a mai evangéliumi történetnek, talán ezt a címet találnám hozzá: Egy igaz ember álma. Erről szeretnék szólni, egy igaz ember álmáról. És amikor halljuk, hogy mi minden történik előzményként, és aztán ebben az álomban József által, akkor mondhatnánk azt, hogy persze az előzmények majdnem mindig így élnek bennünk, hogy ezek események és történések. De tulajdonképpen előzményként nem az események és a történések a legfontosabbak, hanem a személyek, hogy Karácsony történetének az előzménye, Jézus előzménye, éppenséggel Mária és József, és előtte a próféták, tehát akkor az előzményekről is szeretnék szólni egy picit, de az előzmények számunkra személyek.

És akkor ezt így is mondhatnám, hogy ahhoz, hogy aztán majd ünnepeljük egy hét múlva Jézusnak a születése napját, ahhoz az előzmények számunkra Mária és József. De most egy picit talán még inkább Józsefről hadd szóljak, mert majd Karácsonykor úgyis egy picit inkább Mária és Jézus, mégpedig azért, mert itt aztán az ő álmát halljuk. Ezért Jézusnak mi és ki az előzménye? József és Józsefnek a személye, de még ezentúl Józsefnek a személyisége. Hogy megtörténhessen ez úgy, ahogyan megtörténik, kell hozzá József, és az a József, akiről azt mondja a szentíró, hogy igaz ember volt; tehát kell a személy és az ő személyisége.

Eszembe jutott, egy pár nappal ezelőtt, olvastam a világhálón: Jelenits tanár úr kilencven éves. Hát Isten éltesse! Hát ez úgy, ahogy van, csodálatos! És a tanár úrral készült egy interjú, és a Jelenits tanár úr azt mondja, ahogy az élet történetét egy picit ott átbeszélgették, hogy ’42, ott van Nagyváradon, és akkor éppen Nagyvárad Magyarországhoz tartozik, és azt mondja: „Én akkor gimnazista voltam, és ez számomra egy gyerekkori álom megvalósulása volt, hogy Nagyvárad Magyarországhoz tartozik. Igen ám, de az osztályban voltak román nemzetiségű osztálytársaim, akik meg éppen azt mondták nekem, és mi jóban voltunk egymással, hogy hát nekik az azt jelenti, hogy hát tisztségviselők a szülők, ezért őnekik nagyon sok száz kilométerrel most odébb kell menni, és egyáltalán ott kapnak munkát.” És azt nyilatkozta Jelenits tanár úr, hogy „Ott döbbentem rá tizenéves gimnazistaként, hogy van az úgy, hogy valakinek az álma, az álmának a megvalósulása egy másik ember álmának a tönkremenetele, egy másik ember álmának az összetörése. – és azt mondta – Ahogy átéltem én ezt tizenévesként, indultam el többek között abba az irányba, hogy talán olyan álmokra lenne szükség – ezt most már én fogalmazom így –, amely álmok, ha megvalósulnak, más emberek álmai attól nem törnek össze.” És József álma pont ilyen. Ez egy olyan álom, s egy olyan álomnak a megvalósulása, ami révén senki másnak az álma nem törik össze.

Akkor menjünk tovább. A második gondolat így szól, hogy akkor úgy akarta József, és ez az ő személyiségéhez tartozik, úgy akarta megvalósítani a saját álmát egy családról, egy feleségről, gyerekekről és egy szép életről, hogy amikor azt vette észre, hogy Mária áldott állapotban van, akkor ő nem akart neki ártani. Nem akart Máriának ártani, sőt nem is csak, hogy nem akart valami rosszat neki, hanem egyenesen jót akart neki. És hogyha ezt a jót meg akarnám ragadni, mi az, amit József, miközben bizonyos értelemben az ő álma összetörik, hát összetörik, hát biztos nem ez volt az álma, hogy a menyasszonya egyszer csak megjelenik áldott állapotban, hát biztos nem ez volt az álma, ez egy összetört álom József részéről. És közben pedig az ő személyiségéhez az tartozik, hogy azt akarja, hogy Mária éljen, hogy éljen, és a szó szoros értelmében azt akarja, hogy éljen, mert tudjuk, hogy a korabeli viszonyok között, ha valami ilyesmi történik, az akár valakinek az életét is fenyegetheti.

