Mk 10,35-45 - Évközi 29. vasárnap – Missziós vasárnap

Hogy van az Isten országában, ha valaki első akar lenni?

Olvasmány (Iz 53,10-11)

A próféta ezt mondja az eljövendő Üdvözítőről: Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el. Igaz szolgám sokakat igazzá tesz tudása által, és gonoszságaikat ő hordozza.

Szentlecke (Zsid 4,14-16)

Testvéreim! Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, – ezért legyünk állhatatosak a hitvallásban. A mi főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

Evangélium (Mk 10,35-45)

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Vasárnapi beszéd

„Ha valaki közületek ki akar tűnni, hát szolgáljon másoknak. Ha valaki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” Azt tartom nagyon szépnek, hogy Jézus nem egyszerűen csak azt a fajta erőt vagy lendületet, azt a fajta – ma így mondanánk – motivációt, ami ott van a tanítványokban, Jakabban és Jánosban, hogy azon fantáziálnak, hogy de jó lenne valami nagyszerű helyen ülni Jézus jobbján és balján, hogy ezt úgy leértékelné, vagy lenézné, eltüntetné, lelohasztaná az ő lelkesültségüket, földbe döngölné őket, hogy mit képzeltek. Hanem milyen szépen és finoman kapcsolódik az ő lelkesültségükhöz, és azt mondja „Ha ki akartok tűnni, hát tűnjetek ki! Jó, nekem ez tetszik! Jó, tűnjetek ki! Ne akárhogy! Ne akármivel! Elsők akartok lenni? Nagyszerű! Legyetek elsők, csak ne akárhogy.”

És ezért arra gondoltam, hogy a tanítványok lelkesültségét, ha már Jézus ennyire megbecsülte, nem akarta tőlük azt elvenni, hogy úgy kapcsolódnék én a tanítványok lelkesültségéhez, hogy szeretnének elsők lenni, meg kitűnni, és Jézusnak valahogy ehhez a finomságához, a pedagógiai érzék, talán így is lehetne mondani, hogy kapcsolódik ehhez. És valójában mondhatnánk ezt, hogy arról beszél, hogy rendben van, van olyan, hogy elsőnek lenni, van olyan, hogy kitűnni, akkor nézzük azt meg, hogy az Isten országában az hogy néz ki. Hogy van az Isten országában, ha valaki első akar lenni? Hogy van Isten országában, ha valaki ki akar tűnni? Úgyhogy erről szeretnék most beszélni. Nézzük meg mindazokat a természetes törekvéseket, amik annyira bennünk vannak, vagy sokakban ott vannak, mondjuk így, és hogy az Isten országában akkor az hogyan néz ki, alapvetően a Szentírás összefüggése alapján.

Az első, hát akkor rögtön itt vagyunk, valaki nagy akar lenni, hát akkor legyen mindenkinek a szolgája, mindenkinek a segítője. Ha a kereszténységünket egyetlen mondatban össze lehetne foglalni, az biztos valahogy így szól, ahogy Kozma Imre atya azt nagyon szerette mondani, hogy másokért vagyunk. Ez egy olyan egyszerű és annyira tisztán igaz mondat, hogy akár minden nap egész bátran eszünkbe juthat, hogy a kereszténység lényege az, hogy alapvetően másokért vagyunk. Tehát minél nagyobb akar lenni valaki, annál inkább az életét szervezze úgy, hogy az legyen másokért.

Most csak egy szösszenet ide, hogy milyen színes azért az élet, mikor kialakult az Egyesült Államokban az úgynevezett pozitív pszichológia, akkor ez egy új irányzat volt, és egyszer csak egy riporter megkérdezte ennek az irányzatnak az egyik alapítóját, hogy miről szól a pozitív pszichológia, és ez az alapító a következőt mondta: „Másokról.” Hát ez is tetszik. Ki akarunk tűnni valahogy abban, hogy megismerjük a lélek működését – másokról.

