Lk 6,17.20-26 - Évközi 6. vasárnap

„Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.”

Olvasmány (Jer 17,5-8)

Ezt mondja az Úr: Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és akinek szíve elfordul az Úrtól. Olyan lesz, mint a cserje a pusztában: semmi jót nem várhat, a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön. Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

Szentlecke (1Kor 15,12.16-20)

Testvéreim! Ha mi azt hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül.

Evangélium (Lk 6,17.20-26)

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tiruszi és szidoni tengermellékről.
Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt:
„Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”

Vasárnapi beszéd

Ahogyan Jézus elmondja Lukács evangélista alapján a boldog mondásokat és a jaj mondásokat, visszhangzik bennünk ez, hogy most és majd, akik most és aztán majd akkor. Erről a dinamikáról szeretnék beszélni, a boldogság szempontjából és az Isten országa felől nézve, hogy most és majd, jelen és jövő, és próbálnék nagyon kapcsolódni ahhoz az eredetiséghez, ahhoz a meglepetésszerű gondolkozáshoz, ahogyan kétezer évvel ezelőtt a tömeg hallgathatta Jézusnak a szavát.

Az első gondolat így szól, hogyha Jézus hangsúlyozza azt, hogy van olyan, hogy most és van olyan, hogy lesz, és a súlypontot mintha odahelyezné, hogy majd, hogy majd akkor… Sírástok örömötökre, örömre fog fordulni, és jól fogtok lakni, és az Isten országa a tiétek. Minthogyha abba az irányba nézne a jövő felé, és odateszi a súlypontot. Akkor mondhatjuk azt, amiről szeretünk beszélni, mert fontos számunkra, hogy akkor fölismerhetjük, hogy életünknek van iránya. De most, miután erről már sokat beszéltünk, erről nem akarok beszélni, hanem arról, hogy itt a boldog mondások kapcsán akkor azt a kérdést tehetjük föl: És a boldogságnak van iránya? Még személyesebben: a boldogságunknak vagy a boldogságomnak van iránya? Mi a jó iránya a boldogságnak, ha oda szeretnék eljutni? És erre a nagyon egyszerű kérdésre tudunk nagyon egyszerű választ adni az evangélium alapján. Ez pedig így szól: „Igen, a boldogságnak van iránya, feléd mutat.” A boldogságnak van iránya, mindannyian tudhatjuk, hogy az én boldogságom iránya az, hogy az nem felém mutat, hanem feléd. Ez a boldogságunk iránya. Mindenki, aki boldog akar lenni és azt gondolja, hogy a boldogságának az iránya, akkor az ő felé mutat, hosszú távon egyre rosszabbul lesz, és egyre boldogtalanabbá válik. Nem is akarom ezt tovább fűzni. Tehát a boldogságnak van iránya, nem rám mutat, hanem tőlem el, a másik ember felé és irányába.

Következő, hogy a jövőt olyan természetesen gondoljuk el valahogy időben, mint hogyha a jövő az persze, akkor valami, egy olyan idő, egy olyan időpont valamikor, ami még nincs itt, de majd lesz. De a mai evangéliumban Jézus nem annyira időszerűen beszél arról, hogy majd és akkor, hiszen semmiféle meghatározása nincs, hogy mikor lesz az a majd, és mikor az akkor, és meddig kell várni, és akkor az hogy lesz. Hanem hogyan beszél róla? (Úgy), hogy a jövő az valami valaki felé való haladás. Így is mondhatnám a jövő a keresztény ember számára, hogy Isten országa felé haladunk, és a másik pedig, hogy Krisztus felé irányulunk és Ő felé haladunk. Szóval, ahogyan Jézus beszél a jövőről az több, mint idő; személy, Isten országa.

Eszembe jutott, ahogy nehéz téma az idő az ember számára, de hát a gyerekek számára meg aztán pláne nehéz. Tudjuk, hogy az iskolaérettség az a – mondjuk így – állapot, amikor már egy gyerek nagyjából fölfogja azt, hogy majd délután jövök érted. De a két-három éves gyereknek elmondani, hogy mikor lesz karácsony? „Hát körülbelül 324-et kell még aludni.” Hát most ha azt mondtad, hogy aludni ettől se lettünk beljebb. De most hogyha a mai evangélium tükrében elkezdünk ezen gondolkozni, és az ember, akkor bajlódik, hogy hogyan lesz az idővel, meg az mikor lesz, és az hogy lesz, és azt megkérdezzük, mint a kicsi gyerekek az Istentől, hogy „Jó, de akkor mikor lesz karácsony?” És Istennek mintha valami olyasmi lenne a válasza, hogy nem akkor és akkor, december 24, 2025, hanem azt mondaná, hát amikor valami jó születik bennetek, meg köztetek, akkor lesz. Amikor valami jót adtok egymásnak, akkor lesz karácsony. Hogy akkor mikor lesz húsvét? Hát húsvét meg akkor lesz, amikor egymásnak segítetek, akkor lesz húsvét, és akkor egymásért áldozatot hoztok, akkor lesz húsvét. Jó, és akkor mikor lesz pünkösd? Jaj, hát pünkösd meg akkor lesz, amikor megértitek egymást. Mikor törekedtek arra, hogy a másik szavát, nyelvét, érzését fölismerjétek és együttérzők vagytok, és hát ez alapján cselekedtek, akkor lesz pünkösd. A mai evangélium szempontjából a jövő tehát nem annyira valami idő, amit az ember vár, másokkal szebb és mélyebb és személyesebb természetű.