A következő gondolat így szól: Akkor milyen is Józsefnek a személyisége? Hogy túllát a saját sérelmén, a saját sértettségén, túllát azon az igazságtalanságon, amit ő megélhetett igazságtalanságként, ami vele történik. Tehát József személyiségében ott látjuk ezt, hogy túllát a saját sértettségén, sérelmén, fájdalmán és az összes többin. Azután mi tartozik még József személyiségéhez? Hogy titokban akar valami jót tenni. Azt már elhatározza, azt akarja, hogy Mária éljen, de hogy ez a jó meg tudjon valósulni, nem az az érdekes, hogy azt a jót ő teszi, hanem, hogy a jó megvalósuljon, és neki egyáltalán nem okoz nehézséget, ha az titokban történik, és soha nem derül ki.

A következő, hogy mi tartozik még akkor József személyiségéhez? Az, hogy de szépnek látom ezt, hogy József, ahogy nincs bezárulva a saját fájdalmába, sérelmébe és a többibe, nem egy beszűkült állapotban van, bár egyébként lehetne az események miatt, mert éppen most tört össze egy nagyon személyes álma, hogy sokkal tágabb az ő szíve, meg a lelke, van benne egy hatalmas tágasság, és ez a nagy tágassága, hogy ellát Máriáig és ellát tovább és tovább. Ez mivel találkozik? Isten tágasságával, az üdvösségtörténet tágasságával, szellősségével. És ez a két tágasság, József tágassága, és Istennek ez a nyitott szíve, meg nyitott karja, na ezek találkoznak ott aztán később, József álmában és annak a megvalósulásában.

A következő, de milyen elgondolkoztató, négy héten keresztül, mi olyan fontos szempont nekünk, már rögtön a legelső evangéliumban ez mindig elhangzik valamilyen formában? „Virrasszatok, legyetek éberek, ne aludjatok!” Hát József meg alszik. Hát egy kicsit azért furcsa, nem? Éppen próbáltunk itten virrasztani, meg fönn lenni, aztán itt kapunk egy történetet, hogy József egy nagyot alszik, s álmában történik vele valami jó. De nem örömhír ez? Na szóval, ezt úgy lehetne mondani, ránk az vonatkozik, hogy ne aludjunk. Ránk az az igaz, hogy virrasszunk. József azonban egy igaz ember, nem akármilyen a személyisége, olyan valaki, aki az álmában is éber. Neki az álmában is jó dolgok történnek. Most a „jó dolgok történnek” alatt azt értem, hogy ő amikor alszik, valahogy akkor is megőrzi a nyitottságát a nála többre, és azután ezzel a nyitottsággal, ami az ő álmában történik, nappal tud valamit kezdeni. Hát, ha valaki így alszik, neki lehet Adventben is aludni, egész nyugodtan, mert akkor az azt jelenti, hogy ő álmában is éber.

Akkor a következő gondolat, hogy Józsefnek az álma kétségkívül nagyon személyes, nagyon egyedi és egy rendkívüli álom. Mint ahogy ezt szoktuk mondani, na én erről már sokat beszéltem. Az álmaink legyenek rendkívüliek, nagyon személyesek és egyediek. Az „én álmom”! És kétségkívül Józsefnek az a konkrét álma, ahogy az angyal megjelenik neki és üzen, ez egy nagyon rendkívüli álom, nagyon személyes álom, nagyon csodás álom, de ez az álom túlmutat Józsefen.

És így érkeztem el tulajdonképpen az első nagyon fontos gondolatig a bevezetés után, hogy itt van egy álom, ahogy szoktuk mondani, az álmaink, és megvalósítani az álmainkat. De Józsefnek először összetörik egy álma, aminek ő van a középpontjában, és azután álmodik egy álmot, ami viszont túlmutat őrajta.