Eszembe jutott Tabódy István. Tabódy István atya, aki tizennyolc évet töltött börtönben, ezalatt volt egy pár év Recsk. Azért jutott eszembe, mert tegnap Csabdin voltam, ahol Tabódy István a hetvenes években plébános volt, és aztán később pedig az a fíliája volt, mikor Bicskén volt plébános. A nagyságról jutott eszembe valaki, aki tizennyolc évet van börtönben, katonatiszt volt a II. világháborúban és a saját katonáiért a legnagyobb tűzbe állandóan visszament és hozta őket a sebesülteket be, vissza, hogy megmentse az életüket. Ellőtték a kezét és aztán tizennyolc év börtön. És amikor ott voltam Csabdin, megérkeztem tíz perccel azelőtt, hogy lenne az előadás, egy hatvan év körüli férfi azt mondja, hogy „Ismerted Tabódy Pistát?” Mondom „Ismertem, mert én jöttem Bicskére vele beszélgetni.” S képzeljétek el, az történt, hogy egymás szavába vágta, meséltük el, hogy milyen élményeink vannak róla, alig bírtam elkezdeni az előadást. Mondjuk Pista atya már régen nem él és mégis, hogyha mondjuk kellene keresnem valakit, hogy kit gondolunk nagynak, hát azt a valakit, aki a tizennyolc év börtönt lehúzta. Ő a nagy. Megyek tovább.

Gazdagság. De hát persze, természetes törekvésünk a gazdagság. Isten országában hogy van a természetes törekvésünk a gazdagságra. Milyen szép az, hogy a szentírásban megjelenik ez: a szív gazdagsága, hogy legyen gazdag a szívünk. Aztán máris nekiállhatunk, egy egész életprogramunk van, hogyan lehetne az ember szíve a lehető leggazdagabb? Hogyan tudnánk azt kibontakoztatni, fejleszteni úgy, hogy ne legyenek szegényes részeink, így is mondhatnám, olyan kulturálatlan részeink, hogy hogyan lehet az egész szívünk valahogyan gazdag. Hogyan tudnánk, másik irány a gazdagságra vonatkozóan, megint csak a szentírás ezt hogy mondja, hogy jó tettekben bővelkedni? Hogyan tudna az ember bőséges életet élni azáltal, hogy sok jót tesz ebben a világban?

Néztem egy dokumentumfilmet, egy egyszerű ember, hát azt nem mondom, hogy nyomornegyedben, de egy olyan durva környéken, mondjuk így. Hát a durva környékek nem szoktak nagyon szépek lenni, és ott él ez a férfi, és arra jutott, hogy ő növényeket fog kitenni a sikátorba. És nekiállt növényeket kirakni a sikátorba, és az a sikátor egy gyönyörű, nem erdővé vált, egy ilyen szép valamivé. Akkor rájött, hogy ő tudja ezeket a növényeket szaporítani, akkor ment a szomszédaihoz, akik szintén a sikátorban laknak, akkor azoknak is adott, azok is belelkesedtek, ők is kezdtek növényeket… És ott egy durva környéken, egy lepukkant, csúnya helyen, ahol a férfi a következőt mondta ebben a dokumentumfilmben, hogy „A feleségem minden nap azt mondja, költözzünk már el.” És azt mondja „De hát egyre szebb ez a hely. Most újabb növényeket sikerült szaporítanom. Hát most menjünk el, mikor ez a sikátor már ilyen gyönyörű zöld?” Tehát a második, hogy Isten országában is lehet törekedni arra, hogy gazdagok legyünk. A szív gazdagsága, hogy gazdagodni a jó tettekben.

