Lk 21,25-28.34-36 - Advent 1. vasárnapja (C év)

„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban…”

Evangélium (Lk 21,25-28.34-36)

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”

Vasárnapi beszéd

Jézus a tanítványainak beszél a végső időkről, és négy pici vonást szeretnék kiemelni abból, amit mond. Tulajdonképpen három plusz egyet. Az első, hogy ezt halljuk, hogy zúgás támad és vihar támad a tengeren, és jelek lesznek az égen, és az emberek emiatt elkezdenek félni és rettegni. A második, hogy a világot összetartó erők megrendülnek és közben pedig az ember is megrendül. A harmadik, hogy megjelennek a nehézségek, és közben pedig azt mondja Jézus „…és az ember szíve is, lehet, hogy elnehezedik.” És végül a plusz egyedik, ahogy néhány héttel ezelőtt az evangéliumban volt, hogy nem csak az a nagy nehézségünk, hogy az élet megnehezedik és közben az emberi szív is elnehezül, ahogy mondja a szentíró, hanem az is, hogy az élet kemény, és közben az ember szíve is megkeményedik.

Ez a felütése a mai evangéliumnak és mondhatjuk azt, hogy az, hogyha zúgás lesz, vihar és jelek, félelmetes események, és akkor az ember pedig fél és retteg, és azután megkeményedik a szíve és elnehezül a szíve, hogy tulajdonképpen egy természetes emberi válasznak és reakciónak tűnik mindarra, ami történik. Igen ám, de ha itt megállunk, akkor azt mondhatjuk, hát akkor nem látunk messzebb és tovább és világosabban, mint bárki más ezen a földön. Márpedig Jézus a tanítványainak el akar valamit mondani és meg akar valamit mutatni. Ezért, hogyha össze akarom foglalni ezt a bevezető részt, ahogy Jézus leírja a végső napokat, akkor azt mondhatnám, hogy két, mondjuk kísértés vár ránk. Az egyik, hogy ahogy megjelennek ezek a nehézségek, akkor mit akarjunk, ha már ez így lesz, meg ha már tudjuk, hogy vége lesz, meg közben tapasztaljuk, hogy az élet nehéz, meg az élet kemény, meg a vége még nehezebb lesz, akkor megpróbáljunk könnyíteni rajta. És ez az út akkor, jöjjön az ital, jöjjön a részegeskedés, jöjjön a tobzódás, akármit is jelentsen ez.

Tehát az első emberi válasz, hogy az élet tényleg nehéz, és az élet tényleg kemény, és a sors kérlelhetetlen tud lenni, és ahogy erről beszéltünk az idővel nem lehet alkudozni, hát akkor legalább, amíg vagyunk, igyunk, tobzódjunk, élvezzük az életet, legalább úgy, legalább annyira, amennyire lehet. Ez az egyik irány. A másik irány a következő, hogyha már az élet nehéz, s megvan a keménység, és a vihar és a jelek és a félelmet keltő események, akkor az ember erre nem úgy válaszol, hogy akkor tobzódjunk, hanem úgy, hogy megkeményedik a szívünk. Hogy a keménységre az lesz a válasz, hogy én is megkeményedek. Hogy a nehézségre az lesz a válasz, hogy az én szívem is elnehezül. Hogy a nehéz eseményekre az lesz a válasz, hogy engedem, hogy eltöltsön a rémület, a félelem, a megdermedés és a többi.

Azt lehetne mondani, hogy ez két nagyon klasszikus válasz arra, amiről Jézus beszél, hogy tulajdonképpen ez már most is többé-kevésbé így van, és a végén meg még inkább így lesz. A kérdésem így szól: Harmadik lehetőség nincs? Az ember nem szeretné valahogy az életet megkönnyíteni, már csak azért sem, mert nem reális. Nem lehet az életet megkönnyíteni, mert a természete az, hogy nehéz. Tehát csak tobzódni lehet, meg részegeskedni, attól az élet nem lesz könnyebb, csak az ember tönkretette magát. És nem tűnik az sem túl szimpatikusnak, hogy ja, kemény az élet, jó, hát akkor én is megkeményedek. Nehéz az élet? Jó, akkor majd. Van-e harmadik lehetőség? Hadd lebegjen itt egy picit ez a kérdés, és én tovább szeretnék menni.