Következő. A mai evangélium kapcsán a jövővel összefüggésben azt mondhatjuk, hogy megtehetjük Jézus szava nyomán azt, hiszen ő megmondja, hogy mi a jövő, hogy a jövő felől nézzük a saját jelenünket, az itt és mostot és a pillanatunkat. És akkor ezért mondhatjuk azt, hogy azt mondja, boldogok a szegények, mert tiétek az Isten országa. Az ember számára a jövő az Isten országában lenni és az Isten országában maradni és abba az irányba törekedni. Ez a jövő és ezért mi az, ami értékes, értékes mindaz, ami az Isten országa szempontjából értékes és mi az, ami értéktelen? Minden tulajdonképpen értéktelen, ami az Isten országa szempontjából értéktelen.

Ahogy nézzük a ma emberét a világban, persze lehet, hogy pont ez, hogy a ma embere, ezt fölösleges is mondani, mert mintha az emberi természet mindig ilyen lenne és lett volna. Nem tudom, szoktatok-e megrendülni azért, hogy emberek mi mindent adnak oda és mi mindent adnak föl sokkal kevesebbért? Egészen megrendítőnek találom ezt. Van egy élet, egy rövid 60-70 év és egészen azt gondolom, hogy nagyon sokan szinte azt mondhatjuk róluk, hogy a semmiért odaadnak mindent, a semmiért. Ezt kell részleteznem? Ugye nem kell? A semmiért odaadnak mindent. És tudjuk, mi az a semmi, és tudjuk, ki az a minden, és közben pedig, hogyha megfordítjuk, az meg milyen megdöbbentő, amikor azt mondja Jézus „Boldogok vagytok, szegények, tiétek az Isten országa.” Ez meg pont egy fordított ajánlat, azt mondja, tulajdonképpen a semmit odaadjátok és mindent odaadok nektek. És a keresztény ember fölismeri, hogy a semmiért mindent meg lehet nyerni és kapni, szinte a semmiért. Elég csak azt mondani, hogy… és aztán azt csinálni, hogy…

Na, megyek tovább. Következő, hogy a mai evangélium alapján egész bátran nézhetünk a legtávolabbi jövőbe. Nem muszáj, csak egy nap múlva, hogy lesz, meg egy év múlva, meg tíz év múlva, meg amíg én itt a Földön vagyok, meg hogy lesz még csak az emberiség sorsa a földön. De mi egészen a legvégéig elnézhetünk. És ez nagyon fölszabadító, miért? Mert a hétköznapi gondolkodásmódban, ahogy megyünk és nézünk a jövő felé, az egyre kisebb lesz. Egyre távolabbi, egyre ködösebb, egyre homályosabb. De ahogy Jézus beszél, ez fordítva van. Ő azt mondja, hogy a leges-leges-legtávolabbi jövőt kristálytisztán lehet látni. Nagyon pontosan lehet látni. Az ajánlat, hogy együtt lehettek velem és egymással. Annyira tisztán lehet látni, hogy ennél tisztábban szinte a jelent sem lehet látni.

A következő, hogy amikor a jövőről gondolkozunk, ha most úgy becsuknánk a szemünket, hogy képzeljük el, hogy milyen irányban van a jövő. Valahogy mindig, ahogy szoktuk mondani, egy időegyenest képzelünk el, ugye? És akkor hát az valahogy előrefelé van a jövő, vagy erre van, vagy erre, vagy nektek akkor errefelé. De Jézus szava nyomán azt mondhatjuk, hogy a keresztény ember számára a jövő nem előre van, hanem fölfelé. És ezért lehetséges az, hogy nagyon sokan, akik a jövőt Krisztus világa nélkül igyekszenek kibontakoztatni, hasíthatnak a számukra megfelelő előre irányába, miközben Isten országa szempontjából egy centit sem haladtak, mert a keresztény ember számára a jövő fölfelé van és nem előrefelé. És ezért ez azt jelenti, hogy öt év, tíz év és megéli, vagy bármelyikünk, megyünk, hasítunk előrefelé, és valójában veszteglünk, egy lépést nem tettünk. Tehát akkor ez a gondolat így szól, hogy ahogy Jézus beszél a jövőről, az nem előrefelé van, hanem fölfelé.