Következő: híresnek lenni. De hogyan van az Isten országában a híresség? Éppen nagypénteken olvastuk el a passióban, Márk evangélista, hogy azt mondja, hogy az az asszony, aki azzal az olajjal megkeni Jézusnak a testét, megkeni a lábát és a hajával törli. S mennek a zúgolódok, hogy ugyan már, azt az olajat el lehetett volna adni. És Jézus azt mondja, ez az asszony híres lesz, mert ezt értem tette, mert ezt nekem tette meg, hogy az, ami az ő lehetősége volt, azt itt és most megtette addig és akkor, amikor még értem ezt megtehette. Vagyis az Isten országában mit jelent híresnek lenni? (Azt), hogy itt és most még megpróbálunk valamit megtenni Jézusért, vagy valamit megtenni Jézusnak, hogy ami tőlünk telik, abból még valamit adni. Ez Isten országában az, hogy híresnek lenni. Olyan szép, hogy itt is Jézus nem azt mondja, hogy „Ugyan már, híresnek lenni?” De, de, amíg az evangélium elhangzik, az asszonyról is meg fognak emlékezni. És ez most is megtörtént.

Következő, hogy hát akkor nem akarunk kincseket gyűjteni? Olyan szép az, azt nem mondom, hogy Jézus fölszólít, vagy parancsol bennünket, de azt mondja „Hát ne a földön gyűjtsétek a kincseket, hanem gyűjtsetek kincseket a mennyben.” Itt is milyen szép. Gyűjtsetek kincseket. Persze, akartok, gyűjtsetek kincseket a mennyben, ahol a rozsda nem emészti meg, a moly pedig nem eszi meg.

Beszéltünk, a múlt vasárnapi evangélium, hogy nehéz a gazdagnak bemenni az Isten országába, és ezzel kapcsolatban azt mondtuk, hogy de azért az üdvösségnek nem föltétele, hogy szegények legyünk, de az föltétele, hogy segítsük a szegényeket, az biztos, hogy föltétele.

Következő: boldogság. Megint csak, Jézus nem azt mondja, hogy az örök boldogság a cél. Azt mondja, boldogok a lelki szegények, boldogok a szelídek, boldogok, akik irgalmaznak, boldogok… Szóval megint csak kapcsolódik ehhez a természetes vágyunkhoz és kidolgozza, hogy hogyan érdemes azt csinálni. És ahogy a Tabódy Pista bácsi emléke megjelent Csapdin nekem tegnap, eszembe jutott egy másik pap, akivel beszélgettem, amikor én fiatal, lelkes papnövendék voltam, tehát olyan harmincöt évvel ezelőtt, és kérdeztem tőle a börtön éveiről és azt mondja, hogy az történt vele, de ezt csak úgy elmesélte, mert én nagyon forszíroztam, ez elnézést, nem egy magyar kifejezés. És azt mondja, hogy ő egyébként mikor megvolt, hogy mikor szabadul, utána még kapott egy nyolc nap magánzárkát. De miért kapott még nyolc nap magánzárkát? Azt mondja, azért kaptam, mert az utolsó napon én az aznapi élelmemet odaadtam azoknak, akik ott hát gyönge bőrben voltak, mert tudtam, hogy én másnap kikerülök, aztán akkor majd tudok enni. Tehát én utolsó nap arra gondoltam, hogy nekem már nincs szükségem az ételre, mert egy napot simán böjtnek tekintettem, a szabadulásom napját. Igen ám, de a fogva tartói nem tartották böjtnek, ezért kapott még egy nyolc nap magánzárkát, mert hogy ilyen nincsen. És ez a pap, egyszer csak így földerült az arca, ahogy mesélte nekem ezt a történetet, azt mondja „Hát ez a nyolc nap egy igazi szabadulási ajándék volt. Mikor kiderült, hogy nyolc nap magánzárka, arra gondoltam, az Úr elrendezte nekem a nyolc napos lelkigyakorlatot szabadulás előtt. És én az alatt a nyolc nap alatt prímán végigelmélkedtem a nyolc boldogságot.”