Amikor ezt halljuk, hogy a világot összetartó erők megrendülnek, és az ember megretten és rémült lesz, hogy mi lesz akkor a világ sorsa. Azért ezzel együtt talán egy picit kézzelfoghatóbb, ha azt mondjuk, hogyha a világot összetartó erők megrendülnek, azzal együtt a minket összetartó erők is megrendülnek, hogy az ember szívét, az ember lelkét, az ember elméjét vagy testét összetartó erők is meg fognak rendülni. Néha már így is az élet nehézségei és viharai és keménysége miatt van tapasztalatunk arról, hogy milyen az, amikor nem az univerzumot és a világegyetemet összetartó erők rendülnek meg, hanem az emberi lélek, az emberi szív és test. És ha ez a realitás, hogy ezt tudjuk, hogy így van, mert volt már velünk így, akkor a kérdés talán így hangozhat, van valami akkor, ami nem rendül meg? Akkor mibe kapaszkodjunk? Van akkor valami lehetőségünk pont akkor, amikor az emberi szívet, lelket, elmét, testet összetartó erők is megrendülnek? Erre mondhatnánk azt, igen, az ember hite. Az ember Istenhez fűződő kapcsolata. És szerintem ez jó válasz, csak nem kielégítő. Mégpedig azért, mert ez nem egy, nem kettő, nem három nagyon nehéz helyzetben jó eséllyel így lesz, mígnem aztán talán lehet, hogy életünkben egyszer vagy kétszer a hitünk is gyöngének fog bizonyulni. És talán reális arra gondolni, hogy az életben legalább lesz egy-két helyzet, mikor a szeretetünk is gyöngének fog bizonyulni. És akkor mit csináljunk?

Tehát a kérdés a realitásban az, hogy ha még az sem elégséges válasz az ember számára, hogy vannak az erők és megrendül a szív, a lélek, az elme és a test, és hogy a hitünk pedig bizonyos pillanatokban nem lesz elég erős és a szeretetünk sem állja ki a küzdelem próbáját. Van valami, ami nem rendül meg? És erre a kérdésre talán a legegyszerűbb és minden helyzetben érvényes válasz így szól: Az Isten irántunk való szeretete, az nem rendül meg.

Nem az én szeretetem Isten felé nem rendül meg, nem az én jóindulatom mások felé nem rendül meg, mert még az is lehet, hogy lesz helyzet és megrendül. Viszont Istennek az irántam való szeretete nem rendül meg, az az erő, amely erővel Jézus engem szeret. Ez a szeretete nem rendült meg és nem rendül meg. Ezért az embernek az óriási lehetősége nem az, hogy kihúzzuk magunkat és azt mondjuk „A hitem átvisz az élet nehézségein. A szeretetem megoldja a legnehezebb problémát.” Amikor megoldja, alleluja, amikor segít, halleluja. De azért, hogyha elmegyünk az élet mélyére, akkor ott az van, és az ember azt mondja, hogy egy esélyem van, hogy Istenem, a Te erőd nem rendül meg és a Te szereteted nem rendül meg és az irántam való bizalmad nem rendül meg.

Ezért hadd térjek vissza a kérdéshez: van-e harmadik út: És még mindig nem szeretnék válaszolni, mert tovább vinném a gondolatot. Hogyha az Isten irántunk való szeretete és ereje nem rendül meg, és egy picit úgy felemeljük a fejünket, hogy akkor ez úgy nagyobb távlatokban, perspektívákban mit jelent, akkor azt mondhatjuk, hogy Isten országa nem rendül meg. Hogy eljött Jézus, hogy beteljesítse Isten országát, és azt mondja „Higgyetek bennem és az evangéliumban, mert Isten országa közel van, annyira közel van, hogy itt van, itt van bennetek és itt van veletek és itt van közöttünk. Isten országa sem rendül meg.” És most akkor még egyszer föltenném magamnak a kérdést, van harmadik út? S a válasz így szól, Jézus kinyilatkoztatása alapján azt tudjuk, hogy nem harmadik út van, hanem egy másik ország. Nem a harmadik utat kell keresnünk, mert a harmadik úton is előbb-utóbb el fogunk jutni a saját gyöngeségünkig. Isten országa a lehetőség, nem egy harmadik út, hogy elkezdünk egyre inkább gyökeret ereszteni abban az országban és abban a világban, amiért jött Jézus és amit elhozott közénk. És közben pedig itt van ez a világegyetem, az univerzum, az azt összetartó erőivel, és itt van a szívünk, az elménk, a testünk, az azt összetartó erőkkel, és mi egyre inkább szeretnénk gyökeret ereszteni és megtestesülni Isten országában.