Eszembe jutott az, egy picit megmosolyogtató lehet nektek, mikor fiatalember voltam, úgy eszembe jutottak az élet álmaim. Amikor fiatalember voltam, én annyira sérültnek éltem meg magam, meg nyomorultnak, meg sebesültnek, meg… nincs is kedvem róla beszélni. Szóval így éltem meg, és akkor tudjátok, mi volt az álmom? Az volt az én álmom, hogy én úgy szeretnék néha az életem főszereplője lenni. Mert az volt a benyomásom, hogy nem én vagyok az életem főszereplője, hanem a sérüléseim, a nyomorúságaim, a gyarlóságaim, az esendőségeim; szóval ezek, ezek állandóan eldöntötték helyettem, mi hogy legyen. „Úgy szeretnék néha egy-egy történetben főszereplő lenni!” Szóval azt lehetne mondani, hogy telt-múlt az idő, akkor megéltem azt, hogy néha tényleg én voltam az életemnek a főszereplője. De ahogy ezt megéltem, rájöttem, hogy most már van egy újabb álmom, mégpedig az, hogy ahogy már tudtam főszereplő lenni a saját életemben, de kicsit jobban rátok csodálkoztam, hogy hát ti milyen rengeteg dologban sokkal jobbak vagytok, mint én. Hát sokkal ügyesebbek vagytok, sokkal szebbek vagytok, mint én. Szóval, hogyha az életem egy film, akkor a legnagyobb baklövés lenne mindig nekem főszereplőnek lenni, hát ez egy rettenetesen rossz döntés lenne. Akkor arra jutottam, hogy most már az az álmom, hogy mások legyenek különböző jeleneteknek a főszereplői, én meg majd ezt rendezem. És aztán megint telt-múlt egy kicsit az idő, úgy éreztem, én tudom az életemet rendezni, rendezgetni, és csodálatos személyeket találtam, és ők főszerepeket játszottak különböző szerepekben, és kitűnőek voltak.

És tulajdonképpen úgy a mai elmélkedés közben lehet, hogy nekem álmot kell váltanom. Most arra jutottam, ahogy Józsefen elmélkedtem, hogy ugye itt, ahogy ezt szoktuk mondani, Istennek van egy álma, küldi az angyalt, József ezt megálmodja… De József azután ebben az álomban kétségkívül nem mellékszereplő, nem főszereplő, nem is rendező, hanem azt mondhatnám, valahogy így: ő a kellékes. A szó legszebb értelmében József ide kell. Ő kell ebbe az álomba, kell Jézus történetébe, de közben ő biztosítja a kellékeket, hogy ez az üdvösségtörténeti esemény úgy és úgy megtörténjen, ahogy Isten azt megálmodta, ő a kellékes. Így is mondhatnám, ez egy kicsit elegánsabb lesz József az álommester, álommester. Ő összehozza mindazokat a dolgokat, azokat a föltételeket és kereteket, hogy Jézus meg tudjon születni, és Istennek az álma valahogy föl tudjon ragyogni. Tehát talán akkor ezt így mondanám, hogy összetörik egy álom, József álma, aminek ő a középpontja, és fölragyog egy álom, ami viszont túlmutat Józsefen.

És így mennék akkor tovább, és akkor ebből már most mi következik? Hogy József – picit olyan ügyetlenül fog ez hangozni – itt nem sztár lesz, hanem szent. Az nagyon nagy különbség. Az ember az álmait meg akarja valósítani, hát sokakban van azért egy olyan pici lendület, hogy na. Nem sztár lesz, hanem szent, és ez miért érdekes most a szempontunkból? Azért, mert amikor látjuk a sztárokat, akik megvalósítják az álmaikat és azt üzenik nekünk, hogy ragaszkodjunk az álmainkhoz, hogy valahogy ott mi az, ami nagyon világos és elöl van? A produkció, a sztárság. És mi az, ami hátul van? Annak az ára. Vagyis az, hogy mi történik a személyben. De érdekes, hogy sokszor látjuk a csillogást, és fogalmunk sincs, hogy közben a személyben mi történik. Pedig egész biztos, hogy a csillogásnál fontosabb a személy, és ami a személyben történik.