Szóval, mi az, hogy boldognak lenni? Megyek tovább. Hát tele vagyunk azzal a legtermészetesebb életösztönnel, hogy élni, élni, nem akárhogy élni, élni, életben maradni, az élet föltételei, élni. És Jézus kapcsolódik ehhez, és azt mondja, igen, élet. Na, hát akkor az örök életig érdemes ellátni. Azt mondja, hogy hát akkor ez a bőséges élet. Milyen jól esik nekem, hogy Jézus azt mondja „Legyen életetek, de legyen bőségben.” És akkor hozzáteszi éppúgy az utolsó vacsorán, hogyan van az, hogy bőséges élet. Hogy a bőséges életnek a kulcsa az, hogy szeretitek-e egymást. Hát szeressétek egymást és akkor bőséges lesz az élet. Megyek tovább.

Aki első akar lenni, ugye szó szerint megjelenik. De Isten országában hogy van az elsőség? (Úgy), hogy mindenkinek a szolgája. Pár évvel ezelőtt meséltem nektek ezt a valódi történetet, mint ahogy minden történet nyilván valódi, egy amerikai katonáról, aki szerette a hazáját és ő akart a hazájáért tenni. Bevonult, de azt mondta, hogy „Én keresztény vagyok, tehát én ölni nem fogok.” Erre akkor le akarták szerelni, meg menjen a csudába. De ő bírósághoz fordult, hogy őneki alapvető kötelessége a hazájáért cselekedni, viszont keresztényként ő biztos nem fog senkit megölni. És ezért addig-meddig, míg tényleg kikerült a frontra, és akkor ott fegyver nélkül kint van a harcok kellős közepén és azzal foglalkozott, hogy a sebesülteket kimentette onnan a tűzből, de itt vesszőt teszek. Nem érdekelte őt, hogy az a sebesült melyik országnak a sebesültje. Látott egy sebesültet, az élete kockáztatásával kimentette a harcok közepéből. Látott még egyet, s őt is kimentette, mert azt mondta, hogy „Ő a felebarátom.”

Következő, hogy természetes törekvésünk az, hogy vágyakozunk, és a vágyakozásaink teljesedjenek b. És közben akkor Isten állandóan a lelke által inspirál bennünket, hogy találjuk meg a legmélyebb vágyainkat. Hát tegnap egy érdekes dolog történt velem, egy fiatalember odaállt elém, és azt mondja, hogy „Honnan tudom, hogy mi Isten akarata?” És hát mondtam neki egy-két dolgot, de azért ez is köztük volt. Onnan tudod, hogy megtalálod a szíved legmélyebb vágyát. Föllelkesült, ó, de jó! De honnan tudom, hogy mi a legmélyebb vágy? Hát erről van szó. Hát ez egy kutatás, és az embernek el kell kezdenie fölismerni a szíve gazdagságát. Mi van a rejtekben, mi van még mélyebben, meg az alatt? Pont, hogy nem így megy. Hát ez benne a gyönyörű. Hát, ha te húsz évet eltöltesz azzal, hogy rájöjj, mi a szíved legmélyebb vágya, az nem lesz egy értéktelen élet.

Következő, hogy az öröm, szeretnénk örömben élni, és Jézus azt mondja, hogy „Na, én akkor viszont a teljes örömöt szeretném nektek. Legyen akkor viszont teljes az örömötök.” És hogyan, mit jelent az, hogy teljes öröm? Jézus a búcsúbeszédben azt mondja, a teljes örömnek viszont az a föltétele, hogy az ember megéli azt, hogy a maga módján Isten szándékát, tervét teljesíti. S tényleg, most az elmúlt hetekben, ahogy meghalt Jelenits tanár úr, meghalt Kozma Imre atya, az embernek fáj a szíve emiatt. Hát és ez a minimum. Hát hogy-hogy meghalnak? Nem? Hát az embernek ez nem megy a fejébe. Hát milyen alapon? Hát nem vagyunk erre fölkészülve. És azért akartam most megemlíteni; Jelenits tanár úr, Kozma Imre atya, mert mondjuk, ha kellene két embert mondanom, akin keresztül egészen világosan lehet látni, hogy Isten országa nem arról szól, hogy valaki tökéletes, hanem arról, hogy egy életen keresztül arra vágyik és abba az irányba törekszik, hogy „Mi is Istennek a szándéka és a terve velem, hogy Isten általam és rajtam keresztül mit akar ebben a világban létrehozni?” Hát tényleg, na. Megyek tovább.