És ez mit fog jelenteni. Szeretnék egy nagyon egyszerű szót szólni ide, hogy akkor azt mondhatjuk, hogy miért nem egy harmadik utat keresünk, hogy talán akkor így, talán akkor úgy, hanem egy egész országra rátalálhatunk. Azért, mert ott minden másképpen megy, ott másképp megy az élet, ott másképp mennek a dolgok és mi azt keressük, ahol egészen másképp mennek a dolgok, nem úgy, hogy előbb-utóbb elbukunk, nem úgy, hogy előbb-utóbb gyöngék leszünk és megrettenünk. Hanem akkor ez hogyan szól?

Például, hogy amikor ebben a világban és ebben az univerzumban a világegyetemet összetartó erők megrendülnek, akkor egyszer csak az ember válasza az Isten országában nem a félelem, a megdermedés és a rémület, hanem hogy még világosabb lesz a reménységünk. Hogy Isten megígérte, hogy az emberi életet be fogja teljesíteni. Ezért minél közelebb jutunk ahhoz, hogy a világ erői megrendüljenek, mi annál közelebb jutunk a reményünk beteljesedéséhez. És látjátok, ez nem azt jelenti, hogy úgy egyébként ebben a világban ne volna reális félni vagy megdermedni, aggódni, küzdeni. Ez rendben van, de nekünk van egy másik országunk, ahova bármikor beléphetünk, mégpedig azért, mert annak az ajtaját Isten kinyitotta nekünk, még csak nem is kell nekem kinyitni.

A második, hogy amikor a világ erői megrendülnek és Krisztus meghal a kereszten és földrengés van, mert a világ erői megrendülnek, Isten ereje meg nem rendül és Isten országa meg nem rendül, mégpedig azért, mert máris kezdetét veszi a föltámadás. Mert Isten országában arra a megrendültségre, amire az emberek föltekintenek, a reális válasz a föltámadás. Azután eljönnek a nehézségek, a nehézségek és a sorscsapások, és Isten országában az ember egy pillanat alatt megsejti azt, hogy mekkora lehetőség ez arra, hogy valami jót tegyek vagy jól bánjak egy másik emberrel, pont akkor, amikor nehéz. Hát mikor máskor? És amikor az élet megjelenik a maga keménységével, ahogyan pár héttel ezelőtt erről elmélkedtünk, akkor a mi nagy lehetőségünk nem a tobzódás, vagy hogy megkeményedik a szívünk, hanem eszünkbe jutnak azok, akik az élet keménységében tiszta és igaz szívűek maradtak. Ezért az ember számára a nagy lehetőség nem egy harmadik út, hanem egy másik ország, aminek a kapuját az Isten kinyitotta, és aminek egy nagyon sajátos nyitánya advent is, meg Jézus foganása és Jézus születése, Isten megtestesülése.

Pár gondolat még. Talán mondhatjuk azt, hogy most visszatérjek az evangélium szövegéhez, hogy mondtuk a nagy kísértést, a két kísértésünket, hogy próbáljuk könnyűvé tenni az életet, és akkor még jobban elbukunk, vagy pedig megkeményedünk és még jobban elbukunk. Az ember ős kísértése mindezek mögött az valahogy így szól, hogy lefekszünk éjszaka aludni, s reggel, amikor fölébredünk, már csak erre a világra ébredünk föl, és nem ébredünk föl Isten országában. Ezért mondja Jézus: „Imádkozzatok és virrasszatok, hogy legyetek éberek!” Mit jelent, hogy imádkozzatok és virrasszatok és legyetek éberek? Az azt jelenti, hogy minden egyes reggel, amikor fölébredünk, és ilyen sajátos módon megint megszületünk ebben a világban, megint tudatunkra ébredünk, és megint itt vagyunk, hogy akkor azonnal vegyük észre, hogy megnyílik, itt van megint egy ajtó, hogy reggel, abban a másodpercben, ahogy fölébredünk, belépjünk Isten országába.