És milyen gyönyörűek a karácsonyi történetek, hogy pont halljuk azt, hogy Máriának a személyiségében mi történik, hogy hogyan van az angyali üdvözlet, azt pont halljuk, hogy mi játszódik ott lent bent, és pont halljuk, hogy Józsefben mi játszódik odabent. Ezért az Adventnek a szépsége, hogy hírt kapunk arról, hogy a legfontosabb személyekben odabent mi történik. Ezért, ha Karácsonyra érdemes valahol készülni, az nyilván odabent van. És ha – így lehetne mondani, nagyon karcosan, élesen –, akkor ez a különbség a sztár meg a szent között, hogy a sztárnak az a fontos, mi történik odakint, a szentnek az a fontos, mi történik odabent, és mi az Advent alatt és Karácsonykor ebbe kapunk bepillantást, hogy mi történik odabent. És hogy ez a Karácsony azért lesz Karácsony idén is, mert Józsefnek és a Máriának a személyisége nem akármilyen, hogy odabent ragyogó dolgok történnek, ami nem azt jelenti, hogy azok könnyű dolgok.

Így mennék akkor tovább, és akkor a következő gondolat így szól, hogy a következő gondolat egy történet. Ahogy vezettem az autót, hallgattam egy riportműsort. Egy színésznővel készült a riport, és a színésznő a következőt mondja, mert a riporter arról kérdezi, hogy milyen nehézségek voltak itt az élet útja során. És azt mondja, hogy „Jaj, hát egyet mindenképpen el akarok mesélni. Ez pedig az, hogy ez egy nagyon szép darab volt, szimbolikus dolgok voltak benne, és én egy madár voltam. És azt mondta a rendező, hogy <<Itt van egy ajtó, és te madárként valahogy úgy repülj neki ennek az ajtónak, és az a dolgod, hogy nekirepülsz az ajtón, akkor az egy picit résnyire kinyílik, és te szabad madárként kiröppensz az ajtón. Na, ezt kérem szépen színpadra állítani!>>” És akkor azt mondja a színésznő: „Hát én nem tudom, csapkodtam a kezemmel, meg úgy nekipuffantam az ajtónak, úgy belerúgtam a térdemmel, és belül éreztem, hogy ez biztos nem az. Hát ez biztos nem az, mert én csak úgy éreztem, egyre jobban sajgok, ez nem lesz az. És akkor ahogy ott nekikoppantam az ajtón, és nem sikerült ott szabadon kiröppennem, egyszer csak úgy a rendező megállította az én vergődésemet, és a következőt mondta <<Művésznő, nem lehetnél belül madár? Hát nem lehetnél belül madár? Látom, hogy itt csapkodsz össze-vissza, de ha kipróbálnád, hogy te belül vagy madár, az összes többi ebből következne.>>” Nézzétek meg ezt az átkötést, de minthogyha az Advent valami olyasmit mondana nekünk, nem azt, hogy művésznő vagy művész úr, azt mondja, hogy „Hahó, nem lennétek belül keresztények? Hát mit szólnátok ehhez?” Persze ez a mondat rám is érvényes, nehogy félreértsétek. „Nem lennél belül keresztény?” És akkor lehet, hogy odaverem magam, odacsapom, és nem tudom, hogy ez hogy is van… Szerintem a rendező ezt nem így találta ki.

Következő kis élmény egy zongoristával készült a riport. A zongora… nagyon-nagyon nagyszerű zongoraművész, magyar. Kérdezték róla, sztárság és álmok megvalósulása. Azt mondja erre a zongoraművész: „Hát tudja, azért ez egyáltalán nem könnyű, mert négy megvalósulás van. Az első: csodálatosan játszok, és a közönség ezt észleli, és a végén van egy hatalmas siker. Na, ez jó! Na ez, amikor tényleg az ember átéli, hogy gyönyörű dolgok vannak. Második verzió: csodásan játszom, a közönség nem veszi észre. Azért ez is jó, hát ez nekem jó, és ha jól megcsináltam, akkor ezzel már békében lehet lenni, lehet egy jót aludni. Harmadik verzió: pocsékul játszom, és ezt a közönség is látja. Hát ez nem esik jól, de ez egy tisztességes dolog. Szóval akkor az ember hazamegy, és úgy azt mondja, na, ez így reális. A legrosszabb a következő, mikor pocsékul játszom és a közönség tapsol, és rajong, és siker van. Ez a legrosszabb forgatókönyv, mert akkor hazamegyek és nem bírok aludni.”