Az ember szívében ott van a béke és Jézus azt mondja, nagyon is helyes, Isten országában is nagyon fontos a béke, úgyhogy én az én békémet adom nektek, az én békémet. És az én békém azért nem az, amikor a harcosok azt mondják, hogy jól van, most egy ideig pihenünk.

S aztán a következő és már a vége felé vagyok, akarjuk a gyarapodást, akarjuk a növekedést. Milyen elgondolkoztató, hogy még a közgazdaságtudomány is megkülönbözteti azt, mi az, hogy gyarapodás és növekedés, és mi az, hogy fejlődés? Hogy az nem ugyanaz. Hogy a növekedés valami olyasmi, amire azt mondjuk, a GDP. A fejlődés az valami nem független ettől, de abban benne van az, hogy hogyan férünk hozzá a teremtett javakhoz, hogy milyen a természetes- és az a környezet, amit mi alakítunk ki, hogy szabadok vagyunk és az életünket szabadon tudjuk-e kibontakoztatni, hogy tudunk-e hozzájutni azokhoz a kulturális kincsekhez, amitől az élet tud növekedni és gazdagodni. Most nem akarom hosszabban mondani. Hát nem elgondolkoztató, hogy még a közgazdaságtan is megkülönbözteti azt a fajta nagyságot, ami egyszerűen csak a növekedés nagysága, attól a nagyságtól, ami a fejlődésnek a nagysága?

És nem úgy van-e az, hogy amikor, emlékeztek, Edith Eva Eger Auschwitzban, első nap megölik az édesanyját és az első nap Mengele azt mondja ennek a tizenhat éves lánykának, hogy „Gyere be hozzám és táncolj nekem!” És ő táncol az anyja gyilkosának, és utána cserébe kap egy marék főtt krumplit. És úgy el tudjuk képzelni, hogy milyen éhes a sok nap vonatút nyomán, ahol nincs mit enni, s Auschwitzban, ahol na… És azt írja az emlékiratában, hogy beraktam a zsebembe a krumplikat, és az volt bennem, hogy élni akarok, és amíg eljutok a barakkig, ezt a néhány szem főtt krumplit pont meg tudom enni. S a következő gondolata az volt, hogy ha én ezt a néhány főtt krumplit megeszem, amíg eljutok a barakkig, az az éhségem miatt lesz. De mit csinálok a néhány szem főtt krumplival, ha a szabadságomból akarok élni? És eldöntötte, hogy nem az éhségéből akar élni, hanem a szabadságából és elment a barakkba és ott a rabtársainak elosztogatta a krumplit. Amikor Edith Eva Eger 1944-ben azt a néhány szem főtt krumplit elosztogatja, az pont nem gazdagodás, a szónak evilági értelmében pont nem gyarapodás, pont nem növekedés, hanem a másik irány. Isten országában viszont óriási fejlődés. Fejlődés a szabadságban, az emberségben, a szeretetben.

Tehát zárómondat. Annyira hálásak lehetünk Jézusnak, hogy nem mogorván áll elénk és azt mondja: „Hagyjátok az elsőséget, a nagyságot, a boldogságot, a sikert, a hírnevet, az ismertséget!”, hanem kedvesen ránk néz, azt mondja: „Nagyszerű. Kiindulásnak nem rossz, de érdemes fejlődni.”

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)