Ez a virrasztásunk, ez az imádságunk, ez az éberségünk, hogy ne történhessék meg az, hogy ebben a világban vagyunk és itt élünk és közben elfelejtkezünk belépni az Isten országába minden egyes nap. Ezért nézzétek el nekem, hogyha egy kicsit talán botrányosnak hangzik, amit mondok, de nem tudom, hogy próbáltátok-e már úgy komolyan a virrasztást? Hát, aki úgy komolyan nekiállt, én elmondom erről egy élményemet, hogy fiatal voltam, huszonnyolc éves, és diakónus szentelés előtt álltam, és arra gondoltam, hogy egy héten keresztül megcsinálom azt, hogy hajnali háromkor fölkelek. Minden nap hajnali háromkor fölkelek egy héten keresztül, és ott elmondom a hajnali imádságot hajnalkor. Hát… Úgy az egy hét elég volt belőle. Én nekem elég volt az egy hét belőle. Szóval, nem akarok botrányt okozni, de hogy mi a valódi üzenete, így mondanám, nem a materiális üzenete, hogy virrasszatok és imádkozzatok és legyetek éberek, az az, hogy el ne felejtkezzünk, hogy Isten országába meg vagyunk hívva és minden nap mi oda be szeretnénk lépni. És attól kezdve minden egyes helyzetet úgy látni és értelmezni és úgy cselekedni, hogy ahogyan az Isten országában cselekszünk és reagálunk és átgondolunk valamit és jut eszünkbe valami. Ez a virrasztás, ez az ébrenlét, ez az imádság. Ami mit jelent? (Azt), hogy Isten országában eleven a vele való kapcsolatom.

Ezért ha megengeditek, ezt így fogalmaznám meg, hogy ezért ez, amit itt elmondtunk, hogy imádság és virrasztás és éberség, ez a keresztény embernek nem életformája, mert esetleg néhány szerzetes valamilyen közösségben ezt életformává teheti, hogy minden hajnalban fölkeljenek háromkor és rengeteget virrasszanak és rengeteget imádkozzanak. Ez nagyon keveseknek lehet az életformája. De akkor mi a lehetőségünk? (Az), hogy az imádság, a virrasztás és az éberség a keresztény embernek nem életformája, hanem létformája; az nem ugyanaz. Hogy az Isten országában ilyen a létezés, és ezért akarunk minden nap éberen ott lenni az Isten országában, és az alapján gondolkozni és cselekedni, látni és érezni, fölfogni valamit, meglátni valamit. Tehát nem az életformánk ez, hanem a létformánk.

És így jutottam el az evangéliumnak ehhez a tulajdonképpen fölfoghatatlan részéhez, ahogy Jézus valami drámai érzékkel azt mondja, hogy a világot összetartó erők megrendülnek és félelem és rettegés lesz. Hát ezt most nem is akarom tovább mondani, még jó, hogy ez nem egy gyerekmise, ott ezt nem dramatizálnám ilyen erősen. És akkor utána azt mondja, csak ezeket a finom elemeket, azt mondja: „Emeljétek föl a tekinteteteket, nézzetek föl, álljatok föl és álljatok meg Isten előtt!” Tekintet föl, nézz föl, állj föl, állj meg Isten előtt. Hát ez hogy lehetséges, miközben a világ erői megrendülnek és minden élő megdermed a félelemtől? A válasz a következő. Ez úgy lehetséges, hogy Isten országában az a létformánk, hogy úgyis minden nap ezt csináljuk. Hát minden nap, amikor kinyitom a szemem és fölébredek, akkor föltekintek, a szememmel Istent nézem, aztán fölállok, megállok előtte. Hát ha valaki letérdel, térdelj, de most, úgy a szépség kedvéért megállok előtte, Isten országában még le se kell térdelni, mert jön Jézus hatalommal és dicsőséggel és azt mondja „Gyertek és aztán végérvényesen vegyétek azt az országot, ami nektek készült!”

Szóval azért lehetséges ez, és azért nem a félelem, a remegés, a rettegés és a többi, mert jó eséllyel ma reggel is ezt csináltuk és most is ezt csináljuk.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)