És akkor most három kis picike kis etűd, mégpedig, hogy tehát akkor a Karácsony az belül történik, és ha belül megtörténik valami, akkor aztán annak kívül is megvannak az ismérvei. Akkor kívül is, annak van következménye. És akkor három picike történet. Az első. Elmentem tegnap előadást tartani, jó messzire, határszélre egy kétezres falu. De hát mi volt akkor pont az, ami, hát mondjuk így, hogy most is? Foci VB, bronzmeccs. De azért a kis falu műv.háza tele volt, és én teljesen el voltam ezen képedve, hogy hát a bronzmeccs helyett idejöttek. És amikor dedikáltam a könyveket, akkor úgy ezt ki is fejeztem többszörösen, hogy egészen el vagyok képedve, hogy ti nem a focit nézitek. (Kicsit azért kevesebben vagyunk. Jó, ezt pont nem nektek kell mondanom.) Hát, hogy ti nem a focit nézitek, hanem hát eljöttetek édes, és akkor nem ott szurkoltok a csapatotoknak, hanem.. És egy néni olyan kedveset mondott, azt mondja: „Feri atya, mi eljöttünk neked szurkolni.” Ezt nevezem a belső szépségnek, hogy valakinek valami ilyen szép gondolata támad.

A másik, azt is ma hallottam, egy hölgy egy családsegítőben dolgozik, és ott munkatársakkal kitalálták, hogy az első 15 perce a munkaidőnek teljen azzal, hogy aki előbb beér, főz egy kávét, egy teát, iszogatnak, negyed óra, kicsit beszélgetnek, hangolódnak a munkára. Hát együttműködést igényel, csapatmunka. Igen ám, de pár napja csinálták, egyszer csak az igazgató úrnak föltűnt, hogy ott a munkaidő elején tizenöt percig kávézgatnak, és úgy odaszólt ennek a csapatnak, hogy „Ti is olyanok vagytok, mint a kőművesek. A munkát pihenéssel kezditek, szünettel kezditek a munkát.” Azt mondja az egyikük: „Nahát! Nem is gondoltam, hogy ezek a kőművesek is milyen okosak.” Ez az a belső szépség, amiről beszélek.

És végül a harmadik. Egy gyónónak a mondata ma délelőttről. Engedélyt kértem rá, hogy elmondhassam, de azért a nevét nem mondom. És a következőt mondja, hát elmondja ezt-azt, tehát bűnöket sorolt föl, ugye nem váratlan módon. Elmondta, és akkor föloldoztam, és mondom neki, hogy akkor az elégtétel a következő lenne, mert te azt mondtad, hogy úgy érzed, hogy nem készültél eléggé föl Karácsonyra. De hát van még egy hét, én azt adnám neked elégtételül, hogy gyere el ezalatt az egy hét alatt még egy roráte misére. És szinte fölpattant a helyéről ez a hölgy, azt mondja: „Úgy reméltem, hogy ez lesz a penitencia!” Persze le kellett élnem 56 évet, hogy rájöjjek, hogy valakinek penitencia álmai vannak. És nekem sikerült hozzájárulni, hogy egy ilyen önmagán túlmutató penitencia álom meg tudjon valósulni.

Most ezeket a kis etűdöket azért akartam idehozni, mert pont arról van benne szó, hogy az ember készül Adventben Karácsonyra, és nem eseményekre készülünk elsősorban. Mi van a középpontban, kik vannak a középpontban? Személyek a személyiségükkel. És ezért ami igazán a készületnek a középpontjában áll, az a személyiségünk, és abban az a szép, ami ott van Máriában és Józsefben és bennünk.