A következő, hogy közben pedig szó sincs arról, hogyha a jövő ennyire fontos számunkra és világos és kijelöli az irányt és összefüggésben van a boldogsággal, hogy ez akkor a jelent leértékelné. Egyáltalán nem erről van szó, sőt, pont fordítva.

Van egy kedves ismerősöm, emlegetem nektek évente, én nem tudom, miért hatott rám ez ennyire, de mikor valaki úgy odament hozzá, vagy egy csoportban, egy társaságban beszélgettünk erről-arról, ugye nem meglepő, hogy néha valaki arról beszélt, hogy neki valami nehézsége van, vagy valami fájdalma van, vagy vesztesége, szomorúsága, aggodalma. És ez a fiatalember ezekre a helyzetekre rendre a következőt mondta „Mi ez az örökkévalósághoz képest?” És el kell nektek mondanom, ez bennem mindig akkora feszültséget teremtett, mert jó, értem én, hogy mi ez az örökkévalósághoz képest, de amikor valaki éppen szenved és fél, és aggódik és sír, ezt mondani neki, hogy jól van, mi ez az örökkévalósághoz képest, ezt valahogy nem tudtam igazán keresztényinek tekinteni. És ennek az értelmében szeretném azt mondani, hogy Jézus szava szerint pont fordítva van. Nem úgy, hogy akkor a jövő számít, a jelen meg nem érdekes és nem számít, mert mi ez az örökkévalósághoz képest – pont fordítva, hogy egyszer csak az ember megérti, hogy mi az örökkévalóság. Hogy amikor én megértő vagyok valakivel, az az örökkévalóság, hogy amikor cselekszem egy másik emberért, az pont az üdvösség, hogy amikor együttérzésből segítek valakinek, az pont valamiképpen a megváltás. Tehát pont nem úgy van, hogy az ember leértékeli a jelent arra hivatkozva, hogy mi ez az örökkévalósághoz képest, hiszen látjuk, hogy hogyan van itt az örökkévalóság.

A következő, hogy akkor a jelenben már itt és most valamiképpen elkezdjük fölfedezni a jövőt. Nagyon érdekes az első boldog mondás ebből a szempontból is. „Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek Isten országa.” Nem az szerepel benne, hogy majd tiétek lesz Isten országa, ez itt jelen időben van. Boldogok vagytok ti szegények, mert már most itt tiétek az Isten országa.

Egy kedves pszichológusnő életemben nagyon nagyot segített rajtam, mert emlékszem, hogy éppen panaszkodtam neki, nagyon fáradt voltam, mondjuk márciusban, és mondtam neki, hogy „Hát március van, mikor lesz nyár és szabadság? Hogy jutok el én oda?” Mondtam panaszosan neki. És akkor a következőt kérdezte: „Aj, Feri, hát ezt megértem, én is túl szoktam magam terhelni. Azt mondd meg nekem, tudod, hogy hova mész nyaralni? – Hát hogyne tudnám. – Tényleg? – Tudom. – Hát akkor kicsit fantáziálj róla!” És ez, hogy elsőre idegesítőnek tűnt, hogy majd ettől jobb lesz, jobb lesz, jobb lesz. És akkor megtanultam tőle, hogyha mondjuk február van, és persze ez most pont rám nem érvényes, de hogyha mondjuk neked február van, és azt mondod „Mikor lesz már július?”, akkor nyugodtan csukd be a szemed és képzeld el a júliust, vételezd elő a számodra szép jövőt. S a jelenben sokkal élhetőbb lesz az élet.