Most már a vége felé tartok, ez a következő. Néhány záró gondolat. Szóval akkor a karácsonyi csodák először belül történnek. Először belül történnek, és aztán ennek van valami ragyogása oda kifelé.

A következő gondolat így szól, hogy milyen szép ez, hogy van Mária, aki befogadja a Szentlelket, van József, aki befogadja a párját és a Szentlelket, vagyunk mi, akik a szónak olyan szép értelmében befogadjuk Máriát, Józsefet, Jézust és a Szentlelket. És mi volt az ígéret? Hogy így hívják majd, Emmánuel, velünk az Isten. És hogy teljesedik be az üdvösségtörténetnek ez a legnagyobb ígérete, hogy velünk az Isten? Az úgy teljesedik be, hogy Mária azt tudja mondani, hogy „Legyen velem az Isten!” Hogy én befogadom Istent, a Szentlelket, és akkor velem az Isten. És jön az angyal, és azt mondja Józsefnek „Ne félj, hogy magadhoz vedd Máriát!” És akkor József befogadja Máriát, és mi történik? Hogy József ezzel befogadja Istent és a Szentlelket, és e két befogadás révén, hogy Mária is azt mondja, hogy „Velem az Isten.”, József, „Velem az Isten.”, ezzel mi valósult meg? Az, hogy velünk az Isten. Ez az, amikor valaki olyan álmot álmodik, ami túlmutat rajta, hogy az embernek nincs is több dolga; befogadom Istent. És ebből mi születik meg? Hogy velünk az Isten, nem az, hogy velem az Isten. Én befogadom Istent, és ebből fölragyog az, hogy velünk az Isten. Hát ez aztán rajtunk túlmutató álom.

És akkor azt mondhatnám itt, hogy mi ennek a föltétele? Hogy Mária és József a szívüknek, a lelküknek a tágasságában rácsodálkoznak, és befogadják ezt a mennyei mennyet, a belső eget, a belső mennyet, és ebben a tágasságban megvalósul az, hogy velünk az Isten.

Záró néhány mondat. Akkor ezt úgy is mondhatnám, hogy hogyan valósul meg Isten álma? Úgy, hogy Mária és József befogadnak valaki-valami náluk többet, valaki-valamit, ami rajtuk túlmutat, hogy álmodnak olyan álmokat, amik túlmutatnak rajtuk, befogadják ezeket az álmokat.

Eszembe jutott ez a kifejezés, tudjátok, bakancslista. Ugye ezt ismeritek, bakancslista, és vannak filmek, és akkor pipáljuk ki a bakancslistás dolgokat. De ezek a bakancslistás dolgok mindig valami olyasmik, nem, hogy ide még elmegyek, ma azt még megcsinálom. Úgy kedvem támadt ahhoz, hogy írjak egy olyan bakancslistát magamnak, aminek minden egyes tétele túlmutat rajtam. Ahol se főszereplő nem vagyok, se rendező nem vagyok, csak kellékes. Szóval kedvem támadt egy ilyen bakancslistát írni. Arra jutottam, hogy talán ehhez nem vagyok még elég öreg, de ezt az álmot most elkezdem dédelgetni magamban.

És akkor a záró néhány mondat így szól. Szóval Józsefnek ez az álma, ami megvalósult. Józsefnek nem az álma volt elsősorban csodás, szép, nagyszerű, esetleg egy kicsit hát rendkívüli, hanem József volt annyira szép, nagyszerű, egy kicsit rendkívüli. Nem az álma volt ilyen, hanem ő maga. És ezért az adventi üzenet most – már a zárás így szól –, hogy érdemes volna akkor fölfedeznünk, rácsodálkoznunk, megismernünk azokat az álmainkat, amelyek túlmutatnak rajtunk, és ennek talán egyetlenegy szépséges háttere van, hogy azt a részünket egyre inkább kidolgozzuk, amiben nem az álom szép, rendkívüli és nagyszerű, hanem a Szentlélek által bennünk történik valami ilyesmi.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)

.