Következő. Még talán három gondolatunk van hátra, hogy a mai evangélium kapcsán a jelenben nem csak valamit elővételezünk, elővételezhetünk a jövőből, hanem fölfedezünk valamit belőle, rácsodálkozunk valamit ebből a jövőből. Mikor a kimerült ember, a kiégett ember a fáradtságában, kimerültségében, elgyötörtségében azt mondja, a szegénységében azt mondja, az éhségében azt mondja, vagy az igazságtalanságot elszenvedésében azt mondja, szóval, mikor az elgyötört ember valami olyasmit mond, hogy „De én nem úgy élek, ahogy akarok, és ez szörnyű. Nem úgy csinálom a dolgaimat, ahogy szeretném csinálni, ez szörnyű. De talán a legszörnyűbb, hogy nem vagyok az az ember, aki szeretnék lenni, talán ez a legszörnyűbb.” Hogy amikor vannak az életben ilyen élmények, hogy nem, de vannak azok az élmények, pont akkor, amikor az emberre úgy ráborulna már a saját nyomorúsága, hogy egyszer csak jön egy fény és azt mondod „Hát de hiszen ezt akarom csinálni! Hát így akarok élni! Hát ilyen ember akarok lenni!” Ez az elővételezett jövő, és ez még tovább menve, amikor az ember a jelenben hirtelen, élményszerűen fölismeri a jövőt, hogy hiszen ilyen akarok lenni és ezt akarom csinálni.

Következő, hogy ahogy Jézus beszél a jövőről, az nem valahogy az időnek valamiféle pillanata, pontja vagy beteljesedése, hanem a kapcsolatoknak a beteljesedése. Jézus számára a jövő együtt lenni az Atyával, és még inkább, ahogy azt meghirdeti, hogy Jézus azt mondja, az én jövőm az, hogy ott leszek az Atyánál és ti is ott lesztek velem. Ez a jövő. Nem valami idő, amit várok és lesz, vagy nem lesz, vagy nem tudjuk mikor lesz. Ezért van az, hogy amikor azt mondja, boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek Isten országa, akkor Jézus, mikor azt mondja, de hát Isten országa itt van. Mi az, hogy Isten országa itt van? Az azt jelenti, hogy Jézus azt mondja nekünk, hogy, hát mert itt vagyok. Azért van itt Isten országa, mert én itt vagyok. Isten országa köztetek van. Hogyhogy Isten országa köztetek van? Azért, mert együtt vagyunk egymással. Tehát a jövő, ahogyan Jézus róla beszél, az nem valami időbeliség alapvetően és elsősorban, hanem együttlét Jézussal, ővele és egymással nem is akárhogyan.

Utolsó előtti gondolat, hogy ahogyan Jézus beszél a jövőről, azért fölsejlik számunkra az – és ott van egy hatalmas tömeg -, hogy azért úgy tűnik, hogy azért a jövőm alapvetően múlik rajtam. Múlik azon, hogy hogyan veszem föl a kapcsolatot Jézussal, vagy hogyan bánok másokkal, hogy a jövő valamiféleképpen egy döntés a részemről, hogy én azt hogyan akarom. És ebből a szempontból megrendítő, hogy ahogy beszélünk gyakran a bizonytalanságról, hogy minél inkább a távolba nézek, annál kevésbé megragadható a jövő, Jézus nem ezt mondja, hanem azt, hogy a jövő nagyon pontosan megragadható a saját döntéseink által.

Utolsó gondolat. De közben pedig, ahogy Jézus a jövőről beszél, az a legfelszabadítóbb, hogy nem nekem kell megteremteni. Nem úgy épül föl, mint ahogy itt ebben a világban, nem egyszer a semmiért mindent is odaadunk, vagyis, hogy a jövőt nem az aggodalmainkból kell fölépítenünk, a szorongásunkból, a bizonytalanságunkból, a félelmeinkből, hogy jaj, hogy lesz és mint lesz, nem is a tehetetlenségünkből, de és ez a még izgalmasabb, még csak nem is a reményeinkből kell a jövőt fölépíteni, meg a vágyainkból. Szó sincs róla. Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy „A jövőt én elkészítettem nektek, ezért emiatt egyáltalán ne aggódjatok, ennyire se szorongjatok!” Tehát, ahogy a szentleckében erről volt szó, hogy Jézus föltámadt a halálból, ez nem a reményünk, hanem a hitünk. Mert a hitünkben és a bizalmunkban ragadunk meg valamit a jövőnkből. Tehát az a jövő, amit megmutat nekünk Jézus, az nem a szorongásból, aggodalomból, de még csak nem is a reménységeinkből épül föl, vagy a vágyainkból, hanem azért szabadulhat fel az emberi szív a jelenben, és akkor itt teszek egy vesszőt…

Nem tudom, szoktatok-e gyorsétteremben enni? Van egy élményem, egy gyorséttermi élményem, hogy megrendelem ott az ételt, és akkor van egy tábla, és a táblán van egy szöveg, hogy az ön rendelése elkészült, s akkor oda lehet menni és át lehet venni. S az jutott eszembe, ahogy elmélkedtem a mai evangéliumon, hogy mintha Jézus a következőt mondaná, ez lenne az üzenet. „Az ön jövője elkészült, át lehet venni.” Van ott egy másik szöveg is: „Az ön boldogsága elkészült. Tessék átvenni!”

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)